Csökkent a román autógyártás az idén

2014.12.25.
A január-novemberben 363 905 járművet gyártottak, ami 3,5 százalékos csökkenés a tavalyi hasonló időszakhoz képest. Az első tíz hónap után még 4 százalékos csökkenést jegyeztek. A romániai járműgyártás mintegy 86 százalékát a francia Renault tulajdonában lévő Dacia adja, amelynek üzemében 314 719 gépkocsit gyártottak, 49 178 autót (13,5 százalék) a Ford állított elő.Romániában az értékesített új autók száma csaknem 24 százalékkal nőtt a tavalyi első tizenegy hónaphoz képest, az idén 76 525 járművet adtak el. Az eladások növekedése továbbra is a jogi személyek vásárlásainak köszönhető. Csökkent a használt és az új gépkocsik közötti arány, tavaly még négy használt autóra jutott egy új gépkocsi, most háromra jut egy.A romániai autóeladások csaknem másfél éve folyamatosan nőnek, az ágazat reméli, hogy az idén sikerül meghaladni a 100 ezer eladott gépkocsit. A nemzetközi gazdasági válság előtt, 2007-ben évente 360 ezer autót értékesítettek.
Címkék: 

Mabisz-elnök: biztató jelek a biztosítási piacon

2014.12.25.
Hozzátette: igaz, hogy még csak az első három negyedéves eredményeket ismerik, de örömteli, hogy a tavalyi trendforduló után idén is növekedés látszik a piacon. Ha a szeptemberrel záruló időszakot összevetjük a tavalyi év első 9 hónapjával, akkor elmondhatjuk, hogy hosszú idő után ez az első olyan időszak, ahol minden fontos részszegmens növekedni tudott. Igaz ez a vagyonbiztosításokra, amelyek 3,3 százalékkal, a gépjármű biztosításokra, amelyek 5,2 százalékkal, az egyszeri- valamint a folyamatos díjas életbiztosításokra is, amelyeknél 4,1 illetve 2,6 százalék volt a növekedés – ismertette az adatokat az elnök.A legnagyobb nem életbiztosítási piac, a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításoké (kgfb). Ezekről Pandurics Anett elmondta, hogy idén 142 ezerrel több kgfb-szerződést regisztráltak a biztosítók, mint egy évvel korábban. Nőtt a forgalomba helyezett új és használt gépjárművek száma, így a kgfb díjbevétel is enyhén emelkedett.Pandurics AnettA díjemelkedés ellenére az Európai Unión belül továbbra is Magyarországon a legalacsonyabb a kötelező biztosítás díjszintje. Az éves átlagdíj alig valamivel haladta meg a 20 ezer forintot szeptember végén. Ebben ugyanakkor szerepelnek a magasabb díjú tehergépjárművek, vontatók, buszok is. A személygépjárművek átlagdíja éves szinten nem haladja meg a 13-14 ezer forintot – emelte ki az elnök. A gépjárműállomány növekedése ugyanakkor nem járt együtt a casco biztosítások számának növekedésével. Idén kevesebb, mint 800 ezer casco-biztosítást kezeltek a biztosítók. Amennyiben 2015-ben folytatódik az újautó értékesítés felfutása, az várhatóan pozitív hatással lesz a casco biztosítások piacára is, így ebben a szegmensben is megindulhat a növekedés – tette hozzá a Mabisz elnöke.Elmondta azt is, hogy a munkáltatók által adó- és járulékmentesen adható kiegészítő egészségbiztosítások területén lassú, de folyamatos a bővülés. A jövő évi növekedési kilátásokra rátérve a Mabisz elnöke kiemelte, hogy a vagyonbiztosítások területén – azon belül is az ipari vagyon- és felelősségbiztosítások esetén – lehet számítani bővülésre.

Mol: befejeződött három kút bekötése a Shaikan blokkban

2014.12.25.
A Shaikan-7, -8 és -10 kutakat és a meglévő első és második termelőegységeket összekötő vezetékrendszer építési munkálatai lezárultak. A Shaikan -7 és -8 kutakat az első, a Shaikan–10 kutat a második termelőegységbe kötötték be. A tájékoztatás szerint a kőolaj kitermelése a vezetékrendszer szilárdsági tesztjét követően várhatóan decemberben kezdődhet. A három új termelő kút bekötésével a jelenlegi napi 23–25 ezer hordóegyenérték szintű termelés napi 40 ezer hordóegyenérték szintre nő.A közlemény szerint a második termelőegységnél található aminos gázkezelő üzem tesztje jelenleg zajlik, amelyet hasonló tesztüzem követ az első termelőüzemnél 2015 első hónapjaiban. A gázkezelő üzem segítségével a kőolajtermeléssel együtt kitermelt gáz kénhidrogén tartalma csökkenthető, így a saját energiafelhasználást fedező dízel kiváltható lesz és akár havi 400 ezer dollár költségcsökkentés érhető el.A közlemény idézi Alexander Doddsot, a Mol kutatás-termelés ügyvezető igazgatóját, aki elmondta: a Shaikan mező termelésének jelentős növekedése hozzájárul a Mol-csoport termelés-növekedési céljának eléréséhez. Továbbra is mindent megtesznek kurdisztáni eszközeik termelésének növelése érdekében, és együttműködnek a természeti erőforrások misztériumával, hogy a kitermelés értékét maximalizálják – tette hozzá.A Mol közölte: a Shaikan blokkban termelt kőolaj Törökország partvidékére irányuló tankautókkal történő exportja zavartalan.
Címkék: 

Ünnepnapi menetrendben a tömegközlekedési járatok

2014.12.25.
A MÁV-Start szerelvényei december 25. és 27. között ünnepnapi menetrend szerint közlekednek, a Volánbusznál ugyanebben az időszakban munkaszüneti napi menetrend van érvényben.A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járatai csütörtökön a munkaszüneti napi, pénteken az ünnepnapi közlekedési rendben közlekednek, egyes, bevásárlóközpontokat is kiszolgáló buszok helyett pedig pótlójárat közlekedik.
Címkék: 

Sydney: Szilveszterkor a Mustang lesz a sztár

2014.12.25.
Az ausztrál piac átalakításának és egy sor újszerű, elegáns termék bevezetésének jegyében a Ford a legendás Mustangot szerepelteti a világ leglátványosabb szilveszteri rendezvényének sztárjaként Sydneyben, ezzel varázsolva még emlékezetesebbé e történelmi jelentőségű évet. Sydney városa a bejelentette, hogy idei szilveszteri rendezvényük egyik fő támogatója a Ford lesz. Ezzel a Mustang méltó módon zárja ezt a fontos esztendőt, melynek során áprilisban ismét feljutott az Empire State Building tetejére (ahogyan 50 évvel ezelőtt, az eredeti modell bemutatkozásakor is történt), novemberben pedig a világ legmagasabb épülete, a Burj Khalifa tetején is megjelent. Hogy az egész napos rendezvénysorozatot még emlékezetesebbé tegye, a Ford idén először azt is lehetővé teszi, hogy az új évet ünneplő látogatókat Sydney kikötőjében koncertek szórakoztassák. Emellett a Mustang egy meglepetésszerű megjelenéssel fogja megkoronázni ezt a kiemelkedő évet.– Azt az üzenetet szeretnénk eljuttatni az emberekhez, hogy nagyszerű modellkínálatával – és benne a leghíresebb amerikai autóként immár világszerte forgalmazott, 50 éves Mustanggal – a Ford izgalmas jövő elé néz Ausztráliában – avat be Bob Graziano, a Ford Ausztrália elnök-vezérigazgatója. “Magasabbra már nem tudtuk felvinni a vadonatúj Mustangot, ezért most azt mutatjuk meg a világnak, hogy milyen a szilveszteri tűzijáték Sydneyben egy autóból nézve, ahogyan azt még soha senki nem látta.”A márka kínálatában hivatalosan 2015 végén megjelenő Ford Mustangot az ausztrál nagyközönség december 31-én, a Sydney szilveszteri rendezvényen csodálhatja meg első alkalommal, ahová 1,6 millió látogatót várnak, míg az ünnepséget több mint egymilliárd ember látja majd világszerte. A Mustang kiemelt helyet kap a kikötőben felállított koncertszínpadon. Ez lesz az első alkalom, hogy egy autó ilyen közel kerülhet a Sydney Kikötői Hídhoz, ahonnan remek rálátás nyílik az esti tűzijátékra, sőt innen az Éjféli Tűzijáték „vízesés” effektusa is lenyűgöző látványt nyújt.– A 2014-es szilveszteri rendezvény témája az „Inspiráció”, ami tökéletesen illik márkánk jövőjéhez , különösen a Mustang megérkeztével, hiszen az emberek ebben az autóban lehetőséget látnak álmaik megvalósítására és a nyílt utak kínálta szabadság átélésére – fogalmaz el Graziano. “Sydney az első nagyvárosok egyike, ahol beköszönt az új év, ezért örömmel segítünk a városnak abban, hogy még emlékezetesebbé tegye ezt az eseményt.”A világhírű legenda az ausztrál kínálatban is megjelenikAz új Mustang a legendás izomautó eddigi legfejlettebb változata, ami kategóriája minden más autójához képest több vezetősegítő technológiát kínál. A ferdehátú és kabrió kivitelben gyártott autó új, formás karosszériája olyan világszínvonalú motorokat rejt, mint az új, turbótöltésű, 2,3 literes EcoBoost® egység, vagy a több mint 420 lóerős, 5,0 literes V8-as blokk. A legmodernebb csatlakozási rendszerek mellett a Mustanghoz versenypálya-alkalmazások, startvezérlés és egyéb megoldások is rendelhetők. A Ford Mustang 1964. április 16-án egy televíziós reklámkampány keretében mutatkozott be, és egy nappal később, április 17-én lépett a nagyközönség elé a New York-i Világkiállításon. Az autó forgalmazása még aznap megkezdődött, és a Ford márkakereskedői rekordmennyiségű, 22.000 darabos értékesítéssel zárták az első napot. Az értékesítés első évében több mint 418.000 Mustang talált gazdára, és két év sem kellett ahhoz, hogy elkeljen az első 1 millió darab. A rá következő öt évtized során a Ford több mint 9 millió Mustangot adott el.

Honda VFR800X 2015 teszt - a stresszmentes színtiszta élvezet

2014.12.24.
Idei egyik kedvenc tesztmotorom a VFR800F volt, amelynek ez az X a "hosszúlábú" változata. Mindez az átalakítás nem csak a rugóstagok meghosszabítását jelenti ezen a modellen, hanem sok új fejlesztés is bekerült az újdonságba. Szám szerint 21 ponton újult meg a Crossrunner, amely már nem csak egy megújulás, hanem inkább egy teljesen új motor megszületését jelenti. Fejlesztések az óra járásával ellenkező irányba sorolva: Új gyújtáskulcs, szélesebb kormány, amely még közelebb is van a vezetőhöz, széria markolatfűtés, új üléspozíció, állítható ülésmagasság 815-835mm, két részből álló nyereg, LED-es hátsó lámpa, hosszabb rugóutak, újratervezett félkarú lengővilla, könnyű kipufogódob, gyorsváltó (opcionális), HSTC nyomatékszabályzó (kipörgésgátló), az X modell számára újratervezett levegőbeszívő rendszer, vékony küllős kerekek, radiális első féknyergek, széria ABS, új fejidom és szélvédő, LED-es fényszóró, automatikusan kikapcsoló irányjelző, új műszerfalAFX FX41 Dual SportVittem egy a motorhoz illő AFX FX41-es dual sport bukósisakot, aminek a csodájára járt az egész Honda stáb és a francia újságírók is, akikkel egy csoportba kerültünk. Hamarosan erről a sisakról is olvashattok tesztet.A prezentáció alapján már a teszt előestéjén tudtam, hogy jót fogok másnap motorozni, de ennyire jóra nem számítottam...Andalúziában, Marbella környékén motoroztunk, olyan szenzációs minőségű aszfalt utakon amilyenre minden motoros vágyik. Kanyar kanyar hátán, minimális forgalom, gyönyörű táj. Ezzel a motorral pedig nagyon könnyű volt bejárni a kijelölt útvonalat.Nem volt túl nagy a tempó, talán egyszer tudtunk 180 felé gyorsulni, ahol kiderült, hogy a VFR800X már nem nagyon szereti az ilyen nagy tempót, mivel elég nagy a homlokfelülete és a motor 106 lóereje pedig már kevéske az ilyen tartós 150+ km/h-s, nagy sebességű motorozásra. Viszont a városban a mindennapokban és a hétvégi kirándulásokhoz keresve se találnék ennél jobb / könnyebben kezelhetőbb gépet.Bizony a hangsúly a kezelhetőségen van ennél a modellnél. A VFR800F-ben sem azt szerettem, hogy milyen erős, hanem azokkal a kis finomságokkal kápráztatott el, amelyek ebben a Crossrunnerben is benne vannak. Ezek közül az első legfontosabb dolog a kezelhetőség. Bármennyire is nehéz papíron leírva a gép súlya, a 242 kilót csak álló helyzetben lehet érezni. Amint elindultunk 50 kilót azonnal letagadhat a súlyából. A könnyű kezelhetőség miatt olyan terelgetni a szerpentinen a VFR-t, mint egy jól beállított Firebladet a versenypályán. Nem gondolnátok, hogy mennyire szépen és gyorsan lehet egyik kanyart a másik után összefűzni ezzel a testesnek kinéző ámde mégis kecses géppel. Annyira sikerült bemelegedni, hogy a BSB-ben (British Superbike) edződött felvezetőnkkel, hogy többször meg kellett állni megvárni a többi újságírót, akik rendesen lemaradtak tőlünk. :)Ő az 1200-es Crosstourerrel volt, de a 19-es első kereke és az első gumi profilja miatt nem tudott már olyan jól kanyarodni, mint én a 17-es első kerekű Crossrunnerrel.... Itt rögtön meg is válaszoltam ugye azt a kérdést, hogy vajon miért nem raktak 19-es első kereket ebbe a gépbe, csak azért, hogy endurósabbnak nézzen ki? Egyszerűen nincs rá szükség, mert szinte senki nem fog endurózni ezzel a géppel, viszont a magas hasmagasságának és üléspozíciójának köszönhetően a városi motorozást mindenki imádni fogja rajta, mert a padkák nem jelentenek veszélyt a motor aljára és jó előre mindent lehet látni a forgalomban a magas üléspozíció miatt. Gyönyörű táj, hihetetlen minőségű aszfalt...Ez AndalúziaAz ülésmagasság két pozícióban állítható, de sajnos nem olyan egyszerűen, mint ahogy már több motorkerékpárban megszoktuk. Ehhez bizony szerszámok kellenek, amelyekkel a hátsó ülés levétele után le lehet szerelni a vezető ülését és után lehet visszaszerelni a másik pozícióba. Sajnos a szélvédő plexi könnyed állíthatósága is kimaradt a fejlesztésből, pedig igen nagy szükség lenne rá 180 centi feletti vezetőknek. 120 km/h felett olyan turbulencia van mögötte, hogy majd letépi a vezető fejét. Kipróbáltam úgy is, hogy leszereltem az AFX-ről a szélterelőt, de azután is ugyanúgy rángatta a fejem, mint amikor még rajta volt... A Crossrunner plexije sajnos teljesen állíthatatlan, csak az utángyártott termékekben bízhatunk, hogy készítenek hozzá majd olyan szélvédőt, amely mögött a magasabb vezetők is jól érzik majd magukat. Ennél több kellemetlenség nem ért a VFR-en, viszont annál több élmény igen. IrányjelzőHonda modelleken még nem találkoztam automatikusan kikapcsoló irányjelzővel, pedig már a VFR800F-en is ilyen volt csak nem olvastam el róla a sajtóanyagot és nem hívták fel a figyelmem rá, így a két nálam töltött nap alatt csak élveztem a rajta töltött pillanatokat... De most volt időm kicsit jobban elmélyülni a rendszerben. Ez nem egy egyszerű pl 10 villanás után kikapcsoló rendszer ez, hanem olyan amely a két kerék sebességkülönbsége alapján számolja ki, hogy megtörtént e az irányváltás vagy sem. Ez persze elég kacifántosan hangzik, de tényleg működik még sávváltásoknál is. Amint befejeztem ezt a műveletet, az irányjelző ki is kapcsolt. Persze ha éppen egy körforgalom előtt indexelnénk és közben még kanyarodik is az út, akkor az is előfordult, hogy amiért kitettem az irányjelzőt már nem villogott. Többször hasznos a rendszer mint sem, de azért érdemes rá odafigyelni.Már a CTX700-ban is ez a rendszer dolgozik.A gyári prezentáción ezt olvashattuk:Az index az ABS jeladói segítségével számolja ki a kerekek sebességét és azoknak a különbségéből érzékeli, hogy váltottunk-e irányt vagy sem. Ez nagyon jól működik a gyakorlatban is.Az új fejlesztéseknek köszönhető még az opciós listán található gyorsváltó, amely 70.000Ft körül rendelhető a Hondához. Ez annyira elenyésző összeg egy ilyen alkatrészért, hogy ki ne hagyjátok, ha ilyen X vagy F VFR-t rendeltek. 1500-as fordulatszám fölött működik és gázelvétel és kuplungolás nélkül lehet vele szépen váltogatni felfelé. Talán ennek is volt köszönhető az a tempó amit motorozni tudtunk, de még most sem hiszem el, hogy mennyire gyors motor Crossrunner, pedig majrécsík maradt bőven a gumikon. Gyorsváltó túramotorra? Igen, kb 70.000Ft-ért rendelhető extra a Honda kereskedésekben erre az X és a VFR800F modellekreA futóműben rejlik a VFR gyorsasága az biztos, mert a 106 lóerő és a 75 Nm nem egetverő, de nem is kell több az utcai motorozáshoz. Ezért nem értem a 160-180 lóerős csupasz motorok koncepcióját, mert teljesen jót lehet motorozni már 100 lóerő körüli motorokkal is. Sőt. A VTEC szelepvezérlés által okozott rántás engem sohasem zavart, azonban ezen a motoron szinte semmi ilyet nem lehet érezni, csak a 7000-es fordulatszám fölött megváltozó kiscicás dorombolásból átváltozó tigrisüvöltést. Hallgassátok csak:Ugye hallani a dorombolásból átváltó üvöltést. Ha akarod simogatod, ha akarod csúnyán meghajtod és nem fog ellenkezni... Ez a kettősség szerencsére megvan a gépben.Viszont dorombolós üzemmódban nem történnek váratlan dolgok, stresszmentes a haladás. Nincs nagyon nagy gyorsulás, csak annyi amennyi épp elég. No persze ezen is van már kipörgésgátló, amely nem a gyújtást veszi el, hogy lefejeljük a szélvédőt, ha működésbe lép, hanem szépen a befecskendezett üzemanyag mennyiségével szabályozza a kerekekre jutó nyomatékot. Itt említeném meg a tesztfogyasztást amely először kicsit soknak tűnt a 7 liter /100km -es kijelzett értékkel, de mire visszaértünk Marbella közelébe szépen lement 6 liter alá. Visszatérve a kipörgésgátlóra. Ez a rendszer annyira finoman működik, hogy a középső állásban (sport) mindent meg lehet vele oldani. Természetesen ki is lehet kapcsolni és van még egy csúszósabb talajra beállított program is rajta. Amit még tanulhatnának a Hondánál a KTM-től és a BMW-től, hogy hogyan is kell ezeket a kapcsolókat beintegrálni a kormánykapcsolókba. Szerintem azt is megoldják majd a Hondánál egyszer, hogy a műszerfal menüjéből lehessen ezeket kiválasztani... Egy forgalom nélküli szakaszon kipróbáltuk, hogy milyen nagy sebességnél is. A motorblokk 106 lóereje ilyenkor már nem sok, de nem is ilyen hatalmas tempóra lett kifejlesztve. 180-nál kb 7200-at forgott a főtengely. A futómű teljesen stabil marad nagy tempónál is, viszont a szélvédő mögé nekem már 120-után be kellett bújnom, hogy ne rázza a turbulencia szét a fejem.Az új tervezésű műszerfal amelyhez nagyon hasonlót láthatunk az F modellen is egyébként nagyon informatív és annak köszönhetően, hogy inverz (fekete alapon jelennek meg a kijelzett értékek) az LCD panel megvilágítása nagyon jól olvasható.De térjünk vissza a futóműhöz, amely ahogy már írtam az élmény 80%-at adja. A katalógus adatok alapján semmi különös, 1475 mm tengelytáv, 43 mm-es hagyományos teleszkóp elöl, amelynek az előfeszítése és a húzófokozati csillapítása állítható. Hátul ProLink központi rugóstag dolgozik amelynek a rugóelőfeszítését könnyen lehet állítani a baloldali utaslábtartó mögé kivezetett állítócsavarral. A hátsó központi rugóstag előfeszítése állítható ezzel a tekerenytűvel. Nagyobb tempóhoz egy fokozattal keményebbre állítottam, így a motor egyensúlyát sokkal jobban éreztemBár jobb lenne elektronikusan a kormányról vezérelni, ahogy ebben a kategóriában már rég ilyen dolgozik pl a BMW F800GS-ben is. Ám ha egyszer belőttük a futóművet akkor csak a széles mosollyal való motorozás van hátra. Gyorsabb tempóhoz én egy ricnit keményítettem a hátulján és egy olyan stabil gépet kaptam, amely meg sem mozdult a kanyarokban. Hintázásnak nyoma sem volt, csak gyönyörűen követte a kiválasztott íveket. X vs. FAz, hogy elöl 145, hátul 148mm-es az F modellhez képest jócskán megnövelt rugóúttal gazdálkodhatunk csak hab a tortán, mert nem sokan fogják elhagyni az aszfaltozott utakat ezzel a géppel, bár városi padkaerdőbe, jól jöhet a 165 mm-es szabadmagasság. Ahogy Naomi Campbell sem sokat járt fénykorában a hosszú kecses lábaival a disznóólok környékén, úgy valószínű, hogy Crossrunnerrel sem fogunk erdei ösvényeken találkozni. Én úgy gondolom, hogy a 103 mm-es utánfutás lehet a ludas abban, hogy ilyen jól fordul a gép a Pirelli Scorpion gumikon. Hihetetlen, de nagyon sportos vezetést tesz lehetővé a hosszú teleszkóp. A fékek teljesítménye is átlag feletti...A végére a féket hagytam, amely szintén zseniálisan dolgozott a széria ABS-szel együtt. Látszólag itt sincs semmi különös elöl 310 mm dupla tárcsa 4 dugattyús radiálisan elhelyezett féknyergekkel dolgozik, hátul pedig egy szimpla 256 mm-es tárcsa 2 dugattyús féknyereggel.  Előny / Hátrány Előny:Nagyon könnyű kezelhetőségZseniális futóműMagas építésmódHátrány:Turbulencia 180 centi fölötti vezetők eseténKissé magas fogyasztásCsomagokA Hondánál is felismerték végre, hogy nem egy-egy darab extrára vágynak a vásárlók, hanem jól összeállított extrák kombinációjára jó áron. Hát íme az a három kiegészítő csomag a Crossrunnerhez: Sport, Touring és Adventure csomagok rendelhetőek Galéria: Bizony-bizony ez egy remek gép!A 70 centi széles kormány végére végre már nem a megszokott kormánysúly került, hanem egy formatervezett alumínium korongA régebbi Crossrunner és az F modellhez képest 25mm-rel hosszabb első teleszkópok előfeszítése és húzófokozati csillapítása is állítható. Az alapbeállítás is hihetetlenül gyors kanyarodást tesz lehetővé, én nem nyúlnék hozzá...A hosszú kormánykiemelő miatt nagyon közvetlen a VFR irányítás és minden nagyon jól kézreáll. Nekem sokkal jobban tetszett az 1200-es változaténál, ahol már túl magasra került a kormányA hátsó ülés levétele után az első magasságának a beállításához szerszámokra van szükség, de két fokozatban 815 és 835 mm-es ülésmagasságot lehet beállítani. Nekem természetesen a magasabb volt jó, az alacsonyabbat ki sem próbáltamElég jó tempót motoroztunk, hihetetlenül jó minőségű aszfalt utakon, de még így is ennyi majrécsík maradt a gumin. Kár is lenne túl dönteni az utcán. Ha kérdezik a haverok, hogy miért nem mered jobban ledönteni, akkor erre a képre és képaláírásra hivatkozhatsz: Mert nem kell jobban, inkább ki kell ülni!Széria az öt fokozatban állítható markolatfűtés. A baloldali kormánykapcsolóba kár hogy nem integrálták be a kipörgésgátló és a műszerfal funkcióválasztóit is...Az egykerekezés sem akadály ezen a motoron. Bár nem erre való, valószínűleg ezért sem kaptam több képet róla, pedig de jó érzés volt a erőből fölemelve kettes fokozatban a holtpont közelében tartani... A BenZsón látható - és egyéb ICON és AFX láthatósági motoros felszereléseket - a MotoPartsShop-on keresztül vásárolhatod meg.Ha a Tesztmotor.hu cikkei segítettek a felszerelések és motorkerékpárok kiválasztásában, akkor a kérünk benneteket, hogy a vásárlásnál tegyetek erről említést a kereskedőnél is! Ezzel támogathatjátok a Tesztmotor.hu működését. Köszönjük!

Erdélyi György közlekedési szakíró emlékezetére

2014.12.24.
Nekik még ismerős lehet a három defenzív alapelv: a kötelezőt mindig, a tilosat sohasem, a megengedettet olykor nem!Az immár harminc-negyven éves gyakorlattal bíró járművezetők emlékezhetnek a bevált defenzív vezetési ajánlásokra: mint pl. a távoltartás módszerére, ha közel vagyunk, akkor veszélyben vagyunk; a kontraszthatás lényegére, hogy nemcsak látni, látszani is fontos; a dynomen helyzetre, ami a veszély előszobája, de vannak ebből vészkijáratok. Sok-sok okos, megszívlelendő defenzív ajánlást tanítottak abban az időben, sokaknak talán az életben maradást is jelentette, hiszen jobbára csak hétvégi vezetők lévén, fejben is híján voltak a legjobb megoldásoknak.Arra pedig már csak kevesen emlékeznek, hogy a defenzív taktika életmentő ajánlásainak magyarországi megismertetésében meghatározó szerepe volt egy kiváló közlekedési szakembernek, Erdélyi Györgynek. A hetvenes évek elejétől az Autóközlekedési Tanintézet közlekedési szaktanácsadója, az oktatási reformot megvalósító Moharos Kálmán ATI igazgató közvetlen munkatársa volt. A három nyelven (német, angol, francia) tökéletesen társalgó szaktolmács, minden nemzetközi szintű közlekedés-szakmai konferencián részt vett Moharos Kálmánnal, szívták magukba az új kutatási eredményeket.  Az eredetileg Amerikában fogant defenzív taktikát a német dr. Gerhard Munsch professzor, bajor közlekedés-pszichológus gyúrta világosan érthető rendszerbe, majd az autósiskolák nemzetközi konferenciáin megismertette az oktatási szakemberekkel is. Magyarországon is többször járt, sorozatban tartotta német nyelvű előadásait, mindig Erdélyi György fordította tőle a Defenzív vezetés legújabb tételeit. Olyan tökéletes szakszerűséggel, hogy percenként kaptak tapsot a hallgatóságtól, a neves előadó és a kiváló közlekedési szakember szereplése minden alkalommal óriási tetszést aratott.És ami ez után következett: a defenzív vezetés elmélete hamar népszerűvé vált Magyarországon, a magyar szaksajtó felkapta, szakkönyv formában is kiadták, az ATI-nál tananyag lett belőle, az autósok gyorsan befogadták ezeket a közlekedésben hasznos, újszerű gondolatokat.Mindez Erdélyi György szakírói tevékenységének is köszönhető. Írásai nyomán, olyan kifejezések kerültek a járművezető-képzés szakirodalmába, mint a tanpályás technikai minimum és a gépjármű feletti uralom fogalmai, a dinamikus látás, a tempó és nyom nyelve és még számtalan, valójában ma is használatos terminus technicus.A defenzív vezetésben mindig pontosan és praktikusan fogalmazott. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a szabályismeret az még kevés. Talán azt is ő fogalmazta meg elsőként, - mert folyton és minduntalan hangozatta – hogy elsőbbsége csak annak van, aki ezt meg is kapja!   Az európai oktatási szakemberek körében elismert magyar szaktanácsadó nemcsak eladásaiban volt meggyőző. A szaksajtóban, az ATI oktatás-módszertani szaklapjában rendszeresen publikálta az NSZK-ban folyó közlekedési kutatások eredményeit, szerzője volt a KÖZDOK által sorozatban kiadott oktatási és továbbképzési füzeteknek, amelyek ugyancsak a defenzív taktika tételeit tárgyalták.Erdélyi György élete munkásságának csupán (nyugdíjazása előtti) néhány évét töltötte az ATI-nál szaktanácsadói, közlekedési szakírói tevékenységgel, - mégis, a defenzív taktika örökérvényű tételeinek magyar adaptálásával, népszerűsítésével maradandó értékkel járult hozzá a közlekedésbiztonság ügyéhez.Balogh Zoltán

Megújítják és bővítik a KRESZ-vizsgakérdéseket

2014.12.24.
Elmondta: januártól a KRESZ-vizsgát letenni szándékozók a  korábbinál sokkal több kérdést tartalmazó kérdésbankból kapnak  feladatokat, és tartalmilag is megújulnak a vizsgakérdések, igazodva  a technológiai változásokhoz.     A megújult vizsgával azt szeretné elérni a hivatal, hogy az  elméleti képzéssel a vizsgázni szándékozó ténylegesen szert tegyen a  közlekedési ismeretekre, felkészülten kerüljön ki a forgalomba, és  ezzel javuljon a közlekedésbiztonság - emelte ki.  Érsek István emlékeztetett: uniós célkitűzés, hogy a következő  hat évben ötven százalékkal csökkenjen a közúti balesetek száma. Ha  tartósan akarjuk fejleszteni a közlekedésbiztonságot, akkor a  képzésbe kell invesztálni - mutatott rá.   Az eseményre kiadott sajtóanyagból kiderül: január 12-én indul  újra a vizsgáztatás, és akkor már az új kérdésekkel találkozhatnak a  vizsgázók. Átállásra nincs szükség, mivel az előírt tananyag, a  vizsga követelményrendszere, a számítógépes vizsgáztatási rendszer,  a kérdések megjelenítése, száma és pontozása és a megoldásra  rendelkezésre álló idő – a B kategóriánál 55 perc – nem változik.   Érsek István úgy vélekedett: mivel a tananyag nem változott, aki  alaposan felkészült, annak nem fognak gondot okozni az új kérdések  sem.  Az új vizsgakérdések mindenben megfelelnek a hatályos  jogszabályoknak, ezen túl figyelembe veszik a technika változását  is. Kikerültek az elavult, már nem létező helyzetekre és technikai  megoldásokra vonatkozó kérdések, helyüket a korszerű megoldásokra  vonatkozók veszik át. A sajtóanyag az utóbbira példaként a  menetstabilizáló rendszert, valamint a kipufogógáz-tisztító  berendezéseket említi.  A kérdésbank fejlesztése autósiskolák bevonásával, külső  pályázati pénzek igénybe vétele nélkül történt – mondta el Érsek  István az MTI érdeklődésére.  A megújult kérdésanyag a hivatal tájékoztatása szerint keddtől  lesz elérhető az edukresz.hu/vizsgakérdések honlapon.
Címkék: 

Rendhagyó osztályfőnöki óra a közlekedésbiztonság jegyében

2014.12.24.
Az előadáson részt vett Kiskunhalas polgármestere és alpolgármestere; a célközönség pedig a kiskunhalasi középiskolák diákönkormányzatainak vezetői, végzős diákjai, szülői közösségek és munkaközösség vezetői, az ifjúságvédelmi koordinátorok és intézmények vezetői voltak.Molnár László r. alezredes, a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság vezetője egy széleskörű közlekedésrendészeti prezentációt tartott, valamint különböző baleset-megelőzési kisfilmeket mutatott be.A balesetek megelőzésének a kortársképzés az egyik járható útja, mely a diákokhoz juttat el hiteles információkat. A szülői közösségek pedig szintén a megerősítést szolgálják.Forrás: police.hu

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója