2017.09.22.

A Zrínyi 2026 haderő fejlesztési program keretében, 2019-ig száz új, hazai fejlesztésű buszt vásárol a Honvédelmi Minisztérium a magyar hadsereg számára - jelentette be a honvédelmi miniszter csütörtökön Székesfehérváron.

2017.09.21.

Pontosan 4 éve, a Frankfurti Autószalonon mutatták be a gyorsan növő kompakt SUV szegmens első Mercedes-Benz modelljét, amely akkor egyértelműen válasz volt a BMW X1-esére. A GLA tette teljessé a márka SUV-választékát – minap kipróbálhattuk a modell frissített változatot és szinte mindent...

2017.09.20.

A Bosch víziójában a városi elektromobilitás nem csupán a nagyobb méretről és hatótávolságról szól. A nagyvárosokban ugyanis egyikre sincs igazán szükség, a megtett távok általában rövidebbek, alig haladják meg a 40 kilométert naponta. Emellett a kisebb elektromos járművek könnyebben jutnak át a...

2017.09.20.

- A Ryanair öthetes járattörlési időszakában érintett mintegy 315 ezer utasból szerdáig 238 ezren kérték a jegyük átfoglalását vagy az ár visszatérítését - derül ki légitársaság MTI-hez eljuttatott közleményéből.

2017.09.20.

- Súlyos sérülése után alig több mint három héttel "megpróbál versenyezni" a hétvégi Aragóniai Nagydíjon a kilencszeres gyorsaságimotoros-világbajnok Valentino Rossi.

2017.09.20.

- Egerben pótolják a ralibajnokság szeptember elején elmaradt futamát - jelentették be szerdán sajtótájékoztatón, a hevesi megyeszékhelyen. A verseny eredetileg nem volt benne az ez évi naptárban, "beugróként" kerül a sorozatba.

2017.09.20.

Német techológiával élesztené újra a legendás Land Rover Defender terepjárót egy brit befektető - írja az Automobilwoche hírportál a Handelsblatt értesülésére hivatkozva.

2017.09.20.

- Alig 79 nap alatt körbekerékpározta a Földet egy skót férfi, ezzel bekerült a Guinness Rekordok könyvébe. Pontosan 78 nap, 14 óra és 14 percig tartott a 34 éves Mark Beaumont útja, melynek utolsó, a párizsi Diadalívhez vezető méterein egy 20 tagú támogató csapat kísérte.

2017.09.20.

– A skót házaspár, Chris és Julie Ramsey csapata a Plug In Adventures szeptember 9-én szelte át a Mongol Rally célvonalát Ulan-Ude városában, ezzel ők lettek az első résztvevők, akik teljesen elektromos autóval - egy módosított, 2016-os Nissan LEAF-fel - teljesítették a legendás, kontinenseket...

2017.09.20.

Megkezdődött az Airbus európai repülőgépgyártó A330-as repülőgépeinek összeszerelése az észak-kínai Tiencsinben. A kínai városban gyártják 2008 óta az Airbus A320-as repülőgépeit is.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.10
Elfogták az ámokfutót - írja a police.hu. ..
2026.06.10
Az első városok intézkedéseket tesznek a kerékpárutakkal kapcsolatban: az új tesztek között....
2026.06.10
A Toyota Racing a héten tartja első nyilvános bemutatóját a folyékony hidrogénnel hajtott, belső....
2026.06.10
Sportosnak álcázza magát, a valóságban azonban inkább a kényelemre helyezték a hangsúlyt az új....
2026.06.10
A nemzetközi autóipari üzletágának folyamatban lévő átalakítása részeként újraalakítja....
2026.06.10
Felveszik a kesztyűt a lassújelekkel szemben, ezen a nyáron a MÁV-nál olyan pályafelújítási program....
2026.06.10
Több mint 170 ezer üzembentartó még mindig nem rendezte az idei gépjárműadót. Június 30-ig még....
2026.06.10
A parlament elfogadta a közúti közlekedésről szóló törvény módosítását, amely több jelentős....
2026.06.10
Lítium-levegő akkumulátortt fejleszt a CATL, és amennyiben sikerrel jár, ez új irányt mutathat a....
2026.06.10
Június közepén ismét a kerékpárosoké lesz a főszerep a Csallóközben: 2026. június 14-én, vasárnap....