– Szüleim az autókereskedelemben dolgoztak: édesanyám az Autókernél, aztán később az Afitnál,  apám meg az ötvenes évek elején a Mogürtnél az Ikarus exporttal foglalkozott. Utána meg – ahogy anno mondták – az ötvenhatos események kapcsán bevonták az útlevelét, mert tagja volt a Mogürt munkástanácsának. Nagy bűnöket követtek el: vidékről igyekeztek élelmiszert szerezni a vállalat   dolgozóinak. Ez úgy látszik megbocsáthatatlan dolog volt, így bevonták az útlevelét és mert ugye útlevél hiányában nehéz külkereskedni, még a szocializmusban is: el kellett jönnie onnan. Átkerült az Ikarusba, ahol a propaganda-osztályon lett beosztott előadó. Innen felküzdötte magát egy- két év alatt az Ikarus  reklám és propaganda osztály – ez volt az akkori marketing – vezetőjének. Aztán, amikor az Ikarusból elment nyugdíjba, akkor került a Közlekedési Tanintézetbe, ahol Moharos Kálmán mellett dolgozott, mint vezérigazgatói tanácsadó. Ők hozták be Magyarországra angolszász területről az un. defenzív vezetés elméletét és oktatását is. Amikor pár évvel ezelőtt posztumusz kitüntették apámat Moharos Kálmán emlékéremmel, amikor átvettem, mondhatom nem volt könnyű pillanat. Anyukám továbbra is az autóalkatrész kereskedelemben dolgozott, nyugdíjazásáig. – Igazából könnyűáramú elektromérnök szerettem volna lenni- ez akkoriban olyan menő dolog volt– de a középiskolai jegyeim miatt ez nem jöhetett össze. Ekkor kerültem Gödöllőre, az Agrártudományi Egyetemre , mezőgazdasági gépésznek-  amit a mai napig nem bánok, különösen azért, mert szerintem elektromérnöknek elég béna lettem volna. Szóval 1970-ben Gödöllőn diplomáztam, aztán elvégeztem egy két éves közgáz kiegészítőt az akkori Marx Károly, ma Corvinus egyetemen. De az az érzésem, hogy Gödöllővel jó helyre kerültem: jókor, jó döntést hoztunk szüleimmel. – Első munkahelyem a MEFI, vagyis a Mezőgépfejlesztő Intézet volt. Géptervezéssel foglalkoztam és ráadásul nekem még az volt a szerencsém, hogy az általam tervezett gép dokumentációját nem egyből a szemétkosárba dobták, hanem 50 darab ilyen gépet legyártottak. Ez egyébként egy IFA teherautóra szerelhető szervestrágya szóró felépítmény volt. Három évet dolgoztam itt, aztán már elvágyódtam a tervezőasztaltól. Jelentkeztem és felvettek az Industria Rt. nevű képviseleti vállalathoz. Ez egyike volt annak a kilenc magyarországi cégnek, amelyek akkor külföldi vállalatok magyarországi képviseletét látták el. Én ott továbbra is még mezőgazdasági területen voltam, növényvédelmi alkalmazás- technikával foglalkoztam. Ez egy elég érdekes munka volt, sok vidéki úttal, ráadásul lehetett évente háromszor öt napot Nyugat-Európába utazni, ez benne volt a szerződésünkben. Akkoriban ez egy hihetetlen lehetőség volt világot látni és nyugati cégek működését megismerni. – Itt dolgoztam öt évet. Közben szoros kapcsolatba kerültem a Herceghalmi Kísérleti Gazdaság vezetőivel, különösen  Göndöcs Gáborral, az ottani főmérnökkel. Az öt év alatt meg elég sokszor hallottam munkahelyemen, hogy ne dumáljunk az alacsony fizetés miatt, mert ott van a külföldi utazás lehetősége, no meg az akkori és ottani stílus sem nagyon tetszett nekem – ami leginkább abban nyilvánult meg, hogy mindenki nemcsak helyezkedett, de sajátságos eszközökkel is megpróbált előrejutni. Ne ragozzuk tovább: nyalizással. Így aztán kapva kaptam Göndöcs Gábor barátom ajánlatán, hogy igazoljak át hozzájuk, a gazdaságba- és csináljuk meg együtt a cég szervizszolgáltatással foglalkozó egységét. Akkoriban ugyanis csak szervizautóik voltak, amelyek helybe mentek a javítani, de szükség volt ennél komolyabb megoldásra is. Így kaptam egy szép nagy– és üres épületet a tervek megvalósítására. Elég gyorsan kiderült, hogy a cég legfontosabb gyártmányának, a Huniper permetező felépítményeknek javítása nem elegendő bevételileg és kapacitás-lekötésileg, így hát odavittük azokat a cégeket, akiket még indusztriás koromból ismertem. Természetesen tisztán és megegyezések alapján. Hozzánk került még a veszprémi Mezőgép gyártotta Sterimob fertőtlenítő, nagynyomású ipari mosóberendezések szervize is. Az üzlet virágzásnak indult, jövedelmező lett. Két évig csináltam. –  A következő lépés 1984-ben nagyra sikeredett. Ugyanis még az Industriában megismert, a mi szervizünket igénybe vevő külföldi céghez szerződtem, egyéni munkavállalási engedéllyel az akkori Nyugat-Németországba, Hamburgba. Kereskedelmi képviselőjük lettem és jó néhány ország tartozott hozzám. Itt is elsősorban mezőgazdasági- növényvédelmi részegységeket, gépeket forgalmaztunk. Remek munka volt, ezt csináltam majd hat éven át. Szép és érdekes időszaka ez életemnek, nagyon sokat lehetett tanulni ott. Szoktam is azt mondani azóta: Németországban, ha bemész a munkahelyedre, leveted a kabátod és felakasztod a fogasra, már ezzel is hasznot hajtottál a cégednek, mert úgy van megszervezve a munka. Máshol meg sokszor minél többet dolgozol, annál több kárt csinálsz, és ráadásul még nem is te tehetsz róla, hanem a főnökséged, aki rosszul szervezi a munkát és az együttműködést. Ismerős probléma? Ott, az akkor még Nyugat-Németországban éltem meg a Berlini Fal bontását, a német egyesítést, átéltem azt az eufóriát. Utólag tudom, nagyon tanulságos lett, megtanultam, hogy az eufória a valóságban mivé alakulhat. Hétköznapokká. – A munkaadóm egy magáncég volt, 15- 20 fős csapattal. Mint az szokás, a cégtulajdonosok is időnként elvarázsolódnak: a tulajjal, akivel már jó barátságba keveredtem, is elszaladt a ló. Ez a derék fiú egy kicsit túlköltekezett- magán célra. Úgy kell elképzelni a dolog végét, hogy meghívott és lementünk Ibizára, egy hétre nyaralni. Nagy szám volt: kétszobás lakással, de nem semmi volt a terasz sem, a tengerre néző szoba pedig egyenesen lenyűgözőnek bizonyult. Rendelkezésünkre állt egy nagy motorcsónak is, olyan 260 lóerővel, beépített Mercury motorral. Szóval ott éldegéltünk egy hétig, és aztán visszamentünk Hamburgba. Engem a munkahelyemen várt piros szalaggal átkötve egy Nissan Primera, hogy a továbbiakban ez lesz az új cégautóm, mert előtte Nissan Bluebird volt. Leszedtük ezt a szép szalagot, a kollégák körbegratuláltak, meg hogy ilyen klassz, meg olyan klassz. Az új autóval mindjárt haza is jöttem. Itthon várt egy telefax, hogy hát a helyzet az, hogy gyere vissza, mert a cég tönkrement, a kocsit le kell adni. Aludtam egyet, beültem a kocsiba visszavittem. A főnököm beültetett a lakóbuszába, szépen hazafurikázott engem Budapestre, mert már repülőjegyre sem volt pénz. Így lett vége. Egyébként a mai napig jó barátságban vagyok ezzel a volt főnökömmel, nevezzük nevén Horst Wellbrock-al.  – Ezután – már itthon – még mindig úgy gondoltam, hogy tovább próbálkozom a mezőgazdasággal– de azért már kokettáltam más szakmával is: jelentkeztem az Ogilvy & Mather reklámügynökséghez, fel is vettek, de végül mégsem őket választottam, hanem egy új-zélandi tejipari berendezéseket áruló céget. Meg kell mondjam, ha valahol, akkor ott tombolt a hülyeség. A közeli Új -Zélandon székelő  főnökség úgy gondolta, hogy itt nekünk öt-hat évre előre meg kell mondanunk azt, mit is fogunk majd akkor eladni. A magyar főnökség is komplett idióta volt. Ezt onnan lehettetett biztosan tudni, hogy egyikük majdnem megölt egy autóbalesetben. Aztán utána majdnem végzett saját magával is, karambolban súlyosan megsérült. Három hónapot bírtam ki ott, pedig nagyon szerettem volna eljutni Új-Zélandra, - a mai napig sem jártam arra. Nem érte volna meg még maradni: utoljára Lengyelországban, Katowice környékén egy Primera GT-vel, 150-es tempónál estünk az autópályán árokba, kivittünk egy pár fát, jól összetört az autó kívül-belül. Egyikünknek sem lett semmi baja, de akkor mondtam neki, hogy most már akkor sem ülök vele egy autóba, ha én vezetek. –  1990-ben elkezdtük saját vállalkozásunkat, Győrben és Mosonmagyaróváron, szintén mezőgazdasági gépészet műfajban. Hatan álltunk össze, mondani sem kell, ahogy az lenni szokott, a társaság két vezetője összeveszett, oszlott ez a csapat is. Én az egyik vezetővel tartottam és megalapítottuk Győrben a Vektort. A főiskola területén béreltünk egy kis házikót, szép zöldre festettük, mert úgy gondoltuk az megy a mezőgazdasági műfajhoz, eztán várni kezdtük a vevőket. Jöttek is, vettek is: ekéket, tárcsákat, traktoralkatrészeket. Az üzletmenet érdekessége volt, hogy akkor tudtuk kifizetni az egy-két-három alkalmazottunkat, ha jött azért valaki és vett valamit. Szerencsére mindig jött ilyen vevő is, mindig tudtunk fizetni.  – Éreztük, mennyire szezonális ez a terület és elkezdtünk gondolkodni, mivel lehetne még foglalkozni ott Győrben. Ebben az időben – 1990-1991-et írtunk – kezdtek bejönni az autómárkák képviselői, így adva volt a lehetőség. Utánanéztünk, melyik márkának nincs még képviselete Győrben: ez a Nissan volt. De innen már egy másik történet kezdődik majd a második részben.