2014.05.20.

– Az autókölcsönző piac fellendülésében bízik az Avis Autókölcsönző, amely bővítette munkavállalói létszámát és új, vidéki irodákat is nyitott a közelmúltban.

2014.05.05.

- Németországban 3,6 százalékkal csökkentek az új autók eladásai áprilisban az egy évvel korábbihoz hasonlítva - adta hírül a Kraftfahrt-Bundesamt (KBA) szövetségi szakhivatal hétfőn.

2014.04.30.

- Magyarország földrajzi helyzete és a logisztikai infrastruktúra fejlettsége előnyös Európa legnagyobb tehergépjármű flottakezelője, a Fraikin számára ahhoz, hogy belépjen erre a piacra is - mondta Lenner Áron Márk, a Nemzetgazdasági Minisztérium belgazdaságért felelős helyettes államtitkára a...

2014.03.26.

A közelgő, április 11-én tartott magyar költészet napjára készülve az elkövetkező hetekben egy rövid, Ady és József Attila idézetekkel ellátott Ford Kuga járja majd az országot.

2014.03.26.

A magyar közúti fuvarozók példa értékűen álltak helyt a gazdasági válságban, növelni tudták teljesítményüket, de ehhez szükség volt az ország gazdaságpolitikájának ösztönző közreműködésére is - mondta Wáberer György, a Wabererís International Zrt. elnök-vezérigazgatója a cég beruházásának avató...

2014.03.21.

A hétvégi, immár évek óta nemzetközileg is jegyzett Auto Motor és Tuning Show a kiállítás történetének legnagyobb szabású eseménysorozatával készül, ennek megfelelően az ott kiállító Ford is kitett magáért.

2014.03.21.

Nagy szükségük van a mikro- és kisvállalkozásoknak banki források bevonására a működésük és fejlődésük biztosításához. Mostanában elsősorban az átmeneti likviditási gondok kezelésére alkalmas folyószámlahiteleket és forgóeszköz-hiteleket keresik a kisebb méretű cégek, illetve az ingatlancéljaik...

2014.03.21.

Kétféle felhatalmazást adhattak a bankok a kereskedőknek, az egyik szerint aláírhatták a hitelszerződést a bank nevében, a másik szerint csak a szerződés segítésére kaptak jogosítványt.

2014.03.10.

A Mol bruttó 3-3 forinttal csökkenti a gázolaj és a benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán - értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn.

2014.03.03.

A JATO Dynamics legfrissebb új autó forgalomba-helyezési összesítése szerint 2014. február hónapban Magyarországon összesen 5017 darab új személygépkocsi, valamint 950 3,5 tonna összsúlyt nem meghaladó kishaszongépjármű került forgalomba.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.22
A vasúti járműgyártó Magyar Vagon Vasúti Kft. (MVV) nyerte el a Leo Mobility Management (LMM)....
2026.09.22
Kína a 2026-2030 közötti ötéves terv időszakában teljesen összekapcsolja a G219 és G331 határ menti....
2026.09.22
Hat év alatt 23 százalékkal csökkent a villamosenergia-termelés átlagos karbonintenzitása Európában....
2026.09.22
Rekordszintre emelkedett az elektromos meghajtású személygépkocsik aránya az Európai Unióban az új....
2026.09.22
Újabb járművet állított forgalomban a Budapesti Közlekedési Központ. ..
2026.09.22
Amikor háborús konfliktusról, katasztrófáról vagy vészhelyzetről szóló híreket nézünk, gyakran....
2026.09.22
A Volvo Cars igazgatótanácsa Klaus Zellmert nevezte ki a vállalat elnök-vezérigazgatójává. ..
2026.09.22
Szlovéniában keddtől a benzinért és a fűtőolajért is többet kell fizetni, a dízel szabályozott ára....
2026.09.22
A Geely a múlt héten nyitotta meg a Galaxy Cruiser 700 előrendelését Kínában, az érdeklődés nagy....
2026.09.22
A sztráda főváros felé vezető szakaszán történt a karambol. ..