Biztonságosabb évet zárhat a légiközlekedés

2019.12.12.
December 15-ig az előzetes adatok szerint 23 baleset történt, ebből hat volt halálos, ezekben 226 ember vesztette életét. Ezzel szemben tavaly a teljes évben 11 halálos balesetben 523-an haltak meg.     Az alelnök szerint, ha az adatok nem romlanak tovább, akkor 2019 a 2017-es rekord évnél is biztonságosabbnak bizonyulhat.     Akkor az egymillió járatra vetített esetszám 1,06 volt, december 15-ig 0,91 baleset jutott ezer járatra. A világ régiói közül az Egyesült Államokban (1,1) és Afrikában (4,4) növekedett a balesetek száma.      Nick Careen, a IATA biztonságért felelős vezetője azt emelte ki, hogy egyre nagyobb kockázatot jelentenek a lítiumos akkumulátorok a légiközlekedésre, mert sok gyártó és szállító nem veszi figyelembe a szállításra vonatkozó szabályokat. Ezek kimondják, hogy akkumulátort személyszállító gépen, a rakodótérben tilos szállítani, mert ezek az eszközök tűzveszélyesek.     Hangsúlyozta, hogy a IATA új jelzőrendszert vezetett be, amelyen keresztül jelenteni lehet a szabályszegést, de a kormányoknak is lépniük kell, fel kell hívniuk a figyelmet a szabályok betartására, a hatóságoknak pedig minden esetben eljárást kell indítaniuk a szabályszegők ellen. (mti)

Terv szerint elindult az Opel Corsa-e Rally tesztelése

2019.12.12.
„Hármas célt tűztünk magunk elé“, mondta az Opel Motorsport igazgatója, Jörg Schrott. „Mindkét autóval lehetőleg sok kilométert hajtunk, hogy már korai fázisban minél több valóságos adatot gyűjthessünk. Elektromos raliautóval még nincsenek tapasztalatok, ezért a projekt első részében számításokra és szimulációkra voltunk utalva. Most ezeket helyettesítjük egymás után gyakorlati mérésekkel. A tesztek másik súlyponti kérdése az akkumulátor terhelhetősége és hőháztartása és a szoftver adaptálása. Örömünkre, eddig zavartalanul fut a program.“ Az Opel Motorsport mérnökcsapata csak a második lépésben megy rá a 100 kW/136 LE teljesítményű villanyautó gyorsaságára. „Fontos, hogy mindenkor, bármilyen körülmények között egy márkakupa-versenyautó képességei állandóak és megbízhatóak legyenek, hogy valamennyi résztvevő azonos esélyekkel indulhasson“, folytatta Jörg Schrott. „Azt is előirányoztuk, hogy a Corsa-e Rally érje el, sőt szárnyalja is túl a benzinmotoros elődtípus, az Opel ADAM Cup nívóját. Errefelé is jó úton haladunk. Megközelítőleg azonos teljesítmény mellett a Corsa-e Rally 260 newtonméteres nyomatéka jóval felülmúlja a másikét. A teljes padlóváz alá beépített akkumulátortelep mélyre viszi a tömegközéppontot, és nagyon jó az autó súlyelosztása is – ami lényeges szempont egy gyors versenyautónál. Most már csak a minél kiegyensúlyozottabb futómű-konfigurációt kell megtalálni. Ennek érdekében januártól valódi gyorsasági szakaszokat szimulálunk majd.“ Amint lezárul a Corsa-e Rally fejlesztése, megépítenek egy úgynevezett referenciaautót, amely az ügyfeleknek átadandó kocsik mintája lesz. Az első Super Season 2020/2021-es idényre a tervek szerint húsz darab Corsa-e Rallyt raknak össze, amelyek közül nyárig 15 kerül az ügyfelek kezébe – idejében az első, júliusi próbafutam előtt. Perfekt hangolású menetmódok gyorsasági és összekötő szakaszokra A Corsa-e Rally akkumulátora megegyezik a szériaautóéval. 50 kWh kapacitása, a WLTP szerint, normál közúti közlekedésben 337 kilométerre elég. A raliautó verseny-hatótávjának maximalizálására háromféle üzemmód közül lehet választani: „WP“-ben (gyorsasági szakasz) legalább 60 kilométeren rendelkezésre áll a csúcsteljesítmény és a maximális nyomaték. „WP Regen“ (gyorsasági, esős) módban a síkos talajhoz alkalmazkodik a nyomatékgörbe – hiszen a villanyautók már indulástól nagyon erősen húznak. A takarékos „Eco“ módot az összekötő szakaszokon használják majd két gyorsasági között, illetve a szervizhelyre menet, és onnan vissza a pályára. A Corsa-e Rally előrendelése máris megnyílt, az ADAC Opel e-Rally Cup 2020/2021-re nevezni 2019. december 15.-étől lehet. Az érdeklődők további információkat találnak az interneten (www.opel-motorsport.com vagy www.adac.de/e-rally) valamint a következő e-mail címen: customer@opel-motorsport.com

A legsportosabb Q-modell – Az új Audi RS Q8

2019.12.12.
„Első ízben mutatunk be az Audi RS-modellek 25 éves története során a vérbeli nagyteljesítményű sportautók génjeit hordozó, nagyméretű SUV-kupét” – hangsúlyozta Oliver Hoffmann, az Audi Sport GmbH ügyvezető igazgatója. „V8-as biturbo-benzinmotorjával az Audi RS Q8 az RS-modellcsalád legtekintélyesebb tagja.” Maximális teljesítmény és magas fokú gazdaságosság – a hajtásrendszer 441 kW (600 LE) teljesítmény, a 2200 és 4500 percenkénti fordulatszám közöti tartományon 800 newtonméter forgatónyomaték – az új Audi RS Q8 4,0 literes, V8-as erőforrása valóban mély benyomást keltő menetteljesítményekkel szolgál. Turbófeltöltésű és közvetlen benzinbefecskendezésű aggregátjával az Audi Sport SUV-kupéja álló helyzetből mindössze 3,8 másodperc alatt gyorsít fel 100 kilométer/órás és 13,7 másodperc alatt 200 kilométer/órás tempóra, végsebességét pedig 250 kilométer/órára korlátozza az elektronika. Az opcionális Dinamika csomag plusz részeként a csúcssebessége akár 305 kilométer/óráig is emelhető. 1-3-7-2-6-5-4-8 gyújtási sorrendjével a 4.0 TFSI erőforrást sportosan telt hangzás jellemzi. Kettős vezetésű kipufogórendszere az RS-modellekre jellemző módon kétoldalt mély benyomást keltő, ovális végcsövekben zárul. A vezető az Audi drive select menetdinamikai szabályzórendszerrel igény szerint befolyásolhatja a motor hangját, a fekete végcsövekkel szerelt, extrafelszerelésként rendelhető RS sportkipufogó-rendszer pedig még sportosabb akusztikai élményről gondoskodik. Az RS Q8 V8-as biturbo-erőforrása kiemelkedő menetteljesítményekkel ötvözi magasfokú gazdaságosságát. Mild-hibrid rendszere (MHEV) 48-voltos fedélzeti elektromos főhálózatra épül, s központi eleme a főtengelyre csatlakozó, szíjhajtású indítógenerátor, amely az enyhe lassítások és a fékezések során akár 12 kW teljesítménnyel is táplálhat vissza energiát, ami azután a lítiumion-akkumulátorban tárolható. Amikor a vezető az 55 és 160 kilométer/óra közötti sebességtartományban elveszi a gázt, a hajtásrendszer-menedzsment a pillanatnyi menethelyzet és az Audi drive select menetdinamikai szabályzórendszerben beállított üzemmód szerint két lehetőség közül választ: az új RS Q8 energiát táplálhat vissza (rekuperáció) vagy leállított motorral akár 40 másodpercen át szabadon gördülhet („vitorlázás”). A gázpedálra lépve a szíjhajtású indítógenerátor a másodperc tört része alatt újraindítja a motort. Az MHEV-technika már 22 kilométer/óra maradványsebességtől lehetővé teszi az automatikus motorleállítás és -indítás rendszerének (Start-Stop System) alkalmazását. A még hatékonyabb gazdaságosság érdekében a mild-hibrid rendszer kameraalapú érzékelőkkel is összeköttetésben áll. Amint az első kamera az új RS Q8 előtt álló jármű elindulását érzékeli, álló helyzetben a féket nyomva is beindul a motor. Az MHEV-komponensek együttműködése jelentősen növeli a menetkényelmet, s a mindennapos üzem során akár 0,8 liter üzemanyagot is megtakaríthat 100 kilométerenként.  
Címkék: 

43 métert repült a sofőr, de a Camry megmentette

2019.12.12.
Először tavaly reppentek fel a hírek, hogy a Toyota előrehaladott kutatásokat folytat a repülő autók terén. A vállalat szabadalmaztatott egy „kettős üzemű” járművet, amelynek kerekei mozgatható karok végére vannak szerelve; a karok felemelhetők, a kerekek ilyenkor forgószárnyként működnek. Ezzel szinte egyidőben jelentették be, hogy az autógyártó egy fejlesztő csapattal is együttműködik, támogatva egy szintén nem átlagos megjelenésű és funkcionalitású röpképes közúti jármű – a SkyDrive – megvalósítását. A legoptimistább elképzelések szerint 2020 nyarán az olimpiai lángot Japánon végig kísérő, környezetbarát Toyota járművekből álló flotta mellett ezek a repülő járművek is szerephez juthatnak az olimpiai játékokhoz kapcsolódó ünnepségeken – akár az olimpiai fáklya meggyújtását is rájuk bízhatják. Az a repülő Toyota azonban, amelyről a napokban számolt be az észak-amerikai sajtó, egyáltalán nem új fejlesztés – igaz, meglehetősen biztonságosnak bizonyult. Történt ugyanis, hogy egy floridai autós – vélhetően egészségügyi okokból – elvesztette uralmát a gyorsforgalmi úton haladó járműve felett. A gépkocsi belefutott az utat szegélyező árokba, mintegy 150 méteren át haladt a rövid fűben – féknyomokat nem találtak –, majd egy földbucka rámpaként lőtte ki a nagy sebességgel haladó járművet, egyenesen egy autókereskedés felé. A Camry a későbbi számítások szerint csaknem 43 métert repült, és a csodával határos módon sem autónak, sem embernek nem lett baja, pedig a baleset pillanatában legalább egy tucatnyi ügyfél volt a kereskedésben. A Camry mintegy 12 autót került el, szemtanúk szerint íve legmagasabb pontján több mint hat méter magasan szárnyalt – ezzel akár egy kaszkadőrműsorban is felléphetett volna. Persze, amikor végül földet ért, alig néhány méterre egy rémült alkalmazottól, bepótolta az elmaradt pusztítást: előbb az autó orra szakadt le, majd a szedán miszlikbe tört egy parkoló autót, egy másodikat súrolt, és 180 fokot megperdülve, hátsó részével egy harmadik autóba csapódva állt meg. A sofőrnek többször is hihetetlen szerencséje volt. Egyrészt, hogy az autókereskedés tervezője nem függőleges beton támfalat, hanem ferde rézsűt álmodott meg a parkoló szegélyeként. Másrészt, hogy a repülés végén a Camry az aszfalton landolt, nem pedig egy járműnek vagy az épületnek csapódott. Harmadrészt, hogy nem frontálisan, hanem jobb hátsó ajtajával csapódott neki a parkoló terepjárónak. És végül, de utolsósorban hogy egy új Toyota Camryben ült. A felvételek tanúsága szerint az autó az az ultra szilárd TNGA padlólemezre épülő, legújabb generációs modell volt, amely remekül szerepelt az észak-amerikai hatósági törésteszteken. Az autó az IIHS (közlekedés-biztonsági biztosító intézet) vizsgálatán elnyerte a létező legmagasabb minősítést, a „Top Safety Pick+” besorolást1. Kiválóan teljesített az ütközéses tesztek mindegyikén – és bár ez ebben a helyzetben vajmi keveset számít, vezetőtámogató rendszerei, gyermek- és gyalogosvédelmi teljesítménye, illetve fejlett fényszórója is maximális minősítést érdemelt. A floridai balesetben ennek ellenére súlyos sérüléseket szenvedhetett volna el a sofőr, hiszen nem kötötte be a biztonsági övét, ám a Camry – saját maga teljes pusztulása árán – így is megóvta az életét.

Több baleset is történt az M6-os autópályán

2019.12.12.
Az eddig rendelkezésre álló információk alapján 2019. december 12-én a  reggeli órákban az M6-os autópálya 66. kilométerszelvényénél, Dunaújváros térségében, Budapest felé egy autó a szalagkorlátnak sodródott, majd a mögötte haladó 4 jármű szintén egymásnak ütközött. A baleset miatt a pálya érintett útszakasza jelenleg egy sávon járható. A forgalmat a a rendőrök a baleset helyszínelésére és a műszaki mentés idejére egy sávra terelik az arra közlekedők részére. (police.hu)

Megújult a Volkswagen e-up!

2019.12.11.
A 3,6 méter hosszú, 1,9 méter széles és 2,4 méter tengelytávolságú autó külsőre szinte alig változott, az újdonságot az új Volkswagen logó jelenti, amely 2D-ben került fel a kocsi orrára. A front részen és hátul is kék keresztcsík, valamint az e-up! felirat jelöli az elektromos változatot, de a Volkswagen elektromos autóinak azonosítója, a C-alakú LED nappali menetfény is egyértelműsíti a kocsi hajtásláncát. A beltérben vonzó alapfelszereltség várja az utasokat: így például a Bluetooth csatlakozásra alkalmas „Composition phone” rádió, okostelefontartó és USB-csatlakozó, elektronikusan szabályozható „Climatronic” klímaberendezés, első elektromos ablakok, továbbá alapnak számít a sávtartó asszisztens, és összesen hat légzsák – 2 első-, 2 függöny- és 2 oldallégzsák – is. Szintén a széria részét képezi az biztonságiöv-kontroll, valamint az első ülésekbe integrált fejtámasz és a magasságállítós vezetőülés. A hátsó ülések 40:60 arányban dönthetők, ezáltal a 251 literes csomagtartó akár 959 literesre is bővíthető. Ugyan a külső megegyezik a 2013-ban bemutatott modellével, a benne rejlő technológia teljesen megújult. A legnagyobb változást az hozta, hogy 18,7 kW óráról közel a duplájára, 36,8 kW órásra nőtt az akkumulátor kapacitása (ebből egyébként 32,3 kW óra a ténylegesen felhasználható), a nagyfeszültségű hajtómű többi alkatrésze gyakorlatilag változatlan maradt. A 14 modulból álló akkumulátort két blokkra osztották, amelyeket az első és a hátsó ülések alatt helyeztek el. Az összes vezérlőt, biztosítékot és csatlakozókat beleértve az elektromos rendszer 248 kilós, csupán 15 kilogrammal több az előző modellhez képest, az összsúly pedig 1160 kilogramm, amely az optimalizált gördülésű gumik és az alacsony, 0,31-es légellenállási mutató mellett szintén hozzájárul a hatótáv növekedéshez. A megújult e-up! ezeknek köszönhetően átlagosan 12,7-12,9 kWh/100 kilométer fogyasztással is beéri, így – WLTP-szabvány szerint – 133 kilométerről 260 kilométerre nőtt a valós vezetési körülmények között megtehető hatótávolság. Ideális körülmények között egy töltéssel Budapestről akár Pécs, Békéscsaba, Debrecen és Szombathely is elérhető a kisautóval; persze a modell továbbra is városi környezetben érzi igazán otthon magát. A megnövelt hatótávnak köszönhetően napi 35 kilométeres utazással számolva akár egy hétig autózhatunk egyetlen töltéssel. A 100 kilométerre vetített költség pedig 37,6 Ft/kW áron kalkulálva 500 forint körül alakul. A megújult e-up! standard módban 11,9 másodperc alatt gyorsul 0-ról 100 kilométeres sebességre. A teljesen elektromos erőforrás legnagyobb teljesítménye ebben az üzemmódban 83 lóerő, maximális nyomatéka 212 Nm, amely már álló helyzetből rendelkezésre áll. A városi kisautó legnagyobb sebessége 130 kilométer/óra, amelyet elektromosan korlátoz a rendszer annak érdekében, hogy a hatótávot megőrizze. A teljesítményt, így a fogyasztást és a hatótávot a sofőr a vezetői profilokkal is befolyásolhatja, a Standard mód mellett utazhatunk Eco vagy Eco+ programmal is. Eco beállításnál 68 lóerővel, 167 Nm nyomatékkal és 115 kilométeres maximális sebességgel számolhatunk, Eco+ esetén 54 lóerő, 133 Nm nyomaték áll rendelkezésünkre, leggyorsabban pedig 90 kilométeres tempóval hajthatunk. Újdonságnak számít, és a kategóriában szinte még egyedülálló, hogy a megújult e-up!-ot egyenárammal és váltóárammal is tölthetjük. Amennyiben az akkumulátor teljesen lemerül, egy óra alatt akár 80 százalékosra tölthető fel CCS csatlakozóval. Váltóáram használatával, 7,2 kW-os aljzaton pedig közel 4 óra alatt érhetjük el ezt a töltöttségi szintet. A megújult e-up! talán legnagyobb vonzerejének a megnövelt hatótávolság mellett a kocsi ára számít, a listaáron 7,5 millió forintért kapható modell most 1 millió forintos importőri árkedvezménnyel, az autó értékére vetített 21 százalékos állami ártámogatással (1.368.864 Ft) és a kedvezményes 3.990 forintos Wallbox falitöltővel (a Wallbox ára tartalmazza a felszerelés előtti felmérést) 5.153.526 forintért vásárolható meg. Ráadásul, Porsche Bankos finanszírozás esetén ez további 300.000 forinttal csökkenthető.
Címkék: 

Elektromos Mustang – Új csődör a Ford-karámban

2019.12.11.
Szerző: Heimer György Miközben a Ford és a Ferrari párharcáról szóló Aszfalt királyai című film ezekben a hetekben debütált a hazai mozikban, november 18-án, a Los Angeles-i autó kiállításon világra szóló hírveréssel bemutatkozott a Ford Mustang Mach E. Az Aszfalt királyai játékfilm, de van valóságmagja. A hollywoodi mozi – bravúros autóversenyzési jelenetekkel és persze szívfacsaróan – még a kilencszázhatvanas évek sportautós világába repít vissza. Elmeséli, hogy akkortájt a Ford égisze alatt egy sportkocsi-fejlesztő mérnök és pilótája milyen erőfeszítések árán fejlesztette ki a GT40 jelű szuperverdát és kőrözték le a verhetetlennek hitt Ferrarit a 24-órás Le Mans-i autós viadalon. A küzdelem valójában akkor is a gyilkos üzleti versenyről, a profitokról szólt, és most félévszázaddal később a Mustang Mach-E piacra dobásával a Ford újabb dicsőségre készül ezúttal az elektromos autók piaci arénájában. A tisztán elektromos meghajtású Mustang legföljebb csak a kultikus V8-as előd nevében azonos: afféle marketingfogás, hogy ezzel is segítsen válaszolni a Tesla kihívására. Az e-Mustang valójában egy ötszemélyes suv, a ma elérhető korszerű villanyos, digitális járműtechnikákkal. Mint ahogy a Ford brosúrája írja, „a 2020 végén megjelenő, állandó mágneses elektromotorokkal hajtott kocsi vásárlói normál és kibővített akkumulátor-kapacitások, illetve első- és összkerékhajtású kivitelek közül választhatnak. A jármű nagyobb teljesítményű változata akár 600 kilométer megtételére is képes (WLTP szabvány szerint). A nagyobb akkumulátor kapacitású és összkerékhajtású kivitel tervezett teljesítménye 337 lóerő (248 kW), forgatónyomatéka pedig 565 Nm. A Ford emellett egy különlegesen nagy teljesítményű modellt is kínál majd. A 465 lóerős (342kW) GT változat állórajttal kevesebb, mint 5 másodperc alatt gyorsul fel a 100 km/óra sebességre.” E ponton érdemes megjegyezni, hogy a Ford magyarországi importőre már feltette eladási listájára a Mustang egyes típusainak részletekbe menő specifikációját (www.ford.hu), jóllehet árusítása legkorábban 2021 elején kezdődhet. Mindenesetre az első műszaki ismertetőkből ítélve a Ford fejlesztői minden tudásukat beleadták, hogy a konkurensek, mindenekelőtt az Audi E-Tron, a Jaguar I-Pace és a Tesla 3 típusaival lépést tartsanak. A bődületes teljesítményű elektromotorokon túl ezt illusztrálja az e-Mustangban debütáló újgenerációs SYNC kommunikációs és szórakoztató rendszer táblaméretű, 15,5 colos képernyője, amely többi között felhő alapú kapcsolatokat, beszélgetős stílusú hangvezérlést kínál. Mindemellett a jármű a digitális „over-the-air” frissítésekkel tovább fejleszthető, így a jármű teljesítménye – távolból, szoftveres úton – újra javítható. Újdonságnak számít az ajtónyitást és a motorindítást megkönnyítő „telefonos kulcstechnológia”. Bluetooth használatával a jármű azonosítja a tulajdonos okostelefonját, az ajtón kipattint egy kis kilincsszerűséget, vagyis az autósnak nem is kell előhalásznia, nyomogatni távbeszélőjét a beszálláshoz, illetve a kocsi elindításához. Miután az elektromotor(ok) és a lítium-ion akkupakk a tengelyek mentén, illetve kocsi fenékvázában kapott helyet, öt személy számára kényelmes utas- és csomagteret sikerült kialakítani. A csomagtartó 402 literes (a hátsó üléstámlák ledöntésével 1420 liter), de emellett elől, a motortér hagyományos helyén egy 100 literes tároló rekesz is található. Ami az e-autók fontos alapkérdését, az akkutöltés lehetőségeit illeti, a Ford azt álltja, hogy az e-Mustanghoz kínált otthoni fali doboza ötször akkora töltőkapacitású, mint a háztartási konnektorok. Az amerikai multi ugyanakkor itt Európában is nagy súlyt helyez a nyilvános töltőpontok minél könnyebb elérésre. Az úgynevezett FordPass Connect fedélzeti névre keresztelt modem révén az ügyfelek 21 európai országban, 125 ezer töltőponton „tankolhatnak”. Emellett a Ford részese az Ionity hálózatnak (amely több más márkával együtt 400 nagyteljesítményű töltőállomás kiépítését tervezi 2020-ig a legfontosabb európai autópályák mentén), így tíz perc alatt akár 93 kilométerre elegendő szufla is betölthető egy musztangos akkucsomagjába. A normál akkumulátoros modellváltozat 10 százalékos feltöltöttsége 38 perc alatt 80 százalékra nyomható fel egy egyenáramú gyorstöltő állomáson – jegyzi meg a Ford ismertetője. Az elektromos Mustangoknak még nincs hivatalos forintára, bár a magyar Ford-honlapon az állami kedvezmény igénybevételének lehetőségét már beígérték. Egyes sajtóbeszámolók szerint az európai (alap)ár 18 millió forint körül alakulhat. A C.net portál (www.c.net.com), amely technikai szempontból is részletekbe menően összeveti a Mustang Mach-E paramétereit a konkurensekkel 40-50 ezer dollárra taksálja az amerikai árat szemben a Tesla Model 39 490 dollárjával. Vajon most is tudnak majd nyerni, mint annak idején a Ferrarival szemben?
Címkék: 

Visszatérnek a Micro Machines miniatűr autómodelljei

2019.12.11.
A Micro Machines visszatérése elsősorban a Wicked Cool Toys cégnek köszönhető, amely megállapodást ért el a Hasbro-val, a márka licenctulajdonosával, és hamarosan megkezdheti a micromodellek tömeggyártását.     Amikor a Micro Machines-ről beszélünk, akkor valóban miniatűr - három centiméter körüli -  modellekről van szó, amelyeket több mint harminc évvel ezelőtt alkotott meg a Clem Hedeen játékgyártó cég, majd a játékautó licencét továbbadta a Galoob-nak. Ezt a vállalatot később a Hasbro kebelezte be.     A Micro Machines az 1970-es évektől az 1990-es évtizedig volt népszerű. Volt olyan időszak, amikor a legkedveltebb amerikai márkának számított a piacon, ám a 2000-es évek közepére leáldozott a piciny járművek népszerűsége.   A miniatűr autók az egész világon belopták magukat a gyermekek szívébe. A Reszkessetek betörők (1990) egyik jelentében Kevin (Macaulay Culkin) ilyen Micro Machines modelleket szór szét a padlón, hogy a két betörö, Marry és Marv rájuk lépve hanyatt essenek. A sikeridőszak húsz éve alatt rengeteg féle járműmodell készült a márkából: teherautók, motorkerékpárok, csónakok, de űrhajók és más fantasy járművek is, például a Csillagok háborújának saga.   A nagy fellendülést a 2000-es évek elején gyors hanyatlás követte. A modellekből 2006 után már csak az a termékcsalád maradt meg a játékboltok polcain, amely a film világához kapcsolódott.      A Wicked Cool Toys azonban most bízik az újrakezdésben. Azt ígérik, hogy 2020 őszén valódi autók miniatűr másolatival rukkolnak majd elő. Az új terméklista részleteit az idei év végére ígérik. Jövő karácsonykor a Micro Machines kisautói már nem csak a filmvásznon, hanem a valóságban is ott lehetnek majd a karácsonyfák alatt. 

Roham indult a 2020-as éves e-matricákért

2019.12.11.
A megyei és országos éves matricákból 18 százalékkal több fogyott, mint tavaly ilyenkor. Ezen belül az országos lefedettséget kínáló jogosultságot december első hetében 85 százalékkal vették meg többen, mint 2018 hasonló időszakában. A sorban állás és a tumultus elkerülése érdekében már 2019. december 1-től meg lehet vásárolni elővételben a 2020. január 1-től érvényes éves autópálya-matricákat. Az eladások már az első héten csúcsot döntöttek annak ellenére, hogy a korábbi évek tapasztalatai alapján általában nem az első hét a legerősebb az előértékesítésben. Éves e-matricából közel 20 ezer darabot vásároltak az autósok, mintegy egyharmadával többet, mint 2018 decemberének első hetében. Ezen belül kiugróan megnőtt az éves országos úthasználati jogosultságot váltók száma: tavaly ilyenkor még csak 4500 országos éves e-matrica talált gazdára, idén hét nap alatt viszont már 8400-at adott el ebből a típusból a NÚSZ, ami több mint 85 százalékos emelkedés. Az éves matricák mindig a következő év januárjának végéig érvényesek, így aki most először vesz országos vignettát 42.980 forintért, az akár 13 hónapon keresztül, korlátlan alkalommal használhatja Magyarország díjfizetős útjait.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója