Méregdrága strandautó készült a Fiat 500-ból

2015.07.11.
Az eredeti Fiat 500-asból 1957 és 1964 között készült a Jolly nevű változat a Ghia karosszériaépítő cégnél. A stílusos, acéltető és ajtók nélküli jármű a jómódú polgárok kedvelt járműve volt, amelyet általában a tengerparti nyaralójuk garázsában tároltak, és csak a napsütéses napokon vettek elő. Egy kis műhely, a Jollycar most az eredeti 500 Jolly mintájára a modern 500-asból is elkészítette a strandautó változatot, a recept szinte semmit sem változott bő 60 év alatt. Nincsenek ajtók és tető, a belső teret fával burkolták, az ülések bambuszból készültek, így valamennyire vízálló a kisautó. Ha azonban nagyon rákezd az eső, egy vászonból készített ideiglenes tető kifeszíthető a kabin fölé. A Jollycar rettenetesen sokat, 89 ezer dollárt (kb 25 millió forintot) kér az autóért, de legalább vállalják, hogy a külsőt és a belsőt is teljesen a vásárló ízlése szerint, egyedi módon készítik el. Persze egy autó kabrióvá alakítása sohasem egyszerű művelet, mivel az alvázat rendesen meg kell erősíteni, valószínűleg ennek a munkának a költségeit is belekalkulálták a borsos árba.
Címkék: 

Miki házhoz megy - Schiller Gábor sztori

2015.07.11.
Kép és szöveg: Horváth Miklós Nos, Gábor esetében átugorhatjuk azt a kérdést, hogy ki által és mikor kapott fertőző autóimádatot, nem csak a bevezetőben említett korábbi megjelenések miatt, hanem mert a beszélgetésünk azzal indult, hogy a 2. számú AFIT óvodájába járt, és villáskulcs volt a jele. Az édesapa 80-as években elindított privát vállalkozása idején, általános iskola felső tagozatában, Gábor rendszeresen a gumiszerelő műhelyben töltötte szabadidejét, így talán nem meglepő, hogy interjúalanyom a műegyetemet vette célba annak idején továbbtanulás okán. Az ifjúkori ambícióknak azonban az élet vetett gátat, amin természetesen senki nem változtatna utólag, hiszen a felvételi nem sikerült, ezáltal az érettségit követően egy kétéves autószerelő szakmunkásképzés következett. Idővel persze elérkezettnek tűnt a második körös felvételi is, de addigra Gábor már a Föveny utcai szerviz munkafelvevőjeként dolgozott és időközben megjárta az ÖFAG-Salzburg Opel szakműhelyét is, aminek a lehetőségét az Opel hazai importőrével történt megállapodáskor kérte Schiller Péter. (Az édesapával készült interjú első és második része itt olvasható) További képek a galériában A Salzburgban töltött nyarat megelőzően Gábor a Kárpát utcai Mercedesnél gyakornokoskodott, és ott szerzett tapasztalatot elsőként nyugati típusú autók diagnosztikai munkáiban és szervizelésében. A salzburgi időszak viszont másról szólt. „Az itt szerzett tudás a napi munkára segített fókuszálni és nem a menedzsmentre. Egy dél-afrikai származású kolléga mellé osztottak be, akivel már csak azért is könnyen megtaláltam a közös nyelvet, mert mindkettőnknek jobban ment az angol, másodsorban pedig ő volt az az ember, aki az akkori autók jellemző hibáit nagyon hatékonyan javította. Ide nyúlt, oda nyúlt, vagy egyszerűen csak tudta milyen alkatrészt kell kicserélni, és már léphettünk is tovább. Ehhez a gyors és hatékony problem shooting metodikához azonban nagy tapasztalat szükséges és én ezt szerettem volna tőle leginkább eltanulni, már amennyire az ott töltött idő erre lehetőséget adott” – emlékezett vissza Gábor az igencsak hasznos tréning időszakra. Sehol egy ősz hajszál?! „Értelemszerűen a saját műhelyünk hatékonyságában láttam érdemesnek alkalmazni az osztrák kollégától tanultakat, ugyanis a magyar szakemberek is nagyon jók, minden hibát megtalálnak és meg is tudják javítani azokat, de nem mindegy hogy mennyi idő alatt teszik ezt” – tudtuk meg a folytatásból. Visszatérve az iskolákhoz, arra is kíváncsi voltam, hogy az üzleti élethez szükséges ismeretek honnan származnak, mire azt a választ kaptam, hogy nagy részét az édesapánál látottaknak-hallottaknak köszönheti, azonban  kontrolling és HR szakon folytatott menedzser képzésben is részt vett Gábor a későbbiek során. Ez az információ a cégvezetés átvételekor került elő ismét, amikor Gábor azt mondta az édesapjának, hogy két emberre van szüksége: egy kontrollingosra és egy HR-esre. Ebből azt hiszem, könnyen ki lehet találni, milyen orientáltságú vezető Gábor, amellett, hogy rendkívüli műszaki affinitással is rendelkezik. Gábor tehát a 90-es évek elejétől kantáros nadrágban vette ki részét a családi vállalkozás építéséből, majd 2000-ben átvette a használtautós üzletág vezetését. A szervizben töltött évekből íme egy történetet: „Papám egyik szakoktatója (Bandi bácsi) eljött hozzánk TMK-ásnak. Az öreg szakember számára elfogadhatatlannak tűnt, hogy bizonyos alkatrészeket nem lehet javítani, ezért fogott egy Opel vízpumpát és azt mondta, ő márpedig ezt szétszereli és megcsinálja. A préselt elemek szétszedéséhez természetesen a másfél tonnás prést használta Bandi bácsi, ami egy kétállásos, fallal körbezárt helyen volt, ahol javítás alatt álló autók is álltak. Ahogy ilyenkor lenni szokott, egy reccsenés után a vízpumpa darabokra tört, és igencsak megrongálta a körülötte álló autókat. A történet akkor is és most is derültséget szült a kollégák körében, meg persze iskolapéldája lett a hogyan ne kísérletezz szaki kezdetű sztoriknak.” Vízpumpa szerelés és szín tekintetében itt már felkészült volt a csapat! Az értékesítési területen is történtek esetek, melyek közül az alábbinak a varázslámpa munkacímet adta Gábor: „Az F-Astra eladások időszakában a Young kivitel színkínálata az utolsó darabok esetében lekorlátozódott a tengerkék és mélykék színekre. Jött egy ügyfél, aki miután a tengerkékre voksolt, mégiscsak mélykéket kapott, és a szín elfogadtatását természetesen az értékesítő kollégának kellett abszolválnia. Télen, elemlámpával történő átadásnál a kolléga a lámpa fényével játszva próbálta meggyőzni a vevőt, hogy a mélykék is gyönyörű, hiszen ha rávilágít, teljesen más a színe, mint sötétben. Az elsöprő érveléstechnika szintén örökzöld anekdotává vált, ugyanakkor el kell mondani azt is, hogy a Merkuros időszak után, ráadásul kifutó modellek esetében az ügyfelek többsége nem akadt fenn ilyen apróságokon, mint például a szín.” Gábor első autója a nagypapa 1200-es Zsigulija volt, aztán később újfent a nagypapa Corsáját használta, de akkor már jogosítványa is volt. A folytatásban 2105-ös és 2107-es Ladák jöttek és egy Lancia, amivel nagyon ráfázott, pedig szerelőként vásárolta és használta. Az új szériás autók és a személyes preferencia kapcsán Gábor az Insigniákat emelte ki, mint kedvenc modellt, azonban egy ideje egy Octavia RS áll a cégvezető használatában. „Nem szeretem a formalitásokat" - mondta az egyébként négy gyermekes családapa, majd hozzátette, hogy a mindennapokban csak azzal az elvárással ül autóba, hogy eljusson A-ból B-be. „Az élményautózás sem hagy természetesen hidegen, de az más lapra tartozik. Az Insignia nagyon testhez álló volt számomra, köszönhetően a széles a motorválasztékának, de egy idő után kíváncsi voltam az általunk forgalmazott másik márka sportos, de családi autóként is igénybevehető modelljére is, ezért választottam az Octavia RS-t. A kisautók is lángra gyújtották a szívemet a közlemúltban, ennek okán vettem magamnak egy Fiat 500C-t a negyvenedik szülinapomra. Az aktuális új szerelmem viszont az Opel Adam.” Gábor legidősebb fia most 21 éves és a Corvinus egyetem gazdálkodás menedzsment szakán tanul, akit a nemrég érettségizett öccse követ a sorban. A lányok pedig 12 és 4,5 évesek. És ha már szóba kerültek a gyerekek, akik a jövőt képviselik a cég életében, a cégcsoport közép- és hosszútávú jövőjéről is megkérdeztem beszélgető partneremet. Gábor szerint az autós szakma sokat veszített a rentabilitásából és ahhoz, hogy az elvárásoknak megfelelő profitot termeljen, racionalizálni kell a működést. A Schiller cégcsoport esetében ez azt jelenti, hogy mivel nagyon értékes ingatlan portfólióval rendelkeznek, elképzelhető, hogy a jelenlegi állapotokat is áttekintik és szükség szerint változásokat eszközölnek rajta. A Váci úti szalon környezetét megnézve – mindenütt irodaházak nőttek az elmúlt évtized során – nem biztos, hogy 10 év múlva is autókereskedéssel kell itt foglalkozni. Jelen pillanatban a core business irányába tendálnak, ugyanis amit az autós szakmában le lehet fedni, azt ők már mind megcsinálták – fejtette ki meglátásait Schiller úr. „Az új kor igényeinek megfelelően hosszú- és rövidtávú autós bérletet biztosító flottapark az új csapásirány a meglévő értékesítési és szerviztevékenység mellett. Ennek operatív működése rendkívüli szervezést igényel, éppen ezért igyekeztem olyan kollégákat felvenni, akik az adott területen jobbak mint én, akár tanulhatok is tőlük. Valójában a válság éveiben döntöttünk úgy, hogy az operatív vezetést az említett kollégákra bízzuk, és édesapámmal csak a makró ügyeket tartjuk kézben, és ez bevált. Régen bárhová beugorhattam ha kiesett valaki, de manapság ezt már nem tehetem, éppen ezért fontos volt olyan embereket vezető pozícióba helyezni, akikben maximálisan megbízunk." Gábor édesapját idézve, a cég sikere a család támogatásán múlik. A jelek szerint ez maximálisan jelen van mindkét férfi életében Ennél a résznél az említett kollégákról olyan egymondatos bemutatás következett, amit korábban egy ószövetségi fejezetben olvastam. Sámuel második könyvében (23:8-39) olvasható egy leírás azokról a harcosokról, akik Dávid király vitézeiként rendkívüli tettekről és harci tudásról tettek tanúbizonyságot. Valahol Dávid király is a legjobbakat vonzotta maga köré, ennek köszönhetően tudhatta maga mellett például Joseb-Bassebeth-et a Tahkemonitát, aki egymaga elbánt 800 emberrel. Javaslom az említett írásrészt elolvasni és csak azután folytatni az általam leírtak olvasását, ugyanis az alábbi képeken szereplő emberekről is hasonló jellemrajzot kaptam, ami igencsak ritka manapság. Igen, tudjuk, hogy minden ember mögött van egy történet, itt azonban nem a megszokott forgatókönyv szerint lettek bemutatva a kollégák. Pruzsinszky Zoltánról például kiderült, hogy anno autómosóként kezdte, most pedig a használtautó üzletág vezetője és egyike a leghűségesebb kollégáknak. Mindent megold, kedvenc öltözéke a fekete, bőr ballonkabát… valamilyen alkatrésszel a hóna alatt. Held Imre a nagy visszatérő. Korábban (2006) az Opel üzletágért volt felelős, most azonban a cégcsoport összes autós cége felett ő diszponál (Opel, Skoda, Toyota, Fiat). Nagy stratéga, mindent lát a számokból! Dévai Árpád szerelőként kezdte, később raktár-, majd karambolos üzletág vezető lett. Következetes, precíz, mindenkivel szót ért. Kovács Attila (gazdasági vezető) a számok embere, aki minden folyamatot kézben tart, legyen szó szerződésekről, banki kapcsolatokról… Szeitz István (műszaki igazgató) még a Dráva utcai műhelyben kezdte. Igazi csapatjátékosként először Skoda márkaigazgatás volt a feladata, manapság pedig műszaki igazgatóként dolgozik. Dovala László (kontrolling vezető). Ő volt az az ember, akire elsőként utalt Gábor, amikor átvette a cégvezetést. László ekkor csatlakozott a csapathoz, mindent a számokban mér és igazi analítikus, rendszerekben gondolkodó kolléga Kurpé Csaba (Bér-Elek Kft. ügyvezető igazgató). Ő a mosolygós gyilkos. Mindennek pontosan utána jár, tesz, vesz, beszámoltat. A fejétől bűzlik a hal mondást megfordítva, a fentiekből kiolvasható az is, hogy a recepciós és a biztonsági őr személye és munkája is hasonló módon értékelt és elismert a cégcsoportnál - ennek köszönhető a képen látható emberek arcán a mosoly.  

Elkészült az M43-as autópálya az országhatárig

2015.07.11.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes avatóbeszédében hangsúlyozta, Magyarország számára kiemelt fontosságú a határon átnyúló fejlesztések megvalósítása. A kormány célul tűzte ki, hogy minden autópályát kiépít a határig, és ebben a magyar-román autópálya-kapcsolat megteremtése jelentős mérföldkő – tette hozzá. Magyarország számára alapvető fontosságú a szomszédos országokkal fenntartott jó viszony, ezért arra törekszünk, hogy Romániával is minél több olyan projektet valósítsunk meg, amely előbbre viszi közös dolgainkat – emelte ki a kereszténydemokrata politikus, aki különösen fontosnak mondta a közlekedési, a kommunikációs és az energetikai hálózatok összekapcsolását. Az uniós integrációnak köszönhetően az elmúlt években kezdett kibontakozni a határok nélküli Európa. Bár az utóbbi hónapok eseményei rámutattak az uniót érő kihívásokra, az illegális migráció problémája és kezelése nem tántoríthat el minket az akadálymentes kapcsolattartás elősegítésétől – fogalmazott. Semjén Zsolt közölte, várja az észak-erdélyi autópálya megépülését is, annak érdekében, hogy Erdély magyarok által is nagy számban lakott területein is áthaladjon egy gyorsforgalmi út. Marius Nica, a román kormány európai alapokért felelős minisztere történelmi mérföldkőnek nevezte a magyar-román kapcsolatokban a két országautópálya-összeköttetésének megteremtését. Az autópályák és a határátkelőhely megépítése kézzelfogható bizonyítéka annak, hogy a két kormány képes együttműködni a két ország közötti kapcsolatok szorosabbra fűzése érdekében – mondta. Loppert Dániel, a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. kommunikációs vezetője közölte, az M43-as autópálya új 23,1 kilométer hosszú, kétszer kétsávos, burkolt leállósávos szakaszán három csomópont és tizennyolc híd épült. Az új útszakaszon két pihenő is létesült, egy a Krak-érnél, egy pedig Kövegynél. A beruházás kivitelezője a Duna Aszfalt Kft. volt, a nettó 46,49 milliárd forintos építési költség 85 százalékát uniós támogatás fedezte. A Makó és az országhatár közötti sztrádaszakasz az e-matricás rendszerben 2015 végéig díjmenetesen használható, a 3,5 tonnát meghaladó legnagyobb össztömegű tehergépjárművek számára díjköteles. A Csanádpalota-Nagylak határátkelőhely a román oldalon épült meg. Mindkét irányban négy-négy sávot alakítottak ki a személygépjárműveknek, illetve a teherforgalomnak, valamint két sávot az autóbuszoknak. Két-két mérleget is építettek, és kialakítottak egy több mint száz férőhelyes kamionparkolót is. A veszélyes anyagot és élőállatot szállító kamionoknak továbbra is a 43-as úton lévő nagylaki határátkelőt kell használniuk. A Nagylak (Nadlac)- Csanádpalota autópálya-határátkelő megnyitása nyomán Arad és Temesvár lett Románia első két nagyvárosa, amelyet bekapcsolnak az európai gyorsforgalmi úthálózatba.
Címkék: 

A Hyundai-hoz szerződik a Bentley dizánjigazgatója

2015.07.11.
A Bentley korábbi dizájnigazgatóját a múlt hónapban váltotta le Stefan Sielaff az angol luxusmárka formatervezői részlegének élén. Az 50 éves Donkerwolke a hírek szerint azért hagyta ott a Bentley-t, mert a Hyundai-Kia konszernhez tart, ahol az ex-audis, az első TT-t megtervező Peter Schreyer helyét veszi majd át, vagyis a cég dizájnrészlegének a vezetése lesz a feladata. Az Automotive News Europe információi szerint Donkerwolkének addig még egy átmeneti betanulási folyamaton kell átesnie, és csak akkor kapja meg az igazgatói pozíciót, amikor Schreyer nyugdíjba vonul majd, előreláthatólag két éven belül. Donkerwolke 1992-ben lépett be a Volkswagen-konszernbe, először az Audiba, aztán a konszern szinte minden márkájánál megfordult hosszabb-rövidebb ideig. Sok emlékezetes autót tervezett már, elég csak az előző generációs Skoda Octaviára, Fabiára, Lamborghini Gallardóra és Murciélágóra gondolni, de az Audi A2-est és a 2000-es R8 Le Mans-i versenyautó és a mostani Seat Ibiza is az ő nevéhez fűződik. A Bentley-nél a készülő szabadidő-autón, a Bentaygán is sokat dolgozott, amire szükség is volt, mivel az első tanulmány annyira brutális külsejű lett, hogy a Volkswagen-konszern igazgatótanácsa átterveztette az autót.

Herczig már az új Fabia R5-tel indul Veszprémben

2015.07.11.
A Skoda 5 éve támogatja a Skoda Rallye Team Hungária színeiben versenyző Herczig Norbertet, akik navigátorával Igor Bacigállal a veszprémi futam előtt az élen állnak a hazai bajnokságban. Az évek óta Skoda Fabia raliautóval versenyző csapatnak így minden esélye megvan arra, hogy a hétvégi Veszprém Ralin jó eredményt elérve behozhatatlan előnyre tegyenek szert, és újabb bajnoki címet szerezzenek. A 2009-es bajnok Herczig Norbert esélyeit növeli, hogy a hétvégén már az új Fabia R5-tel, indul. Ez az új versenyautó a 3. generációs Fabia alapjaira épült, 1,6 literes, 279 lóerős, összkerék hajtású, és noha motorja kisebb, mint az előző rali Fabiáé, az akkori 170 km-es végsebesség helyett már 205 km/h sebességre képes. A 12 szeres osztrák bajnok Raimund Baumschlager csapatával együttműködve felkészített autó murvás talajon sokkal gyorsabb, és aszfalton is jobban rajtol az előző generációs Fabiánál, ami az ilyen talajon megrendezett veszprémi versenyen külön jól jön az etapokon. Herczig Norbert a mai tesztnapot követően még bizakodóbban várja majd a szombati rajtot, mert mint elmondta, a versenygép nagyobb teljesítménye a versenyző technikai lehetőségeit is bővíti a verseny egyes szakaszain.  

Átadták a 100. Seat Leon Cup Racer versenyautót

2015.07.11.
A 100. autót megvásárló osztrák Target Competition csapat pillanatnyilag öt versenyautóval képviselteti magát a 2015-ös Seat Leon Eurocup sorozat három versenyén. A jelenleg hatodik, összesen pedig tizenegyedik autó a fiatal holland versernyző, Loris Hezemans kezeibe kerül. A csapat további három versenygéppel vesz részt a TCR International Series küzdelmeiben is. Ez az elköteleződés újabb bizonyítéka annak az erősödő bizalomnak, amelyet a teljes egészében a Seat Sport által tervezett Seat Leon Cup Racer vívott ki magának. A 100. Seat Leon Cup Racer bemutatkozására a július 4-5.-i hétvégéig kell várni, a Target Competition csapat ugyanis a Seat Leon Eurocup következő versenyén veti be a jubileumi versenyautót. “A Seat Leon Cup Racer körül egyre csak gyűlnek a rajongók és a követők. Ennek oka, hogy egy rendkívül versenyképes autóról van szó, ezt megmutatta és bizonyította már minden olyan sorozatban, ahol rajthoz állt. A Seat Leon Cup Racer versenyautó menetteljesítményéről kétliteres turbófeltöltésű motor gondoskodik, amely 330 lóerős teljesítményre képes, és amelyhez egy hatfokozatú, dupla kuplungos váltó kapcsolódik. Igen könnyű autó, alacsony súlyponttal, amelynek köszönhetően igen gyors és élvezetes vele az autózás. El kell mondjam továbbá, hogy nagyon büszkék vagyunk a Seat Leon Cup Racer fogadtatására és arra a munkára, amelyet szakembereink nap, mint nap végeznek a Seatnál. Így jöhetett létre az a híd, amely összeköti a versenypályák világát a hétköznapi városi használattal: a Seat Leon Cupra.” – tette hozzá Dr. Matthias Rabe, a Seat kutatás és fejlesztés területéért felelős alelnöke.
Címkék: 

Útlezárások lesznek a Budapest Pride miatt a fővárosban

2015.07.11.
Szombat délután rendezik meg a fővárosban a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer (LMBTQ) közösség Budapest Pride fesztiváljának felvonulását. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a rendőrség honlapján azt írta, demonstráció miatt útlezárásokra délután fél 3-tól este 9-ig kell számítani egyebek mellett az Andrássy úton, a Liszt Ferenc és a Jókai téren, a Nagymező és a Dalszínház utcában, a Lázár utcában, a Bajcsy-Zsilinszky úton, a József Attila utcában, valamint az Erzsébet, az Ybl Miklós és a Széchenyi téren. Lezárás várható a Nádor utcában, a Fő utcában, az Alagút utcában, a Lánchíd utcában, a Hadnagy utcában, a Váralja utcában, a Várkert rakparton, a Krisztina körúton, az Attila úton, a Dózsa György téren, a Hegyalja úton és a BAH-csomópontnál. A lezárások a gépjármű- és gyalogosforgalmat egyaránt érintik. A lakók érvényes lakcímkártya, illetve személyi igazolvány felmutatásával mehetnek be a lezárt területre - közölte a BRFK. Este 7 óráig nem lehet parkolni például az Oktogon egyes szervizútjain, az Andrássy úton az Oktogon és a Bajcsy-Zsilinszky út között, a Liszt Ferenc és a Jókai téren, a Nagymező, a Hajós és a Dalszínház utca egyes szakaszain. Szintén tilos megállni a Bajcsy-Zsilinszky út páratlan oldalán az Anker köz és a Révay utca között, a József Attila utcában, a Hercegprímás, a Sas, az Október 6., a Nádor utca egyes szakaszain. Továbbá az Erzsébet és a József nádor téren, a Széchenyi téren körben, az MTA előtti parkolóban, az Id. Antall József rakpart és az Apáczai Csere János utca egy szakaszán. Éjfélig tilos megállni a Lánchíd utca mindkét oldalán, a Lánchíd melletti parkolóban, a Dózsa György és az Ybl Miklós téren, a Várkert rakpart mindkét oldalán, továbbá a Hadnagy utcában a Rácz Fürdő előtti parkolóban. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tájékoztatása szerint a fővárosban a Budapest Pride fesztivál felvonulása miatt ma már kora délutántól körülbelül este nyolc óráig számos változás lesz a közösségi közlekedésben. Rövidített vagy más útvonalon közlekedik az 5-ös, a 9-es, a 15-ös, a 17-es, a 86-os, a 105-ös, a 115-ös és a 178-as autóbusz, a 70-es és a 78-as trolibusz, valamint néhány órára leáll a 16-os busz és a Budavári Sikló is. Az 1-es metró délután megállás nélkül halad át a Bajcsy-Zsilinszky út és az Opera állomáson. A BKK arra kéri az autósokat, hogy aki a belvárost szeretné megközelíteni, és teheti, inkább szálljon át a közösségi közlekedési járatok valamelyikére, a tömegközlekedőket pedig, hogy lehetőség szerint a kötöttpályás járatokat, elsősorban a 2-es, a 3-as vagy a 4-es metróvonalat vegyék igénybe. A BKK a Facebook-oldalán, valamint a BKK Info felületén a rendezvény ideje alatt friss, pontos információkat ad a forgalomkorlátozásokról.
Címkék: 

Jól vizsgázott a Debreceni Egyetemen készült elektromos kukásautó

2015.07.11.
Tavaly szeptemberben készült el a tanszék munkatársai által fejlesztett innovatív, napelemmel ellátott elektromos hajtással rendelkező kommunális hulladékgyűjtő (kukásautó) prototípusa, amivel gazdaságos módon kiváltható a manapság használatos, nagy költségeket felemésztő begyűjtési eljárás. A szemétszállító autó a napi munkában is bizonyított, a Tappe Hulladékgazdálkodási Kft. által üzemeltetett jármű a várakozásoknak megfelelően teljesített, mérhetően gazdaságosabb az üzemeltetése, mint hagyományos kukásautóknak - ismertette a sajtóiroda. A P rendszámmal ellátott, közúti próbákra alkalmas prototípus jármű tavaly szeptember óta Békéscsabán heti három-öt alkalommal napi két fordulóban, összesen 1500 kilométert megtéve gyűjtötte a szemetet. A próbaidőszak alatt teljesített mintegy háromszáz, egyenként 25-30 kilométeres fordulóban összesen több mint ezer tonna szemetet gyűjtött össze. Az autót a szakemberek közösségi és családi házas környezetben is tesztelték. Husi Géza tanszékvezető, a műszaki kar dékánhelyettese elmondta: a tanszék által szabadalmaztatott hajtás teljes egészében beváltotta a hozzá fűzött reményeket: a gyakorlatban is igazolódott, hogy a villamosmérnöki és mechatronikai tanszék által épített kisebb járművekben (kisteherautó, személyautó) sikerrel alkalmazott hajtási elv teherautókban – akár kamionokban is –, és közösségi járművekben, buszokban is sikeresen alkalmazható.  A járműhöz kiválasztott akkumulátorok állapota is jobb a vártnál, ami azt jelenti, hogy a menet közbeni töltés is sikeresen alkalmazható ezeknél a hajtásoknál – foglalta össze a tapasztalatokat a tanszékvezető.  

Peugeot főoldal

2015.07.10.

Csak szeptemberben dől el, jön-e a TATA óriásgyára

2015.07.10.
Összekeverte a hazai sajtó a Jaguar Land Rover ausztriai bérgyártásról szóló szerződését azzal az új gyárral, amelyről még nincs döntés – közölte Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Figyelőnek adott interjújában. Július elején számos lap írt arról, hogy a cég nem itt épít új gyárat, hanem a grazi Magna Steyr üzembe telepíti át néhány új modelljének a gyártását. Most Varga Mihály azt mondta, az új gyár más tészta, és Magyarország, Szlovákia és Lengyelország van még versenyben a tervezett új üzemért. "Mindent megteszünk azért, hogy minket válasszanak, de nagyon komoly, soktényezős megmérettetés van" – tette hozzá a tárcavezető.  Miként lapuk több alkalommal beszámolt róla, komoly küzdelem alakult ki a közép-kelet-európai országok között a következő jelentős méretű autógyári beruházás megszerzéséért. Hazánkban az Audi A3 gyártó üzemének átadása óta nem történt nagy gyártóipari fejlesztés. A Daimler csak lebegteti a Mercedes-gyár bővítését, a Suzuki a meglévő kapacitásait sem használja ki, a General Motors szentgotthárdi gyárában pedig csak jövőre éri el a termelés a korábbi évek beruházásai során létesült kapacitások maximumát. A TATA indiai Land Rover gyárában Ebbe a vákumba robban be a hír, hogy az indiai TATA telephelyet keres magának a térségben. A Jaguar és a Land Rover márkák tulajdonosaként vélhetően az utóbbi típus gyártását kívánja bővíteni a TATA, és ennek érdekében Lengyelországban, Szovákiában, Csehországban és Magyarországon folytatott tárgyalásokat. A Financial Times egy hónapja bennfentes forrásokra hivatkozva azt tette közzé, hogy hamarosan döntenek a végső helyszínről. Persze hogy mi az a „hamarosan”, nehezen meghatározható, de az indiaiak, úgy tűnik, nem sietik el a döntést. Olyannyira nem, hogy a várható időpont átcsúszott a tavaszról nyárra, nyárról őszre. Jelen pillanatban szeptember közepe a dátum. Ezt sem az indiai Jaguar Land Rover-től tudjuk, hanem a szlovák gazdasági miniszter, Vazil Hudák kottyantotta el, mert ezzel érvelt amellett, hogy a jelentős beruházásokról szóló törvénytervezetet gyorsított eljárásban fogadja el a szlovák parlament. Szlovákiának nagy esélye van arra, hogy egy új autógyárat vonzzon ismét magához, amely több ezer embernek adhatna munkát, ám az országnak jelenleg nincs készen olyan nagyméretű ipari parkja, ahová a befektető letelepedhetne – idézte a minisztert a szlovák SME hírportál. Szükséges, hogy ezt az ipari parkot nagyon gyorsan felépítsük, mert a befektető szeptember közepéig meghozza döntését - jelentette ki Hudák a szlovák parlamentben. Emiatt kérte, hogy a képviselők szavazatukkal támogassák a törvénytervezet elfogadását gyorsított eljárásban. A normális, törvényes úton járni több hónapot is igénybe venne, és ezt a luxust most nem engedhetjük meg magunknak - mondta a miniszter, aki szerint Lengyelország, Csehország és Magyarország rendelkezik a szükséges méretű ipari parkokkal. Hudák szerint Szlovákia eddig két nagy projektről - a végül Magyarországot választó indiai Apollo gumiabroncsgyártó és a Nexen beruházásáról - csúszott le amiatt, mert nem tudtak elég nagy ipari parkot felkínálni a befektetőknek. Nemcsak Szlovákiában gondolkodnak használható ingatlanok csatasorba állításáról. Emlékezetes, hogy a TATA megbízottai Debrecenben és Szombathelyen tájékozódtak megfelelő ipari terület után. Ennek eredményeként gyorsult fel Szombathely és a szomszédos Söpte közötti megegyezés az érintett iparterület tulajdonjoga felett, amelyen éveken át vitáztak. A környéken már beindult a spekuláció is: ha ugyanis biztos lesz az autógyár megépítése, akkor felmegy az ingatlan értéke, és a tulajdonos szép pénzt kaphat érte. A polgármesteri hivataloknál jelentkezett is néhány vállalkozó, hogy szeretne vásárolni a területen, bízva abban, hogy azt majd jó pénzért eladhatják az autógyár beruházójának. Jámbor Gyula

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója