Csak a jövő év végén kerülhet a mozikba Michael Schumacher életrajzi filmje

2019.11.17.
Az 50 esztendős versenyzőről szóló dokumentumfilmet eredetileg az idén decemberben mutatták volna be, de az újság információi szerint a rendezőnek és a producernek több időre van szüksége ahhoz, hogy a nagy mennyiségben rendelkezésre álló alapanyagból összeállítsa az alkotást. A Schumacherről szóló filmben korábban soha nem látott felvételek is előkerülnek a család életéből, a legendás pilótáról pedig felesége, Corinna, édesapja, Rolf, valamint két gyermeke, Gina és a szintén autóversenyző Mick is nyilatkozik egy-egy interjúban. Michael Schumacher a Forma-1-ben ötször a Ferrarival lett világbajnok, kétszer a Benettonnal nyert. A sportember 2013. december 29-én síbalesetet szenvedett a franciaországi Méribelben. Súlyos fejsérülése miatt sokáig mesterséges kómában tartották, majd 2014 szeptembere óta a Genfi-tó partján lévő otthonában ápolják. Állapotáról – amelyről a filmben sem lesz szó – a család nem hoz nyilvánosságra részleteket.

Új fuvarozási útvonal létesül Wels, Bécs és Budapest között

2019.11.17.
A közlemény szerint a Wels–Bécs–Budapest fuvarozási útvonal egyben Európa három fontos intermodális csomópontját köti össze, így ezáltal növekedhet a vasúti forgalom, nő a legfontosabb szállítási útvonalak kihasználtsága; megrövidülnek a szállítási idők, és tervezhetőbbé válik a szállítás is. Az új szolgáltatás nemcsak Ausztriát és Magyarországot kapcsolja össze, hanem az egész észak-európai régiót összeköti Délkelet-Európával, valamint Törökország ázsiai részével is. A welsi, a bécsi és a budapesti intermodális terminálok között a tervek szerint heti három közvetlen fuvart indítanak, a szállítmányok útját közvetlenül lehet majd kiválasztani a németországi kombinált fuvarozással foglalkozó vállalat és az osztrák vasút teherfuvarozási csoportjának hálózatai felé. Ausztria legnagyobb állami vasúttársaságának, az Osztrák Szövetségi Vasutaknak teherfuvarozással foglalkozó csoportja Európa egyik vezető vasúti logisztikai szolgáltatójának számít, 8500 alkalmazottat foglalkoztat. A csoport éves bevétele 2,3 milliárd euró, vagyis több mint hétszázmilliárd forint.

WTCR: Michelisz pontokat szerzett vasárnap, élen maradt az összetettben

2019.11.17.
A 35 éves magyar versenyző a szombati első versenyen második lett, ezzel átvette a vezetést a vk-pontversenyben legnagyobb riválisától, az argentin Esteban Guerrieritől (Honda), aki nem szerzett pontot. Vasárnap aztán a hétvége második futamán a 12. rajtkockából induló Micheliszt a 10. helyen intették le, miközben Guerrieri negyedik lett, ezzel pontszámban közelebb férkőzött a Hyundai magyar pilótájához. A harmadik versenyen Michelisz ismét a 12. pozícióból kezdett, és a leintésig nem tudott ezen javítani, Guerrieri azonban csak 10. lett, így nem tudott sokkal közelebb kerülni ellenfeléhez az összetettben. A mezőny másik magyar pilótája, Tassi Attila (Honda) vasárnap előbb 22., majd 16. lett, az összetettben pedig maradt a 23. helyen. A Makaóban a három futamból kettőt is megnyerő francia Yvan Muller (Lynk & Co) a mostani sikereivel szintén esélyes még a bajnoki diadalra, az ő hátránya Micheliszhez 11, Guerrierié kilenc pont. A WTCR idei szezonja Malajziában zárul december 14-15-én. Az összetett állása 27 futam után (még 3 van hátra): 1. Michelisz Norbert (Hyundai) 316 pont, 2. Esteban Guerrieri (argentin, Honda) 307, 3. Yvan Muller (francia, Lynk & Co) 305, ... 23. Tassi Attila (Honda) 52

Tóbiás és Balambér közlekedési kalandjai – A legjobb közlekedési appok

2019.11.17.
Rengeteg olyan alkalmazást lehet telepíteni az okostelefonokra, ami sokat segít az utazóknak, mindegy, hogy autóval, tömegközlekedéssel vagy más járművel indulnak útnak. Íme néhány hasznos applikáció. Google Térképek A technológiai óriáscég térképalkalmazása szinte minden androidos felhasználó telefonján ott van, és nagyon sok helyzetben sokat segít. Az alapvető navigáció mellett a térkép egyes részeit le lehet tölteni, így internetkapcsolat nélkül is használhatjuk. Hasznos extra az utcakép, így virtuálisan előre körülnézhetünk a környéken, vagy szemügyre vehetünk egy problémásabb kereszteződést. Rajta vannak a boltok, szórakozóhelyek, cégek is felhasználói értékelésekkel, így elég a hely nevére rákeresni, nem kell a pontos címet tudnunk.  A Google Térképek nem csak navigációt kínál Elmenthetjük a kedvenc helyeinket, utólag pedig azt is visszanézhetjük, merre jártunk korábban, bár ez a funkció kikapcsolható. A legtöbb esetben jól működik az útvonaltervezés, ne bízzunk vakon a navigációban, mert furcsa helyeken köthetünk ki, és akár veszélybe is kerülhetünk. Ez persze nem csak a Google Térképekre, hanem az összes navigációs appra igaz. Waze A közösségi funkciókkal felvértezett alkalmazás már egy ideje a Google tulajdonában van, de egyelőre a Google Térképektől függetlenül működik. A Waze legvonzóbb extrája a közösségi funkció, vagyis a felhasználók valós időben jelezhetik, ha dugóba kerültek, baleset történt valahol, vagy valamilyen veszély – félreállt autó, csúszós útfelület, időjárási jelenség – van az úton. Útvonaltervezésnél pedig figyelembe veszi a torlódásokat, lezárásokat, és ennek megfelelően ajánl gyorsabb útvonalat. Igazán szuper az is, hogy a navigációnál megadhatjuk, milyen autópálya-matricánk van, így oda nem visz, ahová nincs érvényes vignettánk. A traffipaxokat is jelzi az alkalmazás, de mi inkább arra biztatunk mindenkit, hogy enélkül is tartsa be a sebessséghatárokat.  Rutin A rendőrségi alkalmazás friss útinfókat mutat a közlekedőknek. Csak hivatalos szervektől származó figyelmeztetések vannak benne, felhasználói jelzéseket nem tartalmaz. Megjelennek a baleseti értesítések, a Budapesti Közlekedési Központ és a Magyar Közút forgalomkorlátozási információi. Be lehet állítani, hogy mely megyékből vagy autópályákról érkezzen push üzenet a telefonra. Van benne navigáció is, ami útvonaltervezéskor elkerüli az útlezárásokat. A mobilt mindig autós tartóban használjuk BKK Futár Ha közösségi közlekedést használsz a fővárosban, ez az alkalmazás mindig jól jön. Valós időben mutatja meg a térképen, hol vannak a forgalomban lévő buszok, villamosok és trolibuszok Budapesten. Látható hogy mikor indul vagy érkezik egy járat, megmutatja a közelben lévő megállókat, és természetesen utazást is lehet vele tervezni. További extra, hogy  benne vannak a közösségi kerékpáros rendszer, a MOL Bubi állomásai is. A tömegközlekedéshez is vannak hasznos appok MÁV Ha vonattal utazol, a MÁV-Start alkalmazása az egyik legkényelmesebb megoldás. Megtervezheted vele az utazásodat, és az applikáción belül bankkártyával meg is veheted a vonatjegyedet, amit elég a telefon kijelzőjén megmutatni a kalauznak. Az alkalmazás a vonatok aktuális helyzetét is megmutatja, így láthatod, ha késik vagy menetrend szerint közlekedik a járat. Oszkár telekocsi Sok autóban csak egyedül utazik a sofőr, vagy vannak még szabad helyek a kocsiban. Erre találták ki a telekocsizást. A rendszer segítségével az autósok felajánlhatják a szabad helyeiket olyan utasoknak, akik ugyanakkor és ugyanarra szeretnének utazni. A költségeket megosztják, így mindenki jól jár, ráadásul közösségi élménnyel is gazdagodhatsz. E-kárbejelentő Remélhetőleg sosem lesz szükség rá, de ahogy a babona szerint a magunkkal vitt esernyő is elűzi az esőt, hátha a Magyar Biztosítók Szövetségének appja is segít a balesetmentes közlekedésben. Ha mégis baleset történik, akkor a hagyományos papíralapú bejelentéssel szemben az egészet el lehet intézni telefonon. A GPS-szel sokkal pontosabban megadható a baleset helyszíne, fotókat lehet csatolni, és a helyszínrajz is könnyebben elkészíthető. Végül a kárbejelentést azonnal el lehet küldeni a biztosítónak. A fenti alkalmazások közül többet autósoknak fejlesztettek. A mobiltelefont mindig autós tartóban használd, mert a kézben tartott telefon nemcsak szabálytalan, de balesetveszélyes is. Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történtünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!

Nincs már árvíz miatt lezárt út Borsodban

2019.11.17.
A tájékoztatás szerint a Sajó áradása miatt korábban a 2603-as jelű Sajókaza-Aggtelek-Szin összekötő úton, Sajókazánál 1 kilométeres szakaszon vezettek be a szakemberek teljes útzárat, a forgalmat Szuhakálló felé terelték. A teljes zárás november 14-e, csütörtök délutántól egészen november 17-e, vasárnap reggelig volt érvényben, ezzel valamennyi útszakaszon megszűntek a teljes útpályát érintő korlátozások a Sajó áradása miatt. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. ugyanakkor továbbra is arra kéri a közlekedőket, hogy utazás előtt mindenképpen tájékozódjanak a www.utinform.hu oldalon, vagy a társaság diszpécsereinél.

Lopott autóalkatrészeket találtak egy budakalászi autószerelőnél

2019.11.17.
A nyomozók még aznap Budakalászon elfogták a 43 éves Sz. Ferencet. A rendőrök több helyen is kutatást tartottak, ahol Toyota és Lexus autók szétbontásából származó alkatrészeket találtak, illetve olyan elektronikai eszközöket, amelyekkel autókat lehet lopni. Az alkatrészek között például volt egy olyan motorblokk, amit egy 2019 márciusában a XVI. kerületből ellopott Lexusból származott. A gyanú szerint az autószerelő tudta, hogy olyan bontott alkatrészeket vesz, amelyeket korábban lopott autókból szereltek ki.   (Képünk illusztráció) A férfit egyrendbeli orgazdaság vétség, valamint négyrendbeli egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Sz. Ferencet őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amelyet az illetékes bíróság pénteken elrendelt.  

Applikációval mérnék be a drónokat és pilótáikat

2019.11.17.
A technológia a „WiFi Aware” elnevezésű protokollt használja, amellyel a drón lényegében információkat közvetít magáról. A cég állítása szerint az alkalmazás elősegíti a biztonsági fenyegetések és zavarok megelőzését, valamint nyugalmat biztosít a nyilvánosság számára – írja a BBC. A kifinomult bűnözők ellen ez is hatástalan lehet A szakértők szerint azonban a kifinomult bűnözők továbbra is el tudják kerülni az azonosítást. „Nagyon hasznos lehet a szálhámosok esetében, de nem lesz elég az igazán rossz szándékú emberek elleni harcban, mert ők lesznek az elsők, akik ezt a rendszert meghackelik” – mondta Elrike Franke, az Európai Külügyi Szolgálat munkatársa, aki a drónipar hatásait vizsgálja. A DJI a BBC-nek azt nyilatkozta: egy szoftverfrissítéssel a már forgalomban lévő drónok azonosítására is használható lehet az applikáció. „Egy egyszerű alkalmazás segítségével bárki, aki a drón hatótávolságán belül tartózkodik, foghatja a jelet, ami megmutatja a drón helyét, magasságát, sebességét és mozgási irányát, valamint az eszköz azonosítószámát és a pilóta hollétét” – fejtette ki a cég. A szóvivőjük az alkalmazás bevezetéséről azonban elmondta, csak akkor fog megtörténni, ha a drónok távoli azonosításáról szóló szabályozásról megállapodás születik. Hozzátette: a DJI egyelőre nem döntött arról, hogy kényszeríti-e ügyfeleit a frissítés telepítésére. Percek alatt azonosíthatók lesznek a szabálysértők Bár a drónkezelők többsége megfelelő módon tevékenykedik, számos probléma adódott már a pilóták illegális viselkedéséből, míg sokakban felmerült a gyanú, hogy egy-egy drón utánuk leskelődik. Drónok illetéktelen légtérbe lépése miatt az utóbbi időben több repülőteret is le kellett zárni. A Budapest Liszt Ferenc Repülőtéren októberben több napig küszködtek hasonló problémával, míg legutóbb Oszakában kellett mintegy harminc járat indulását törölni vagy késleltetni a Kanszaj repülőtéren. Az angliai Sussexben található Gatwick repülőtéren 2018 decemberében állították le a forgalmat, miután egy drón a védett légtérbe lépett. „Ha a Gatwick személyzetének okostelefonján lett volna ilyen alkalmazás, egyből láthatták volna a drón regisztrációs számát, repülési útvonalát és az üzemeltetője helyét. A térképre nézve azt mondhatták volna: Ott van az épület mögött” – magyarázta Adam Lisberg a DJI-től. Lisberg szerint ugyanez a módszer használható a bizalom kiépítéséhez is. Az egyik felvetésük szerint egy alkalmazás segítségével felfedezheti a közelében lévő drónokat, ezzel kiderítve, hogy kinek a tulajdonában, milyen okból végeznek ott tevékenységet. „Ha egy olyan világban kell élnünk, ahol a drónok jelenléte egyre növekszik, akkor mindenkinek joga van tudni, hogy a drónok jogszerűen vannak-e a közelében vagy sem” – tette hozzá Franke.

Életveszélyes szituációk kivédését is begyakorolhatjuk a tesztpályán

2019.11.17.
Egyre több baleset történik az utakon, és sok a tapasztalat hiánya miatt következik be. Azonban ez nem jelenti azt, hogy a gépjárművezetői tanfolyamok nem hatékonyak. Magyarországon három vezetéstechnikai pálya is található, ahol a sofőrők különböző vezetési szituációkat gyakorolhatnak be a szakemberek segítségével. A járművezetés élethosszig tartó tanulást igényel – mondta Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke a Kossuth Rádió Napközben című műsorában. Véleménye szerint a rengeteg közúti baleset nem arra utal, hogy a gépjárműveztetői tanfolyamok nem hatékonyak, hanem arra, hogy a sofőrök nem figyelnek egymásra. Hozzátette, több esetben a kellő rutin hiánya is balesetet okozhat. Kiemelte, Magyarországon három vezetéstechnikai pálya is van, ahol számos hétköznapi szituációt begyakorolhatnak a gépjárművezetők szakemberek segítségével. Hozzátette, ilyen pálya található a Hungaroringen, Budapesten és Zsámbékon is. Mészáros Ferenc közeledésbiztonsági szakértő, a friss jogosítványtulajdonosok mellett a gyakorlott sofőröknek is azt ajánlja, hogy keressenek fel tanpályákat, mert több olyan technikát is megtanulhatnak, ami kimarad a tanfolyamok anyagából. Ilyen például a vészfékezés technikája is. Kiemelte, a technika lényege, hogy olyan erővel fékezzenek a gépjárművezetők, ami a legnagyobb lassulást éri el az adott járműnél. A balesetek megelőzésére jó megoldás lehet az osztrák modell átvétele is, mely szerint a friss jogosítványtulajdonosat két évig tapasztalt B kategóriás sofőr kell segítse, felügyelje vezetés közben – mondta Mészáros Ferenc közlekedésbiztonsági szakértő. Knezsik István arra hívta fel a figyelmet, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium által létrehozott Közlekedési Alkalmassági Vizsgaközpont Nonprofit Kft. jelentősen lerövidíti a járművezetői vizsgákra történő várakozási időt.

Az orosz GAZ-csoport összeszerelő üzemet létesít Vietnámban

2019.11.17.
Az orosz miniszterelnök-helyettes közölte, hogy az első alkatrészcsomagokat már hajókra rakták és elindították a délkelet-ázsiai országba. Akimov úgy fogalmazott: a két ország gazdasági együttműködésének részeként Oroszország támogatást nyújt Vietnám autóiparának fejlesztéséhez. Ennek keretében 2019 év végéig összesen 380 autóalkatrész-csomagot szállítanak Vietnámba. Ebből 170 adarabot már útnak indítottak. A GAZelle Next típuscsalád platformjára épített Cityline minibuszokról van szó. Orosz részről ez volt az első hivatalos megerősítése azoknak a korábbi sajtóhíreknek, amelyek szerint mint a GAZ közös összeszerelő üzemet tervez a vietnámi Thanh Dat Csoporttal. Leonardo Dolgov, a GAZ-csoport nemzetközi vállalkozásfejlesztési igazgatója a TASZSZ-nak elmondta: a vállalat exportstratégiájában három kiemelt makrorégió szerepel. 1. Afrika és a Közel-Kelet 2. Latin-Amerika 3. Eurázsia Dolgov szerint Vietnám a kiemelt fontosságú piacok egyike.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója