Hivatalosan is bejelentette a Hyundai, hogy belép a WEC-be

2024.09.14.
Genesis X Gran Racer Vision Gran Turismo Concept: a valós versenyautó vélhetően nem így fog kinézni, mint ez a virtuális A belépést egy, a közösségi médiában közzétett szűkszavú nyilatkozatban erősítették meg, és nem ismertettek további részleteket, még a belépés évét sem. Azt sem árulták el, hogy a Hyundai Motorsport németországi létesítményéből irányítják-e majd a sportkocsi-programot. Ez a fejlesztőközpont 2012 óta a dél-koreai gyártó rali-világbajnoki programjáért felel. És még az sem világos, hogy a Genesis szerepvállalása magában foglalja-e majd a World Endurance Championshipet (WEC) mellett az azonos szabályokat alkalmazó amerikai IMSA SportsCar Championshipet is. A Hyundai a rali-világbajnokságon egyelőre csak a 2025-ös szezont igazolta vissza, és még nem világos, hogy a 2026-os szabályváltozások után is maradnak-e. Mindez arra utal, hogy a koreaiak 2026-ra tervezik a belépést a WEC-be. „A Genesis beszáll az endurance versenyzésbe” címmel megjelent közleményben ez állt: „az LMDh program egy új pillérrel bővíti a Hyundai Motorsport portfólióját. A Hyundai Motorsport 2012-es megalapítása óta a Hyundai WRC és TCR versenyeken indul. A Genesis, a Hyundai Motor Group prémiummárkája a motorsport-tevékenységei közé felveszi a hosszútávú versenyzést is.” Állítólag a Hyundai az LMDh hibrid autó tervezésére és építésére a francia Oreca konstruktőrrel állapodott meg. Az Oreca egyike annak a négy szervezetnek, amelyeknek engedélye van arra, hogy egy gyártóval közösen fejlesszenek LMDh autót, és az Acura ARX-06 és az Alpine A424 esetében alkalmazott módszerhez hasonlóan a Hyundai számára is ők fogják szállítani a váz gerincét. Viszont a hibrid hajtáslánc belsőégésű motorját a Hyundai Motorsport fejleszti házon belül, korábban a WRC és TCR versenyautók motorjaiért is a gyári sportrészleg volt a felelős. Várhatóan a Hyundai egy vagy több meglévő LMP2-es versenycsapattal fog partnerségre lépni, és úgy tudni, hogy már több jelölttel is tárgyaltak. Ezek közé tartozik a Cool Racing, az IDEC Sport és a TDS Racing. Egy másik esélyes az együléses sorozatokban járatos DAMS, amely az 1990-es évek végén és a 2000-es évek elején a Panoz és a Cadillac számára futtatott már gyárilag támogatott sportautó programokat. A Chip Ganassi Racing, amely az idei WEC és IMSA kampányok befejeztével befejezi a Cadillac-kel való együttműködését, állítólag szintén kapcsolatban áll a Hyundai-jal, és nekik van a legnagyobb esélyük a megbízás elnyerésére. A túraautó-legenda és ex-Formula-1-es pilóta Gabriele Tarquini vezetői szerepet kap az LMDh-programban a Hyundai-nál. 2018-ban az olasz versenyző WTCR-címet nyert az olasz BRC-csapat színeiben egy i30 TCR-rel, Michelisz Norbert csapattársaként. Még az is előfordulhat, hogy a harmadik TCR World Tour bajnoki címére hajtó magyar versenyzőnek is szerepet szánnak majd a programban. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Túlélni a vihart autópályán

2024.09.14.
A kérdés aktuális, tekintve a szeszélyes időjárást, a perzselő nyarat és az ezzel együtt járó viharokat, melyek, úgy tűnik, egyre hevesebbekké válnak. Már nincs kellemes nyári zivatar, langyos eső, mely üde frissességet hoz és nincsenek komótosan összeálló felhők sem, melyek jelzik az égi háborút, ami elől menedéket kereshetünk. Már szinte csak hirtelen ránk szakadó viharok vannak, villámárvizekkel, évszázados fákat kitépő szelekkel és olykor tornádóval. Mit tegyünk, ha az égi háború akkor ér utol bennünket, amikor vezetünk? És pláne, mit tegyünk, ha éppen autópályán haladunk? Alapvető, hogy amíg az autóban ülünk, védve vagyunk a villámcsapástól. Ezt Michael Faraday angol fizikus már megállapította az 1800-as évek elején. A Faraday-kalitka az elektromágneses hatás kiküszöbölésére szolgáló, fémhálóval körülvett térrész, amelybe a fémháló védőhatása folytán a külső elektromos erőtér nem hatol be, így a tér belsejében lévő tárgyak és élőlények védve vannak. Így védi meg például a repülőgép fém teste a benne ülő utasokat, ha a gépbe belecsap a villám. És az autó is biztonságos hely zivatarban (mármint az, amelyiknek a teteje is fém és nem ponyva.) Mindezen ismeretek birtokában lássuk, hogyan viselkedjünk, ha a szikrázó napsütést egy pillanat alatt komor felhők takarják el és hatalmas robajjal leszakad az ég. A legfontosabb, hogy tényleg ne essünk pánikba. Azonnal csökkentsük a sebességet. De ne álljunk meg! Szép komótosan haladjunk, folyamatosan. Ne húzódjunk félre, ne akarjuk a vihart a leállósávon tölteni, hiszen a korlátozott látási viszonyok miatt a többi autós nem biztos, hogy észrevesz bennünket. Heves esőzések esetén az út tapadása akár 50%-kal is csökken. A mérsékelt sebesség és a jó állapotú gumiabroncsok javítják a tapadást és csökkentik a csúszás kockázatát, így segítenek fenntartani a jármű irányítását. Vizes úton a féktávolság 20-30%-kal nő, ezért tartsunk megfelelő követési távolságot. Az előttünk haladó járművek nyomain általában kevésbé gyűlik össze a víz vagy a sár, az ezeken a pályákon történő vezetés csökkentheti az aquaplaning kockázatát. A láthatóság növelése érdekében vezessünk bekapcsolt ködfényszórókkal. Ahogy belefutunk egy komoly viharba, egy pillanat alatt párás lesz a szélvédő. Állítsuk a klímát a párátlanító funkcióra. Ne feledjük, hogy az autóban tartózkodás valóban nagyszerű lehetőség zivatar idején, de kerülni kell a jármű fém alkatrészeinek megérintését, amelyek tartalmazhatnak a villámból származó villamos energiát. Forrás: electromaps.com, sicurauto.it  

Megszületett az ítélet: felfüggesztett börtönt kapott a hírhedt autós ámokfutó

2024.09.14.
A vádirat és a megállapított ítéleti tényállás lényege szerint a férfi 2021. február 28-án dél körül, a XVII. kerület, Pesti úton gépkocsival közlekedett. Haladása során, bármilyen észszerű indok nélkül, gépkocsijával, több alkalommal kisebb mértékben áttért az ellentétes irányú sávba úgy, hogy ott folyamatos gépjármű-forgalom volt. Ezzel veszélyeztette egy szembejövő busz haladását és több gépkocsi közlekedését megzavarta. Egyszer teljes gépkocsijával is áttért a túloldalra és ott annak ellenére folyamatosan haladt, hogy szemből jött egy szabályosan közlekedő gépkocsi. A vádlott a szabályos sofőrt fékezésre kényszerítette, valamint a másik vezetőnek az úttest jobb oldalán lévő szalagkorlát mellé kellett lehúzódnia, mivel csak így tudta elkerülni az ütközést. A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a férfit közúti veszélyeztetés bűntettével vádolta meg. A Pesti Központi Kerületi Bíróság vád szerint bűnösnek mondta ki a vádlottat és elsőfokon 1 év – végrehajtásában 2 évre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte, valamint végleges hatállyal eltiltotta a közúti járművezetéstől. Az ítélet ellen a vádlott védője a büntetés enyhítése érdekében jelentett be fellebbezést. A jogorvoslatot a másodfokú ügyészségként eljáró Fővárosi Főügyészség nem tartja alaposnak. A vádlott büntetlen előéletű, azonban más bűncselekmény miatt indult büntetőeljárás hatálya alatt, érvényes vezetői engedély hiányában valósította meg a jelen ügy tárgyát képező cselekményt. A szakértő megállapította, hogy a férfi nem rendelkezik azokkal a képességekkel, amelyek maradéktalanul szükségesek a biztonságos járművezetéshez, a közlekedési helyzetekhez való alkalmazkodáshoz, a járművezetés közben jelentkező terhelés elviseléséhez. A terhelt személyiségjegyei alapján közlekedésbiztonsági kockázatot jelent, összességében közúti járművezetésre nem alkalmas. Mindezek alapján az elsőfokú bíróság ítélete megalapozott és a büntetések enyhítése nem indokolt. A másodfokú határozatot a Fővárosi Törvényszék jogosult meghozni. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Folytatódott az M1-es autópálya felújítása, dugókra kell számítani

2024.09.14.
A munkálatok előreláthatólag október 31-ig tartanak, forgalomkorlátozással, csomóponti ágak zárásával járnak majd - jelezték. Emlékeztettek, hogy tavaly ugyanitt már dolgoztak, de akkor csak a legszükségesebb felújításokra volt idő. A társaság azt ígéri, hogy a mostani lezárás ideje alatt igyekeznek a lehető legtöbb feladatot elvégezni. Ez azt jelenti, hogy az aszfaltozás során kicserélik a pálya tönkrement teljes kopó- és kötőrétegét, elvégezik a vízszigetelés cseréjét, a szigetelésvédő öntött aszfalt építését, a szegélyvédő bevonat javítását és a burkolatszivárgó építését. A közlemény szerint szombattól az M0 felől az M1 és az 1-es főút is elérhető lesz félpályán. Az 1-es főútról nem lehet felhajtani az M0-ra sem Biatorbágy, sem Budapest felől, így az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldala csak a Sasfészek-tó pihenőhelyen keresztül érhető el. Az 1-es főúton Budapest felől érkezőknek tovább kell haladniuk a Sasfészek-tó pihenőig, és azon keresztül lehetséges a felhajtás az M1-esre az országhatár felé. Az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalára a biatorbágyi csomópontban lehet felhajtani. Ez azt jelenti, hogy annak, aki az országhatár felől érkezik az 1-es főúton, már korábban, Biatorbágynál kell felhajtania az M1-esre, majd onnan érheti el az M0-s autóutat. Az 1-es főúton Budapest felől érkezőknek tovább kell haladniuk a biatorbágyi csomópontig, ahonnan elérhető az autópálya főváros felé vezető oldala, így az M0-s autóút is. Az M1 autópályán a főváros felől érkezők az M0 autóutat szintén a biatorbágyi felhajtón át érhetik el. Ez azt jelenti, hogy az M1-es autópályáról a 15-ös kilométernél lévő Tópark csomópontban ki kell hajtani az 1-es főútra, onnan pedig Biatorbágynál tudnak felhajtani a pályára, majd az M0-ra. Az M1-es autópályán a Győr felől érkezők nem tudnak lehajtani az 1-es számú főútra az M0-s csomópontban. Számukra a lehajtás a Sasfészek-tó pihenőnél vagy Törökbálintnál lehetséges. A közlekedők tájékozódását táblák segítik majd, és a társaság mindenkinek azt javasolja, hogy időben induljon útnak, utazás előtt pedig tájékozódjon az ÚTINFORM oldalán. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Lesz ezerötszáz lovas Xiaomi, hogy megdöntse a Taycan pályacsúcsát

2024.09.14.
A Xiaomi vezérigazgatója, Lej Csun zöld jelzést adott a vad SU7 Ultra gyártásának megkezdésére. Az autóipar mezejére lépett telefongyártó szédületes tempóját mutatja, hogy alig néhány napja jelentették be, hogy az év eleje óta forgalmazott SU7 szedán után crossovert is a piacra dobnak MX11 néven. A bődületes teljesítményre képes Ultrát leginkább pályaautónak szánják, ennek megfelelően is van kialakítva, amiről a többi között a hatalmas hátsó „szárnyai”, elülső osztott légbeömlói, kitüremkedő sárhányói és versenykerekei tanúskodnak más aerodinamikai kiegészítők mellett. Az új autó villanymotorja elképesztő, 1527 lóerőt ad le. A leglenyűgözőbb benne mégsem ez, és nem is a 2145 kilogrammnak megfelelő leszorítóerő, vagy az, hogy erősebb egy Bugatti Chironnál, hanem az, hogy a tömege mindössze 1900 kilogramm. A szénszállas karosszériaelemeknek köszönhetően a nehézsúlyú versenytársaihoz képest cirkálósúlyban van: 465 kilogrammal könnyebb a Porsche Taycan Turbo GT-nél, és körülbelül 300-al Tesla Model S Plaid-nél. A szuperszedán három elektromos motorját egy CATL Qilin 2.0 akkumulátor látja el energiával. A carscoop autósmagazin ismertetése szerint az SU7 Ultrának mindössze 1,97 másodpercre van szüksége ahhoz, hogy elérje az óránkénti száz kilométeres sebességet (a „sima” SU7-nek ehhez 2,8 másodpercre van szüksége). Az Ultra 5,97 másodperc alatt megy fel kétszázra, a háromszázas álomhatárt pedig 15 másodperc alatt éri el.  Ilyen impozáns mutatók láttán nem csoda, hogy a Xiaomi még az idén meg akarja dönteni vele a Taycan Turbo GT 7:07.55-ös márciusi „négyajtós” pályacsúcsát a Nürburgringen. Tekintettel az SU7 Ultra páratlan teljesítményére a majdani tulajdonosokat picit megizzasztják, mielőtt átadnák nekik az autót, ugyanis vizsgákon kell átesniük. A Xiaomi 2025 első negyedévétől lehet rendezni. Az árlista egyelőre nem ismert, de nyilvánvalóan többe fog kerülni a standard SU7-es modellnél, és könnyen meglehet, hogy a Taycannál kevesebbért adják.    
Címkék: 

Forma-1 Azeri Nagydíj: Leclerc zsinórban negyedszer a pole-ban Bakuban

2024.09.14.
A 26 éves pilótának ez az idei harmadik és F1-es pályafutása 26. pole pozíciója, Bakuban sorozatban negyedszer végzett az élen az időmérőn. Leclerc mellől Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője startolhat majd, míg a harmadik rajtkocka a másik Ferrarit vezető spanyol Carlos Sainzé lett. A címvédő, háromszoros világbajnok és az összetettben élen álló holland Max Verstappen (Red Bull) a hatodik pozícióból kezdhet majd. Az időmérő legnagyobb meglepetése az volt, hogy az egyéni vb-címért Verstappennel küzdő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője már az első szakaszban búcsúzni kényszerült, és csak a 17. helyről kezdheti majd meg a futamot. Az 51 körös Azeri Nagydíj vasárnap 13 órakor rajtol Bakuban.   A teljes rajtsorrend: 1. sor: Charles Leclerc (monacói, Ferrari) Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) 2. sor: Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 3. sor: George Russell (brit, Mercedes) Max Verstappen (holland, Red Bull) 4. sor: Lewis Hamilton (brit, Mercedes) Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin) 5. sor: Franco Colapinto (argentin, Williams) Alexander Albon (thaiföldi, Williams) 6. sor: Oliver Bearman (brit, Haas) Cunoda Juki (japán, RB) 7. sor: Pierre Gasly (francia, Alpine) Nico Hülkenberg (német, Haas) 8. sor: Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) Daniel Ricciardo (ausztrál, RB) 9. sor: Lando Norris (brit, McLaren) Valtteri Bottas (finn, Sauber) 10. sor: Csou Kuan-jü (kínai, Sauber) Esteban Ocon (francia, Alpine)  

Robotkutyát használ a gyáraiban a Jaguar Land Rover

2024.09.14.
A JLR Coventryben működő elektromosjármű-gyártó és -tesztelő létesítménye, amely kulcsfontosságú szerepet játszik a prémium autókat gyártó vállalat azon célkitűzésének megvalósításában, hogy 2030-ra összes márkáját villamosítsa, egy nem mindennapi munkatárssal, Roverrel, a négylábú robotkutyával gyarapította csapatát. A tesztlétesítmény egy olyan összetett, nagy energiasűrűségű környezet, amelyben többezer eszközt, berendezést és készüléket kell folyamatosan felügyelni. Rover őrkutyaként ezért nélkülözhetetlen a JLR és a hús-vér munkatársak számára, hiszen értékes időt takarít meg az által, hogy korai fázisukban azonosítja a lehetséges üzemeltetési problémákat, a berendezések elhasználódását. Rover szavatolja, hogy a fejlesztési és teszttevékenységek zavartalanul, a tervek szerint valósulhatnak meg, miközben a vállalat előkészíti a vadonatúj Range Rover Electric modell bevezetését.   Mint a valódi őrkutyák, Rover is saját kenneljében „lakik”: műszakjai között itt „pihen meg” és tölti fel 50 voltos akkumulátorát. A hagyományos ebekkel ellentétben azonban a Boston Dynamics által fejlesztett és gyártott robotkutya a nap 24 órájában, a hét 7 napján készen áll a munkavégzésre, és sem a hangos zajok, sem a szokatlan látvány vagy illatok nem zavarják meg koncentrációját. A különböző útvonalak követésére beprogramozott, teljesen önállóan működő Rover éjjel-nappal járőrözik, egyetlen nap alatt akár 24 alkalommal bejárja a gondjaira bízott területet. Mesterséges intelligencia segítségével képes kinyitni az ajtókat, felmenni a lépcsőkön, és ügyesen áthaladni nagy forgalmú szakaszokon. Eközben szüntelenül méréseket végez, ellenőrzi a szelepeket és berendezéseket. Rover egyrészt képes hiba nélkül ellátni ezeket a feladatokat, kizárva az emberi tévedés kockázatát a folyamatból, másrészt tehermentesíti a mérnököket, akik így hasznosabban tudják kihasználni munkaidejüket: Rover jelentéseit kielemezve megalapozott üzleti és karbantartási előrejelzéseket készíthetnek, vagy elvégezhetik a szükségesnek jelzett javításokat. A feladatait mintaszerűen végző robotot kivételesen ügyessé teszi négy lába, valamint robotkarja. Ezek képességeit fejlett fedélzeti érzékelők egészítik ki: Rover képes „meghallani” az emberi érzékszervekkel észrevehetetlen gázszivárgásokat, míg az akkumulátorok hőmérsékletét hőérzékelői segítségével gyorsan és pontosan határozza meg, így gondoskodva arról, hogy a szerelők biztonságos környezetben végezhessék munkájukat. „A JLR Reimagine stratégiájának egyik kulcsa, hogy folyamatosan együtt dolgozunk az iparág legragyogóbb elméivel, és olyan fejlett robotikai megoldásokat fejlesztünk ki, amelyek munkavállalóinkkal összhangban képesek végezni a dolgukat” – mondta dr. Gonzalo Ejarque-Rinaldini, a JLR robotikai és automatizálási szakértője. „Kiváló példa erre a Boston Dynamics vállalattal folytatott együttműködésünk, amely biztonságosabbá és hatékonyabbá teszi mérnökeink munkáját. Ezáltal nem csak azon célkitűzésünk megvalósítását segítik elő, hogy 2030-ra teljeskörűen villamosítsuk Range Rover, Defender, Discovery és Jaguar márkáinkat, hanem abban is meghatározó szerepet játszanak, hogy a gyártósorról legördülő elektromos járművek a létező legkiválóbb akkumulátor-technológiákkal rendelkezzenek.” Miközben a Boston Dynamics által fejlesztett Rover nélkülözhetetlen szerepet játszik a JLR elektromos járműveket gyártó és tesztelő központjában, a vállalat megkezdte az olyan lehetséges jövőbeli feladatok feltérképezését, amelyek ellátásában a cég teljes globális tevékenységének segítségére lehetnének a Roverhez hasonló négylábú robotok. Ilyen helyszín lehet például a cég solihulli gyártóüzeme, ahol már javában zajlik a Range Rover Electric gyártásának előkészítése, és ahol a Jaguar hamarosan átlép fennállásának vadonatúj, izgalmakkal teli korszakába, mint tisztán elektromos, modern luxusmárka. Ennek az új fejezetnek az első terméke egy négyajtós GT modell lesz, minden idők legnagyobb teljesítményű, legteljesebb mértékben fenntartható Jaguar modellje, amely akkumulátorának feltöltésével mintegy 700 kilométert lesz képes megtenni, és amely hozzávetőlegesen 100 ezer angol fontos induló áron kerülhet forgalomba. A JLR robotikai beruházásai annak a széles spektrumú, 18 milliárd angol font összértékű Reimagine elnevezésű beruházási programnak a részét képezik, amelynek keretében például a Lyons Park-i létesítményben a plazmás tisztítórobotok alkalmazásának a lehetőségét is vizsgálják. Ezeknek a robotoknak kulcsfontosságú szerep juthat az elektromos járművek gyártásában: az akkumulátorcellák összeillesztését megelőzően eltávolítják a cellákról a szabad szemmel nem látható, mikroszkopikus szennyeződéseket. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Beszorult a buszok közé egy méregdrága Tesla Budapesten

2024.09.14.
Budapest 8. kerületében a Karácsony Sándor utcában fotózta le a Bpiautósok olvasója a bajba került Teslát. Két 99-es busz közé szorult be az elektromos autó. Az egyik busz éppen indult a megállóból, ekkor történt a csúnya koccanás. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Russel nyerte a harmadik szabadedzést Bakuban

2024.09.14.
George Russell legyőzte az Azerbajdzsáni Nagydíj harmadik szabadedzésén a második szabadedzésen diadalmaskodó Charles Leclerc-t, miközben a McLaren, a Mercedes és a Ferrari is a Red Bull elé került a kvalifikáció előtt (Max Verstappen csak az ötödik lett). Leclerc a harmadik szabadedzés során szép fejlődést mutatott, és sikerült az élre állnia, miután az edzés későbbi szakaszában Oscar Piastri lenyűgöző körét megjavította, de a Ferrari pilótájának körét Russell késői, 1:42.514 perces eredménye taszította a második helyre. Russell, akinek pénteki futásait egy sor erőforrás-probléma szakította meg, arról számolt be, hogy a Mercedes hajtáslánca furcsa hangot adott a kanyarokban, a szombati edzés nagy részében meg a Mercedes W 15 E-Performance egyensúlyával is küszködött. Miután azonban Leclerc elé került, sikerül ott is maradnia, pedig a monacói még futott egy 1:42.527-es kört. Eredmények, FP3: A további program:   szombat: időmérő edzés 14.00   vasárnap: futam 13.00   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Kilencezer tonnás giga présgépet tesztel a Toyota

2024.09.14.
Az előzetes tervek szerint a Lexus LF-ZC elektromos szedántanulmány 2026-ban piacra lépő szériaváltozata lesz a Toyota-csoport első olyan terméke, amelynek gyártásánál szerephez jut a japán Ube Machinery által tervezett és gyártott gigacasting présgép. Ezzel a japán autóipar egyik legnagyobb présgépe áll üzembe a Toyotánál, a fejlesztéstől pedig a költségek jelentős csökkentését és a minőség további emelkedését várják. A gigacasting technológia lényege, hogy a hagyományosan akár több tucat kisebb idomból összeállított szerkezeti és karosszériaelemeket egyetlen, hatalmas idomként állítják elő. Ez az illesztések hiánya miatt egy sor technológiai előnnyel járhat, a kisebb tömegtől kezdve a nagyobb szerkezeti merevségig, a pontosabb méretezéstől a jobb korrózióállóságon át a gyorsabb összeszerelésig. A tavaly nyáron beharangozott fejlesztés most érkezett el végső tesztüzemébe. A próbák során ígéretes eredmények születtek: a Lexus LF-ZC prototípuson alapuló, tisztán elektromos szedán gyártásának előkészítésénél 86 alkatrészt és 33 gyártási folyamatot tudtak kiváltani egyetlen modullal. A jövőben három ilyen fő elemből fognak felépülni a Toyota és a Lexus típusai, ami rendkívüli rugalmasságot jelent a moduláris platformok alakíthatósága, az új hajtás- és akkumulátortechnológiák gyors adaptálása terén. A gigacasting présgép bevezetése nem csak az egyes típusok gyártásának növelheti a hatásfokát, de a Toyota és Lexus márkák villamosítási törekvéseinek megvalósulását is felgyorsíthatja, lehetővé téve, hogy az autógyártó naprakészen és versenyképesen alkalmazkodjon a piaci és technológiai feltételek változásaihoz. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója