50 éves lett David Coulthard

2021.03.28.
Csak kivételes esetben történik olyan, hogy egy Forma-1-es pilóta kilenc éven át ugyanannál a csapatnál versenyzik. David Coulthard pedig ezek közé a kivételek közé tartozik. „1996 és 2004 között 150-szer állt rajthoz a McLaren-Mercedes versenyautójával és tizenkét nagydíjat nyert a Formula 1-ben. 2010-től 2012-ig egy AMG Mercedes C-osztályt hajtott a DTM-ben”, ismerteti Christian Boucke, a Mercedes-Benz Classic vezetője. „Coulthard még motorsport karrierjét követően is szoros kapcsolatban maradt a vállalattal – sok éven át a márka nagyköveteként volt aktív. 2021. március 27-én pedig betölti 50. életévét. Szívből gratulálunk, David!” Az új ezüstnyíl korszak első győzelme: a Mercedes-Benz számára David Coulthard 1997. március 9-én aratott első helyezése kiemelkedő fontosságú. Az ausztrál nagydíjon aratott győzelem nem csak a McLaren-Mercedes csapat első győzelme volt, hanem az MP4/12-es versenyautó új fekete-ezüst színeivel a modern és máig sikeres ezüstnyilak születésének pillanata is. Így az 1997-es Melbourne-i szezonnyitány jelképezi a Mercedes-Benz formula versenyautózás harmadik aranykorát az 1934-1939-es és 1954-1955-ös időszak után. Az ezüstszínű McLaren-Mercedes pilótájaként Mika Häkkinen 1998-ban (McLaren-Mercedes MP4/13) és 1999-ben (McLaren-Mercedes MP4/14), majd Lewis Hamilton 2008-ban (McLaren-Mercedes MP4-23) Formula 1-es világbajnok lett. A Mercedes gyári csapattal Hamilton és Nico Rosberg 2014-től kezdve ezt a sikertörténetet folytatta. Hosszú karrier: Forma-1-es karrierjének harmadik évében David Coulthard 1996-ban került a McLaren-Mercedes-hez, hogy utána kilenc éven keresztül vezessen Mika Häkkinen, majd Kimi Räikkönnen mellett a brit-német csapatnál. Lenyűgöző sikerei között említhetjük a monacói nagydíjon aratott dupla győzelmet (2000-ben és 2002-ben), valamint a hazai Silverstone-ban 1999-ben és 2000-ben megszerzett első helyet. 2001-ben Coulthard volt a második a világbajnoki rangsorban. 246 Formula 1-es rajt és 13 győzelem után Coulthard 2008-ban hagyott fel a formula autós versenyzéssel. A Müche Motorsport színeiben 2010 és 2012 között a Német Túraautó Bajnokság (DTM) összesen 31 versenyén állt rajthoz egy AMG Mercedes C-osztály volánja mögött, utolsó évében pedig a Norisringen ötödik helyezést ért el. Norbert Haug 1993-tól 2013-ig volt a Mercedes-Benz motorsport-igazgatója, aki a Formula 1-ben kilenc, a DTM-ben pedig három évet dolgozott együtt Coultharddal. Szerinte a skót egy „nagyra becsült barát, aki már negyed évszázada a Mercedes-Benz családhoz tartozik. A fél életét velünk töltötte.” Mika Häkkinen és David Coulthard egy korszak meghatározó hősei voltak, akiknek csatája Michael Schumacherrel és Rubens Barrichellóval olyan történeteket eredményezett, amelyet mindörökké emlegetni fognak. Häkkinen és Coulthard kettőséről így nyilatkozott a motorsport-vezér: „Egy abszolút sikertörténet. Tökéletes kombináció. Ők ketten tisztelik és kiegészítik egymást, miközben kívülről nézve szimpátiát váltanak ki. Jobbat elképzelni sem tudtam volna.” Multitálentum: miután David Coulthard több területen is bizonyított élsportolóként, számos területen is sikeres üzletember vált belőle. A Mercedes-Benz márka nagyköveteként 2011 óta többek között az új AMG modellek marketing kampányához és különböző eseményekhez nyújtott segítséget. Coulthardnak saját filmgyártó vállalkozása van, a Formula 1-et kommentátorként közvetíti, és a hotel- és étteremiparban is tevékenykedik. David különösen nagy izgalommal hajt különböző történelmi versenyautókat a világ különböző aszfaltcsíkjain, vagy éppen saját Mercedes-Benz 280 SL (W 113) modelljét otthona, Monte Carlo utcáin. A „Pagoda” éppen saját születési évéből, 1971-ből származik, és még 1995-ben első autójaként vásárolta. A korai évek: David Coulthard 50 évvel ezelőtt a skóciai Twynholm-ban született egy olyan családban, amely már akkor is a motorsportok lázában égett. Nagyapja ralikon indult, édesapja, Duncan Coulthard pedig Skócia gokart bajnoka volt. Tizenegyedik születésnapjára tőle kapja az első gokartját, egy évre rá pedig már junior kategóriában Skócia legjobbja lesz. David 1989-ben már a brit Formula Ford 1600-ban győzedelmeskedett, amelyet sikeres Formula 3-as és Formula 3000-es szereplés követett. Az első F1-es tapasztalatokat a Williams tesztpilótájaként szerezte meg. Ayrton Senna 1994. május 1-i sajnálatos halálát követően Coulthard ülhetett be Frank Williams versenyautójába, aki a lehetőséggel élve 1995-ben megnyerte a portugál nagydíjat Estorilban. Egy évvel később kezdődött sikertörténete a McLaren-Mercedes-nél. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

A V2X technológia mentheti meg az emberek életét

2021.03.28.
Shailen Bhatt, az ITS America vezérigazgatója szerint az USA Nemzeti Biztonsági Tanácsának (National Safety Council NSC) közúti halálesetekre és közlekedési balesetekre vonatkozó becslései nem feltétlenül kell valósággá váljanak; azok megfelelő intézkedésekkel elkerülhetők ill. megelőzhetők. 2020-ban – jellemzően a koronavírus járvány miatt – számottevően csökkent a forgalom az Egyesült Államok közútjain. Ennek ellenére tavaly 42 060 ember halt meg az amerikai utakon, ami 8%-os növekedést jelent az előző évhez képest. Mindemellett a halálozási arány 24%-kal nőtt, ami az NSC számításai szerint a közel 100 év legnagyobb növekedése. Ha a járművek egymással és a közúti infrastuktúrával kommunikálnak, a balesetek bekövetkezésének kockázata jelentős mértékben csökkenthető lesz (Forrás: AI generált illusztráció) Bhatt úgy véli, hogy a Vehicle to Everything (V2X) techológia térhódítása adhat valódi reményt a közlekedésbiztonság színvonalának növekedésére. Nyilatkozata szerint „Az ITS America többször kihangsúlyozta, hogy a V2X technológiai megoldások lehetnek a legjobb eszközök a közúti halálesetek jelentős mértékű, szakértői becslések szerint akár 80%-os csökkentésére. Ezen életmentő technológiák széleskörű bevezetésének történelmi fordulópontjánál állunk, melyekkel reformszerű javulást érhetünk el a közlekedésbiztonság fejlesztésében. Enélkül azonban csupán tyúklépésben haladhatunk előre.” Az amerikai Szövetségi Kommunikációs Bizottság (Federal Communications Commission, FCC) koncepciója szerint a V2X technológiákat kiemelt prioritással kezelik a jövőben. Ennek törekvésnek a szomorú baleseti trendek még nagyobb jelentőséget adnak. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!   A képek illusztrációk, egyes esetekben mesterséges intelligencia által generáltak.

Tiltott helyen fordultak vissza, ami utána jött, arra nem számítottak

2021.03.28.
A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály Megyei Forgalomellenőrző Alosztályának munkatársai március 26-án délelőtt a Sárkeresztúri úton figyeltek fel két személygépjárműre, melyek vezetői a felfestett forgalom elől elzárt területet és záróvonalat figyelmen kívül hagyva a járőrök előtt fordultak vissza autóikkal.   Az egyenruhások mindkét sofőrt a helyszínen intézkedés alá vonták. Ennek során az egyik járművezetővel szemben helyszíni bírságot szabtak ki, míg a másik ellen a próbarendszám szabálytalan használata és a záróvonal átlépése miatt szabálysértési feljelentést tettek, valamint a jármű P jelű hatósági jelzését és a forgalmi engedélyét a helyszínen bevonták. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Bruce Meyersre, az eredeti Beach Buggy feltalálójára emlékezünk

2021.03.28.
Számtalan kulcsfigurát kitermelt már az amerikai autós kultúra, de mindközül az egyik leghíresebbként tartják számon Bruce Meyerst, az eredeti Beach Buggy tervezőjét, és a Baja 1000 off-road versenyek atyját. Elképesztően izgalmas és élménydús élete ellenére 94 évesen hunyt el február közepén, ezzel bebizonyítva, hogy nem érdemes unalmas életet élnünk, a féltés nem mindig vezet a biztonságos élet felé. Márpedig ha valaki, akkor Meyers falta az életet. Alkotott, feltalált, hajót épített, szörfözött, háborús hős volt és autóversenyző egy személyben. És éppen ehhez az életformához alkotta meg a 60-as években azt a Beach Buggy-t, ami később a felszabadult terepezés és a tengerparti életvitel megkerülhetetlen ikonja lett. Összesen 7000 darab készült az eredeti üvegszálas, Volkswagen motoros Manx-ból, viszont annyira megkedvelték, hogy legalább negyedmillió replika készült belőle később a világ minden részén. Ahhoz, hogy valaki egy ilyen maradandó legendát alkosson, nyakig benne kellett lennie a szubkultúrában, és Bruce Meyers bizony egy volt azon kaliforniai életcsászárok közül, akik eleinte Volkswagen Bogarakat alakítottak át (leginkább szedtek szét), hogy képesek legyenek átcsapatni a homokdűnéken. Meyers azonban továbbment, és az eredeti Beetle-t egészen az alvázáig és futóművéig lecsupaszította, hogy aztán megalkossa rá azt az egyedi üvegszálas, bogárszemes teknőt, amit ma Beach Buggyként ismerünk. Első vörös autója, amit egyszerűen csak Old Redként ismernek, egy egész kultúrát épített a megfizethető és könnyű, Bogáralapú buggyknak. A kor szellemében a barátságot és a szerelmet testesítette meg Meyers számára az alkotása, de legalább ennyire jól teljesített, ha versenyzésről volt szó. Meyer ugyanis még a motoroknál is gyorsabban teljesítette azt a mexikói tereprali futamot, ami végül Baja 1000 néven a világ egyik leghíresebb off-road rendezvényeként él tovább a mai napig. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Két autó ütközött Újpesten, az ittas BMW-s elmenekült a helyszínről

2021.03.28.
Baleset történt március 27-én 15 óra 13 perc körül Budapesten, a IV. kerület Óceánárok utca és a Külső Szilágyi út kereszteződésében. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint egy BMW és egy Volkswagen Golf ütközött össze. A BMW sofőrje és utasa az ütközés után elment a helyszínről, de őket a járőrök a Galopp utcában elfogták. A 29 éves gépkocsivezetőnél az alkoholszonda ittasságot jelzett és kiderült, hogy jogosítvány nélkül vezetett, ezért a rendőrök előállították. A balesetben négyen sérültek meg, köztük a BMW utasa, egy nő és a másik kocsiban utazó hároméves kislány. A BMW sofőrjét segítségnyújtás elmulasztása vétség miatt hallgatták ki gyanúsítottként, a továbbiakban a baleset körülményeit a Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya vizsgálja. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Elektromos kukásautókat adtak át Debrecenben

2021.03.28.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium teljes anyagi támogatásából a Debreceni Hulladék Közszolgáltató Nonprofit Kft. 512 millió forint értékben vásárolta meg a négy járművet. Az Elektromega Kft. által gyártott járművek közül egy a megyeszékhelyen, a többi három pedig Berettyóújfaluban, Hajdúszoboszlón és Hajdúböszörményben fog munkába állni. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Olcsó elektromos járművet dob piacra a Seat

2021.03.28.
A SEAT nem csupán elektromos járművek gyártását tűzte ki célul, hanem azt is, hogy a teljes projekt kifejlesztését is vezesse a Volkswagencsoporton belül. "A tervünk az, hogy átalakítsuk Műszaki Központunkat, amely a maga nemében egyedülálló Dél-Európában, és amely alapvető fontosságú kutatás-fejlesztési eszköz a régió számára" - mondta Wayne Griffiths. „Úgy gondoljuk, hogy felelősségünk részét képezi, hogy Spanyolországot elektromos hajtású gépkocsikkal lássuk el. 70 évvel ezelőtt mi tettük kerekekre Spanyolországot. Most az a célunk, hogy az országot elektromos kerekekre tegyük.” A városi elektromos autó 2025-ben kerül a termék kínálatba, és a potenciális mennyiséget tekintve nagy projektnek számít. Ez fontos mérföldkövet jelent a fenntarthatóság és az éghajlatváltozás elleni küzdelem útján, és azt célozza, hogy a spanyol autóipar átalakulásának motorjává váljék. A vállalat éves sajtótájékoztatóján Wayne Griffiths bejelentette, hogy a CUPRA 2024-ben útjára indítja a Tavascant. A CUPRA Tavascan lesz a márka második 100% -ban elektromos modellje az idén év végén megjelenő CUPRA Born bevezetését követően. „Álmunk megvalósul: a CUPRA Tavascan valósággá válik. A Volkswagen-csoport MEB platformjára építve a Tavascant Barcelonában tervezik és fejlesztik, és 2024-ben jut majd el az európai és a tengerentúli piacokra”- magyarázta Griffiths. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Hatalmas mértékben fejlődött tavaly az elektromobilitás itthon

2021.03.28.
A hatóság ugyanakkor jelezte, hogy ez nem a teljes mennyiség, amit Magyarországon elektromos járművek töltésére használtak, mert a háztartási és egyéb nem nyilvános töltésnél elfogyasztott energiamennyiség nem szerepel a statisztikában. A töltőállomásokon lévő töltőoszlopok száma folyamatosan nő. Három éve 108 darab volt az országban, 2019-ben 770, tavaly pedig már 1320 nyilvános töltőoszlopnál tankolhattak az elektromos autót használók 183 hazai településen. A MEKH 15 új engedélyt adott ki nyilvános elektromos töltőberendezés üzemeltetésére tavaly; 2017 óta összesen 37 ilyen engedély született. A legtöbb elektromos töltőoszlop, 479 Budapesten üzemel, a fővárost követi Győr 39, valamint Kecskemét és Székesfehérvár 37-37 töltővel. A hivatal közleményében hangsúlyozta, hogy folyamatosan nyomon követi az elektromobilitás fejlődését, mivel az elektromos autók használata a jövőben hatással lehet a villamosenergia-ellátás biztonságára. Az elektromos autózás növeli a villamosenergia-keresletet, de ennél jelentősebb lehet a csúcsidei igényekre, ezen keresztül az ellátásbiztonságra gyakorolt hatása. Az elektromos autók a jövőben jelentősen növelhetik a villamosenergia-csúcsigényeket, ugyanakkor a villanyautók megfelelő technikai, infrastrukturális és szabályozási háttér mellett növelhetik is a rendszerbiztonságot - emelte ki a MEKH. A közlemény szerint az elektromosítás egyre nagyobb teret hódít a közlekedésben, köszönhetően az akkumulátoros energiatárolás fejlődésének és költségcsökkenésének. Az e-mobilitás jelentős potenciállal bír a közlekedési szektor károsanyag-kibocsátásának csökkentésében. A közúti közlekedésről szóló törvény alapján nyilvános elektromos töltőberendezés üzemeltetését és elektromobilitás szolgáltatásokat csak az energiahivatal jóváhagyásával lehet végezni. Engedélyköteles minden közterületen, közintézmény épülete mellett és közintézmény ügyfélparkolóiban, a közforgalmú üzemanyagtöltő-állomásokon, a közforgalom számára nyitott magánterületen, vagy nyilvános parkolóban üzemeltetett elektromos töltőberendezés. A háztartásokban és egyéb nem nyilvános helyeken, például munkahelyeken, az elektromos jármű töltése nem engedélyköteles tevékenység - közölte a MEKH. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója