Az év legszebb tanulmányautója

2018.02.01.
Az autós és motorsport szakértőkből, valamint elismert építészekből ill. divattervezőkből álló zsűri a VISION COUPE-t – melyet a gyártó októberben leplezett le először Tokióban – választotta a legjobbnak, kilenc olyan konkurens jelölt előtt, mint az Audi Aicon, a BMW i Vision Dynamics, a KIA Proceed Concept, a Lamborghini Terzo Millenio, a Mercedes-Benz AMG GT Concept, a Mercedes AMG Project One, a Vision Mercedes Maybach 6 Cabriolet, a Nissan Vmotion, vagy a Peugeot Instinct. A Mazda már elnyerte a díjat két éve az RX-VISION koncepcióért. Ahogy a neve is fémjelzi, a VISION-COUPE, úgymint az RX-VISION, a Mazda következő generációs formanyelvét testesíti meg. A légies négyajtós arányai a hátra pozícionált utastérrel a klasszikus kupék formájára emlékeztetnek, míg lendülete egy nagyteljesítményű sportautó benyomását kelti. “A VISION COUPE a tükröződéseket használja arra, hogy vitalitást adjon a formának, ez a KODO következő lépése – mondta Ikuo Maeda, dizájn és márkastílus igazgató. „Ez az autó a finom japán esztétikát testesíti meg, és itt, „a művészet városában” másodszor is elhozni ezt a neves elismerést az RX-VISION után, nagyon örömteli. Szeretnénk megtartani japán identitásunkat még akkor is, ha továbbra is olyan autókat gyártunk, melyek világszerte vonzóak.” A külső egyszerű “egy-mozdulat” formája sebességet közvetít, a belső tér pedig a hagyományos japán építészetből kölcsönöz motívumokat, melyek háromdimenziós mélységet adnak, ennek eredménye a nagyon nyugalmas környezet. A név tiszteleg a gyár nagy sikerű, több, mint 50 éves kupé-hagyományai előtt, melynek egyik képviselője pl. a bolygódugattyús motoros Mazda Luce (Mazda R130). A VISION COUPE-t február 4-ig a párizsi Hôtel National des Invalides-ban állítják ki a Nemzetközi Autómobil Fesztivál keretében. Az évente megrendezett fesztivál 35.000 látogatót vonz.
Címkék: 

CUPRA: egy új márka születik

2018.02.01.
Most eljött az ideje, hogy immár saját személyiséggel és szellemiséggel, önálló egyéniséggé váljon. Valamennyi CUPRA modell új CUPRA logóval jelenik meg. Az új márka a február 22-i hivatalos bemutató alkalmával jelenik meg először. Bemutatkozását követően az első CUPRA modellek március elején, a Genfi Nemzetközi Autószalonon mutatkoznak be a nagyközönség előtt. Az új márkaembléma bemutatása egyben az új CUPRA márka hivatalos weboldalának indulását is jelzi: www.cupraofficial.com
Címkék: 

Szemben a forgalommal az autópályán: ijesztő emelkedés

2018.02.01.
Az önmagukra és másokra is életveszélyt jelentő autósok, akiket német nyelvben Geisterfahrer-nek neveznek, - a legnagyobb számban a magyarok által is gyakran használt A2-es autópályán követték el a kirívó szabálytalanságot, a legtöbb ilyen autós pedig vasárnap követte el az életveszélyes manővert. Kisebb csoda, hogy a 409 autós csak 13 balesetet okozott. Ezekben hárman haltak meg, öten pedig súlyosan megsérültek. Az elmúlt harminc évben 115-en haltak meg forgalommal szemben haladó autók miatt Ausztriában. A tartományok között Stájerország vezeti a negatív listát 96 esettel, a legjobban Bécs és Burgenland áll a listán. Bécs környékén 13, míg Burgenlandban tíz autós haladt szembe a forgalommal az autópályán 2017-ben. 

Politikusok páncélozott autókban

2018.02.01.
A Mercedes volt az első gyártó, amely a világon először páncélozott autót gyártott az 1920-as években. Ez volt a Mercedes Nürnburg  460-as. Az első magas rangú ember a japán császár volt, aki ilyen járművet rendelt. Hirohito az 1930-as években Mercedes-Benz 770-es típust használt, amelyet páncél borított. Páncélozott Mercedes az 1920-as évekből. A védett személyeknek biztosított páncélozott autók Németországban a hetvenes években váltak általánossá, amikor a RAF, a Vörös hadsereg Brigádok hajszát indított a politikusok ellen, s több embert elraboltak. Mielőtt a Mercedes a hatvanas évek közepétől elkezdte gyártani a legendás a 600-as típust, amelyet sok állam- és kormányfő használt, kívánságra már gyártották az 500-as és 770-es típust, amelynek karosszériaelemei tonnányi súlyú acélból készültek, hogy védelmet nyújtson támadás esetén.   1963-ban kezdték el gyártani a Mercedes 600-as Pullmant, amely az NSZK állami limuzinja volt sokáig és számos prominens vendéget szállított.   

„A Citroën mindig is szerelemmárka volt” – interjú Hajdu Nóra marketingigazgatóval 2. rész

2018.01.31.
Szöveg: Horváth Miklós, fotó: Földi D. Attila Hosszú idő volt, mire beletanultál az autós szakmába? Rögtön a mélyvízbe kerültem, még megijedni sem volt időm! Három héttel a belépésem után már rali sajtótájékoztatót szerveztem, mert akkor alakult meg a Citroën-Total Rally Team és indult el a magyar bajnokságon egy Citroën Saxo-val Bútor Robival és Tóth Vilivel a fedélzetén. Közben már készítettem elő a Citroën akkor érkező csúcsmodelljének, a C5-ösnek a piaci bevezetését az ezzel járó sajtótájékoztatóval, hálózati prezentációval és egyéb rendezvényekkel. Így jutottam el életemben először a Hungaroringre, ahonnan azóta már sok-sok szép emléket gyűjtöttem. Átvettem az ügyfélmagazin szerkesztését, és a támogatói tevékenységünknek köszönhetően számos sztárinterjú is kerülhetett már az Avantgarde-ba. A Művészetek Völgye kapcsán nyilatkozott nekünk Gáspár Sándor, Eperjes Károly, és a Francia Filmnapokon találkozhattam Sophie Marceau-val és Audrée Tautou-val. Nem csoda, hogy szerelembe estem a márkával. Voltak azért nehéz pillanatok is? Az első nemzetközi Autószalonom Frankfurtban. Akkor mutattuk be a C3-ast, amely éveken át tartó kereskedelmi sikert hozott Magyarországon is. De ez az autókiállítás, ahol máskor a világautógyártása mutatja be az addig féltve őrzött titkait, 2001. szeptember 11-én nyitott… Délelőtt még zene, tánc, csillogás, délutánra már csak a döbbent csönd maradt. Sokan nem mertek másnap repülőre szállni, hanem csoportokba verődve autóval indultak haza. Nem is szereted az autószalonokat? Dehogynem! Csak ott tudsz szemtől szembe interjút készíttetni a felsővezetőkkel, vagy megtudni a designerek kulisszatitkait. Egy-egy új modellt, ahogy a sajtó, úgy te is ott láthatsz először, nem beszélve az elképesztően kreatív és extravagáns tanulmányautókról, amelyek az autózás lehetséges jövőjét vázolják fel. A Citroën múltja is ugyanígy lázba hoz? Micsoda csemege egy marketingesnek! A márka alapítója és névadója, André Citroën többek között marketing-kommunikációs zseni is volt, aki a 20-as, 30-as években az Eiffel tornyon népszerűsítette a márka nevét, vagy repülővel íratta fel Párizs egére. Még az ë betű két pontja sem maradt le… Ezt a bátor kreativitást csak csodálni lehet! Amikor eljutottam a párizsi gyárunk területén található Citroën Conservatoire-ba, ahol a márka a korábbi modelljeit őrzi, testet öltött a Citroën történelem. Nem lehetett nem rajongani! Volt egy filmfelvétel, egy korabeli „töréstesztről”, ahol nagyapáink elegáns piknikhez öltözve vezették az autót, majd a lejtő széléhez közeledve kiugráltak, és az irányítatlanul száguldott le a meredek domboldalon. A lejtő alján aztán utolérték, „talpára” állították, visszaillesztették a leesett motorháztetőt, és mosolyogva kikocsikáztak a filmből. Ezer ilyen történet és relikvia. James Bond golyókkal lyuggatott, sárga Kacsája, a verhetetlen dakaros ZX-ek… Ha már rali, hogy állsz az autósporttal? Mint már szóba került, ezzel kezdtem a citroënes pályámat, hiszen Bútor Robi még évekig versenyzett Citroën színekben a magyar bajnokságban. Ha versenypályán próbálták ki az autóinkat az újságírók vagy márkakereskedők, mindig hozzá futottam tanácsért, hogyan lassítsuk be úgy a pályát, hogy az adrenalin megmaradjon, de se ember, se autó ne sérüljön. Az igazi áttörést azonban ezen a téren a túraautó világbajnokság hozta meg. Bár hiába tagadnám, hogy jól esett, amikor egy-egy újságíró kolléga felhívott, hogy gratuláljon a ralivilágbajnoki címhez, de a WRC futamai soha nem jöttek Magyarországra, és Loebbel vagy Elenával is csak a nagy autószalonokon az interjúk alkalmával találkoztam. Csak távolról csodálhattam és közvetíthettem a sikerüket. Amikor azonban jött az első füles, hogy a márka átnyergel a WTCC-re, az egész magyar leányvállalat, amelynek addigra már marketingigazgatója lettem, hihetetlen örömmel és tettrekészséggel „állt a rajtrácsra”. Lesz magyar futam, érezhetjük a benzingőzt és beleremeghetünk a motor dübörgésébe. Ráadásul mindezt úgy, hogy a C-Elysée-ink volánjánál olyan pilótalegendák ülnek, mint Sebastien Loeb vagy Yvan Muller. Akkor még nem sejtettük, hogy a világot a harmadik csapattag, az ifjú argentin tehetség, José Pechito Lopez utasítja majd maga mögé három egymást követő évben. Nyilvánvaló, hogy aki az autóiparban dolgozik, az lelkesedik az autósportért. A saját köreiben mindegyikünk egy-egy amatőr szakkommentátor, de amikor azt érzed, hogy egy csapatban játszol ezekkel a klasszisokkal, akkor citroënes szem nem marad szárazon. Hatalmas élmény volt a csapat tagjaként jelen lenni a magyar futamokon a három évad során. Minden kollégánknak és partnerünknek elképesztő motivációt jelentett, ahogy a sok Citroën szív együtt dobbant. Beszéltünk már múltról, jövőről, de ne maradjon ki a jelen sem. Mi történik most a Citroën háza táján? Ez év elején mutattuk be az új Citroën C3-ast, amely beváltotta a hozzáfűzött reményeinket. A vidám, sokszínű, személyre szabható karosszéria, a kisautókban ritka vezetéssegítő rendszerek, mint például a sebességkortátozó táblákat felismerő rendszer, hogy csak egyet említsek, no meg a hagyományosan kényelmes Citroën utastér meghódította a magyar szíveket is. Novemberben pedig már a Citroën kereskedésekbe érkezik a márka első SUV-ja, a Citroën C3 Aicross, amely nem csak színes egyéniség, de számos, a kategóriájában még ritka extrát is kínál. Az új C3-as fedélzeti kamerájával készült pillanatképen a cikk szerzője és alanya A Citroënnél dolgozni tisztán szerelem és rajongás? Semmi izzadság, semmi stressz? Ahhoz, hogy ezek a kalandok valóban élményként és kereskedelmi sikerként kerüljenek be a kalendáriumba, nagyon alapos előkészítésre, hetekig, hónapokig tartó szervezésre, pontos és minden pillanatában fegyelmezett lebonyolításra van szükség, tehát sem adrenalinban, sem stresszben nincs hiány. De a cirkuszban sem kíváncsi senki arra, hány kék foltot szerzett a kötéltáncosnő. Tudjuk, hogy vele jár, de csak az eredmény a fontos. A kitűzött, konkrét célok eléréséből, az apró vagy nagyobb sikerekből és eredményekből épül a hőn áhított, nagybetűs Boldogság.

Jól halad a zalaegerszegi tesztpálya építése

2018.01.31.
Az első kiszolgáló technikai épület hamarosan elkészül, a főépület bokrétaünnepére pedig március 28-án kerül sor és várhatóan nyáron adják át. A pályatestek és a gyorsítószakasz is kész lesz a nyár közepére, ami azt jelenti, hogy ősszel már elindulhatnak az első tesztek – nyilatkozta Vigh László, a tesztpálya miniszteri biztosa. A biztos szerint a 40 milliárdos beruházás a magyar gazdaság fejlődése szempontjából is fontos. Forrás: hirado.hu

Tragikus ütközés Somogyban (Fotókkal!)

2018.01.31.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján 2018. január 31-én 15 óra 16 perckor a 6701-es számú út 23+800. kilométerszelvényében – eddig tisztázatlan körülmények között – két gépkocsi ütközött össze. A baleset következtében az egyik gépkocsi utasa olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A baleset körülményeit a Fonyódi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja.

Lexus: csak a kezdet volt a Daytona-i 24 órás futam

2018.01.31.
A 2017-es bemutatkozó szezont követően erősen kezdett a két Lexus RC F GT3 az IMSA (Nemzetközi Motorsport Szövetség) WeatherTech sportautó-bajnokság Daytona-i 24 órás versenyén – értékelt közleményében a gyártó. A Lexus szerint óriási eredmény, hogy mindkét kupéjuk érdemi probléma nélkül futotta végig az egynapos versenyt. A 15-ös rajtszámú kocsi (Jack Hawksworth, David Heinemeir Hansson, Scott Pruett és Dominik Farnbacher) a GTD géposztályban a kilencedik, pontszerző helyen ért célba, míg a 14-es RC F GT3 (Dominik Baumann, Kyle Marcelli, Philipp Frommenwiler, Bruno Junqueira) tizenötödikként zárta a versenyt. A csapat szerint bizakodásra ad okot, hogy mindkét kocsi több körön át képes volt vezetni a mezőnyt; előkelő pozíciójukat egy apró elektromos zavar, illetve néhány minimális sérülés miatt kényszerültek feladni. A Lexus 2017-ben tért vissza a motorsport világába, méghozzá egy rutinos csapat, a tizenötszörös bajnok Gentilozzi família (Paul és fiai, Tony és John) által alapított 3GT Racing színeiben. A csapat egy igazi nagyágyút, az amerikai sportautó-versenyzés koronázatlan királyát, az 1960-as születésű Scott Pruettet is bevetette. A Lexus RC F GT3 volt egyébként az utolsó versenyautó, amivel a nyolcéves kora óta versenyző Pruett hosszú és eredményes karrierje végén rajthoz állt: a 60 IMSA futamgyőzelemmel rendelkező veterán a Daytona-i 24 órás futam után végleg szögre akasztotta sisakját.

Razzia a sztrádán: célkeresztben a kamionosok

2018.01.31.
A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai 2018. január 30-án 8 óra és 15 óra között közúti ellenőrzéseket hajtottak végre az M7-es autópálya Somogy megyei szakaszán. Az intézkedés elsősorban a nehéz tehergépkocsik előzési tilalmának ellenőrzésére irányult, amelynek során a rendőrök szabálytalan előzés miatt összesen hét járművezetővel szemben szabtak ki helyszíni bírságot. Továbbra is felhívjuk a járművezetők figyelmét, hogy tilos előzni az azonos irányú forgalom számára két forgalmi sávval rendelkező autópályán és autóúton 6 óra és 22 óra között a 7500 kilogrammot meghaladó megengedett legnagyobb össztömegű tehergépkocsival, vontatóval, valamint e járműből és pótkocsiból álló járműszerelvénnyel!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója