Sportmodellel bővül a Lexus RX palettája

2020.09.22.
Tovább bővíti környezettudatos szabadidőjárművének kínálatát a Lexus. Az elegáns RX és a családos vásárlókat megszólító RX L után bemutatkozik az RX Sport Edition, az öntöltő hibrid hajtáslánccal szerelt, felső kategóriás crossover fiatalos, energikus kiadása. Az autó sötét bronzszínű, 20 colos keréktárcsákkal, valamint fekete tükörházakkal és fekete rácsozatú hűtőmaszkkal különbözteti meg magát fivéreitől. Míg az alapmodelleknél dinamikusabb, az F Sportnál kifinomultabb az új kivitel: annak sötét maszkkerete helyett elegáns, krómozott szegély írja körül a hűtőrácsot, illetve hiányoznak a lökhárítóból az F Sport modellek agresszív légbeömlő-betétei. Az erő és a visszafogottság optikai egyensúlya pontosan testesíti meg a 3.5 literes, hathengeres benzinmotorra épülő, öntöltő hibrid hajtáslánc kettős személyiségét. A dupla villanymotorral megtámogatott, összkerékhajtású rendszer legnagyobb kombinált összteljesítménye 313 lóerő, amivel 7,7 másodperc alatt gyorsul 100 km/h-ra az autó. Európa egyes (keleti) piacain 300 lóerős V6-os (RX 350), illetve 238 lóerős, soros négyhengeres (RX 300) benzinmotorral is elérhető a Sport Edition; ugyanezekben az országokban a karosszéria színére fényezett küszöbtoldatokat, első kötényt és hátsó lökhárítóbetétet, valamint a hátsó ajtón elhelyezett Black Vision emblémát is tartalmaz a csomag. Európa más térségeiben inkább a praktikumra helyezte a hangsúlyt a Lexus, amikor a három üléssoros RX L modellhez is kínálja a Sport Edition opciót. A nem állati forrásból származó, ám megjelenésében és tapintásában egyaránt a legkiválóbb minőségű, nemes bőröket idéző Tahara kárpitozás ugyancsak elérhető a Lexus RX Sport Edition változatához, amely a hírek szerint szeptember végétől mindössze egy éven át szerepel majd a márka európai kínálatában. A bevezetése óta több mint hárommillió példányban eladott, immár negyedik generációjánál járó modell a legfejlettebb vezetőtámogató, aktív biztonsági és infotainment funkciókat kínálja, olyan világújdonságok mellett, mint a forgótükrös BladeScan adaptív fényszórórendszer. Ezen kívül olyan újdonságokkal őrizte meg technológiai előnyét a szegmensben a 2020-as évjáratú Lexus RX, mint az adaptív lengéscsillapítás, a head-up kijelző vagy az üzemmód-választó.   Fotó: Lexus  
Címkék: 

Jogsi és rendszámtábla nélkül okozott balesetet, ketten súlyosan sérültek

2020.09.22.
Az Edelényi Rendőrkapitányság közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének gyanúja miatt rendelt el nyomozást 18 éves fiatalemberrel szemben. A fiatal 2020. szeptember 18-án 14 óra után Tornanádaskáról indult el autójával és két utasával Komjáti felé. A murvás úton a sofőr rosszul választotta meg járműve sebességét, és elvesztette uralmát járműve felett. Az autó az útról lesodródott, majd egy betonelemnek ütközött és felborult. A gépjárműben sem a vezető, sem pedig az utasai nem használták a biztonsági övet. A sofőrt könnyű, míg két utasát súlyos sérülésekkel szállították kórházba. Fotó: police.hu A szemle során megállapítást nyert, hogy a gépjárművet kormányzó fiatalember nem rendelkezik vezetői engedéllyel, az autóján pedig sem rendszámtábla, sem pedig biztosítás nem volt. Az Edelényi Rendőrkapitányság a gondatlan sofőrrel szemben büntetőeljárást indított.
Címkék: 

Magánszemélyeknek jön a nagy elektromos kerékpár vásárlási támogatás

2020.09.22.
A pályázat keretében magánszemélyek kaphatnak támogatást, pedálszenzoros kerékpárok vásárlásához maximum 90 ezer forintot, nyomatékszenzoros kerékpárok esetében 150 ezer forintot, legfeljebb a jármű árának felét, és mivel elsősorban a munkába járást kívánják segíteni, ezért a pályázat benyújtáshoz munkaviszonyt igazoló dokumentum csatolása is szükséges lesz. A keresletet az érdeklődők számára leginkább elérhető, olcsóbb márkák felé szeretnék terelni, ezért a támogatott járművek nem kerülhetnek többe 900 ezer forintnál, és megadott műszaki-környezetvédelmi követelményeknek is meg kell felelniük - hívta fel a figyelmet az államtitkár. Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: az idén februárban bejelentett Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv keretében az elektromobilitás ösztönzése kiemelt kormányzati feladat. Az elektomos járművek károsanyag- és zajkibocsátása sokkal alacsonyabb, mint más járműveké, a közlekedésből származó környezetszennyezés visszaszorítása érdekében a kormány célja az elektromobilitás elterjesztése - tette hozzá. MTI
Címkék: 

Toyota Yaris 2021

2020.09.22.
Galéria képek: 

Toyota Yaris összes generáció

2020.09.22.
Galéria képek: 

Top 60 – Ezeket az autókat vettük idén

2020.09.22.
A személyautó márkák versenyében első a Toyota (6960 autó, 14,91 százalékos növekedés 2019 hasonló időszakához képest), a márka piaci részesedése 10,28 százalék, mögötte második immár a Suzuki (6163 autó, 60,60 százalékos csökkenés), harmadik a Volkswagen (5951 személyautó, 0,12 százalékos növekedés), negyedik a Skoda (5877 autó, 22,18 százalékos mínusz). Ötödik a Dacia (5794 személyautó, 2,46 százalék plusz), hatodik a Ford (5407 személyautó, 32,57 százalék mínusz). Jól áll a magyar piacon a Citroen (1131 autó, 59,97 százalékos növekedés), jól ment a SsangYongnak (454 autó, 100 százalékos plusz), a Porschénak (152 autó, 102,67 százalékos bővülés), a Teslának (62 autó, 100 százalék plusz) és a Bentley-nek (7 autó, 40 százalék plusz). Az áprilisi és májusi kijárási és kereskedelmi korlátozások betettek az Opelnek (-58,99 százalék, 2922 személyautó), a Nissannak (-48,3 százalék, 1249 autó), az Audinak (-34,6 százalék, 1155 autó), a Seatnak (-30,93 százalék, 909 autó), a Hondának (-37,05 százalék, 892 autó), a Mazdának (-33,88 százalék, 888 autó), a Mininek (-39,3 százalék, 173 autó), az Alfa Romeónak (-46,82 százalék, 92 autó), a Subarunak (-34,48 százalék, 57 autó), az Infinitinek (-36,51 százalék, 40 autó), a Smartnak (-78,02 százalék, 20 autó) és a Maseratinak (-36,36 százalék, 7 autó). A magyar személyautó-piacon 2020-ben is a szabadidő-autók a legnépszerűbbek (26 636 SUV fogyott eddig), ezek tették ki az eladások 39,33 százalékát (bestseller a Suzuki Vitara 2855 autóval). A népszerűségi listán ezután az alsó-középkategóriás járművek következnek, ezek tették ki az eladások 20,68 százalékát (bestseller a Magyar Év Autója 2021 díjra jelölt Skoda Octavia 2730 autóval), a harmadik legnépszerűbb kategória a kisautóké 12,63 százalékos részesedéssel (bestseller a Magyarország Autója 2020 díjas Renault Clio 2010 autóval. A legnépszerűbb egyterű a Dacia Lodgy (2433 autó), a legnépszerűbb felső-középkategóriás kocsi a Volkswagen Passat (739 autó), a minik között a Fiat 500 (2168 autó) az első, a nagyautók között vezet a Mercedes-Benz E-osztály /T/AMG (238 autó), a Datahouse sportkocsi kategóriájában a Ford Mustang (178 autó), a luxusautók között a BMW 7 (28 autó). A legkelendőbb kisteherautó a Ford Transit (1354 jármű), a kishaszonjárművek között a Dacia Dokker Van (576 jármű), a legmenőbb pickup a Magyar Év Autója 2021 díjra jelölt Ford Ranger (1346 jármű), a legnépszerűbb kisbusz pedig a Ford Tourneo Custom (1616 jármű). Az év első hét hónapjában is sok különlegesség kapott magyar rendszámot: egy Aston Martin DBS, egy Jaguar F-Type, egy Ferrari F8 Spider, egy Bentley Flying Spur, egy Dodge Challenger, egy Audi R8 Coupé, egy Audi S8, egy UAZ Hunter, egy Maserati Grancabrio, egy Maserati Granturismo, egy Audi RS4 Avant, egy UAZ Hunter, egy UAZ 2206, két Lexus RC F, két UAZ Patriot, három Toyota Supra, három Lexus LC500, három Bentley Continental, három Ferrari 488, három Jaguar I-Pace, három Bentley Bentayga, három Lexus LS500h, három Lamborghini Urus, négy Maserati Levante, négy Tesla Model S, négy Audi RS 6 Avant, négy Nissan GT-R, négy Audi RS 7, öt BMW X6 M, öt BMW i8, hat BMW X7 M, hat Ferrari 812 Superfast, hat Range Rover, hét Porsche Panamera, hét Tesla Model X, hét Audi e-tron, kilenc Tesla Model X, tizenegy BMW M5, tizenkét Mercedes-Benz S-osztály Maybach, 14 Audi SQ8, 24 Porsche Taycan, 25 Porsche 911, 31 Mercedes G AMG, 35 Mercedes-Benz EQC, 46 Mercedes AMG GT, 49 Tesla Model 3, 65 BMW X5 M, 78 Porsche Cayenne. A nagyhaszonjárművek között a 16 tonna feletti kategória dominál (90,71 százalék fölötti piaci részesedéssel), szinte csak a nemzetközi fuvarozásban résztvevők vásárolnak új 3,5 tonna fölötti járművet (elmúlt hét hónapban összesen 1705-öt, 53,7 százalékos csökkenés). Enyhén nőtt buszértékesítés, 366 ilyen járművet – mintegy harmada hazai gyártmány - vettek idén Magyarországon (4,9 százalékos növekedés). Top 60 új autó Magyarországon 2020-ban (I-VII. hónap) (személyautó és kishaszonjármű) 1. Suzuki Vitara 2855 2. Skoda Octavia 2730 3. Dacia Lodgy 2433 4. Toyota Corolla 2201 5. Fiat 500 2168 6. Suzuki SX4 S-Cross 2135 7. Renault Clio 2010 8. Toyota Yaris/Yaris Hybrid 1826 9. Dacia Duster 1622 10. Ford Tourneo Custom 1616 11. Ford Transit 1354 12. Ford Ranger 1346 13. Kia Ceed 1294 14. Ford Focus 1090 15. Fiat Ducato 1088 16. Toyota RAV4 1002 17. Volkswagen Golf 986 18. Skoda Kodiaq 983 19. Opel Combo Tour 857 20. Ford Puma 844 21. Toyota C-HR 792 22. Volkswagen Touran 790 23. Toyota Hilux 765 24. Dacia Sandero 753 25. Jeep Renegade 745 26. Volkswagen Passat 738 27. Dacia Logan 718 28. Kia Sportage 706 29. Suzuki Swift 694 30. Skoda Scala 663 31. Hyundai Tucson 661 32. Renault Master 657 33. Hyundai i30 627 34. Ford Transit Custom 594 34. Hyundai Kona 594 36. Volkswagen T-Roc 580 37. Dacia Dokker Van 576 38. Volkswagen Polo 570 39. Opel Corsa 568 40. Skoda Superb 541 41. Nissan Qashqai 525 42. Volkswagen Tiguan 524 43. Opel Astra 498 44. Fiat Tipo 485 45. Opel Crossland X 430 45. Volkswagen Caddy Combi 430 47. Peugeot Rifter 428 48. Citroen Grand C4 Spacetourer 420 49. Volvo XC40 416 50. Renault Captur 411 51. Opel Combo 405 52. Citroen Berlingo Multispace 401 53. Hyundai i20 392 54. Citroen Jumper 386 55. Mercedes-Benz GLE/GLE AMG 378 56. Peugeot Boxer 375 57. Suzuki Ignis 354 58. Volvo XC60 352 59. Skoda Fabia 351 60. Peugeot 5008 344 (forrás: Datahouse) B. Cs.

Müller Cecília a fiataloknak üzent a Biztonság Hetén

2020.09.22.
Másképp éljük az életünket, mint a járvány előtt. A fiatalok esetében a legfontosabb az, hogy próbáljanak meg egymás iránt, és főképp a családtagjaik iránt nagyobb felelősséget viselni, szögezte le Müller Cecília a Biztonság Hetén megfogalmazott videó üzeneteiben. ( https://www.youtube.com/watch?v=_WFp4DD59nQ&t=19s https://www.youtube.com/watch?v=O6FV7-hMirI). Az országos tisztifőorvos a témahét alkalmából megköszönte a pedagógusoknak, hogy az iskolakezdés óta eltelt időszak alatt is már próbálnak egy automatizmust kialakítani a gyerekek körében a rendszeres kézmosás és fertőtlenítés tekintetében. Bízik abban, hogy a meghozott intézkedések betartása esetén normális tanév tud lezajlani. „Szeretnénk elkerülni, hogy felesleges aggodalmat keltsünk, ugyanakkor nagyon figyeljünk oda ezekre a szabályokra, hogy valóban biztonságos maradjon a környezetünk”, hívta fel a témahét elsődleges célcsoportjának, az iskolás fiataloknak a figyelmét Müller Cecília. A MABISZ és az ORFK-OBB négy éve indította el a Biztonság Hetét, amelynek keretében szeptember közepén látványos, országos rendezvénysorozattal próbálták a gyerekek érdeklődését felkelteni a biztonság, a balesetmegelőzés lehetőségei iránt. Az egyes helyszíneken az elmúlt három év alatt mintegy ötvenezer gyereket sikerült megmozgatni, és az egyre bővülő számú (már 27) partnerszervezettel közösen a biztonság különböző aspektusaival kapcsolatban érzékenyíteni. Idén szeptember 14-19 között volt meghirdetve a témahét, amelyhez a MABISZ szempontjából szervesen illeszkedett a 20-i Biztosítási Világnap. A Biztonság Hetén – a járványhelyzet miatt - az online térre korlátozódott az aktivitás, de Győrben például a megyei rendőr-főkapitányság a város főterén megrázó üzenettel figyelmeztetett minden közlekedésben résztvevőt a figyelmetlenség, a nem megfelelően megválasztott közúti magatartás kockázataira. (A város főterén 55 arc nélküli sziluettet állítottak fel a megyében közlekedési balesetben elhunytak emlékére.) Kalocsán pedig, szintén a helyi rendőrkapitányság meghívására, a gyógypedagógia iskola 1-2 osztályosai ismerkedtek a gyalogátkelőhely szabályos használatával, hogy csak kettőt említsünk a héthez kötőtő szerteágazó helyi kezdeményezésekből. A témahét egyéb üzeneteivel, projektjeivel, pedig a szervezők és a partnerszervezetek a Biztonság Hete már több kétmilliós látogatottságú You Tube csatornáján jelentkeztek. (https://www.youtube.com/channel/UCPzf22ufanEy1DP7Zj27F0A/videos) Az érdeklődők itt például információkat kaphatnak a füstérzékelők használatának a fontosságáról, vagy arról, hogyan válasszunk megfelelő kerékpáros sisakot, virtuális plakátkiállítást tekinthetnek meg a közlekedésbiztonság témájában, megismerkedhetnek a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt országos kortárs felkészítő táborával, a mentőkutyák munkájával, a szelektív hulladékgyűjtés előnyeivel, de akár meghallgathatják a kukásautó versét is. Aki végignézi ezeket a rövid filmeket, abban tudatosulhat, hogy a biztonságunknak milyen szerteágazó összetevői vannak a mindennapi életünkben, és milyen sokan dolgoznak annak megőrzése érdekében.  (További részletek a https://mabisz.hu/rendezvenyek/ oldalon). A MABISZ idén, a You Tube csatornán megfogalmazott üzenetei mellett a 9-14 éves korosztálynak szóló képregény sorozatának legújabb részével (https://mabisz.hu/oktatasi-segedletek) is készült a témahétre. Az idei Biztonság Hete középpontjába az ittas vezetést állították a szervezők, miután az elmúlt évek kedvező tendenciáit követően az év első nyolc hónapjában e tekintetben 16,3 százalékos növekedés volt tapasztalható az összes közúti baleseten  belül, az elmúlt év azonos időszakához képest. A legfrissebb képregény így a fiatalok buli utáni ittas vezetésének a kockázataira hívja fel a figyelmet. A MABISZ másik, a témahéten elindított projektje a biztosítási ismeretek mellett az önismeretet is fejleszti. A főként a középiskolásoknak szánt Biztonság Kerék – Forgasd ki a jövőd! online társasjátékot (www.biztonsagkerek.hu) végigjátszva értékes nyeremények nyerhetők. A témahéthez kapcsolódva jelentette be a MABISZ a https://ekarbejelento.hu oldalról ingyenesen letölthető baleset bejelentő applikációjának, az E-kárbejelentőnek az újabb fejlesztéseit. Ezek alapvető célja, hogy könnyítsék a károk bejelentését (bővítve a bejelenthető káresetek típuslistáját) és pontosabb adatokat kapjanak a biztosítók a könnyebb kárrendezéshez. A témahetet a vasárnapi Biztosítási Világnap keretezte, amely az osztrák biztosítók kezdeményezésére jött létre, s amely a szektornak a mindennapjainkban és a gazdasági életben betöltött súlyára, szerepére hívja fel a figyelmet.  
Címkék: 

A 37-es rajtszám visszatér: íme a MINI Paddy Hopkirk Edition

2020.09.22.
Eltelt 56 év, de a 37-es rajtszámmal versenyző kisautó fantasztikus győzelmének emlékei szemernyit sem fakultak. 1964-ben a klasszikus Mini Cooper S első abszolút diadalát ünnepelhette a legendás Monte Carlo Ralin, volánjánál az akkor 30 éves észak-írországi ralipilótával, Patrick „Paddy” Hopkirk-kel. A fényes győzelmet, amely egy csapásra beírta a Minit a motorsport történelemkönyvébe, a brit prémiumgyártó most egy exkluzív különkiadással eleveníti fel: a négykerekű versenysportok egyik leglátványosabb diadalának hamisítatlan stílusjegyek és egyedi felszereltségi tételek állítanak emléket. Az egyik ilyen a Paddy Hopkirk nevével összeforrt 37-es rajtszám, amely a különkiadás két oldalát is díszíti. A MINI Paddy Hopkirk Edition 2020 októberétől válik elérhetővé egyes piacokon a brit prémiumgyártó ügyfelei számára, a háromajtós MINI Cooper S (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 6,1 – 6,4 liter / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 139 – 147 gramm / km), az ötajtós MINI Cooper S (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 6,2 – 6,5 liter / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 141 gramm / km) és a MINI John Cooper Works (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 6,9 – 7,1 liter / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 157 – 162 gramm / km) műszaki alapjain. És ahogyan a legendás rajtszám és az erőteljes motor, úgy a különkiadás Chili Red karosszériafényezési árnyalata és fehér teteje is a történelmi klasszikust idézi. Paddy Hopkirk Mini Cooper S modellel aratott győzelmét mámoros hangulatban ünnepelte a helyszínen szurkoló közönség és az Egyesült Királyság motorsport-rajongói. Az észak-írországi pilóta és brit navigátora, Henry Liddon jelentősen nagyobb és erősebb autók ellen diadalmaskodott, hiszen a rajtrácson felsorakozó versenyzők eltérő saját tömegei és teljesítményszintjei okán jelentkező hendikepeket a versenybírók arányos többletpontokkal ellensúlyozták. A győzelem mégsem ennek, hanem a Mini Cooper S agilitásának és megbízhatóságának, illetve Paddy Hopkirk kimagasló versenyzői képességeinek volt köszönhető, legyen szó akár a kanyargós hegyi szerpentinekről, a keskeny szorosokról, a jeges útfelületekről, a szűk hajtűkanyarokról vagy a meredeken ereszkedő szakaszokról. A Monte Carlo Ralin aratott meglepetés-győzelemmel Paddy Hopkirk egyetlen éjszaka alatt az Egyesült Királyság leghíresebb ralipilótájává, a klasszikus Mini pedig kívülállóból vérbeli motorsport-legendává érett. A kisautó eme előkelő státuszát a következő évek még tovább nyomatékosították, hiszen a Mini Cooper S 1964 után 1965-ben és 1967-ben is abszolút diadalt aratott a Monte Carlo Ralin, előbb Timo Mäkinen, majd Rauno Aaltonen finn pilótával a volánja mögött. A klasszikus Mini Monte Carlo Ralin aratott háromszoros győzelme mind a mai napig lázban tartja a brit prémiumgyártó rajongóit, akiknek a MINI Paddy Hopkirk Edition bemutatkozásával most lehetőségük nyílik arra, hogy hamisítatlanul egyedi módon fejezzék ki motorsport iránti szenvedélyüket. A különkiadás piac-specifikus stílusban egyesíti a történelmi raligyőztes ikonikus karosszériafényezési árnyalatát a számos sötétre fényezett stílusjeggyel, valamint a 17” méretű, Track Spoke Black küllő-dizájnú vagy a 18” méretű, matt fényezésű, Cross Spoke Jet Black küllő-dizájnú MINI John Cooper Works könnyűfém keréktárcsa-garnitúrával. A különkiadás esetében a hűtőrács kerete és vízszintes merevítése, az első lökhárító alsó betétjei, a motorháztető nyílása, a kilincsek, a tanksapka, a csomagtér-kilincs, az első és a hátsó MINI-logók, illetve az első fényszórók és a hátsó lámpák keretei is magasfényű feketében ragyognak. A 37-es rajtszám nem csupán az autó két oldalán, de az oldalsó irányjelző-paneleken is feltűnik. A karosszéria jellegzetes stílusjegyei közé tartoznak még a LED-technológiás első fényszórók és a brit zászló motívumában világító hátsó lámpák, a „Paddy Hopkirk Monte Carlo” feliratú matricák, valamint a motorháztető vezetőoldali felén végighúzódó fehér versenycsík is, amely – akárcsak a csomagtérajtó – az 1964-es Monte Carlo Rali győztesének aláírását viseli. A legendás versenyautó 33 EJB rendszámát a fehér versenycsík háromdimenziós nyomtatással készült grafikája idézi. Paddy Hopkirk aláírása feltűnik még a műszerfal utasoldali felének magasfényű Piano Black árnyalatú dekorbetétjén is, a LED-technológiás küszöbtoldatok pedig szintén a ralilegenda nevét viselik. A MINI Paddy Hopkirk Edition exkluzív felszereltségi tételeinek sorát a MINI Excitement Package és a Comfort Access funkció színesíti, miközben a piac-specifikus opciók között Piano Black árnyalatú kiegészítő fényszórók, 37-es rajtszámot viselő kulcstartó és Piano Black árnyalatú ablaksáv is megtalálható. A minden tekintetben egyedi megjelenés érdekében a brit prémiumgyártó ügyfelei a különkiadást is maximálisan személyre szabhatják, a vezetési élmény, a kényelem és az egyediség optimalizálását a háromajtós MINI-hez és az ötajtós MINI-hez elérhető szinte összes opció segíti.  

Fakopp műszerrel vizsgálják a fasorokat

2020.09.22.
A készülék segítségével mindössze a kérgen ejtett pár apró szúrással 3D-s képet kaphatunk a fa belső állapotáról. Az eszköz segít megállapítani, hogy a láthatóan még nem károsodott egyedek valóban egészségesek-e, vagy a kis mértékben károsodott fák esetében van-e már belső károsodás is. Ha nem, akkor elegendő az elszáradt faágakat eltávolítani, ezzel is biztosítva, hogy egy-egy fa minél hosszabb ideig gazdagítsa környezetünket.  Fotó: Magyar Közút/Instagram A fakopp képes a fában található üregek, korhadt részek akusztikus, roncsolásmentes kimutatására. Működési elve a törzsön elhelyezett szenzorok közötti hanghullám terjedési sebességének mérésén alapszik. A vizsgálandó fa törzsébe szenzorokat kell ütni, úgy hogy az áthatoljon a fa kérgén a fatestig, ezzel mindössze pár kisebb sebet ejtenek a szakemberek a fán, ezért is nevezhető az eljárás roncsolásmentes vizsgálatnak. A vizsgálat elején a szakemberek több helyen megkopogtatják a fát egyszerűen kalapáccsal, ha baj van, már ekkor tapasztalható, hogy a korhadt részeken eltérő hangot hallunk. Ezzel behatárolható, hogy milyen magasságokban érdemes vizsgálni a fát. A rendszer érzékelőkből, erősítő dobozokból, az ezeket összekötő kábelekből és egy elem dobozból áll, ez utóbbi teremti meg az összeköttetést kábelen vagy Bluetooth kapcsolaton keresztül a számítógéppel vagy telefonos applikációval, illetve a szoftverrel. Alapvetően olyan fák vizsgálatára alkalmazzák ezt az eljárást a szakemberek, melyeken ránézésre látszik valamilyen egészségkárosodás, de nem olyan jelentős mértékű, hogy az önmagában indokolná a kivágást, továbbá idős fasorok állapotváltozásának figyelésére. Vas megyében vizsgálták már ezzel a módszerrel Tormásligeten és Kőszegpatyon a helyi védelem alatt álló vadgesztenye fasorokat, illetve Alsóújlakon a helyi utcaképet meghatározó hársfasort is. A kalapácsütés keltette hanghullámok terjedni kezdenek a fában, a rezgéseket a fatörzsre helyezett érzékelők elektromos jellé alakítják, a jelek közötti időket méri a műszer. Ha két érzékelő között üreg van, akkor a hanghullám nem tud egyenes vonalban haladni, ezért a még meglévő közegen keresztül meg kell kerülnie az üreget, ami hosszabb terjedési időt eredményez. A korhadás miatt megváltozott sűrűségű anyagban is eltérő terjedési sebesség alakul ki az egészséges részekhez képest. A mért értékek alapján kialakul a hangterjedési sebességek mátrixa. Az adatok feldolgozásával végül látványos, 3D képpel szemléltethető a fa belső állapota, melynek kiértékelésével a szakemberek a legjobb megoldást tudják alkalmazni, mind a fák védelmét, mind a közlekedők biztonságát szem előtt tartva.
Címkék: 

Nehéz körülmények között is stabilan teljesített Sebestyén Peti a Világbajnokságon

2020.09.22.
Szerencsére a rendhagyó körülmények ellenére, a vasárnapi futamon a 17. helyről rajtolva sikerült megszerezni a 11. pozíciót, ami értékes VB pontokat jelent a bajnokság egyetlen magyar indulója számára! Fotó:OXXO Hungary   „Hát elég nehéz hétvége volt ez most számunkra. A barcelonai pálya teljesen új volt nekünk, én kb 10 éve versenyeztem itt még 125-ben, és 600-assal ez egy eltérő élmény volt. Kicsit több időbe telt most megtalálni a megfelelő beállítást. Év közben már találtunk egy egész jó alapot, ami egyébként viszonylag sajátos. Úgy tűnt Portimaoban és Aragóniában is jól tudott működni, csak finomítani kellett rajta, viszont sajnos valamilyen okból itt Barcelonában egyáltalán nem vált be. Pénteken közbeszólt egy elektronikai probléma is, a második szabadedzés pedig esőben zajlott, így száraz pályáról alig volt adatunk. A szombati verseny teljes káosz volt, mostanáig sem értettem meg teljesen mi törtét pontosan, én úgy gondolom, hogy szárazon a legjobbat hoztam ki a motorból. Szerintem jó döntést hoztam amikor kijöttem kerékcserére, mert ha valóban lezajlott volna a Flag to Flag verseny, akkor tökéletesen bevált volna a stratégia. Ezt is el kell fogadnunk, de nem gondoltam hogy piros zászlózni fognak, így viszont a mezőny legvégére csúsztam vissza pontszerző helyről.  A csapat szombat este remek munkát végzett, vasárnapra elég drasztikusat változtattunk és ez meghozta a jó érzést a motoron, sokkal kényelmesebben tudtam menni. A 17. rajt pozíció nagyon megnehezítette a dolgom az elején, de az első körök jók voltak, tudtam előzni, viszont sajnos mire átverekedtem magam a tömegen addigra az eleje már leszakadt és hiába motoroztam olyan köröket mint ők, nagyon nehezen tudtam csak hozzájuk felzárkózni. A versenytempó jó volt, a beállításokkal kicsit megcsúsztunk, de most egy nagyon fontos dolog jön, mert meg kell értenünk, hogy miért nem működött itt ami Aragóniában igen, ezért a munka egyáltalán nem ért véget és készülünk Franciaországba!”- összegzett a fiatal magyar pilóta.   Október 2-án Franciaországban, Magny-Coursban folytatódik a Supersport-világbajnokság!
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója