Elkészült a nyolcmilliomodik Dacia Romániában

2025.04.29.
Az üzemben 1968 augusztusában indult el a termelés, az első modell a Renault licenc alapján készült Dacia 1100 volt. Ezt a Dacia 1300, majd a Dacia 1310 követte. Mioveniben 2,3 millió darab közúti járművet gyártottak Renault licenc alapján, melyek közül 319 ezer haszonjármű volt. 1995-ben kezdődött az első román tervezésű modell, a Dacia Nova gyártása, melyet a SuperNova és a Solenza követett. Az üzemet 1999-ben a Renault vásárolta meg. Az új tulajdonos 2004-ben dobta piacra a Logan modellt, majd 2010-ben a Dustert. Mostanáig ez a legsikeresebb Dacia modell, több mint 2,6 milliót gyártottak belőle. A több mint 11 ezer embert foglalkoztató miovenii gyárban tavaly 309 432 személygépkocsit gyártottak. A Daciát jelenleg 44 országban forgalmazzák, a legfontosabb piacai Franciaország, Németország és Olaszország. Több Dacia modellt gyártanak a Renault marokkói, tangeri és casablancai gyárai is, míg az elektromos meghajtású Dacia Springet Kínában szerelik össze.  
Címkék: 

Bemutatkozott a vadonatúj Citroën C5 Aircross

2025.04.29.
Az új C5 Aircross bevezetésével a Citroën nem egészen két év leforgása alatt a teljes modellkínálatát megújította. A márka új zászlóshajójaként a C5 Aircross áll annak a modellkínálatnak a csúcsán, amelynek tagjai a maguk egyedi módján mind ugyanazokat az alapvető értékeket testesítik meg: olyan megfizethető, sokoldalú termékek, amelyek különböző belső égésű és villamosított hajtásláncokkal választhatók, és amelyek markáns karakterrel, remek komforttal és egyszerű használhatósággal tűnnek ki a piaci kínálatból. A C5 Aircross bevezetésével a Citroën új fejezetet nyit a C-SUV kategóriában, Európa egyik meghatározó piaci szegmensében. A látványos új modell minden területen beváltja a 2024-es Párizsi Autószalonon bemutatott C5 Aircross Concept ígéreteit. Az autó 4652 mm hosszú (+150 mm) és 1902 mm széles. A tengelytáv 2784 mm-re nőtt, azaz 60 milliméterrel hosszabb, mint az előző C5 Aircross esetében. A megnövelt tengelytáv csaknem teljes egészében a hátul utazók lábterét gyarapítja, a csomagtartó pedig ugyanolyan tágas, bármelyik hajtásláncot választja is az ügyfél. A SUV tele van olyan modern megoldásokkal, mint a progresszív hidraulikus ütközőelemekkel szerelt felfüggesztés, az innovatív Advanced Comfort ülések, a nagyméretű, egyszerűen használható „vízesés” érintőképernyővel szerelt műszerfal. A hajtáslánc-kínálat szinte teljesen elektrifikált, a belépő modell 145 lóerős öntöltő hibrid, a plug-in hibrid viszont már 195 lóerős. A két elektromos verzió 210 és 230 lóerős, a töltési teljesítményük 11, illetve 160 kW.  A plug-in hibrid változat több, mint 100 kilométeres elektromos hatótávolságot kínál városi forgalomban; a tisztán elektromos verzió hatótávolsága a 97 kWh-s nagy akkuval akár 680 km (WLTP vegyes ciklus szerint) is lehet, míg a hibrid kivitel egy tankolással több mint 950 kilométert tud megtenni (WLTP vegyes ciklus szerint.) A Stellantis STLA Medium padlólemezt első ízben alkalmazza a Citroën (ez van a Peugeot 3008 és 5008 alatt is). A platform rugalmasan variálható mind a méretek (ez esetben nyújtott tengelytáv biztosít bőségesebb helykínálatot), mind a hajtásláncok terén, így ideális alapot biztosít hibrid és tisztán elektromos járművek számára egyaránt. Intelligens kialakítása jóvoltából különböző méretű akkumulátorok építhetők be anélkül, hogy csorbulna a belső tér helykínálata; kerekekből pedig nagyobbak (akár 740 mm átmérőjű abroncsok, akár 20 colos keréktárcsák) alkalmazhatók. A Franciaországban tervezett, és a Citroën rennes-i gyárában készülő új C5 Aircross 2025 második felétől kapható a legnagyobb európai piacokon, Magyarországra várhatóan 2026 elején érkezik. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Az eladásokat tekintve a Volkswagen elektromos autói már túlszárnyalják a Teslát Európában

2025.04.29.
Kép forrása: Motor 1 A Jato Dynamics új jelentése alaposan megvizsgálta az új járművek regisztrációját Európában - 2025 első negyedévében - és meglepő információkra derített fényt. Január 1-től március 31-ig 65.679 új elektromos Volkswagent regisztráltak az "Öreg Kontinensen", amely elképesztő, 157 százalékos ugrásnak számít a tavalyi évhez képest. Eközben az új Tesla regisztrációk száma 38 százalékot esett vissza, ami 53.237 járművet jelent.  Érdemes megjegyezni még azt is, hogy a feltűntetett adatok csak a regisztrációkat foglalják magukba. A Teslánál nem jelentik a régiókra lebontott eladásokat, továbbá az is megeshet - habár nem túl valószínű - hogy valaki nem regisztrálja egyből a megvásárolt autóját. A regisztrációs adatok azonban jó betekintést nyújtanak az értékesítés világába, és a nagyjából 12.000-rel több Volkswagen-jármű regisztrációja miatt nyugodtan kijelenthető, hogy a VW már szemmel láthatóan megelőzte a Teslát Európában.  Kép forrása: Tesla Az amerikai Teslával ellentétben a Volkswagen régiók szerint tartja számon az autóinak eladását és a német cég adatai is alátámasztják a Jato Dynamics adatait. A hivatalos jelentések szerint az "EV-csoport" eladásai 112 százalékkal emelkedtek 2025 első negyedévében, amit a Volkswagen vezet.  "Termékeinket nagyon jól fogadják, és ez azt mutatja, hogy a Volkswagen-csoport jó úton halad" - mondta Marco Schubert a VW-csoport értékesítésekért felelős végrehajtó bizottságának tagja. "Az első negyedévben körülbelül 60 százalékkal növeltük a szállításaink számát világszerte. Különösen Európában tudtuk jelentősen bővíteni vezető pozíciónkat ebben a szegmensben, amit a szállítások megduplázódásával értünk el." A VW állítása szerint az ID.4 és az ID.5 számít a legkelendőbbnek a csoporton belüli elektromos autók közül, amelyekből 43.700-at adtak el az első negyedévben. Ezt követően jön az ID.3, melyből 28.100-at, az Audi Q4 E-Tron amiből 22.800-at, majd a Skoda Enyaq amelyből 20.200-at értékesítettek a vizsgált időszakban. A további elektromos Volkswagen-modelleket vizsgálva az ID.7-ből 19.100-at, míg az ID.Buzz-ból 12.700-at sikerült eladni.  Kép forrása: Motor 1 Hogy mi okozza a Tesla folyamatos hanyatlását? Egyértelműen az a globális visszhang, amit Elon Musk és Donald Trump politikai szerepvállalása okoz a márka berkein belül. A Tesla márkakereskedéseknek folyamatos tüntetésekkel kell szembenézniük, míg a Tesla-tulajdonosokat csak szimplán az autójuk miatt támadják. És mivel jelenleg az Európából importált termékekre is óriási vámok vonatkoznak - beleértve az autókat is - úgy tűnik, hogy az egyetlen módja annak, hogy csökkenjen a Teslával szembeni népharag, az az, hogy Elon Musk elhagyja Washingtont és újra a cégének irányítására koncentrál. 

Vontatás közben a Vörös-tengerbe esett egy amerikai F-18-as

2025.04.29.
A bejelentés szerint a húszik elleni légicsapások feladatával megbízott tengerészeti kötelékhez tartozó repülőgép és az azt vontató jármű egyaránt a tengerbe veszett. A személyzet elveszítette az ellenőrzést művelet felett, ami a balesethez vezetett, ugyanakkor a legénység azonnali cselekvésével elkerülték a súlyos személyi sérülést. Egy tengerész könnyebb sérüléseket szenvedett.   A mintegy 67 millió dollár értékű F-18 Super Hornet elvesztésével járó eset részleteit az ügyben elindított vizsgálat hivatott feltárni. 2022-ben szintén egy F-18-as vadászrepülő zuhant a tengerbe a szokatlanul erős széllökések miatt Nápolynál ugyancsak a Truman repülőgép-hordozó fedélzetéről, míg 2024 decemberében "baráti tűzben" vesztett el egy ugyanilyen típusú harci repülőt az amerikai katonaság. A legutóbbi veszteség ellenére a Harry S. Truman repülőgép-hordozó által vezetett haditengerészeti kötelék harcképes maradt, és a hozzá rendelt légi támogatás továbbra bevetésre képes - közölte a haditengerészet. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Ilyen nincs: visszafordultak a terepjárósok az M7-es autópályán - videó

2025.04.29.
Egy terepjárós csoport haladt éppen a határ felé, amikor a tereléshez érve az átterelt sávot választották. Kicsivel később rájöhettek, hogy nem jó az irány, ezért a kihelyezett klemfixek között visszafordultak egyszer, és hogy ez még ne legyen elég, a terelésnél még egyszer. Szerencsére most baleset nem lett belőle.   Az MKIF által üzemeltetett szakaszon átlagosan 10 kilométerenként van egy csomópont, ahol biztonságosan és szabályosan vissza lehet fordulni. Minden terelés előtt jelzik - többször is -, hogy egy csomópont melyik sávból megközelíthető. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

WRC: a domináns Rovanperä győzött, és 35 pontot gyűjtött a Kanári-szigeteken

2025.04.29.
A Kanári-szigetek kanyargós útjain a mezőny idén első alkalommal próbálhatta ki a Hankook kemény keverékű slick abroncsait, amelyek remekül működtek a Toyota GR Yarisokon. Ezt jól mutatja, hogy a 18 gyorsaságiból mindet Toyotával nyertek meg: Kalle Rovanperä 15 gyorsaságit húzott be, és csak kettő, illetve egy szakaszgyőzelmet engedett át Sébastien Ogier-nek és Elfyn Evansnek.   Úgy tűnik, hogy Rovanperä végleg maga mögött hagyta a nehézkes szezonkezdetét, ezúttal a régi önmagát idézve fölényes rajt-cél győzelmet aratott, és a tavaly októberi Chile-rali óta először állhatott a dobogó legfelső fokára. A győzelmet 53,5 másodperces előnnyel szerezte meg, miután a rali végi Power Stage-en is a legjobb időt érte el, és a Szuper Vasárnap-értékelést is megnyerte, így maximális 35 pontot szerzett. Karrierje 16. győzelmével Rovanperä immár egyedül áll az élen a Toyota legeredményesebb pilótáinak rangsorában, eddig Sébastien Ogier-vel és Carlos Sainz-cal holtversenyben vezetett (15 győzelemmel és két versenyzői vb-címmel). Ogier volt Rovanperä legközelebbi kihívója a spanyol hétvége során, a nyolcszoros világbajnok hamar visszarázódott a versenyzésbe, miután a januári monte-carlói győzelme óta először ült versenyautóban. A francia csak három szakaszon volt gyorsabb Rovanperänál, de így is megszerezte az összesített második helyet, és a Power Stage-en és a Szuper Vasárnapon is a második leggyorsabb volt. Elfyn Evans is dobogóra állhatott, mind idén eddig minden alkalommal. A kiegyensúlyozott walesi 43 pontra növelte előnyét a pilóták bajnokságában, Rovanperä viszont feljött a második helyre. Kacuta Takamoto is a legjobb négy közé került, így az első négy helyen csak Toyoták végeztek. A Toyota Gazoo Racing-WRT harmadszor ért el ilyen remek eredményt; erre korábban csak Kenyában, a Szafari-ralin volt példa (2022-ben és 2023-ban) de az egy nagyon speciális verseny, most viszont egy viszonylag hagyományos aszfaltos ralin jött össze a négyes siker. A négy versenyen elért harmadik maximális pontszámmal a csapat előnye 51 pontra nőtt a Hyundai előtt a bajnokságban. Sokáig úgy tűnt, hogy nem csak az első négy, hanem az első öt helyet fogja kisajátítani magának a Toyota, de a negyedik helyen haladó Sami Pajari szombat délután kisodródott egy kanyarban, és szalagkorlátnak csapódott. A finn újonc azonban elégedett lehet a hétvégén mutatott aszfaltos tempójával, amely a tapasztaltabb csapattársakétól alig maradt el. A Hyundai számára frusztráló hétvége volt, mivel a háromból egyetlen i20 N Rally1 sem volt esélyes még a dobogó alsó fokaira sem. Ennek oka, miután kezelhetőségi problémákba ütköztek, amelyek feltehetően a differenciálmű beállításaival és a relatíve ismeretlen Hankook abroncsokkal voltak kapcsolatosak. Adrien Fourmaux volt a koreai márka legjobbja az ötödik helyen, bár a francia vezetési és műszaki hibák nélkül is több mint két és fél perccel maradt le Rovanperä mögött a végén. Világbajnok csapattársai, Ott Tänak és Thierry Neuville még lassabbak voltak, a hatodik, illetve a hetedik helyen végeztek. Neuville és Tänak a rali előtt a második és harmadik helyen állt a bajnokságban a pilóták között, de most lecsúsztak a harmadik és az ötödik helyre. Tänak hétvégéjét tovább nehezítette, hogy szombat este motorcserére volt szükség az autójában – ezt a feladatot figyelemre méltó 46 perc alatt hajtották végre a Hyundai-szerelők, és mindössze egy perccel lépték túl a büntetésmentes időt, így csak 10 másodperc büntetést kapott az észt. A WRC2-ben a francia aszfaltspecialista, Yohen Rossel győzött egy Citroën C3-assal, azonban a második helyen ott is egy Toyota GR Yaris futott be, a spanyol bajnok Alejandro Cachón vezetésével. A harmadik a rali-eb (ERC) első, szintén spanyol aszfaltos futamán pár hete domináló Nyikolaj Griazsin lett. Az M-Sport pilótája, Grégoire Munster a 11. helyen ért célba a szombati kicsúszást követően a Ford Puma Rally1-essel. Csapattársa, Josh McErlean nem is ért célba, miután a vasárnapi első szakaszon egy Armco korlátnak ütközött. A rali-vb következő versenye a Portugál-rali (május 15-18.) lesz, mely az ország északi részén, a Porto melletti Matosinhos környékén kerül majd megrendezésre. Végeredmény, Kanári-szigetek-rali: 1. Kalle Rovanperä/Jonne Halttunen (Toyota GR Yaris Rally1) 2ó54p39.8mp 2. Sébastien Ogier/Vincent Landais (Toyota GR Yaris Rally1) +53.5mp 3. Elfyn Evans/Scott Martin (Toyota GR YARIS Rally1) +1p17.1mp 4. Kacuta Takamoto/Aaron Johnston (Toyota GR Yaris Rally1) +2p02.9mp 5. Adrien Fourmaux/Alexandre Coria (Hyundai i20 N Rally1) +2p31.0mp 6. Ott Tänak/Martin Järveoja (Hyundai i20 N Rally1) +3p11.4mp 7. Thierry Neuville/Martijn Wydaeghe (Hyundai i20 N Rally1) +3p40.7mp 8. Yohan Rossel/Arnaud Dunand (Citroën C3 Rally2) +7p10.7mp 9. Alejandro Cachón/Borja Rozada (Toyota GR Yaris Rally2) +7p40.2mp 10. Nikolay Gryazin/Konstantin Aleksandrov (Škoda Fabia RS Rally2) +7p58.4mp A pilóták világbajnokságának állása: 1. Elfyn Evans 109 pont 2. Kalle Rovanperä 66 3. Thierry Neuville 59 4. Sébastien Ogier 58 5. Ott Tänak 57 6. Adrien Fourmaux 44 7. Takamoto Katsuta 39 8. Sami Pajari 19 9. Grégoire Munster 16 10. Mārtiņš Sesks 8 A gyártói világbajnokság állása: 1. Toyota Gazoo Racing World Rally Team 208 pont 2. Hyundai Shell Mobis World Rally Team 157 3. M-Sport Ford World Rally Team 58 4. Toyota Gazoo Racing WRT2 25
Címkék: 

Defender restomod Bentley árában

2025.04.29.
Az újjáélesztett modell alsó hangon 260 ezer dollárt (88 mFt) kóstál, vagyis jóval drágább az új Defender OCTA-nál, és árfekvésben tényleg méltó versenytársa a Bentaygának. No de mit adnak ennyi pénzért? A Land Rover „reinkarnációs” részlege, a Classic Works Bespoke a 2012 és 2016 között gyártott  Defender 90-es modellt vette alapul, és ellátta ötliteres V8-as motorral, amelynek teljesítménye 405 lóerő, csúcsnyomatéka pedig 515 Nm. A motorhoz nyolcfokozatú automata sebességváltót és kétfokozatú osztóművet illesztettek, amely összkerékhajtású rendszerhez kapcsolódik. Az autó mindössze 5,6 másodperc alatt gyorsul fel százra, de a végsebesség 171 km/órára van korlátozva. A restomod tényleg szempihentető, a régi iskola báját sugározza, mert nem csak "belsőleg" esett át számos változtatáson. Egyedi gyártású vászontetővel látták el négy színben, de választható hozzá olyan tető is, amely csak az elől ülőket védi. A SUV 16 colos acélkerekeket is kapott, de igény szerint lehet nagyobb, 18 colos könnyűfém keréktárcsákat is választani. A személyre szabott lehetőségek skálája meglehetősen széles, választani lehet hűtőrácsot, lökhárítókat, kilincseket, különféle feliratokat a karosszérián, de szörfdeszkatartót vagy fedélzeti borhűtőt is, s nyilvánvalóan a bőrkárpít színét is.  

Indokolatlanul alulértékelt autók

2025.04.28.
Fiat 124 Spider Kezdjük egy személyes kedvencemmel, aminek a legnagyobb szerencséje és szerencsétlensége volt egyben, hogy a Mazda MX-5 technikai alapjaira épült. A Fiat 124 Spider egy remek autó volt, hiszen épp ott javított a japánok apró roadsterén, ahol kellett, hogy olaszosabb legyen a hangulat. Puhább futómű, puhább bőrülések, kényelmesebb, nyugtatóbb futás és turbómotor. Turbólyuk ide vagy oda, mégis ott volt benne az MX-5 játékossága és fürgesége, az Abarth változat ráadásul sperrt is kapott. Ferrari Mondial Annó kiskoromban jómagam is feltettem a kérdést édesapámnak, amikor először láttam Ferrari Mondialt: ez mégis milyen furcsa Testarossa? A nyolcvanas évek egyik ikonjának árnyékában született a Ferrari első igazi négyüléses próbálkozása, ami 212 lóerővel, tehát hot hatch teljesítménnyel, azonban azoknál sokkal kevésbé praktikus utastérrel próbált szerencsét a sportautók piacán. Kellett idő, hogy megérjen, ma azonban felkapott klasszikus lett, hiszen ilyen olcsón nem lehet kapni maranellói V8-ast a piacon. Fiat Tipo Meglepően kevesen mesélnek családi történeteket Fiat Tipoval, de akinek mégis volt, az úgy nyilatkozott róla, hogy egy lusta, de megbízható családtag volt. Mára kikoptak az első Fiat Tipok pedig a galvanizált kaszni nem volt hajlamos a rozsdásodásra, a féldigitális műszerfal pedig megelőzte a korát. Hatalmas plüss ülések, olasz formavilág, minden adott volt, hogy 1989-ben a Fiat Tipo legyen Európa Év Autója, megelőzve az Opel Vectrát és a Volkswagen Passatot is. Mindezt ráadásul megfizethető áron kínálta az olasz kompakt. Később „török szedánként” született újjá a típus, azonban az elv mögöttük meglepően hasonló. Opel Calibra Oké, Magyarországra talán kevésbé igaz, hogy radar alatt futott volna az Opel Calibra, hiszen vágytárgy volt a 90-es években, később pedig kedvelt lakótelepi tuning alapnak bizonyult. Ugyanakkor nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy mennyire jól öregedett a Calibra. Lapos és egyébként rendkívül aerodinamikus (0,29 Cd) formavilága a mai napig vonzó sportkupévá teszi, miközben vezethetősége nagyautós és összeszedett. Volvo C30 Talán jómagam sem tudnám, hogy mennyire remek autó a Volvo C30, ha egy barátomnak nem lett volna belőle egy mélyfekete R-Design változata, még azokban az időkben, amikor szerettük bevenni az esti pesti utcákat. Tűpontos kéziváltó, a 2,5-literes, öthengeres turbómotor utánozhatatlan hangja, és a nagyautós, puha futómű mind vágytárggyá tették a C30-ast, ami elől indokolatlanul elvitte a showt az akkori Volvo kínálat. Pedig formavilága olyan, pláne hátul, mintha egy koncepciót engedtek volna utcára, valahol egy kupé és egy hatchback között félúton. Sajnos elég rosszul tartotta értékét, így ma sem lehetetlen lecsapni egy remek példányra, azt pedig sosem bocsájtjuk meg a Polestarnak, hogy végül sosem engedték utcára tanulmányautójukat. Suzuki Kizashi Minden Suzuki tulaj és rajongó álma egy Kizashi, ugyanakkor mások számára talán soha az életben nem ugrana be, hogy a Suzuki kínált ekkora szedánt is az európai piacon. Méghozzá 2,4-literes benzinmotorral, kapcsolható összkerékhajtással. Még nem késő feltúrni értük a HAHU-t. Csak mondom. Még akkor sem, ha jó Suzukihoz híven elképesztő értéktartással bír – a hasonló képességű, de más márkájú modellekhez képest túlárazott a hazai kínálat, ráadásul egy részük a sokak számára idegesítő CVT váltót kapott. Stílusos, sportos, nagy autós kiállás egy Suzuki megbízhatóságával, ugyanakkor az ár érzékeny magyar piacon nem fogyott belőle sok. Ford Fiesta Furcsának tűnhet, hogy a Ford egyik legnagyobb darabszámban eladott modellje is szerepel a listán, de örök személyes fájdalmam marad, ahogy a sajtó, majd később a Ford elbánt ezzel a remek kisautóval. Amikor megjelent a Fiesta utolsó generációja, talán én voltam az egyetlen, aki leírta, hogy messze jobb vezetni, mint az összes többi versenytársát, ráadásul remek ár-érték aránnyal kínált stílust, kényelmet, felkészült technikát, egy díjnyertes kismotorral. Egy szuper csomag volt, ami nem ütötte meg a hazai sajtó ingerküszöbét, ezért a legtöbb cikkben leszólták egyszerűségét. Mégis milyen legyen egy olcsó kisautó, ha nem egyszerű? Persze később, a modellciklusa végén már mindenki siratta, hogy „pedig mennyire jó vezetni”, de eddigre már a Ford úgy döntött, hogy nem tartja tovább kínálaton. Ezt a lépést talán a mai napig bánják a kölniek. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Egyre több álláskeresőtől kérnek német nyelvtudást - autóipari trend

2025.04.28.
Az állásportál felmérése szerint a nyelvismeretet igénylő munkáknál a cégek továbbra is az angolt várják el leginkább, de az elmúlt néhány évben egyre nagyobb igény mutatkozik a németre is. Az Audi győri motorgyára - német nyelvvel könnyebb Míg a 2023-ban közzétett, nyelvtudást igénylő álláslehetőségek 57 százalékánál angolt kértek és csak 32 százalékánál németet, addig 2024 óta az angol aránya 48,3 százalékra csökkent, a németé viszont 41,8 százalékra nőtt - ismertette a Profession.hu. A német nyelvtudás iránti igény erősödésének oka, hogy az autóipar a magyar gazdaság egyik húzóágazata, amelyben munkáltatóként is kiemelkedő szerepet töltenek be a német gyártók és az őket kiszolgáló beszállítói hálózatok. Emellett jelentős munkavállalói csoportot alkotnak az Ausztriába kivándorló, majd onnan visszatérő magyar munkavállalók, akikre számos munkáltató épít - fejtette ki a közleményben Szigeti Nikoletta, a Profession.hu üzletágvezetője. A francia a harmadik, az olasz pedig a negyedik legkeresettebb idegen nyelv a magyar álláspiacon, viszont jóval kisebb részét teszik ki a nyelvismeretet igénylő álláshirdetéseknek: a franciának 0,6, az olasznak 0,3 százalékos az előfordulása.  

Nyílik a szezon a Fertő tó körül

2025.04.28.
A keleti parti Illmitz-ben például a „Woodstock Weinroas“ programja fúvósegyütteseket vonultat majd fel. Podersdorf/Pátfaluban családi strandfesztivált, a Frauenkirchen/boldogasszonyi termálfürdőben pedig funk- és dzsesszkoncerteket hallhatnak a látogatók. A hétvégén debütált a „Woodstock Weinroas“ program A nyugati parton Weiden am See/Védenybe a szörfözés és a vitorlázás szerelmeseit várják, Donnerskirchen/Fertőfehéregyházán pedig családi napokat tartanak az Esterházy-gazdaságban. Mörbisch/Fertőmeggyesen a vízi színpadon a ’70-es éveket idéző mulatságot rendeznek, Ruszton pedig hajókirándulások és vízi sportok bemutatói szerepelnek a programban. A See Opening programjaira tavaly 45 ezren látogattak ki. A szervező Burgenland Tourismus idén jó idő esetén 50 ezer vendégre számít.  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója