A Jaguar segítségével döntenék meg a szárazföldi sebességrekordot

2014.11.07.
November 6-án fontos mérföldkövéhez érkezett a britek által életre keltett Bloodhound SSC program, mivel Dél-Afrikában sikeresen hajtották végre a kommunikációs rendszer nagysebességgel végzett tesztjét. Ebben a vadonatúj, összkerék-meghajtású F-Type R kupét végsebességgel, azaz 300 km/h-val vezették a Hakskeen sivatag homokos felületén, miközben vele szembe, 15 méteres magasságban egy vadászgép repült több mint 800 km/h-s sebességgel. A két jármű relatív sebessége egymáshoz képest több mint 1100 km/h-ra adódott, ami már alkalmas volt arra, hogy azt a rádiórendszert teszteljék, ami egy év múlva, a Bloodhound SSC rekorddöntési kísérlete során hivatott majd biztosítani a kommunikációt a sugárhajtású autót vezető Andy Green és az őt autóval kísérő személyzet között.Az összkerék-meghajtású F-Type AWD Type-R kupét a sivatagi teszten Richard Noble, a Bloodhound projekt vezetője, és korábbi szárazföldi sebességrekorder vezette. "Nagyön örülünk, hogy bejelenthettük, hogy a Jaguar a projektünk fő partnerévé vált. Ez egy remek találkotás : a Jaguar nagyon erős az innovációkban, mivel fejlett technológiával rendelkezik, ezért tökéletes partner számunkra. Ez egy nagyon különleges kapcsolat, büszkék vagyunk arra, hogy a Jaguar logója megjelenik majd a Bloodhound SSC-n" – nyilatkozta Noble.Magát a Bloodhound SSC-t egyébként pontosan 12 hónap múlva, ezen a helyszínen fogják először tesztelni éles körülmények között. A projekt célja, hogy 2015-ben megdöntsék a szárazföldi sebességrekordot, amit szintén Andy Green tart még 1997-ből, amikor a Thrust SSC-vel 1185 km/h sebességet ért el. 2016-ben már az 1000 mérföld/h-s, azaz az 1600 km/h-s sebességrekord beállítását szeretnék elérni a Bloodhound SSC rakétaautóval, amelyben egy Forma-1-es motor csak a sugárhajtómű üzemanyag-ellátásáért felel.
Címkék: 

Gyártásba kerül az összehajtható orosz villanyautó

2014.11.07.
Az orosz Bravo Motors bejelentette, hogy 2016-ben megkezdi az elektromos hajtású Bravo eGo sorozatgyártását. A jármű az személyes mobilitási eszközök (Seqway, kerekesszék, stb.) és a hagyományos autók előnyeit kapcsolja össze, mivel kétféle üzemmódban lehet használni. Normál használatkor a jármű 2,6 méter hosszú, és legfeljebb 90 km/h sebességgel képes haladni, így az úttesten, az autók között is közlekedhet. Ha azonban dugóba keveredik, és az autósorok között sem fér el (a szélessége 1,2 méter), akkor gombnyomásra egy hidraulikus rendszer segítségével behúzza maga alá a hátsó kerekeit, így a hossza 2,6-ról 1,6 méterre csökken. Ebben az üzemmódban a legfeljebb csak 10 km/h sebességet érhet el, de így a járdán és a forgalomtól elzárt utcákon, a gyalogos övezetekben is közlekedhet. Még a 20 centméter magas padkák és a lépcsők sem jelentenek problémát számára, és az is nagy előnye a Segway-jel és a motoros kerekes székekkel szemben, hogy az időjárás viszontagságaitól is óvja a használóját, és még beépített klímaberendezéssel is rendelkezik.Ha így használják, a parkolás sem lehet probléma, mivel kényelmesen elfér keresztben akár három darab is belőle egy normál méretű parkolóhelyen. A parkolást egyébként tolatókamera segíti. Egy alkalmazás segítségével a távolból, a mobiltelefonon is ellenőrizhető az akkumulátorok töltöttsége, de akár a beépített videokamerák képét is lehet nézni. Sőt, kis sebességgel távirányításra is lehetőség nyílik, ami akkor jöhet jól, ha különösen szűk helyre kell beparkolni, vagy a barátokat kell lenyűgözni.Hagyományos kormány és pedálok helyett egy joystick karral kell irányítani a Bravo eGót, a műszerfalat egy beépített táblagép helyettesíti, amelyről minden adat leolvasható, és a navigáció térképe is ezen jelenik meg. Sőt, még internetezni és filmeket nézni is lehet az eszközön, természetesen csak álló helyzetben.Kis mérete ellenére két személy szállítására alkalmas az eGo, a hagyományos első ülés mögött az utas egy robogóülésen foglalhat helyet. A kompozit karosszériás jármű üres tömege 440, maximális össztömege 640 kilogramm. Az 5,7 kilowattóra teljesítményű akkumulátorral 100-140 kilométert tud megtenni egy töltéssel, a töltéshez 4 óra szükséges hagyományos konnektorból. Nemcsak praktikus, hanem fürge is az eGo, kihajtott állapotban 5 másodperc alatt gyorsul fel 60 km/h sebességre, így a forgalom legtöbb szereplőjét könnyen lehagyja a zöld jelzésnél.A tervek szerint 2016 elején indul a sorozatgyártás, a járműért kezdetben 600 ezer rubelt, azaz körülbelül 3,5 millió forintot kérnek majd. Eleinte évi 100-120 darabot szeretne gyártani a Bravo Motors.

Kamerákkal figyeli a nyesteket az Audi

2014.11.07.
Európában szinte minden országban küzdenek az autók a különböző rágcsálókkal, de főleg a nyestekkel, amelyek bemásznak az autók motorterébe, és ott a harapásukkal megrongálják a különböző hő és zajvédő burkolatokat, kábeleket. Egy átharapott elektromos vagy hidraulikus vezeték akár balesetveszélyt is okozhat, ha a tulajdonos nem tud róla, elég csak a fékek vagy a szervokormány kábeleire gondolni. Annak érdekében, hogy kiderüljön, mit és hogyan támadnak meg az állatok az autók belsejében, az Audi azt találta ki, hogy kisméretű GoPro kamerákkal felszereli egy A3 Cabrio motorterét, és egy zárt garázsban beleenged egy nyestet. Az állatot egy profi gondozó, Walter Simbeck hozta el a forgatásra, az egész akcióról egy német nyelvű kisfilmet is forgattak, amely fent látható.Alapvetően az volt a cél az A3 bekamerázásával, hogy kiderüljön, az állat az autó mely belső részében szeret tartózkodni, és, hogy melyik burkolatot szereti a legjobban megkóstolni. Ennek alapján a mérnökök elkezdhetik az olyan burkolóanyagok kifejlesztését, amelyek távol tartják az éles fogakat a vezetékektől.
Címkék: 

Magyar szakemberek nyerték a Peugeot Műszaki Tanácsadók Világbajnokságát

2014.11.07.
Minden második évben rendez a PSA nemzetközi versenyt a Peugeot műszaki tanácsadóinak, - a másik évben a Citroen dolgozói versengnek -, idén immáron negyedik alkalommal mérték össze a tudásukat a francia márka képviselői a Peugeot Műszaki Tanácsadók Világbajnokságán. Hazánk 2014-ben vett részt először a világ összes Peugeot technikusainak szóló megmérettetésen, ahol az itthoninál jócskán nagyobb szervizhálózatokkal nézhettek szembe a magyar szerelők. Összehasonlításként: Franciaországban 1616, Németországban 767, Oroszországban 84 márkaszervizből válogathattak az after sales vezetők, míg Magyarországon 38 márkakereskedésnyi volt a merítés.A világverseny két fordulóból állt: az első körből a négyfős csapatok online teszt útján kerülhettek a döntőbe. Összesen 56 ország, közel 5000 szerelője szállt versenybe. A magyar csapatot Katona József, a székesfehérvári Fábián Kft.,Kain Dénes, a budapesti Gablini M3, Tóth János, a gyöngyösi Autós Mobil Kft., valamint Tóth József, a fővárosi Fábián Kft. műszaki tanácsadói alkották. Az erős mezőnyből mindössze hat válogatott juthatott a párizsi fináléba: nagy meglepetésre Németország, Izrael, Románia, Oroszország és a Közel-Kelet egyesített csapata mellett a magyar négyes teljesítette legjobban ezt a kört.A Peugeot oktatói központjában rendezett versenyen már gyakorlati feladatok várták a csapatokat: hat problémás autót kellett a hat csapatnak forgószínpad szerűen szemügyre vennie. A feladat egyszerű volt: amellett, hogy azonosítani kellett a problémákat, adott idő alatt meg is kellett javítani azokat. A szakmai zsűri azonban nem csak a munkavégzést ellenőrizte, hanem azt is pontozta, hogy a csapatok mennyire dolgoztak egységesen, mennyire tartották be a munkafolyamatok lépéseit s az előírásokat.A másfél napos megmérettetésen végül magyar siker született, a hazai válogatott jelentős piaci volumennel rendelkező országokat utasított maga mögé. "Műszaki tanácsadóink a márkaszerviz hálózatunk legmagasabban kvalifikált szakemberei, nagy figyelmet fordítunk az ő képzésükre. Naprakészségüket különböző módon mérjük: egyrészt jó visszajelzést adnak az országhatáron belül, évente szervezett műszaki tanácsadói versenyek, másrészt pedig, mivel napi kapcsolatban vagyunk velük, így pontosan képben vagyunk azzal is, hogy melyikük szakmaisága, lojalitása, tudása emelkedik ki a hálózatból" - számolt be a válogatás elveiről Mészáros Tamás, a PSA Peugeot Citroen műszaki tanácsadója. "Miután összeállt a csapat, kezdődött a felkészülési időszak, amely során először az elméleti részre, majd azt követően a gyakorlati feladatokra készítettük fel a kollégákat" - tette hozzá Mészáros Tamás. A műszaki tanácsadó még azt is elmondta, hogy véleménye szerint hasznos napokat töltöttek el Párizsban, ahol ismét megerősítést nyert a Peugeot magyar szervizhálózatának felkészültsége. A Peugeot Műszaki Tanácsadók Világbajnokságának végeredménye:1.         Magyarország2.         Közel-Kelet válogatottja3.         Izrael4.         Románia5.         Oroszország6.         Németország

OPEC: 2040-re 60 százalékkal nő a világ energiafogyasztása

2014.11.07.
A szervezet idei jelentése szerint a világgazdaság 160 százalékkal, a globális energiafogyasztás viszont az energiahatékonyság javítása miatt "csak" 60 százalékkal fog növekedni a következő 25 évben.A napjainkban még a legfontosabb energiaforrásnak számító kőolaj jelentősége valamelyest mérséklődni fog. A jelenlegi 32-ről a jelzett időszak végére 25 százalék alá fog csökkenni a részesedése az energiatermelésből. Ez azonban csak relatív csökkenés, a világ kőolajtermelése a szakértők szerint a mostani napi 91 millió hordóról 2040-re 99,6 millióra fog emelkedni.A kőolaj helyét minden bizonnyal a szén fogja átvenni, részesedése a Bécsben nyilvánosságra hozott dokumentum szerint 27,1 százalékra fog nőni a világ energiatermeléséből. A földgáz-kitermelés a palagáz-forradalom miatt nagy valószínűséggel meg fog duplázódni. A földgázból nyert energia részesedése a 2010-es 21,5-ről 27 százalékra fog nőni az előrejelzés szerint.Az OPEC szakértői szerint a nukleáris energia felhasználása a fukusimai atomkatasztrófa ellenére 60 százalékkal fog nőni 2040-ig, az atomerőművek a világ energiatermelésének 5,7 százalékát fogják adni.A vízenergia és a biomassza felhasználása egyaránt 60 százalékkal fog nőni, előbbinek 2,4, utóbbinak pedig 9,4 százalékra emelkedhet a részesedése a globális energiatermelésből. A többi megújuló energiaforrásból megtermelt villamosenergia részesedése a 2010-es 0,7-ről 4 százalékra fog nőni.
Címkék: 

Egymillió dollárt adnának az uruguayi elnök öreg bogárhátújáért

2014.11.07.
A szokatlanul egyszerű életmódja miatt a nemzetközi sajtóban "a világ legszegényebb elnökeként" emlegetett államfő a fejlődő országokat tömörítő G77-csoport és Kína júniusi bolíviai találkozóján, Santa Cruzban kapta az ellenállhatatlannak tűnő ajánlatot kiváló állapotban lévő égszínkék járgányára.Mint a Búsqueda című uruguayi hetilap csütörtökön megjelent számában elmondja, eleinte nem vette komolyan az ajánlatot, de azóta mások is jelezték, hogy jó pénzért megvennék öreg autóját, ezért fontolóra veszi az eladását, hogy a bevételt jótékony célra ajánlja fel.Mexikó montevideói nagykövete, Felipe Enríquez, aki Mujica nagy csodálójának mondja magát, szeptemberben tíz négykerék-meghajtású kisteherautót ajánlott fel a bogárhátúért, amely mindössze 70 ezer uruguayi pezó (715 ezer forint) értéken szerepel az elnök legfrissebb vagyonbevallásában.A posztjáról 2015 márciusában távozó 79 éves államfő ezen az autón, testőrök nélkül érkezett a szavazóhelyiséghez az október 26-i elnök- és parlamenti választáson, majd ezen vitte szavazni a feleségét egy másik választókerületbe.Mujica azt mondta, hogy ha megválik autójától, az érte kapott pénzt valamilyen közérdekű célra ajánlja fel, például átutalja az általa életre hívott Plan Juntos programnak, amelyből a hátrányos helyzetűek otthonteremtését segítik. Az államfő már 2010-es hivatalba lépése óta jótékony célja ajánlja fel fizetése több mint 80 százalékát.

Huszonkilenc Volkswagen autót kapott a Debrecen

2014.11.06.
A csütörtöki bejelentéssel egybekötött sajtótájékoztatón - amint az a klub honlapján olvasható - elhangzott, hogy a felek egy plusz egy évre szóló szerződést írtak alá, melyet opcionálisan meg lehet hosszabbítani. Ennek értelmében a cég 29 Volkswagen típusú járművet bocsájt a klub rendelkezésére, ugyanakkor megjelenik a Nagyerdei Stadion kereskedelmi felületein.   Fotók: dvsc.hu"Többször hangsúlyoztuk, hogy célunk a DVSC tartós nemzetközi szereplése, ennek alapfeltétele a gazdasági helyzet stabilitása" – idézte a csapat honlapja Róka Géza klubigazgatót, aki hozzátette, hogy ez a szerződés tovább növeli az egyesület presztízsét.Eppel János, a Porsche Hungária ügyvezető igazgatója elmondta, a Volkswagen márkákkal magas színvonalon működtetett csapatokhoz társulnak, és a DVSC-TEVA mindenképpen ezek közé a klubokhoz tartozik.Az eseményen Papp László, Debrecen polgármestere tíz darab páholybérletet adott át Eppel Jánosnak, hozzátéve, reméli, sok szép eseményt élhetnek át együtt a Nagyerdei Stadionban.MTI

Nyomás a gumisokon

2014.11.06.
Már nem elég a gumit ismerni. Az abroncsnyomás-ellenőrző rendszert is kell.Az Európai Unió döntésének értelmében idén novembertől csak olyan új személyautókat hozhatnak forgalomba a közösség országaiban, amelyeket felszereltek abroncsnyomás-ellenőrző rendszerrel – közölte a Magyar Gumiabroncs Szövetség. A szervezet egyik szakértője kérdésünkre azzal indokolta a lépést, hogy a guminyomás 10 százalékos csökkenése az adott abroncs élettartamát ugyanennyivel csökkenti, míg az üzemanyag fogyasztást növeli. Alapvetően kétféle rendszert fejlesztettek ki az autógyártók. Az egyik esetében – ez az indirekt – az ABS jeleiből következtet a rendszer a gumik nyomására. A direkt rendszernél jeladót helyeznek el minden abroncsban, ez nagy pontossággal méri a nyomást és a hőmérsékletet. Csökkenő nyomás és emelkedő hőmérséklet defekttel fenyeget, ilyenkor riaszt a berendezés.Az új autók mindegyike kap valamilyen nyomásmérőt, de extraként korábban is vásárolhattak ilyet a fenntartók. Különösen a flottaüzemeltetők alkalmazták szívesen, mert optimalizálja a fogyasztást és az abroncsok cseréjét. Tömegesen azonban ezután jelenhetnek meg a gumis műhelyekben az ezzel a rendszerrel felszerelt gépkocsik, még csak a garanciális idő leteltét sem kell kivárniuk. Sok autótulajdonos ugyanis nem a márkaszervizben szerzi be a téligumi-garnitúrát, hanem az olcsóbb kisebb műhelyekben, ahol a cserét is elvégzik. Csakhogy a jeladóval rendelkező gépkocsiknál gondoskodni kell az érzékelő átszereléséről. Ha pedig felnivel együtt cserélik a nyárit télire, akkor négy többlet jeladót kell beszerezni. Akár jeladóval, akár a másik megoldással működik a nyomás ellenőrzése, az abroncs- vagy kerékcsere után a rendszert össze kell hangolni az új eszközökkel, ez pedig a gumisoktól újfajta szakértelmet követel meg, ami akár meg is rostálhatja a szakmát. Jámbor GyulaMegjelent a Magyar Nemzet 2014. november 4. 

Palkovics: a jövő kulcsa a kutatás-fejlesztésben rejlik

2014.11.06.
Palkovics László a Magyar Tudomány Napja alkalmából tartott ünnepségen, a Pannon Egyetemen úgy fogalmazott: fontos, hogy 2020-ra a mai 37 ezres kutatói létszámot 56 ezerre növeljék, a területre fordított összeget pedig megduplázzák. Szeretnénk elérni, hogy a kutatás-fejlesztésre fordított egyetemi források mértéke a GDP 0,24 százalékáról 0,5 százalékra, vagyis a duplájára nőne - mondta.    Palkovics LászlóAz államtitkár megjegyezte, ahhoz, hogy az egyetemek valódi húzóerőt jelentsenek a gazdaságban, és az intézményekben zajló kutatás-fejlesztési tevékenység nemzetközileg is hangsúlyosabbá váljon, azt sokkal koordináltabban és hatékonyabban szeretnék folytatni.Ennek érdekében a nem versenyképes, a források elaprózódásához vezető, egymástól elszigetelt kutatás-fejlesztési és innovációs (KFI) tevékenységek közt megteremtik az együttműködés feltételeit. Mint mondta, kialakítják az intézmények közti KFI-hálózatokat, úgy, hogy minden egyetem a saját fókuszterületén végezzen kimagasló kutatási tevékenységet, és a hiányzó kompetenciákat a más intézményekkel való együttműködés révén fedje le.Ezzel párhuzamosan véleménye szerint több kutatóra van szükség az intézményekben, akiknek rendelkezniük kell a megfelelő tudományos képesítéssel. Palkovics László elmondta, míg jelenleg a teljes beiskolázott létszámhoz viszonyítva 22 százalék a doktori fokozatot szerzettek aránya, addig terveik szerint az évtized végére ez az arány eléri a 30 százalékot.A tudomány művelése Veszprémben évszázadok óta hagyomány - mondta az egyetem és a város kapcsolatára utalva Veszprém polgármestere. Porga Gyula (Fidesz-KDNP) leszögezte: "tudásalapú társadalmat építünk, mely elképzelhetetlen tudós fők, tudományos közösségek nélkül".Együttműködés, innováció és felelősségvállalás jellemzi a Pannon Egyetemet - jelentette ki az intézmény rektora. Friedler Ferenc kiemelte, az egyetem működésében a három fő folyamatot, az oktatási, kutatási és innovációs tevékenységet a tartós minőség, hatékonyság és versenyképesség érdekében egyenrangúnak kell tekinteni.MTI

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója