Audi Hungaria-díj a minőségi táncművészetért

2019.11.15.
A Győri Nemzeti Színházban az Anna Karenina című darab szombati premierje után a Győri Balett magántáncosa, Artem Pozdeev vehette át a díjat az AUDI HUNGARIA Zrt. személyügyért és szervezetért felelős igazgatósági tagjától, Dr. Knáb Erzsébettől. A táncost egy háromtagú kuratórium választotta ki az egymillió forint pénzjutalommal járó díjra. Dr. Knáb Erzsébet, az AUDI HUNGARIA Zrt. személyügyért és szervezetért felelős igazgatósági tagja, Artem Pozdeev, a Győri Balett magántáncosa és Kiss János, a Győri Balett igazgatója  „Az idei esztendőben 40 éves Győri Balett olyan művészi értéket képvisel, amely világszínvonalon meghatározó jelentőségű. A balett táncnyelvével kifejezett érzelmeket, történéseket a Győri Balett művészei kimagasló tehetségükkel közvetítik felénk, hozzájárulva  ezzel a magyar balettművészet világszintű elismertségéhez. Az Audi Hungaria számára megtisztelő, hogy immár 17 éve főszponzorként támogathatja a jubiláló társulatot”, mondta Dr. Knáb Erzsébet a díjátadón. „Partneri együttműködésünk keretében 2014 óta adjuk át a díjat egy-egy kiváló balettművésznek, bízva abban, hogy ezzel hozzájárulhatunk a kiemelkedő tehetségek művészi pályájának sikeréhez”, tette hozzá Dr. Knáb Erzsébet. Az Audi Hungaria elhivatott a régió kulturális életének támogatása iránt. Többek között a Győri Balett által évente megrendezésre kerülő Magyar Táncfesztivál és a győri Négy Évszak Fesztivál nyárzáró koncertje mellett is szponzorként áll az Audi Hungaria.

Hogy kerül a labda a gumiabroncsba?

2019.11.15.
Két prezentáció között sajátos fociverseny színesítette a szakmai napot. A feladat látszólag egyszerű volt. A labdát be kellett rúgni az abroncs közepébe. A helyzetet nehezítette, hogy a többség utcai cipőben próbálkozott a sajátos mutatványra. A legjobbak ajándékban részesültek. Szűcs Attila tulajdonos-ügyvezető távollétében Pirityi Béla cégvezető vázolta fel az Eurotrade Kft. helyzetét. A fő profilt jelentő járműkereskedelem mellett ma már sok lábon áll a cég. A megújuló energiatermelés és ehhez kapcsolódó kereskedelmi tevékenységek mellett egyebek mellett az ingatlanfejlesztésben, valamint táplálék kiegészítők és vitaminok forgalmazásában is érdekelt a cég. Pirityi Béla cégvezető vázolta fel az Eurotrade Kft. helyzetét. A járműkereskedelem adja a profil 85 százalékát, amelyhez szerviz, alkatrész és gumiabroncs üzletág is társul. Ez utóbbi több féle márkát is forgalmaz, a döntő részt azonban a Sailun és a Maxam márkák adják. Képviseletében Karol Podszus ismertette a céghálót. Elmondta, a Sailun 2002-ben alakult. 2011-ben megvették a Maxam Tiret, s ugyanebben az évben a céget bejegyezték a sanghaji tőzsdén. 2013-ban elkezdték építeni a vietnámi gyárukat. Nem kínai márka vagyunk, hanem világméretű hálózat – fogalmazott prezentációjában a cég képviselője. Beszélt arról is, hogy központi irodájuk Bostonban található, s a világban 13 ezer munkavállalót alkalmaznak. Tizenegy év alatt egy kis cégből a világban ismert vállalkozássá váltunk – fogalmazott Karol Podszus az M1 Truckban. A cég fejlődését számadatokkal is alátámasztotta. Az éves eladások a 2008-as 297 millió dollárról 2018-ra 2,4 milliárdra nőtt. Jelenleg a világ 18 legnagyobb abroncsgyártója, termékeik 167 országban érhetők el. Négy gyáruk mellett három fejlesztő központtal is rendelkeznek, s egy gumiültetvényük is van. Karol Podszus - balról - és a tolmács. Küldetésünk, hogy a legmagasabb szintű vevői elégettséget érjük el, feladatunk pedig az, hogy üzleti megoldást kínáljuk a cégeknek – zárta prezentációját Karol Podszus. Janis Amolins további adatokkal is szolgált prezentációjában. Egyebek mellett kifejtette, hogy három gyáruk Kínában, egy pedig Vietnámban összesen 47 millió személykocsi, 5,6 millió teher- és 238 ezer OTR abroncsot gyártott. 2018-ban Európában 6,1 millió személy és 517 ezer teher abroncsot értékesítettek. Janis Amolins Speciális abroncsaik a világ ötven bányájában találhatók meg, s beszállítóik a Caterpillarnak, amely kétszeres elismerésben részesítette 2017-ben a Maxamot, a nulla minőségi hiba és nulla szállítási késedelem önmagáért beszél. Végezetül megtudhattuk azt is, a Sailunnak Thaiföldön saját nyers gumi feldolgozó üzeme van, ötven ezer tonna éves kapacitással. Lazításként célba lövés gumiabroncsba.  

Vezeték nélküli forgalmi jelzőlámpa fejlesztője kapta az első Közlekedési Innovációs Díjat

2019.11.15.
2019. november 14-én este ünnepélyes keretek között, idén először adták át a Közlekedési Innovációs Díjat, amelyet a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. és a Közlekedéstudományi Egyesület (KTE) közösen alapított. Az elismerést Dr. Tettamanti Tamás a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem adjunktusa érdemelte ki innovatív forgalmi jelzőlámparendszerével. „A fejlesztés újszerűsége a vezeték nélküli technológia, amely lehetővé teszi, hogy alépítmény és kábelezés nélkül, rendkívül gyorsan és költségtakarékosan telepítsünk jelzőlámpás rendszert, akár olyan helyen is, ahol ez hagyományos módon nem megoldható. Dr. Tettamanti Tamás - kép: NÚSZ Zrt. A berendezés energiaellátása is korszerű, a hagyományos jelzőlámpákkal ellentétben napelemes működési mód is választható” – foglalta össze az innováció lényegét a díjazott. A díj odaítélésekor a független szakértőkből álló bírálóbizottság figyelembe vette, hogy a pályázattal kapcsolatban már megvalósult, kézzelfogható eredmények is rendelkezésre álltak, a prototípus megbízhatóan működik. A fejlesztés tudományos eredményeit szakfolyóiratokban publikálták, és már a használatiminta-oltalom bejegyzésére is sor került. Bartal Tamás, a NÚSZ vezérigazgatója, a díj ötletgazdája elmondta: „a közlekedésinnovációs kezdeményezések felkarolása és nyilvánossággal történő megismertetése a vállalat egyik küldetése. Fontos cél volt továbbá a fiatalok támogatása, így a közlekedési szakma eredményeinek bemutatása és elismerése, ami végeredményben Magyarország versenyképességéhez is hozzájárul.

A járművek téli felkészültségét ellenőrzik a jövő héten

2019.11.15.
A közlemény szerint az országos akcióban a tehergépkocsik és buszok ellenőrzésével párhuzamosan személyautókat is vizsgálnak majd, az autóvezetőknek a téli felkészülésről szóló tájékoztató anyagot adnak át. A több tízezer példányban elkészült leporelló a közúti műszaki vizsgálóállomásokon és a kormany.hu-n is elérhető.   A tematikus akció során a hatóság munkatársai kiemelt figyelemmel vizsgálják a téli gumiabroncsok állapotát és típusazonosságát, a téli szélvédőmosó folyadék használatát és az ablaktörlők állapotát, a fagyálló folyadék meglétét és fagyáspontját, a külső világító- és jelzőberendezések állapotát, tisztaságát, fényerejét, a fényvisszaverő mellény meglétét.(mti)

A Mustang-család új tagjának neve Ford Mustang Mach-E

2019.11.15.
A vadonatúj, tisztán elektromos hajtású Mustang Mach-E november 18-án, helyi idő szerint 3:00-kor debütál Los Angelesben, és az eseményt a YouTube, a Facebook és a Twitter csatornáin közvetíti a Ford. A Mustang-család legújabb tagjának bemutatásában díszvendégként Idris Elba színész is részt vesz.

Stadionavató - elstartol a káosz

2019.11.15.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye szerint 15 órától 23 óráig lezárják a Dózsa György utat a Kerepesi út és a Thököly út között, a Stefánia utat a Hungária körút és a Thököly út között, az Egressy utat a Stefánia út és a Hungária körút között, továbbá az Ifjúság útját. Lezárásra kell számítani az Istvánmezei út, a Cházár András utca és a Verseny utca egy-egy szakaszán is. A Thököly út, a Hungária körút és a Kerepesi út által határolt területre csak az ott lakók hajthatnak be. Emellett ma 7 órától 23 óráig tilos megállni a környéken. A BKK a közleményében azt írta: a stadion bejáratai a Dózsa György út és a Stefánia út felől érhetők el. A környéken korlátozottak a parkolási lehetőségek, ezért arra kérik a szurkolókat, hogy semmiképp se autóval közelítsék meg a stadiont, hanem a közösségi közlekedést vegyék igénybe, a társaság sűrűbben indítja majd járatait. A megszokottnál lényegesen gyakrabban jár majd a 2-es és 4-es metró, az 1-es villamos, sűrűbben indul a 7E autóbusz, a 178-as buszjárat útvonalát Pesten a Bosnyák térig meghosszabbítják, emellett ideiglenesen minden Thököly úton közlekedő busz megáll a Reiner Frigyes parknál és a Stefánia útnál is. A forgalomkorlátozások miatt egyes járatok - 30-as, 95-ös és 130-as autóbusz, 75-ös és 77-es trolibusz - útvonala megváltozhat előreláthatóan 15 órától az utolsó járatok indulásáig.(mti)

Anyukám is érteni fogja – Az e-mobilitás Volkswagen módra

2019.11.14.
Az autós világ jócskán megváltozott. Úgy tűnik, hogy a fogyasztói igények egyre inkább a környezettudatos mobilitás irányába mutatnak. Ez megfigyelhető egyrészt a közösségi közlekedési eszközök felé fordulásban, vagy akár a legújabb irányzatban, a repülésellenességben is. Vannak azonban olyan közlekedési igények, amelyre a legalkalmasabb eszköz továbbra is a saját tulajdonú személyautó, annak viszont olyan változatait preferálják, amelyek egyre kisebb helyi okö-lábnyomot hagynak. Roadmap E A „roadmap” angol szó, ütemtervet jelent, az E-betű pedig mára egyértelműen az elektromosságot jelenti az autózásban. A Volkswagen nemrégiben jelentette be, hogy 2025 végéig évente 3 millió tisztán elektromos hajtású autó gyártására lesz képes globális szinten. Ez az elkövetkezendő 5 évben 80 új elektromos hajtású modellt jelent konszern szinten. Az üzemterv első lépése a gyártókapacitás kiépítése és fejlesztése. Bő két év alatt a világon 16 olyan gyártóhely jön majd létre, ahol az elektromos hajtású járművek készülhetnek és megszülettek a megállapodások az akkumulátorgyártó cégekkel is. Volkswagen I.D. Jelenleg a Volkswagen két tisztán elektromos modellje már ismert a közönség előtt. Az e-Golf-ról nálunk is olvashattak már, ez a típus VII. generációjára épülő kivitel már egy ráncfelvarrást is megélt, amely során többek között nagyobb kapacitású akkumulátorcsomagot is kapott. A másik modell pedig a budapesti közösségi autózásból is ismert lehet, hiszen a fővárosban jelenleg két szolgáltató is preferálja a VW e-Up! modellt, amelyet előszeretettel vezetnek a felhasználók, és amely a városi közlekedés egyik legpraktikusabb modellje. Ami a jövőt illeti szintén két új meghatározó típust fejlesztenek. A cél, hogy az elektromos autózás, ne csak a városi kihívásokra adjon választ, de megfelelő hatótávolság elérésével teljes egészében is válthassa a belső égésű motorral (is) felszerelt járműveket. A kompakt kategóriában a legnagyobb a várakozás a SUV I.D. CROZZ modellt övezi, de egyedülálló lesz a VW elektromos mikrobusza is a Bulli utód I.D. BUZZ. Ezek a modellek a tervek szerint akár 600 km-es hatótávolsággal kerülnek majd piacra, feledtetve ezzel az eddig a témát tematizáló hatótávolságról szóló vitát. Mit tudnak az I.D. modellek? Ahogyan a hagyományos modelleknél az MQB platformra építkezik a konszern, az elektromos járművekre is megszületett az úgy nevezett MEB elnevezésű építési modell. Van néhány olyan meghatározó szempont, amelyet feltétlenül szem előtt kellett tartaniuk a mérnököknek az új építőszekrény tervezésekor. A legfontosabb szempontok a következők voltak. Az MEB platform autóinak helyi károsanyag kibocsátása zéró. Hatótávolságuk lehetővé teszi a hosszútávú mobilitást. A gyorstöltési képesség biztosított. Végül, de nem utolsó sorban az MQB platform legfőbb erényét, a gyártási variálhatóságot is meg kellett őrizni. Ha már variálhatóságnál tartunk, ez nagyon fontos az egyes modellek esetében is. Az MEB-re épülő járművekre jellemző hosszú tengelytávolság és rövid túlnyúlásoknak köszönhetően egy eddig nem ismert variálhatóság és térkínálat jött létre, így minden utas és sok-sok csomag találhat majd helyet ezekben az autókban. Kívülről ugyanakkora, belülről nagyobb A már említett új kompakt modell, a SUV I.D. CROZZ éppen ugyanakkora befoglaló méretekkel rendelkezik, mint egy Golf, belső helykínálata azonban a nagytestvér Passat méreteit hordozza. Ezt a tengelyekkel párhuzamosan beépített, helytakarékos elektromos hajtáselemek biztosítják, ezen kívül a jármű padlólemezébe helyezett nagyfeszültségű akkumulátor teszi lehetővé. Nem tesznek fel mindent egy lapra A Roadmap E bejelentése és a nagy arányú fejlesztési ráfordítások nem jelentik azt, hogy a hagyományos hajtásláncok fejlesztése befejeződött a konszernél. Nincs tehát arról szó, hogy a jövőben kizárólag a E-mobilitásra koncentrálna a gyártó. Jól tudják, hogy a dízel technológiát nem lehet lesöpörni az asztalról és nyilatkozatuk szerint meggyőzősük, hogy a belső égésű motorok még évtizedekig részét fogják képezni a mobilitásunknak. Cikkünket a Volkswagen támogatta.

Csaknem 40 százalékkal nőtt az Oroszországban gyártott autók exportja

2019.11.14.
A növekedés mértéke azért is figyelemre méltó, mert az adat az Eurázsiai Gazdasági Unió (EGU) országain kívüli államokra vonatkozik. Vagyis ebben a mennyiségben nincsenek benne azok a szállítások, amelyek Oroszországból Kazahsztánba, Fehéroroszországba, Örményországba és Kirgizisztánba történtek. Érdekesség, hogy a kiszállított gépkocsik 76 százaléka csupán 5 ország ország között oszlik meg. Az Oroszországban gyártott autók legnagyobb importőre Csehország, ahová az év első 8 hónapjában 6900 autót szállítottak. Üzbegisztán foglalja el a második helyet 5.200 járművel. A TOP 3 harmadik helyét Lettország foglalja el 3.100 kocsival. Őt a negyedik helyen Azerbajdzsán követi 2.600 darabbal, az ötödik helyen pedig Ukrajna áll 1.300 autóval. Ami amárkák szerinti toplistát illeti, Ladából 13.100, Škodából 7.200, Hyundaiból 918, Volkswagenből 842, UAZ-ból pedig 811 darabot exportáltak Oroszországból 2019 első 8 hónapjában.

AutoWallis: együttműködést kötött a Sixt és a Wizz Air

2019.11.14.
A Sixt széleskörű együttműködésbe kezd a Wizz Airrel, így Európa egyik leggyorsabban fejlődő, Közép- és Kelet-Európában vezető fapados légitársaságának kiemelkedő partnerévé válik. A nemzetközi hálózat magyarországi tagjaként a Sixt-et Magyarországon a Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett AutoWallis Csoport tagja, a Wallis Autókölcsönző képviseli. A cég kezdetben elsősorban a Magyarországra beutazó üzletemberek bérautó igényeit szolgálta ki, de mára jelentős részét a turizmus biztosítja. Az autókölcsönzői tevékenység az autóipari szolgáltatások közé tartozik, amely a legnagyobb eredménytermelő képességgel rendelkezik az AutoWallis három üzletága közül. Más szolgáltatásokhoz hasonlóan ez a terület is erős növekedést mutatott az év első három negyedévében: a gépjárműkölcsönzés kapcsán kalkulált átlagos flottaméret 9 százalékkal, 592 darabra bővült. A bérleti események száma ugyan 2,2 százalékkal 19.177-re csökkent, de eközben a bérleti napok száma az átlagos bérleti esemény hosszának növekedésével párhuzamosan 12,4 százalékkal, 108.619-re emelkedett. A Wizz Air és a Sixt mostani megállapodásának köszönhetően az utazni vágyók most már nem csak Európa legzöldebb flottájával repülve érhetik el célállomásukat, hanem érkezés után hazánkban is egyből beülhetnek egy Sixtes bérautóba – így földön és levegőben egyaránt a legjobb árak várják őket. Mostantól minden foglalás alkalmával, legyen szó a Wizz Air weboldaláról vagy a mobil applikációról, a leendő utasok egyből megtekinthetik a célállomáson elérhető Sixt bérautókat, és le is foglalhatják a számukra legszimpatikusabbat, ami már előkészítve várja őket. A Sixt minden árkategóriában egyéni ajánlatot kínál az utasoknak, legyen szó gyors városnézésről egy mozgékony kis autóban, naplementéről egy kabrióban vagy éppen családi nyaralásról egy tágas SUV-ban. A Sixt azonban nem csak számos gyártó új és kényelmesen felszerelt autóinak széles választékát kínálja, hanem első osztályú, díjmentes ügyfélszolgálatot is. A Sixt és a Wizz Air együttműködése világszerte érvényes a légitársaság szinte összes célállomásán, összesen 44 országban. Ráadásul a Sixt partner lett a Wizz Air Flight Credit programjában is, így az ügyfelek minden Sixtes autóbérlés után az ár 5 százalékát visszakapják: az összeg Wizz Aires számlájukra kerül, és Wizz Air repülőjegy vásárlásakor vagy egyéb szolgáltatások igénybevételekor használható fel. Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója: „A Wizz Airnél elkötelezettek vagyunk aziránt, hogy magas színvonalú mobilitási szolgáltatásokon alapuló, kiváló ár-értékű ajánlatokat kínáljunk utasainknak a jegyvásárlás pillanatától az utazásuk legvégéig. Ez az egyedülálló együttműködés a Sixttel lehetőséget teremt utasaink számára, hogy könnyedén béreljenek kiváló minőségi járműveket a Wizz Air kiterjesztett hálózatán belül. Bízunk benne, hogy az utasok örömüket lelik majd az egyszerű foglalási folyamatban és partnerünk fantasztikus autóiban, melyekkel még több kalandban lehet majd részük.” Regine Sixt, a Sixt nemzetközi marketing vezérigazgató-helyettese: „Nagy örömömre szolgál, hogy a Wizz Airrel dolgozhatunk együtt. Mindkét vállalat nagy sikerű és népszerű mobilitási márkát épített fel, melyek vonzó feltételeket kínálnak ügyfeleik számára. Ezentúl a Wizz Air utasai élvezhetik a Sixt következetes ügyfél-orientáltságát, innovatív szolgáltatásait, és végül, de nem legutolsó sorban: álomautóit. Meg vagyunk győződve arról, hogy egy nagyon különleges utazási élményhez járulunk hozzá.”  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója