Belga Nagydíj - Verstappen nyerte az el sem indított futamot

2021.08.29.
A 23 éves pilótának ez az idei hatodik, és pályafutása 16. futamgyőzelme. Verstappen mögött George Russell, a Williams brit versenyzője lett a második, míg honfitársa, a címvédő és hétszeres világbajnok Lewis Hamilton (Mercedes) a harmadik. A verseny a heves esőzés és az erős szél miatt nem rajtolhatott el 15 órakor, 25 perccel később pedig a mezőny két kört tett meg a biztonsági autó mögött, majd a versenybíróság piros zászlóval félbeszakította az eseményt. Csaknem három és fél órás várakozást követően 18:17 órakor újfent kigurultak a versenyautók a pályára a safety car mögött, de két kör után ismét visszatértek a boxutcába, mert megint piros zászlóval leállították a körözést. Az újraindításnál ugyanakkor egyórás időhatárt rendeltek el a versenybírók, ennek a leteltét viszont végül nem várták meg, 30 perc után végeredményt hirdettek, mert az időjárás nem javult. A mezőny így gyakorlatilag a rajtsorrendnek megfelelően "ért célba", az első tíz helyen zárók pedig a helyezésükért járó világbajnoki pontok felét kapták meg. A világbajnokság egy hét múlva Hollandiában folytatódik. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Hazai gyártású sportkocsit kapnak az orosz országúti járőrök

2021.08.29.
Az orosz Haditechnikai Vállalat és az Ifjúsági Tervező Iroda bemutatta első nagysebességű roadsterét, amelyet az orosz rendőrségnek, illetve katonai rendészetnek szántak. Az újdonság a korábbi "Krím" modell alapjaira épült, amelynek létrehozásához viszont az AvtoVAZ alkatrészeit és szerelvényeit használták. A 4,9 másodperc alatt 100 kilométer/órára gyorsuló roadstert a Katonai Közúti Rendészet (VAI) színeire festették, mivel a tervezők kifejezetten a rendfenntartóknak szánták a kocsit. A rendőrségi roadster egyik alkotója szerint a katonai-ipari komplexum fejlesztése "jelentősen javíthatja" a rendvédelmi szervek hatékonyságát. Jelenleg ezek a testületek Ladákat használnak járőrözéshez.   Amint arról a hivatalos orosz hírügynökség, a TASZSZ beszámolt, a katonai-ipari komplexum fejlesztési igazgatója, Vlagyimir Matanszkij megkezdte az egyeztetéseket az állami szervekkel a modellváltásról. Technikai részleteket egyelőre nem közöltek, azonban nagy valószínűséggel az újdonságot ugyanaz az erőmű hajtja, amellyel a „Krím” roadster is fel van felszerelve: ez a Lada Kalina 1,6 literes, 140 lóerős motorja, amelyhez ötfokozatú kézi sebességváltó kapcsolódik. Az autó 220 kilométer/órás maximális sebességre képes. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

A hét karikatúrája: Tejút

2021.08.29.
További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

AMTS: Quadon innen, quadon túl

2021.08.29.
Autószektor: Talán már két évtizede annak, hogy kapcsolatban vagyunk. Az újraindult AMTS kapcsán azt gondoljuk, hogy óhatatlan egy kis visszatekintés, hiszen ti szinte minden évben kiállítottatok. Hogy összegeznél? Bóday Pál: Ha már így előkerült a történelem, akkor nem szabad elmennünk amellett, hogy hamarosan ötven éves lesz a Rotax motor. Úgy vélem, hogy a Rotax egy nagy ikonja az az európai ipartörténetnek. Ne felejtsük el azt sem, hogy a mi termékeinken kívül a BMW, az Aprilia, a sárkányrepülők és könnyűrepülők is ezt a motort használják, de a Rotax motort akár a gokartozás aposztrófja is lehet. Éppen ezért ezt a születésnapot mi is szeretnénk majd megünnepelni idehaza. Ugyanis fel akarjuk idézni ennek a motornak, cégnek kultúrtörténetét. Véleményem szerint nagyon-nagyon különleges az, hogy egy cég 50 évig tudatosan, mindig a minőségre koncentrálva fejlesszen. A Rotaxnak nem volt kisiklása soha, és ugye azt se felejtsük el, hogy ez a motor egy teljesen univerzális erőforrás. A BRP Can-Am offroad termékeibe, a side by side-okba, a quadokba, a track-jainkba és a jet-skikbe is ilyen aggregát dolgozik. Az ünneplés évében a Rotax, és a Bombardier úgy döntött, hogy egy teljes elektromos termékpalettát mutatnak majd be, ami egy teljesen új időszámítás kezdetét jelenti. Bóday Pál Autószektor: A honi piaci fejlődését hogy látod több, mint két évtized távlatából? Bóday Pál: Minden kezdet nehéz, de talán ebben a szektorban még nehezebb volt elindítani az értékesítést, mert bár jó ár-értékarányú, de drága termékekről beszélünk. Szóval nagyon-nagyon fontos volt, hogy megmutassuk azt a minőséget, azt az innovációt, amit a modelljeink képviselnek. Később a gazdasági fellendülés több vásárlót és magasabb eladási számokat hozott, ami aztán egy stabil vásárlói kört is eredményezett. A covid megint új helyzet elé állított minket. Személy szerint én azt jósoltam, hogy hiány lesz, ami igazolódni is látszott, hiszen minimum harminc százalékkal növelni tudtuk volna az eladásainkat, ha helyzet engedte volna. A értékesítést tovább árnyalta, hogy az anyacég mexikói raktárában tűzvész volt, amiben rengeteg kész termék lett a lángok martaléka. Autószektor: Mi lehet a vígasz és az üzleti stratégia egy ilyen szerencsétlen helyzetben? Bóday Pál: A legfontosabb feladatunk az, hogy a minőségi vásárlóinkat minőségi módon szolgáljuk ki, a törzsvásárlóinknak pedig még több kiemelt szolgáltatást biztosítsunk. Öröm az ürömben, hogy hosszú évek után sikerült elnyernünk a vízirendészet jet-ski tenderét, ennek okán hamarosan sea-doo jet-skikre váltanak a vízirendőrök. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!          

Irodát nyitott Budapesten az Embraer repülőgépgyártó vállalat

2021.08.29.
A brazil cég irodájának megnyitóján Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos az MTI-nek elmondta: az Embraer Brazília egyik legnagyobb vállalata, Dél-Amerika vezető repülőgépgyártója. Az, hogy ez a cég most Magyarországon nyitja meg európai mérnöki irodáját, kiemelkedő jelentőségű a magyar iparfejlesztés szempontjából - fűzte hozzá. Ráadásul - jegyezte meg - ez a mérnöki tudásközpont a Műegyetem közvetlen szomszédságában kezdi meg működését. Maróth Gáspár felhívta a figyelmet, hogy az Embraer civil és katonai gépeket egyaránt gyárt. Mostantól minden ilyen jellegű mérnöki tervezésbe bevonják majd a magyar irodát is. Ez olyan technológiai ugrást jelent a magyar repülőiparban, amelyhez hasonló nem volt korábban - emelte ki a kormánybiztos. A brazil céggel tavaly novemberben a Magyar Honvédség is szerződést kötött két KC-390-es hadszíntéri szállító repülőgép beszerzéséről. Maróth Gáspár elmondta: abban az esetben, ha Magyarország olyan hadműveletben vesz részt, ahová nehéztechnikákat is vinni kell, illetve nagy mennyiségű teherhordásra, vagy deszantos műveletekre is szükség lenne, akkor ezeket a gépeket használják majd. Ilyen gépeket lehetett látni az elmúlt napokban Afganisztánban is a kimenekítések során - jegyezte meg. A két megvásárolt gép közül az első várhatóan 2023 végén, 2024 elején, a második rá egy évre érkezik meg Magyarországra - közölte a kormánybiztos. Jackson Schneider, a brazil Embraer Defense and Security elnök-vezérigazgatója beszédében úgy fogalmazott: "ez egy különleges nap". A brazil cégnek korábban nem volt állandó magyarországi jelenléte, így a budapesti iroda megnyitása fontos lépést jelent számukra terjeszkedésük, erősítésük területén. Hangsúlyozta továbbá a két ország iparának együttműködésében rejlő lehetőségeket, különös tekintettel a műszaki, technológiai, kutatás-fejlesztési területen, s úgy értékelt, a jövőben mindkét ország profitálni fog a közös munkából. Jackson Schneider megjegyezte: nem csak a cég képviseletében, hanem brazilként is úgy érzi, ezzel jelentős együttműködés indul el Brazília és Magyarország között. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

AMTS: Sulibuszok

2021.08.29.
Az ITK Holding Zrt. többek között járműgyártással és fejlesztéssel foglalkozó vállalat. A Mercedes-Benz alapokra épülő Reform névre keresztelt autóbuszok új családtagjai az iskolabuszok – mondja Sas Ágnes, a cég PR- és marketingvezetője. Autószektor: A felvezetőnkben utaltunk arra, hogy az emberek többségének az iskolabuszokról az amerikai változat juthat eszébe. De mitől válik iskolabusszá egy iskolabusz? Sas Ágnes: Az iskolabusznak elsődleges feladata, hogy a lehető legbiztonságosabban el tudja szállítani a gyerekeket az iskolába és utána haza. A mi fejlesztésünk számos ponton túl mutat ezen és olyan szolgáltatást is nyújt, ami túl mutat magán az utazáson. Autószektor: Amennyiben? Sas Ágnes: A buszunk alapját egy Mercedes Sprinter adja, aminek az teljes berendezését, infrastruktúráját és szolgáltatási csomagját mi fejlesztettük ki és mi is építjük be. Ennek a busznak az a nagy különlegessége, hogy kiemelten támogatja az utas és közlekedésbiztonságot és a felügyeletet is, mert egy speciális szoftver dolgozik benne. Egyfelől megkülöböztető jelzéssel van ellátva és kívül-belül be van kamerázva, ami képrögzítésre is alkalmas. Másfelől, amikor a gyerekek felszállnak, akkor egy kártyával „csekkolnak be”, és innentől kezdve a szülők pontosan láthatják, követhetik a gyerek mozgását. A rendszer az iskolával is kommunikál, tehát mire a busz megérkezik a tanerő pontosan tudja, hogy mondjuk ki hiányzik az osztályból. Van benne egy vezetőazonosító, így csak az tudja elindítani és vezetni, aki erre dedikálva van. A buszban beépített alkohol szonda is van, tehát a jármű akkor sem tud elindulni, ha ez adott esetben jelez. A gépjárművezető azt is látja egy tableten keresztül, hogy melyik gyerek nincsen például bekötve. Természetesen a rendszer képes arra is, hogy a felvételi pontokat megadva megtervezze az útvonalat. Autószektor: Kétséget kizáróan nincsen olyan szülő, aki ne szeretné így iskolába küldeni a gyerekét, de azt látni, hogy ez egy költséges dolog. Hol tart ez a projekt most? Sas Ágnes: Igény lenne rá, nem csak városban, ahol egy szülő, egy gyerek, egy autóban ül nap, mint nap a dugóban, hanem vidéken is, ahol mondjuk gyér a távolsági vagy a helyközi közlekedés. Szóval ahhoz nem fér kétség, hogy jó irányban állunk viszont azt is látjuk, hogy ez a rendszer támogatás nélkül egyelőre nem tud beindulni, úgyhogy már ezen a feladaton is dolgozunk. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Üldözték a rendőrök, a Dunában landolt az autó

2021.08.29.
A nyomozás érdekeire való tekintettel további információt a későbbiekben adnak - tette hozzá Király-Kollár Ramóna. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatása szerint a Vác térségében a Dunába csúszott személyautó műszaki mentéséhez a váci hivatásos és a nagymarosi önkéntes tűzoltókat riasztották a helyszínre, akik kivontatták a vízből a gépkocsit. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Az autólakkozás is zéró emissziós lesz 2027-től

2021.08.29.
A cég úgy döntött, hogy 2027. június 16-ig mintegy 50 millió eurót fektet be egy új, fenntartható üzembe. A társaság szerint a lakkozás a világ nagy autógyártói számára a teljes gyártási lánc „legszennyezőbb és energiaigényesebb” szakasza. Ezért  úgy döntöttek, a fejlesztéssel "lehetővé teszik a gyártók számára, hogy 2030-ra készen álljanak az új, fenntartható festési rendszerek telepítésére". Az autók lakkozásakor felhasznált energia 60%-a a szennyező illékony szerves vegyületek (Cov) kibocsátásából származik . "A fejlett technológiák és az alternatív energia felhasználásával ezt radikálisan vissza lehet szorítani” – fogalmazott a GeicoTaikisha elnök-vezérigazgatója. Az elkövetkező hónapokban megvizsgálják a lakkozási munkafolyamatok legfontosabb fázisait, és rögzítik, hol és milyen mennyiségben lehet a szennyező technológiákat kiváltani alternatív energiaforrásokkal, például a zöld hidrogén használatával. Tizenöt évvel ezelőtt 2 ezer kWh-t fogyasztottak egy autótest lakkozásakor, amit a folyamat optimalizálásával 900 kWh-ra csökkentettek. A GeicoTaikisha ekkor döntött úgy, hogy további 70%-kal csökkenti a széndioxid-kibocsátást, és autótestenként 270 kWh-ra mérsékli az energiafogyasztást, kizárólag zöld és megújuló forrásokat használva. Ennek a megújuló folyamatnak a részeként jelentették be a széndioxid-kibocsátás nélküli technológia kifejlesztését 2027-re. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Ezeken a vonalakon állnak forgalomba az újabb emeletes vonatok

2021.08.29.
A 600 ülőhelyes motorvonatok közül hétfőtől a váci vonalon tízzel, a ceglédin pedig néggyel találkoznak majd az utasok - írták. A váci vonalon ezek forgalomba állítása lehetővé teszi a szerelvényfordulók átalakítását, ezáltal hétvégente már csak KISS és FLIRT motorvonatok közlekednek majd. Munkanapokon a szobi zónázó és a váci vonalon is csak emeletes motorvonatok lesznek forgalomban. Csúcsidőszakban és a gyorsított vonatok tekintetében még marad pár hagyományos, szolnoki csíkos ingaszerelvény is - ismertették. A közlemény szerint a Balatonhoz ezen a hétvégén indulnak a nyári szezonban utoljára emeletes motorvonatok. A hétvégén közlekedő három KISS közvetlen kapcsolatot biztosított Szolnok és a Dunakanyar térségéből is a Balatonra. Szinte minden hétvégén folyamatos teltházzal közlekedtek ezek a szerelvények, eddig összesen 30 ezer utas váltott jegyet a járatokra. A tervek szerint ezeket a balatoni vonatokat a jövő nyáron újra elindítják. Kitértek arra, hogy a jövő év végéig a megrendelt járművek mindegyike, összesen 40 KISS motorvonat állhat forgalomba. Ezek elsősorban a budapesti elővárosi vonalakon közlekednek majd, de további közlekedési útvonalak tervezését is megkezdték. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

AMTS: A lóerők a konnektorból jönnek

2021.08.29.
Bár még nagyon sokáig velünk lesznek a belsőégésű motorok, minden benzingőzért rajongónak együtt kell élnie a gondolattal, hogy egy motorizációs forradalom közepén vagyunk, ahonnan a klasszikusok aligha kerülhetnek ki majd győztesen. Az autógyártók egyre másra tökéletesebb és nagyobb hatótávolságú villanyos modellekkel lépnek piacra és bevallhatóan ez a trend – akár tetszik, akár nem – hatással van ránk. Jó értelemben hétköznapi anomália lehet, az is, hogy miközben Michelisz Norbi egy benzines erőgépben küzd az elemekkel a WTCR-en, addig a Hyundai standján az IQNIQ 5 van a reflektorfényben, amivel szintén a jó értelemben vett paradox egymás mellett élés pillanatát éljük meg ezzel. Miközben vitathatatlan, hogy a dél-koreai márka elektromosmeghajtás tekintetében ott van a mezőny elitjében. Az IQNIQ 5 egy újabb mérföldkő a márka palettáján. A vállalat első sorozatgyártású modelljének, a Hyundai Pony-nak a merészségét idéző IONIQ 5 rávilágít arra a 45 éve tartó utazásra, amely kapocsként szolgál a múlt, a jelen és a jövő között.  Az IONIQ 5-höz elérhető, elektromos hajtási konfigurációk minden felhasználó mobilitási igényeihez igazodnak, anélkül, hogy kompromisszumot kellene kötni a teljesítmény terén. Az autó kétféle akkumulátorcsomaggal – 58 kWh vagy 72,6 kWh – érhető el, ahogy villanymotor-konfigurációból is kettő áll rendelkezésre: az egyiknél csak a hátsó tengelyen, a másiknál elöl és hátul egyaránt található villanymotor. Az összes elérhető elektromos hajtási konfiguráció kiemelkedő hatótávolságot kínál; a végsebesség minden esetben 185 km/óra. A hajtáslánc-kínálat csúcsán a 72,6 kWh-os akkumulátorral társított összkerékhajtású (AWD) konfiguráció áll: ennek rendszerteljesítménye 225 kW; maximális kombinált forgatónyomatéka 605 Nm. Ez a hajtáslánc 5,2 másodperc alatt gyorsul álló helyzetből 100 km/órára. Az IONIQ 5 E-GMP padlólemeze 400V és 800V töltési rendszereket is képes kezelni. 350 kW teljesítményű töltőt használva az IONIQ 5 mindössze 18 perc alatt 10 százalékról 80 százalékra tölthető. Az IONIQ 5 csupán 5 perc alatt 100 kilométer megtételére (WLTP) elegendő töltést képes felvenni.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója