Bottas nyerte a harmadik szabadedzést Belgiumban

2014.08.23.
A szombati harmadik szabadedzés a Spában szokásos esős időben kezdődött, ezért 30 percig alig ment ki valaki a pályára. Aztán az egy órás gyakorlás végére felszáradt a pálya, és a versenyzőknek lehetősége volt a lágy gumikkal is mért köröket teljesíteni, még akkor is, ha ekkor nagy volt a forgalom a pályán, és nem igazán lehetett valóban jó időket futni.Öt perccel a leintés előtt még a négy itteni győzelemmel rendelkező Kimi Räikkönen állt az élen, a finn ekkor már lágy gumikkal futott egy jó kört a felszáradt ideális íven. Aztán Bottas, Ricciardo és Rosberg is gyorsabbnak bizonyult a 2007-es világbajnoknál, viszont Lewis Hamilton és Fernando Alonso az edzés végére is a finn mögött maradt a táblázaton.A tegnapi motorcsere után újra autóba ülhetett Sebastian Vettel is, de a négyszeres világbajnok a legjobb 10-be sem fért be, mert minden körét a keményebb gumikeverékkel tette meg. Vettel mára egy régebbi motort kapott, miután gyújtásproblémák adódtak tegnap a Renault-erőforrással.Eredmények: 1.  Valtteri Bottas    Williams-Mercedes     1:49.465s           12 kör 2.  Daniel Ricciardo   Red Bull-Renault      1:49.733s  +0.268s  9 3.  Nico Rosberg       Mercedes              1:49.739s  +0.274s  13 4.  Kimi Räikkonen     Ferrari               1:49.817s  +0.352s  9 5.  Lewis Hamilton     Mercedes              1:49.817s  +0.352s  13 6.  Fernando Alonso    Ferrari               1:49.890s  +0.425s  9 7.  Daniil Kvyat       Toro Rosso-Renault    1:49.893s  +0.428s  11 8.  Jenson Button      McLaren-Mercedes      1:50.203s  +0.738s  11 9.  Felipe Massa       Williams-Mercedes     1:50.423s  +0.958s  1110.  Jean-Eric Vergne   Toro Rosso-Renault    1:50.535s  +1.070s  1011.  Sergio Pérez       Force India-Mercedes  1:50.592s  +1.127s  1212.  Kevin Magnussen    McLaren-Mercedes      1:50.748s  +1.283s  1113.  Sebastian Vettel   Red Bull-Renault      1:50.814s  +1.349s  1014.  Nico Hülkenberg    Force India-Mercedes  1:50.866s  +1.401s  1115.  Adrian Sutil       Sauber-Ferrari        1:50.962s  +1.497s  1216.  Romain Grosjean    Lotus-Renault         1:51.509s  +2.044s  917.  Pastor Maldonado   Lotus-Renault         1:51.610s  +2.145s  1018.  Esteban Gutiérrez  Sauber-Ferrari        1:51.898s  +2.433s  1519.  Jules Bianchi      Marussia-Ferrari      1:52.457s  +2.992s  1420.  Max Chilton        Marussia-Ferrari      1:52.984s  +3.519s  1421.  Marcus Ericsson    Caterham-Renault      1:54.294s  +3.829s  1122.  Andre Lotterer     Caterham-Renault      1:55.008s  +5.543s  13 #lpxa{position:absolute;clip:rect(455px,auto, auto,455px);}

2027-ig velünk marad a Mercedes G-osztály

2014.08.23.
A Mercedes-Benz 1979-ben mutatta be az osztrák Steyr-Daimler-Puch céggel közösen tervezett terepjárót, amit eredetileg katonai használatra szántak. Ennek megfelelően az első példányok NATO-zöld festéssel gördültek le a grazi összeszerelő üzem szerelőszalagjáról, de később a gazdagabb felszereltségű polgári változatok is megjelentek és népszerűvé váltak.A G-osztályt már sokszor temették, de az alapos ráncfelvarrásokkal – amelyek során rengeteget finomítottak a technikán és a belső téren – máig a kínálatban tartotta a Mercedes-Benz. Máig nincs párja a terepjáró képességeket tekintve, rajta kívül egyetlen terepjáró sem kínál három zárható differenciálművel, és az alvázas kialakítás is ritkaság manapság.Még jó ideig gyártani fogják a típust a brit Car magazin szerint, ugyanis arról számoltak be megbízható forrásokra hivatkozva, hogy a W463-as kódjelű polgári változat 2016-ban átesik egy újabb jelentős modellfrissítésen. Erre azért akkor kerül sor, mert akkor lép életbe egy sor, a passzív biztonságra és a károsanyag-kibocsátásra vonatkozó új, szigorúbb előírás, amihez a G-osztálynak is alkalmazkodnia kell.A karosszériát 100 mm-rel kiszélesítik 1860 mm-esre de még így is jóval kisebb lesz, mint a 1980 mm széles Range Rover. Fontos változás, hogy a masszív létraalvázat acél helyett alumíniumból készítik el, ami 375 kilogrammal csökkenti majd a terepjáró tömegét. Szintén csökkenti majd a tömeget és javítja a menettulajdonságokat, hogy az első merev tengely helyére független felfüggesztést terveznek. Kicsit csökkentenek a magasságon, hogy a normál garázsokba is beférjen a kocsi, de a védjegynek tekinthető orr-dizájn szinte változatlanul él majd tovább azt leszámítva, hogy a légellenállás javítása érdekében pár apróságon változtatnak majd. Még nem tudni, hogy a háromajtós kabrió is megmarad-e a kínálatban.Megjelennek majd az extralistán a modern vezetéstámogató rendszerek a radaros, távolságtartó tempomattól a holttérfigyelő rendszeren át a kormányzásba belenyúló sávtartó automatikáig. Ezek miatt szükséges, hogy a hidraulikus szervokormányt elektromosra cseréljék, mert így az automatikus kormányzás is megvalósíthatóvá válik, és a fogyasztás is csökken. A G 65 AMG szomjas és nehéz V12-es benzinmotorját törlik majd a kínálatból, a kínálatot V6-os és V8-as turbómotorok alkotják majd 313-től 571 lóerőig.A nagyobb szélesség miatt teljesen új műszerfalat kap majd a G-osztály, de az olyan jellegzetességeket, mint a két kerek műszer, az első utas előtti kapaszkodó vagy a három differenciálzár középre tett nyomógombjai, megtartják. Természetesen a Comand fedélzeti menürendszer legújabb, tapipados, írásfelismerő vezérlővel ellátott változatát is beépítik majd, megnő a központi monitor mérete és megjelenik a feláras Head up display is.

Szombati program ajánló - Tuning & Cabrio Autós találkozó és Show

2014.08.23.
A rossz idő már nem lehet kifogás azok számára, akik mostanáig hezitáltak a szombati programjukat illetően. A felhők elmentek, a tuning és cabrio verdák azonban már megérkeztek a veresegyházi Medveotthonba. Az első ízben megrendezett találkozó szervezői az alábbi programokkal várják az odalátogatókat:Amerikai autós klubok kiállítása: AmCars, Buick Club Magyarország, DF Tuning, Yankee Cars Club.Egyéb márka klubok kiállítása: Mini Klub Hungary, BMW Motor Club Budapest, Opel klub (Lurdy-ház), Lada klub.Természetesen az elmaradhatatlan autós szépségverseny és a tombola is része a programnak, ami addig tart, ameddig érdeklődők vannak a helyszínen!

Mattew McConaughey a Lincoln márka nagykövete

2014.08.23.
A szerződés szerint McConaughey több tengerentúli televíziós és digitális reklámban fogja népszerűsíteni a Lincoln legújabb kompakt crossoverjét, az MKC-t, annak a márka imázs-építő kampánynak részeként, melynek nem titkolt célja a visszaesett eladások fellendítése. A színész egy nyilatkozatában azt mondta, hogy régi tisztelője a márkának, ezért szívesen vállalta a spokesman szerepet. Egyébként pedig a 2011-ben készült Lincoln Lawyer (Az igazság ára) c. filmjében egy dörzsölt és egyben karizmatikus védő ügyvédet játszik, akinek az irodája egy 1988-as Lincoln Town Car hátsó ülése, valószínű, hogy a forgatások alkalmával itt töltött idő is szerepet játszott az ikonikus márka iránt táplált vonzalmában – jegyezte meg McConaughey viccesen egy interjúban.Az igazság ára (2011) c. film plakátjaEgy előzetes videóban McConaughey elmondja, hogy a reklámkampánynak nem a figyelemfelkeltés az elsődleges célja, éppen ezért nem „kiabálnak”, mint ahogy az manapság szokás. Sokkal inkább a hangszín, a hangulat, valamint a szavak és dialógusok közötti szünetek által kívánnak majd üzeneteket átadni. A kampány címe: Live in Your Moment, és az első kisfilm már szeptember 4-től látható a világhálón.Lincoln MKC - Az új kompakt crossoverA nagy változások időszaka a Lincoln esetében nemcsak a modellpaletta megújulását jelenti, hanem az eladási darabszámok lassú, de biztos emelkedését is. Észak-Amerikában az év első 7 hónapja során folyamatos növekedésről adtak számot, köszönhetően a nagy érdeklődésre számot tartó kis SUV érkezésének és az őt követő újdonságoknak.

Megmentő szerep vár a leendő Saab partnerre

2014.08.23.
A svéd NEVS (National Electric Vehicle Sweden) szóvivőjének közelmúltban tett nyilatkozata szerint „kooperációra van szükségünk, hogy biztosítsuk a cég hosszú- és rövidtávú pénzügyi helyzetét”. Mindez azt követően látott napvilágot, hogy a beszállítók felé nem teljesített fizetési kötelezettség miatt leálltak az alig egy éve elindított gyártósorok idén májusban.A szóvivő közleményében arról is tájékoztatta az Automotive News Europe riporterét, hogy több befektetővel is folyamatban vannak a tárgyalások, akiket egyelőre nem kívánt megnevezni, hiszen a velük történő megállapodás az előfeltétele a termelés újraindulásának. A helyzet további részleteiben fény derül arra is, hogy az egyik beszállító, aki bírósághoz fordult az autógyár ki nem fizetett 150 ezer svéd koronás (kb. 5 millió forintos) tartozása miatt, már visszavonta a beadványát.„A cég nem rendelkezik a fennálló tartozás kiegyenlítéséhez szükséges likvid tőkével, azonban a vállalat vagyona bőven meghaladja annak összegét. Azt még nem tudjuk megmondani mikor, de azt igen, hogy minden partner és beszállító ki lesz fizetve” – adta tudtul a NEVS egyik hivatalos közleményében.A Svéd Végrehajtási Hivatal szerint a Saab jelenlegi adóssága 3,6 millió svéd korona (kb. 120 millió forint), ehhez kapcsolódóan pedig a Wall Street Journal augusztus 13-án megjelent riportja további 91 érintett cég követelését említi, melyek közül több is milliós nagyságrendű.

Biztonságban a kerékpárok

2014.08.23.
A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság törekszik évről évre az illetékességi területén lévő településeken a lehető legtöbbet megtenni a megfelelő közbiztonsági és bűnügyi helyzet fenntartásáért, illetve további javításáért.Tiszaújváros jellemzően „kerékpáros város”, rengetegen választják közlekedési eszközként a biciklit, ezért a kerékpárlopások megelőzésére, valamint a jogsértések elkövetőinek felderítése érdekében a helyi rendőrkapitányság egy olyan bűnmegelőzési projektet dolgozott ki, amely kellő szintű védelmet jelenthet a kétkerekűeknek és azok tulajdonosának.A rendőrkapitányság és a város vezetése a kerékpárosok problémájának kezelése érdekében dolgozta ki a Kerékpár-jelölő Programot.A jelölőrendszer mibenléte egy olyan pasztában rejlik, amely segítségével gyakorlatilag bármilyen felületen képezhető jelölés, mellyel az adott tárgy egyedileg azonosítható. A jelölőpaszta száradása során szinte beleég az anyagba. A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság elgondolása alapján a városlakók kerékpárjai ezen eljárással kerülnek védelem alá. A megjelölt kerékpárok adatai egy számítógépes programban kerülnek rögzítésre, ami a tulajdonos nevét és elérhetőségét is tartalmazza. Az informatikai programban történő rögzítés mellett – a jelöléssel egyidejűleg – a kerékpár tulajdonos részére kiállítanak egy úgynevezett kerékpár-igazolványt is, amely tartalmazza az előzőekben felsorolt adatokat.Így egy rendőri ellenőrzés során a kerékpáron lévő egyedi azonosító UV-fénnyel való megvilágítása során a járőr azonnal le tudja kérdezni a kerékpár adatait és tulajdonosát.A kerékpárjelölést a helyi lakosok díjmentesen vehetik igénybe a meghirdetett munkanapokon, a rendőrkapitányságon.   Forrás: Police.hu

Lamborghini Huracán - Opciós hátsókerék-hajtás is felmerült

2014.08.23.
Stefan Winkelmann (Lamborghini CEO) erre hivatkozva kilátásba helyezte, hogy ezen és más részleteken is változtatni szeretnének a közel jövőben. A márka ügyvezetőjének Kalifornia állambéli (USA) Pebble Beach-en tett nyilatkozata alapján valószínű, hogy a 2015-ben piacra kerülő Huracán nem csak AWD-vel lesz kapható. A tengerentúli újságírók kérdésére válaszolva azt mondta, hogy „…a Gallardo-nál bevált, ezért elképzelhető, hogy itt is szerepelni fog opcióként az RWD..”. Beszédében pedig kihangsúlyozta, hogy továbbra is állandó négykerék-meghajtású szupersport autókat gyártanak majd, ettől függetlenül azonban szerepelnie kell a választható tételek között a hátsókerék-hajtásnak, sőt a Spyder kivitel megjelenését is beharangozta az eseményen.A szándék komolyságát a Huracán LP620-2 Super Trofeo bemutatása jelzi, tehát csak idő kérdése, hogy az említett modellek közül egyszer csak meglássunk egyet az utakon.Lamborghini Huracán LP620-2 Super TrofeoForrás: WashingtonPost

Csökken az üzemanyagok ára

2014.08.23.
A csökkentéssel a gázolaj literenkénti átlagára 422-423 forintra, a 95-ös benziné 410-411 forintra mérséklődik.A Mol legutóbb augusztus 8-án változtatott a benzin literenkénti nagykereskedelmi árán,  bruttó 2 forinttal csökkentette, a gázolajé akkor nem változott.A benzinár 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012. január közepén volt a legdrágább, átlagosan 449 forint. Az autósok 15-25 forintos árkülönbséget is tapasztalhatnak a kutaknál.Forrás: MTI

Mit kell legyőznünk? Menetellenállások 2. rész

2014.08.22.
Az autók aerodinamikája ma már messze nem csak sportkocsiknál, fogyasztási rekordereknél, sebességi rekordautóknál bír jelentőséggel. A mai CO2 csökkentési korban, az egyre nagyobb maximális sebességű tesztciklusoknál (amely alatt határozzák meg a CO2 kibocsátást), a légellenállás csökkentése a gyártók jól felfogott érdeke. Hamar bekövetkezhet, hogy a légellenállást adó egyik karosszéria tartozékot, a visszapillantó tükröket nagylátószögű kamerák váltsák fel.Az autóépítés hajnalán, ha nem is az első években, de ahogy az autók sebessége növekedett, a légellenállás csökkentését már nem lehetett figyelmen kívül hagyni. Már a korai időkben is szempont volt, hogy a sebességet, a korlátozott motorteljesítmény miatt a légellenállás csökkentésével növeljék, és már akkor sem volt nagyon mellékes, hogy csökkentsék a többször tíz literes fogyasztást.A légellenállás (közegellenállás) is természetesen erő, mely a haladó jármű ellen hat, azt visszafogni igyekszik, méghozzá a sebesség négyzetével növekvő mértékben. 100 km/h sebességű haladáshoz képest 140-es tempónál a légellenállás megduplázódik, szinte hallani, ahogy ürül a pénztárcánk…A légellenállási erő képlete: ahol:cw - a légellenállási tényező,A - az ún. homlokfelület (a jármű menetirányra merőleges legnagyobb területű szelvénye),ρ - a levegő sűrűsége,v – a jármű sebessége.A járműsebesség szélcsendes időben azonos a levegő sebességével (az autóból tekintve szembe jön velünk a levegő). Ha van ellenszél, az megnöveli a képletben alkalmazandó számítási sebességet, a hátszél pedig lecsökkenti.A légellenállásnak is vannak összetevői:a torlónyomásból származó légellenállás (a felületre ható normálerők eredője),az indukált ellenállás (a menetirányra merőleges áramlások okozzák)felületsúrlódási ellenállás (3 … 15%) a felületminőségétől függ,a leválási veszteségek visszahúzó hatása ésa belső ellenállás (2 … 11%) az autóba bevezetett levegő például a motorhűtés, a fékhűtés, a kipufogórendszer hűtése, az utastér szellőzés.Az autó légellenállását – mint saját konstrukciós jellemző - természetesen a cw x A szorzat határozza meg.A légellenállási tényező (cw, cd vagy cx), angol megnevezéssel drag coefficient, németül Luftwiderstandsbeiwert, mindent magába foglal, ami az áramlási ellenállást meghatározza: az adott karosszéria alakja, a felületi érdesség, a felület-menti áramlási jellemzők. Az áramlási határréteg elválhat a felülettől és visszaáramlás, örvények keletkezése figyelhető meg. A leváláskor ugrásszerűen megnő a légellenállás. Például fékezőerőt ad egy ablaktörlő lapát, egy antenna, a kerekek, a visszapillantó tükör, hajdan volt márkajelvény, kilincsek stb. Külön lecke a levegőbevezető nyílások geometriai kialakítása, az autó teljes hátsó része, a fenéklemez területének áramlási szempontból történő optimalizálása. Az áramlási ellenállás csökkentése érdekében történő alsó borítás és a kipufogó hűtése között kell megtalálni az optimális megoldást.A légellenállás hasznunkra is lehet! A gépjárművet a légáram ereje a talajra le is szoríthatja, ha azt célszerűen pl. szárnyelemekkel irányítják vagy a gépkocsi alatti légáramlást alakítják úgy, hogy az leszorító erőt hozzon létre. Ez nem csak a pályagépeknél, vagy a formula sorozatokban érdekes, hanem a sportkocsik esetében is létfontosságú lehet. A sebesség függvényében kiemelkedő hátsó szárnyak mind a vonóerő átszármaztatást, mind a stabilitást szolgálják.Járay Pál, az áramvonalas karosszéria megalkotójaAz autók aerodinamikájának tudományos alapjait Járay Pál (külföldön ismert nevén Paul Jaray) rakta le. Járay Pál számos mérnöki területen alkotott maradandót, mint feltaláló, de őt elsősorban a Zeppelin léghajók és az autók légellenállás-csökkentés szellemi atyjának tekintik az egész világon.A 2014-es évet tekinthetjük Járay emlékévnek is, mert születése 125. és halála 40. évfordulójáról emlékezhetünk meg. Reméljük ezt több fórumon meg is teszik. 1889. március 10-én Bécsben született, ahová a család Temesvárról költözött. Tanulmányait a bécsi Maschinenbauschulén végezte, majd a Prágai Műszaki Egyetemen asszisztensként dolgozott. Később a Bécs melletti Fischamendben repülőgép-tervezéssel foglalkozott. 1913-ban áthelyezték Friedrichshafenbe, ahol a Zeppelin-léghajók áramlástani vizsgálatával bízták meg. Az első világháborút követően a Zeppelin számára elkészítette a világ akkor legnagyobbnak számító szélcsatornáját, amely előrelendítette a további kutatásokat. 1920-ban szabadalmaztatta a legkisebb légellenállású léghajóalakot, az elöl lekerekített, hátul kúpban végződő forgástestet. Kutatásai nyomán a léghajók gazdaságossága megduplázódott.Ezek után kutatói érdeklődése az automobilok légellenállás-csökkentése irányába fordult. Felismerte, hogy a talaj közelében tartózkodó testek körül kialakuló áramlás jelentős mértékben eltér attól az ideális áramlási hely zettől, mint amikor az adott test a talajtól magasabban fekszik. Ezért az ilyen körülményekre kialakított ideális, legkisebb ellenállást kiváltó testforma a talajközelben korántsem jelent majd ideálisnak megfelelő alakot. Az automobilokra tervezett áramvonalas karosszéria kialakításában az ideális alak szimmetriasíkját vette a talaj síkjának, s az efölötti féltestet az ideális testnek. A legkedvezőbb alak tehát egy elöl erősen lekerekített, hátul pedig hosszan elnyúló test, melynek alsó része a talajjal párhuzamos sík felület. Az új alakformát, a döntött szélvédő alkalmazásával és az utastér lefedésével, Járay 1921. március 25-én szabadalmaztatta, majd 1922-ben a Der Motorwagen című szaklapban a Stromlinienwagen, eine neue Form der Automobilkarosse¬rie cikkében értekezett róla bővebben. Járay kimutatta, hogy nem elegendő a szögletes részeket csupán lekerekíteni, ugyanis a levegő csak bizonyos alakokat részesít előnyben. Döntött szélvédőt alkalmazott, a kerekeket a karosszéria alá helyezte, és az utasteret is csepp alakúra tervezte. Ezt követően a Ley gyár alvázára megépítette első autókarosszériáját, amellyel reklámutat tett Friedrichshafen és Berlin között.1923 nyarán a Berliner Illustrierte Zeitung címlapjára került a kocsija. 1923 őszén a Dixi-Werke egy 24 LE-s, 6 hengeres kocsit készített az általa tervezett karosszériával, amelyet kiállításon mutattak be. Ugyanabban az évben Ley típusú versenyautója megnyerte a 225 km-es Rund und Belzig autóversenyt.Járművei a légellenállást a hagyományos járművekhez képest negyedével csökkentették, ami 30 százalékos tüzelőanyag-megtakarítást eredményezett. Kezdetben az autógyártók teljesen közömbösen fogadták áramvonalas kiképzésű karosszériáinak ötletét, de az 1920-as évek második felétől egyre-másra kezdtek alvázaikra Járay tervezésű felépítményeket szerelni. Először a Dixi, az Audi, az Adler, azután a Bugatti és a Voison márkákra kerültek rá a merész vonalú karosszériák, végül nem maradtak ki a sorból a Mercedes és Maybach márkák sem. A Járay-féle formát hosszabb ideig a Tatra gyár autóin lehetett látni, és a világszerte elterjedt „bogárhátú" Volkswagenre is az általa szabadalmaztatott karosszéria került. A Járay-féle alak légellenállása kiválónak mondható, eredményeit mind a mai napig tanítják, hasznosítják.A Járay-féle karosszéria előnyei ellenére sem vált általánossá, amit csak részben magyaráz a harmincas évek gazdasági válsága, az autógyárak közötti verseny állandó formai újítást kényszerített ki, és a teljesen áramvonalas karosszéria hosszan elnyúló hátsó része hátrányt jelentett a növekvő városi forgalomban. Pályafutását a zürichi Eidgenössische Technische Hochschule (Svájci Állami Műszaki Főiskola) tanáraként fejezte be. 1974. szeptember 22-én hunyt el St. Gallenben. (Forrás: magyarjarmu.hu; wikipedia; MTVA Archivum)Járay-féle Ley és a legendás Tatra T77 modelleket a következő részben mutatjuk be.Járayra nagy hatást gyakorolt Edmund Rumpler munkássága. Rumpler is az áramvonalas formákat tanulmányozta, ő tervezte a C.I.V. jelzésű repülőgépet, az első világháború legsikeresebb német konstrukcióját. „Cseppautó”-ja mind a mai napig abszolút kuriózumnak számít az autóépítésben, sajnos csak 2 darab maradt fenn belőle. Az autó formatényezője 0,28 melyet a VW szélcsatornájában 1979-ben mértek ki.A VW ezt az értéket csak az 1988-as Passatnál érte el.Nézzünk e heti cikkünk zárásaként két cw rekorder autót az autóépítés legendás korszakából.1938. januárt írtak, amikor Rudolf Caracciola beült a Mercedes W125 jelű, sebességi rekord megdöntésére készült autójába, hogy Frankfurt és Darmstadt között az autópályán új rekordot állítson fel. A V12-es, 5577 cm3 lökettérfogatú motor hamar elérte a 736 LE maximális teljesítményt, és a várt eredmény nem maradt el: oda-vissza futva az átlagsebesség 432,7 km/h volt. Nem verseny, vagy rekord céljára épített pályán – azaz közúton – ez a sebességi rekord mind a mai napig. (Forrás: Mercedes múzeum, Stuttgart; foto: NszI)Ami csak álom maradt…A II. Világháború előtt és alatta is a németek meg akarták mutatni, hogy ők képviselik a technika élvonalát és ezért erős politikai nyomásra, mondjuk ki, közvetlenül Adolf Hitler „megrendelésére”, (értsd parancsára), világrekordok felállítására törekedtek szinte minden áron. Ebből nem maradhatott ki az autók gyorsasági sebességi rekordja sem. Ferdinand Porsche 1939-ben tervezte a Mercedes-Benz T80 jelű rekorder autót, melyet a DB 603 típusú repülőgépmotorral hajtottak meg. A V12-es erőforrás lökettérfogata 44,5 liter, maximális teljesítménye 3200 min-1 fordulaton 3000 LE volt. A háromtengelyű, 8,24 méter hosszú, 2,896 tonna tömegű jármű két hátsó tengelyét hajtották. Tervezett végsebessége 600 km/h, melyet a konstrukció végén (az autó elkészült!) már 750 km/h értékre becsültek. Dessau mellett, az autópályán kellett volna elérnie ezt a rekordot.A II. Világháború kitörése megszakította a rekordkísérletet, az autó raktárba került. Túlélte a háborút, ma a Mercedes Múzeumban látható. Kerékhajtású autóval (és nem rakéta gázsugár hajtással) az abszolút sebességrekord a németeknél csak álom maradt. Amiért itt ezt az autót bemutattuk, természetesen a formája. A tervet Josef Mickl készítette, becsült légellenállási tényezője 0,18. Mickl neves repülőgép konstruktőr 1931-ben csatlakozott a Porsche tervezőirodához (Porsche Konstruktionen GmbH) Stuttgartban.A Járay-féle áramvonalas karosszéria hosszúra nyúló farát egy jól sikerült metszéssel eltávolították, így született a "Kammback". Légellenállással foglalkozó sorozatunk következő részében – egyéb ígéreteinket is teljesítve – ezt is elmagyarázzuk.Dr. Nagyszokolyai Ivánaz Autótechnika főszerkesztője(Az Autótechnika folyóiratban a témához kapcsolódó számtalan szakmai cikk jelent meg, ezek a lap előfizetőinek visszamenőleg is olvashatóak a http://autotechnika.hu oldalon. További információt is itt találhatnak.) 

Hamilton átvette a vezetést délután Belgiumban

2014.08.22.
A Belga Nagydíj második szabadedzését kétszer is meg kellett szakítani piros zászlóval: először akkor, amikor az edzés elején Pastor Maldonado csúnyán összetörte a Lotust a Rivage kanyarból kifelé jövet, másodszor pedig akkor, amikor félidőben Esteban Gutiérrez megpördült a Sauberrel a Blanchimont kanyarnál.Hamilton már a szabadedzés elején is a leggyorsabb volt, és akkor is az élen maradt, amikor félidőben lágy gumira váltott a mezőny. A leggyorsabb körének minden szektorában jobb volt Rosbergnél, és végül 0,445 másodperccel végzett előtte.A délelőtthöz hasonlóan ismét Fernando Alonso lett a harmadik, és pont régi csapattársát, Felipe Massát (Williams) előzte meg. A brazil hátránya már több mint egy másodperc volt Hamiltonhoz képest.Ötödik lett Jenson Button a McLarennel, a 2009-es világbajnok kisebb meglepetésre a leggyorsabb volt az első szektorban, ami azt mutatja, hogy az autóját nagyon alacsony leszorítóerőre lőtték be. Mögötte végzett Valtteri Bottas a másik Williamsszel, és Daniil Kvyat a Toro Rossóval. A fiatal orosz mindkét Red Bullt megelőzte, ugyanis Daniel Ricciardo csak a 8. lett, Sebastian Vettel pedig nem is tudott vezetni, mert a délelőtti problémák után a csapata úgy döntött, hogy kicserélik a Renault-motort az RB10-esben, a munkát pedig nem tudták időben befejezni.Romain Grosjean és Kimi Räikkönen is sokat panaszkodott arra, hogy nem tapad megfelelően az autójuk hátulja, a finn Ferrarijában ráadásul a motor is kihagyott néha, ezért csak a 15. lett. Az Auditól kölcsönvett caterhames újonc, Andre Lotterer remekül vezetett, ugyanis csak fél másodperccel kapott ki rutinosabb csapattársától, Marcus Ericssontól.Eredmények:1. Lewis Hamilton        Mercedes               1:49.189s           26 kör 2. Nico Rosberg          Mercedes               1:49.793s  +0.604s  28 kör 3. Fernando Alonso       Ferrari                1:49.930s  +0.741s  19 kör 4. Felipe Massa          Williams-Mercedes      1:50.327s  +1.138s  24 kör 5. Jenson Button         McLaren-Mercedes       1:50.659s  +1.470s  31 kör 6. Valtteri Bottas       Williams-Mercedes      1:50.677s  +1.488s  26 kör 7. Daniil Kvyat          Toro Rosso-Renault     1:50.725s  +1.536s  25 kör 8. Daniel Ricciardo      Red Bull-Renault       1:50.977s  +1.788s  16 kör 9. Kevin Magnussen       McLaren-Mercedes       1:51.074s  +1.885s  31 kör10. Nico Hülkenberg       Force India-Mercedes   1:51.077s  +1.888s  26 kör11. Jean-Eric Vergne      Toro Rosso-Renault     1:51.383s  +2.194s  26 kör12. Adrian Sutil          Sauber-Ferrari         1:51.450s  +2.261s  29 kör13. Sergio Perez          Force India-Mercedes   1:51.573s  +2.384s  28 kör14. Romain Grosjean       Lotus-Renault          1:52.196s  +3.007s  25 kör15. Kimi Räikkonen        Ferrari                1:52.234s  +3.045s  18 kör16. Jules Bianchi         Marussia-Ferrari       1:52.776s  +3.587s  23 kör17. Esteban Gutiérrez     Sauber-Ferrari         1:53.955s  +4.766s   7 kör18. Max Chilton           Marussia-Ferrari       1:54.040s  +4.851s  18 kör19. Marcus Ericsson       Caterham-Renault       1:54.050s  +4.861s  30 kör20. Andre Lotterer        Caterham-Renault       1:54.093s  +4.904s  24 kör21. Pastor Maldonado      Lotus-Renault          idő nélkül              2 kör22. Sebastian Vettel      Red Bull-Renault       idő nélkül

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója