Villám csapott a Bécsből indult repülőbe

2024.06.04.
Forrás: Youtube A szövetségi fővárosból felszálló gépet hirtelen villámcsapás érte. Az Austrian Airlines a „Heute”-nak kommentálta az esetet. Ez egy Embraer E195-ös gép volt, amely hétfőn, Klagenfurt felé tartott. Szerencsére senki sem sérült meg. Egyetlen utas sem volt veszélyben egy pillanatra sem. A gép is épségben megérkezett a reptérre. A hétfőihez hasonló esetek újra és újra előfordulnak. "A villámcsapás nem szokatlan! Időről időre megtörténhet, hogy villám csap be egy repülőgépbe a levegőben vagy a földön. Csakúgy, mint egy autónál, ennek általában nincs következménye vagy hatása, mert a fém repülőgéphéj védi az utasokat” – mondja a cég. „Természetesen a leszállás után elvégezték a szabványos biztonsági ellenőrzést. A gép azonban kedden már újra használatban volt.” – közölte az Austrian.    

Díjeső a Knorr-Bremse Budapestnél

2024.06.04.
Az Év Gyára Projektverseny Az „Év Gyára Projektverseny 2024” nagyvállalati kategóriájában a Knorr-Bremse Budapest nyerte el a Grand Prix díjat, és elhozta a legjobbnak járó kategóriagyőztes címeket is „Az év leginnovatívabb projektje a gyártásban”, illetve „Az év gyártási/termelési projektje” kategóriákban. A szakmai zsűri a „Digital Warehouse – hatékony additív gyártás és raktározás” elnevezésű projektet díjazta,  amely a vállalatnál bevezetett 3D fémnyomtatás technológiájára építve digitális „raktárat” hozott létre meghatározott termékcsoportokra.  A raktárba minden korábban gyártott alkatrész digitális lenyomata automatikusan bekerül, támogatva a későbbi zökkenőmentes gyártást. Az innovatív kezdeményezés célja a hatékonyabb gyártási folyamatok és ellátási lánc megvalósítása. A vállalat jelentős mennyiségű energiát takarít meg, a módszer lehetővé teszi az azonnali gyártásindítását az előre elkészített digitális adatok alapján, ezáltal leszorítva a szokásos átfutási időt és a raktározási költségeket is. A konvencionális, elsősorban öntési technológiákat kiváltva a „Digital Warehouse” gyorsítja a vevőkiszolgálást és csökkenti a selejtarányt is. Mindez hozzájárul a vállalat költséghatékonyságához és versenyképességéhez. Zöld elismerés A három díj mellett a „Greengage zöld elkötelezettség díja 2024” elnevezésű versenyen is első helyen végzett a vállalat fenntarthatósági projektje a Támogató eszközök és Technológiai megoldások kategóriában. Az elismerés a Knorr-Bremse ECO-Design Appjának és Termékinformációs Platformjának szól. Ez a megoldás egyszerűbbé teszi a mérnökök számára a tervezési fázisban a környezetvédelmi szempontok beépítését és környezetbarát anyagok használatát. A Knorr-Bremse Budapest fenntarthatósági erőfeszítéseit segít érvényre juttatni a nemrég bevezetett eco-design standard, amely a termékfejlesztés minden szakaszában előtérbe helyezi a környezeti szempontokat. Biztosítja, hogy minden új termék a lehető legkisebb környezeti lábnyommal készüljön el. A cél, hogy a fenntarthatósági szempontok a tervezéstől és az anyagválasztástól kezdve meghatározóak legyenek a termékfejlesztési folyamatban, a minimálisra csökkentve a teljes életciklusra vetített környezetterhelést. Magyarországon egyedülálló módon a vállalatnál külön fejlesztői csoport foglalkozik ezzel a kérdéssel. Kötelezettségvállalás „Ezek az elismerések megerősítik, hogy a fenntartható innovációk iránti kötelezettségvállalásunk helyes irányba mutat. Azonban tudjuk, hogy ennek biztosítása folyamatos feladat. Minden egyes díj, amelyet megnyerünk, újabb inspirációként szolgál számunkra a további fejlesztésekhez, és arra ösztönöz minket, hogy még többet tegyünk az innovatívtechnológiák előmozdítása érdekében. Köszönöm a kollégáknak, erőfeszítéseiket és kitartó munkájukat, amit nemcsak a vállalatunk, hanem a díjakkal most a szakma is elismert” – mondta Veres László, a Knorr-Bremse Budapest ügyvezető igazgatója. Hozzátette, a vállalat továbbra is elkötelezett amellett, hogy vezető szerepet töltsön be a fenntartható ipari megoldások fejlesztésében, erősítve ezzel piaci pozícióját, támogatva ügyfelei és a fenntartható környezet igényeit.  

A Fiat az autótolvajok kedvence

2024.06.04.
A Fiat Panda ismét az autós kannibálok célkeresztjébe került. Olaszországban szaporodnak az ilyen esetek: A jelenség, hogy ellopják az autók ajtajait, tavaly nyáron indult. Elsősorban a külvárosokban lehetünk tanúi ennek a vandalizmusnak. Az utóbbi időben ez a rombolás kiterjed a fényszórók és a lökhárítók leszerelésére is. Ez az ún. „jutaléklopás”. A kifejezés olyan bűncselekményekre utal, amelyekben egy személy vagy egy csoport harmadik fél kérésére lopásokat követ el, pénzügyi kompenzáció céljából. A Fiat Panda ajtókat azért lopják szívesen, mert rengeteg van belőlük, könnyű a hozzáférés és mivel tucatautóról van szó, általában ezek a modellek általában nincsenek biztonsági rendszerekkel védve. És a tartozákok leszerelése is gyerekjáték.  A Fiat alkatrészekre bőven van kereslet a feketepiacon, de vannak olyan esetek is, amikor a megbízók olyan autótulajdonosok, akiknek sérült a kocsijuk és vásárlás helyett inkább ezen a módon cserélnek alkatrészeket. Forrás: torinocronaca.it  

Gokartban is élre tör a Széchenyi István Egyetem

2024.06.04.
Az eseményen prof. dr. Friedler Ferenc, az egyetem rektora, tudományos elnökhelyettese kijelentette: a sport a legjobb tanítómester arra, hogy versenyképesek legyünk más területeken is. „Hallgatóink nálunk nemcsak diplomát szereznek, és azt a tudást, hogy miként kell versenyben helyt állniuk, hanem csapatban is képesek dolgozni, és tudják, hogyan lehetnek sikeresek pályájukon. Minden egyetem számára fontos az utánpótlás: mi különleges helyzetbe kerülünk, előnyt szerzünk azáltal, hogy általános iskolás versenyzőink vannak” – húzta alá. Ifj. Willisits Vilmos, az Uni Győr WMS és Lipovics Patrik, a KMS Europe csapat gokartversenyzője idén is győzelmekre tör. (Fotó: Adorján András)   Dr. Gyömörei Tamás, a Széchenyi István Egyetem Sportegyesülete (SZESE) elnöke kifejtette: egyre több sportágban jelenik meg az Uni Győr név, a kezdeményező sportszervezetek ugyanis érzik, hogy a családok számára rendkívül lényeges gyermekük sportkarrierje mellett tanulmányi előmenetele is, emiatt fontos a partneri kapcsolat az egyetemmel. „A sportolóknak, versenyzőknek kettős életpályamodellt tudunk kínálni, ami a sportkarrier melletti diplomaszerzés lehetőségét jelenti” – emelte ki. Hozzáfűzte: egy éve alapították meg autó-motorsport-szakosztályukat, s azt szeretnék elérni, hogy ha autó-motor sportot említenek hazánkban vagy a környező országokban, akkor az embereknek a Széchenyi-egyetem jusson az eszükbe. Simon Róbert Balázs győri országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy Győr oktatását, sportéletét elismerik az országban. „Bízom benne, hogy gokart ugyancsak ráirányítja a figyelmet az egyetemre. Ehhez kívánok további sikereket a résztvevőknek” – jegyezte meg. Weingartner Balázs, a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó Humda Magyar Mobilitásfejlesztési Ügynökség elnöke kifejtette: a három éve általuk megfogalmazott autó-motorsport-stratégia kiemelten kezeli az utánpótlás-nevelést, amit kiválasztással és európai hírnév építésével is támogatnak. „A gokart az autóversenyzés első lépcsőfoka, érdemes pénzt, energiát, figyelmet fordítani rá. Remélem, hogy ezt a győri projektet olyan zászlóshajóprojektként tudjuk országos szinten bemutatni, amit aztán több ilyen is követ" – mondta. Willisits Vilmos, az UNI Győr WMS csapat vezetője elmondta: „Jelenleg valamivel több mint negyven versenyzőnk van, célunk, hogy ezt a számot növeljük. A nagyobb létszám több jó és sikeres versenyzőt eredményezhet. Fontos számunkra, hogy a tömegsportot is fejlesszük, és minél nagyobb kört, minél fiatalabb korban meg tudjunk szólítani.” A sajtótájékoztató résztvevői, köztük a fiatal, tehetséges gokartversenyzők. (Fotó: Adorján András)   Kálmán Péter, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnökségi tagja, a KMS Europe csapat vezetője kiemelte: „Édesapám nyugdíjazásig ebben az intézményben tanított, szinte itt nőttem fel, emiatt nekem a Széchenyi-egyetemmel való együttműködés érzelmi döntés is volt. Munkatársaimmal azon leszek, hogy a tapasztalatot, a tudást átadjuk, teljes szívvel és lélekkel.” A sajtótájékoztatón bemutatkozott két tehetséges, fiatal gokartversenyző is. A 13 éves ifj. Willisits Vilmos az Uni Győr WMS csapat tagjaként idén az olasz Easykart nemzetközi sorozatban indul, valamint rész vesz a háromfordulós FIA Academy verseny franciaországi, svédországi és szlovákiai futamain. A legnagyobb sikerét a tavalyi nyílt cseh bajnokságon aratta, ahol győzött. A 14 éves Lipovics Patrik, a KMS Europe pilótája 2021-ben az év felfedezettje volt, tavaly pedig megnyerte az országos és az RMC Hungary bajnokságot, a közép-európai bajnokságon pedig második lett. Idén indul az Európa-bajnokságon is.  

Magnus Aircraft: megkezdődött a kínai gyár építése

2024.06.04.
A Pécshez közeli pogányi reptér szomszédságában saját fejlesztésű kisrepülőgépek gyártásával, elektromos meghajtású repülőgép fejlesztésével foglalkozó vállalat közleménye szerint a zömében kínai állami befektetésből zajló beruházás keretében Wuxi városban új ipari park épül egy 210 ezer négyzetméteres területen. Ennek egyik eleme lesz a Magnus Aircraft új gyártóbázisa. Közölték: miután az egységek szerkezetkésszé válnak, megkezdődik a dolgozók betanítása, s várhatóan jövő évtől indulhat meg az épületkomplexumban a termelés. A cég korábbi közlése szerint egy bemutatóterem, egy kompozit, egy repülőgép összeszerelő, egy karbantartó üzemegység, valamint az Óbudai Egyetem közreműködésével egy fejlesztési központ - valósul meg a Sanghaj közelében fekvő Wuxi városában. Az 1500 négyzetméteres showroom már idén nyáron megnyílik, abban a cég teljes termékpalettája megtekinthető lesz. A kínai-magyar vegyesvállalat, a Jiangsu Magnus Aircraft Manufacturing a beruházás végeztével a tervek szerint 300 munkahelyet hoz majd létre, a magyar kollégáknak pedig vezető szerepet biztosít. A cég tájékoztatása szerint a kínai beruházásokkal tíz éven belül több ezer két- és legalább négyszáz négyüléses kisrepülőgépet állítanának elő főként a kínai, az iráni és afrikai piacokat megcélozva. A társaság arra is felhívta a figyelmet, hogy hamarosan három afrikai országba - Líbiába, Kenyába, Tanzániába - exportálnak repülőgépeket. A kontinensre az elmúlt két évben - ahogy az Egyesült Államokba is - négy, Európába három, míg Ázsiába tizenkét gépet exportáltak. Az egyelőre egy telephelyen, Pogányban gyártó, Magyarországon 80, amerikai, kenyai, nigériai, iráni, kínai leányvállalatainál további 22 munkavállalót foglalkoztató cég az MTI érdeklődésére közölte: a Fusion típusú gépükből több mint harmincat állítanak elő idén. A társaság idén három-, jövőre hatmilliárd forintos árbevételre számít, dolgozói létszámát pedig Pogányban 140-re emelné. A Pécs melletti pogányi reptéren 2019-ben 2 milliárd forint támogatással, 6 milliárd forintos beruházás keretében 8000 négyzetméternyi gyártóbázist létesítő vállalat áprilisban kezdte meg annak az új - szintén hatmilliárd forintba kerülő - gyártócsarnokának építését, amelyben saját fejlesztésű négyüléses repülőgépeit állítja majd elő. A 2014-ben alapított Magnus Aircraft Zrt. a tavalyi eredményeiről még nem tudott tájékoztatást adni; 2022-ben 538 millió forintos nettó árbevételt ért el 794 millió forintos veszteség mellett. A társaság korábban azt közölte, hogy 2023-ra pozitív nulla eredményt, míg az idén és a következő években exponenciálisan növekvő árbevétel mellett pozitív eredményt vár.

Lezárult a nagy okoszebra-szavazás – megvan, melyik iskola közeli, veszélyes kereszteződésben létesítenek okoszebrát

2024.06.04.
Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is újabb magyar települést tesz biztonságosabbá a Generali a Biztonságért Alapítvány a közlekedésbiztonsági kezdeményezésével. Eddig 65 zebrát alakítottak okossá az alapítvány támogatásával: a Pearl Enterprises Kft. kivitelezésében megvalósuló SafeCross® projekt célja a gyalogosok biztonságának javítása, illetve az, hogy felhívják a figyelmet a közlekedésbiztonság fontosságára. Fotó: Generali A Generali idén a Közlekedési Kultúra Napja kapcsán az Országos Balesetmegelőzési Bizottsággal (OBB) együttműködve indított közönségszavazást: a hazai lakosságnak májusban két héten át lehetőségük volt online megszavazni egy, az OBB javaslata alapján összeállított 19-es listából azt a legveszélyesebbnek ítélt, iskola közelében található gyalogátkelőhelyet, amit okossá alakítanak még az idei iskolakezdés előtt. A szavazás lezárult, és jó látni, hogy minden eddiginél több embert mozgatott meg a téma: több, mint félmillió szavazat érkezett két hét alatt a 19 városban található gyalogátkelőhelyekre. A győztes város végül Mátészalka lett, őt követi a legtöbb szavazatot kapott városok listáján Salgótarján, a bronzérmet pedig Szekszárd szerezte meg. Így a Mátészalka, Szalkay László utca - Nagykárolyi út kereszteződésénél lévő gyalogátkelő, ami a Kálvin János Református Általános Iskola közelében található, a tervek szerint a 2024-es szeptemberi iskolakezdésre okossá alakul majd. Az okoszebráknak mérhetően pozitív hatásai vannak a közlekedésbiztonságra A Rendőrség 2023-as adataiból kiderül, hogy a gyalogosokat érintő több, mint 2100 baleset 38%-a (812 eset) kijelölt gyalogosátkelőhelyen történt, melyből 18 halálos kimenetelű volt. Az összes gyalogos baleset 93%-a (1 989 eset) lakott területen belül-, döntő többségben (65%) nappali, természetes fényviszonyok mellett következett be. Azonban 571 alkalommal éjszaka, működő közvilágítás mellett-, 115 esetben pedig közvilágítás nélküli útszakaszon történt szerencsétlenség, mely bizonyítja, hogy a zebrák láthatóvá tétele kulcsfontosságú mind a gyalogos, mind az autós részére. 2021-ben hirdette meg először a Generali a Biztonságért Alapítvány és a Pearl Enterprises Kft. azt a versenyt, melynek során olyan zebrákat kerestek, ahol veszélyes az átkelés. A legtöbb voks egy ózdi és egy váci zebrára érkezett, így mindkét város gyalogos-átkelőhelye lassan három éve már okoszebraként működik. A 2022-es szavazást Szentendre nyerte, ahol azóta már okoszebra segíti a biztonságosabb közlekedést. A tavalyi „okoszebra szavazás” győztese pedig Mohács volt, ahol az eszköz telepítése előtt és után is mérték a megállási hajlandóságot. A Kossuth Lajos utca 95-97-nél lévő gyalogátkelőhelynél a telepítés előtt az autósok megállási hajlandósága 53%-ot mutatott, míg két héttel utána ez a szám már 62% volt, kettő hónappal később pedig elérte a 66%-ot – mely igazolja az átkelőhely „okossá” alakításának fontosságát és eredményességét. Mi az az okoszebra? A SafeCross® okoszebra egy olyan közlekedésbiztonsági rendszer, amely az útburkolatban elhelyezett aktív LED prizmák segítségével a zebrára lépő járókelőre hívja fel a figyelmet. Tehát az okoszebra célja, hogy az adott átkelőhelynél a járművezetők mindig észleljék a gyalogosátkelést. A fényjelzés kizárólag addig tart, ameddig az áthaladás is, így a zebra csak indokolt esetben lép működésbe. A Generali a Biztonságért Alapítvány szívügyének tekinti a biztonságosabb közlekedés elősegítését: a program elindítása óta több mint 110 millió forint értékben kerültek okoszebrák kiépítésre szerte az országban, többek között megyeszékhelyeken, például Kecskeméten, Szegeden, Székesfehérváron, Veszprémben vagy Zalaegerszegen, nyaralóhelyeken a Balaton partján, illetve a fővárosi agglomerációban.  
Címkék: 

A dunai közlekedés és fürdőzés veszélyeire figyelmeztet a rendőrség

2024.06.04.
Az eseményen a BRFK együttműködési megállapodást írt alá a nemrégiben megalakult Dél-Pesti Vízi Polgárőr Egyesülettel.     Terdik Tamás budapesti rendőrfőkapitány fontosnak nevezte a polgárőrök munkáját, amellyel hozzájárulnak a közbiztonság fenntartásához a fővárosban is.     Úgy fogalmazott, nemcsak a szárazföldön, de a vízi közlekedésben is szükség van szoros együttműködésre. Megjegyezte, hogy a témának szomorú apropót ad a verőcei tragikus hajóbaleset.     Lévai-Hangyássy László, az egyesület elnöke arról beszélt, hogy a szervezetet a segíteni vágyás szándéka hívta életre.     Prohászka Richárd, a BRFK Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányságának vezetője a dunai fürdőzés és a kedvtelési célú hajózás, vízi közlekedés veszélyeire hívta fel a figyelmet. A Duna jó kikapcsolódási lehetőségeket kínál, ugyanakkor veszélyeket is rejt - emelte ki.     Elmondta, hogy a Dunán csak a kijelölt helyeken megengedett a fürdés, az éjszakai fürdőzés mindenhol tilos. A 14 év alatti gyermekek csak szülői felügyelettel fürdőzhetnek a folyóban - ismertette. Hozzátette, a Duna nem alkalmas arra, hogy a gyermekek ott tanuljanak meg úszni.     Az emberi erővel hajtott vízi járművek használata kapcsán Prohászka Richárd arra figyelmeztetett, hogy azokhoz szükséges az úszni tudás, a szabályok és az adott folyószakasz ismerete is, és 14 év alatti gyermek nem vezethet ilyen járművet.     Felkészületlenül senki se menjen ki a vízre! - kérte.     Hangsúlyozta azt is, hogy az evezős csónakok és a kisgéphajók esetében egyaránt be kell tartani a személyi és súlykorlátozást.     A kisgéphajókra vonatkozóan - a nemrégiben történt verőcei hajóbaleset kapcsán - külön kiemelte a vonatkozó előírások betartásának fontosságát. Azt mondta, a hajózási szabályzatban előírt kötelező gondossággal kell megválasztani a sebességet és más járművek útvonalának keresztezését. Olyan tényezőkre is figyelemmel kell lenni, mint a víz és a szél sebessége, vagy a folyóban lévő uszadékok - fűzte hozzá.     Zéró tolerancia vonatkozik a kisgéphajók kapcsán az alkoholfogyasztásra - jelentette ki Prohászka Richárd, aki kitért a mentőmellények és a mentőeszközök meglétének a fontosságára is.     A dunai vízirendészeti kapitányság vezetője megjegyezte, a szabályok betartásának ellenőrzésekor a rendőrség célja nem a büntetés, hanem a balesetek megelőzése. MTI

Fenntarthatóság: elektromos kerékpárral és rollerrel közlekedhetnek a Széchenyi István Egyetem polgárai

2024.06.04.
„A Széchenyi István Egyetem és a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA partnerségének stratégiai célja a zöldátállás és a fenntarthatóság elősegítése. E törekvésben a HUMDA nagy szerepet játszik a környezettudatos szemléletformálás támogatásával, amihez intézményünk oktatási, tudományos és innovatív tevékenységeivel járul hozzá” – húzta alá dr. Filep Bálint, a Széchenyi István Egyetem elnöke annak kapcsán, hogy a két fél közreműködésével újabb program erősíti a társadalmi tudatosságot. A „Gondold, próbáld, tedd – 4K nélkül úton a hétköznapokban” elnevezésű akció elsődleges célja, hogy népszerűsítse az alternatív közlekedést. Ennek keretében elsőként a győri egyetemen nyílt lehetőség elektromos kerékpár és roller kipróbálására. „A kezdeményezés rámutat arra, hogy nem mindig és mindenhova szükséges gépjárművel mennünk, hiszen vannak valós, költségtakarékos és környezetbarát alternatívák. Nem is beszélve arról, hogy csúcsforgalom idején kényelmesebb, sok esetben gyorsabb is lehet a közlekedés az úgynevezett mikromobilitási eszközökkel” – fogalmazott dr. Torma András, az intézmény Alkalmazott Fenntarthatóság Tanszékének vezetője. Hozzátette, a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó Humda Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. finanszírozásával – támogatva a Klímabarát Magyarország Évtized program céljait – a Medencebag Kft., az Enviro Partner Kft. és az egyetem partnerségével megvalósuló projektben a résztvevők anyagi ráfordítás nélkül tudnak megbizonyosodni arról, hogy mindennapi éltükbe miként illeszthető be a környezetkímélő közlekedés. „Ma még sokan azért nem választják ezeket az eszközöket, mert drágák, problémát jelenthet a tárolásuk, meg kell oldani a töltésüket, és a lopás is valódi veszélyt jelent. A kísérleti programban azt vizsgáljuk, hogy mennyire működőképes, ha nem a magánszemélyek, hanem a munkáltató tulajdonában vannak az elektromos járművek, és a munkáltató juttatásként teszi lehetővé azok használatát dolgozói számára. Ez egyrészt egy közös felelősségvállalás az élhetőbb környezetért, másrészt pedig növelheti a munkatársak elégedettségét, végső soron az adott céghez való kötődést” – emelte ki. A kísérlet a Széchenyi István Egyetemen kezdődött, és öt héten keresztül tart. Ez idő alatt 150 tesztelés tapasztalatait gyűjtik össze a szakemberek, akik arra keresik a választ, hogy a felvázolt konstrukció hosszú távon működőképes lehet-e. „A gyakorlatban ez úgy működik, hogy azokat a munkatársainkat, akik használni szeretnék a négy e-biciki és a négy e-roller valamelyikét, egy belépő kérdőív kitöltésére kérjük. Ebben a mikromobilitásról alkotott előzetes véleményüket és ismereteiket mérjük fel. Használat után egy újabb kérdéssorral a tényleges tapasztalataikat tudják megosztani velünk. Az eszközökön speciális táskák is találhatók, amelyek a személyes tárgyak szállítását könnyítik meg, s erről is kikérjük a véleményüket” – részletezte. A tanszékvezető elmondta, az egyetem a programban nemcsak a felhasználók képzését végzi, illetve a be- és kilépő teszteket értékeli, de a végén összefoglaló tanulmányt is készít, amely a projekt egészének tapasztalatait tartalmazza majd. Az intézmény munkatársai hétköznap 24 órára, míg pénteken az egész hétvégére elvihetik az eszközöket. A járművek az egyetemről öt hét után az Enviro Partner Kft. szervezésében különböző cégekhez kerülnek, hogy a szakemberek minél több szervezeti forma példáit össze tudják gyűjteni. „Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy érdeklődőek a kollégák, sok gyakorlati kérdést kapunk, de átfogó képet és megalapozott következtetést a program zárását követően lehet alkotni. Reményeink szerint ez a lehetőség munkáltatónak és munkavállalónak egyaránt vonzóvá válik, mert ezzel a résztvevők maguk is hozzájárulhatnak a fenntarthatósághoz, amely egyetemünk számára is kiemelt kutatási terület” – zárta dr. Torma András.  

Öt megatrend az ellátási láncok digitalizációjában

2024.06.04.
1. Mesterséges intelligencia (MI) az ellátási láncokban - Az MI forradalmasítja az ellátási lánc működését. Az MI valós idejű átláthatóságot biztosíthat a teljes ellátási láncra, a nyersanyagoktól a késztermékekig, lehetővé teszi a valós idejű forgatókönyvek tesztelését. Az MI-alapú üzleti modellek és megoldások azonban felboríthatják a meglévő üzleti modelleket azáltal, hogy egy vagy több közvetítőt kiiktatnak az ellátási láncokból. A prediktív elemzési és előrejelzési képességgel, mind az upstream, mind a downstream tevékenységek esetében, az MI-alapú ellátási láncok készen állnak arra, hogy újradefiniálják a globális logisztikai menedzsmentet és optimalizálást. Ez magában foglalja a digitális ellátási lánc ikrek kialakítását, az adatok aggregálását és strukturálását, valamint a láthatóság és az ellátási lánc ellenőrzésének elősegítését. 2. A teherautó-logisztika digitalizálása - Az autonóm vezetés és a logisztika villamosítása átalakítja a szállítási hálózatokat, mivel egy fejlettebb digitalizált felépítést tesz lehetővé. Az autonóm tehergépkocsi-ágazat a közelmúltban a változó piaci feltételek miatt piaci konszolidáción ment keresztül. Az elektromos teherautók elterjedését támogató új üzleti modellek szintén kialakulóban vannak. Ez megkérdőjelezheti a logisztikai szolgáltatások hagyományos módozatait. Az elektromos tehergépkocsik flottákba történő bevezetését támogathatják az újszerű szervizelési modellek, mivel a hagyományos tehergépkocsi-vásárlással szemben az egyszerű és gyors üzembe helyezést helyezik előtérbe, alacsonyabb kezdeti költségekkel. 3. A digitális szállítmányozás újradefiniálja az ellátási lánc folyamatait - A digitális szállítmányozási platformok fejlesztik az ügyfélélményt, miközben holisztikus kereskedelmi ökoszisztémákat hoznak létre. A digitális szállítmányozók racionalizálják a folyamatokat, növelik a láthatóságot és testre szabott megoldásokat kínálnak, ami végső soron jobb ügyfélélményt eredményez. A felhőszolgáltatók szintén kulcsfontosságú szereplők lehetnek, új értékarchitektúrákkal és alkalmazásboltokkal. 4. Automatizálás és robotika a raktározásban - A raktározás és készletezési iparág jelentős változásokon megy keresztül, és az e-kereskedelem növekedése, valamint a munkaerőköltséggel kapcsolatos kihívások a hatékonyság iránti igényt növelik. Az automatizálási technológiák, például a mesterséges intelligenciával működő raktárkezelő rendszerek és a robotika a műveletek racionalizálása és optimalizálása, valamint a raktárak rendelkezésre álló alapterületének maximális kihasználása érdekében kerülnek alkalmazásra. 5. Átállás a körkörös ellátási láncra - A lineáris ellátási láncokról a körkörösre való áttérés alapvető fontosságú a fenntarthatóság szempontjából, és ezt a körkörös gazdaság logisztikája támasztja alá, beleértve a fordított logisztikát, amely lehetővé teszi az áruk körkörös áramlását, és összekapcsolja az erőforrásokat, a termékeket és a fogyasztókat. A vállalatok felkészülnek a jövőbeli jogi követelményekre és a fenntartható gyakorlatok iránti megnövekedett fogyasztói igényekre. A Gartner 2022-ben az ellátási láncok vezetői körében végzett felmérése szerint 54 százalékuk már integrálja a körforgásos gazdaságú termékeket a tervezési folyamatba, 74 százalék pedig arra számít, hogy a körforgásos gazdaság elveinek alkalmazása révén 2025-ig növekedni fog a nyereségük. Ez az elmozdulás új partnerségekhez és a visszaáramlások összehangolásához vezet. Az Allied Market Research szerint a fordított logisztikai szegmens értéke 2020-ban 635,6 milliárd amerikai dollár volt, és az előrejelzések szerint 2028-ra eléri a 958,3 milliárd dollárt, tehát a jövőben hatalmas potenciál rejlik benne. A jövőben az ellátásilánc-menedzsment tájképe megváltozik, mivel az ellátási folyamatok alapos átalakuláson mennek keresztül, és egyre inkább digitalizálódnak. Ez a váltás a láthatóság, a nyomon követhetőség és az átláthatóság fokozásával az ellátási lánc rugalmasságának növelését ígéri. Továbbá a fenntarthatósági célok fokozott előtérbe helyezése a logisztika felelősségteljesebb és lelkiismeretesebb megközelítését fogja ösztönözni, amelynek célja a termékek és anyagok életciklusának meghosszabbítása. Az ellátási láncok optimalizálása tehát a digitalizáció és a fenntarthatóság függvénye lesz. Ám néhány fontos kérdés azért megválaszolatlan: Hogyan fognak a hagyományos ellátási lánc szereplői alkalmazkodni ehhez az öt megatrendhez, amelyek a logisztika jövőjét alakítják? Átveszik-e az innovációt, új technológiákat alkalmaznak-e, és a fenntarthatóság felé fordulnak-e?          
Címkék: 

Szervizből lopott el egy félig szétszedett autót, ennyi esze volt

2024.06.04.
Egy szerelő elárulta a Joj TV-nek, hogy az autó éppen részben szétszerelve állt az udvarukon, ugyanis alkatrészre vártak. Az eset a sabinovi járásneli Krivany községben történt. Az egyik nap éjfél előtt érkezett a tolvaj, egy 41 éves férfi, majd beült, meglátta, hogy a kocsiban van a slusszkulcs. Jana Ligdayová eperjesi rendőrségi szóvivő közölte, a tolvajnak többször is be kellett gyújtania az autót, majd miután sikerült elindulnia vele, nekihajtott a szerviz épületének, a kerítésnek és egy virágtartónak is. Különböző üzemi folyadékok pedig végig folytak belőle. A 41 fickó nem jutott messzire, a rendőrök elfogták és megszondázták, 1,9 ezrelék volt az alkoholszintje. Őrizetbe vették, majd eljárást kezdeményeztek lopás és károkozás alapos gyanújával.  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója