27 év után itt az első turbós Ferrari

2014.02.12.
A California T nevében a T betű a turbófeltöltésre utal. A kocsi orrában ugyanis a 4,3 literes szívómotor helyett egy 3,8 literes, dupla turbós V8-as dolgozik, amely közeli rokonságban áll a Maserati Quattroporte szintén 3,8 literes motorjával. A Ferrariban azonban 3799 helyett 3855 köbcentiméter a hengerűrtartalma, és nemcsak nagyobb teljesítményű (530 helyett 560 lóerő), és nyomatékú (650 Nm helyett 755 Nm), de a start-stop rendszernek hála takarékosabb is (11,8 helyett 10,7 literes az átlagfogyasztás). A kabrióhoz jobban illik az is, hogy pörgősebb lett a motor, a legnagyobb teljesítményét 6500 helyett 7500-as fordulatszámnál adja le.A frissített Californa 0-100 km/h-ra 3,6 másodperc alatt gyorsul fel, a végsebessége 312 km/h, előbbi adat hajszállal jobb a régi szívómotoros California értékénél. A kocsi fogyasztása a kisebb hengerűrtartalmú feltöltött erőforrásnak köszönhetően 15 százalékkal javult az elődhöz képest.Átdolgozták a futóművet is, új rugókat és kétszer gyorsabb reagálású, mágneses elven működő adaptív lengéscsillapítókat építettek be, emellett a kormányzást is közvetlenebbre áttételezték.Amihez nem nyúltak, az a 14 másodperc alatt nyíló/záródó keménytető. A kocsi méretei nem változtak, de az orrát teljesen áttervezték az F12 és az FF stílusában, hátul pedig a diffúzort cserélték le egy hatékonyabbra.Átdolgozták a műszerfalat is, új a 6,5 colos érintőképernyő és a fedélzeti infotainment rendszer. Újdonság a Turbo Performance Engineer nevű szeparált érintőképernyő, amely a motor aktuális adatait mutatja. Természetesen nem maradt ki a versenypályára való Race üzemmód és a rajtautomatika sem. Az újjávarázsolt California a márciusi Genfi Autószalonon ünnepli világpremierjét.

Autólopás! JVG-550 Toyota Prius

2014.02.12.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám:JVG-550-Gyártmány:Toyota-Típus:Prius-Gyártási év:2005-Motorszám:1NZ3706997-Alvázszám:JTDKB20U807036947-Szín:szürke-Lopás időpontja:2014 február 12-Lopás helyszíne - város:Budapest-Kerület:XI.-Utca, házszám:Karcag u. 11.-Megjegyzés:Az autóban két gyermekülés is volt.https://www.facebook.com/photo.php?fbid=592129447541409&set=a.592129344208086.1073742657.423534077734281&type=3&theater

Autólopás! KXW-762 Suzuki Swift - kék

2014.02.12.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám:KXW-762-Gyártmány:Suzuki-Egyéb típus:Swift-Típus:Swift-Gyártási év:2008-Motorszám:M13A2004377-Szín:kék-Lopás időpontja:2014 február 12-Lopás helyszíne - város:Budapest-Kerület:XI.-Utca, házszám:Orlay utca-Megjegyzés:11.kerület Orlay utca 9 elől valószinüleg februar 11 éről február 12 ére virradó éjjel történt a lopás. tulajdonos este 6 kor parkolt a lakàsa előtt feb 12-én reggel 8 kor vette észre, hogy eltünt az autó. https://www.facebook.com/photo.php?fbid=592127854208235&set=a.592127804208240.1073742656.423534077734281&type=3&theater

Szigetszentmiklósról lopták el, Érd mellől került elő

2014.02.12.
A kocsira egy nappal később a rendőrök találtak rá egy Érd melletti településen. Az autónak mind a zárja, mind a gyújtáskapcsolója meg volt rongálva.A tulajdonos tájékoztatta az autó megtalálásáról az AUTOVADASZ.EU munkatársát, aki felhívta a figyelmét arra, hogy a zárcserékkel párhuzamosan egy komolyabb védelmi rendszert is szereltessen be a gépjárműbe.

A Renault nem megy el Romániából, de fékezhet

2014.02.12.
A Renault Románia közlése szerint nem áll szándékában elhagyni Romániát, hiszen fontos ország, ahol több mint 2 milliárd eurót fektettek be műszaki fejlesztésbe, a termékskála bővítésébe és a teljes termelési lánc létrehozásába. A hírügynökség azt követően kérdezte meg a gyártót, hogy Traian Basescu román államfő kijelentette: a Renault Marokkóba telepíti pitesti összeszerelő üzemét, mert a kormány túl lassan építi az autópályákat.Főleg a Déli-Kárpátokat átszelő, Pitesti és az erdélyi Nagyszeben (Sibiu) közötti szakasz késleltetését rótta fel a kabinetnek, ami a Dacia Nyugat felé irányuló exportját lassítja, és emiatt csökken a vállalat versenyképessége. - Románia számos beruházást elveszít, ha nem fejezi be a IV. európai közlekedési folyosó nyomvonalán haladó dél-erdélyi autópálya építését – figyelmeztetett Basescu.A francia gyártó romániai leányvállalata közleményében emlékeztet, hogy naponta 350 teherautó szállítja Pitestiből Románia nyugati határa felé a Daciákat. "Az infrastruktúra korszerűsítése, ami csökkenti a szállításban tapasztalt késéseket, meghatározó szempont lesz számunkra a további fejlesztési terveinket illetően" - olvasható a Renault Románia közleményében.A francia gyártó 1999 szeptemberében ötvenmillió dollárért vette meg a román államtól a pitesti autógyár részvényeinek 80,1 százalékát. A csőd szélén álló Daciát megmentette a stratégiai befektető, és nyereségessé is tette. A Dacia 3 százalékkal járul hozzá Románia bruttó össztermékéhez, a román exportnak pedig a 10 százalékát teszik ki a francia gyártó járművei.
Címkék: 

Pajta, ahol az első Porsche készült

2014.02.12.
Szerző: Boros JenőMár elözönlötték a magyarok is a síterepeket, a téli utazások célja ötven százalékunknál Ausztria, ám olykor ott sem mindig lehet felcsatolni a léceket, olyankor mást kell kitalálni. A téli programok között nem elsődleges cél a kulturális és műszaki gyűjtemények látogatása, pedig megéri az időt és a kitérőt. Nemcsak autóimádóknak érdekes kirándulás a csodálatos fekvésű karintiai városka, Gmünd, melynek vára és központja akár filmdíszlet is lehetne. A hely érdekessége a Porsche múzeum, mely nem vetekedhet a híres márka stuttgarti gyűjteményével, de ritka darabjaival és múltjával olykor felülmúlja azt. Ráadásul a Villach és Salzburg között síelőknek Gmünd elérhetőbb, mint a Zuffenhausen-i Porsche komplexum.Magyar nyelvű kalauzAzoknak sem kell félni, akik nem beszélnek németül vagy angolul, mert a múzeumban magyar nyelvű prospektus ismerteti, hogy 1944 és 1950 között Prof. Dr. Ing. h. c. Ferdinand Porsche alkotóhelye volt Karintia, és Gmünd városában gyártották az első Porsche névre keresztelt autót, a 356-os típust is. Háromszáz autószerelő munkájával később még 44 kupé, és 8 kabrió készült itt, míg végül a márka visszaköltözött Németországba.A konstruktőr minden korszakából vannak itt érdekes darabok: a földszinten vetítőterem mellett  dokumentum-és makettgyűjtemény, valamint több igazi sportkocsi látható. A padlástér varázslatos autó garázs. A kiállított autók között van Steyr taxi, Porsche vadász terepjáró, parancsnoki Bogár és Kübelwagen.Favázas CisitaliaA gyűjtemény legérdekesebbje a favázas Cisitalia versenyautó modell, mely 1947-ben készült. Egymás mellett áll az alumíniumból és fából készült 356-os, a szomszédban pedig James Dean kedvence: egy ilyen sportkocsiban halt meg 1955-ben, közlekedési balesetben.Helmut Pfeifhoher műgyűjtő által 1982-ben megnyitott és Budapesttől 600 kilométerre fekvő magánmúzeum egész évben, minden nap látogatható. Aki pedig még patinásabb történelmi emlékre vágyik, annak érdemes elkocsikázni a falu határáig, ahol a háború elől Ausztriába menekített Porsche gyárnak otthont adó fabarakkok állnak eredeti állapotukban.Több mint gyerekjáték Igazi kincs az egyik vitrinben az ötvenes évekből származó távirányítós autó: a gyerek, vagy talán inkább az apuka letette a földre, beindította a 4,5 voltos lapos elemről táplált villanymotort, és a kormányra csatolt bovdenspirál forgatásával távirányította. A modell eredetijét, az 1950-ben bemutatott 356-os Coupét 4 hengeres, léghűtéses, 1086 cm3-es, 40 LE teljesítményű bokszer motor hajtotta, akár 140 km/órás sebességgel. A Ferdinand változatot a konstruktőr Porsche 75-ik születésnapjára gyártották.
Címkék: 

Schumacher síbalesete - spekuláció a tüdőgyulladásról szóló hír?

2014.02.12.
- Mint mindig ilyen esetekben, az a válaszom, hogy ha a Michael egészségi állapotáról szóló hírek nem a kezelőorvosaitól vagy a menedzsmentjétől származnak, spekulációnak tekintendők - mondta szerdán Sabine Kehm, újfent hozzátéve, hogy találgatásokat nem kommentál. A Bild úgy tudja, hogy Schumachert a tüdőgyulladás miatt antibiotikummal kezelték. Az expilóta akkor kapott tüdőgyulladást, amikor lassan próbálták felébreszteni a mesterséges kómából. Hogy a folyamatot emiatt félbeszakították-e vagy esetleg leállították, arról a lap nem írt.Schumacher a franciaországi Méribelben történt síbalesetében szenvedett súlyos fejsérüléseket, azóta a grenoble-i kórházban ápolják. A baleset után az állapota életveszélyes volt, kétszer operálták meg, a második beavatkozás során vérömlenyt távolítottak el az agyából. Két hete közölték, hogy fokozatosan megkezdték az ébresztését a mesterséges altatásból, azóta nem érkeztek róla újabb hivatalos hírek.

Utcai változat készül Michelisz versenyautójából

2014.02.12.
A felpaprikázott Civic szériaközeli tanulmányautó formájában a Genfi autószalonon debütál, a gyári hivatalos közleménye szerint a sorozatgyártás 2015-ben kezdődik. A Type-R külseje alaposan különbözik a normál Civicétől, a kiszélesített, szellőzőnyílással ellátott sárvédők, a hatalmas diffúzor a négy kipufogócsővel, és a hátsó lámpával egybeépített hátsó szárny és az alul végigfutó matt fekete fényezés speciális megjelenést kölcsönöz neki.Már korábban bejelentette a Honda, hogy a Type-R szériaváltozatába egy kétliteres turbómotort építenek, amely „legalább” 277 lóerős teljesítményt ad majd le. Azonban a végső változatban a 300 lóerőt is elérheti majd a motor teljesítménye, ami nagyjából megegyezik azzal, amit Michelisz Norbert WTCC-s Civic versenyautójában az 1,6-os turbómotor tud.A Type-R-t kizárólag hatfokozatú kézi váltóval lehet majd megvásárolni, a Civic kombihoz hasonlóan ebben is megjelenik az adaptív lengéscsillapítás, de itt is csak a hátsó tengelyen, hogy korrigálják az egyszerű, csatolt lengőkaros futómű hátrányait. Természetesen a kiszélesített nyomtávú futómű jóval keményebb lesz a normál Civicénél, és a fékek teljesítményét is megnövelik.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója