Kiss Norbert a dobogót vette célba az idény első hétvégéjén

2020.08.29.
“Nagyon köszönöm a csapatnak azt a munkát melyet végzett, úgy érzem jól sikerült a felkészülés. Teszteltünk Mezőkövesden és a Hungaroringen is, ahol jól működött az autó, és a köridőkkel is elégedettek vagyunk, így optimista vagyok. Nagyon várom már a hétvégét, hogy megnézzük mit tudunk a többiek ellen, mennyire vagyunk versenyképesek. Nagyon remélem, hogy rögtön az elején futamgyőzelemért harcolhatunk majd” – mondta Kiss Norbert. A FIA ETRC-ben a tervek szerint 16 teljes szezonos induló lesz idén, de a rajtrács kiegészül majd olykor versenyenkénti nevezőkkel is. Szigorú biztonsági előírásokra kerül sor a koronavírus-járvány miatt, és a pilótával együtt csak 8 embert engedélyeznek kamiononként. Több istálló viszont 2-3 kamiont is indít, így ők ebből a szempontból előnyt élvezhetnek, nagyobb stáb segítheti egy-egy pilóta dolgát. És ha már pilóták, riválisai bőven lesznek Norbinak. A hatszoros bajnok Jochen Hahn, a szintén EB győztes Antonio Albacete, vagy a tavalyi negyedik Steffi Halm is esélyesként indul a hétvégén. Szombaton és vasárnap is egy-egy kvalifikációt, és két-két versenyt rendeznek. A versenyeket itt lehet online követni, a menetrend pedig itt nézhető meg.
Címkék: 

Pofátlan sebességgel száguldó Mercedest fényképezett Lepsényben a traffipax

2020.08.29.
A rendőrség a szabálytalankodók forgalomból való kiszűrése érdekében folyamatosan ellenőrzi a sebességhatárok betartását. A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság rendőrei augusztus 28-án néhány óra alatt 170 gyorshajtóról készítettek képfelvételt. Közülük is kitűnt volt egy Mercedes C-osztály, amely a 7-es számú főúton, Lepsény belterületén a megengedett sebesség több mint duplájával, 114 km/órával közlekedett. Több mint száz gyorshajtóról készített felvételt nyolc óra alatt a rendőrség sebességmérő műszere egy nappal korábban Békéscsabán és a város külterületén. A 116 jármű között volt olyan, amelyik rövid időn belül kétszer, jövet-menet jelentősen túllépte a sebességhatárt. Egy Suzuki Ignis Békéscsabán, az Orosházi úti felüljáron 50 km/óra helyett 83 km/óra sebességgel haladt. Egy Volkswagen Arteon sebessége a 47-es számú főúton, a lakott területen kívül megengedett 90 helyett 161 km/h volt, amikor a traffipax felvételt készített róla.
Címkék: 

Ezek a legjobb kutyás autók 2020-ban

2020.08.29.
A gyermekek biztonsága, a környezet védelme után szerencsére a kutyák felelősségteljes szállítása is bekerült a tudatos autósok prioritásai közé. Egyre többen ismerik fel, hogy élőlényként, méghozzá társas élőlényként a kutyának különleges autós szükségletei vannak, amelyek nem feltétlenül egyeznek meg a kétlábú utasokéval. Legalább ilyen fontos, hogy ezt a szemléletet az autógyártók is kezdik elsajátítani, és ahogy az emberek eltérő igényeinek eltérő autótípusok felelnek meg, ugyanúgy léteznek kutyabarát és kevésbé kutyabarát modellek. Az Autotrader.com magazin ezt a pozitív trendet felismerve már évekkel ezelőtt elkezdte összeállítani a kutyások elvárásainak leginkább megfelelő modellek listáját. Könnyen tisztítható kárpitok, alacsony csomagtérperem, hátsó légbeömlők, variálható belső tér – ilyen jellemzőkkel kaphatott eb-kompatibilis minősítést egy autó. Az idei összeállításba egy vadonatúj modellel: az alapjaiban megújult Sienna egyterűvel került be a Toyota. Az alacsony csomagtérperem és a tágas, jól variálható csomagtartó csak a kezdet: a buszlimuzin rengeteg olyan jellemzővel bír, amelyek nem csak a család, de a családi kedvenc számára is ideálissá teszik. Vegyük rögtön a második sori, opciós komfortüléseket, amelyek kihajtható lábtámasza ugyan nem izgalmas a kutyák számára, az azonban annál inkább, hogy az ülések 635 milliméterrel (!) tolhatók hátrébb, így akár egy nagytestű eb is elfér a lábtérben. Ráadásul nem csak elfér, de jól is érzi magát, köszönhetően a három- vagy akár négyzónás klímaberendezésnek. Ha itt utazik, gesztusvezérelt oldalsó tolóajtón keresztül szállhat be, ha pedig célhoz értünk, exkluzív rendszer figyelmezteti a vezetőt, hogy ne hagyja hátul szeme fényeit: a gyereket, a kézi táskát vagy éppen az ebet – ezzel nyáron megelőzhető a végzetes hőguta. Előrelátó gazdi megtörli a kutya lábát, mielőtt az beszállna az autóba, a Sienna esetében azonban akkor sincs baj, ha ez elmarad, hiszen az autóhoz beépített fedélzeti porszívó is rendelhető. Egy másik extra, az integrált hűtőszekrény révén a leghosszabb utazás során is frissen tartható a kutyus étele, itala. Végül ne feledjük, hogy a Sienna fedélzeti intercom rendszerének köszönhetően a kutyus mindvégig tisztán és érthetően hallhatja a gazdája hangját, ami a kutya megnyugtatásában és fegyelmezésben egyaránt fontos szerepet játszik. A tíz legjobb kutyás autó 2020-ban:   Audi Q5 Chrysler Pacifica Honda Jazz Hyundai Kona Kia Soul Jeep Wrangler Subaru Outback Tesla Model Y Toyota Sienna Volvo V60

Az SK Battery Manufacturing Kft. komáromi akkumulátorgyára 1400 ember felvételét tervezi

2020.08.29.
A társaság tájékoztatása szerint az üzem Magyarország legfejlettebb, ipar 4.0. technológiát alkalmazó létesítménye, amely direkt beszállítással biztosítja Európa egyik vezető autógyártójának igényét. Korábbi tájékoztatás szerint a beruházás értéke mintegy 239 milliárd forint. A közleményben azt írták: a gyár robotokkal automatizált, évente több mint 140 ezer elektromos autót lát majd el harmadik generációs, 500 kilométer megtételére képes EV-akkumulátorokkal, ezek összesített kapacitása 10 gigawattóra évente. Az akkumulátorok próbagyártása 2020 utolsó negyedévében indul. Az új üzembe gépkezelő, létesítményüzemeltetési- és karbantartó technikus, mérnök munkakörök mellett pénzügy, IT, beszerzés és adminisztratív feladatokra is keresnek munkatársakat. A dél-koreai tulajdonú SK Battery Manufacturing Kft. 2018 márciusában kezdte meg üzemének építését 97,5 milliárd forintos beruházással. A társaság vezérigazgatója Kim Jun 2020 januárjában a Las Vegas-i CES kiállításon újságíróknak elmondta, hogy a Volkswagen igényeinek kielégítésére a komáromi gyár kapacitását tovább bőítik majd, így az ott gyártott akkumulátorok összesített teljesítménye 16 gigawattórára emelkedik majd.
Címkék: 

Autószállító utánfutó borult fel az M1-esen

2020.08.29.
A műszaki mentésre a tatabányai hivatásos és a bicskei önkormányzati tűzoltók vonultak a baleset helyszínére, ahol a tréler teljes szélességében elfoglalja a sztráda érintett oldalát, így azt lezárták a forgalom elől. (a kép illusztráció, forrás: Automotive Logistics)
Címkék: 

WRC: törölték a Japán-ralit, Belgium ugrik be helyette

2020.08.29.
A globális koronavírus-járvány miatt a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) törölte a rali világbajnokság 2020-as naptárából az ázsiai versenyt, amely pont idén került vissza a programba. Helyette egy belgiumi futam, az eredetileg Eb-futamnak szánt, aszfaltos Ypres-rali ugrik be november végén, mint a szezonzáró, kilencedik verseny. Belgium még sosem rendezett WRC futamot, a lehetőség nem csak az országnak, hanem a Hyundai versenyzőjének, Thierry Neuville-nek is kapóra jött, aki így hazai pályán harcolhat első világbajnoki címéért. Neuville két éve megnyerte az Ypres-ralit egy Hyundai i20 R5-tel. Tavaly pedig egy másik Hyundai-pilóta, az ír Craig Breen diadalmaskodott itt. A sajtóközlemény szerint a belgiumi gyorsaságik össztávja eléri majd a 300 kilométert a három nap alatt, a bónusz pontokért zajló Power Stage-et az ikonikus Spa-Francorchamps versenypályán rendezik majd meg. „Nagyon szomorúak vagyunk, hogy a Japán-ralit végül nem tudjuk megrendezni a járvány miatt, főleg azért, mert a japán hatóságok, a szervezők és a Japán Automobil Szövetség komoly munkát fektetett abba, hogy létrejöjjön az esemény” - nyilatkozta Yves Matton, az FIA rali szakág igazgatója. „Belgium komoly tradíciókkal rendelkezik a ralisportban, amit jól bizonyít, hogy milyen sok belga vesz részt a WRC-ben pilótaként, szerelőként, csapatfőnökként és újságíróként. A kijelölt útvonal az Ypres-rali legjellegzetesebb szakaszait fogja tartalmazni Ypres és Spa, a belga motorsport két ikonikus helyszíne között” - tette hozzá. Az Ypres-ralit eredetileg október első hétvégéjén rendezték volna meg, az időpont november közepére csúsztatása azt jelentheti, hogy kedvezőtlenebb időjárási körülményekre kell majd felkészülnie a csapatoknak. Az Ypres-rali érkezése azért is örvendetes, mert így nő az aszfaltos versenyek száma 2020-ban, persze még így is sokkal több lesz a murvás. A módosított 2020-as WRC versenynaptár: 1. Monte Carlo január 23-26 2. Svédország - február 13-16 3. Mexikó - március 12-15 4. Észtország - szeptember 4-6 5. Törökország - szeptember 18-20 6. Németország - október 15-18 7. Olaszország - október 29 -november 1 8. Belgium - november 19-22
Címkék: 

Anyukám is érteni fogja – A leállósáv

2020.08.28.
A rendőrség ráhajtott a leállósávok ellenőrzésére. Augusztus közepén, majd az állami ünnep hosszú hétvégéjén is az M7-es autópálya Balaton felé tartó oldalán, a csúcsforgalomban vadásztak a leállósávot jogtalanul használókra. Több autóst rajta is kaptak a szabálytalankodáson, őket 100.000,- Ft-os büntetéssel sújtották. Társadalmilag elvárt intézkedés Azt hiszem nem csak a magam nevében beszélek, ha azt mondom, hogy a dugóban, akár 30-35 fokos melegben, szabályosan, a dugóban araszolva rendkívül bosszantó és irritáló, hogy ha egyesek a szabályokra fittyet hányva a leállósávon húznak el mellettünk. Mi is igyekeznénk, mi sem érünk rá. Mi is minél hamarabb szeretnénk az első hétvégi fröccsöt szódával megijeszteni a Balcsi parton. Hát kimehetne mindenki a leállósávba! Hát persze, hogy bosszantó. Vannak – főleg teherautósok, kamionosok – akik a nagytestű járműveikkel egyszerűen úgy araszolnak a sorral, hogy autójukat „belógatják” a leállósávra, így állják útját a szabálytalankodóknak, akik ezt sokszor dudálással, mutogatással viszonozzák. Úgy gondolom, hogy a szabálykövető autós társadalom régen várt és elvárt intézkedést láthatott, ha nem is személyesen, de a Pofátlan(tan)ító akciósorozat videóján mindenképpen. Íme a Rendőrség összefoglalója Pofátlan(tan)ítás 16. rész Mi a szabály? Az a szabály, hogy mi úrvezetők, földi halandók az autópályát és autóutak leállósávját csak abban az esetben használhatjuk – értsd, állhatunk meg rajta – ha járművünk műszaki meghibásodás miatt a jármű tovább haladásra képtelen. Tehát, például ha kiégett a fényszórónk, vagy nem megy a klíma, akkor nem állhatunk meg. Ha pisilnie kell a gyereknek, akkor nem állhatunk meg. Ha felforrt a hűtővíz, ha füst csap fel az autóból, ha nincs fék, akkor használhatjuk megállásra a leállósávot. Defekt Tavaly felkapott történet volt, hogy egy defektet kapott autós a VÉDA rendszer kamerája haladni érzékelt a leállósávban, majd automatikusan ki is szabta rá a százezer forintos büntetést. Állítólag a fellebbezést is elutasították, arra hivatkozva, hogy haladni a leállósávon nem lehet. És – bár nem vagyok jogász – azt kell mondjam, igazuk volt. A defektes autóval a 6/1990 KöHÉM rendelet értelmében nem szabad autózni. Még lassan sem. Tehát a kocsival meg kellett volna állni a leállósávban, hiszen bár fizikailag képes haladni az autó, ez a műszaki hiba adminisztratív értelemben gátolja a tovább haladást. Persze a leállósávon bármit is végezni, szerelni az autón messze nem egy életbiztosítás, de erről majd később. Alternatív megoldásnak pedig ott van a mentés kérése, akik sárga megkülönböztető jelzésükkel jól láthatóvá, észlelhetővé teszik a helyszínt, így csökken egy ráfutásos baleset esélye. Rosszullét A KRESZ azt is előírja, hogy a járművet csak vezetésre képes állapotban szabad vezeti. Ha valaki éppen az autópályán lesz rosszul, akkor is elsődleges az élet védelme, ebben az esetben alkotmányos jogunk írja felül a KRESZ-t. Na, de én úgyis lehajtok Gyakori hivatkozási alap a leállósáv használatára, hogy a forgalmi sávokon tömött sorokban araszoló autókat azért előzi meg valaki az úttest elválasztott részén, mert a következő kihajtónál úgyis el fogja hagyni az autópályát. Helyszínelés egy leállósávban történt balesetnél (forrás: police.hu) Nos, ez érthető, de még mindig szabálytalan. A szóban forgó útszakasz melletti települések (pl. Törökbálint, Érd) lakóinak kellene kezdeményezni az útkezelőnél, hogy ideiglenesen a csúcsforgalmi időszakokban, vagy akár véglegesen hosszabbítsák meg a lassító-lehajtósávot, hogy a lehajtani szándékozóknak ne kelljen annyit várakozniuk a sorban. Egyébként pont az M7-es autópályán van is erre példa. Igaz, ott nem a fő forgalmi sávokban kialakult torlódások miatt, hanem a lehajtani szándékozók nagy száma miatt van jelentősen meghosszabbítva a lassítósáv, hogy várakozásukkal ne okozzanak fennakadást az autópálya forgalmában. Kijelölés, kivételek Mert akadnak persze kivételek is. Útfelújításoknál, vagy baleseti helyszínelésnél, a hatóság emberei gyakran terelik a forgalmat a leállósávra, hogy ha lassabban is, de biztosítsák a megelőző szakaszon meglévő forgalmi sávok számát. Ebben az esetben, követve a terelés nyomvonalát természetesen büntetlenül hajthatunk a leállósávon is. Kockázat Egy korábbi kutatás szerint a leállósávon várakozó autónak átlagosan 20 perce van, amíg bekövetkezik egy ráfutásos ütközés. Nem muszáj teljesen szabálytalanul közlekedő autósnak jönnie, aki későn észleli az akadályt, elég egy kicsit jobbra tartó kamion, egy bóbiskoló, vagy telefonját nyomkodó sofőr és máris kész a baj. Autószektor archív Tegyük a szívünkre a kezünket! Az utóbbi egy évben hányszor eszméltünk arra, hogy a záróvonal rázóelemeinek zajára kaptunk észbe, hogy lesodródtunk a sávunkból. Persze ma már egyre több autóban található meg a sávelhagyásra figyelmeztető rendszer, és növekszik azoknak a korszerű autóknak a száma is, amelyek sávtartási rendszerrel rendelkeznek. Érdemes ezeket új autó vásárláskor megrendelni. A kockázatot tehát az jelenti, hogy a leállósávon álló autónak ütközik, aki ott halad. Sokszor a leállósávon állóban – nagyon helytelenül – benne maradnak az utasok. Vagy túl meleg, vagy túl hideg van odakint, vagy bármi más, akár csak az ülőhelyek miatt. A 20 perc ilyekor is érvényes és az ilyenkor bekövetkező ütközés következményeibe jobb bele sem gondolni. Ha mégis meg kellett állni a leállósávon Előfordulhat tehát, hogy meghibásodik az autónk úgy, hogy azzal vagy fizikailag, vagy a szabályok értelmében nem lehet továbbmenni, esetleg rosszullét miatt kell megállnunk a leállósávban. Teendőink ilyenkor a következők: Az autóval, amennyire csak lehet, húzódjunk le jobbra, a szalagkorlát közelébe. Az autót rögzítsük a kézifékkel, kapcsoljuk be az elakadásjelzőt! Sötétedéskor, vagy éjszaka hagyjuk bekapcsolva a lámpákat, ajánlott a ködzárfény használata! Az autóból minden utas a megfelelő körültekintés mellett szálljon ki, és menjen át a szalagkorlát másik oldalára, ha lehet még attól is távolodjanak el pár méterre. Így ne! (Pillanatkép a rendőrség által közzétett videóból) A vezető, vagy ha van, akkor tapasztaltabb utas vegye elő az elakadásjelző háromszöget, és vegye fel a kötelezően az autóban tartandó láthatósági mellényt! Szintén a korláton túl sétáljon vissza legalább 100-150 métert, majd szintén gondos körültekintés után rögzítse megfelelően a háromszöget a leállósáv közepén. A legjobb, ha nem magunk kezdünk a hiba elhárításában, hanem értesítjük az autópálya mérnökséget, vagy a hatóságokat. A gyorsforgalmi útvonalak mentén elhelyezett segélyhívó állomások működnek, és használatuk a leghatékonyabb módja a segítség kérésnek. Ráadásul, ha ezeket a készülékeket használjuk, a diszpécser már a hívás pillanatában látja, honnan telefonálunk. Ha nincs a közelben ilyen állomás, akkor telefonról a 112-es segélyhívó is könnyen elérhető, aki szintén az autópálya fenntartókat fogja értesíteni. A legjobb a megelőzés Egy megfelelően karbantartott jármű jelentősen kisebb eséllyel hibásodik meg. Ezért fordítsunk figyelmet járművünk időszakos karbantartására! Repeta Nagyot ment az interneten a leállósávok ellenőrzéséről szóló videó és már a sajtóközleményben is megígérte a rendőrség, hogy az akciót az augusztus 20-i hosszú hétvégén is folytatni fogják. Az augusztus 19-től 23-ig tartott ismételt akcióban 67 sofőrrel szemben intézkedtek, ennek megfelelően összesen 6.700.000,- Ft bírságot és vezetőnként 6 büntetőpontot osztottak ki. Természetesen erről is készült videó: Pofátlan(tan)ítás 17. rész

Magyarország egy hónapra lezárja a határait

2020.08.28.
A fő szabály szerint szeptember 1-jétől külföldi állampolgárok nem léphetnek Magyarország területére, csak indokolt kivételekkel, a biztonsági szabályok megtartása mellett. A külföldről hazatérő magyaroknak pedig 14 napig - vagy mindaddig, amíg két nap különbséggel két negatív tesztet nem tudnak bemutatni - karanténba kell vonulniuk - ismertette, jelezve, hogy a fertőzések többségében külföldi eredetűek.   A vírus veszélyezteti a gazdaságot, a munkahelyeket és a nyugodt iskolakezdést is - hangsúlyozta Gulyás Gergely, kiemelve: egyszerre kell gondoskodni a leginkább veszélyeztetett idősek biztonságáról, biztonságban kell tudni az iskolakezdésre készülő gyermekeket és a gazdaság zavartalan működését - hangoztatta. A miniszter azt mondta, Európában a járvány második hulláma elkezdődött, a napi fertőzési adatok sok szempontból március végére, áprilisra emlékeztetnek. Magyarországon is nőtt a fertőzöttek száma, de az ország még így is jobban áll - tette hozzá.   Gulyás Gergely kifejtette: kivételt a részletszabályok szerint - a korábbiakkal megegyezően - a katonai konvojok, a kapcsolt vállalkozások közötti üzleti célú utazások jelentenek. Lehetőség lesz továbbá a korlátozott sávban történő határátlépésre, illetve a humanitárius folyosón való átutazás a jövőben is biztosított lesz a korábbi szabályoknak megfelelően. A sporteseményekre külön szigorú szabályok vonatkoznak majd, és emellett diplomáciai és hivatalos utakra lesz mód.   Az egyedi méltánylást igénylő esetekben az országos rendőrfőkapitány adhat mentességet - ismertette a miniszter. A további részletekről, a felkészülésről szombat reggel 7 órakor a határellenőrzési akciócsoport ülésén tárgyalnak, amelyen részt vesz Orbán Viktor miniszterelnök is, a honvédelmi és a belügyminiszter mellett.

Több kilométeres torlódás: kigyulladt egy kamion az M0-áson

2020.08.28.
A helyszínelés és a műszaki mentés idejére megváltozott forgalmi renddel kell számolni, több kilométeres a feltorlódott kocsisor. Fokozott óvatossággal közlekedjenek, a baleset helyszínét - amennyiben módjukban áll - kerüljék el.    

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója