8 csónakmotort rejtett a Mercedes Sprinter

2016.05.30.
Az átkelőhelyen még 2016. május 27-én 18 órakor jelentkezett kilépésre egy román állampolgárságú férfi, az általa vezetett Mercedes Sprinterrel. Az ellenőrzés során a határrendészek megállapították, hogy a jármű rakterében található 8 darab használt csónakmotor egyike, szerepel a Schengeni Információs Rendszerben, azt a finn hatóságok keresték. A csónakmotort a magyar rendőrök lefoglalták. Az Országos Rendőr-főkapitányság Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ Sirene Irodája felvette a kapcsolatot a körözést elrendelő hatóságokkal - írta a police.hu.

Japánban további 7 millió autót hívnak vissza a légzsák miatt

2016.05.30.
A bejelentésből nem derült ki, hogy milyen márkájú autók mely típusait érinti a döntés. Japánban eddig már 19,6 millió autót kellett visszahívni, mert kiderült, hogy a beépített japán gyártmányú légzsákok életveszélyesek. Az Egyesült Államokban, ahol több mint száz amerikai gépkocsivezetőnek okoztak sérüléseket a Takata cég légzsákjai és tízen meghaltak emiatt, csaknem 29 millió autót kellett visszahívni. A Takata-légzsákok miatt globálisan visszahívott autók száma mára meghaladta a 100 milliót. A légzsákokkal az a probléma, hogy a felfújó pirotechnikai eszköz robbanótöltete idővel nedvességgel szívja meg magát, ami instabillá teszi a vegyületet, és így az eredetileg tervezettnél nagyobb erejű, repeszképző robbanást okozhat.

Monacói Nagydíj - Nemzetközi sajtóvisszhang

2016.05.30.
Anglia: The Times: "Hamilton maga mögött hagyott hét hónapnyi fájdalmat és balszerencsét, ez a győzelem megnyitja előtte az utat a negyedik világbajnoki cím felé. A 44-es rajtszámú pilótának ez volt a 44. sikere." The Telegraph: "Hamilton technikai problémák miatt a harmadik helyről rajtolt, de meghallgattattak az esőért mondott imái. Bátor egykiállásos taktikáját senki más nem merte megkockáztatni. Nico Rosberg sztoikusan viselte a vereséget." Olaszország: Gazzetta dello Sport: "Hamilton uralkodott az esőben, és köszönetet mondott az égieknek. A Ferrarinál gondok vannak, pilótái először nem kerültek dobogóra az idén." Corriere dello Sport: "Hamilton élvezte a versenyt, Vettel csalódott. A brit célkeresztbe vette a vb-címet, miután bő hat hónap elteltével ismét ő ünnepelhetett." Tuttosport: "A Ferrarinál ezúttal a pilóták is melléfogtak. A Red Bull +öngyilkossága+ izgalmassá tette a vb-t. A sok hiba megkönnyítette Hamilton dolgát." Németország: Frankfurter Allgemeine: "Hamilton Monacóban is megmutatta, hogy miért tartozik a legjobbak közé: a döntő pillanatban helyén volt a szíve. A Red Bull hibája is őt segítette." Süddeutsche Zeitung: "Négy ember, nulla kerék. Ricciardo rászedte a Mercedes versenyzőit, de egy bohózatba illő kerékcserével eljátszotta a győzelmi esélyeit." Bild: "Hamiltontól lett vizes Rosberg inge. Helyes döntés volt Nicónak elengedni a riválisát?" Spanyolország: Marca: "A Red Bull tönkretette Ricciardo győzelmét, ahogy a Mercedes tavaly a tegnapi győztes Hamiltonét." El Mundo: "Hamilton csodálatos, egy kockázatos stratégia révén megszerezte idei első diadalát." Ausztria: Die Presse: "Hamilton nyert Monacóban, mert harc nélkül megelőzhette mercedeses riválisát, Rosberget, és a Red Bull elrontotta Ricciardo kerékcseréjét. A vb ismét nyitott." Kurier: "A Red Bull odaajándékozta a győzelmet."

Lezárták az M7-est Budapest felé - baleset a 47-esen is

2016.05.30.
A Balaton irányába tartó kamion átszakította a szalagkorlátot, és a fővárosba vezető oldalon állapodott meg, a baleset csupán anyagi kárral járt - olvasható a közleményben. A forgalmat a 7-es főútra terelik. Két kamion ütközött össze Berettyóújfalu és Tépe között hétfő délelőtt, a 47-es főút érintett szakaszát teljes szélességében lezárta a rendőrség. A közlemény szerint az ütközés következtében az egyik kamion rakománya az úttestre borult, a másik kamion tartályából pedig üzemanyag ömlött az útra. A balesetben egy ember megsérült, őt a mentők kórházba vitték. A helyszínelés idején az érintett szakaszon teljes útlezárás van érvényben. A rendőrök a Debrecen irányából érkezőket Derecske, a Berettyóújfalutól érkezőket Földes felé terelik. A terelés csak a személygépkocsikat érinti - tette hozzá a rendőrség.

A Scania és az Ericsson közösen teszteli az 5G mobil technológiát

2016.05.30.
Ez a technológia kiemelt szerephez jut majd az önvezető és az összekapcsolt járművek tesztelése során. A Scania K+F létesítménybe három csúcstechnológiájú mobil bázisállomást telepítettek és a teszthálózatot folyamatosan frissítik a még kidolgozás alatt álló új fejlesztésekkel. Anders Ställberg, a Scania Városi Mobilizációs projekt vezetője elmondta: „Az új teszthálózat az 5G komponensekkel kiváló minőségű mobil hálózati szolgáltatást tesz lehetővé, alacsony késleltetéssel és nagy sávszélességgel, melyen az összetett adatok nagyon gyorsan és megbízhatóan átvihetők, így a legmegfelelőbben használható az önvezető kamionok működtetésénél.” Az 5G sokkal inkább támogatott a 4G hálózatoknál – legfőképp a gépek közötti kommunikációban. A Scaniánál az alacsony késleltetés az 5G kapcsolatokban azt jelenti, hogy az új technológia a járművek fékezési rendszerében használható vagy az egymás közötti információáramlás közben, ahol a sebesség és a megbízhatóság elengedhetetlen. Ez a technika az információátvitel megbízhatóságának és gyorsaságának javítására használható, így segíti a két vagy több összekapcsolt jármű összehangolt működtetését. Ahol korábban WLAN technológiát használtak, ott ezzel szemben az 5G technológia alternatív megoldást kínál garantált várakozási idővel és sávszélességgel. Az új technikai megoldás hasonlóképpen kulcsszerepet játszhat az önvezető járműrendszer tesztelésében is, ahol amellett, hogy folyamatosan frissül a térkép, a központi szerveren tárolt információk elérhetővé válnak a rendszer további járművei számára is. Mind a két fél, a Scania és az Ericsson is úgy véli, hogy az 5G kísérletek egyértelműen bizonyítják a technológia használhatóságát. Mindez lehetőséget teremt a Scania számára, hogy továbbfejlessze a képességeit az Ericssonnál végzett aktuális projektjeivel, míg ezzel párhuzamosan a Scania biztosítja, hogy a kommunikációs c ég egy jól működő, gyakorlati környezetben tesztelje a technológiát. A kutatás célja, hogy a többi vállalatnak is megmutassa, hogy iparáguk szempontjából ez a technológia lehetővé teszi és támogatja a digitális adatátvitelt. Ami a jövőt illeti, ezek a vizsgálódások nem korlátozódhatnak csupán a Scania központjára, Södertäljéra, a svéd járműipari vállalat hozzáférést kap majd az 5G hálózathoz az Ericsson székhelyében is. Tény, hogy az Ericsson 5G hálózatát a svéd Kista településen már előzetesen tesztelték egy kisebb próbaüzem során, amikor is önvezető buszokat használtak az áprilisi svéd Kista Mobilitási Hét alatt. A település azért is érdekes, mert ez lesz a helyszíne a Scania automatizált városi közlekedés projektjének.

Áradás miatt szünetel a gyártás az Audi neckarsulmi üzemében

2016.05.30.
Az Audi szóvivőjének hétfői közleménye szerint az üzem mintegy 2700 dolgozója reggel nem tudta felvenni a munkát, a gyártás szünetel. Az Audi 16 ezer alkalmazottat foglalkoztat Neckarsulmban. Az üzemterületről a tűzoltóság a reggeli órák óta szivattyúzza a vizet. A gyártás újraindításának lehetséges időpontjáról még nincsenek információk.

Félmillió motoros gurult Washingtonban az Emlékezet Napján

2016.05.30.
Az emléknap ünnepségei és rendezvényei már vasárnap megkezdődtek: a többi között azzal, hogy a híres Guruló Mennydörgés nevű motoros szervezet tagjai motorjaikon végig gördültek a szövetségi főváros útjain a Pentagontól a vietnami háború emlékművéig. A motorosok az ország valamennyi szövetségi államából érkeztek, és szinte ellepték a fővárost és környékét. A rendőrségi adatok szerint félmilliónyian érkeztek Washington DC-be. A motorosok felvonulásának hagyománya 1988-ban kezdődött, s a résztvevők mindig az Emlékezet Napja előtti vasárnapon tartják, a szövetségi fővárosban. Így emlékeznek a háborúkban meghalt, eltűnt és fogságba esett katonákra. 1988-ban a motoros szervezetnek mintegy háromezer tagja volt, mára már több mint egymilliónyian csatlakoztak hozzájuk. Az évek során nonprofit szervezetet is létrehoztak, amely a háborús áldozatok és veteránok családjait segíti, s a motoros szervezet gyakran hallatja hangját politikai kérdésekben is. 2015 decemberében például nyílt levelet tettek közzé, amelyben azt kérdezték Obama elnöktől: mivel az Egyesült Államok egyre mélyebben bonyolódik iszlám államokban zajló háborúkba, vajon az amerikai kormányzat miért nem kér kártérítést ezektől az államoktól.

A csíkszeredai Waberer's Soroksárra költözött

2016.05.30.
A három hete meghozott határozat szerint azoknak kell települési adót fizetniük, akik valamely szálláshelyre lakóként bejelentkeznek; a döntés célja nem a bevételszerzés, hanem az, hogy megakadályozzák a tömeges fiktív bejelentkezést. A cikk szerint a 22 ezer ember lakta kerületben már mintegy kétezren jelentkeztek be a nagybani zöldségpiac területén működő panzióba. A jelenség magyarázataként említik, hogy a szomszédban működik a Waberer's International Zrt. kamiontelepe, ahová sokan jöttek dolgozni a csíkszeredai létesítmény bezárása után, nekik pedig a lakóhelyhez kötött ellátások igénybevételéhez lakcímre van szükségük.  

Visszatért a Top Gear az új stábbal

2016.05.30.
Evans, LeBlanc és az elmaradhatatlan, misztikus - legalábbis a nézők számára ismeretlen kilétű, mindig bukósisakot viselő - instruktor, a Stig mellett a stáb tagja az ír Eddie Jordan, aki korábban Forma 1-es csapatfőnök is volt, az utóbbi években pedig a BBC Forma 1-es versenykommentátoraként jelent meg rendre a képernyőn. Jordan csapatában annak idején olyan versenyzők is megfordultak, mint Michael Schumacher és Damon Hill. A Top Gear stábjához szerződött a német Sabine Schmitz autóversenyző, aki másfél évtizede az első nő a műsorvezetői csapatban. A Top Gear újonca Rory Reid is, aki korábban a CNET és a Sky csatornákon vezetett autós műsorokat; őt a tavalyi nyilvános szereplőválogatáson választották ki a producerek. A csapat tagja Chris Harris, akinek eddig online csatornákon, például a YouTube-on voltak közkedvelt autós műsorai. A vasárnap indult új Top Gear-évad epizódjait nyolc hónap alatt forgatták kilenc országban, és a stáb összesen 12 ezer kilométert vezetett. Az első adás azonban Angliában indult: Evans és LeBlanc a brit autógyártás félmúltjának legalább annyira híres, mint amennyire hírhedt egykori termékével, a háromkerekű Reliant egy-egy Rialto modelljével hajtott Londonból Blackpoolba. Evans kocsija a brit lobogó, a Union Jack, LeBlanc Reliantje az amerikai csillagos-sávos zászló színeiben pompázott. Sabine Schmitz és Chris Evans ezután egy nevadai repülőtéren szupergyors sportkocsikban vadászrepülőkkel kelt versenyre, a Top Gear saját versenypályáján, a Surrey megyei Dunsfold egykori katonai repülőterén pedig Jesse Eisenberg, a fiatal amerikai színész és a világszerte népszerű, szavait nem mindig megválogató - ezért műsoraival Nagy-Britanniában általában késő este képernyőre kerülő - tévés sztárséf, Gordon Ramsay mérte össze tudását. A viadalból Ramsay került ki győztesen gyorsabb köridővel. A Top Gear világhírű előző műsorvezetőjét, Jeremy Clarksont - aki 2002 óta vezette és tette globális bombasikerré a könnyed hangvételű, pergő ritmusú autós műsort - tavaly menesztette a BBC, miután a műsorvezető egy elmérgesedett vita végén orrba vágta Oisin Tymon producert, aki kórházi ellátásra szorult. Clarkson állítólag azon dühödött fel, hogy egy hosszú forgatási nap után a stábot nem várta meleg étel a szállodában. Clarkson nélkül nem vállalta a folytatást a Top Gear másik két volt frontembere, James May és Richard Hammond sem. Az ügy Nagy-Britanniában és világszerte is komoly vihart kavart, mivel a műsort - a BBC saját statisztikái szerint - 214 országban, vagyis gyakorlatilag az egész világon sugározták, és hetente 350 millióan nézték. Forgalmazása a BBC-nek becslések szerint évi 50 millió font (több mint 20 milliárd forint) bevételt hozott. Clarkson és két kollégája az Amazon cégcsoport online műsorszolgáltatójánál, az Amazon Prime-nál folytatja ősztől egy vadonatúj, Grand Tour címmel induló autós műsorral. A sorozat azért kapta ezt a címet, mert minden egyes epizódja más-más országból jelentkezik. Hírek szerint az Amazon 160 millió fontért (66 milliárd forintért) rendelt meg egyelőre három évadot Clarksonéktól.  

Zivatar és felhőszakadás – 17 megyére elsőfokú a figyelmeztetés

2016.05.30.
A heves zivatarok és a felhőszakadás veszélye miatt hétfőre Vas és Zala megye kivételével az egész országra kiadták az elsőfokú figyelmeztetést. Mint írták: egy-egy rövid zápor a Dunántúlon sem zárható ki, a Dunától keletre viszont intenzív záporok, heves zivatarok is várhatók: felhőszakadás, jégeső is előfordulhat. A Dunántúlon erős, zivatarok környezetében akár viharos széllökésekre is készülni kell. Emellett hétfőn keleten kevés napsütés valószínű, de az ország többi részén hosszabb-rövidebb időre kisüthet a nap. A legalacsonyabb hőmérséklet általában 15-19, a legmagasabb hőmérséklet hétfőn 24-29 fok között várható. Kedden, május utolsó napján főleg északon és nyugaton szórványosan zápor, zivatar is kialakulhat, de ezzel együtt általában sok napsütés várható. A leghidegebb órákban 11-17 fok lehet, nappal 23-28 fokig melegszik a levegő. Szerdán, június elsején is hasonló idő várható. Emellett késő délutántól már a déli megyékben is lehet csapadék. A minimumhőmérséklet 9-15 fok között valószínű. A nappali maximumok 23-28 fok körül alakulnak. Csütörtökön helyenként akár több órára is kisüthet a nap, de – különösen a déli óráktól – ismét többfelé várható zápor, zivatar. A legalacsonyabb hőmérséklet 11-18, a legmagasabb hőmérséklet 21-26 fok körül alakul. Pénteken, szombaton és vasárnap is több helyen fordulhat elő zápor, zivatar. A leghidegebb órákban pénteken 10-17, szombaton 11-17, vasárnap 12-17 fok lehet. Pénteken és szombaton várhatóan 21-27 fokig melegszik a levegő. Vasárnap a nappali maximumok várhatóan 20-25 fok körül alakulnak – olvasható az előrejelzésben.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója