Egymillió felett az egy évben forgalomba állított új terepjárók száma Németországban

2019.12.11.
Az egymilliós határt novemberben lépte át az újonnan forgalomba helyezett terepjárók és SUV-ok száma, és a hónap végére elérte az 1 millió 30 ezret, ami 18 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbihoz képest. Így ennek az autófajtának emelkedik a legnagyobb mértékben a népszerűsége. Valamennyi forgalomba állított új gépkocsit tekintve a terepjárók és SUV-ok aránya 31 százalékos az idén, ami ugyancsak történelmi csúcs. Az utóbbi évtizedben kibontakozott trend alapján a terepjárók és SUV-ok részaránya 2025-re eléri az 50 százalékot az új autók között, mérséklődő növekedési ütem mellett pedig 2030-ra lesz meg az 50 százalék - nyilatkozott a legismertebb német ágazati elemző, Ferdinand Dudenhöffer. Azonban egyelőre nem látszik trendforduló, annak ellenére sem, hogy egyre fontosabb ügynek számít a klímaváltozás elleni küzdelem. Így leginkább arra lehet számítani, hogy folytatódik a terepjárók és SUV-ok előretörése - tette hozzá a duisburgi-esseni egyetem (UDE) autóipari kutatóintézetének (Center Automotive Research - CAR) társigazgatója. A KBA kimutatása szerint a 83 millió lakosú Németországban 64,8 millió gépjárműnek van forgalmi engedélye. A döntő többség - 47,1 millió darab gépjármű - személygépkocsi. Ezek átlagéletkora 9,5 év, a 2 évesnél újabb autók aránya 13,5 százalék. (MTI)

Herczig Norberték jövőre is a rali Eb-n szerepelnek

2019.12.11.
Csapatuk, a MOL Racing Team szerdai közleménye szerint a páros a következő évben is Volkswagen Polo GTI R5-ös autóval vág neki a versenyeknek. A négyszeres abszolút magyar bajnok kettős 2019-ben az ötödik helyen zárta a pontversenyt, s amint a közleményben Herczig elmondta, az év legjobb versenye számukra az idényzáró hazai állomás, a Rally Hungary volt, a legnagyobb csalódást pedig a Lett Rali jelentette nekik. Az Eb-n jövőre is nyolc futamot rendeznek. Az elsőre március végén Portugáliában kerül sor, míg a zárófutam ismét Nyíregyháza környékén lesz november 6. és 8. között.

Idén ünnepli 45 éves fennállását az ÚTINFORM

2019.12.11.
„Indulás előtt: www.utinform.hu” – hallható a rádiókban, olvasható az autópályák felett elhelyezett információs táblákon. Az idén 45 éves Útinform szolgálatnak, ami a mindenkori közlekedési minisztérium közlekedésfelügyeleti feladatát is ellátja, a kezdetekben az útállapoti adatok gyűjtése és közlekedési információk nyújtása, valamint a nehéz-tehergépjárművek útvonal-kijelölése volt a feladata. A ’80-as években először az állami rádióban, majd a kereskedelmi rádiókban is megjelent az Útinform, ahol egyre népszerűbbek lettek az útinformos kollégák élő bejelentkezései. „Hiteles információk hiteles szakemberektől” volt a mottó. A ’90-es években a rádiós megszólalások száma tovább növekedett és egyre szélesebb lett a feladatkör is, melyet törvényi szabályozás keretében mai napig az Útinform lát el. A 2000-es években kezdett átrendeződni az információáramlás, egyre nagyobb teret hódított magának a GPS alapú technológia, melynek következtében az addigi Útinform szolgáltatást teljesen új alapra kellett helyezni. Az addig ismert statikus adatokkal dolgozó rendszereket elkezdték felváltani az online, valós idejű információs adatbázisok, megjelentek a webkamerák, meteorológiai állomások adatai, járműkövetésből származó adatok, forgalomszámlálási adatok, amelyek mind a közlekedők és természetesen a szakmai döntéshozók azonnali tájékoztatását szolgálják. Napjainkra a beérkező valós idejű adatokra épülve új kommunikációs csatornák is kialakultak, legyen szó navigációs eszközökről, mobil alkalmazásokról vagy akár chat robotokról. Ezek mindegyike képes már a beérkezett adatok gyors elemzésére és az információ széles körű terjesztésére. Ugyanakkor az Útinform klasszikus szolgáltatásai továbbra is népszerűek, a telefonos ügyfélszolgálaton történő érdeklődés nem vesztett fontosságából, és a rádión vagy a teletext csatornán való hírközlés is igényelt szolgáltatás maradt. Naponta körülbelül 1500 telefonhívást rögzítenek a szakemberek, ezen kívül az utinform.hu átlagos látogatottsága eléri a napi 260 ezer oldalmegtekintést is. A jeles évfordulóhoz kapcsolódóan egy akkor és most videóval készült a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Az útinformos és közutas kollégák körében kultikusnak számító ’85-ös, a Magyar Televízió Ablak című műsorát gondolták újra, mely a társaság hivatalos Youtube oldalán itt érhető el.

A mobil a motorosok zsebében maradhat a Continentalnak köszönhetően

2019.12.11.
A 2019-es milánói EICMA kiállításon a Continental egy olyan kapcsolt szolgáltatási megoldást mutatott be, melynek segítségével a motorosok is használhatják az okostelefonokat, de úgy, hogy azokat nem kell kivenniük a zsebükből. Mindez úgy jöhet létre, hogy kapcsolat létesül a motokerékpár és a Continental felhőjében tárolt szolgáltatások között. Egyszerű, de nagyszerű szolgáltatások motorkerékpárok számára Az igénybe vett szolgáltatások információi a vezetőfülke műszerfalán jelennek meg. Az összekapcsolt szolgáltatások választéka egy új, a Continental által tervezett applikációban kapnak helyet, melynek magas fokú személyre szabhatósága maximális rugalmasságot ad a motorkerékpár-gyártóknak. Az OEM-specifikus, valamint harmadik féltől származó szolgáltatások, mint például a kanyarról kanyarra való navigáció, vagy a zene lejátszó programok, közvetlenül az újonnan fejlesztett alkalmazásba integrálhatóak. Az új, motorkerékpárok számára létrehozott, gyorsan, valamint olcsón telepíthető konnektivitási koncepció központjában a végfelhasználó áll. Megadja a gyártóvállalatoknak a lehetőséget arra, hogy egyszerű megoldások igénybe vételével vonzó szolgáltatásokkal lássák el motorkerékpárjaikat. Az egyik ilyen lehet az a felhőszolgáltatás, amit a Continental a milánói kiállításon mutatott be: a prediktív eHorizon rendszer, amely időben figyelmezteti a motorost az úton várható potenciális veszélyhelyzetekről. Integrált megoldás egyetlen forrásból A Continental az OEM-ek számára mindent egy helyen kínál. Ide tartozik a MultiViu Sports Plus motorokra szabott változata, amely egy 4,3-tól 7 colos TFT kijelzővel rendelkező skálázható műszerfejlesztési platform. A Continental a motorkerékpárok szinte minden részlete felett rendelkezik hozzáértéssel, és felhasználja az autók területén szerzett tapasztalatait is. A tecjnológiai vállalat új szolgáltatásának magas szintű rugalmassága az app nyílt kialakításából, valamint az okostelefonokkal való összekapcsolhatóságából adódik. Az alkalmazás tulajdonképpen egy szolgáltatástásként funkcionál, melynek tartalmát a vásárlóik igényeire lehet szabni. Az okostelefonok használata pedig azt jelenti, hogy a szolgáltatás későbbi frissítései, illetve új szolgáltatások telepítése is rendkívül egyszerűvé fog válni. Az EICMA kiállításon bemutatott és sorozatgyártásra már kész rendszeren kívül a Continental tarsolyában további összekapcsolt megoldásokkal szolgáló megoldások vannak. A technológia legfontosabb eleme a Connected Infotainment Box (CIB), amely lehetővé teszi a motorkerékpár és a felhő közötti közvetlen adatcserét. eHorizon: időben jelzi az éles kanyarokat és csúszós útfelületeket Az út ismeretlen, az időjárás változékony – ki ne szeretné előre tudni, hogy mennyire lesz csúszós az útfelszín a következő kanyarban, illetve, hogy lehet-e számítani aquaplaningra vagy nagyobb esőzésre a későbbi útszakaszokon? A Continental motorkerékpárokra igazított eHorizon koncepciós tanulmánya lehetővé teszi a motorosok számára, hogy jóval előrébb lássanak. Az útfelszín állapotának felmérése során időjárási adatok, valamint az út jellemzőivel és geometriájával kapcsolatos információk is felhasználásra kerülnek. Mindezt pedig az Útviszony Felismerő Rendszerből származó adatok egészítik ki.

Új technológiával fejlesztett ki autó oldalüveget a Salgglas Zrt.

2019.12.11.
Az innovációs projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósult meg, a Salgglas Zrt. a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (Ginop) pályázatán nyert támogatást. A műszaki újdonság fejlesztésén két évig dolgoztak. Mint a közleményben írták, a projekt keretében a Salgglas Zrt. új autóipari termékek kifejlesztését, valamint a gyártásukhoz szükséges kísérleti technológia telepítését valósította meg. Ennek keretében jött létre a gyár új terméke, a csökkentett tűréstartományú ablakkivágással rendelkező "üveg-az-üvegben", vagyis belső mozgatható oldalüveg a külső fix üvegben. Az új termék előnye az autók cw-értékének (légellenállás) csökkentése, a jobb zaj- és funkcionális kialakítás (beázás védelem), valamint a gyártási hatékonyság növelése - tették hozzá. A vállalat azt is megfogalmazta, hogy a jelenlegi nemzetközi gazdasági helyzetben nagy fontossággal bír azoknak a piaci réseknek a megtalálása, ahol a cég az átlagosnál magasabb szintű hozzáadott értékkel bíró saját termékkel tud megjelenni. Az ezzel a technológiával gyártott termék elsősorban a megnövelt utasterű - kisbuszból átalakított - felső kategóriás személygépjárművekben jelenik meg oldalüvegként. A beruházásnak köszönhetően öt K+F munkahelyet teremtettek. Az 518 dolgozót alkalmazó Salgglas Zrt. értékesítésének nettó árbevétele 2018-ban 9 milliárd forint volt, ezen belül 3,8 milliárd a belföldi árbevétel. A megelőző évben 10,6 milliárd forint volt az árbevételük. 2017-ben 612, a múlt évben 401 millió forintos veszteséget könyveltek el. A Salgglas ZRt. több mint 120 éves üveggyártási tapasztalatot és hagyományt ápolva működik. Magyarország első üveggyáraként itt kezdődött meg 1893-ban a táblaüveg-gyártás. A hagyományos húzott síküveg gyártás mellett, jelentős fejlesztések révén, a gyár az elmúlt évtizedek során korszerű biztonsági üveggyártást honosított meg Salgótarjánban.

Új modell a MOL Limo flottájában

2019.12.11.
A karácsonyi vásárlási dömpingre időzítve a MOL autómegosztó szolgáltatása két, nagy csomagterű modellel bővíti a MOL Limo flottát, és ezentúl 10 Mercedes-Benz CLA Coupé és 10 Mercedes-Benz CLA Shooting Brake közül is választhatnak a felhasználók. Ezeket a magasabb kategóriájú autókat havidíjas konstrukcióban 119 forintért, míg alkalmi használóként percenként 129 forintért vehetik igénybe a felhasználók. „A Limo flotta bővítésekor ezúttal is a felhasználók visszajelzéseit vettük alapul, így egy olyan modellre esett a választásunk, amely nagy csomagteréből adódóan ideális nemcsak a karácsonyi, de egy hétvégi nagybevásárlás intézése során is. Nem utolsó sorban gondoltunk azokra is, akik néha napján kiruccannának a városon kívülre, akár a családdal, hiszen ebben az autóban már akár négyen-öten is kényelmesen utazhatnak” – mondta Sáreczky Richárd, a MOL Limo ügyvezető igazgatója. „Megtisztelő számunkra, hogy a MOL Limo felhasználói már több mint egy éve választhatják a Mercedes-Benz nyújtotta vezetési és utazási élményt. A flottába újonnan bekerülő CLA és CLA Shooting Brake modelleket kizárólag hazánkban gyártják, ám a világ közel 200 országába jutnak el. Örömmel tölt el, hogy a magyar utakon is egyre többen utazhatnak rendkívüli biztonságban és kényelemben a MOL Limo flottabővítésének köszönhetően” – mondta Reinhard Münster, a Mercedes-Benz Hungária Kft. ügyvezető igazgatója. A MOL Limo december folyamán a szolgáltatási területét is bővíti, ezentúl a XI. kerületi Madárhegy városrészben, sőt Kőbánya-Kispest bizonyos részein élők számára is elérhetővé válik a szolgáltatás. A szolgáltatás további fejlesztése érdekében a MOL Limo emeli az alkalmi felhasználók számára megszabott percdíjakat. A kétajtós, kétszemélyes smartot 75 forintos percdíjért, a négyajtós változatot, a VW up!-ot, VW e-up!-ot és a Kia Picantot 85 forintos percdíjért, a Mercedes-Benz A-osztály modelleket pedig 119 forintos percdíjért használhatják a felhasználók. A havi díjas felhasználók továbbra is változatlan áron érik el a szolgáltatást. Így a kétajtós, kétszemélyes smarttal percenként 59 forintért autózhatnak, a négyajtós változat, a VW up!, VW e-up! és a Kia Picanto ára pedig azonos, 66 forint/perc, aki pedig a magasabb kategóriájú Mercedes-Benz A-osztály modellel szeretne autózni 99 forintos percdíjért teheti meg továbbra is. A MOL Limo szolgáltatása folyamatosan fejlődik, idén jelentősen bővült a közösségi autószolgáltató flottája és kiszolgálási területe is. Mára az eredetileg 300 autóval induló Limo flottája 470 járműből áll, ezzel párhuzamosan növekedett a szolgáltatás lefedettsége is. A MOL Limo szolgáltatási zónája 60 km2-ről 80 km2-re bővült az elmúlt több mint másfél évben. Sőt idén a MOL Limo a magyar autómegosztók közül egyedüliként alakított ki dedikált parkolóhelyeket a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér területén.

Halálos baleset miatt félpályás útlezárás az M1-es autópályán

2019.12.11.
Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt 2019. december 11-én 8 óra 44 perckor, az M1-es autópálya 144. kilométerszelvényében, a Hegyeshalom felé vezető oldalon. A rendelkezésre álló adatok szerint – eddig tisztázatlan okok és körülmények között – egy kisteherautó hátulról egy személygépkocsinak ütközött és az autót az előtte haladó járműszerelvénynek tolta. A személygépkocsiban utazó nő a baleset során olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A balesettel érintett útszakaszon a külső sávot a rendőrség a szemle idejére lezárta. A forgalom a belső sávon rendőri irányítás mellett haladhat. A baleset miatt torlódás várható.
Címkék: 

Mentális gyakorlatokkal segít túllendülni a BMW a stresszes vezetési helyzeteken

2019.12.11.
A BMW Group Magyarország különleges, vezetés közben végezhető mentális gyakorlatok végzésére biztató programot indított a hazánkban is nagy népszerűségnek örvendő zene és podcast streamelő szolgáltatáson, a Spotify-on. A BMW Mental Airbag projekt célja könnyebben kezelhetővé tenni az autóvezetés közben felmerülő mindennapos nehézségeket, úgy, mint a dugóban való araszolást vagy a feszült forgalmi helyzetek átélését. A mentális gyakorlatokon végigvezető hanganyagokat a bajor prémiummárka pszichológusok közreműködésével alkotta meg. Segítségükkel az autóvezetők az embert próbáló szituációkban is megnyugodhatnak, és adott esetben a hasznukra fordíthatják a forgalmi szituációkból adódó helyzeteket. Az öt hanganyagból álló és előfizetéstől függetlenül minden Spotify felhasználó számára elérhető BMW Mental Airbag csomag a itt érhető el. A BMW Mental Airbag projektet a BMW Group Magyarország és a Wavemaker közösen dolgozták ki.

Először Európában lesz kapható a Supra GT4

2019.12.11.
A Toyota GAZOO Racing megerősítette, hogy 2020 márciusában megkezdi ügyfélcsapatok számára fejlesztett versenyautója, a GR Supra GT41 európai forgalmazását. A jövő év augusztusától Észak-Amerikában, októbertől pedig Japánban és Ázsiában is megkezdődik az értékesítés. A Toyota GAZOO Racing nagyobb hangsúlyt kíván fektetni az ügyfélsportra, hogy világszerte elérhetővé tegye rajongói számára a versenyzés élményét. A kocsi háromliteres, soros hathengeres, kettős megfúvású turbóval felszerelt motorja – amelyhez hétfokozatú, kormányról is kapcsolható automata sebességváltó kapcsolódik – 320 kW(430 LE) leadására képes; hátsó kerekekeit mechanikus, részlegesen önzáró differenciálművön át hajtja. A modellt Akrapovič kipufogórendszerrel szerelik fel, a kenőanyagokat a Ravenol szállítja. Súlya 1350 kilogramm. A GR Supra GT4 könnyűszerkezetes acél karosszériájához nagyszilárdságú bukókeret csatlakozik, a hatpontos biztonsági öves versenyülések pedig az FIA-szabvány szerint készülnek. Bent egykijelzős szénszálas műszerfallal és kifejezetten a GT4-es versenyekre tervezett kormánykerékkel találkozunk.
Címkék: 

Audi Q3 dupla teszt: ez is a mi autónk

2019.12.10.
Hogy néz ki? A keresztmotoros MQB Volkswagen-padlóra épített új győri Q3 a korábbinál sokkal robusztusabb megjelenésre váltott, a tengelytáv közel 8 centit nyúlt (2680 milliméter), és a karosszéria is minden irányban nagyobb lett. A pilótafülke a nagyobb Audikat idézi, hátul az ülések 40:20:40 arányban osztottak, a szélsők 15 centin, síneken tologathatók, a támlák dőlésszöge akár hét fokozatban állítható. A csomagtér alaphelyzetben 530 liter (előretolt hátsó ülésekkel 675 liter), ami a hátsó ülések síkba döntésével 1525 literre bővíthető, utastéri rakhelyből sincs hiány. A csomagtérpadlózat háromféle szintre állítható be, a kalaptartó pedig használaton kívül alatta is elhelyezhető. Extrafelszereltségként elektromos mozgatású csomagtérajtó rendelhető, amely lábmozdulatokkal is nyitható, illetve zárható. Az új Audi Q3 családi szabadidő-autó második generációja az Audi csúcsmodelljeihez hasonlóan digitális műszerfalat és nagy MMI érintőképernyőt kapott. A kivitelezés színvonalas, a műszerfal vetített, a középkonzol 10,1 hüvelykes, a vezető felé 10 fokban elforduló, üveghatású képernyőt kapott, a fűtés hagyományos gombokkal szabályozható. Rengeteg vezetéstámogató rendszer járhat hozzá, innovatív hangvezérlésével már egyszerűbb párbeszédek is folytathatók (én ezt a diskurzust ismét kihagytam). A kijelzők az Audi virtuális műszerfalnak nevezett felületén jelennek meg, háromféle üzemmódja közül az egyik kimondottan sportos megjelenésű, egy másik (dynamic) ugyanakkor annyira újszerű, hogy már-már zavaró a grafikája. A fordulatszámmérő például nem kör alakú műszer, hanem egy vízszintes vonal, amelyen hokibot alakú piros csík táncol. Az Audi Q3 csúcs-infotainment-rendszere műszakilag ugyanazon funkciókat kínálja, mint a felsőbb piaci szegmensekben. Adatátviteli modulja a különösen gyors LTE Advanced szabványt is támogatja, az utasok mobil eszközei számára pedig WLAN-hotspotot is tartalmaz. A navigációs rendszer a korábbi útvonalak alapján felismeri a vezető preferenciáit és ennek megfelelő útjavaslatokat is tesz. Az Audi connect portfolió az online közlekedési információkkal, az érdekes pontok keresésével és a közvetlenül a navigációs térképen megjelenő parkolóhely- és töltőállomás-adatokkal ideálisan egészíti ki az útvonalvezetést. Az egyes utcák mentén rendelkezésre álló szabad parkolóhelyekre vonatkozó előrejelzések, a veszélyes helyek, illetve az aktuális sebességkorlátozások tekintetében az Audi Q3 az Audi-flotta kollektív intelligenciáját is felhasználhatja. Milyen vezetni? Futóműve elöl McPherson, hátul az oldalankénti négykaros multilink, akár a korábbi szériánál. A csillapítás extraként lehet adaptív (mindkét tesztelt változatban ilyen volt), az S line sportcsomaggal rövidebb és keményebb rugók, feszesebb lengéscsillapítók is járnak. A precíz irányítást progresszív (a kormányzási szög növekedésével egyre közvetlenebb) kormányzás segíti. Vezetése steril, a kormány visszajelzései köszönőviszonyban sincsenek az úttal, a váltó sehogy sem találja az összhangot a motorral (nagy megtorpanásai vannak), sem a kisebbel, sem a nagyobbal. Balonos gumikkal vezettük, így kifejezetten kényelmesnek tűnt, takarékos módot kapcsolva elég halvány, dinamikus módban túlzott az étvágya. Ülései jól tartanak, technokrata utastere kellemes. A hangerőszabályzó rossz helyre került, szerencsére a kormányon is van tekerő, hagyományos USB-csatlakozóból csak egy van, a másik USB C. A kijelzők képe tűéles, a vezetéstámogatók jól működnek, tolatókameránk nincs, de radar van.  Hogy megy? Mindkét tesztautót duplakuplungos, hétgangos S tronic-kal teszteltük. A quattro összkerékhajtás lamellás kuplungos, a lejtmenetvezérlő feláras extra. Az 1,5 literes, 150 lóerős, 250 newtonméteres nyomatékú (1500-as percenkénti fordulattól) négyhengeres turbómotor is elég a Q3 mozgatásához, de aki kedveli a tempósabb autózást, a kétliteres benzinessel jobban jár. De nem messzebb, ugyanis a 190 lovas egység quattróval igen szomjas, a 620 kilométeres tesztút során 9 litert kért 100 kilométerenként. A kisebb motor elsőkerék-meghajtással valamivel takarékosabb, ráadásul képes állandó terhelésnél lekapcsolni négyből két hengerét, így nagy erőfeszítés árán 8 liter/100 kilométer fogyasztás alatt tartható. A gyengébb motor (35 TFSI) is megfutja 9,2 másodperc alatt a százas sprintet, végsebessége 207 kilométer/óra. Az izmosabb 40 TFSI 7,4 másodperc alatt gyorsítja fel az autót álló helyzetből 100 kilométer/órára, végsebessége 220 kilométer/óra. Miként gyártják? A sportos, második generációs Audi Q3 gyártásához egy 80 000 négyzetméteres, új karosszériaüzem létesült, ahova 700 új robotot telepítettek. A gyártócsarnokot mindössze másfél év leforgása alatt építették fel, ami rekordidőnek számít. Több mint 1000 munkatársat oktattak ki kezdés előtt az Audi Q3 gyártásához szükséges ismeretekre. Ebből a célból az Audi Hungaria oktatóközpontjában új, innovatív robotcellákat helyeztek üzembe. A Q3 számos alkatrésze Magyarországon készül, ahogy a tesztautókon feszülő gumik is, a 18 hüvelykes Bridgestone-ok Tatabányáról érkeztek az Audi Hungariához (a nemzetközi bemutatón Hankook Ventus papucsokat viseltek a győri autók, egyenesen Rácalmásról). Mennyire biztonságos? A kompakt családi SUV a legmagasabb értékelést, vagyis az öt csillagot érdemelte ki a legfontosabb európai autóipari biztonsági teszt (Euro NCAP) próbája során. Jól vizsgázott mind a felnőtt- és gyermek-utasvédelem, mind a veszélyeztetett úthasználók védelme és a vezetést támogató rendszerek tekintetében. Az utasvédelem terén is példás. Az utascella alapját ugyanis melegen alakított acélból készült alkotóelemek alkotják. Ezeket elsősorban a tűzfal és a hosszanti merevítések átmeneteinél használják, illetve a központi alagútnál, a küszöböknél, az A és a B oszlopoknál, a tetőszerkezetnél, valamint a hátsó hosszanti merevítéseknél. A melegen alakított alkatrészek – amelyek az alacsony súlyt és az extrém szilárdságot garantálják – a karosszéria súlyának 26 százalékát teszik ki. Alkalmazásuk kitűnő alapot biztosít a kiemelkedő ütközési biztonság és a merevség szempontjából. Mennyibe kerül? Attól, hogy hazánkban gyártják még nem olcsóbb az Audi Q3, alapára is meghaladja a 11 millió forintot, a tesztelt változatok pedig 16 millió forintnál is drágábbak. Kép és szöveg: Biró Csongor

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója