Vasárnap átadják az M1-M7-es bevezetőjének főváros felé vezető sávjait

2015.07.08.
A közlemény szerint a városközpont felé vezető három forgalmi sávban haladókat visszaterelik a menetirány szerinti helyes oldalra, az elkészült új útfelületre. A kifelé vezető oldalon a forgalmi sávok helye és kiosztása egyelőre nem változik: a városhatár felé a Sasadi út után a Budaörsi út felé továbbra is egy sáv vezet. A BKK továbbra is azt javasolja az autósoknak, hogy a szélső sávban kialakuló torlódáskor az 1-es és a 7-es utat az M1-es és az M7-es autópálya kivezető szakasza, valamint az Egér út érintésével közelítsék meg.

Fejlesztőközpontot nyitott az NNG Szeged

2015.07.08.
Az NNG elkötelezett az iránt, hogy Magyarországon tartsa fejlesztői bázisát, ehhez pedig megtalálja és magához vonzza a legtehetségesebb szakembereket – mondta Szombathelyi Péter a Szeged belvárosában lévő fejlesztőközpont avatásán. A szoftverfejlesztő cég választása azért esett Szegedre, mert az egyetemen hosszabb ideje magas színvonalú informatikai képzés folyik, és a városban több sikeres informatikai beruházás valósult már meg – közölte a vezérigazgató. Az új fejlesztőközpontban a cég díjnyertes budapesti központjával megegyező színvonalú irodakörnyezetet alakított ki, és a munkatársaknak a fővárosival megegyező szintű bérezést nyújt a cég – közölte a szakember. Az NNG a járműipar számára fejleszt navigációs megoldásokat, melyeket több mint harminc autómárka használ. Az idei a harmadik esztendő, amikor a vállalkozás árbevétele 40 százalékot emelkedik, és a következő évekre is hasonló bővülést terveznek. Az NNG világszerte nyolcszáz alkalmazottat foglalkoztat, közülük csaknem 250 dolgozót tavaly, százat idén vettek föl – tudatta Szombathelyi Péter. Solymos László (MSZP) szegedi alpolgármester elmondta, az önkormányzat az elmúlt időszakban aktívan együttműködött a céggel a munkahelyteremtő beruházás létrejötte érdekében. – A város közös projektekben is gondolkodik az NNG-vel, amelyek eredményei a lakosokat is szolgálhatják – tette hozzá. Fritz Zsombor, az NNG új fejlesztői központjának vezetője kifejtette, a szegedi fejlesztők már most a cég történetének egyik legnagyobb globális projektjén dolgoznak. A szakember hangsúlyozta, a központ együttműködése rendkívül szoros a Szegedi Tudományegyetemmel, csaknem húsz közös projektjük van a felsőoktatási intézménnyel, ahol tíz kutató folyamatosan az NNG megrendelésein dolgozik, a hallgatók számára pedig már kurzust is hirdetett a cég.  
Címkék: 

Kemény autóépítés után dinamikus tesztek

2015.07.08.
Napról napra formálódik a Budapesti Műszaki Egyetem Formula Racing Team idei gépe, mely a régió első első négy-kerékhajtású versenyautója lesz és először augusztusban áll rajthoz a Formula Student gönyűi futamán. Ez az a csapat, amelyik mindig valami eredetibe kezd: előző autójuknál alkalmaztak először kompozit monocoque vázszerkezetet, idén ismét nagy fába vágták fejszéjüket: nulláról indulva kezdtek Közép-Európa első négy-kerékhajtású versenyautójának építésébe. Motor és bolygómű Az elmúlt hónapok húsz, olykor harmincórás műszakjai meghozták munkájuk gyümölcsét, mert hamarosan a helyükre kerülnek a 35 kW teljesítményű, kerékagyba építhető villanymotorok, melyek Németországból érkeztek. Hamarosan befejeződik a négy motor által meghajtott bolygómű elemeinek gyártása is és a csapattagok különösen izgatottan várják az eredményt, mert ezután derül ki, ha már összeszerelik a tervezés során alkotott modellt.   Futómű A negyven fős csapat kapitánya, Boriszov Dániel az Autószektornak elmondta, hogy már beszerezték a futómű rudazathoz szükséges karbon csöveket, majd az alumínium inzertek legyártása és beragasztása után működés közben tesztelik terhelhetőségüket, így azok is hamarosan készek lesznek az autóra történő felszerelésre. A kormány- és fékrendszer, illetve a pedálszerkezet kialakításánál számos víz-vágott alkatrész kerül majd beépítésre az FREC-005-be, melyek gyártása már befejeződött.   Váz Nemcsak a hajtáselemek egyedülállóak, hiszen az autó karbon kompozit vázzal is büszkélkedhet majd. A vázhoz először támogatóik segítségével tudták habból kimarni egy úgynevezett ősmintát, majd a Kecskeméti Főiskola GAMF karával és a MEGALUX csapatával együttműködve végezték a szükséges utómunkálatokat. Az ősmintáról készült negatív elkészült, a napokban ebbe laminálják a végső terméket, az autó vázát. Kerékagyba épített villanymotor Elektronika Beszerelésre várnak a nyomtatott áramkörök: az autó kábelkorbácsa idén először teljes egészében saját műhelyükben készülhetett el, ráadásul a csapat női tagjai is aktív résztvevői voltak a munkának. Emellett a 600 voltos rendszerfeszültséget biztosító akkumulátorunk külföldről rendelt cellái is megérkeztek, az elektronika csoport pedig mind a 600 cellát egyenként tesztelte. A biztonságosnak ítélt cellákat hamarosan beépítik az akkumulátor szegmenseibe, melyek gyártása a napokban is tart. A szegmensek a már elkészült hegesztett alumínium házban foglalnak majd helyet. A 2015-ös FREC 005-ös Premier után teszt időszak Az autó elemeinek összeszerelését követően július végére tervezik a Rolloutot: a színházi premierhez hasonlítható nyilvános eseményen az érdeklődő közönség élőben is láthatja majd az elkészült versenyautót. Ezt követi a háromhetes tesztidőszak, ahol a csapat a Formula Student Hungary dinamikus versenyszámaira készül fel, és ezzel párhuzamosan a statikus versenyszámokra is igyekeznek minél több időt fordítani, hogy az augusztus 20-23 között megrendezésre kerülő Formula Student nemzetközi versenyen eredményesen szerepelhessenek majd a gönyűi kikötőben. A 2014es vilanyautó premierje a BME aulájában BME FRT A Techtogether-győztes BME Formula Racing Team nyolcéves története alatt 350 hallgató volt aktív csapattag, és eddig kilenc autót, köztük öt benzinest építettek. Jelenleg negyven mérnökhallgató dolgozik a tizediken: az FREC–005-öst a kerékagyba épített – egyenként 35 kilowattos és 21 newtonméteres nyomatékú – villanymotorok hajtják, és a szimulációk szerint a 2015-ös verseny autó álló helyzetből három másodperc alatt éri el a százas tempót, ami már Forma–1-es tempó.    
Címkék: 

Terepruhába öltözött a Skoda Rapid Spaceback

2015.07.08.
A Skoda új változattal bővíti a Rapid Spaceback kínálatát. Nem véletlenül adták a hagyományos Scout helyett a ScoutLine nevet az újdonságnak, mivel ezúttal csak a terepes megjelenésre koncentráltak a mérnökök, a műszaki tartalmat változatlanul hagyták a normál Rapid Spaceback-hez képest. Az optikai csomag új lökhárítókat, a karosszérián végigfutó matt fekete műanyag védőbetéteket és ezüst külső tükörházakat és alsó védőlemezeket tartalmaz. A Skoda új tervezésű 16 és 17 colos „Camelot” felnikkel dobja fel a Rapid Spaceback ScoutLine megjelenését, és akár a képeken látható egyedi pisztáciazöld fényezés is rendelhető a hagyományos árnyalatok mellett. Nem változik a motorkínálat sem, a 90, 110 és 125 lóerős benzines turbómotorok mellett 90 és 116 lóerős dízelmotorokkal lehet majd megvásárolni a harcias kinézetű kompakt ferdehátút. Minden motor teljesíti az Euro 6-os károsanyag-kibocsátási előírásokat, és széria a fékenergia-visszatápláló és a start-stop rendszer is. A Skoda Rapid Spaceback ScoutLine értékesítése már júliusban megkezdődik a kiválasztott európai piacokon.

Önjáró taxik a szén-dioxid-kibocsátás csökkentéséért

2015.07.08.
Az autógyártó és fejlesztő vállalatok egyre többet vizsgálják annak lehetőségét, miként lehet a mostaninál nagyobb mértékben automatizált gépjárműveket építeni. A Google például 2017-re tervezi kifejleszteni saját, teljesen önjáró autóját. Az elektromos meghajtású önjáró járművekből álló flották elméletben képesek lennének csökkenteni a személyszállításból származó károsanyag-kibocsátás mértékét, például a jelenleginél hatékonyabb útvonaltervezéssel - vélik a kaliforniai Lawrence Berkeley National Laboratory kutatói a Nature Climate Change lapban megjelentett tanulmányukban. A tudósok írásukban azt igyekeztek modellezni, hogy milyen hatást gyakorolna az ilyen típusú járművek tömeges megjelenése a üvegházhatású-gázkibocsátás mértékére az Egyesült Államokban. Eredményeiket 2014-es adatokra és 2030-ra vonatkozó előrejelzésekre alapozták. A kutatók becslése szerint az önjáró elektromos meghajtású taxikra történő átállás járművenként 87-94 százalékos károsanyag-kibocsátás csökkenéssel járna a hagyományos, ember által vezetett autókhoz képest. Emellett úgy vélik, hogy a 2030-ra előre jelzett hibrid meghajtású autókhoz képest is 63 és 82 százalékkal lehetne csökkenteni az üvegházhatású gázok kibocsátásának mértékét. Jeffery Greenblatt, a tanulmány egyik írója szerint a kedvező eredmény többek között a kisebb járműméretekből, valamint a villamosenergia-termeléssel járó károsanyag-kibocsátás jövőbeli csökkenéséből fakadna.

Ismét drágább lett a benzin

2015.07.08.
Az emeléssel a 95-ös benzin literenkénti átlagára 390-391 forintra nőtt, a gázolajé 378-379 forint maradt. A Mol legutóbb június 26-án változtatott az árakon, akkor a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát bruttó 2 forinttal, a 95-ös benzin árát pedig 4 forinttal csökkentette. A benzin literenkénti átlagára tavaly szeptember és 2015. január között mintegy 100 forinttal csökkent, az utóbbi öt hónapban ugyanakkor fokozatosan 70 forinttal emelkedett. A gázolaj literenkénti nagykereskedelmi ára február eleje óta csaknem 40 forinttal lett magasabb. A benzinár 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012. január közepén volt a legdrágább, átlagosan 449 forint. Az autósok 15-25 forintos árkülönbséget is tapasztalhatnak a kutaknál.

Összehajtható robogón dolgozik a Volkswagen

2015.07.08.
A Volkswagen első embere, Martin Winterkorn a német Bild újságnak adott interjújában beszélt arról, hogy cége egy olyan elektromos robogón dolgozik, amely vetélytársa lesz az amerikai Segway-nek, de kedvezőbb áron fogják kínálni. A Last Mile Surfer névre keresztelt városi jármű igazából arra van kitalálva, hogy az autósok a parkolás után az útjuk utolsó pár száz méterét vele tegyék meg környezetbarát és csendes módon. Az összehajthatóság miatt a robogó könnyen elfér az autó csomagtartójában, így gyerekjáték a szállítása. A 11 kilogrammot nyomó háromkerekű hatótávolsága 20 kilométer lesz, ami több mint elég a városi utakhoz. 2016-ban kerül majd kereskedelmi forgalomba, körülbelül 1000 eurós áron.  

Elektromos kamiont használ a BMW

2015.07.08.
A BMW az egyetlen autógyártó Európában, amelyik elektromos kamiont használ a közutón áruszállításra. A holland Terberg által legyártott 40 tonnás jármű már túl van az első teszteken, és az első éles bevetésen is, ami július 7-én, kedden volt. Minden nap nyolcszor fogja megtenni a Scherm-csoport logisztikai központja és a BMW gyár közötti utat Münchenben, hogy futóműalkatrészeket, lengéscsillapítókat és kormányműveket szállítson az autógyárba. Kizárólag megújuló energiaforrásból származó árammal fogják tölteni, ami azt jelenti, hogy a jármű üzemeltetése gyakorlatilag nem jár szén-dioxid terheléssel a légkör számára. Egy normál dízel kamionnal összehasonlítva évente 11,8 tonna szén-dioxidtól óvja meg a légkört, ez körülbelül annyi, amennyit egy BMW 320d három Föld körüli túra során pufogna ki. A kamion akkumulátorait három óra alatt lehet föltölteni, teljes töltöttség mellett 100 km a hatótávolság, így elég a nap végén rádugni a töltőre.  

Továbbra is özönlenek az idős használt autók Magyarországra

2015.07.08.
Az idei első fél év során 57 277 magánimportban behozott kocsira kértek új rendszámot. Főként a magasabb kategóriájú, ám tíz évnél idősebb, pár százezer forintos, gyakran ismeretlen előéletű, korszerűtlen példányok érkeznek az országba, holott ezek a legkockázatosabbak az új tulajdonos számára - mutatott rá Frank György, a Das WeltAuto márkaigazgatója. A külföldről behozott gépjárművek között a felső- (13 936 autó), illetve alsó-középkategóriás (12 984 autó) és az egyterű (10 361 autó) gépkocsik voltak a legnépszerűbbek. A legtöbben Volkswagent, Fordot, Opelt, BMW-t és Audit importáltak. Frank György szerint a folyamat hasznos is lehetne a magyar automobilitás szempontjából, ha jó minőségű, fiatal autók érkeznének, mivel így az alacsony számú újautó-eladások miatt keletkező lyukakat tömné be a piacon. A márkaigazgató óvott az ismeretlen előéletű autók megvásárlásától, egyben a kockázat csökkentése érdekében azt javasolta a vevőknek, hogy az adásvételi szerződés aláírása előtt vigyék el a kocsit márkaszervizbe, ahol pár tízezer forintért átvizsgálják. A Das Weltauto a Volkswagen csoport használtautó márkája, 2001 óta van jelen Magyarországon, 33 értékesítőhellyel rendelkezik országszerte, ezzel meghatározó piaci szereplő.

Bővíti ellenőrző állomásait a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató

2015.07.08.
A munkát 457 millió forintért az ARH Informatikai Zrt. végezheti el - az eredmény a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg. A hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzésre csak a nyertes tett ajánlatot. A fixen telepítendő berendezésekből az M0-ás autópályára kerül 4 darab, további 2-2 darab az M3-as és M7-es autópályákon és egy fix ellenőrző állomás a M1-es autópályán lesz majd. Az útdíj ellenőrzési rendszer kiépítését 2013. áprilisában - nemzetbiztonsági okokra hivatkozva - pályáztatás nélkül nyerte el az I-Cell Mobilsoft Zrt.-ből és az ARH Informatikai Zrt.-ből álló konzorcium. Tavaly júliusban ugyan ez a két cég nyerte meg az Országos Rendőr-főkapitányság által, 365 darab fix telepítésű Komplex Közlekedési Ellenőrzési Pont tervezésére, gyártására, szállítására, telepítésére és üzembe helyezésére kiírt tendert. Ennek az ellenértéke 6 milliárd 298 millió forint volt.
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója