Kis négyajtóst mutatott be a Mitsubishi

2015.01.20.
Ázsiában és Észak-Amerikában már egy ideje piacon van az Attrega, de a Mitsubishi úgy gondolta, érdemes Európában is megpróbálkozni a Thaiföldön készülő kis négyajtós modell forgalmazásával. Bár a négy méteres kocsi a 3,7 méteres Space Star kisautón nyugszik, ez alig látszik rajta, mert nem csak a farát, de az orr-részét is teljesen áttervezték. A 0,29-es légellenállási együttható kiemelkedően jónak számít a kategóriában, akárcsak a 9,6 méteres fordulókör. Mindössze egyetlen motorral, egy 80 lóerős, változó szelepvezérlésű 1,2 literes, háromhengeres szívó benzinessel lehet majd megvenni az Attregát, a motort ötfokozatú kézi váltóval vagy ezer eurós felár ellenében fokozatmentes CVT automatával lehet párosítani. Előbbivel mindössze 4,5 liter a kocsi átlagfogyasztása, ami csak 0,2 literrel nőtt meg a Space Starhoz képest, de erre magyarázat a 85 kilogrammal nagyobb, 930 kilogrammos tömeg. Az Attrega csomagtartója 450 literes, tehát közel duplája a ferdehátú változat 235 literének. Belgiumban a kocsi alapára 13390 euró, ami 4,26 millió forintnak felel meg. A hazai árról még nincs információ.
Címkék: 

Nagy kockázattal jár az Internetes abroncsvásárlás

2015.01.20.
A vállalat szakértői a tesztekhez az egyik legnépszerűbb aukciós oldalon 32 eltérő méretű, különböző márkájú, felnire szerelt gumiabroncsot vásároltak, melyeket később alaposan megvizsgáltak. A felnire szerelt gumiabroncsokban csak annyi volt közös, hogy nagyon olcsón árulták őket. Az eredmények szerint a megvásárolt abroncsok közül egyik sem volt hibátlan állapotban, ezen túlmenően a keverékek jelentős felkeményedése miatt egyik sem felelt meg a minimális biztonsági követelményeknek. Találtak olyan szettet is, amelyik újrafutózáson esett át, de az abroncsokon találtak szögektől származó sérüléseket, néhányról elkezdett leválni a futófelület, és több esetben megállapították az oldalfalak, illetve az abroncs és a felni érintkezési felülete, azaz a perem sérüléseit is. „A magam részéről nem szeretném, ha a tesztelt abroncsok közül bármelyik is az autóm közelébe kerülne”, összegezte röviden a teszt eredményeit Lutz Friedrich, a Continental műszaki ügyfélszolgálatának munkatársa. A legfiatalabb abroncsokat is 2011-ben gyártották, de előkerült egy 27 éves, azaz 1987-ben készült példány is. Ennek ellenére – egyetlen kivételtől eltekintve – az összes abroncsról egyértelműen meg lehetett állapítani, hogy melyik gyártó, melyik modelljéről van szó. Mivel az abroncsokat felnire szerelve árulták, a vásárlók a hibák nagy részét még akkor sem szúrhatták volna ki, ha a vásárlás előtt személyesen tekintették volna meg az abroncsokat, de ez az aukciós oldalak szabályzata alapján ez egyébként sem lehetséges. Láthatatlan sérülések „Az egyik abroncsban szöget találtunk, de ez külső szemrevételezéssel is csak nehezen volt látható. A perem, vagyis az abroncs és a felni érintkezési felületének sérülései is alig észrevehetőek a laikusok számára", mutatott rá Lutz Friedrich. Még ennél is nehezebb észlelni az abroncs felkeményedésének hatásait. A téli gumiabroncsokhoz speciális keveréket használnak, amely nagy hidegben is megőrzi rugalmasságát. Egy új abroncs keménységi együtthatója (Sh-érték) általában 58-63 Sh közé esik. Minél alacsonyabb ez az érték, annál rugalmasabb az abroncs, tehát annál jobb a tapadása. Az interneten vásárolt abroncsok átlagos keménysége 80 Sh közelében volt. „Vészfékezés esetén, még száraz útfelületen is sokkal hosszabb fékútra lehet számítani egy ilyen abronccsal”, hívta fel a figyelmet a Continental szakértője. „Ezt a hibát csak keménységmérővel lehetne kiszűrni, de a vevők ilyet nem tartanak maguknál." Vágások az oldalfalban Az egyik nagyon alacsony tapadással rendelkező gumiabroncs látszólag teljesen sértetlen volt, átlagos profilmélysége is elérte a 4 mm-t. Ugyanakkor az Sh-értéke 81 volt, amely a havas útfelületen történő vészfékezésnél nagyjából ugyanolyan hosszú fékutat biztosítana, mint egy rossz minőségű nyári abroncs. Egy prémium nyári abroncs Sh-értéke 75. A Continental szakemberei emellett találtak még repedezett futófelületeket, durván horzsolt peremeket, valamint egészen a szövetvázig hatoló szöglyukakat. Az abroncsok egy részén kopott volt a futófelület középső része, vágásokat, illetve deformálódásokat találtak az oldalfalon, de a nagy fékezésekre utaló ellaposodott felületek sem voltak ritkák. Az abroncsok viszonylag magas átlagéletkora ellenére a profilmélység 1,8 és 5,8 mm közé esett. Ezzel kapcsolatban azért nem árt tudni, hogy Magyarországon egy idén januárban életbe lépett rendeletmódosítás értelmében a taxik esetében a téli abroncsok mintázatának 4 mm-nél mélyebbnek kell lennie. Óvakodjunk a „korához képest jó állapotban” lévő abroncstól! A Continental azt tanácsolja az autósoknak, hogy különös elővigyázatossággal járjanak el, ha használt téli abroncsot készülnek vásárolni. Még a ránézésre hibátlan abroncsok is komoly kockázatot jelenthetnek, sokszor ráadásul maguk az eladók sem tudnak a sérülésekről. A közlekedésbiztonság és a saját anyagi érdekek miatt is érdemes kerülni az alkalmi vételnek tűnő abroncsokat, mert a láthatatlan sérülések hosszú távon komoly kiadásokat okozhatnak. A téli abroncsok esetében a „korához képest jó állapotban” jellegű leírásokra biztosan nem szabad alapozni!

Mobilfizetéssel is megvásárolhatók az új autópályamatricák

2015.01.20.
A mobilapplikáció jelenleg Android operációs rendszeren érhető el, de napokon belül az iOS-en is megvásárolható lesz, így a társaságnál nem regisztrált felhasználók számára is lehetőség nyílik akár ad hoc módon, bankkártyával csak egyszer-egyszer igénybe venni a szolgáltatást - idézte a közlemény Veres Mihályt, a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. vezérigazgatóját. A társaságnál regisztrált ügyfelek az interneten keresztül és SMS küldésével vásárolhatják meg az új - 2015. január 1-től érvényes - e-matricákat. Az autópálya-matricák mobilfizetéssel történő megvásárlásával kapcsolatos információk elérhetőek a zrt. honlapján, ügyfélszolgálatán, továbbá e-mailben és telefonon is kaphatnak tájékoztatást az érdeklődők.
Címkék: 

Elhunyt a Forma-1 első idényének utolsó pilótája

2015.01.20.
Az 1950-es évek elején a Gordoni csapat egyik erőssége volt, ám akkoriban a Maserati és a Scuderia Ferrari, majd a Mercedes csapata uralta az élmezőnyt. Ennek ellenére Manzonnak mégis sikerült néhány jó eredményt elérnie: harmadik lett az 1952-es Belga Nagydíjon egy Gordinivel, és az 1954-es Francia Nagydíjon egy Ferrarival. 2015-ös halála előtt ő volt az utolsó élő versenyző, aki az első, 1950-es Formula–1-es idényben indult és pontot szerzett. A francia Robert Manzon 97 esztendősen halt meg. Manzon 1950 és 1956 között 28 futamon indult.
Címkék: 

Vienna Autoshow 2015

2015.01.20.
A tavalyi osztrák újautó eladási statisztikát a sógorok szomorúan vették tudomásul: 2014-ben az előző évihez képest 4,9%-kal, 16 ezer darabbal kevesebb személyautó adtak el, „csak” 303 318 darabot. A magyarországi újautó eladás mintegy 67,5 ezer darabbal, az előző évihez képest, mintegy 20%-os növekedést mutat és most már csak 4,5-ször annyi autót adnak el Ausztriában. A hazai képet sajnos ronthatja, hogy még nem tudjuk pontosan, a hazai eladásból mennyi az ún. re-export mennyisége. Csökkent a motorkerékpár értékesítés is 6,1%-kal, de 1,8%-kal növekedett a haszongépjármű eladás. Ausztria teljes közúti járműállománya 4,7 millió darab. A Práterben lévő igen modern vásárváros négy csarnokából hagyományosan kettő szolgált autószalonként (a Tesla a folyosóra szorult ki…), ahol 40 autómárka 400 járművét vonultatták fel. Ezek sorában láthattunk egy világpremiert (Seat Leon Kombi Cupra), három európai újdonságot (Audi Q7, Mini John Cooper Works, Toyota Prius+) és 42 modellt, mely elsőként jelent meg az osztrák piacon. „A bécsi autószalon történetében, melyet sok évtizedes szünet után 2004-ben rendeztünk meg először és 2012-től már évente tartunk, ez az év rekordnak számít.” – nyilatkozta a sajtótájékoztatón Matthias Limbeck, a Reed Exhibitions Messe Wien ügyvezetője.  A Vienna Autoshow rendezői mindig nagy figyelmet szenteltek a mobilitás jövője bemutatásának, az alternatív hajtású gépjárműveknek. Ma még szerény darabszámot, de növekvő trendet mutat az ausztriai alternatív hajtású autók eladási statisztikája. Számuk a 2013-as 1,2%-ról 1,5%-ra növekedett. Mindösszesen 4434 alternatív hajtású járművet értékesítettek, ebből a hibridautók darabszáma 2360, ebben a benzin-elektromos hibrid adja többséget, 2167 darabbal. A tisztán elektromos hajtású autók eladása megduplázódott, 2014-ben 1281-et villanyautó talált gazdára. Az Ausztriában eladott gépjárművek CO2 kibocsátásának átlaga 129 g/km. (Egyes autógyártók teljes, értékesített termelésére 2015-ben a büntetlenségi határérték (középérték) 130 g/km.) Az ausztriai gépjárműimportőr szövetség környezetvédelmi okokból is szorgalmazza a modern, Euro 6 kipufogógáz normának megfelelő gépjárművekre való járműcserét (természetesen minden kiállított gépjármű ilyen), ezt az adópolitikának is támogatnia kell. Sajnos a tervezett ausztriai cégesautó adónövelés ezt a folyamatot nem támogatja. Arra nem vállalkozunk, nem is célunk, hogy autószalon modell-bemutatót adjunk, de néhány izgalmas típusról, különlegességről szólunk. A kínálat többsége tisztán belső égésű motorral hajtott gépjármű, az alternatívok áttörése valahol a meglehetősen távoli jövőben van. A benzines és dízel hibrideknek, ezeknek is a konnektoros változatai számíthatnak piaci sikerre. A tisztán villanyautók kínálata egyre jelentősebb. Abban az érdeklődői körben, az agglomerációban élők köréből számíthatnak eladásra, akiknél az otthoni, munkahelyi töltés megoldható, és akiknél a hatótávolság napi mozgásukat nem korlátozza (és van arra pénzük, hogy ez legyen a második vagy harmadik autó a családban). Néhány dolog, melyet minden vásárlátogató észrevehetett: - az alsó kategóriákban rendkívül nagy a kínálat, - a kisautók (egyes változatai) egyre nagyobbak, - feltűnően nagy a gyártói modell-gazdagság, - a hibridek többsége konnektoros, - a csúcsmodellek: luxusautók, sportkocsik – határ a csillagos ég, - a műszerfalak képernyősödnek, - az okostelefonok és az autók beszélő viszonyba kerülnek, - az idősebbeket a be- és kiszállás kényelme és az asszisztensek segítsége érdekli, - a színeseké a világ, sok a kék színű és a kétszínű autó. Korábbi cikkeink autóival itt szembetalálkoztunk. Nézzünk néhányat! VW XL1 Sokszor adtunk már hírt a világ egyik, ha nem a legtakarékosabb autójáról, a futurisztikus VW XL1-ről, mely (korlátozottan) kereskedelmi forgalomba is kapható (a drezdai VW „Gläserne Manufaktur”-nál lehet rendelni), természetesen rendszámot is kaphat. Ára, mint azt az autó melletti adattábla mutatja, borsos: induló ára 111 000.- € (pestiesen erre mondják, hogy még szerencse, hogy kapható…) Az adattábla még elárulja, hogy az „1-literes” (fogyasztású) autó konnektoros hibrid, dízelmotorja TDI (2 hengerű) 35 kW teljesítményű, villanymotorja 20 kW-os. Erőátvitele 7 fokozatú DSG. Akkumulátora lítium-ion, kapacitása 5,5 kWh. Az ún. kombinált fogyasztása 0,9 liter/100 km gázolaj. Menetciklusban elektromos energia fogyasztása 7,2 kWh. A CO2 kibocsátása dízelüzemben 21 g/100 km. Üres tömege 795 kg, ebből a karosszériatömeg 230 kg. A légellenállására jellemző formatényező cw = 0.189. Maximális sebessége 160 km/h (leszabályozott). Gyorsulása 0-ról 100 km/h-ra 12,7 másodperc. Elektromos hajtással a hatótávolsága 50 km. Mindkét erőforrást használva kb. 500 km (a gázolajtank térfogata 10 liter) Hyundai ix35 FCEV A kiállítás egyetlen tüzelőanyag-cellás elektromos autóját a Hyundai állította ki. Az ix35 FCEV (Fuel Cell Electric Vehicle) motorháztető felirata szerint ez a világ első, szériában gyártott tüzelőanyag-cellás áramforrású villanyautója. (Lapunkban részletesen írunk a TC technikájú autókról.) A Hyundai ix35 FCEV gépjármű felszereltsége teljes, illetve opcionálisan mindennel felszerelhető, amit ma az autótechnika ebben a kategóriában kínál. Az autó ára 78 000.- €. Az aszinkron villanymotor, állandó áttételen keresztül, az első kerekeket hajtja. Teljesítménye 100 kW, maximális forgatónyomatéka 300 Nm, mely az autó indulásánál már rendelkezésre áll. A TC teljesítménye 100 kW. A lítium polimer akkumulátor teljesítménye 24 kW. A kipufogócsövön víz távozik. A két hidrogéntartály össztérfogata 144 liter, melyben 5,64 kg hidrogén tölthető 700 bar nyomáson. A hatótávolság 594 km, hidrogénfogyasztása 0,95 kg/km (gyári mérések). Az autó maximális sebessége 160 km/h, gyorsulása 0-ról 100 km/h sebességre 12,5 másodperc. A kocsi üres tömege 1846 kg. Bécsben van közforgalmú hidrogénkút, így a tankolás itt nem lehet akadály. Nissan Nismo ZEOD RC Izgalmas verseny hibrid-technikát fejleszt két-három évre visszamenően a Nissan és motorsport partnere, a NISMO, mellyel az idei Le-Mans-i 24 órás versenyen, június 14-15-én szeretnének végre sikert elérni. A bécsi autószalon Nissan standjának sztárja lett. Az „Electric ZEOD RC” versenyautó sikerének letéteményese az autó belső égésű motorja, a „DIG-T R”. Az 1,5 liter összlökettérfogatú, turbótöltött, négyütemű benzinmotor 3 hengerű, teljesítménye 400 lóerő, tömege 40 kg. Szinte hihetetlen: messze jobb teljesítménysúly (LE/kg) értékeket hoz a maga 10 LE/kg értékével, mint egy mai 1,6 liter lökettérfogatú F1 motor. fotó: Andreas Kolarik (Reed Exhibitions Wien), NszI (Autótechnika) (folytatjuk)   Dr. Nagyszokolyai Iván az Autótechnika főszerkesztője (Az Autótechnika folyóirat egyik kiemelt feladatának tekinti az autók szerkezeti újdonságainak elemző bemutatását! Legyen Ön is az Autótechnika előfizetője 2015-ben! További információ http://autotechnika.hu )

Gazdára vár idén a 250 ezredik Ford Magyarországon

2015.01.20.
Negyed százada, 1990-ben még csupán 1387 új Ford talált gazdára Magyarországon, és bár korábban többször is megközelítette, a márkának 12 évébe telt, hogy 2002-ben hazánkban először átlépje a bűvös 10 ezres darabszámot. Ettől kezdve a márka magyarországi értékesítései látványos növekedésnek indultak, a csúcsot darabszám tekintetében 2006 jelentette, 23507 darab új autó értékesítésével. A Ford hazai története során ekkor szerezte meg először a második helyet a magyarországi személyautó- és haszongépjármű piacon. Ezt követően, piaci részesedését évről évre növelve 2007-ben és 2008-ban, a válság előestéjén is sikerült megtartani második helyét. A piacvezető pozíciót épp a válság kellős közepén, 2009-ben szerezte meg a márka, amit sikerült megőriznie 2010-ben és 2011-ben is, a piac mélyzuhanása ellenére. 2012-ben minimális hátránnyal ugyan a  második helyre szorult, ám 2013-ban már újra képzeletbeli dobogó legfelső fokán láthattuk, és nem volt ez másként 2014-ben sem, amikor a válság óta először haladták meg újra a Ford hazai értékesítései a 10 ezer darabot. Ennek köszönhetően idén, várhatóan az első félévben veszi át majd új autóját a 250 ezredik Magyarországon új Fordot vásárló ügyfél, amely alkalmomból a Ford meglepetéssel is készül majd jubileumi vásárlója számára. Természetesen az évtizedekkel eladott autókból vélhetően már kevés van használatban, ennek ellenére a hazai utakon jelenleg közel 280 ezer Ford fut.

Autólopás! MSN-774 Toyota Prius 2 - ezüstmetál

2015.01.20.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám: MSN-774 -Gyártmány: Toyota -Típus: Prius 2 -Szín: ezüstszürke -Lopás időpontja: 2015 január 19 -Lopás helyszíne - város: Budapest -Kerület: III. -Utca, házszám: Kecske utca 30 -Megjegyzés: Jobb hátsó ülésen egy Recaro gyerekülés volt.

Autólopás! GFS-416 Fiat Punto 1

2015.01.20.
  Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám: GFS-416 -Gyártmány: Fiat -Típus: Punto I -Kivitel: személygépkocsi -Gyártási év: 1996 -Motorszám: 176B20007098299 -Alvázszám: ZFA17600005195808 -Szín: zöld -Lopás időpontja: 2015 január 18 -Lopás helyszíne - város: MÁNY -Utca, házszám: SPORT UTCA 5. -Megjegyzés: Tegnap hajnalban Mányról a Sport utcából (a ház elől) 04:30-05:00 körül elloptak egy zöld Fiat Puntot. Rendszáma: GFS416. Hátulján egy kobrás piros matrica, hátul sötétített üveg.A visszapillantó tükrökön ezüst halálfejes matricák.

HIPA: a járműipar javítja a foglalkoztatást

2015.01.19.
Ésik Róbert a befektetésösztönző ügynökség 2014-es eredményeit ismertetve közölte, hogy a HIPA tavaly 60 beruházás elindításában vett részt, amelyek összértéke meghaladja az 1,66 milliárd eurót, és e befektetésekkel csaknem 11 ezer új munkahely jön létre Magyarországon. A legtöbb működőtőke - csaknem 500 millió euró értékben - indiai vállalatok befektetéseiből érkezik. A második legnagyobb beruházó Kína, nem egészen 200 millió eurós beruházási volumennel, a harmadik Japán 150 millió euróval - ismertette a HIPA elnöke. A létrejövő munkahelyek számát tekintve az amerikai beruházásokat (2700 új munkahely) az indiai (1600 munkahely) és a német (1400 állás) befektetések követik. Az új beruházásokat szektorok szerint csoportosítva kiemelkedik a járműipar, a befektetések összértékének több mint a fele - csaknem 870 millió eurónyi beruházás - ebben az iparágban valósul meg. A legtöbb új munkahely a járműiparban és a szolgáltatóközpontokban létesül (3500, illetve 3600 új állás); vagyis az összes új munkahely mintegy kétharmada ezen a két területen jön létre. Ésik Róbert a HIPA elnöke A területi eloszlás változatlan, 2014-ben is Közép-Magyarország, valamint Észak- és Nyugat-Dunántúl régiókba érkezett a legtöbb új beruházás annak ellenére, hogy a HIPA igyekszik a kevésbé fejlett magyarországi régiókat is a befektetők figyelmébe ajánlani - mondta el Ésik Róbert. A járműiparnak az új beruházásokon belüli súlyával kapcsolatban megjegyezte, érdemes továbbra is az autóiparra koncentrálni, mert ebben az iparágban jelentős a beszállítói kör, vagyis egy-egy új autóipari beruházással sok magyar kis és közepes vállalkozásnak nyílik lehetőség. Ésik Róbert elmondta: a járműipar és a szolgáltatóközpontok várhatóan 2015-ben is kiemelt szektorok maradnak; a HIPA jelenleg 96 beruházási projektről tárgyal, ha ezek mind megvalósulnának, 18 ezer új munkahely jönne létre ebből több mint 8 ezer a járműiparban és a szolgáltatóközpontokban.

Kínában tavaly lassult az új autók eladása

2015.01.19.
A kínai autógyártók szövetsége (CAAM) azt közölte, hogy 2014-ben mintegy 19,7 millió személyautót értékesítettek az országban. Az ágazati szövetség előrejelzése szerint idén 8 százalékkal, 21,25 millióra nő az új személyautók eladása. Tavaly a járműeladás 6,9 százalékkal 23,49 millióra bővült, ami szintén lassulás az előző évi 14 százalékos növekedéshez képest. A CAAM azzal számol, hogy idén 7 százalékkal 25,13 millióra nő a járműeladás.  
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója