2013.11.05.

A Lexus bejelentette, hogy a “Lexus LF-NX” kompakt crossover SUV tanulmányautó is látható lesz a 43. Tokiói Autókiállításon. A november 20. és december 1. között* megrendezett kiállítás helyszíne a tokiói Koto Ward városrészben található Tokyo Big Sight lesz.

2013.11.05.

A nemzeti fejlesztési miniszter módosította az útdíjtáblázatot, ennek köszönhetően 13 kilométerrel, 6500 kilométerre csökkent az e-útdíj-köteles útszakaszok hossza - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az MTI érdeklődésére.

2013.11.05.

A Hankook Tire Magyarország Kft. abroncsadományozási programja keretében az idén mintegy 25 millió forint értékben adományozott téli gumiabroncsokat az Országos Mentőszolgálatnak (OMSZ) és nyolcvan kisebb közhasznú szervezetnek.

2013.11.05.

Nőtt a BMW autógyár nyeresége 2013 harmadik negyedévében, azért, mert a vállalatnak kevesebb adót kellett fizetnie.

2013.11.05.

A kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb) átlagdíja 14,5 százalékkal nőtt az első napi kötések alapján, a múlt évi kampány első napi díjához képest - közölte a piacvezető netrisk.hu alkusz az MTI-vel.

2013.11.04.

Újabb három magyarországi nagybefektetővel köt stratégiai megállapodást a kormány: a Telenorral, a DELPHI cégcsoporttal és a Schneider Electric cégcsoporttal.

2013.11.04.

A héten a Nissan leleplezi a crossover szegmens éllovasának új generációját. A crossover formavilág és technológia terén az új Nissan Qashqai új dimenziót nyit, és ezzel megemeli az elvárásokat a kategória összes versenyzője számára. Mindez számtalan új élményhez vezet. A jövő crossover...

2013.11.04.

Gerd Walker, járműgyártásért felelős ügyvezető igazgató és Radnóti Zoltán, a Porsche Győr igazgatója hétfőn adták át Tóth Hajnalkának új Amalfi fehér limuzinja kulcsát. Az autó 2.0 TDI (150 LE) motorral és sokrétű extrákkal felszerelt, mint például Audi Sound System, MMI Radio, Bluetooth, LED-...

2013.11.04.

A Bridgestone újra meghatározta pozícióját a téli abroncsok piacán új termékek kibocsátásával és olyan minőségi abroncsok széles skálájával, amelyek az Európában előforduló bármilyen téli útviszonyokhoz megfelelő kialakításúak. A Bridgestone most olyan csúcsteljesítményű, esős, száraz, havas,...

2013.11.04.

Ma tette közzé Ingolstadt az Audi első háromnegyed éves mérlegét. A számokból az derül ki, több autót adtak el, de kevesebb az árbevétel és az operatív nyereség is az egy évvel ezelőttihez képest.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.23
Néhány hónappal 80. születésnapja előtt Ausztráliában elhunyt Paul Halstead, aki két dologról volt....
2026.02.23
Firenze önkormányzata bejelentette, hogy április elsejétől betiltja az elektromos rollerek bérlését....
2026.02.23
Az amerikai Subaru nem csak a sportmodelljeiben tudná elképzelni a kéziváltót, de előtte megkérdezi....
2026.02.23
A következő két évben 10 százalékkal növelné globális termelését, és ezen belül 30 százalékkal több....
2026.02.23
Újra gondolt termék palettával térne vissza Európába a Great Wall Motor, hogy elérje nagyratörő....
2026.02.23
Először rendez állásbörzét jövő szombaton a 280 milliárd forintos beruházással 2500 új munkahelyet....
2026.02.23
Legkésőbb vasárnap éjfélig kell rendeznie esedékes díjrészletét annak a mintegy 70 ezer gépjármű-....
2026.02.23
A Waberer's 2026-ban is folytatja több éve következetesen épített flottamegújítási programját, és....
2026.02.23
Az Erdők Világnapját és a magyar alapítású, nemzetközi hírű Swift Cup Europe autóverseny márkakupa....
2026.02.23
A hazai léginavigációs szolgáltató március 13-ig több nagyvárosban és állásbörzén várja a....