Gyors növekedés: az autóelektronikai üzlet jó hátszelet ad a Continentálnak

2017.08.10.
A Continental technológiai vállalat megemelte a folyó üzleti évre vonatkozó forgalmi előrejelzését a kedvező 10%-os első féléves forgalomnövekedésének köszönhetően. „A támogatott, automatizált, valamint a hálózatba kapcsolt és hatékony vezetéshez innovatív technológiákat gyártó üzletünk ismét gyorsabban növekedett, mint a globális piac a személygépkocsik és kishaszongépjárművek tekintetében. Így a forgalomra vonatkozó kilátásaink szerint az árbevételünk konszern szinten 500 millió euróval nagyobb lesz a tervezettnél, és a 44 milliárd eurót is meghaladhatja”, mondta Dr. Elmar Degenhart, a Continental igazgatóságának elnöke az első hat hónap üzleti mutatószámainak prezentációja során. Ugyanebben az időszakban az Automotive Group beérkező megbízásainak értéke összesen több mint 19,5 milliárd euróra nőtt. „A gumiabroncsokat gyártó divíziónk és a ContiTech is növelni tudta forgalmát, mely együttesen több mint 9%-kal nőtt. A növekedéshez hozzájárult a márciustól a ContiTechhez csatlakozó Hornschuch csoport is. Eredményoldalon, ahogy azt várni lehetett, mindkét divízióban nőttek a kiadások is, köszönhetően a jelentősen megnövekedett nyersanyagköltségeknek, amelyek a féléves eredményeket tekintve 300 millió euróval terhelték a Rubber Groupot”, magyarázta Degenhart a Rubber Group féléves eredményeit. Leginkább a természetes és szintetikus kaucsuk esetében tapasztalható árnövekedés Degenhart szerint a második félév során csökkenni fog. A technológiai vállalat összességében kb. 450 millió euróra becsüli a terheket az év végére, ami 50 millió euróval kevesebb, mint az év elején prognosztizált összeg.  

Bomba hír!

2017.08.10.
 Lengyel László elmondta, hogy a Toldy Ferenc utca 19/b-nél, építkezés közben került elő a robbanótest. A tűzszerészi munkák idejére kilenc házat kiürítenek és 200 méteren lezárják az utcát - tette hozzá.(mti) (A kép illusztráció)

Balesetmentes közlekedést ígér a német beszállító

2017.08.10.
A Vision Zero Vehicle koncepció elektronikus és mechanikus gátakat szab, amelyekkel számos baleset megelőzhető és elkerülhető. Ma a gyorshajtás után a második legfőbb baleseti ok a vezető figyelmetlensége. A forgalommal szemben közlekedő autósok pedig többnyire nagyon súlyos, sok esetben végzetes balesetet okoznak. A ZF innovációi ezt a két problémát iktatják ki. A friedrichshafeni nagyvállalat régóta dolgozik ezen a programon. Lát, gondolkodik, cselekszik – ezzel a szlogennel jelent meg a ZF a 2016-os haszonjármű-kiállításon (IAA). tehát nemcsak a személy-, hanem a teherjárművek biztonságát is szem előtt tartják, amikor olyan járműrendszereket terveznek, amelyek révén a járművek látni, gondolkozni és cselekedni is tudnak. Ezeket a fejlett vezetéstámogató rendszereket a ZF Innovation Truck 2016 tanulmányjármű foglalja egybe, amely számos érzékelője segítségével a jármű teljes környezetét felméri, nagy teljesítményű számítógépe villámgyorsan meghozza a legjobb döntést, majd korszerű elektromechanikus berendezései, például kormányműve, végrehajtják ezt. A Vision Zero Vechicle projekt keretében a vállalat már tavaly új vezetéstámogató rendszereket mutatott be. Ilyen a sávtartó, vagy a kikerülési segéd, amely lehetővé teszi, hogy a tehergépkocsi önmaga kerüljön ki akadályokat, illetve fékezzen. A mindennapi munkát is megkönnyítik, egy másik segéd automatikus manőverezésre képes, például beavatkozás nélkül, hatékonyan rátolat a rakodórámpára. Ehhez a jármű hálózatba kapcsolódik a rakodóhely rendszerével, amely kiszámítja a célponthoz vezető irányt, majd ezt wifin keresztül továbbítja a járműben működő telematikai rendszernek. Innentől a jármű saját rendszere veszi át az irányítást, és az automatizált sebességváltó segítségével akár elektromos üzemben is a rámpához vezetheti a szerelvényt. A ZF nagy hangsúlyt fektet a haszonjárművekben alkalmazható hibrid, illetve tisztán elektromos hajtásláncok fejlesztésére is. De térjünk vissza a jelenbe, a ZF legújabb fejlesztéseihez. Éberségfigyelő Az Allianz Zentrum für Technik felmérése alapján a német utakon tíz halálos balesetből egyet figyelmetlen vezető okoz. 2016-ban emiatt 350 ember halt meg Németországban, 94-gyel több, mint ittas vezetés miatt. Hasonlóan magas az USA-ban figyelmetlen vezetők miatt meghalt személyek száma, 2015-ben 3477 életet oltott ki a vezető figyelmetlensége. A Virgina Tech Transportation Institute tavalyi felméréséből kiderül, hogy az autóvezetők a vezetés idő felében alapvetően mással vannak elfoglalva (52 százalék). A volánnál töltött idő 6,4 százalékában például a telefonjukkal vannak elfoglalva, miközben tény, hogy az SMS-írás vezetés közben tízszeresére növeli a balesetek kockázatát. A ZF éberségfigyelője pont ezekben az esetekben avatkozik be. Lézer alapú, tanulásra képes belső kamerával figyeli a sofőrt, illetve annak fejét. A 3D-s szkennernek a videokamerákhoz képest az az előnye, hogy rossz látási körülmények között, gyenge fénynél is alkalmazható. Képes azonnal felismerni, ha a vezető nem az utat figyeli. Veszély esetén képi és hangjelzéssel figyelmezteti a sofőrt és megfeszíti a biztonsági öveket. Ezzel egyidőben az asszisztens képes átvenni a kormányzást, még kanyargós uton is. Ha a vezető továbbra sem reagál, a rendszer elveszi a motor nyomatékát, de arra is képes, hogy biztonságos helyen leállítsa a járművet. Ámokfutásgátló A ZF újdonsága segít megelőzni a nálunk is gyakori, forgalommal szemben autópályán közlekedő ámokfutást. Az USA-ban a forgalommal szemben hajtók évente 360 ember halálát okozzák (2004-2009 közötti vizsgálat adatai alapján). Németországban tavaly 12-en haltak meg emiatt, de mintegy 2200 esetben hajtott fel valaki rossz irányban a pályára (a német ADAC autóklub adatai alapján). Akárcsak Ausztriában, Németországban is azonnal bemondják a rádióadók, ha ez megtörténik. A segéd működése egyszerű, amennyiben az autós tiltó tábla ellenére akar felhajtani az autópályára, a rendszer előbb fény- és hangjelzéssel figyelmezteti. Ezzel egyidőben a kormány visszajelzése is megváltozik, jelezve a sofőrnek, hogy rossz irányba fordul. Ha a sofőr nem reagál a vészjelzésekre, az autó fedélzeti rendszere a leállósáv szélére kényszeríti a kocsit, előbb lelassítja az autót, majd teljesen megállítja, miközben a vészvillogóval és a távolsági fényszóróval figyelmezteti a veszélyre a többi autóst. Az autó további mozgása csak akkor lehetséges, ha a vezető hátramenetben próbál kihajtani a pályáról, vagy ha van lehetőség bármilyen más menekülőút (műszaki bekötő) használatára. A rendszer működését nagy felbontású térképadatok, kamerával észlelt közúti jelzések, útburkolati jelek és jelzőtáblák segítik. Biró Csongor

Frissítő finn kaland Kankkunennel

2017.08.10.
Hűtőszekrényben vezetni Finnországban a tél a maga hat hónapjával a leghosszabb évszak, a hőmérséklet általában megközelíti a - 20 fokot. Így a vezetés során sem izzadunk meg, olyan, mintha hűtőszekrényben lennénk. Vezetés jégpáncélon Kankkunen tesztjére a Pikku-Nissi tavon került sor, ez egyike a 188.000 finnországi tónak. Ezek télen vastagon befagynak, a 90 centiméteres jégtakarón autózni is biztonsággal lehet. KKK: 23 győzelem, 73 dobogós helyezés Juha Kankkunen, akit sokan csak KKK-nak becéznek, négyszer nyert rali világbajnokságot, melyeken 23 győzelmet aratott, és 73 alkalommal állhatott dobogóra. “A négykerék hajtás, a 4Drive kiváló ilyen körülmények között, az Ateca nagyon egyben van, igazi élvezet vezetni” - mondta KKK a teszt során. Tesztelés extrém körülmények között A SEAT Műszaki Központja is az észak-finnországi tesztpályákat használja a prototípusok téli teszteléséhez, ahol jól mérhető a motor, a fékrendszer, az alkatrészek és az anyagok nagy hidegben való viselkedése.  

Teljesen megújul Kaposvár közlekedése

2017.08.10.
Szita Károly (Fidesz-KDNP) sajtótájékoztatón elmondta: a jövő év tavaszán kezdődő, 2019 végére befejeződő 17,7 milliárd forintos projekt olyan építkezéseket foglal magába, amelyek révén tisztább lesz a levegő, biztonságosabb a közúti közlekedés és szebbé válik a Petőfi tér és a Csík Ferenc sétány közötti terület. Patak Norbert, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. projektiroda vezetője közölte, hogy egy régi felüljáró helyett gyalogos- és kerékpáros-forgalomra is alkalmas hidat, valamint járdákat építenek, több körforgalmat, számos parkolóhelyet alakítanak ki. Hozzátette, egy helyre kerül a helyi és a távolsági autóbuszok állomása, é közös peronja lesz a vasútállomással a könnyebb átszállás érdekében. Szita Károly utalt arra, hogy a közlekedési központ kialakítása a második legnagyobb beruházás lesz Kaposvár 2020-ig tartó, 171 milliárd forintos fejlesztési programjában, ennél többet csak a somogyi megyeszékhelyet az M7-es autópályával összekötő M67-es gyorsforgalmi út építésére költenek. Hozzátette, a város egykori polgármesteréről Németh Istvánról elnevezett program érinti a gazdaságot, az oktatást, az óvodai ellátást, a környezettudatosságot, a megújuló energiák hasznosítását, a zöldváros koncepciót és a közlekedést is. A programot azért indították el, hogy minden kaposvári jobban éljen, jobban érezze magát a városban - hangoztatta a politikus. (mti)

Sokkoló kép a rakparti balesetről

2017.08.10.
Összetört motorkerékpár a budai alsó rakparton, ahol a Bertalan Lajos utcai lehajtótól Szabadság híd utáni felhajtóig lezárták az utat, miután két autó és egy motoros összeütközött 2017. augusztus 10-én. A balesetben a motoros súlyosan megsérült.   (szöveg, kép: MTI)

"Glóriákat az F-1-be"

2017.08.10.
Noha először a Ferrari tesztelte a megoldást, a glória ötlete a Mercedestől származik; a legelső verzióról készült terveket is ők mutatták be 2015 nyarán. Ezzel pedig komoly fejfájást okoztak a lehető legjobb megoldást kereső FIA-nak, és szinte azonnal megalapozták az eszköz bevezetését – legalábbis a Red Bull csapatvezetőjének elmondása szerint. „A Mercedes állt elő ezzel a koncepcióval és nehéz helyzetbe hozta az FIA-t” – kezdte az Auto Motor und Sportnak nyilatkozó Christian Horner. „Ha történik egy baleset, a glória pedig nincs fenn az autón, holott megmenthetett volna egy életet, akkor egy jogi ügy során nagyon nehéz amellett érvelni, miért nem volt fenn, miközben már elérhető volt” – mutatott rá arra, miért lehetett ilyen fontos a szövetségnek az eszköz bevezetése. Glória a Red Bullon a silverstone-i teszten (Fotó: xpbimages.com) Mióta az FIA biztonsági okokra hivatkozva „lenyomta a csapatok torkán” a fejvédőt (10-ből 9 annak bevezetése ellen szavazott), az azzal kapcsolatos viták újra fellángoltak. Sokan a kinézete miatt bírálják a glóriát, és azért, mert elvesz valamit az F1 hagyományaiból. A téma kapcsán Horner elismerte, ő maga sem túl nagy rajongója az eszköznek, csapatával ezért is próbált előállni egy alternatív megoldással. George Russell teszteli a legújabb glóriát (Fotó: XPB) „A Red Bull azért fejlesztette ki a szélvédőt, hogy ennél a flip-flop papucsnál sokkal esztétikusabb módon próbálja megoldani ezt a problémát” – mondta saját fejvédőjükről, amit az FIA végül lesöpört az asztalról, miután megbukott egy biztonsági teszten. „Az FIA most sarokba szorult, hiszen nincs más megoldásuk, csak a glória” – utalt arra, hogy a szövetség kénytelen volt az első megoldást választani. Én amiatt aggódom, hogy ha minden egyes versenyszériában – beleértve a gokartokat is – felkerül az autókra ez a dolog, akkor hol állunk majd meg? Én úgy gondolom, van egy bizonyos pont, amelyen versenyzőként el kell fogadnod bizonyos kockázatokat” – hintette el, hogy az F1 veszíthet a „varázsából” azzal, hogy egyre biztonságosabbá válik, miközben a sportág vezetői hajlamosak túlzásokba esni a megoldáskeresés közben.   (Auto Motor und Sport, telesport.hu)  

Fagyhalál Floridában - éghajlati tesztlabor

2017.08.10.
A szigetelt és hűtött hangárban található egy iroda és műszeres épület, ami hideg időjárású motoros vizsgálókamrával, hűtőrendszerrel, mechanikus hűtőtornyokkal és gőzmelegítő üzemmel rendelkezik. A létesítmény arra lett kifejlesztve, hogy szélsőséges időjárási körülmények között, akár -40ºC-os hóviharokban teszteljék a katonai- és magán célú gépjárműveket. A Mckinley Éghajlati Laboratórium a sarki hidegtől a párás dzsungelig képes szimulálni az éghajlati viszonyokat. Ennek köszönhetően háromszáz repülőgépre és több mint kétezer felszerelésre végeztek itt teszteket, amelyek alapvető információkat szolgáltattak a gépek teljesítményéről, a biztonságról és a megbízhatóságáról.     Főkamrája a világ legnagyobb mesterséges környezete, körülbelül 252 láb széles, 260 láb mély és 70 láb magas. Ez a terület lehetővé tette olyan repülőgépek, mint például a B-2 bombázó és a C-5 galaxist tesztelését -65 °C-tól 165 °C-ig terjedő hőmérsékleten. Az éghajlati viszonyok szimulációi közé olyan tényezők tartoznak, mint a hő, a hó, az eső, a szél, a homok és a por is.     (miferfiak.hu)  

Baleset miatt lezárták a budai alsó rakpart egy szakaszát

2017.08.10.
A tájékoztatás szerint, a balesetben egy ember súlyosan megsérült, akit a mentők kórházba vittek. A helyszínelés és a műszaki mentés befejezéséig a rendőrök a forgalmat a környező utcákba terelik - közölte a BRFK. Az MTI információja szerint a balesetben a motoros sérült meg.(mti)

Hasít a Toyota

2017.08.10.
A világ 10 legnépszerűbb autójából hármat jegyző Toyota és Lexus világszintű konszolidált gépjármű-eladásai április és június között negyedévben elérték a 2 215 111 darabot, ami 42 452 darabbal volt több, mint az előző pénzügyi év azonos időszakának regisztrált adata. A vállalat erre az időszakra vetített konszolidált nettó árbevétele elérte a 7,0476 billió japán jent (1 japán jen 2,39ft), ami 7,0 százalékos növekedésnek felelt meg. A japán piacon a vállalat összesített járműeladásai elérték az 544 223 darabot, ami 33 053 darabbal több a tavalyi év azonos időszakában mért értéknél. Európában 240 344 darab Toyota és Lexus gépkocsit adtak el, 17 636 darabbal többet, mint tavaly ilyenkor, a vállalat működési bevétele (nem számítva a kamatláb-változásból fakadó árfolyamnyereséget / veszteséget) 11,9 milliárd jennel 20,5 milliárd jenre emelkedett. Ázsia fennmaradó részében az autógyártó 362 654 darab gépkocsit értékesített. Az egyéb térségekben (Közép- és Dél-Amerikában, Óceániában, Afrikában és a Közel-Keleten) a japán gyártó 344 271 autót adott el, ami 5045 darabos erősödést jelent. 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója