Vannak motorok, amelyek egyszerűen elvisznek A pontból B-be. Aztán vannak olyanok, amelyek miatt a legrövidebb útból is kerülő lesz, csak mert még egy szerpentint, még egy kanyart, még néhány kilométert szeretnél motorozni. A Suzuki GSX-8R egyértelműen az utóbbi kategóriába tartozik.
...
Elég egy becsukódó metróajtó vagy néhány másodperc egy zsúfolt rendezvényen, és a gyerek szem elől veszítheti a szüleit. Tóbiás és Balambér közlekedési kalandjában megmutatjuk, mit érdemes előre megbeszélni, hogy ne essen pánikba, és minél hamarabb megtaláljátok egymást.
High-tech módszerek és tippek a védelem érdekében.
A londoni utakon 2025-ben közel 13 százalékkal csökkent a halálos balesetek száma – a valaha mért második legalacsonyabb érték. A súlyos sérülések ezzel szemben 8 százalékkal nőttek, ez a baleseti kockázat pedig leginkább a gyalogosokat, kerékpárosokat és motorosokat sújtja.
Igaz, hogy a mai világban az otthoni barkácsolás, vagy az autó körüli csavarozás egyre inkább háttérbe szorul, de mégis azt gondolom, hogy minden férfi autós polcán megfér pár olyan alap szerszám, aminek soha nem lehet tudni, hogy mikor vesszük hasznát, így érdemes velük felszerelni a garázst....
Ki gondolná, hogy az első üveget több ezer éve állították elő. Már az első, autószélvédők is üvegből készültek a 20. század fordulóján. A szilánkosra tört üveg rendkívül balesetveszélyes volt. A megoldást a ragasztott és az edzett üveg használata jelentette.
Elegánsabb, komfortosabbra hangolt, erősebb élményt ígér az M5 Touringra építő Bovensiepen 05 GT.
Az elektromos robogók már nem számítanak kuriózumnak, de a Honda neve továbbra is garanciát jelent arra, hogy egy új modellre érdemes odafigyelni. A CUV e: a japán gyártó városi mobilitásról alkotott elképzelését testesíti meg: csendes, könnyen kezelhető és környezetbarát. A kérdés csak az, hogy...
A Volkswagen következetesen fejleszti nemzetközi növekedési stratégiáját, és terjeszkedik új piacokra. A Volkswagen és a Jetta márkák üzbegisztáni piaci belépésével a vállalat fontos mérföldkőhöz ért: Kínában először a Volkswagen márka teljes mértékben kezel egy exportpiacot, és Kínából szállít...
Mosolyra születtek, hasznosak, divatosak, pedig elődeik 80 évesek.