Az NFM vizsgálatot kezdeményez az autóbuszos személyszállítók kgfb-díjainak emelése miatt

2018.04.19.
A közlemény szerint az autóbuszos személyszállító vállalkozásoknak a biztosítótársaságok lépése súlyos terhet jelent, ráadásul az emelkedő kgfb díjak hatására keletkező plusz költségeket az érintett vállalkozások továbbháríthatják az utasokra.  Hozzátették, hogy a kormány a magyarországi kis- és középvállalkozások és az általuk kiszolgált utasok oldalán áll. A NiT Hungary (Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete) szerdán azt közölte, hogy a közelmúlt buszbaleseteire hivatkozva a biztosítótársaságok átlagosan háromszoros, négyszeres biztosítási díjat követelnek a buszos vállalkozásoktól, de akad olyan biztosítótársaság is, amelyik 31 millió forintos éves díjjal szerződne.  A testület a helyzet rendezésére a felügyeleti szervek és a kormány beavatkozását kérte arra hivatkozva, hogy a vállalkozások rendkívüli mértékben kiszolgáltatottak a biztosítói erőfölénnyel szemben.  Közleményük szerint az autóbuszos személyszállító vállalkozások jelentős része alacsony tőkeerejű cég, az emelést csak úgy tudnák finanszírozni, ha azt a fogyasztókra hárítanák. A drasztikus biztosítási díjnövekedés miatt a hosszabb turistautak mellett a csoportos iskolai kirándulások, a belföldi utazások, vagy a munkásszállítások is jelentősen drágulhatnak. (mti)

A Ford a második legkedveltebb márka Európában

2018.04.19.
A Ford Európa legnépszerűbb típusa a Fiesta, melyre 2017 márciusához képest 28 százalékkal több vásárlói megrendelés érkezett 2018 márciusában. Ez is mutatja, hogy a tavaly bemutatott új változat egyre sikeresebb. Idén Európa szerte 14 százalékkal, Magyarországon 48 százalékkal növekedett a Kuga értékesítése, mely az első negyedévben 46.100 darabos rekordértéket ért el. A 2008-ban bemutatott, majd 2016 végén teljesen megújult modell idén itthon is rekord 837 darabos értékesítést tudhat magáénak.  A Ford Ranger továbbra is Európa legjobban fogyó pickupja a február végi legfrissebb adatok szerint. Az Euro20 piacokon a Ford 11.700 Rangert értékesített, ami 14 százalékos növekedést jelent, és így a Ranger történetének legjobb első negyedévét zárta. Magyarországon a Ranger egyedülálló, 34,8 százalékos részesedést tudhat magáénak. A Transit modellből rekord mennyiség fogyott, ami 77.300 eladott autót jelent a 20 legfontosabb európai piacon az év első három hónapjában. A Transit kiemelkedően sikeres hazánkban is, 41,8 százalékos növekedéssel 407 darabbal ez volt az elmúlt 9 évben elért legjobb első negyedéves eredmény. 

Elektromos kompakt szedánnal készülhet a Lexus

2018.04.19.
Egyre szélesebb körben elérhetők a tisztán elektromos meghajtású gépkocsik, ám a realitás az, hogy az akkumulátoros villanyautók (a több száz kilométeres hatótávolsággal bíró, hidrogén üzemanyagcelláról táplált e-modellekkel szemben) ma még a városi, elővárosi közlekedésben használhatók leginkább. Itt minden előnyük érvényesül, a helyi légszennyezés teljes hiányától az egyszerű és zökkenőmentes elindulás lehetőségéig, ugyanakkor legfőbb hátrányuk, az elmúlt évek tagadhatatlanul jelentős fejlődése ellenére erősen korlátozott, 200-250 kilométeres hatótávolság az egy huzamban megtett minimális távolság miatt probléma nélkül kiküszöbölhető. Nem véletlenül került pont a Lexus legkisebb modellje, a fényűző minőséget praktikus városi méretekkel ötvöző CT a villamosításra vonatkozó híresztelések középpontjába. A brit Auto Express tudni véli ugyanis, hogy 2020-tól a már megszokott hibrid variáns mellett tisztán elektromos hajtáslánccal is elérhető lesz a következő generációs CT modell. Ezzel a prémium piacon elsőként vethetné meg a lábát a Lexus azon a terepen, amelyet a tömegmárkák egyre nagyobb számban népesítenek be. A Volkswagen Golftól a Hyundai Ioniq-ig több C-szegmensbeli modell is elérhető elektromos kivitelben, akár kizárólagosan, mint az Opel e-Ampera, akár más módozatokkal karöltve, mint az említett Golf vagy a Ford Focus Electric. Ugyanakkor a szubkompakt BMW i3 (4,01 m), illetve a középkategóriás Jaguar I-Pace (4,68 m) vagy Tesla Model 3 (4,69 m) között jelenleg tekintélyes űr tátong a luxus-villanyautók kínálatában. Miközben Észak-Amerikában várhatóan befejezte pályafutását a CT, teljesen átengedve a terepet az UX crossovernek, Európában továbbra is lát fantáziát a tradicionális ferdehátúak kategóriájában a Lexus. „A CT vásárlóinak közel 75 százaléka más márkáktól érkezik hozzánk, a célközönség pedig teljesen eltér attól, akik az UX-et választanák” – idézi Pascal Ruch európai Lexus-főnököt a brit szaklap. Az új generációs CT a Toyota-csoport TNGA padlólemezének elsőkerék-hajtású módozatára (GA-C platform) épül, legfőbb vonalaiban megegyezik majd a most bemutatott Toyota Auris modellel, beleértve annak 177 lóerős hibrid hajtásláncát is. Ugyanakkor amennyiben a CT tisztán elektromos hajtásláncot kap, az megnyithatja az utat a padlólemezt hasznosító többi modell előtt is, így hamarosan beköszönthet az elektromos városi és családi Toyota járművek kora.

A „Mi abroncsunk”!

2018.04.19.
Némi hajlítással a Suzuki évtizedes szlogenjére hajazva immáron elmondhatjuk, hogy a mi autónk után van már mi gumiabroncsunk is. A világ legnagyobb gumiabroncsgyártója ugyanis a prózaian csak Turanza T005-ös kóddal jelölt abroncsa kifejezetten a fekete hengerek azon tulajdonságára fokuszál, amit ma elvár a fogyasztó, így hát nemes egyszerűséggel megkérdezték őket. Hat ország 25 ezer végfelhasználójának igényei formálták az új fejlesztést. Az elemzés a termékkel kapcsolatos holdudvari kérdéseket is vizsgálta, így képet kaphattak arról is, hogy milyen érzelmi és funkcionális elvárásokat helyzenek előtérbe az egyes vásárlók, és mik azok a  mindennapi kihívások, amik ezeket a véleményeket formálják. A kutatás természetesen kitért a vásárlói szokásokra és az árérzékenységet is vizsgálta. A napokban egy rövid demonstráló sajtónapot tartott a gumióriás hazai kereskedelmi képviselete, ahol nem csak első kézből tapasztalhattuk meg a végtermék kiváló tulajdonságait, hanem átfogó képet kaphattunk a korábbaikban már felvázolt fejlesztési metodikáról. Hunyadi Szabolcs, a Bridgestone Magyarország Kft. értékesítési vezetője Hunyadi Szabolcs, a Bridgestone Magyarország Kft. értékesítési vezetője elmondta, hogy az iparágon belül is rendhagyó módszer, amit cég csinált, mert ezidáig egyik piaci szereplő sem készített ilyen széleskörű felmérést egy termékfejlesztés előtt. A piaci feltárás viszonylag gyorsan képet adott arról, hogy a fogyasztók, a biztonságérzet a vezetési élmény mellett az abroncs nedves tulajdonságait tartják a legfontosabbnak. A Turanza T005 kiváló vizes tuljadonságokkal bír A megkérdezettek 43 százaléka nyilatkozott úgy, hogy számára a nedvesúton történő kanyarodás, illetve az ugyanilyen útburkolati körülmények között a rövid fékút jelenti a legfontosabb ismérveket. Az ezzel kapcsolatos stresszhelyzeti vizsgálat kiderítette, hogy a ma autósának városon kívül a vizes autópályán történő előzések, kikerülések, városon belül pedig a váratlan manőverek, mint például a hirtelen felbukkanó gyalogosok, kerékpárosok előtti megállás  jelenti a legérzékenyebb forgalmi szituációt. Érdekes adat, hogy a nagyon gyakori kihívások között a körforgalomba történő behajtási is krízis helyzetet jelent a legtöbb sofőr számára. Summázva e két adat összessége, még az árérzékenységet is megelőzte a sorban. 25 000 embert kérdeztek meg a fejlesztés előtt A vizsgálat kiderítette azt is, hogy az immáron jónéhány éve rendszereben lévő tájékoztató címke adatai is befolyásoló tényező lehet abroncsvásárláskor. Az autósok 15 százaléka hajlandó többet fizetni a gumiért akkor, ha jobb a besorolási tényezője. Ezen statisztikai adathalmaz elegye öltött testet a Turanza T005-ben, ami mondhatni egy globális „fogyasztói munka” végterméke. A technológiáról Németh Gergely a Bridgestone Magyarország Kft. főmunkatársa elmondta, hogy kis túlzással mindent alárendeltek a piaci kívánalmaknak. Lehet, hogy a mintarajzolat nem bír vevőbefolyásoló trendi motívumokkal, viszont annál több kiváló tulajdonsága van. A körbefutó széles csatornák és az abroncs szélén lévő nyitott minták jó vízelvezetést biztosítanak. A futófelület közepén kialakított blokkok éleit „letörték” ami így erős fékezés hatására sem fordul „maga alá” ezzel megtartja a teljes tapadási felületét biztosítva ezzel a kiváló fékhatását. A mintázat tökéletesen kiszorítja a vizet a futófelület alól A felsoroltakon kívül, azonban e cikk írója szerint is az az innovatív technológia „viszi el a pálmát”, amit az alapanyaggyártásnál alkalmaztak. A gyártó által levédett nano technológiás megoldással ugyanis lehetővé vált, hogy a gumikeverék teljesen homogén elegyet alkosson. Így a vegyületben lévő szilika adalék, - ami nagymértékben befolyásolja a gumiabroncs tulajdonságait – egyenletesen van jelen a gumi minden négyzetcentiméterében. Ezzel pedig teljességgel stabillá és nem utolsó sorban biztossá tudták tenni a gumiabroncs tulajdonságait. A Bridgestone a gyakorlattól eltérően az amerikai piacon bevált kontrollmódszer szerint, immáron nem anonim módon hasonlíttatta össze T005-t a legnagyobb versenytársaival. A TÜV SÜD Európa által elvégzett teszteredmények alapján a Turanza család legújabb tagja bizonyult mindenhol a legjobbnak. A vizes úton, 60 km/óra sebességgel haladó autónak a versenytárs abroncsokhoz képest lényegesen rövidebb a fékútja: átlagosan 2,3 méterrel rövidebb féktávon lassítható le teljesen. Az abroncs jobb irányíthatóságát, manőverezhetőségét pedig az mutatja, hogy ugyanezzel a sebességgel kisebb, akár 42 méteres íven is képes biztonságosan kanyarodni. Stresszhelyzet szimuláció Úgy tűnik a vásárlói igények és a tervezői munka meghozta gyümölcsét. Jó lehet a gumiabroncs tervezés és gyártás továbbra is megmarad örök kompromisszumnak, de ezúttal minden kétséget kizáróan a statisztikából építkező Bridgestone négytenyérnyi biztonsága ötösre vizsgázott. (képek: Pál Zotmund, Bridgestone)  

Új BMW M2 Competition

2018.04.19.
Az új BMW M2 Competition műszaki középpontjában az új sorhatos benzinmotor áll, amelyet a BMW M3/M4 erőforrásának alapjaira építettek meg a mérnökök. Az M TwinPower Turbo technológiával felvértezett, duplaturbós szív maximális teljesítménye percenkénti 5 250 és 7 000 főtengely-fordulat között 410 lóerő, miközben 550 Nm csúcs forgatónyomatéka percenkénti 2 350 és 5 200 főtengely-fordulat között mindvégig a sofőr rendelkezésére áll. Az új motor a turbófeltöltésű erőforrások rendkívül széles fordulatszám-tartományával büszkélkedhet, teljesítmény-leadása pedig mindegyik sávban kivételesen egyenletes. A BMW M modellek jellegzetes orgánumáról az elektronikusan állítható szelepekkel kiegészített dupla kipufogórendszer, az erőforrás kimagasló belső hatékonyságáról pedig a legkorszerűbb M TwinPower Turbo technológia gondoskodik. Az Európai Unió országaiban értékesített BMW M2 Competition modelleket a bajor prémiumgyártó a károsanyag-kibocsátás módszeres csökkentése érdekében részecskeszűrővel is felszereli. Az új BMW M2 Competition az opcionális extrafelszereltség részeként elérhető M duplakuplungos automataváltóval (M DCT) 4,2 másodperc alatt, az alapfelszereltség részeként kínált hatfokozatú manuális váltóval pedig 4,4 másodperc alatt gyorsul fel álló helyzetből 100 km/órás tempóra. A modell végsebességét az elektronika 250 km/óránál szabályozza le, az opcionális extrafelszereltség részeként megrendelhető M Driver’s Package teljesítménynövelő csomag azonban ezt a határt egészen 280 km/óráig kitolja – 10 km/órával tovább, mint a BMW M2 Coupé esetében. Az újdonság fogyasztási adatai ugyancsak figyelemreméltóak: hatfokozatú manuális váltóval a modell 100 kilométerre vetített átlagos üzemanyag-fogyasztása, illetve kilométerenkénti kombinált károsanyag-kibocsátása 9,9 – 10,0 liter és 225 – 228 gramm, amely értékek az opcionális extrafelszereltség részeként elérhető duplakuplungos automataváltóval (M DCT) 9,2 literre és 209 – 210 grammra csökkennek.

Scania motoros hajók

2018.04.19.
Erősen futurisztikus megjelenésével a Clémentine egyetlen más hajóra sem hasonlít. Az Advanced Aerodynamic Vessels (A2V) cégnél tervezett és épített, 25 ülőhelyes személyhajót két Scania DI13 típusú, egyenként 600 lóerős motor hajtja, amelyre megbízhatósága és kis tömege miatt esett a gyártó választása. Napjainkban a kis munkahajók üzemi sebessége rendkívül korlátozott, mivel az üzemanyag-fogyasztás exponenciálisan nő a sebesség növelésével. A túlméretezett motorok nagyobb sebességet tesznek lehetővé, de a sokkal nagyobb üzemanyag-fogyasztásuk és a kisebb hasznos teherbírás gazdaságilag és környezetvédelmileg fenntarthatatlan utasonkénti költséget eredményez. Egy hagyományos egy- vagy többtestű hajón az egy utasra vetített üzemanyag-fogyasztás 50 csomó sebességnél közvetlenül összefügg a hajó méreteivel. Minél nagyobb a hajó, annál kisebb az utasonkénti üzemanyag-fogyasztás teljes terhelés esetén. Ez a magyarázata annak, hogy csak azokon a járatokon alkalmaznak nagy sebességet, amelyeken elegendő utas közlekedik nagy hajók megtöltéséhez. Azonban az A2V technológiája gyökeres változást hozhat azzal, hogy 50 csomó sebességnél az üzemanyag-fogyasztása (12 és 30 méter között a hajó méretétől függetlenül) körülbelül 9 liter/100 kilométer egy utasra vetítve, míg az utaskapacitás 10 és 100 fő között lehet. „Ez már közelíti a személyautóval közlekedve adódó üzemanyag-fogyasztást” – mondta az A2V ügyvezető igazgatója, Lionel Huetz. Összehasonlításképpen a legjobb személyhajók jellemzően több mint 30 litert fogyasztanak 100 kilométerenként egy utasra vetítve, miközben 40 csomónál kisebb sebességgel közlekednek.
Címkék: 

Autonóm parkolási rendszert tesztel a Volkswagen

2018.04.19.
A Volkswagen, az Audi és a Porsche autói itt a parkolóház térképe alapján önállóan navigálják el magukat a megfelelő parkolóhelyre. A többszintes parkolóházban történő tájékozódást mindössze egyszerű képjelek segítik, amelynek előnye, hogy tulajdonképpen bármely parkolóházban ugyanígy alkalmazható. Az első ügyfelek várhatóan a következő évtized elején tehetik próbára ezt a funkciót a megjelölt parkolóházakban. Johann Jungwirth, a Volkswagen Csoport digitalizációs igazgatója így nyilatkozott a tesztekről: „Az autonóm parkolás rendszerével sokat tehetünk ügyfeleink kényelmes, stresszmentes közlekedésért. Éppen ezért szeretnénk a technológia demokratizálásával a lehető legtöbb ember számára hozzáférhetővé tenni ezt a lehetőséget.” A Hamburgban szemléltetett, a nagyközönség számára most először bemutatott autonóm parkolás technológiája már kilépett a kutatólaboratóriumok falai közül és előrehaladott fejlesztési fázisban jár. Az első, autonóm parkolás funkcióval rendelkező Volkswagen Csoporthoz tartozó járművek várhatóan a következő évtized elejétől érhetőek el az ügyfelek számára.

Az első negyedévben 11 százalékkal nőtt használt autók adásvétele

2018.04.19.
A portál előrejelzése szerint a kedvező piaci környezetben éves szinten akár 750 ezerre is emelkedhet a belföldi adásvételek, átírások száma a tavalyi 687 ezerről.  Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója a közleményben kifejti: jelentősen támogatta a idei növekedést, hogy az újautó-eladások 30 százalékkal nőttek az elmúlt évhez képest, de jelentős utánpótlást biztosított a használtautó-import is, amely több mint 9 százalékkal haladta meg az előző év hasonló időszakának szintjét. Az eladott használt autók harmada három márka közül kerül ki. Az első negyedévben gazdát cserélt használt autók 13,3 százaléka Opel volt. A korábbi években a Suzuki állt a második helyen, idén már a Volkswagen vette át a helyét 9,9 százalékkal, míg a Suzuki részesedése jelenleg 9,8 százalék. (...) (mti)  

A Nemak és a BME nyerte a focitorna döntőjét

2018.04.19.
„Az idei a PromoSport Kft szabadidős sporteseményeinek és családi napjainak tizedik évadja, és nagyon büszkék lehetünk arra, hogy a III. Automotive Foci Kupán és a most bemutatkozott I. Jövő Mérnökei Foci Kupán 700-nál is több focibarát sorakozott fel, és bizonyította a sportszeretetét. Köszönettel tartozunk a csapatoknak, amelyek közül nem egy, Budapesttől több mint 200 kilométeres távolságból indult el szombaton hajnalban, hogy időben érkezzen a pályára, hasonlóképpen a támogatóinknak, nem utolsósorban pedig fővédnökeinknek, Dr. Palkovics László úrnak, az EMMI felsőoktatásért felelős államtitkárának, valamint Ésik Róbert úrnak, a Nemzeti Befektetési Ügynökség elnökének. Utóbbi ezúttal is sportmezbe öltözve köszöntötte a focistákat az ünnepélyes megnyitón, mert nem sokkal később már maga is a focitudását igyekezett bizonyítani. Köszönjük, hogy mellénk állt, jövőre is számítunk a segítségére.” – értékelt az egésznapos rendezvény után Szalay Gergő, a házigazda PromoSport Kft ügyvezetője. A járműipar magyarországi képviselettel rendelkező külföldi kiválóságai, valamint az ezen a versenypiacon helytálló magyar vállalkozások kivétel nélkül a gazdasági élet jól teljesítő szereplői, amelyek az elmúlt hétvégén látottak alapján nem csak a szakmájukban, hanem a szabadiős sport területén is bátran vállalkoznak a megmérettetésekre. Az érdekes premieren, az I. Jövő Mérnökei Foci Kupán a Budapesti Műszaki Egyetem csapata vitte el a pálmát, megelőzve a Szegedi Tudományegyetem csapatát, akik a második helyezést érték el. A képzeletbeli dobogó harmadik fokára a Miskolci Egyetem hallgatói állhattak, míg a győri Széchenyi Egyetem csapat a negyedik helyezést érte el.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója