Máris különkiadás készült a győri Audi TT-ből

2014.09.22.
Az Audi Tazio Nuvolarinak, a valaha volt egyik leghíresebb és legsikeresebb autóversenyzőjének állít emléket az új TT különkiadásával. Nem először használja a négykarikás márka az 1953-ban elhunyt olasz versenyző nevét, az A5-öst előrevetítő, 2003-as Genfi autószalonon bemutatott tanulmányautót is Nuvolarinak hívták.Az Audi TT Nuvolari Limited csak 100 példányban készül majd, mégpedig azért, mert a „Repülő Mantovai” ennyiszer futotta meg a leggyorsabb kört versenyen, és ennyiszer aratott győzelmet is.A limitált szériás sportautó kizárólag Daytona szürke színben rendelhető és S-line optikai csomaggal, a karosszérián az S-line feliratok mellett a Nuvolari név is feltűnik. Ezen kívül a külsőt 19 colos könnyűfém keréktárcsákkal dobták fel, a mátrix LED fényszórót azonban nem válogatták be a felszereltségi listába, helyette a széria xenonnal kell beérni.Kizárólag a kétliteres, 184 lóerős dízelmotorral lehet rendelni a kocsit, a TDI erőforrás 7,1 másodperc alatt gyorsítja fel 100 km/h-ra a TT-t, a végsebesség 241 km/h, az átlagfogyasztás 4,2 liter.A különleges TT-t a most hétvégén tartott Gran Premio Nuvolari veteránversenyen mutatták be Olaszországban. Extrák nélkül 51 ezer euróba fog kerülni, de az Audi csak az olaszországi vásárlóknak szállít belőle.
Címkék: 

Dolgozói negyedét elküldi a Lotus

2014.09.22.
Jean-Marc GalesA modellpaletta szélesítését Jean-Marc Gales, a cég idén májusban kinevezett vezérigazgatója jelentette be az Autocarnak adott interjújában. A Peugeot egykori vezetője azt állította, hogy a Lotus egy évtizeden belül már szabadidő-autót és négyajtós limuzint is gyártani fog. Az elmúlt pár hónapban a cég átalakításáról folytak tárgyalások, amelyek során új főmérnököt neveztek ki szeptember elején, és meghozták azt a fájdalmas döntést, hogy a cég dolgozóinak a negyedét el kell bocsátani a költségcsökkentés miatt.Az elbocsátások mellett Gales az eladásokat is jelentősen felpörgetné, ennek érdekében egy sor új változat jelenik majd meg a következő két évben a márka három típusából, az Elise-ből, az Exige-ből és az Evorából, és a kereskedői hálózatot is bővíteni fogják.„Az autóink gyorsabbak, jobb minőségűek, kényelmesebbek lesznek, mint valaha, és megtartjuk a kapcsolatot a motorbeszállítónkkal, a Toyotával is, hogy a modellek továbbra is megbízhatóak és könnyen fenntarthatóak legyenek” – mondta Gales.A Lotus idén 46 százalékkal növelte eladásait, így elképzelhető, hogy ebben az évben átlépik a kétezres darabszámot. Nemrég kilenc új kereskedést nyitottak a világ különböző pontjain, és további húsz nyitását tervezik a következő kilenc hónapban. Gales szerint reális cél, hogy évi háromezer autót adjanak el a jelenlegi kínálat modelljeiből, és, hogy újra nyereséget termeljenek. Később azonban kibővítené a palettát más kategóriákba tartozó, vagyis nem sportautóként definiálható modellekkel, például szabadidő-autóval és limuzinnal is, amelyek azért megőriznék a gyártó alapértékeit: a könnyű építésmódot, a jó vezethetőséget és a sportos formatervet. Ez a stratégia a Porschének olyannyira bevált, hogy a Cayenne és a Panamera révén évek óta rekord profitot realizálnak, és ezekből már többet adnak el, mint a sportkocsikból.„100 százalékig biztos vagyok abban, hogy a Lotust visszaterelhetjük oda, ahol a legnagyszerűbb időszakában tartott, de bolondság lenne azt állítani, hogy egy gyerekjáték lesz” – fejezte be Gales. 

Hogyan válasszunk gumiszervizt?

2014.09.22.
Érdemes egy pillantást vetni a szerviz felszereltségére, színvonalára, a kiszolgálás minőségére, a gépek állapotára és a dolgozók tájékozottságára. Ha laikusként többet tudunk az abroncsokról, mint a műhelyben dolgozók, akkor köszönjünk el.Egyetlen gumiabroncs-kereskedő és javító műhely sem foglalkozik kizárólag egyetlen márkával. Mivel nincsenek elkötelezve, az autónknak és a vezetési szokásainknak megfelelő gumit fogják ajánlani.Alapvetően ma már szinte minden gumisnak elérhetőek az oktatások, így a jó szervizek szakemberei információban sem szenvednek hiányt. A legtöbben igyekeznek a legjobb tanácsot adni, szezonban azonban nincs idejük a részletekre. Akit érdekelnek a részletek, és a miértek, az ne a tavaszi és őszi abroncs-csere időszak közepén forduljon a kérdéseivel a gumishoz.A szerviz tisztasága, a szerszámok rendezettsége nem feltétlenül utal az ott folyó munka minőségére: a káosz lehet pusztán látszólagos, a nagy hajtás mellett ennek megszüntetésére csak este jut ideje az ott dolgozóknak.A kisebb gumisoknál előfordul, hogy nincs megfelelő eszközük az abroncsok lecseréléséhez. Kérdezzünk rá, hogy van-e megfelelő szerelőgépük, hiszen egy peres és defekttűrő abroncsot vagy egy nagyobb méretű kereket nem minden műhelyben tudnak szerelni. A légnyomás ellenőrző rendszer – amely a műszerfalon jelzi a nem megfelelő nyomást - is speciális szakértelmet követel.Sok autószerviz (esetleg a saját, már bevált márkaszervizünk) is vállal abroncs cserét. Komoly előnyük, hogy náluk kulturált körülmények között lehet várakozni, és az abroncsokat is tárolják. Természetesen az árak is ennek fényében alakulnak. De a márkaszerviz látogatást össze lehet kötni egy másik, aktuális probléma orvoslásával – például a fékbetétek cseréjével, amelyek kopása egyébként is leginkább a kerekek leszerelésekor látszik -, és így máris időt és energiát takarítottunk meg.Referencia: létezik szervizminősítés, de ez egyelőre nem fedi le a piac egészét. Marad a jól bevált személyes referencia vagy egy-két ál naiv kérdés a műhelyajtóban: feltétlenül ki kell-e cserélni-e a szelepeket? Használnak-e nyomatékkulcsot? Ha a válaszok nemlegesek, jobb, ha továbbállunk.Az éppen nem aktuális szett bértárolása: erre nincs szabály. Van, ahol meg tudják oldani, hogy a következő szezonig szakszerű körülmények között tárolják az abroncsokat, és van, ahol erre nincsenek felkészülve. A szolgáltatás ára is egyedi, sőt van, ahol ingyenes.Kérdezzük meg a kiválasztott szervizt, hogy be lehet-e jelentkezni, vagy csak érkezési sorrendben tudnak bennünket fogadni. 

YuMi-nak hívják a világ első, igazi együttműködő robotját.

2014.09.22.
YuMi emberbarát, kétkarú robot, amelyet már az automatizálás új korszakára terveztek. Alkalmazási területe lehet pl. az apró alkatrészek összeszerelése, ahol a szerelési folyamat során emberek és robotok dolgoznak azonos feladatokon szoros együttműködésben. A YuMi név az angol te és én szavak rövidítésével keletkezett, és az együtt dolgozó két félre utal.YuMi fejlesztésének egyik szempontja az volt, hogy a robot elsőként a fogyasztói elektronikai ipar rugalmas és agilis gyártási igényeinek feleljen meg. A későbbiek során fokozatosan forgalomba kerülnek a piac többi szegmensét kiszolgáló változatok is. YuMi együttműködő, kétkarú, összeszerelésre kialakított robot, amely tapintási és látási képességekkel is rendelkezik. A robot puha, kipárnázott kettős karja, kombinálva az innovatív nyomaték- és erőérzékelési technológiával, garantálja a YuMi-val együttdolgozó ember biztonságát. A biztonság magába a robot funkcionalitásába, a működésének a kialakításába van beépítve, amely képessé teszi a robotot, hogy cella-független üzemmódban dolgozhasson.YuMi, amely ügyesen kezeli a mechanikus karórák törékeny, piciny alkatrészeit és a mobil telefonok, táblagépek, asztali számítógépek alkatrészeit egyaránt, olyan precizitással dolgozik, hogy még a cérnát is be tudja fűzni a tűbe.„YuMi” meg fogja változtatni az emberiség gyártásra és ipari folyamatokra vonatkozó számos felvetését”, – mondta Pekka Tiitinen, az ipari automatizálás és hajtások divízió vezetője. “YuMi a lehetőségek hosszú sorát nyitja meg előttünk. Kijelenthetjük, hogy az ipari automatizálás izgalmas, új korszakának a kezdetéhez érkeztünk.” Per Vegard Nerseth, az ABB globális robotika üzletágának vezetője, az alábbiakat fűzte hozzá Tiiten szavaihoz, “a robot YuMi névre keresztelése az emberek és gépek közötti együttműködés szellemiségét fejezi ki, annak a kooperációnak a szellemét, amely keretében az egymás mellett dolgozó emberek és robotok azonos feladatokat oldanak meg közösen olyan módon, ahogy az korábban elképzelhetetlen volt.” YuMi piaci bevezetésére 2015. április 13-án kerül sor Németországban, amikor is a világ legnagyobb ipari technológiai vásárának számító Hannover Messe-n debütál a szakmai közönség előtt.    
Címkék: 

Kompakt terepkupéval készül Párizsra a Toyota

2014.09.22.
A C-HR Concept azonban nem csak egy modellnek az előfutára, de a Toyota új formanyelve is ezen a típuson debütál. A japán gyártó következő modelljei ennek az irányzatnak a szellemében lesznek megtervezve, amit a mostaninál izgalmasabb megjelenésű típusokat feltételez.A C-HR sportos kinézetéhez hozzájárulnak a kiszélesített sárvédők, a hatalmas kerekek, a széles vállak és a kis ablakfelületek. A LED-es lámpák elöl-hátul különleges mintázatot kaptak, a büszkén viselt Toyota embléma a kocsi orrán pedig akkora, hogy egy kamionon sem tűnne kicsinek.A Toyota sajtóközleménye szerint „az Auris méretű autó az új, gyémánt témájú dizájn megközelítést mutatja be”, mivel „a karosszériaelemeket olyan precízen formázták, akár a drágakövek felületeit”.A C-HR állítólag nem csak kinézetében sportos, hanem az általa nyújtott vezetési élmény is összhangban van a dizájnnal. Meghajtásáról benzines hibrid hajtáslánc gondoskodik, amelynek műszaki adatai egyelőre titkosak. A kocsi szériaváltozata 2017-ben kerülhet gyártásba, a palettán a RAV4 alatt foglal majd helyet. Valószínűleg ötajtós karosszériával, első- és összkerékhajtással lehet majd megvásárolni a Nissan Qashqai konkurensét.A tanulmányautó mellett a Toyota Párizsban bemutatja majd a tüzelőanyagcellás autójának a végleges külső formatervét is, a környezetbarát jármű már 2015-től kapható lesz Európában.

Rajtra kész a hazai fejlesztésű tükröződésmentes üveg

2014.09.22.
Készen áll a hazai és nemzetközi forgalmazásra az ipari és mezőgazdasági járművek visszapillantó tükreit gyártó, globális járműgyártói partnerhálózattal rendelkező Hirschler Glas Kft. és az orosházi üveggyár, a Guardian Orosháza Kft. közös ipari világítástechnikai irányú fejlesztése, az úgynevezett „öko-LED” lámpaüveg, amely jelentősen csökkentheti az ipari létesítmények külső megvilágítására, illetve közvilágításra használt lámpák energiafelhasználását. Hirschler Judit, a Hirschler Glas Kft. ügyvezetője szerint az együttműködés a termelési mennyiséget tekintve éves szinten mintegy 10 százalékos növekedést jelenthet a 115 éve alapított soproni családi vállalkozásnak.Hirschler Judit, a Hirschler Glas Kft. ügyvezetője„Az ipari öko-LED lámpákhoz szükséges magas fényáteresztő képességű üvegek feldolgozási technológiájának kifejlesztése körülbelül fél éves, a Guardiannel közös munkával történt, mára készen állunk a sorozatgyártásra. Az új terméknek köszönhetően a Hirschler Glas éves össztermelése mintegy 10 százalékkal növekedhet” – emelte ki Hirschler Judit, a hazai Hirschler Glas ügyvezető igazgatója. – „A Guardiannel 1991 óta rendszeresen dolgozunk együtt. A közös öko-LED projekt egyértelmű bizonyíték arra, hogy egy Magyarországon működő multinacionális nagyvállalat és egy magyar családi vállalkozás az ipari újítások területén is lehetnek stratégiai partnerek.”Az új öko-LED lámpákhoz szükséges antireflektív üvegek gyártása fontos új elem a Guardian tevékenységi körében. A speciálisan vágott és csiszolt üvegelemek gyártása jól illeszkedik a Hirschler Glas visszapillantó tükreinek gyártásához kidolgozott technológiához; a két cég több mint 20 éves partnersége kiváló alap az együttműködésre ebben az új projektben.A Guardian által gyártott lámpaüvegek segítségével az ipari kültéri, illetve a közvilágításhoz használt izzók energiafogyasztása jelentősen kisebb lehet, mint a hagyományos lámpatesteké. Az úgynevezett öko-LED lámpák üvegeinek mindkét oldalára antireflektív bevonat kerül, amely a hagyományos üvegeknél jóval nagyobb fényáteresztő képességet eredményez, így a nagy teljesítményű izzók energiája sokkal jobban hasznosul. A speciális bevonat miatt azonban a vágási, törési, csiszolási és edzési eljárások különleges technológiát igényelnek, amelyhez a soproni Hirschler Glas a visszapillantó tükrök gyártásánál alkalmazott megoldásait fejlesztette tovább a Guardian segítségével. Az elsősorban ipari és mezőgazdasági járművek visszapillantó tükreit gyártó, globális járműgyártói ügyfélkörrel rendelkező soproni Hirschler Glas számára ezzel a fejlesztéssel most egy új piaci terület, a világítástechnológia felé nyílt meg új lehetőség. 

Sikeresen lezajlott a Scania YETD elődöntője

2014.09.22.
A versenysorozatot 2003-ban indította el a Scania svédországi központja. Az első évben még csak néhány európai ország vett részt benne, Magyarország két évvel később, 2005-ben csatlakozott a kezdeményezéshez. A verseny ma már túlnőtt Európán, a különböző kontinenseken különböző néven rendezik meg, de a legfontosabb üzenete mindenhol ugyanaz: felhívni a figyelmet a közúti fuvarozás és ezáltal a közúti biztonság legfontosabb szereplőire, a gépjárművezetőkre, akik szakmai tudásukkal nemcsak a balesetek bekövetkeztére lehetnek hatással, de a fuvarozás környezeti ártalmait is csökkenthetik, valamint az üzemeltetők költségeit is jelentősen befolyásolhatják.Magyarországon a pilóták tavasz óta nevezhettek a versenybe egy elméleti teszt kitöltésével. A jelentkezési periódus augusztusi lezárása után a Scania Hungária az eredmények alapján kiválasztotta az elődöntő versenyzőit. A verseny napján a sofőröknek egy közúti vezetési feladatot és egy manőverezési feladatot kellett megoldaniuk. A tesztvezetés alatt a KRESZ szabályainak betartása mellett természetesen oda kellett figyelniük az üzemanyag-fogyasztásra, illetve az út megtételéhez felhasznált időre. A feladat kiértékelésénél a jármű fedélzeti számítógépe, a Scania Driver Support által adott hatékonysági mutatót is figyelembe vették a pályabírók. A manőverfeladatoknál a szerelvény össze-, valamint szétakasztása, szlalomozás, távolság megbecslése, bólyadöntés egyaránt szerepelt a rutinpálya feladati között, amelynek teljesítéséhez a szakmai tudáson kívül nem kevés higgadtságra is szükség volt.Az elődöntő résztvevői között visszatérő versenyzők, illetve most első alkalommal próbálkozók is voltak. „Igaz, hogy ez már Magyarországon a verseny ötödik szériája a 2005-ös kezdés óta, és most már nem csak a Scania szervez ilyen típusú rendezvényeket, de még most is azt tapasztaljuk, hogy a pilóták ugyanolyan lelkesedéssel várják a versnykiírást és a gyakorlati fordulókat, mint a legelső években. Annak ellenére, hogy a napi munkavégzésük közben a versenyfeladatoknál sokkal összetettebb helyzeteket kell megoldaniuk, mégis nagyon komolyan veszik ezt a napot és mindenki a saját tudásának legjavát próbálja meg nyújtani. Az esetleg rosszabbul teljesítők pedig elhatározzák, hogy két év múlva, a következő versenyen ismét elindulnak, hogy megmutathassák mit tudnak.” – mondta Kőhegyi Erika, a verseny hazai projekt-koordinátora. Az izgalmas versenynap eredményeinek összesítése után a legjobb tíz pilóta jutott tovább az október 4-én megrendezésre kerülő országos döntőbe. Az országos döntő nyertese pedig nem kisebb esélyt kap, minthogy Magyarországot képviselve a jövő áprilisi európai döntőn akár a fődíjat, az új R-szériás nyerges vontatót megnyerje.A tíz továbbjutó versenyző:Szabó Attila, 1. helyPomázi Szilárd, 2. helyAnga Roland, 3. helyLőwy ErvinRajnai LászlóCsébi SándorÉles Erhardt ZoltánSimon GyörgyTar LászlóSimon Zoltán

Keresse az új HU-GO tájékoztatót és kerülje el a büntetéseket

2014.09.22.
A rendszer tavalyi bevezetése óta a fuvarozók többsége megtanulta a HU-GO használatát, de még mindig kimutathatók olyan tipikus felhasználói tévesztések, melyekre érdemes felhívni a figyelmet. A jogkövető magatartás elősegítése érdekében a NÚSZ az őszi e-útdíj útmutató című tájékoztató kiadványában újra összegyűjtötte a legfontosabb tudnivalókat. A nyomtatott tájékoztató a NÚSZ ügyfélszolgálati irodáiban, a viszonteladói értékesítési pontokon (pl.: benzinkutakon) és az érdekképviseleteknél és a HU-GO honlapján (https://hu-go.hu/media/events/thumbnails/5535/1410164613A5_szorolap_v4.pdf) egyaránt megtalálható.

Merkantil

2014.09.21.

Kivágták a magas cét - Mercedes-Benz C 220 BlueTEC AMG Line

2014.09.21.
Kép és szöveg: Horváth MiklósA C-osztály fejlődésének története egy igazi sikersztori. Huszonkét évvel ezelőtt a 190-es Merci utódjaként megjelent W202-es típuskóddal ellátott Bébi-Benz kapcsán még senki nem gondolta volna, hogy két évtizeddel és három új generációval később úgy kerül szóba mindenütt a márka középkategóriása, mint a zászlóshajó kicsinyített mása. Pedig ha azt mondom, hogy az eddig megjelentekből 8,5 milliót adtak el világszerte és minden ötödik Mercedest választó ügyfél a C-klasse-ra tette voksát, érthető, hogy miért olyan fontos a stuttgartiaknak a portfóliójuk ezen része. Húsz év az autógyártásban egyébként is nagy idő, a Mercedesnél meg pláne, ennek tükrében elmondható, hogy a márka birtokában lévő tudomány és hagyomány minden alapot megteremtett ahhoz, hogy ne a jelenlegi konkurens kínálathoz igazodjanak a W205 esetében, hanem a saját tudásukhoz. Az egykori Bébi-Benz így vált csinos topmodellé, aki tudásával is felülmúlja jelenlegi kategóriatársait.Az AMG Line felszereltség elemei: egyedi hűtőmaszk, 18 colos, 5-ágú felnik, agresszívebb, sportosabb lökhárítók, 15 mm-es ültetés, perforált féktárcsák, spoiler kit és sport kipufogó - további képek a galériábanHa az új C-osztály zene lenne és nem autó, azt mondanám, hogy olyan jól megkomponálták és hangszerelték, hogy nálam a Billboard-lista élén kapna helyet. Az autó minden részlete megújult, kivétel ez alól a hajtáslánc, ami előnyére és egyben hátrányára is válhat a csillagos középkategóriásnak. Csakhogy megtörjem a konkrétumok nélküli ömlengésemet, íme egy bizonyíték, hogy az eddigi modellek is a Top10-es listán voltak. 2011-ben egy GTÜ (Gesellschaft für Technische Überwachung) nevű szervezet több mint 5 millió autó műszaki vizsgálatát követően összeállított egy listát a legmegbízhatóbb középkategóriás autókról. Az évjárat szerint besorolt 5 kategóriából négy esetben a tíz legjobb autó közé sorolták a C-osztály korábbi évjáratait. Az egyetlen kategória, ahol nem szerepel a modell, az 1-3 éves korosztály volt, ami csak azért érdekes, mert a 2007-ben bemutatott (W204) modell volt az eddigi legkelendőbb, közel két és fél millió talált gazdára belőle. No, de a GTÜ Top10-es lista lényege az lenne, hogy a korábbi modellek – hajtáslánctól és felszereltségtől függetlenül is – kiváló értékelést kaptak.A froma és az arányok tökéletes összhangban vannak az S-osztállyal - H/Sz/M (mm): 4686/1810/1442, tengelytáv (mm): 2840A szakmailag megbízhatónak, piaci szempontból pedig népszerűnek nevezhető modellnél a márka ezúttal olyan innovációkat vetett be, ami után teljesen jogos lenne azt mondani, hogy „ágyúval lőnek verébre”, de ennél azért árnyaltabb a helyzet. Igen, az S-osztályban – ami a jelenlegi sorozatgyártású autók csúcsát képviseli – fellelhető minden extra elérhető a legkisebb limuzinhoz, és pontosan emiatt kimagasló a C-osztály által kínált luxus, technikai és kényelmi arzenál a legfőbb konkurensekhez, egy Audi A4-hez vagy 3-as BMW-hez képest. Szemmel látható, hogy a külső megjelenésnél is a bálna testvér adta az ihletet. Távolról szemlélve a sziluettet úgy tűnhet, mintha egy mosás után összement S-osztályt szemlélnénk, aztán ha közelebb megyünk, a részletek tovább erősítik az első benyomást. Obendorfer Dávid, az Olaszországban élő, luxus yachtokat tervező magyar dizájner szerint a C-osztály formavilága igazi felüdülés az előrebólintó arcú CLA után. A formatervezővel egy privát beszélgetés keretein belül értekeztünk a tesztautó dizájnjáról egy augusztusi hazalátogatása során. Úgy fogalmazott, hogy isten bocsássa meg neki, hogy egy hazánkban készülő autóval kapcsolatban alakult ki benne negatív vélemény, de a CLA formavilága számára ijesztő, szemben a C-osztállyal, amit kimondottan szépnek és harmonikusnak talál.Azért itt vannak turpisságok - A sportos lökhárítóba integrált ál-kipufogó végeket nem könnyű észre venniSzámomra a C 220 AMG Line megjelenése annyira volt hatásos, hogy feladva korábbi elveimet, híve lettem a kategóriának. A korábbi modellek formaterve nem fogott meg különösebben, de leginkább azon vélekedésem alapján pártoltam inkább az E-osztályt, hogy egy kellően felextrázott C-klasse árából egy családbarát méretű E-t lehet kapni, ennek okán inkább a nagyobb kategóriát választottam volna. Árazás szempontjából a helyzet változatlan, de az idén megjelent kisebb szedán méreteivel és külső-belső megjelenésével is a legimpozánsabb Merci modellek egyikévé avanzsált a szememben. Az autó hossza 10 cm-rel, a szélesség 4 cm-rel, valamint a helykínálat szempontjából lényeges tengelytáv is 8 cm-rel gyarapodott. A korábbi modellnél is használt MRA moduláris platform 50 százaléka alumíniumból készült, csakúgy, mint a tető héjszerkezete és a komplett ajtók. A fogyókúra az első rugótornyok présöntvényeit is elérte, viszont egyes modelleknél a motorbölcső is könnyűfém ötvözetből készült. A felsorolt elemeknek és a kisebb (41 literes!) üzemanyag tanknak köszönhetően 100 kilóval könnyebb a 2014-es modell.Kifogástalan látvány és ergonómia az utastérbenA 41 literes tankot azzal magyarázta a gyár, hogy a tömegcsökkenés és a kedvező (0,24-es) légellenállási együttható által indukált 20 százalékos fogyasztáscsökkenés nem teszi indokolttá az alapkivitelnél a nagyobb űrméret alkalmazását. Ha ehhez még hozzá vesszük, hogy a motorok hatékonysága is javult, tényleg nincs ok az aggodalomra, hogy hatótáv terén retardált lenne az autónk, és nettó 16 ezer forint ellenében 66 literesre cserélhetjük az tankot. A teszthét során az átlagfogyasztás fedélzeti szerint 5,8 liter volt, városi használatban 8,2 litert jelzett a műszer, azonban visszatankolás után 6,8-as vegyes átlagot számoltunk.A BlueTEC szelktív katalizátornak és az AdBlue-nak köszönhető az Euro6-os minősítésAz elődhöz képest fellelhető változásoknál maradva említésre méltó részlet, hogy a futómű minden komponense megváltozott elöl és hátul egyaránt. A korábbi McPherson-rendszert a kettős keresztlengőkaros váltotta fel, ahol még a kerékagy is könnyűfém ötvözetből készül, csökkentve ezzel a rugózatlan tömeget. Hátul pedig a többlengőkaros, független rendszer került beépítésre, amit a fém spirálrugók helyett az Airmatic légrugózás tesz minden körülmények között komfortossá. Ehhez hasonló opciót a kategóriában csak a Citroen C5 hidropneumatikus rendszere kínál. Azt hiszem, az autónak ezen része az, amivel kapcsolatban a menet közbeni tapasztalatokat felesleges ecsetelni.A márka indentitás és a fékhatás erősítése érdekében...Az igazi gyomrost az ajtók feltárását követően kapták a konkurensek. Megkockáztatom, hogy a prémium kategóriás középosztálybeliek enteriőrjének egyike sem annyira impozáns, mint a csillagos tesztautónké. Itt két kategóriával lépett feljebb a C-osztály. Az áfonya/fekete-bőrkárpitozás (375 ezer Ft), a fekete kőrisfa és alumínium díszítő elemek, a Burmester hifi (244 ezer Ft) egytől-egyig az S-osztályt idéző részletek, ráadásul mindehhez egy AMG belső kivitel (473 ezer Ft) is belekerült a konfigurációba, úgyhogy elmondható, hogy a hazai importőr beleadott apait-anyait abba, hogy megmutassa a foga fehérjét. Volt is hümmögés, meg csillogó szemekkel, szótlanul bambulás az érdeklődők részéről, amit csak a 8,4 colos tablet látványa tört meg rendszerint. Ez az egyetlen részlet, ami nincs a nagytestvérben, nagyon megosztja a közönséget. Egyeseknek úgy ahogy van tetszik, mások szerint már az is sokat dobna rajta, ha a gyújtás levétele után eltűnne a műszerfal tetejéről. Ettől függetlenül a rajta megjelenített információk grafikája és színvilága magasztos, enyhe túlzással felsőbbrendű érzéseket is kiválthat a bennülőkből. A vizuális élményből származó imádatot tovább fokozza a kezelőszervek és a kormány tapintása, működtetése, valamint a menet közben tapasztalt zajmentesség.Az anyag- és összeszerelési minőség is kifogástalanAz utastér zajszigetelését sem aprózták el a Mercedesnél, amit mi sem példáz jobban, mint hogy ugyanez a 2143 köbcentis gázolajos erőforrás dolgozik az Infiniti Q50-ben is. Ott azonban kicsit erőteljesebb a rezonancia és a szélzaj, mint a tesztautónkban, pedig a japán luxusmárka is különös gonddal fejleszti a siketszoba-hatású utastereket, különösen akkor, ha tengerentúli igényekről van szó, márpedig az Infiniti elsődleges piaca továbbra is az USA. De ez most nem sikerült olyan jól, mint a germán vetélytársnak. Menet közben tehát nincs kompromisszum. A gyönyörű utastérben kifogástalan a helykínálat, minden személyre szabható, és a vezetés élvezeti értékét a megtett kilométerek csak egyre feljebb tornásszák, míglen azon kapom magam, hogy minek nekem E-osztály, ha ilyen jó dolgom van egy cében!Prémium minőség mindenhol - 185 felettieknek nem ajánlott hosszútávon a hátsó ülésEzzel eljutottunk a lényeghez, ugyanis a tervező csapat is ezt a hozzáállást célozta meg elérni a potenciális vevők körében, aki nem én vagyok. Míg korábban a nagyobb kategóriájú autókhoz terelődtek a szegmens iránt érdeklődők, most a nagyobb autókból próbálják átcsalni az ügyfeleket, mondván, hogy minden ugyanaz, csak kompaktabb, tömörebb formában. Az egyetlen dolog, amiben még ehhez felzárkózásra van szükség, az a motorkínálat, ugyanis jelen pillanatban két benzines és egy dízel szerepel csak a listán. A C 220 BlueTEC mellett a C 180 és a C 200 megjelöléssel választhatók feltöltött benzinmotorok, 156 és 184 lóerős teljesítménnyel. Alapáron új, hatfokozatú, nyomóolajozásos kéziváltót kínál a gyár az említett motorokhoz, ahol sport programba kapcsolva, gázfröccsel igazodik a motorfordulathoz a nyelestengely fordulatszáma. A 7G-Tronicért 662 ezer forintot kell fizetni, ami annak ellenére, hogy 9G-Tronic is létezik már a kínálatban, tökéletes párosítás a tesztautó motorjához és a másik két benzineshez is.A 170 lóerős és 400 Nm-es teljesítményű erőforrás a 7G-Tronic-kal kellő dinamizmussal ruházta fel a másfél tonnás autót. A csúcsnyomaték már 1400-as fordulatszámtól rendelkezésre áll.Apropó 9 fokozatú automata! A cikk elején említettem, hogy a hajtásláncot nem érintő változások előnye, hogy egy kiforrt rendszerrel számolhatunk, azonban nem értem, hogy ha minden bevetésre került a kis szedán esetében, amit ma a Mercedes kínál, miért nem szerepel a 9G-Tronic az opciós tételek listáján. Szóval, a high-tech váltóval dicsekedni vágyó ún. innovátor réteget eltántoríthatja ez a csorba a C-osztálytól.Na, jó...lehet, hogy kimaradt a 9G-Tronic belőle, de minden más benne van, ami által garantált az élvezetes és biztonságos autózásÖsszességében elmondható, hogy a külső-belső dizájnváltással bármelyik prémium márkától elhalászhat a stuttgarti márka vásárlókat, az elérhető biztonsági és vezetéstámogató rendszerek pedig, mint az ingujjból előrántott aduász, soha nem látott magasságokba repíthetik a középkategóriában eddig elért eladásokat. Az asszisztensek – Intelligent Drive összefoglaló néven – az alábbi rendszereket takarják: széria az éberségfigyelő, az aktív motorháztető és a térdlégzsák, valamint a balesetmegelőző Collision Prevention Assist Plus rendszer. Ez utóbbi 200 km/h-ig fékezéssel megelőzi az ütközést, de 50 km/h-ás haladási sebességig az álló járműveket is figyelemmel kíséri, és ha kell meg is állítja az autót. A sávtartó automatika igazi különlegesség, kormányoszlop rezegtetés helyett fékezéssel tartja a sávban az autót úgy, hogy a sztereo kamera alig észlelhető felfestések mellett is megbízhatóan működik. A táblafelismerés már nem újdonság, csakúgy mint a szálkás és a hosszirányú parkolásra alkalmas elektronika és a LED technológiával kombinált Intelligent Light System sem. Az viszont, hogy a GPS képes belső keringetésre kapcsolni a szellőztetést, ha alagúthoz közeledünk, már nem semmi.Az információk képi megjelenítése (960x560 dpi) és a kezelhetőség sem hagyott semmi kívánni valót maga utánA felsőbb kategóriából „lecsúszott” seregnyi cucc fonákja továbbra is a rendkívüli módon felsrófolt vételár lehet. A dízelmotorral és automata váltóval szerelt verzió alapára 10,4 millió, a tesztautó AMG Line felszereltségi csomagja és egyéb extrákkal növelt ára viszont már 21 millió felett volt. A négykarikás és kék-fehér emblémás kategóriatársaknál is könnyen elszállhatunk, de akad néhány dolog, amiben egyik sem éri utol a Mercedest.Carl Benz szignójával jelzi a gyár, hogy kivel is van dolgunk 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója