Mark Fields lesz a Ford új vezérigazgatója

2014.05.02.
Alan Mulally, Bill Ford és Mark Fields az ünnepélyes bejelentésenA Ford hivatalosan bejelentette, hogy Mark Fields lesz Alan Mulally utódja a vezérigazgatói székben nyár közepétől. A Boeingtől érkezett, és a Fordnál nyolc évet töltött Mulally a cég megmentőjeként vált ismertté, mivel a nagy hármasból egyedül a Ford tudta állami segítségnyújtás nélkül túlélni a 2008-as válságot, nagyrészt a költséghatékony One Ford stratégiának hála, amelynek része volt a prémium márkák többségének (Jaguar, Land Rover, Volvo, Aston Martin) eladása is. A One Ford amúgy azt jelenti, hogy minden kontinensen ugyanazokat az autókat árulják, minimális változtatásokkal. Mulally-nak köszönhetően a Ford sorozatban 19 negyedévben nyereséget termelt. Mulally az igazgatótanácsban sem vállal szerepet júliustól, állítólag teljesen visszavonul.Az 53 éves Mark Fields már 25 éve dolgozik a Fordnál, 36 éves korában már a Ford Argentína vezetőjének nevezték ki, 38 éves korában pedig az akkor még a Fordhoz tartozó Mazda vezérigazgatója lett. 2002-ben a Fordhoz tatozó prémium márkákat (Jaguar, Land Rover, Volvo, Aston Martin és a Lincoln) tömörítő Premier Automotive Group vezetője lett, 2005-ben visszatért az Egyesült Államokba, hogy a Ford tevékenységét irányítsa a hazai piacán.   
Címkék: 

Hogyan lett egy csőd szélén bukdácsoló motorcégből Európa-első?

2014.05.02.
Szerző: HEIMER GYÖRGY (Mattighofen)Lehet-e egy egész gyári kollektívát, a fehérgallérosoktól a segédmunkásokig japánosan fanatizálni? A sportos motorkerékpárokat gyártó KTM azt sejteti, hogy ilyen még az európai ipar fertályain is megeshet. Olyannyira, hogy a szűk rajongótáboron túl nem nagyon ismert osztrák márka tavaly még a BMW kétkerekűit is lehagyta, s Európa legnagyobb motorgyártójává lépett elő.Stefan PiererAhogy az lenni szokott, nem ment minden egycsapására: a motoroscég bukásokkal is tarkított története még évtizedekkel korábban startolt egy Salzburg közeli településen, Mattighofenben. Itt élt és dolgozott egy derék lakatosmester, bizonyos Johann Trunkenpolz, aki a háború viharai után fejébe vette, hogy megpróbálkozik saját motorkerékpárok gyártásával, s KTM (Kraftfahrzeuge Trunkenpolz Mattighofen) néven a kilencszázötvenes évek elején beindította vállalkozását. Most hatvan évvel később, itt kanyargok az utódok gyártóhelye felé. Ezen a festői alpesi tájon, távol a nagy osztrák ipari körzetektől, minden olyan gemütlich: a friss tehéntrágya-szag még a kamionbűzt is elnyomja, és éppen az agrárjelleg miatt tűnik különösnek, ahogy a takaros felső-ausztriai porták sora hirtelen megszakad, s beékelődnek közé a KTM mai gyártóművei. Azt még a netről letöltött céghistóriából tudom, hogy a találékony alapító sokfajta kétkerekűvel, mopeddel, robogóval, utcai motorokkal rukkolt elő, s az is kitűnik, hogy a motormanufaktúra konstruktőrei már akkor kapizsgálhattak valamit: a hetvenes években, Genagyij Mojszejev szovjet krosszozó többször nyert világbajnokságot egy terepjáró KTM nyergében.Stefan Pierer színre lépÁm a látványos sportsikerek ellenére a kilencvenes évek elején, az akkori KTM zsákutcába hajtott, fizetésképtelenné vált. Ekkor lépett színre a mai főtulajdonos, Stefan Pierer, aki rossz nyelvek szerint rideg pénzügyi befektetőként csak azért vetett szemet a motoros cégre, hogy feljavítva továbbadhassa. De egyáltalán nem így történt. Pierer azzal kezdte, hogy könyörtelenül kihajított minden inkurrensnek ítélt terméket (bicikli ugyan ma is készül, de máshol, csak a márkanév közös) –, s kizárólag a csúcsminőségben gyártott offroad-terepmotorokra összpontosított. Mindehhez Gerald Kiska salzburgi formatervező cégével karöltve hozzákanyarította a verhetetlen, sportos terepjáró imidzsét. A mai napig is házidizájnernek számító stúdió munkái arról tanúskodnak, hogy a jól eltalált forma az innováció szerves alkotórésze. Kiska nemcsak a kétkerekű gyártmányokat, hanem az egész vállalat arculatát átfestette. A szó szoros értelemben, mivel a KTM színének megtette a harsány narancsvöröset, méghozzá úgy, hogy a motorok dukkójától a céges levélpapírig minden egyfajta reklámmédiaként narancsos színben virít, s mellé – amolyan vevőgerjesztő buzdításkánt – megideologizálták a „ready to race” (kész a versenyre) szlogent is.Az új tulaj-cégfőnök, Stefan Pierer számítása bejött. Ezen a szűk terepmotor-piacon a KTM gyorsan növekedésbe fordult, s az egykori, jobbára provinciális márkát az Alpokon túli offroad-piacokon is egyre-másra díjazták. Ázsióját igencsak emelte, hogy modelljei évről évre zsinórban nyertek rangos nemzetközi motorversenyeket. Közülük talán az őrült Párizs-Dakar sivatagi viadal a legismertebb: a KTM versenymotorjai 2001 és 20014 között 14-szer elsőként értek célba. Arra viszont már Thomas Kuttruf sajtófőnök hívta fel a figyelmet, hogy a KTM egyenletesen bővülő forgalmát az ezredforduló utáni pénzügyi válság csak ideig-óráig tudta megakasztani. A fejlődést érzékelteti, hogy 1994-ben 10 típust gyártottak, 2014-ben viszont már 36 két- és 3 négykerekűt kínálnak. Tavaly a KTM történetének legjobb üzleti eredményét érte el: több mint 123 ezer darabos eladással az első helyre ugrott a kontinens gyártólistáján, maga mögé utasítva nagynevű riválisait, így a német BMW Motorrad vagy a ma már az Audihoz tatozó olasz Ducati céget. A 2013-évi mintegy 716 millió euró forgalom után az üzemi eredmény az előző esztendőhöz viszonyítva közel 50 százalékkal, 55 millió euróra nőtt. Az üzleti teljesítmény megítéléséhez érdemes figyelembe venni – jegyezte meg a sajtós –, hogy Európában egyre kevésbé menő kétkerekezni, még a nagy motoros hagyományokra visszatekintő országokban is évről évre csökken a forgalom.A tesztpilóták „civilben” motorozó munkatársakAz eredményforrások egyike, hogy a mintegy 1800 dolgozó közül sokan imádnak motorozni – munkaköri kötelesség nélkül, csak úgy szenvedélyből. Ezt példázza a Nagykanizsáról elszármazott hazánk lánya, Barbara Kenedi, a vevőszolgálati osztály vezetője, aki már körbemotorozta a fél világot. Mint mesélte, vagy húsz évvel ezelőtt, a bécsi közgazdasági egyetem elvégzése után a motor iránti lelkesedés sodorta a KTM-hez. Korábban versenyszerűen terepmotorozott, de a munka mellett erre már nem maradt ideje, mígnem rávette főnökeit: adjanak neki szabadságot, és ő egy KTM-el elmegy világgá. Így is lett. Csökkentett fizetés feltételével, tavaly, élettársával együtt Mattighofenből elmotorozott Mongóliáig, majd átszelte Ausztráliát és Új-Zélandot is. „Megtettem vagy 45 ezer kilométert, de egy meglazult csavar kivételével az Adventure végig hibátlanul bírta, még csak gumidefektem sem volt” – mondta a törékeny Barbara, aki a Facebookon Panini Moto Tour címen rendre beszámolt az úgymond eseménytelen kalandtúrájáról. E cégfényezési technika mellett alighanem az is kulcsfontosságú, hogy a motorozó munkatársak – amolyan önkéntes gyári tesztelőként – elmondják észrevételeiket a fejlesztőmérnököknek. Kenedi Barbara legfőképpen azt kifogásolta, hogy erős fényviszonyok között nem látta jól a műszerkijelző adatait, ugyanakkor a motorblokkból kiáradó hő már-már égette a lábát a rekkenő forróságban, ezért valamilyen hőelterelő módosítást javasolt.E visszajelzések bizonyára azért is értékesek, mivel a sebesség mámora mellett, a KTM prémiumkivitelt és csúcstechnikát ígér a sportosságot mindennél előbbre helyező vevőkörének. Erről is beszélt Sebastian Sekira, a márka utcai és túragépeinek fejlesztéséért felelős vezetője. Mint ahogy a harmincas éveiben járó mérnők fejtegette, a cég, „áramvonalas”, vagyis a túlzott hierarchia nélküli szervezeti struktúrájának is köszönhető, hogy a legújabb technika a versenytársakénál gyorsabban bekerülhet szériagyártmányaikba. Így az említett 1190 köbcentis, 150 lóerős Adventure is fel van szerelve egy sor, a vezetőt segítő elektronikával. Így van benne a csúszós, száraz, homokos útfelülethez választható üzemmódú abs (blokkolásgátló), kipörgésgátló (mtc), sőt, egyelőre a világon egyedülállóan, úgynevezett motorstabilitási rendszer (msc). Ez utóbbit a Bosch céggel közösen fejlesztették, s arra jó, hogy kanyarvételnél, vészhelyzetben, esés eshetősége nélkül is fékezhessen a motoros.Irány India és a feltörekvő országokÁm a KTM fő hajtóereje maga Stefan Pierer, aki megállás nélkül újabb piaci terepekre kormányozza cégét. „Olyan, mint a dinamó, állandóan pörög – mondja róla egy bennfentes –, „s ha elkövet baklövéseket is, nem lehet őt sarokba szorítani.” Pierer egyik legutóbbi nagy húzása az volt, hogy megnyerte magának India második legnagyobb motorgyárát, a Bajaj céget: termelői- és részvény-megállapodást ütött vele nyélbe. Az üzlet lényege, hogy a KTM know-how átadásával kihelyezi motorgyártásának egy részét Indiába, új piacot nyer, a Bajaj pedig cserébe fokozatosan, ma már 48 százalékos, kisebbségi részesedést kap az osztrák cégben. Pierer felismerte: ha életben akar maradni, nincs mese, ki kell menni még jobban a világba. Ezt szemlélteti, hogy tavaly Európában félmilliónál is kevesebb, Indiában, a világ legnagyobb motorpiacán viszont 12 millió kétkerekű talált gazdára.Megveri a japán konkurenciát?Tavaly aztán Pierer újabb bombát robbantott, miután világgá kürtölték, hogy a KTM megveszi a BMW-től a terepmotorjairól ismert Husqvarna céget. A „Husky” ahogy a svéd eredetű márkát becézik, nem passzol a BMW stratégiájába, viszont az osztrákokéba nagyon is beleillik, hiszen a nyughatatlan motormenedzser becsvágyó célja, hogy megverje a világelső japánokat, és sportmotor-gyártóként beverekedje magát a legnagyobbak közé. Ez persze még a jövő zenéje, s ehhez bizonyára még a távol-keleti vetélytársaknak is lesz egy-két szavuk. Mindenesetre a KTM most is „ready to race”, azaz idén 68 millió eurót irányoz elő újabb fejlesztésekre, gyártóteljesítményét pedig kétszeresére akarja felpergetni.A cikk rövidített változta a Forbes magazin április számában jelent meg
Címkék: 

Autótechnika Országos Tanulmányi Verseny: nyíregyházi győzelem

2014.05.02.
Akikre büszkék vagyunkAutótechnika Országos Tanulmányi Verseny, 2014.A megmérettetés ma már az élet minden területén, a szakmai előrejutásban pedig fokozottan is az élet része. A fiataloknak, pályakezdőknek erre készülniük kell, a felkészülésnek pedig része a gyakorolás, első színtere az iskola. A vetélkedés, a versenyzés mindenkinek kihívás: a tanulóknak, a felkészítő tanároknak és az iskoláknak egyaránt. Erre szolgálnak a tanulmányi versenyek, köztük a kiemelt helyet elfoglaló Autótechnika Országos Tanulmányi Verseny, az AOE és az Autótechnika folyóirat kiadója, az XMeditor Kft. kezdeményezése.Sok évvel ezelőtt az autószerelő és autóelektronikai műszerész szakmák (melyek a gyakorlatban ma már fuzionáltak) tanulói részére kiírt Autótechnika Országos Tanulmányi Verseny (AOTV) célja az volt, hogy a fenntartóipar beszállítói és munkáltató műhelyei állítsanak feladatot és a mindenkori korszerű technika, mellyel már munkába állásuk után azonnal találkoznak, jelenjen meg a feladatsorokban. Az immár 10 éves hagyományokat őrzik és viszik tovább a rendezők. A verseny csapatverseny, mely egyéni feladatmegoldásokkal és értékeléssel is kombinált. A csapatmunka nagyon fontos a műhelyek gyakorlati munkavégzésében, a csapatversennyel ezt is kívánja az AOTV modellezni.A verseny célja, hogy a tanulók felkészültségéről a majdani munkáltatók és a szakmát eszközökkel ellátó beszállítók – garázsberendezés, szerszám, diagnosztikai műszer, információ-szolgáltatók – győződjenek meg és ne maguk az iskolák zárt világában legyen a verseny, mint az a mai állami szakmai tanulmányi versenyeken történik.Az Autótechnika Országos Tanulmányi Verseny (AOTV) az autószerelő és autóelektronikai műszerész szakmák tanulóinak írják ki. Az idei verseny középdöntőjébe 8 csapat került, innen 3 csapat jutott a döntőbe.A döntőre 2014. április 29-én, Budapesten, a Porsche Hungaria Kereskedelmi Kft. központjában és oktató centrumában került sor. A döntő védnöke és támogatója a Porsche Hungaria, Eppel János, igazgató, dr. Vérten Sándor, kommunikációs vezető, Markos László vevőszolgálati igazgató, Papp László, az oktatóközpont vezetője.A versenybizottságA versenybizottság elnöke: dr. Nagyszokolyai Iván (XMeditor)A versenybizottság társelnöke: Spindler Tibor (AOE)A versenybizottság tagjai: Bagi Mihály (AOE), Gátfalvi Csaba (MAK), Markos László (POHU), Szalai László (Autótechnika).A versenyfeladatokAz AOTV döntőjében a megmérettetés írásbeli tesztfeladatokból, szóbeli feladatokból és gyakorlati feladatokból állt. Az első tesztfeladat a Porsche Hungaria cég és a cég által képviselt gyárak, modellek ismeretköréből, valamint cégtörténeti vonatkozások állt össze. A második tesztfeladat korszerű autógépészeti (szerkezetismereti, szerelési, diagnosztikai) ismeretek összessége alkotta.A teszteket szóbeli vizsga követte: három szerkezeti témacsoportban kellett a versenyzőknek összeszedetten ismereteikről számot adniuk, a CR dízeltechnikáról, a DSG váltóról és elektromechanikus szervókormányokról, kormánykerék integrált elemeiről, kiemelten a vezetőoldali légzsákokról.A verseny neheze csak ezután következett: a tanulóknak a POHU oktatóközpont műhelyeiben kellett a gyakorlati munkában is jeleskedniük, három gyakorlati feladatot kell megoldaniuk: vezérlés beállítás, kétkuplungos automatikus nyomatékváltók, dízelmotoros autó diagnosztikája.. Valamennyi VW, Audi szerkezetet dokumentáció birtokában kellett mérni, szerelni, beállítani.Az AOTV 2014 döntőjének végeredménye:1. helyezett csapatBánki Donát Műszaki Középiskola és Kollégium – Nyíregyházaversenyzők: Kántor Gábor, Linkecs Dávid, Reskó Tiborfelkészítő tanár: Balázs Elek 2. helyezett csapatSZMSZIK Savaria Szakképző Iskolája – Szombathelyversenyzők: Erdélyi Martin, Kenesi Gábor, Kutits Lászlófelkészítő tanár: Bukovinszky Márta3. helyezett csapatBrassai Sámuel Gimnázium és Műszaki Szakközépiskola – Debrecenversenyzők: Cseke László, Hevér Gergely, Nagyfejeő Benjáminfelkészítő tanár: Kovács ImreA versenyzőket, a felkészítő tanárokat és iskoláikat a rendezők és a verseny támogatói tárgyjutalmakban részesítették.Gratulálunk az AOTV 2014 döntőjébe jutott valamennyi versenyzőnek és felkészítő tanárának! E megmérettetés szerint ők 2014 legjobb ifjú szakemberei!  Magánvélemény közügybenTovábbra sem érthető számomra az (sokan vagyunk ezzel így), hogy az autós szakmák miért nem kerülnek át minisztériumi felügyelet alól kamarai, tehát (áttételesen) munkáltatói felügyelet alá. Ismert, hogy számos kézműves szakma már évek óta kamarai irányítás alatt áll. A minisztériumnak – ezt mutatja a mai helyzet, és ez az állapot sajnos már évekre nyúlik vissza – nincs kapacitása ezt érdemben gondozni. Arra, hogy az autós szakmák képzés-irányítására ma nélkülözhetetlen féltő figyelem és szakmaiság irányulhasson – úgy látom – esélye sincs a minisztériumi világnak. Érzik, hogy nincs ez rendben így, erőlködésnek tűnő megoldásaik rossz félmegoldások. Vajon már megint a politikai akarat hiányáról van szó vagy csak a „nagyoknak” ez sokadrangú kérdés, melyre kellő figyelem nem jut. Az állami tanulmányi versenyek belterjesek: az iskolai világ méri meg önmagát, az ítészek nincsenek benne a mai gazdasági életben, a „vevői” körben. A versenyek megrendezése ma nagy problémát jelent, minden az utolsó pillanatra marad. Az állami versenyek helyezettjei nem jutnak ki a világversenyekre, míg mások, a kamarai rendszerbe tartozó szakmák versenyzői igen. 2013-ban az autós szakmák állami versenye is elmaradt. Meddig megy még a huza-vona? Miközben évfolyamok mennek ki úgy, hogy lehetőséget vettek el tőlük.Nagyszokolyai Iván  

Erőteljesen nőtt a használt autók magánimportja

2014.05.02.
Az idén az első negyedév során 20 735 használt kocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, 49,6 százalékkal többet, mint 2013 hasonló időszakában - ismertetik az adatokat, hozzátéve: ráadásul az importált gépjárművek csaknem 60 százaléka tíz évnél idősebb volt, és mindössze minden ötödik öt évnél fiatalabb.    A külföldről behozott használt járművekre 2014. január 1-je óta alkalmazott vagyonszerzési illeték a várakozásokkal ellentétben nem szabott gátat az autók beáramlásának és a hazai gépjárműpark további öregedésének, továbbra is érkeznek az országba a bizonytalan előéletű, rossz állapotú, idős autók - emelte ki Frank György, a Das WeltAuto megbízott márkaigazgatója, akit a közlemény idéz.    A szakember szerint az idős kocsik importjának a szabályozás további szigorítása szabhatna gátat. Javítana  helyzeten az újautó-piac fellendülése is, azonban a megfelelő finanszírozási lehetőségek és a hitelfelvételi hajlam hiánya miatt a kereskedők abban még nem számítanak áttörésre - jelezte. A forgalomba helyezési adatok szerint az idén behozott használt gépkocsik között a Volkswagen volt a legnépszerűbb (2978 autó), valamit a Ford (2187) és a BMW (2164). Sokan hoznak a határon túlról magasabb besorolású autókat, az Audi (1607) és a Mercedes (1462) is az első hat között szerepelt a listán. Luxusautók is érkeztek használtan: 38 Porschét, 5 Ferrarit, és egy-egy Aston Martint és Maseratit helyeztek forgalomba az első három hónapban Magyarországon.A DasWeltauto a Volkswagen csoport márkáinak importőre, a Porsche Hungaria önálló márkájaként működik Magyarországon. Jelenleg 34 értékesítőhelyből álló hálózattal rendelkezik.
Címkék: 

Leonardo automobilja Pécsen látható

2014.05.02.
Leonardo da Vinci születése után több mint ötszáz évvel Európában először Pécsett látható az a tárlat, amely az egyetlen átfogó összeállítás a polihisztor mérnöki munkásságáról. A fennállásának 110. évfordulóját ünneplő Janus Pannonius Múzeum két helyszínén - a Modern Magyar Képtárban és a Martyn Múzeumban - látogatható tárlaton az érdeklődők megcsodálhatják Leonardo szenzációs automobilját, a Sforza-ló mását, a repülő embert és az emberi test arányait hűen tükröző Vitruvius tanulmányt. A kiállítás bemutatja továbbá a reneszánsz lángelme közel 60 méret- és korhű találmányát, betekintést enged Leonardo eredeti rajzaiba és kézirataiba, és bevezeti a látogatót Leonardo kortársainak mérnöki munkásságába is. A tárlatot tematikus kisfilmek és a 21. századi technika multimédiás eszközei gazdagítják.A tárlat nyitását közel egyhónapos előkészítő munka előzte meg, amely magában foglalta a termek felkészítését, a kiállítás felépítését; valamint a Sforza-ló felállítását a Széchenyi téren. A 8,5 méteres, 13 tonnás, műgyantából készített mérethű lószobor szintén jelentős darabja Leonardo életművének, így a tárlatnak is szerves része.   A Leonardo-lovat két kamion, a kiállítási termek anyagait további négy, egyenként huszonnégy tonnás kamion szállította a baranyai megyeszékhelyre.„A kiállítás méret- és korhű modelljeinek megépítését körültekintő tudományos kutatás előzte meg, így valósulhatott meg Leonardo álma: mérnöki pontossággal megalkotott mesterművek, amelyek hűen bemutatják a tudomány születésének századát. A kiállítás Leonardo szemén keresztül, a reneszánsz lángelme munkásságának teljes spektrumát mutatja be” – tudtuk meg Giovanni Di Pasquale-tól, a firenzei Galileo Tudománytörténeti Intézet és Múzeum nemzetközi tudományos kutatások lebonyolításáért és koordinációjáért felelős munkatársától. A kiállítás tudományos anyagának tulajdonosa és szellemi megalkotója Paolo Galluzzi, a firenzei Galileo Tudománytörténeti Intézet és Múzeum igazgatója. A kiállítást a pécsi Janus Pannonius Múzeum megbízásából az Opera Laboratori Fiorentini Rt. építette.A MÁV-START Zrt.-vel kötött megállapodás értelmében a tárlatra utazók 50%-os alkalmi menettérti kedvezményben részesülnek.

Karvai Sándor vak motoros: Idén vízen döntök rekordot

2014.05.02.
A rekordkísérletre nyáron kerül majd sor, de a felkészülés időszakát is nyomon követhetővé tesszük.A bejelentést, és a Jet-Skiről készült első felvételeket az RTL Klub autós műsora, a 4ütem stábja rögzítette. A képre kattintva megnézheti a műsort, a riport két percnél indul. 

Csütörtöktől vasárnapig: fokozott rendőri jelenlét Magyarország közútjain

2014.05.02.
A rendőrség kiemelt figyelmet fordít az agresszív, vagy ittas állapotban közlekedő, szabályszegő gépjárművezetők forgalomból történő kiszűrésére, a passzív biztonsági eszközök használatának ellenőrzésére. A cél a közlekedési balesetek megelőzése, a közlekedésben résztvevők biztonságérzetének növelése, valamint a zavartalan közlekedés biztosítása.Az ellenőrzés a gépjárművezetők mellett kiterjed a motorkerékpárosokra, a segédmotoros-kerékpárosokra, illetve kerékpárosokra is.A hosszú hétvége alatt, a rendőrség kiemelt figyelmet fordít a gyorsforgalmi úthálózat, a főútvonalak forgalmának folyamatosságára, valamint a forgalmi torlódások megelőzésére.Forrás: www.police.hu

Tömegek figyelték a budapesti Nagy Futam szereplőit

2014.05.01.
A szervezők ígéretéhez híven a tavalyinál jóval színvonalasabb, több órán át tartó műsort láthattak az érdeklődők, akik a technikai sportok alighanem legnépszerűbb műfaja, a Forma-1-es autós gyorsasági vb világából is ízelítőt kaphattak. A Magyar Nagydíjat is népszerűsítő program keretében a F1-es Red Bull istálló showműsorával aratott sikert, amikor is a 2011-es versenyautókat David Coulthard korábbi és Daniel Ricciardo jelenlegi Forma-1-es versenyző vezette fel különböző autós trükköket bemutatva a budai és a pesti alsó rakparton. A skót pilóta a Duna egyik, az ausztrál a másik oldalán parádézott, majd a két gépcsoda a Lánchíd közepén találkozott és állt meg rövid időre egymás mellett.Daniel Ricciardo Forma-1-es ausztrál autóversenyző a Nagy Futam elnevezésű légi- és autós parádén a belvárosi rakparton Budapesten 2014. május 1-jén. MTI Fotó: Szigetváry ZsoltA Nagy Futamot délelőtt 11 órakor Besenyei Péter műrepülő-világbajnok bemutatója nyitotta meg, a kiváló sportember az Erzsébet hídról felszállva ezúttal is előrukkolt lélegzetelállító mutatványával, többször is átrepült a Lánchíd alatt. A kétórás légiparádé keretében rendkívül alacsonyan egy utasszállító repülőgép is átszállt több Duna-híd felett, illetve helikopteres légiattrakció is látható volt, majd autós és motoros bemutatók következtek.Baumgartner Zsolt, a World Series by Renault (WSR) autóversenyzője a Nagy Futam elnevezésű légi- és autós parádén a belvárosi rakparton Budapesten 2014. május 1-jén. MTI Fotó: Szigetváry ZsoltA magyar autóversenyzők közül Baumgartner Zsolt korábbi F1-es pilóta egy együléses Renault versenyautóban tűnt fel, de teljesítette a kijelölt útvonalat Honda Civicjével a túraautó-világbajnokság (WTCC) hétvégi, mogyoródi futamára készülő Michelisz Norbert, az AutoGP-sorozatban szereplő Kiss Pál Tamás, a kamion Európa-bajnokság mezőnyében érdekelt OXXO Energy Truck Race Team két versenyzője, Kiss Norbert és Major Benedek, valamint motorkerékpárokkal a gyorsaságimotoros-vb 125 köbcentiméteres kategóriájának 2007-es győztese, Talmácsi Gábor és tanítványai is.A külföldi sztárok közül a kilencszeres ralivilágbajnok francia Sebastien Loeb WTCC-s Citroe:njével, Timo Glock pedig a német túraautó-bajnokságban (DTM) vezetett BMW-jével száguldozott Budapest utcáin.MTI

Mesél a TAXI! – Polinger Sándor

2014.05.01.
Amikor Polinger úrral a riport részleteit egyeztettük, részletesen magyaráztam neki az általam javasolt helyszín címét. Erre semmi szükség nem volt. Hamar kiderült, hogy Sándor a város minden apró kis zeg-zugát úgy ismeri, akár a tenyerét. Amikor az Árpád-hídon mentem, jobboldalon éppen oda lehetett látni a Dagály utca és az Esztergomi út sarkán lévő parkolóba, Sándor autóját több száz méterről is kiszúrtam. Na, mondom szép: én kések.Amikor odaértem szívélyesen üdvözölt, a tegeződés természetesnek tűnt. Kérdeznem sem kellett, Sándor magától kezdett a történetének mesélésébe. Eredeti szakmáját tekintve gépjármű technikus, dolgozott is autószerelőként, termelésirányítóként, később szállításvezető lett egy szövetkezetben. Több mint 4 éve dolgozott már, amikor megérintette a taxi világa.NÉVJEGY1978-ban kezdett dolgozni a Főtaxinál, természetesen Zsigulival. Akkoriban még váltókocsival dolgoztak, tehát a nappali műszakban a páros egyik tagja dolgozott az autóval, míg éjjel a másik. Sokat mesélt az általa hőskorszaknak nevezett időszakról, ami a 80-as éveket jelentette. Azt mondja, akkoriban a közepesnél jobban lehetett keresni a taxizással, úgyhogy Pest legjobb bárjaiba jártak akkori feleségével mulatni. Látszott szemében a nosztalgiázás kellemes élménye, teljesen bele is merültünk volna a múltidézésbe, de igyekeztem a szót az autókra terelni. Sándor elmondta, hogy részletes statisztikát vezet a fuvarnapokról, a km-re vetített költségeiről, amit 36 évre visszamenőleg össze is gyűjtött.Egy klasszikus pózSándor hűséges társa egy újonnan vásárolt Skoda Superb. Az új rendeletnek megfelelően sárgára fóliázott autó még közelről sem tűnik leharcoltnak. Eredeti színe fekete, ez jól látszik a zárt állapotban takart felületeken, amiket természetesen nem borítanak be fóliával. Kérdésemre, hogy mikor, hogyan sikerült hozzájutni a kocsihoz gyors és meglepően pontos válasz érkezik: 2005. december 9-én vette át a vadiúj kocsit, amely azonnal taxiént állt munkában Budapesten.A kocsiban a VW csoport 1,9 literes PDTDI rendszerű feltöltött dízelmotorja dolgozik, a km-óra pedig 632.684 km-en állt, amikor ránéztünk. Szakmabeliként nem meglepő, hogy Sándor rendszeresen hordja karbantartásra a kocsit. Nem kifejezetten márkaszervizben dolgoztat, hanem két ismerős, megbízható szerelő foglalkozik az autóval. Hogy alátámassza a megbízhatóságot, elmondja, hogy a legjobb barátjánál javíttatott azelőtt, de otthagyta a két srác miatt.Nem csalás, nem ámításAz autóval kapcsolatban gyengeségként említi, hogy véleménye szerint konstrukciós hiba, hogy a kuplungtárcsa átmérője nem elég nagy, ezért az indítások „nem elég elasztikusak”. A városi menet odafigyelést igényel, mert hamar melegszik a szerkezet. A rettegett kettős tömegű lendítőkerékkel kapcsolatban nagyon érdekes fogalmazott Sándor:Az első lendkereket, azt gyalázatos módon elhasználtam 160 ezer km alatt.Mi, átlagos autósok már örülünk, ha 160.000 km-t kibír az alkatrész. Sándor azt mondja, hogy neki saját vezetéstechnikai szisztémája van a kettős tömegű kendkerék megóvására: sportos visszaváltásokkal kíméli a szerkezetet. Lehet, hogy van ebben valami, mert elmondása szerint az amúgy is bontott alkatrészként beszerelt lendkerék most tart 200.000 km-nél. A kedvemért be is indítja, valóban nem hallani semmi rendellenes hangot. (A motor meg úgy jár mint a Schaffhausen…) A kinyomó csapágy minden esetben cserélve vannak, de a kuplungtárcsa kopórétegét, saját ellenőrzés után újraépítteti, az kerül vissza a rendszerbe.A futómű parádésSándor büszkén hangoztatja, hogy a Superb alatt az Audi A6-os futóműve van. A futómű első nagyjavítását fél millió km után végezték el. Ekkor cserélték az első lengőkarokat, a meghibásodások oka elsősorban a szilentblokkok kopása volt. A jobb hátsó lengőkar éppen most lett cseréve, 630.000 km után – kopogott a gömbfej. A hátsó felfüggesztés szilentje még eredeti, de azért már meg van rendelve a cseredarab.Teljesen csendes most az autó, lopni lehet vele!Ami a fékrendszert illeti, 70.000 km-t megy el egy fékbetéttel. Egy tárcsa nála két betétgarnitúrát koptat el.Sándor nem egy átlagos termet, panaszkodik is az ülésekre és kárpitokra. Saját ülését az autókárpitos már többször tömte, most nem rég új ülést vásárolt a „balegybe”. A többi ülések egyedileg gyártott, zippzáras, mosható huzat van. Azt mondja nincs mit tenni, az autót nem erre tervezték, természetes, hogy hamar kopik a belső tér. Azért az elvárható esztétikával rendelkezik a kocsi, ha valami kiszakad, ép alkatrész érkezik a helyére. Végítéletként elmondja, hogy a jövőre csereérett autó helyére a Superb aktuális modelljét fogja megvásárolni, lehet, hogy automata váltóval. A stabil minőség miatt eszébe sem jut márkát, vagy típust váltani.Sándor két legkedvesebb történeteA két előre eltervezett kérdésemet egyben tettem fel. Arra vonatkoznak, hogy érdekességképpen említsen meg egyet-kettőt a legérdesebb történetek közül, illetve próbáljon meg visszaemlékezni arra, hogy mi volt a legnagyobb érték, amit az autójában hagytak.Az utóbbival kezdte. Csepelen vett fel téglagyári munkást, fizetésnapon. Utasa már nem volt szomjas, amikor beszállt és kért egy hazafuvart. Haza is vitte annak rendje s módja szerint, éjfél után után érkeztek meg a Gyömrői útra. Fizetés után Sándor még látta, hogyan utasa bebotorkál a házba. Ezután hazament, és mielőtt váltótársának átadta volna az autót, az alapvető tisztogatást szerette volna még a kocsin megcsinálni. Amikor a hátsó traktust tette rendbe, észrevette, hogy egy boríték figyel az ülésen. Kilógott belőle a fizetési cédula, és tíz darab Ady Endrés ötszázas. (Csak viszonyítás képpen, egyZsiguli ára akkoriban 80.000 Ft. volt.) Egyből tudta, hogy kihez tartozik a pénz, gondolkodás nélkül visszaindult a címre. Már lentről hallatszott az elvesztett boríték miatti balhé. Hosszas kopogás után a feleség tépte fel az ajtót és fennhangon megkérdezte: Mit akar??? Sándor be sem fejezhette a mondatot, az asszony kitépte a kezéből a pénzt és becsapta az ajtót. Sándor bevallotta: akkor még bosszantotta kicsit a dolog, mert egy „kössz szépen” azért elvárható lett volna.Másik történetének főszereplője nem meglepő módon egy fiatal nő. Még fiatalon, 22 évesen vett fel egy akkor ballagott gimnazista lányt. A Víg Matróz étteremben volt a bankett, a fuvart pedig Csillaghegyre kérte a kisasszony, egy bokros résznél álltak meg. Innen újabb útbaigazításra lett volna szükség:-Hova vigyem, kisasszony? – kérdezte.A lány előrenyúlt és megfogta Sándor vállát és azt mondta:-De nagy mafla maga!Friss házasként Sándor igazán zavarba jött, megmondta a lánynak, hogy nem híve az ilyen nomád megoldásoknak.-Akkor vigyen haza! –kérte az utas. –Meghívom egy italra.Végül tényleg hazamentek a lány szüleinek házába, ahol Sándor jót beszélgetett utasával…Sándor zárszóként elmondja, hogy 36 év alatt nem okozott balesetet. A fényképezés alatt büszkén mutatta, hogy a motortérben olajfolyásnak semmi nyoma. Fogyasztása a taxiüzem ellenére is éppen csak meghaladja a 8 litert 100 kilométerenként, télen (klímázás nélkül) inkább 7 és fél.Búcsúztunk, Sándor az autóba ülve le is csapott egy reptéri fuvarra és elrobogott Ferihegy irányába.Köszönjük Sanyi Papa, jó utat, további balesetmentes közlekedést kívánunk!

Michelisznek a dobogó a célja a Hungaroringen

2014.05.01.
A Zengő Motorsport versenyzője, aki a vb-pontverseny kilencedik helyén áll, a csütörtöki sajtótájékoztatón kijelentette: nem tartozik a favoritok közé, mivel "a Citroën nagy elánnal és jó versenyzőkkel érkezett", de megígérte, mindent megtesz a jó szereplésért. Szerinte a második futamban jó időmérő-taktikával és egy kis szerencsével reális cél lehet az első három közé kerülés, sőt kedvező esetben akár a futamgyőzelem is összejöhet.Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója kiemelte: a cég életében a WTCC-futam az év második, a közönségnek pedig a legfontosabb esemény. Hozzátette: felkészültek arra, hogy vasárnap sok embert látnak vendégül és bízik abban, hogy a nézők új csapatokkal és új versenyzőkkel színvonalas versenyt, valamint magyar sikereket láthatnak.Zengő Zoltán csapatfőnök elmondta, öt éve vesznek részt a túraautó vb-n Michelisszel, akinek most a rajtszáma is az ötös lesz. Kijelentette: a résztvevők körében nagy népszerűségnek örvend a magyarországi futam, amely a vb egyik legfontosabb és leglátogatottabb versenye, most is több tízezer nézőre és jó hangulatú versenyre számít."Nagy félelemmel és reményekkel várom ezt a futamot, mert új autóval állunk a magyar szurkolók elé" - mondta Zengő Zoltán. Azzal folytatta, hogy a mostani autók technikai felszereltsége és paraméterei nagyban különböznek a korábbiaktól, "sokkal gyorsabbak, jobbak, egyúttal nehezebben és finomabban lehet állítani rajtuk".Arra is utalt, hogy az első két vb-futamban kisebb hátrányt halmoztak fel a Citroe:nnel szemben, de keményen dolgoznak azon, hogy ezt minél hamarabb ledolgozzák. Végül arra kérte a szurkolókat, hogy minél többen menjenek ki a Hungaroringre, mert "nemcsak Norbinak, hanem a Zengő Motorsportnak is nagy szüksége van a támogatásukra".A kilencszeres ralivilágbajnok, a WTCC-ben a Citroën színeiben szereplő Sebastian Loeb elmondta, pár éve egy Forma-3000-es tesztelésen már járt Magyarországon és az Air Race-en együtt repült Besenyei Péter műrepülő-világbajnokkal, de versenyezni most fog először itt."Azt hallottam, hogy jó vonalvezetésű a pálya és fantasztikus a közönség" - fűzte hozzá az autósport nagy egyénisége.MTI
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója