Kissé javult az üzleti hangulat augusztusban a német autóiparban

2020.09.01.
Az összességében kissé javuló helyzetmegítélés elsősorban a megrendelésállomány növekedésére vezethető vissza Klaus Wohlrabe, az ifo felmérésének a vezetője szerint. A vonatkozó mutató 37,9 pontra emelkedett a júliusi 25,9 pontról.      Autógyártás maszkban. Fotó: BMW A keresleti mutató a járványügyi zárlat során elhalasztott vásárlások pótlásának és az áfacsökkentésnek köszönhetően változatlanul magas Wohlrabe elmondása szerint, bár augusztusra vonatkozóan a júliusihoz képest kissé csökkent. A keresleti mutató augusztusra 62,3 ponton áll a júliusi 69,5 pont után. A viszonylag élénk keresletet elsősorban a felhalmozott készletekből elégíti ki az autóipar, a készletei így augusztusban jelentősen csökkentek - mutatott rá. Az autóiparban némileg visszafogták optimista várakozásaikat a vállalkozások az üzlet jövőbeni alakulását illetően, a mutató így 37,4 pontra csökkent a júliusi 40,9 pontról. Az export várható alakulását tükröző index 31,3 pontra csökkent a júliusi 39,9 pontról, a termelési tervek állását tükröző mutató pedig 48,4 pontra csökkent 49,4 pontról. A foglalkoztatási mutató változatlanul negatív, vagyis az ágazatban továbbra is létszámcsökkentést terveznek, de már kisebb mértékűt, mint korábban. A mutató augusztusra mínusz 48,3 pontra javult a júliusi mínusz 51,7 pontról.  MTI
Címkék: 

A miniszterelnök biztonsági autójába csapódott egy Seat

2020.09.01.
A Zöld párti politikus hivatalosan úton járt, Widdernből tartott Stuttgartba, amikor az A81-es autópályán a baleset bekövetkezett. A Mercdes S-osztályú szolgálati kocsija a vizes úton megcsúszott és az autópálya palánkjának vágódott. A kocsiban sem a politikus, sem sofőrje, sem pedig biztonsági embere nem sérült meg. A mögöttük haladó biztonsági autó látva a balesetet lefékezett és biztosította a helyszínt. Ugyanazon a helyen, ahol Winfried Kretschmann autója megcsúszott, egy másik autó is hasonló sorsara jutott. Egy Seat típusú jármű előbb megpördült a pályán, majd az álló biztonsági autónak csapódott. A Seatban ülők közül egy 33 éves férfi és egy 1 éves kislány súlyosan megsérült, őket mentőhelikopterrel vitték kórházba. Az anyósülésen helyet foglaló hölgy könnyebben sérült. Ugyancsak könnyű sérülést szenvedett a biztonsági autó egyik utasa. A baleset idején a környéken heves esőzés volt, az első feltételezések szerint mindkét jármű egy vízátfolyáson csúszhatott meg. A tartományi miniszterelnök aggódását fejezte a sérülteknek és bízik felépülésükben. Hivatalos programjait egyelőre lemondta – írja a bild.de A balesetrők készült fotóket ITT, a bild.de oldalán nézheti meg.

A SEAT MÓ beindítja motorkerékpár megosztó szolgáltatását Barcelonában

2020.09.01.
Az „alacsony kibocsátású zóna” (LEC) év eleji barcelonai megvalósítása után a SEAT most teljesen elektromos robogókkal motorkerékpár megosztó és előfizetési szolgáltatást kínál a városban. Ennek célja, hogy mindenki számára biztosítsa az egyéni mobilitást, még azokon a napokon is, amikor a forgalomkorlátozások vannak érvényben.  A mozgékony, nulla kibocsátású járműveivel a SEAT MÓ azt célozza meg, hogy hozzájáruljon a környezeti szennyezés csökkentéséhez, és javítsa a városi mobilitást Barcelonában, a SEAT otthonában. Lucas Casasnovas, a SEAT MÓ vezetője kifejtette: „Ennek a szolgáltatásnak a beindítása megerősíti elkötelezettségünket az új városi mobilitás iránt, és további lépést jelent azon célunk megvalósításában, hogy segítsünk jobb, élhetőbb városokat létrehozni, illetve a mobilitást elérhetőbbé és megfizethetőbbé tegyük a lakosság, és különösen a fiatalok számára. Célunk az, hogy a 125 cm3-es teljesítménynek megfelelő elektromos robogókkal a legjobb terméket és a legjobb szolgáltatást kínáljuk, beleértve a COVID-19 elleni kiegészítő biztonsági és higiéniai intézkedéseket. Szeretnénk olyan igazi szövetségessé válni, akire a városoknak szükségük van, és aki hozzájárul a városok biztonságosabbá, fenntarthatóbbá és hatékonyabbá tételéhez.” A mobil alkalmazást és a felhő mobilitási platformot a vállalat SEAT: CODE szoftverfejlesztő központja a SEAT MÓ-val együttműködve fejlesztette ki. A felhasználóknak csak le kell tölteniük az alkalmazást okostelefonjukra, és meg kell keresniük a térképen a tartózkodási helyük közelében leparkolt SEAT MÓ motorkerékpárt, és csak ki kell nyitniuk a motorkerékpár zárját. Az eScooter csomagtartójában két bukósisak található, a vezető és az utas számára, valamint a COVID-19 elleni biztonsági intézkedésként vannak eldobható higiénikus sapkák és fertőtlenítő törlőkendők. Mindezen túl a SEAT elektromos robogói egy eddig még nem alkalmazott kezelést kapnak felületükön a Liquid Guard® oldattal, ami egy nanotechnológiával készült bevonat, és a járműveket a lehetséges vírusok, mikrobák, baktériumok és gombák eltávolításával védi. Az előfizetési modell: a testreszabott mobilitás választása A SEAT MÓ teljeskörű szolgáltatást tartalmazó előfizetést is kínál, amely a felhasználók számára hetekig vagy hónapokig hozzáférést biztosít egy elektromos robogóhoz, és az előfizetés tartalmazza a jármű biztosítását, a karbantartását, a bukósisakot és a heti akkumulátorcserét. Ezt a szolgáltatást mindenféle időbeli elkötelezettség nélkül kínálják. Az előfizetés egy hétre 75 euróba kerül; egy hónapra 200 euró, negyedéves bérlés esetén pedig havi 150 euró. Az előfizetéses modell egy felhasználóra és egy további személyre, például egy családtagra érvényes. A vállalat a két elektromos SEAT kick-Scooterhez is kínál egy heti és egy havi előfizetési lehetőséget. Az előfizetés az eKickscooter25 robogóra heti 15, vagy havi 40 euró, míg az új eKickscooter 65 heti 25 euróért, vagy havi 75 euróért bérelhető. Ezzel kapcsolatban Lucas Casasnovas azt hangsúlyozta, hogy „a fogyasztói szokások napjainkban a ténylegesen igénybe vett szolgáltatásokért való fizetések irányába mozdulnak el. Az új előfizetési modell lehetővé teszi, hogy a jármű állandóan a felhasználó rendelkezésére álljon, de az ehhez kapcsolódó további kiegészítő költségek nélkül, például amibe a parkolás, a biztosítás vagy a karbantartás kerülne.  És a legfontosabb dolog: mindez a maximális egészségügyi biztonság mellett, mivel az előfizetési időszak alatt a szolgáltatásra szerződött felhasználó a szerződés időtartama alatt egyedül használja a SEAT MÓ motorkerékpárt és a kickScooter robogót.” Úttörő jellegű higiéniai megoldás A SEAT MÓ barcelonai elektromos motor flottája Spanyolországban elsőként rendelkezik egy úttörő jellegű higiéniai megoldással. Ez a megoldás egy európai kutatási projekt része és célja, hogy biztosítsa a járművek biztonságát és higiéniáját. A CAMS (COVID Alkalmazott Motorkerékpár Megosztó szolgáltatás) nevű projekt vezető vállalatai a SEAT, az Elisava, a barcelonai Egyetem Tervező és Mérnöki Iskolája és a a Liquid Guard® termék gyártója a Nano-Care voltak, és azt az  Európai Innovációs és  Technológiai Intézet (EIT)  városi mobilitási programja (www.eiturbanmobility.eu) finanszírozta. A projekt abból áll, hogy valamennyi flottára, beleértve a tartozékokat is, alkalmazzák az újító jellegű Liquid Guard® megoldást. Ez egy nanotechnológiai rendszer, amely a felhasználókat tartósan megvédi a vírusoktól és baktériumoktól. A Liquid Guard® 100% -ban környezetkímélő termék, amely képes eltávolítani a vírusok, mikrobák, baktériumok és gombák 99,9% -át. A SEAT MÓ az első üzemeltető Spanyolországban, amely a következő néhány hónapban teszteli a szolgáltatást Barcelona városában.  Ennek köszönhetően a motorkerékpár megosztó szolgáltatást kiváló higiéniai feltételekkel tudják kínálni. A CAMS projekt része a városi mobilitással foglalkozó európai EIT-kezdeményezésnek, amelynek a SEAT is tagja, és amelynek célja a városi mobilitás terén az innovációk fejlesztése az Európai Unióban annak érdekében, hogy mobilitás javítsa az üzleti innovációt és a közterek átalakítását.                              
Címkék: 

Audi: egy hónapon belül a harmadik bombát hatástalanították

2020.09.01.
Ezúttal egy 70 kilogrammos, amerikai bombát találtak az Audi tulajdonát képező területen. A hatóságok ezúttal is szigorú biztonsági intézkedéseket hoztak. 650 embernek kellett elhagynia a gyárat, a környező lakásokat és üzleteket. Az ingolstadti központ. Fotó: Audi Összesen 115 hatósági személy biztosította a helyszínt. 85 tűzoltó, 18 rendőr, és 12 vöröskeresztes munkatárs volt jelen, amíg a tűzszerészek dolgoztak. Negyed óra leforgása alatt a szakemberek hatástalanították a II. világháborús amerikai bombát, s azt biztonságos helyre szállították – írja az ingolstadti napilap online kiadása.
Címkék: 

AutoWallis: Kedvezőtlen környezet ellenére stagnáló árbevétel az első félévben

2020.09.01.
Az elmúlt félévben bejelentett jelentős akvizíciók és üzletfejlesztések árbevétel és eredmény hatása még nem jelentkeztek, azok pozitív hatása várhatóan a második félévtől jelenik meg a számokban. A társaság három üzletága változóan teljesített: a belföldi értékesítés árbevétele fél százalékkal csökkent, a nemzetközi másfél százalékkal bővült, míg a negatív környezetnek legjobban kitett autóipari szolgáltatói üzletág árbevétele, elsősorban az autókölcsönzés visszaesése miatt 11 százalékkal csökkent. Az eredményt a külső környezet mellett egyszeri tételek is kedvezőtlenül befolyásolták, de az AutoWallis ennek ellenére 689 millió forintos EBITDA-val zárta az első félévet. A COVID-19 járvány jelentős negatív hatással volt az Európai Unió (EU, EFTA, Egyesült Királyság) új személygépjármű-piacára az első félévben (-39,5%), amihez képest a magyar piac kevésbé esett vissza (átlagosan 25 százalékot). Az AutoWallis értékesítései ehhez képest jelentősen jobban alakultak: a Nemzetközi disztribúciós üzletág árbevétele 1,4 százalékkal 16,8 milliárd forintra emelkedett, miközben az értékesítési darabszám ennél jobban, 15,6 százalékkal bővült. Ennek oka, hogy a növekedés alacsonyabb átlagos eladási árak mellett valósult meg a termékmix kisebb járművek felé tolódása, valamint a Balkán piacokon értékesített jelentős számú, de az átlagosnál lényegesen alacsonyabb árrés tartalmú flotta értékesítések miatt. A Belföldi disztribúciós üzletág árbevétele mindössze fél százalékkal 18,1 milliárd forintra, míg az értékesített darabszám 5,6 százalékkal 1.547 darabra csökkent. A nemzetközivel ellentétes folyamat az AutoWallis prémium szegmensben realizált forgalmában betöltött meghatározó szerepével és az áprilisban megnyitott Jaguar Land Rover márkakereskedésben eladott gépjárművek magasabb eladási áraival magyarázható. A kedvezőtlen környezetnek, a turizmus és üzleti célú utazások visszaesésének, így a repülőtéri forgalom csaknem teljes leállásának legjobban kitett Autóipari szolgáltatói üzletág (amelybe a szerviz-szolgáltatások és az autókölcsönzés is tartozik) árbevétele 11 százalékkal csökkent annak ellenére, hogy a menedzsment mindent megtett annak érdekében, hogy a rendelkezésre álló bérbeadható flotta méretét csökkentse, illetve alternatívan hasznosítsa, például futárszolgáltatásokra. A szerviztevékenység az időszak alatt a koronavírus ellenére összességében szinten maradt, sőt egyes szerviztelepeken bővült is. Ormosy Gábor, az AutoWallis vezérigazgatója az eredmények kapcsán elmondta, hogy a koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásai már márciusban érződtek a magyar piacon, de a második negyedévben szinte teljes egészében negatív volt a környezet. Kiemelte, hogy ennek ellenére az AutoWallis a piaci átlag felett teljesített, és amennyiben a harmadik negyedévben nem lesznek a tavaszihoz hasonló nagyságrendű a gazdaságot érintő újabb korlátozó intézkedések, a vásárlói aktivitás ütemesen visszatérhet a megszokott szint közelébe. Ebből kivétel a szolgáltatói üzletág lehet – amelybe az autókölcsönzés is tartozik –, mely a leginkább ki van téve a COVID-19 járvány miatt szinte lenullázódott turizmusnak és üzleti célú utazásoknak. A vezérigazgató felhívta a figyelmet, hogy a társaság az idei év első félévében öt jelentős üzletfejlesztést, illetve akvizíciót jelentett be, melyek teljeskörű zárása még nem minden esetben valósult meg, így azok árbevételre és eredményre gyakorolt pozitív hatása a második félévtől jelentkezhet, teljes egészében pedig a következő évtől. (Az érintett üzletfejlesztések, akvizíciók: a legnagyobb magyar Opel és KIA kereskedés megszerzése; a Jaguar és Land Rover modellek magyarországi forgalmazásának megkezdése; a legnagyobb szlovén BMW márkakereskedés tervezett átvétele; a Nyugat-Magyarországon meghatározó pozíciójú, hét jelentős autómárkát értékesítő és szervizelő Iniciál Autóházban részesedésszerzés; Opel importőri jog megszerzése három közép-kelet-európai országban) Az AutoWallis eredményét a külső környezet mellett egyszeri tételek is rontották az első félévben: egyrészt – a korábban már jelzettek szerint – a csoport két leányvállalatától jogellenesen eltulajdonított eszközök 2020. évre jutó teljes vesztesége 158 millió forint, másrészt pedig 362 millió forint, pénzügyileg nem realizált átmeneti számviteli átértékelési különbözet jelentkezett a félév utolsó napján. A csoport eredményességét legjobban bemutató EBITDA (pénzügyi tételektől tisztított, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény) az eredményességet negatívan befolyásoló, egyszeri tételek nélkül 38 százalékkal 847 millió forintra csökkent volna, az egyszeri, átmeneti tételekkel együtt azonban az EBITDA 689 millió forint volt (-51%). A teljes átfogó eredmény 765 millió forint veszteség volt a bemutatott átmeneti és egyszeri tételek miatt, azonban az egyszeri tételek nélkül kevesebb, 245 millió forint lett volna, szemben a tavalyi év 545 millió forintos nyereségével. Az eredmény elmaradásának elsődleges oka a koronavírus okozta repülőtéri forgalom teljes leállása miatt visszaesett autóipari szolgáltatások, valamint a Nemzetközi Disztribúciós üzletágban a korábban legnagyobb fedezettermelő modellek (Ssangyong Korando, JLR Discovery) kifutása, és a pótlásra érkezett új modellek késedelme miatt átmenetileg visszaeső fedezettermelő képesség volt. Az eladott áruk beszerzési értéke (ELÁBÉ) 2 százalékkal 33,8 milliárd forintra nőtt, mivel az Autóipari szolgáltatói üzletág árbevételének drasztikus visszaesését nem tudta azonnal követni a bérbeadásra tartott autók költségének szintje, ugyanakkor az igénybevett szolgáltatások értéke 20 százalékkal 1,5 milliárd forintra csökkent a járványügyi intézkedések nyomán szükségessé vált költségcsökkentési intézkedések hatására. A személyi jellegű ráfordítások 16 százalékos emelkedése (a csoport átlagos statisztikai létszáma 330 főre nőtt) a tavalyi évhez hasonlóan meghaladta a forgalomváltozás átlagát, amiben már megjelentek az áprilisban megnyitott új budapesti Jaguar Land Rover autókereskedés és szerviz elindításához szükséges új munkaerőfelvétel okozta személy jellegű ráfordítások is.  
Címkék: 

Járműről lezuhanó ablaktáblák sebesítettek meg három embert

2020.09.01.
 A Jókai utcában álló kisteherautó platójáról hétfőn több nagytömegű ablaktábla zuhant a jármű mellé, megsebesítve három embert. Egyikük az összesen csaknem 700 kilogramm súlyú üvegtáblák alá szorult, őt a zalaegerszegi tűzoltók tudták kiszabadítani, majd átadták a mentőszolgálat munkatársainak - írták. Az MTI információja szerint az ablaktáblák alá szorult férfi súlyosan, a másik két ember könnyebben sérült meg.

Top 10 - ezeket a kocsikat vették az ausztrálok

2020.09.01.
Az ausztrál autókereskedőknek nem kellett megbékélniük a nyugati világot sújtó, 80-90 százalékos visszaeséssel, a legrosszabb áprilisi adat is csak 48,5 százalékos elmaradást mutat az előző évihez képest. Ahogy az Amerikai Egyesült Államokban, Ausztráliában is a pickupok a legnépszerűbbek. A Holden márka megszűnése sem okozott nagy törést, a helyét a Toyota vette át., a japán márka piaci részesdése jóval meghaladta már a 20 százalékot. Figyelemre méltó a kínai gyártók előretörése az ausztrál újautó-piacon, a Great Wall elérte a fél százalékot, a SAIC-csoport az LDV és az MG márkáival pedig túllépte a kétszázalékos részesedési küszöböt mind havi, mind pedig éves szinten. A hazai autógyártók közül a Mercedes-Benz mellett az Audi (7229 eladott autó, 0,43% növekedés) sem szenved Ausztráliában, sőt utóbbi pluszos, a Suzuki visszaesése viszont meghaladja a 21 százalékot (7163 eladott autó). Top 10 modell Ausztráliában júniusban 1. Toyota Hilux (6537 jármű) 2. Ford Ranger (5329) 3. Toyota Corolla (3008) 4. Mitsubishi Triton (2721) 5. Toyota RAV4 (2632) 6. Mazda CX-5 (2530) 7. Toyota Prado (2374) 8. Hyundai i30 (2368) 9. Hyundai Tucson (2206) 10. Kia Cerato (2016) Top 10 márka Ausztráliában júniusban 1. Toyota (22 867 jármű) 2. Mazda (9420) 3. Hyundai (7737) 4. Ford (7624) 5. Mitsubishi (7419) 6. Volkswagen (5737) 7. Kia (5727) 8. Mercedes-Benz (5433) 9. Nissan (4260) 10. Subaru (3725) Top 10 márka Ausztráliában 2020-ban (első félév) 1. Toyota (97 729 jármű, -6,49% változás 2019 első félévéhez képest ) 2. Mazda (38 847, -29,84%) 3. Hyundai (30 787, -31,49%) 4. Mitsubishi (28 786, -34,62%) 5. Ford (27 651, -18,69%) 6. Kia (25 458, -20,60%) 7. Volkswagen (19 595, -25,16%) 8. Nissan (18 693, -26,26%) 9. Mercedes-Benz (17 683, -7,01%) 10. Honda (16 529, -33,35%) Forrás: FCAI

Fontos információk külföldről hazatérőknek

2020.09.01.
A közleményben emlékeztettek: keddtől ismét szigorodtak a beutazás feltételei, mert egész Európában érzékelhető a járvány második hulláma, a magyar emberek egészségére és munkahelyére pedig az egyik legfőbb veszélyt a vírus behurcolása jelenti. A külföldről hazatérő magyar állampolgárok fő szabály szerint 14 napos hatósági házi karanténra számíthatnak, ez alól csak két, a beutazást követően Magyarországon készült negatív PCR-teszt esetén kaphatnak felmentést - írták. Tudatták, hogy a munkájuk miatt ingázók segítésére a szomszédos országok állampolgárai és a magyar állampolgárok karanténmentesen jöhetnek be az országba, vagy térhetnek haza, ha a határtól 30 kilométeren belül laknak. Ők Magyarországon és a szomszédos országban is csak a határtól számított 30 kilométeres sávban tartózkodhatnak. Hegyeshalom. Fotó: police.hu A szabályok értelmében a külföldről érkező magyar állampolgárok és magyar állampolgársággal nem rendelkező családtagjaik személyforgalomban a Magyarországra történő belépéskor egészségügyi vizsgálaton eshetnek át, amelyet kötelesek eltűrni. Ha a vizsgálat során fertőzés gyanúja merül fel, az állampolgárnak az illetékes járványügyi hatóság - a magyarországi lakóhely/tartózkodási hely szerint illetékes járási/kerületi hivatal - által kijelölt karanténban vagy 14 napos hatósági házi karanténban kell lennie. Erről már a határátlépéskor hivatalos dokumentumot kap, a hatósági házi karantént jelző piros cédulát pedig köteles a lakás bejárati ajtajára kiragasztani, és otthonában tartózkodni - írták. Hozzátették: a hatósági házi karantén betartását a rendőrség ellenőrzi személyesen, vagy az érintett hozzájárulása esetén elektronikusan. Az érintettek önköltségen két alkalommal - a belépést követő öt napon belül legalább 48 óra különbséggel - elvégeztetett negatív PCR-teszt esetén felmentést kaphatnak a karantén alól. Ez esetben az érintettnek a belépés után ügyfélkapun vagy e-mailben kérelmet kell benyújtania a magyarországi lakó- vagy tartózkodási hely szerint illetékes járási hivatalhoz, Budapesten a kerületi hivatalhoz. A kérelem benyújtásának díja háromezer forint. Ismertették: az ügyfélkapus kérelmet bejelentkezés után a www.epapir.gov.hu felületen a Dokumentumok alatt lehet feltölteni. Az illetéket a Magyar Államkincstár által vezetett Eljárási illetékbevételi számlára, a 10032000-01012107 számlaszámra kell utalni. A kérelmező ezután kapja meg az engedélyt, amellyel a tesztelés idejére elhagyhatja a karantént. Ha mindkét PCR-teszt negatív, a területileg illetékes járási vagy kerületi járványügyi hatóság határozatot ad ki a hatósági házi karantén alóli felmentésről. A karantén csak a határozat megérkezése után hagyható el.     Hangsúlyozták: a PCR-teszt nem kötelező, csak abban az esetben kell elvégeztetni, ha az illető szeretne felmentést kapni a karantén alól. Kitértek arra is: ha valaki a karantén ideje alatt koronavírus-fertőzés tüneteit - láz, fáradtság, száraz köhögés, íz- és szaglásérzékelési zavar - észleli, maradjon otthon, ne menjen közösségbe, és telefonon értesítse háziorvosát. Ha a háziorvos telefonos kikérdezése alapján felmerül a fertőzés gyanúja, de a tünetek alapján a beteg nem igényel kórházi kezelést, otthoni karanténba kerül. Ha a tünetek súlyosak - például nehézlégzés, tüdőgyulladás -, a háziorvos intézkedik a beteg kórházi elhelyezéséről. Azon laborok listája, ahol SARS-CoV-2 PCR-teszt rendelhető, a www.nnk.gov.hu/index.php/mintavetel-celjabol-felkeresheto-intezmenyek honlapon található. MTI

Beled is kapcsolódik a Vasfüggöny Kerékpárúthoz

2020.09.01.
Michael Cramer 1989 és 2004 között volt a Bündnis 90/Die Grünen zöldpárti képviselője Berlinben, valamint az Európai Parlament tagjaként a közlekedés megreformálásáért és az idegenforgalom fejlesztéséért dolgozott. „Európa évtizedekre kettészakadt. A vasfüggöny 10.000 kilométer hosszan a norvég-orosz (egykori Szovjetunió)határnál található Bartenseetől a Fekete-tenger bolgár-török határnál levő partjainál végződött. Ma már viszont nem elválaszt bennünket egymástól, hanem az összetartozás és az újraegyesült Európa szimbóluma lett." – mondta látogatása során Michael Cramer Beleden. Az unió tagországainak és az Európai Parlament minden frakciójának támogatásával Michael Cramer 2005-ben megkezdhette az Iron Curtain Trail – Vasfüggöny Európai Kerékpárút megvalósítását. Jelenleg Beled vonzáskörzetében fejlesztik tovább a kerékpár- és túrautat, melynek nyomvonalát az egykori vasfüggöny nyomvonalának közvetlen közelében és annak többszöri átszelésével alakítottak ki az osztrák-magyar határon. Michael Cramer már könyvet is megjelentett a Vasfüggöny Európai Kerékpárút történetéről és úticéljairól.

Skoda ENYAQ iV: ma este nyilvános világpremier Prágából

2020.09.01.
Ennek során egyénileg állítható, 360 fok látószögű kamerák közvetítenek a nézők számára olyan érzést, mintha maguk is az események középpontjában lennének, a modellbemutató élő közvetítését megelőzően, illetve követően pedig virtuális ŠKODA-pavilonban sétálhatnak. A digitális bemutatóteremben először a ŠKODA VISION iV koncepciótanulmány, majd a ŠKODA ENYAQ iV megtekintésére is minden szemszögből lehetőség nyílik, az élő stúdióban zajló interjúk mellett pedig a ŠKODA Moziban számos videó látható a vállalat tevékenységének minden területéről. A felhasználók digitális bemutatóteremi környezetben, forgószínpadon vehetik szemügyre a vállalat 125 éves történetének bizonyos modelljeit, de a ŠKODA a Tour de France hosszú évek óta tartó szponzorálásába is betekintést kínál. ENYAQ iV modelljével a ŠKODA jelentős lépést tesz elektromos mobilitási stratégiája megvalósítása felé. Ennek megfelelően a vállalat a modellbemutató tekintetében is új utakra lép, a prágai hagyományos rendezvénnyel párhuzamosan ugyanis első ízben újszerű online-prezentáció formájában is megrendezi a ŠKODA ENYAQ iV világpremierjét. Ily módon a ŠKODA rajongói a világ minden részéről élőben lehetnek tanúi, amint lehull a lepel a cseh autógyártó a Volkswagen Csoport moduláris elektromos platformjának (MEB) műszaki alapjaira épülő, első sorozatgyártású modelljéről. Mivel e virtuális modellbemutató során 360 fokos látószögű kamerákat alkalmaznak, nézőinek olyan érzése támad, mintha csak maguk is a teremben ülnének. Virtuális pavilon más-más ŠKODA-világokkal A ŠKODA ENYAQ iV világpremierjét megelőzően, illetve követően virtuális ŠKODA-pavilonban sétálhatnak az online-látogatók, ahol a digitális bemutatóteremben először az a VISION iV koncepciótanulmány fogadja őket, amellyel a ŠKODA új, tisztán elektromos, akkumulátorhajtású SUV-modellje számos elemére kínált már konkrét betekintést. Az élő-bemutató után a ŠKODA ENYAQ iV is megjelenik a bemutatóteremben, s a 360 fokos látószögnek köszönhetően a felhasználók minden oldalról alaposan szemügyre vehetik mindkét autót, amelyekről átfogó információs anyag is letölthető. Az élő stúdióban egyebek mellett szakértői interjúkra kerül sor, s ha a felhasználók egy-egy kattintással az interjú-stúdióba lépnek, a 360 fokos kamerával a teljes helyiséget beláthatják. Az ENYAQ iV leleplezése előtti és utáni 20-20 percben a ŠKODA különböző érdekes témáiról beszélnek a moderátorok, a nézők pedig a vállalat közösségimédia-csatornáin keresztül saját kérdéseiket is élőben küldhetik be. A ŠKODA Moziban a felhasználók digitális bemutatóteremi környezetben, forgószínpadon tekinthetik meg a vállalat 125 éves történetének bizonyos modelljeit. A galériaszinten a ŠKODA 1000 MB, a ŠKODA 640 SUPERB, a ŠKODA 1101 „Tudor” és a ŠKODA L&K S társaságában egy ŠKODA RAPID Six és egy ŠKODA POPULAR MONTE CARLO is várja a látogatókat. E gépkocsik, akárcsak egy bemutatóteremben, minden szemszögből megtekinthetők. A szemközti oldalon a ŠKODA által immár 17 éve partnerként támogatott Tour de France kerékpárversenyhez kapcsolódó exkluzív tartalmakba nyerhetnek betekintést a felhasználók. Digitális beléptetés már 18:40 órakor – húsz perccel az élő bemutató előtt Akárcsak a prágai járműbemutató vendégei, a virtuális rendezvény látogatói is egyéni érdeklődésük szerint döntenek, milyen sorrendben kívánják megtekinteni az egyes területeket. Az egyetlen kivétel a 19:00 órától sugárzott élő közvetítés, amelynek kezdetét egy perccel korábban jelzik a felhasználók számára. A virtuális pavilon már húsz perccel a bemutató előtt nyitva áll és az eseményt követő két órában is látogatható. A ŠKODA ENYAQ iV virtuális premierjére vezető út egyszerű és rövid: az érdeklődők a https://skoda-virtual-event.com címen, a ŠKODA közösségimédia-csatornáin (Facebook és Twitter) keresztül vagy a ŠKODA Storyboard oldaláról (www.skoda-storyboard.com) érkezhetnek a virtuális bemutató céloldalára. Az épp igénybe vett eszköz operációs rendszerének, valamint a Chrome, Firefox vagy Safari böngészők verziószámának gyors ellenőrzését követően a hozzáférés ingyenes és korlátlan.        
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója