2013.10.31.

Elkészült Magyarország első, 8,4 km hosszúságú gumibitumenes aszfalt útszakasza Jánoshida és Jászboldogháza között. A 3121-es számú úthoz kapcsolódó beruházás az első az országban, melynek során ilyen nagyságrendű útszakaszra került gumibitumennel kevert kopóréteg. A felhasznált 45 000...

2013.10.30.

Hamarosan változhat a biztosítási törvény: a szabályozói tervek szerint a közeljövőben szigorodnak a közvetítői jutalékok kifizetéséről szóló rendelkezések. Bartók János, a MetLife Biztosító vezérigazgatója szerint ennek pozitív fejleménye lehet, hogy a „jutalék-csepegtetésként” emlegetett...

2013.10.30.

Lezárult a szekszárdi Jako Fémárugyár Kft. hétszázmillió forintos fejlesztése, amelyet 2011-től kezdődően hajtott végre a nagyrészt autóalkatrészeket gyártó cég - közölte a cég az MTI-vel.

2013.10.30.

A Volkswagen autógyártónak úgy csökkent a harmadik negyedéves bevétele, hogy az év első kilenc hónapjában 4,8 százalékkal 7,2 millió darabra növelte az eladott autók számát.

2013.10.30.

A magyar autótulajdonosok 92 százaléka elégedett a jelenlegi kötelező gépjármű felelősségbiztosítójával (kgfb), ugyanakkor a balesetet szenvedő vétlen autósok 30 százaléka egyáltalán nem tartotta megfelelőnek a vétkes fél biztosítójának kárrendezését - közölte felmérésének eredményét a...

2013.10.30.

Egy szigorú jogszabály miatt bezártak az autósiskolák Szerbiában - adta hírül szerdán a belgrádi tömegtájékoztatás.

2013.10.30.

Új telephelyet nyitott a gumiabroncsok, keréktárcsák kis- és nagykereskedelmi forgalmazásával, valamint szervizhálózat működtetésével foglalkozó Gumiflex Kft. szerdán Zalaegerszegen.

2013.10.30.

Újabb alacsonypadlós Volvo autóbuszok kerülnek Budapestre, a BKV tizenöt, Magyarországon gyártott buszt bérel, ezek eddig Debrecenben közlekedtek - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdán az MTI-vel.

2013.10.30.

A Skoda beperli a Budapesti Közlekedési Központot (BKK) arra hivatkozva, hogy a villamostenderrel kapcsolatban valótlan tényeket állított, és megsértette a cseh gyártó jó hírnevét.

2013.10.29.

Drágább kötelező gépjármű-felelősségbiztosításra (kgfb) számíthatnak az idei kampányban azok, akik tavaly túl olcsót kötöttek.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.23
Néhány hónappal 80. születésnapja előtt Ausztráliában elhunyt Paul Halstead, aki két dologról volt....
2026.02.23
Firenze önkormányzata bejelentette, hogy április elsejétől betiltja az elektromos rollerek bérlését....
2026.02.23
Az amerikai Subaru nem csak a sportmodelljeiben tudná elképzelni a kéziváltót, de előtte megkérdezi....
2026.02.23
A következő két évben 10 százalékkal növelné globális termelését, és ezen belül 30 százalékkal több....
2026.02.23
Újra gondolt termék palettával térne vissza Európába a Great Wall Motor, hogy elérje nagyratörő....
2026.02.23
Először rendez állásbörzét jövő szombaton a 280 milliárd forintos beruházással 2500 új munkahelyet....
2026.02.23
Legkésőbb vasárnap éjfélig kell rendeznie esedékes díjrészletét annak a mintegy 70 ezer gépjármű-....
2026.02.23
A Waberer's 2026-ban is folytatja több éve következetesen épített flottamegújítási programját, és....
2026.02.23
Az Erdők Világnapját és a magyar alapítású, nemzetközi hírű Swift Cup Europe autóverseny márkakupa....
2026.02.23
A hazai léginavigációs szolgáltató március 13-ig több nagyvárosban és állásbörzén várja a....