A magyarok szerint ezek a legdurvább kihágások az utakon

2021.08.26.
Veszélyérzet kontra gyakorlat A magyarok az ittas vezetést (97%), a büntetőfékezést (96%) és az áthajtást a piroson (96%) tartják a legveszélyesebb szabálysértéseknek – derült ki a Magyar Suzuki és az Ipsos közös, reprezentatív lakossági felméréséből[1]. A járművezetők hibájából adódó balesetek 10 %-a következett be alkoholos befolyásoltság miatt 2020-ban, így nagy többségben felelősen kezeljük ezt a szabályt.[2] A büntetőfékezés és a piroson való áthajtás miatt bekövetkezett balesetekről nem vezetnek statisztikát, de a közlekedés biztonságának veszélyeztetése miatt akár hároméves szabadságvesztéssel is büntethetők.[3] A kutatásban résztvevők 95%-a nagyon balesetveszélyesnek tartja, ha rossz állapotú járművel közlekedünk. Valószínűleg erre is odafigyelünk, mert az autók műszaki hibájából adódó személysérüléses közúti közlekedési balesetek száma kevesebb mint 1% volt 2020-ban Magyarországon.[4] „Az autóipar is számos fejlesztést vezetett be az elmúlt években az autók és utasaik biztonságának növelése érdekében. A ma elérhető számos vezetést támogató rendszerek pl.: kombinált érzékelős vészfékasszisztens, sávtartás-figyelmeztetés, sávelhagyás figyelmeztetés, holttérfigyelés, adaptív tempomat, mind az elmúlt évek innovációi. A Suzukinál kiemelt figyelmet szentelünk a biztonságnak, a legjobb biztonsági öv mégis a felelős vezetői magatartás” – mondta Bonnár-Csonka Zsuzsanna, a Magyar Suzuki Zrt. kommunikációs vezetője. A magyarok 92%-a nagyon balesetveszélyesnek tartja az indexhasználat elmulasztását, amely kanyarodáskor is kötelező és elengedhetetlen. Mégis, a közúti közlekedési balesetek 75%-a gyorshajtás, az elsőbbségi vagy a kanyarodási szabályok megszegése miatt történt 2020-ban Magyarországon.[5] A vezetés közbeni dohányzást és evést (64%), a zebrán kívüli átkelést (68%), a leállósáv használatát (69%), a jobbra tartás elmulasztását (75%) vagy a hangos zenehallgatást (75%) tartjuk a legkevésbé veszélyesnek. Az emberi tényező a leginkább befolyásoló faktor Ugyanakkor van, amikor megengedőbbek vagyunk az autóvezetésben. Egyértelműen veszélyesnek tartjuk (83%), mégis úgy látjuk (70%), hogy sokan nem megfelelő mentális állapotban, idegesen, feszülten vezetnek. Fáradtan, idegesen ülünk be a volán mögé, vagy vezetés közben zavarnak a velünk utazók. Sőt, a Magyar Suzuki reprezentatív felméréséhez tartozó kiscsoportos interjúk alapján többek szerint az egyén bizonyos esetekben eltérhet a szabályoktól, ha figyelembe veszi a saját képességeit, tapasztalatát, az autó adottságait, technikai jellemzőit. Van, aki szerint egy jobb autóval például meg lehet kockáztatni egy vakmerőbb előzést, mert a jármű lehetővé teszi. A szabályok fontosak, de a tapasztalatok szerint nem követjük őket A felmérésből az is kiderül, hogy a magyarok 75%-a szerint elengedhetetlen betartani a KRESZ-t, 73%-uk úgy véli, hogy sok baleset a szabályok figyelmen kívül hagyása miatt történik. A többség szerint fontos a szabálykövetés a biztonságos közlekedés érdekében, de ezt – meglátásuk szerint azonban - nem követi átgondolt, felelősségteljes viselkedés a gyakorlatban. Az európai sofőrök is lazábban kezelik a KRESZ-t Egy hasonló témájú európai kutatás[6] is alátámasztja, hogy vannak, akiknek a KRESZ csak irányadó. Az európai autóvezetők 52%-a azért sérti meg a közlekedés szabályait, mert ezeket nem mindig érzik koherensnek vagy életszerűnek. 29%-uk véli úgy, hogy bizonyos előírások csak azért vannak, hogy büntetéseket, bírságokat szabhassanak ki azokra hivatkozva. 22%-uk érzi úgy, hogy ők annyira éberek, hogy nem kell betartaniuk bizonyos szabályokat. Sőt, 10%-uk szerint mindenkinek a saját szabadsága eldönteni, hogy betartja-e a KRESZ-t. 9%-uk gondolja úgy, hogy saját tapasztalata és rutinja miatt nem kell figyelembe vennie az iránymutatást vezetés közben. 7%-uk lesz, ami lesz alapon gondolkodik. 4%-uk pedig úgy érzi, hogy autója az átlagosnál biztonságosabb, ezért nem kell betartania a szabályokat. „Autógyártóként a biztonság az első számunkra. Azonban még a legtörésállóbb karosszéria sem képes pótolni a közúti szabályok betartását. A felelős hozzáállás fontos, nemcsak a közlekedésben, hanem a mindennapi életünk során is. A Magyar Suzukinál ezért keressük és támogatjuk a felelős megatartás fejlesztését célzó tevékenységeket. Ezzel a kutatással a biztonsággal kapcsolatos társadalmi gondolkozás megváltoztatásának szükségességére szerettük volna felhívni a figyelmet egyfajta kezdő lépésként. Egyúttal felmérni, honnan indulunk. Reméljük, látványos javulást láthatunk majd a számokban, ha később újra kutatjuk a témát.” – osztotta meg gondolatait a kommunikációs vezető a kutatás apropója kapcsán. [1] A Magyar Suzuki Zrt. 2021 tavaszán „Felelős gondolkozás és magatartás a volán mögött” címmel indított kutatást a 18 és 60 év közötti népesség körében. A válaszadók nemére, korára és lakhelyére vonatkozóan reprezentatív felmérés az Ipsos Zrt. online paneljén, webes kérdőívekkel zajlott; a minta teljes mérete 1028 fő volt. [2] Központi Statisztikai Hivatal ittasan okozott balesetek 2016-2020 és A közúti közlekedési balesetek kiemelt okok szerint 2019-2020 összevetése [3] BTK.232. A közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény [4] Központi Statisztikai Hivatal Személysérüléses közúti közlekedési balesetek (2001–-2020) [5]64 éve nem haltak meg olyan kevesen közlekedési balesetben, mint tavaly [6] A Ipsos VINCI Autoroutes megbízásából 11 európai országban, 12 400 ember körében végzett reprezentatív kutatása a volán mögött ülő európaiak viselkedéséről és gondolkozásáról. A kutatásban résztvevő országok: Belgium, Franciaország, Görögország, Hollandia, Lengyelország, Nagy Britannia, Németország, Olaszország, Spanyolország, Svédország, Szlovákia.  
Címkék: 

Augusztus 27-29: két év után újra AMTS!

2021.08.26.
Nemcsak a helyszín, de az Automobil és Tuning Show is vadonatúj formában mutatkozik be idén a nagyérdeműnek. Múlt, jelen és jövő autócsodáit még több programmal és látnivalóval fűszerezve nézhetik végig a látogatók augusztus 27-29. között Budapesten. A tuning és a háttéripar idén is a legnagyobb csarnokot foglalja el Az immáron 15. éve hihetetlen járműveket felvonultató autó show több mint százezer négyzetméteren, 4 pavilonban és hatalmas külső területen, 15 ország több mint 200 kiállítójával és több mint ezer kiállított autójával 2021-ben igazán az élményre fókuszál. Az AMTS tíz, teljes értékű autós rendezvényt tömörít magában, melyek mindegyike egyetlen belépőjeggyel látogatható a nyitva tartás három napja alatt. A programhelyszínek kül- és beltéren összesen 120.000 négyzetméteren, új elrendezésben érhetők majd el a látogatók számára. A TOYO Tires standjának egyik ékessége A legnagyobb csarnok ez évben is a tuning és a háttéripar témakörét öleli majd fel. Az európa számos országából érkező, átépített autócsodák mellett a kiállító cégek listája is erősen a nemzetköziség felé billenti a mérleg nyelvét. Mindezt mi sem bizonyítja jobban, mint például az egyik legnagyobb európai tuning vállalat, a FOLIATEC megjelenése, mely történetében először állít ki standdal magyar rendezvényen. Az RS Tuning "TESTA" projektjének az AMTS-en lesz a premierje Izgalmas nemzetközi felhozatallal, döbbenetesen komoly autókkal érkezik a show állandó partnere, a TOYO Tires hazai importőreként ismert Abroncs Kereskedőház, mellettük hazánk Európa-szerte legjobban elismert tuning cége, az RS Tuning is az AMTS-re időzítette két exkluzív autójának premierjét.  Magánautók terén pedig a nemzetközi szcéna legeredményesebben szereplő magyar tunere, Bara Laci is élőben leplezi le a Porsche Boxster alapra épített Opel Combo-jának legújabb reinkarnációját! A AMTS-en mutatkozik be először élőben a Giugiaro-féle Vision 3000 Desert Raid koncepció A show felhozatalának legexkluzívabb darabja viszont vitathatatlanul egy egyetlen példányban létező koncepcióautó, a Vision 3000 Desert Raid lesz. Az egyedi hiperSUV a világhírű olasz tervező, Giorgetto Giugiaro, valamint fia, Fabrizio Giugiaro zsenialitásának gyümölcse, eredetileg a tavaly elmaradt Genfi Autószalonon debütált volna. A Hungarogumi csapatának köszönhetően, az igazi premier az AMTS-en lesz, ami az első nagy kiállítás, amelyen élőben meg lehet csodálni az autót. De nem csak járművek terén számíthatunk hírességekre: a hazai és nemzetközi autós-motoros élet számos neves személyisége teszi tiszteletét a nyár végi show-n, közülük is kiemelten említve a kaliforniai legendát, John D'Agostino-t. A világhírű autóépítő kizárólag az AMTS miatt utazik Európába és a rendezvény általa legjobbnak tartott tuning járművét is megjutalmazza, a neve által fémjelzett kristály-serleggel.   A kaliforniai autóépítő-legenda, John D'Agostino a show kiemelt vendége lesz Hazai fronton pedig a hazai autós élet számos ismert médiaszemélyisége és celebritása mellett megemlíthetjük többek között a sokszoros magyar bajnok gyorsasági motorversenyzőt, Sebestyén Petit, aki jelenleg a Supersport világbajnokság egyetlen magyar résztvevője, vagy akár Ámon Olivért, aki a Markom Racing kötelékében több drift show-val is megörvendezteti a közönséget a hétvége alatt. Új műsorszám, új pálya, új aszfalt: a drift show idén kihagyhatatlan lesz! Ha pedig autósport, idén az évzáró GymkhanaDrift futamok során a parkoló vadonatúj aszfaltját avatják majd fel a sok száz lóerős versenyautók, egy eddig soha nem látott versenyszám, az AMTS KINGS keretei között is. Az exkluzív driftbusz első bevetése az AMTS driftpályáján lesz Ha ez nem lenne elég, Európában először az AMTS-en lesz keresztben száguldva látható és kipróbálható az egyedülálló SRminator driftbusz, melyet egy vérbeli SR20DET szív hajt és egyszerre akár három utas adrenalinszintjéről is képes gondoskodni! Új formában, rengeteg érdekes géppel mutatkozik be az Off-Road Show A kültér a terepautók szerelmeseit is imádni fogják, hiszen vadonatúj akadályokkal  és tereptárgyakkal tarkított, izgalmas pályán mutatkozik be a rendezvényhez már hozzánőtt Off-Road Show, pazar felhozatallal, eddig soha nem látott gépszörnyekkel, a legnagyobb kategóriából is! A Classic Car Show minden eddiginél népesebb és színvonalasabb autóparkot vonultat fel A rendezvény továbbá egy komplett pavilonnyi, pazar veterán és oldtimer felhozatallal büszkélkedik majd, mellettük pedig egy több mint 25 márkát felvonultató új autós csarnokkal és két tematikus kiállítással várja az autóvásárlás előtt álló látogatókat. Új autók, koncepciók és elektromos autók: e téren biztos a rekord idén Az új autóknak otthont adó "G" csarnoknak talán soha ennyire nem volt még színes felhozatala az AMTS történetében, ezen belül is kiemelten említhetjük hazánk legnagyobb elektromos autó kiállítását, az EV-GreenTechet, melyben a Nissan Leaf-től a Teslán át a Porsche Taycanig, vagy a vadonatúj Hyundai IQNIQ-ig minden fellelhető lesz majd. A Magyarok a Világ Járműgyártásában tárlat minden eddiginél nagyobb területen mutatkozik be Ugyanitt kap helyet a hazánk múlt- és jelenkori járműipari vívmányait felsorakoztató látványos tárlat, a Magyarok a Világ Járműgyártásában Kiállítás, ahol a muzeális értékű hintótól az E-Tech Mustang-ig minden megtalálható lesz, amelynek létrejöttéhez hazánk legnagyobb koponyái hozzájárultak. Mellettük az idei összes Év Magyar Autója díjazott járműből is kiállításra kerül egy-egy példány. A nemzetközi Hot-Rod Show autentikus környezetben és hangulatban kerül megrendezésre Ha pedig mindez nem lenne elég, szerte Európából, akár több mint 800 km-ről érkeznek "lábon" az AMTS Hot-Rod Showjának nemzetközi résztvevői, teljesen átalakított, átlag 80-90 éves coupe-ikkal és roadstereikkel. A 50' Brothers neve által fémjelzett show nem csak az autókkal, de autentikus programokkal, sőt, koncertekkel kalauzolják majd vissza a látogatókat az amerika járműgyártás első évtizedeibe. Látványos showműsorokkal újra életre kel az AMTS Nagyszínpad! Újra felépül továbbá az AMTS Európában egyedülálló, járműbemutatókra épített nagyszínpada is, mely szinte egy percre sem csendesedik el: a programok között a hagyományos Miss AMTS szépségverseny, autóbemutatók és showműsorok váltják egymást. Egy biztos: a 15. jubileumi AMTS Autó Show a veteránoktól az új autókon át a legkomolyabban megépített gépekig mindent felvonultat, az autózás világa iránt érdeklődő közönség pedig biztosan megtalálja a számítását, a legkisebbektől a legnagyobbakig: az AMTS garantáltan kivételes szórakozást nyújt az egész család részére! AZ AUTOMOBIL ÉS TUNING SHOW IDEJE ALATT EGYETLEN BELÉPŐVEL MEGTEKINTHETŐ: Carstyling.hu Tuning Show – hazánk legnagyobb autótuning showja Új autók kiállítása – szalonautók, márkaimportőrök és koncepciók bemutatkozása EV-GreenTech – elektromos és plugin hibrid autók kiállítása, az elérhető kínálat bemutatkozása Classic Automobil Show - restaurált klasszikus autók, oldtimerek, veteránok Magyarok a világ járműgyártásában kiállítás - hazánk nagyjai az autó- és motoriparban GymkhanaDrift Bajnokság és Show – A látványos autósportok exkluzív versenye Offroad Hungary Show – Minden, ami terep, épített, látványos pályán 50 Brothers Hot Rod Show – döbbenetesen átépített veterán járművek kiállítása Tuning találkozó és kiállítás - több száz magánépítő és klub bemutatkozása Év Magyar Autója 2020 – exkluzív tárlat a verseny döntős modelljeiből SUV Zóna – szabadidőautó kiállítás és az elérhető kínálat bemutatkozása Egész napos programok – kültéren és beltéren egyaránt, az egész családnak   A rengeteg program és látnivaló mellett, idén ráadásul ismét egy autó a fődíj az Automobil és Tuning Show-n, ami egyenesen az AMTS tuning garázsából gurul ki! A nyereményjátékban bárki részt vehet, aki felnőtt, VIP, vagy családi jegyet vásárol a rendezvényre, akár elővételben, akár a helyszínen. A főnyeremény, egy különleges Mini Cooper Coupé a show harmadik napján kerül kisorsolásra. Ne késlekedj és kerüld el a sorban állást, vásárold meg a belépőid most, online elővételben!     A Mini Cooper Coupét akár egyetlen belépővel megnyerheted! További információk: Weboldal: www.amts.hu Facebook: www.facebook.com/amtsofficial instagram: @amts_official Youtube: https://www.youtube.com/c/AMTSofficial
Címkék: 

A helyes üléspozíció életeket menthet az utakon

2021.08.26.
Váratlan helyzetbe bármikor kerülhetünk, így a mindennapi közlekedésben rejlő veszélyekre nem minden esetben tudunk felkészülni, de, ha jó alapokkal rendelkezünk és körültekintőek vagyunk, akkor már sokat tettünk saját magunk és mások biztonságáért. „A hazai díjköteles utakon évente nagyjából 400 millió járműáthaladást, és körülbelül 3 millió járművet látnak a fix kameráink. Ezek hatalmas számok, melyek évről évre növekednek. Ezért is tartjuk különösen fontosnak, hogy a biztonságos közlekedés az alapműveltség részévé váljon, amihez folyamatos edukációra és széleskörű tárgyi tudásra van szükség. Ezért is örülök, hogy olyan szakértőket tudunk bevonni a #közlekedjbiztonságosan kampányunkba, mint a Hungarian Police Rallye Team, amelynek tagjai valódi, a biztonságos közlekedést támogató, a mindennapokban használható gyakorlati információkkal tudnak segíteni.” – fogalmazott Bartal Tamás, a NÚSZ Zrt. vezérigazgatója. A videósorozat első részében Hoffer Zsolt rendőr alezredes, vezetéstechnikai oktató, a HPRT pilótája a helyes üléspozíciót és az ahhoz tartozó járműbeállításokat mutatja meg, amelyeket sokan talán ismernek, de vagy nem, vagy helytelenül alkalmaznak. „A könnyed és ugyanakkor biztonságos járműkezelés alapja a megfelelő üléspozíció. A jármű mozgását, esetleges csúszásait az autót vezető az ülésen keresztül érzékeli leghamarabb, ha megfelelően ül a volánnál. Ne tévesszük meg magunkat azzal, hogy egyszerűen hátra döntjük a támlát, hogy kényelmesen belefeküdjünk az autóba. A fekvő helyzetben történő vezetés ugyanis a jármű kezelésében alapvető késedelmet okoz, hiszen minden elsődleges reakciót megelőz a „felülés” mozzanata.” – tanácsolja Hoffer Zsolt. Ahhoz, hogy a legmegfelelőbb helyzetben üljünk a volán mögött, nemcsak az ülést, hanem a biztonsági övet és – ha lehet – a kormányt is be kell állítanunk úgy, hogy valóban stabilan, könnyeden és biztonságosan tudjuk irányítani a járművet. Arról, hogy ezen beállításokat hogyan kell elvégezni, mire kell figyelni és miért fontosak ezek, Hoffer Zsolt a videóban beszélt részletesen. A #közlekedjbiztonságosan kampányt idén indította útjára a NÚSZ Zrt., mely felelős állami vállalatként a jogszabályokban meghatározott feladatain túl évek óta nagy hangsúlyt fektet a hazai közlekedési morál javítására, a kulturált közlekedés népszerűsítésére és hívja fel a figyelmet a biztonságos közlekedés fontosságára. A kampány keretében a társaság a Hungarian Police Rallye Team mellett együttműködik többek között a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanáccsal és a M1RA csapattal, valamint a témában bonyolított már le online felmérést és indított videópályázatot is, amelyre 2021. október 10-ig lehet jelentkezni.  

1956 óta a legrosszabb júliust produkálta a brit autóipar

2021.08.26.
A chiphiány és a pandémia miatt júliusban nagymértékben visszaesett az autógyártás Nagy -Britanniában. (Fotó: Aston Martin) A brit autógyártás február óta először csökkent jelentősen. A gyártók júliusban 37,6 százalékkal kevesebb járművet állítottak elő, mint az előző év azonos hónapjában - közölte a Gépjárműgyártók és Kereskedők Szövetsége (SMMT).  A múlt hónap volt a legrosszabb 1956 júliusa óta. A csökkenés fő oka a folyamatos chiphiány, amely világszerte megterheli az autógyártókat. Ráadásul júliusban ezreket karanténba helyeztek, miután érintkeztek a koronával fertőzött emberekkel. Az év eleje óta összesen 552,3 ezer autót gyártott a brit autóipar, 18,3 százalékkal többet, mint az előző évben, de 28,7 százalékkal kevesebbet a 2019 azonos periódusában legyártott 774,7 ezernél. "Rendkívül kemény körülmények" "Ezek az adatok tükrözik azokat a rendkívül kemény körülményeket, amelyekkel a brit autógyártók szembesülnek" - mondta az SMMT főnöke, Mike Hawes. "Bár a pandémia hatása csökkenni fog, ahogy a karanténszabályok megváltoztak, a globális chiphiány miatt kevés esélye van a helyreállásra." Az összes júliusban gyártott autó körülbelül negyede (26 százaléka) volt elektromos vagy hibrid jármű - a szövetség szerint ez viszont egy korábbi csúcsnak felel meg.   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

88 éves férfi a sínekre hajtott, életveszélyesen megsérült

2021.08.26.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint augusztus 26-án 13 óra előtt a Sajókaza, felé vezető 2606-os számú utat keresztező vasúti átjáróba - a fénysorompó tilos jelzése ellenére - behajtott egy személygépkocsit vezető 88 éves szuhakállói férfi. A baleset során a sofőr súlyos-életveszélyes sérüléseket szenvedett. Fotó: police.hu
Címkék: 

Országos tehetségkutató rendezvénysorozatot indít a HUMDA 7 városban

2021.08.26.
A jövő tehetséges autó- és motorversenyzőinek felkutatását már gyermekkorban elkezdi a HUMDA az országos tehetségkutató programsorozatával. Összesen hét helyszín mindegyikén csaknem egy hetet tölt az országjáró kamion, ahol hétköznapokon szimulátoros tehetségkutató időméréssel kezdődnek a programok. A legjobb időt futó versenyzők lehetőséget kapnak, hogy valódi elektromos gokartokon bizonyítsák tudásukat a hétvégéken. A szombati családi show-t a versenyek mellett további programok, kiállítások, előadások színesítik. Az autó- és motorversenyzői dedikálások és interaktív közlekedési élményprogramok mellett a Fit4Race képességfejlesztési felkészítő tréning részleteibe is érdemes bepillantani. Utóbbi egy olyan holisztikus edzésprogram, mely magába foglalja az élettant, a mozgásszervi rendszereket, a mentális felkészülést, a táplálkozást, a sportot és a pihenést is. Emellett versenyautók, versenygokartok és még sok más jármű is megtekinthető majd a roadshow-n, kicsik és nagyok is találhatnak kedvükre való elfoglaltságot. Fotó: HUMDA Augusztus 30-tól Kaposváron, szeptember 6-tól Veszprémben, szeptember 13-tól Szolnokon, szeptember 20-tól Békéscsabán, szeptember 27-től Debrecenben, október 4-től Győrben, majd október 25-től Budapesten tehetik próbára tudásukat az érdeklődők. Az első helyszínen, Kaposváron a hétközi szimulátoros tehetségkutató időmérés a Kossuth téren, míg a szombati családi show az Aréna pakolójában lesz. A HUMDA Junior Gokart Challenge utazó verseny célja, hogy a fiatalok körében népszerűsítse az autósportot, valamint felhívja a figyelmet a környezettudatosság fontosságára is. A rendezvénysorozatban kiemelt szerepet kap az elektromobilitás, a gyermekek megismerhetik a hibrid és az elektromos technológiákat, emellett közlekedésbiztonsági és környezetvédelmi edukáció is zajlik majd a következő két hónapban. A HUMDA Zrt. egyik legfontosabb törekvése, hogy olyan széles bázisú tehetségkutató és utánpótlásnevelési rendszert hozzon létre, melynek során biztonságos körülmények között, felkészült szakemberek irányításával kóstolhat bele a lehető legtöbb fiatal az autó- és motorversenyzésbe. – A fiatalok megszólításával nagyobb merítési lehetőséget kapunk és növekszik az esély a jövő tehetségeinek megtalálására. A HUMDA Junior Gokart Challenge hozzájárul ahhoz, hogy kialakítsuk a sportág számára ideális tömegbázist. A célunk nem kevesebb, mint a jövő Michelisz Norbertjeinek és Talmácsi Gáborainak megtalálása. Azokat a fiatalokat keresünk, akikből megfelelő tehetséggondozással olyan versenyzők válhatnak, akiknek az egész ország szurkolhat majd a versenypályák szélén és a tévékészülékek előtt. Ha sok fiatal próbálja ki magát a szimulátorban, akkor szakembereink objektív szempontok és mérhető adatok alapján könnyebben döntik el, hogy kik azok, akikkel a jövőben együtt dolgozva komoly célokat érhetünk el – emelte ki Weingartner Balázs, a HUMDA Zrt. elnök-vezérigazgatója. Az autó- és motorsport világában sokan azért nem tudják kipróbálni magukat, mert anyagi szempontból túl magas a belépési küszöb. A Junior Gokart Challenge rendezvénysorozaton potenciálisan növelhető a tömegbázis, növelhető az autósport népszerűsége és nagyobb eséllyel lehet megtalálni a jövő bajnokait.
Címkék: 

Új nemzetközi autókiállítás Dohában

2021.08.26.
Doha: Az Öböl városállama hipermodern látképével, hatalmas bevásárlóközpontjaival, nagy strandjaival és történelmi rázkódásaival vonzza a turistákat.  (Kép: Katari Turisztikai Hivatal) A hagyományos Genfi Autószalonra jövőre is sor kerül a koronavírus miatti szünet után - de ez nem áll meg Genfben – írja a német honlap.  A "Genfi Nemzetközi Autószalon" (GIMS) szervezői megkapták a katari olajszövetség felkéérését, hogy hozzanak létre egy teljesen új nemzetközi autókiállítást Dohában.  A neve "Katari Genfi Nemzetközi Autószalon lesz, amelyet (QGIMS)-nek rövidítenek.  

Felvértezve várják a Vértes Rallye-t Velenczeiék

2021.08.26.
„Tal „Talán ezt a futamot várom minden évben a legjobban!” – árulta el Velenczei Ádám, amikor a Vértes Rallye-ról kérdezték. „Tavaly nyertünk itt és idén is ez a cél! Mindig nehezebb megvédeni azt, amilyen címet már korábban megszerzett az ember, de azon leszek, hogy sikerüljön ismételni!” A bajnokság szempontjából fontosabbnak érezte a murvás verseny kihagyását és inkább az aszfaltos futamra összpontosítást az egység, emiatt a Veszprém Rallye-n nem indultak, de előfutóként részt vettek az Oroszlány Rallye-n. „Jó volt tét nélkül autóznunk ezen a sprintfutamon. Hasznos is volt, hiszen abban a környezetben versenyezhettünk, ahol a Vértes Rallye is zajlani fog. Vánsza Zsoltnak segítettünk a beállításokban és a mi autónk setupjához is jó információkat gyűjtöttünk.” Ahogy már megszokhattuk, a hétvégi verseny előtt még egy egész napos teszttel készül a Gulf Racing Hungary színeiben versenyző páros és a Topp-Cars Rallye Team segítségével megpróbálják a legfinomabban behangolni az ismert pályákra a SKODA Fabia Rally2 Evo versenyautójukat. „Régóta versenyzünk már itt, ismerősek a pályák minden irányból. Az egyik kedvenc versenyem a Vértes Rallye és mondom ezt nem csak azért, mert tavaly nyerni tudtunk itt! Jó szervezés, kompakt verseny, szenzációs pályák.” Mór lesz a központja az augusztus utolsó hétvégéjén megrendezésre kerülő versenynek. Szombaton délután háromszor teljesíti a mezőny a klasszikus Oroszlány – Kőhányás gyorsaságit, majd Mór főterén egy ünnepélyes ceremónia keretében fejezik be az első napot. Vasárnap nyolc gyorsasági szakaszon száguldoznak a versenyautók a Vértesben. A Gulf Racing Hungary csapata minden érdeklődőt szeretettel vár a pályák mellett, vagy a móri Ipari Parkban felállított szervizben. „Fel vagyunk vértezve, nagyon várjuk a hétvégét!” – invitál mindenkit Velenczei Ádám.  
Címkék: 

Elképesztő, hányan fordultak meg a magyar autópályákon a hétvégén

2021.08.26.
Vasárnap az M1-es és az M3-as autópályán is történtek balesetek, amelyek miatt több kilométeres torlódások alakultak ki - írták. A Magyar Közút kamerája rögzítette, hogy többtucatnyian "gondolják jó ötletnek" mindkét helyszínen, hogy a torlódást elkerülve inkább megforduljanak vagy visszatolassanak, számtalan további balesetveszélyes helyzetet teremtve ezzel - közölték. A fotó csak illusztráció. Forrás: ANK A cég felhívta a figyelmet, hogy soha, semmilyen körülmények között ne kövessék ezt a példát, hiszen nemcsak szabályt sértenek, hanem balesetveszélyes helyzeteket teremtenek és megnehezítik a mentésben részt vevők munkáját is.
Címkék: 

Zseniális magyarok és mentőötleteik

2021.08.26.
 Knezsik István Az Autós Nagykoalíció elnöke, Knezsik István szerint fontos a hitvallás és a magyar járműipar történetének megismerése, ápolása, melynek tematikája már évek óta kiemelt a Hungexpón. Az utolsó nyári hétvégén, augusztus 27-28-29-én rendezik meg a kőbányai vásárvárosban az AMTS Automobil és Tuning Show-t, amelyen ismét ott lesznek a magyar járműipar nagyjainak alkotásai. Egyre több a fiatal látogató Gazdag kollekció és új tematika is várja a látogatókat, erről így nyilatkozik az ANK elnöke: „Változott a trend, volt időszak amikor a fiatalokat kevésbé érdekelte az autómobilitást, de láthatóan ismét érdeklődésük fókuszába került, mert kívül-belül egyre izgalmasabbak a gépkocsik, amik már jóval többek közlekedési eszköznél. Ismét vágyaik között szerepel, a fiatalok is egyre többen szeretnének autót birtokolni, és nem csak közlekedési eszköznek, hanem útitársnak, hobbinak, szenvedélynek, sportolási lehetőségnek. Dúl az autómánia, ami érezhetően növelte az érdeklődést az AMTS iránt, miközben az újjáépített vásárváros önmagában is vonzó látványosság.” Az expó 1500 négyzetméterén sorakoznak a magyar járműgyártás, autó-, és motortörténet legendás darabja. Lesznek olyan egyedi darabok, melyeket magyar formatervezők álmodtak meg. Az Ikarus sokak szívét ma is megdobogtatja A tematika az óvodásoktól indul: magyar fejlesztésű interaktív KRESZ park segíti megtanulni a gyerekeknek a biztonságos közlekedést.  Ott lesz a Komárom megyei Kocs községből származó és világhírűvé vált kocsi kocsi, melynek története is mesés. Egy másik lovas jármű is jelzi, hogy mennyi mindenben úttörők voltunk: a keszthelyi Helikon múzeum nemrég felújított sterilizáló lovaskocsija az első olyan jármű volt, amely a hadszíntéren segítette a sebesültek gyógyítását. Fontos mérföldkő a Kresz Géza által 1896-ban létrehozott Magyar Önkéntes Mentőegylet és az is, hogy Magyarországon működött először rohammentőszolgálat. Az Országos Mentőszolgálatnak köszönhetően szerepel a kiállításon a BM Heros korszerű mentőautója. A híres Szöcske Nem csak a jármű, hanem az út is fontos: a Magyar Közút kiskőrösi múzeumából érkezik a látványos úthenger, és jelen lesz a kiállításon a legkorszerűbb technikát képviselő elektromos Audi eTron GT. Jó lenne, ha az egész magyarság megismerné a hazai járműipar múltját, jelenét, jövőjét, amiért érdemes kilátogatni augusztus 27-28-29-én az AMTS és a Hungexpo G pavilonjába, ahol legendás raliautók és GT kocsik, meg egyedi gyártású gépek várják a nézőket a versenyek világából, köztük magyar tervezésű és gyártású darabok.            AMTS Ezernél több jármű, tíz tematikában, öt pavilonban, 120 ezer négyzetméternyi területen, ahol a tizenöt ország tuningmodelljei, elektromos és off-road járművei mellett ennél is több országból érkező újdonságok, valamint classic darabok és Made in Hungary autók láthatók a nyár utolsó hétvégén, augusztus 27-én péntektől, 29. vasárnap estig.        https://www.amts.hu/hu

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója