Új autó 1400 nap alatt

2016.07.07.
1. Az első lépés a briefing, vagyis a koncepció kialakítása, amikor az új modell főbb irányelveit megtervezik és jóváhagyják. Ezek jelentik azt követően az útmutatást az egész folyamat során, ez határozza meg az új gépkocsi DNS-ét, azaz „genetikai” kódját, így az egész tervezési folyamatnak ezeket az útmutatásokat kell követnie. 2. Vázlatok, rajzok. A második fázisban a formatervezők nekilátnak az új gépkocsi előzetes vázlatainak elkészítéséhez. A korai változatok azt tükrözik, hogy „mi milyennek szeretnénk az autót látni” - mondja Jaume Sala, a SEAT belső formatervezési főnöke. A végén aztán kialakul az új gépkocsi látványterve, ami a „képileg tökéletes változatot” jelenti. A négyéves folyamat során a tervezők több mint 1000 rajzot vagy vázlatot készítenek. 3. Utána a számítógépes formaterv létrehozása jön. Miután a kézi rajzok elkészültek, azokat digitálisan, számítógépen újraalkotják, hogy megteremtsék az új gépkocsi végleges formáját. Ez a dokumentum nem csupán az új autó alakjának megalkotását célozza, hanem azt a műszaki ellenőrzése során is használják. 4. Agyag modell. Az agyagból készített, életnagyságú modell négy tonnát nyom, kétszer annyit, mint a hagyományos autó. Ez a kocsi külső formájának megalkotásához kell, azt állandóan alakítgatják, hogy a módosítások is megjelenjenek rajta. Ez a folyamat magában foglalja a kézműves mester munkáját is, aki a saját kézzel simítja és alakítja az új modellt. 5. Az utolsó agyagból készült változatban testesül meg a végleges külső forma, amit a vállalat jóváhagyott. Ez már igazán valósnak tűnik, pedig még mindig agyagból van. Az egész folyamat során akár 5000 kg agyagot is felhasználhatnak, amíg elkészül a végleges forma. 6. A színek létrehozása. A szín és belső kárpit részleg felel az új modell belső terében és a külsején használt színek létrehozásáért. Munkájuk gyakorlatilag két évvel korábban kezdődik azzal, hogy ötleteket gyűjtenek „a divat, az építészet és a termék formatervezés területén megjelenő új irányokból” - magyarázza Jordi Font, aki a SEAT-nál ezen részlegért felelős. Noha akár 100 mintát készítenek és 1000 liter festéket is elhasználnak, végül is csupán 12 színárnyalat kerül be a gépkocsi külső színeit meghatározó szín táblázatba. 7. Ülések. A „kényelmet és a jó kinézetet” meghatározó lehetőségeket nagyon gondosan mérlegelik, amikor a gépkocsi üléseinek fejlesztéséről van szó- mondja Jaume Sala. A szín és belső kárpit részleg szintén részt vesz a folyamat ezen szakaszában. Ők varrógéppel készítik a mintákat, amelyek "ideálisan kombinálják a legmegfelelőbb terméket és színeket”- mondja Jordi Font. 8. Belső design. "Minden a vezető érdekében történik” említi meg Jaume Sala, és kiemeli, hogy az érintőképernyő jelentősége olyan nagy, hogy először azt döntik el, hol helyezzék el, és minden más csak ezt követően jön. A gépkocsi belső terének tervezését nagy mértékben a funkcionalitás vezérli. „Azt kérdezzük magunktól, hogy hol lenne a legjobb a mobiltelefont, a szemüveget vagy a vizesüveget tárolni”- ezen oknál fogva tehát a formát „hasznosság és a hatékonyság határozza meg”. Mindezen párhuzamosa és egyidejűleg haladó folyamatok végeredménye a teljesen új modell. Négy év intenzív munka után pedig a formatervező csapat továbbra is keményen dolgozik, mert a következő projekt már gyakorlatilag a megvalósulás szakaszához ért....

Gázolt a vonat Lágymányoson

2016.07.07.
A helyszínt biztosítják, a személyvonat utasainak leszállításában nyújtanak segítséget. A mintegy húsz utas egy másik szerelvénnyel utazhat majd tovább. Urbán Attila, a Mávinform sajtóügyeletese az MTI-nek azt mondta, hogy a baleset jelentős késést nem okoz a vonatközlekedésben, egy vágányon haladhat a forgalom. A helyszínelés jelenleg is tart.

Új fejlesztésű abroncsok a Renaultokon

2016.07.07.
A Renault a 195/55R20 95H XL Goodyear EfficientGrip Performance és a 195/55R20 95H XL Goodyear Vector 4Seasons Gen-2 gumiabroncsokkal szereli fel az új Scenic modellt. Ezekben a méretekben a gumiabroncsok ez év júliusától lesznek kaphatók. A Goodyear EfficientGrip Performance „Tall and Narrow” gumiabroncsokat nemrégiben mutatták be a Genfi Autószalonon, ahol a Renault standjánál fel is szerelték azokat az új Scenic modellre. Az ultra alacsony gördülési ellenállás a legtöbb autógyártó számára fontos szempont, hiszen így könnyebben teljesíthetők a CO2-kibocsátási célszámok. A gumiabroncsok nagy szerepet játszanak a gördülési ellenállás minden eddiginél alacsonyabb szinten tartásához szükséges innovatív technológia biztosításában, mely a „Tall and Narrow” koncepcióban is jelen van*. A keskeny névleges szélesség révén a Scenic érintkezési felülete hosszabb és keskenyebb lesz, ami számos előnnyel jár, például kedvezőbb aerodinamikai tulajdonságok, ebből adódóan kisebb üzemanyag-fogyasztás és zajszint, valamint a vízen felúszással szembeni nagyobb ellenállás*. A „Tall” (magas) szó a felni megnövelt átmérőjére vonatkozik, mellyel a gumiabroncs kevésbé deformálódik, így kevesebb hő keletkezik az abroncs belsejében, és csökken a gördülési ellenállás. Ezenkívül a magasabb gumiabroncs magasabb komfortfokozatot biztosít ugyanakkora nyomás mellett, mivel a nagyobb átmérőjű kerék jobban elnyeli az út egyenetlenségeiből adódó rezgéseket*.

A Scania felfedi új járműgenerációját

2016.07.07.
A Sc ania az új terméket szakaszosan teszi nyilvánossá, mely során egy gondosan előkészített terv alapján a különböző üzemeltetési módokra és iparágakra helyezi a hangsúlyt. A Scania a jelenlegi és az ígéretes új generác ióját párhuzamosan fogja értékesíteni. Az új generác ió fokozatos bevezetése az európai hosszútávú fuvarozási szegmenssel kezdődik, a későbbiekben ezt követi majd a többi járműváltozat piac ra dobása is.     A közös nevező az, hogy a Scania kifejlesztette a személyre szabott termékek és szolgáltatások széles választékát, amellyel kitűnően képes támogatni az üzemeltetési és karbantartási költségek csökkentését, valamint megnövelni a hasznos üzemidőt. A Scania elsődleges célja, hogy vezető szerepet vállaljon a fenntartható szállítmányozásban, ahol a partnerkapcsolatok és a digitalizáció egyre nagyobb hangsúlyt kap. Emellett a fenntarthatóság szintén a mostani bevezetés egyik kulc sszava, mivel ez egyre fontosabbá válik mind a Scania, mind pedig ügyfelei – és azok partnerei versenyképessége érdekében.     „Az értékesítési és szervizhálózat, valamint az európai gyártás előkészítésének utolsó fázisába érkeztünk. Jelen pillanatban azonban nem tudunk több informác ióval szolgálni. Meggyőződésem, hogy miután augusztus 23-án lerántjuk a leplet új termékünkről, az iparágon belül mindenki erről fog beszélni” – mondta Christian Levin, a Sc ania értékesítésért és marketingért felelős alelnöke.

Renault Twingo GT – a pöttöm méregzsák

2016.07.07.
A legújabb generációs Twingo apró jószág, de farmotoros és hátsókerékmeghajtású, így ideális alapot jelentett egy dögös kis hot hatch megalkotásához. A francia mérnökök pedig igen jó munkát végeztek. Az első lepés az volt, hogy a Twingo kis háromhengeres, 900 köbcentiméteres turbós erőforrását felpumpálták 110 lóerőre és 170 Nm-re. Ez nem tűnik valami soknak, de ha figyelembe vesszük azt, hogy az alapváltozat csak 90 lóerős és 135 Nm leadására volt képes, akkor ez már nem is olyan rossz egy 943 kilogrammos autó esetében. A mérnökök a teljesítménynövekedést a motorelektronika (ECU) átprogramozásával és egy új légbeömlő rendszerrel értek el. A sportos élményhez természetesen megfelelő futóműre is szükség van, ezért a Renault a Twingo GT futóművét is alaposan átdolgozta. A jobb kanyarvételi tulajdonságok érdekében a Twingo GT új felfüggesztést, kihegyezett ESP-ét és változó áttételű kormányművet kapott. A lemezalatti technika mellett kívül a matricák, az egyedi festés és a dupla kipufogó mellett az egyedi 17 collos könnyűfém felni teremti meg a sportos hangulatot.

A Ford folytatja!

2016.07.07.
„Szeretnénk, ha mindenki tudná, hogy a WEC és az IMSA globális, hosszú távú elkötelezettséget jelent számunkra az autóversenyzés világában,” nyilatkozta Raj Nair, a Ford Motor Company termékfejlesztésért felelős ügyvezető alelnöke és műszaki főmunkatársa. „Ford GT programunk első kitűzött célja a Le Mans-i győzelem volt, és hatalmas büszkeséggel tölt el minket, hogy ezt már az első évben képesek voltunk elérni. Most egy egész pályás, négy éves támadássorozatba kezdünk az IMSA és a WEC bajnokságokban, bebizonyítva, hogy a Ford GT versenyautókkal immár a világon mindenütt számolni kell.” A program első évében két Ford GT versenyez az IMSA WeatherTech Sportscar Bajnokságban, két másik Ford GT pedig a FIA Hosszútávú Világbajnokságon indul. A program első eredménye, hogy június 19-én Le Mans-ban a Ford GT-k megszerezték az első, a második és a negyedik helyezést. A győztes 68. rajtszámú versenygép pilótái a francia Sébastien Bourdais, az amerikai Joey Hand és a német Dirk Müller voltak.  Az IMSA programban a Ford GT már májusban megszerezte első győzelmét, amikor a Laguna Seca pályán Richard Westbrook és Ryan Briscoe autója lépte át elsőként a célvonalat. A WEC program első dobogós helyezést Marino Franchitti, Andy Priaulx és Harry Tincknell szerezte meg, akik második helyezést értek el Spa-Francorchamps futamon. A WEC GT egyéni bajnokságában jelenleg a Ford GT pilótái, Billy Johnson, Olivier Pla és Stefan Mücke állnak az első helyen. Az IMSA programban ezen a hétvégén izgalmas verseny folyt a Sahlen 6 órás futamon a New York-i Watkins Glen pályán, a WEC következő eseménye pedig a 6 órás Nürburgring futam lesz július 24-én.

Fa Nándor megérkezett Newportba

2016.07.07.
A magyar hajós két társával 19 nap alatt vitorlázott át a franciaországi Les Sables d,Olonne-ból az Atlanti-óceánon Amerikába. Honlapja szerint elégedett volt a Spirit of Hungary új árbocával, az állókötélzettel és a vitorlával. Az óceánátkelés során a csapat jelentős állításokat, vitorlakombinációkat tudott kipróbálni. Fa Nándor szerint nem volt egyszerű az út, a változékony és helyenként kiszámíthatatlan időjárás hosszú napokra próbára tette őt és a legénységet.  A magyar hajós három napig marad az Egyesült Államokban, ez idő alatt elvégzi a hajó ellenőrzését, megoldja az esetleges javításokat és módosításokat, megvásárolja a visszaúthoz szükséges élelmiszert, majd ismét útnak indul szólóban Európa felé. A cél az Atlanti-óceánon teljesíteni a Vendée Globe kvalifikációját. Fa Nándor májusban kénytelen volt lemondani a részvételt az Atlanti-óceánt átszelő versenyen, mert nem készültek el időben a Spirit of Hungary új vitorlái.  A Vendée Globe november 6-én rajtol Les Sables d,Olonne-ból. Fa Nándor - aki egyben 60 lábas versenyhajójának tervezője - a legjobb nem francia versenyzőként az ötödik helyen végzett az 1992-93-as földkerülő versenyen. Útja 128 napig tartott.   (MTI)

Forgalomkorlátozás az 51-es számú főúton

2016.07.07.
A tűzoltás idejére félpályán lezárták a rendőrök a főutat. Egy Iveco tehergépjármű haladt az 51-es számú főúton 2016. július 7-én a reggeli órákban, amikor a 146-os kilométernél eddig tisztázatlan körülmények között az általa szállított szalmabálák kigyulladtak.     Az érintett útszakaszon félpályás útlezárás mellett biztosítják a rendőrök a tűzoltást.     (police.hu)    

Kiss Norbi német csapattal és Mercedes-szel száll harcba a bajnoki címért

2016.07.06.
„Tavaly történelmet írtunk, ugyanis negyed évszázad után hatalmas sikerrel tért vissza Magyarországra a kamionsport legkiemelkedőbb, leglátványosabb eseménye, a Kamion Európa-bajnokság. A hétvégére több mint 32 ezer néző látogatott ki, a Hungaroring remek házigazda volt. Jó hangulatú, látványos versenyeket láthatott a közönség, akik rendkívül aktívan szurkoltak hazánk büszkeségének, Kiss Norbinak. Az elmúlt év is bizonyította, hogy a magyarok kedvelik a technikai sportokat és hazánk hőseit. Idén hamarabb, a szezon közepén, egy hosszabb pihenőt követően érkezik a Hungaroringre a mezőny. A tavalyihoz képest még egy szintet feljebb léptünk, ugyanis a Suzuki Europe Cup mellett egy exkluzív futamot, a BlancPain GT Series-t is elhoztuk hazánkba, melyen a leggyorsabb luxusautók versengenek az első helyekért. Természetesen az autóversenyek mellett most is színes családi programok, hangulatos kísérőrendezvények és sok újdonság várja majd a látogatókat a kamionünnepre, melyen az idei évben több mint 50 ezer szurkolóra számítunk” – mondja Őry Tamás, a Truck Race Promotion Kft. ügyvezető igazgatója. Az idei szezon legnagyobb újdonsága, hogy a kétszeres Európa-bajnok Kiss Norbi a 2016-os évadot már nem az Oxxo Racing Team oldalán, hanem egy német csapattal, a Tankpool24 Racing Teammel folytatja. Norbi egy Mercedes volánja mögé ül majd be, de csak a körülmények változnak, a bajnok céljai ugyanazok. „Úgy érzem, eljött a változások ideje, új kihívásokra van szükségem. Az Oxxo-nak nagyon sokat köszönhetek, velük értem el az eddigi legnagyobb sikereimet, amiért rendkívül hálás vagyok. Viszont pont a két egymást követő évben elnyert Európa-bajnoki cím az, ami miatt úgy gondolom, most kell új kihívások után néznem. Ezeket az eredményeket már nagyon nehéz, szinte lehetetlen lenne überelni, egy új csapatban viszont rengeteg új potenciál rejlik. Természetesen az ellenfeleim örülnek ennek a váltásnak, mert újra a nulláról indulok majd. Idén a német Tankpool24 Racing Team pilótája leszek, mely ugyan az elmúlt években nem volt túl sikeres, de idén új időszámítás kezdődik. Új technikai csapattal, új autóval, márkával és egy világhírű konstruktőrrel vágunk neki a szezonnak, ami kifejezetten motiváló számomra. Célunk, hogy versenyről versenyre egyre jobb eredményeket érjünk el és a Hungaroringen már akár a dobogóra is felállhassunk. Először mindenképp a csapatot kell biztos alapokra helyezni, lényeges az összekovácsolódás” – mesél izgatottan Kiss Norbi a váltásról. Az Európa-bajnokság a kamionversenyzés csúcskategóriája, ugyanis ebben a szakágban világbajnokságot nem rendeznek. A látványos, a teljesítményeket és méreteket tekintve rendkívüli eseményen egyszerre 20.000 lóerővel dübörögnek majd a versenypályán a 12.412 cm3-s dízelmotorokkal hajtott, egyenként 1200 LE-s, 5,5 tonnás kamionmonstrumok. A Hungaroring pedig kitűnő terep arra, hogy ezek az óriások megmutassák, mire képesek. „Anno 1985-ben a túraautó világbajnokság mezőnye avatta fel a Hungaroring pályáját, azóta nem történt megújulás, de ez idén megváltozott. Vadonatúj aszfalt és rázókövek várják majd a kamionokat, ami a látogatókra nézve is nagyon kedvező, ugyanis még látványosabbá teszi a futamokat. Valóban igaz, hogy a magyar közönség magyar pilótát szeret látni a pályán, még ha ez most német színekben történik is. A tavalyi versenynek köszönhetően jelentősen megugrott a kamionversenyzés nívója, melyet idén még tovább szeretnénk fokozni. Az Olimpiát követően, a szabadságok végén reméljük, hogy sokan kilátogatnak a ringre és abban is bízunk, hogy Norbiék lehetőségük szerint megkímélik az új aszfaltot” – mondja mosolyogva a Hungaroring megújulásáról Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója. Pénteken egy rendhagyó „pályabejárás” várja az érdeklődőket, melyen izgalmas kulisszatitkokba is betekintést nyernek a látogatók, majd szombaton és vasárnap egy-egy időmérő edzést és két-két futamot szurkolhatnak végig a kilátogatók. A teljesen új borítású versenypálya a tavalyinál is szebb látvánnyal és izgalmakban bővelkedő futamokkal vár mindenkit. A szervezők a magyar érdekeltség miatt idén is teltházas versenyekre számítanak, és arra készülnek, hogy igazi fesztiválhangulat kerekedik majd a magyar pályán. A jegyek értékesítése már elindult, érdemes már most bejegyezni a naptárba az időpontot: 2016. augusztus 27-28. – Kamion EB és Fesztivál – Hungaroring

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója