Hétszer tankolt hitelre, egyszer sem fizetett

2019.05.07.
Csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 33 éves ongai férfival szemben. A gyanúsított 2019. január 9-én, egy miskolci benzinkúton pár ezer forintért üzemanyagot tankolt, majd a kútkezelővel elhitette, hogy az ellenértéket legkésőbb zárásig behozza. Azonban ez nem történt meg, ahogy hat másik korábbi hasonló szituációban sem. A Miskolci Rendőrkapitányság az ügyben szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat átadta az ügyészségnek.
Címkék: 

Száguld a Ferrari: három hónap, 2610 sportkocsi

2019.05.07.
A vállalat honlapján kedden közzétett mérlegbeszámoló szerint a Ferrari N.V. 2610 autót értékesített az idei első negyedévben, 22,7 százalékkal többet a tavalyi első negyedévi 2128-nál. Az eladások minden régióban növekedtek, az EMEA térségben 9,6 százalékkal, az amerikai kontinensen 26,5 százalékkal, Kínában 79,2 százalékkal. A sportkocsigyártó vállalat értékesítési árbevétele 13 százalékkal 940 millió euróra ment fel 831 millióról. A működési eredmény 311 millió euróra emelkedett 272 millió euróról, a negyedéves nettó nyereség pedig 22 százalékkal 180 millió euróra nőtt 149 millió euróról. Az egy részvényre jutó nyereség 22 százalékkal 0,95 euróra emelkedett 0,78 euróról. Az idei évre 3 százalékos bevétel-növekedést vetített előre a Ferrari: 3,5 milliárd eurós értékesítési árbevétel után működési eredménye 1,20-1,25 milliárd euró lehet, 10 százalékkal magasabb a 2018-asnál, a nettó nyereség pedig hat százalékkal haladja majd meg a tavalyit, részvényenként 3,50-3,70 euró körül alakulhat 3,40 euró után. Louis Camilleri vezérigazgató azonban a negyedéves eredménybeszámolót megelőzően korábban már jelezte, hogy "rendkívül bizakodó" az idei év tekintetében és új modelljeik piaci sikerétől függően a prognózisukat a későbbiekben akár meg is emelhetik. A Ferrari részvénye az eredménybeszámoló publikálását követően 5,7 százalékos nyereséget ért el a milánói tőzsdén. Az árfolyamnyereség később négy és fél százalékra mérséklődött.

Foltozzák a körgyűrűt – nagy dugók várhatóak az M0-áson

2019.05.07.
A munkálatok 2019. május 7-én, kedden kezdőnek, ekkor az ideiglenes sárga burkolati jeleket festik fel. A terelés kiépítése több ütemben, várhatóan 2019. május 12-ig, vasárnapig tart majd, ezen időszak alatt a forgalom egy sávon tud haladni. A betontáblák javítását, valamint a hézagkezelési munkálatokat a terelés kiépítése után kezdi meg a kivitelező. Az előkészítő és a felújítási munkálatok ideje alatt a 4-es főút felé vezető oldalon a belső sáv forgalmát átterelik a szembe közlekedők oldalára, a szélesebb járművek a 4-es főút irányába a menetiránnyal azonos oldalon haladhatnak. A kivitelezési munka várhatóan egy hónapig tart majd. A speciális útépítésekhez használt betonnak legalább 21 napra van szüksége a megszilárdulásig, így a munkálatok ideje alatt lehetnek olyan időszakok, mikor a munkaterületen a technológiai szünet miatt munkavégzés nem történik, azonban a beton megkötéséig a korlátozásokat érvényben kell tartani. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. nyomatékosan arra kéri a közlekedőket, hogy a kihelyezett forgalmi előjelzések és érvényben lévő sebességkorlátozásoknak megfelelően, fokozott óvatossággal közlekedjenek az úton dolgozók mellett a balesetek elkerülése érdekében!

Az Audi Hungariánál vette át tulajdonosa az első magyarországi e-tront

2019.05.07.
Az Audi e-tron, a márka első tisztán elektromos hajtásrendszerű SUV-modellje 360 lóerős teljesítményével nem csupán sportos, hanem a mindennapokban is kiválóan használható. Két Győrben készülő elektromos motorja, valamint elektromos összkerékhajtása figyelemreméltó menetteljesítményt és agilis irányíthatósági tulajdonságokat biztosít. Balról jobbra: Németh Árpád Ákos, az első magyarországi e-tron tulajdonos, Achim Heinfling, az Audi Hungaria igazgatóságának elnöke és Mátrabérci Sándor, a Porsche Hungaria Audi márkaigazgatója Az elektromos motorok sorozatgyártása 2018 nyarán indult az Audi Hungariánál, amellyel kezdetét vette az elekromobilitás korszaka Győrben. A jövőben az elektromos motorok mellett elektromos meghajtású autók is készülnek majd a vállalatnál.

Intelligens jövőbeli kormányművek

2019.05.07.
Háttér Az önvezető autók számos érdekes területen hoznak változásokat, ide értve például a lázas fejlesztéseket a szilárdtest vagy éppen a magnézium alapú akkumulátorok világából, de a kormányoszlop nélküli kormányművekéből is: ezeknél már nincsen fizikai kapcsolat a kerék és a volán között.  Ennek megléte azonban jelenleg kötelező, hiszen a szabályozás kitér a vészhelyzetekre is, amikor a fogasléces kormányműben hiba lép fel, de ilyenkor továbbra is meg kell maradnia a jármű irányíthatóságának. 2021-től azonban várhatóan megváltozik a jogszabályi háttér, amely sokkal nagyobb szabadságot ad az újfajta technológiáknak, beleértve az önvezető funkciókat és a modern kormányzási megoldásokat.  Szempontok, előnyök Bontsuk két részre a témát! Először vezessünk még mi magunk, aztán már sofőrből csak utassá avanzsál majd minket a technológia! A kormányoszlop hiánya kedvezőbb kialakítást tesz lehetővé: nem kell megbontani a tűzfalat, nem kell minek összecsukódnia a baleseteknél, illetve anyagában is lehet spórolni, ha a kormánykerék, mint jeladó jeleit vezetékek továbbítják a rugalmasan elhelyezhető elektromotoroknak, amelyek a kerekek mozgatásáért felelnek.  A menetstabilizáló elektronika a legújabb modellekben már a helyes irányba való kormánytekerésre ösztökéli kezünket, néha enyhe ellenkormányzás társaságában. De könnyedén lehet, hogy a pilóta reakció nem elég gyorsak vagy pontosak. A járműstabilitást így elveszítjük... Vagy, a kerék-kormánykerék fizikai kapcsolatát nélkülözve a biztonsági elektronika felülírja a vezető utasításait, így annak elégtelen vagy kifejezetten hibás reakciói ellenére is pályán tartja a járművet - vagy éppen elvégez autónk magától egy összetett kikerülési manővert. A reakcióidők ilyen esetben kimerülnek a jelterjedések időszükségletében, a kerekek pedig szintén sokkal gyorsabban fordulnak el, mintha kézzel tekernénk a volánt. Még mosolyoghatunk is, milyen nagyot mentettünk, holott járművünk tőlünk teljesen függetlenül cselekedett. Félelmetes! Ezzel párhuzamosan elég lehet gombnyomást követően csak 180 fokot fordítani parkoláskor a volánon a teljes kerékkitekeréshez, illetve nagy szabadsággal valósítható meg a kisebb sebességnél nagyobb, míg a nagyobb sebességnél kisebb erőt igénylő irányítás (rásegítés rugalmassága). Ugyanakkor autópályán való hirtelen beavatkozáskor nem árt, ha szinte azonnal reagál az autónk a vészhelyzeti irányváltásra, holott alapból másképpen van programozva a haladási sebességet figyelembe véve. Ha azt nézzük, hogy egy bonyolultabb parkoláskor mennyi ideig tekergetjük a kormánykereket a végállások között, kiderül, hogy nem is kevés időt nyerhetnénk ezzel a 180 fokos megoldással. A kényelem így magasabb szinten áll. Továbbá, ne feledkezzünk el a például BMW-kben vagy Fordokban meglévő önparkoló funkciókról: a rendszer is gyorsabban működik, hogyha nem kell annyit forgatnia a volánt. Amikor pedig lelkesen önvezet négykerekűnk, a kormányoszlop hiányában egyszerűen eltűnhet a műszerfal síkjában a kormánykerék. Nehogy beleakadjunk vagy belenyúljunk már. Ugyan nem forog, mert nincs fizikai kapcsolat a kerekekkel, de szükségünk sincsen rá pillanatnyilag. Izgalmas néhány év következik Röviden összefoglalva, egymásnak ellentmondó biztonsági és kényelmi funkciók valósíthatók meg egyszerűen az újfajta kormányrendszerekkel, illetve az önvezetés másfajta kialakítást és vezérlést követel meg. Áttörést fognak hozni a következő évek megváltozó jogi szabályozásai, illetve a folyamatos informatikai fejlesztések, amelyek az önvezető jövő felé kalauzolnak minket egy elég rögös úton. Ne feledjük, ezeknek a rendszereknek másodpercenként milliószor milliónyi jelet kell feldolgoznia, értékelni, majd a hajtásnak és a kormányzásnak ezek alapján megbízható és pontos parancsot adni.

10,6 millió új autót adott el a Toyota egy év alatt

2019.05.07.
A 2018 április 1-tól 2019 március 31-ig tartó japán üzleti évben a Toyota Csoport mintegy 10.602.559 új autó értékesítésével a világ legnagyobb autógyártójának bizonyult: ebből 8.845.828 darabot tettek ki a Toyota, 701.522 darabot a Lexus, 852.055 darabot a Daihatsu, és 203.154 darabot a Hino értékesítések. Ezzel a Toyota bizonyult messze a világ legnépszerűbb autómárkájának, míg a Lexus a negyedik legnépszerűbb prémium autómárkaként végzett. A Toyota és Lexus márkák így a hetedik egymást követő üzleti évben produkáltak növekedést, míg a teljes Toyota Csoport a harmadik egymást követő évben növelte sikeresen értékesítéseit. Az idei naptári évre vonatkozóan is izgalmasak ugyanakkor a Toyota által frissen publikált eredmények, hiszen így rendelkezésre állnak a 2019-es naptári évre vonatkozó első negyedéves adatok is. 2019 január és március között a Toyota Csoport 0,2 százalékos növekedést elérve 2.313.374 új autót értékesített világszerte, amiből 2.433.01 darabot tettek ki a Toyota, 169.431 darabot a Lexus, 240.455 darabot a Daihatsu, és 48.623 darabot a Hino eladások. A Toyota és a Toyota Csoport globális sikereinek alapját egyértelműen a márka környezetbarát hibrid elektromos modelljeire alapozott zöld offenzívája adja. Mindez az európai értékesítésekben is visszaköszön: az összesített európai Toyota és Lexus eladások immáron mintegy 51 százalékát teszik ki a hibrid autók. Az értékesített darabszámok tekintetében megszerzett globális vezető szerepnél ugyanakkor vélhetően még fontosabb a vállalat számára, hogy a Toyota Csoport immáron hosszú évek óta a világ legnyereségesebb autógyártója is, amely a kutatási és fejlesztési tevékenység motorjául, és ennek révén versenyelőnye fenntartásának alapjául is szolgál.

Körözött tízmilliós Mercedes hamis papírokkal

2019.05.07.
Egy német honosságú Mercedes C180 Combi típusú személyautó vezetőjeként egy férfi jelentkezett kilépésre 2019. május 6-án 16 óra 45 perckor a Csanádpalota Autópálya-határátkelőhelyen. Az ellenőrzés megállapította, hogy a sofőr által átadott személyi igazolvány és forgalmi engedély hamis, a járművet a német hatóságok körözik. A gépkocsi vezetője ellen közokirat-hamisítás bűntett megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Makói Rendőrkapitányságon. A nyomozók a 10 millió forint értékű Mercedest lefoglalták.

Idén is szállítják a jó eredményeket a VW haszonjárművek

2019.05.07.
 A márka értékesítésből származó árbevétele 3,3 milliárd euró (2,9 milliárd) volt, ami 11,8 százalékkal múlta felül 2018 első negyedévét. Elsősorban a nagyobb mennyiségek, valamint a modellek közötti jobb eloszlás és a kedvező árfolyam hatások vezettek ahhoz, hogy a működési eredmény 29,9 százalékkal, 291 millió euróra nőtt. A Volkswagen-csoport kiszállításai enyhén felülmúlják a tavalyi eredményeket, így a haszonjármű-üzletág esetében 6,0-7,0 százalékos árbevétel-arányos nyereséggel számol a konszern. A piaci eredmények elérésével szemben kihívásokat támaszt a gazdasági környezet, az egyre növekvő intenzitású verseny, az erősen ingadozó árfolyamok, valamint a szigorított WLTP-követelmények.

Csökkent az új autók eladása Csehországban

2019.05.07.
Az első négy hónapban 82 537 kocsit adtak el, 10,4 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. A cseh Skoda Auto márka eladása 7,0 százalékkal 28 408 darabra esett vissza. Még nagyobb mértékben, 13 százalékkal csökkent a német Volkswagen kocsik eladása 7519 darabra. A harmadik helyen lévő román Dacia márka eladása az első négy hónapban ugyanakkor hét százalékkal 5693 darabra emelkedett. A márkák további sorrendje az eladások nagysága szerint: Hyundai, Peugeot, Renault, Toyota, Kia, Ford, Mercedes. A legkeresettebb kocsitípus továbbra is a Skoda Octavia, amelyből a január áprilisi időszakban 7643 darabot adtak el, a további helyeken a Skoda Fabia, Skoda Rapid, Skoda Karoq és a Dacia Duster osztozik. Az eladott kocsik 70 százalékát a benzinmotoros autók tették ki, a dieselmotoros kocsik aránya 27,6 százalékra csökkent. A személyautók 29 százalékát magánszemélyek, 71 százalékát cégek vették meg. A haszonjárművekből 6639 darab kelt el, 5,7 százalékos éves növekedéssel. A legkelendőbbek a Volkswagenek, amelyeket a Peugeot, a Fiat és a Renault követ. A tehergépkocsik eladása 4,7 százalékkal 3354 darabra emelkedett. A legnépszerűbb a Scania, a Mercedes-Benz és a MAN előtt. Az eladott motorkerékpárok száma 22 százalékkal ugrott meg, 6043 darabra. A motorok majdnem húsz százalékát a Honda adta. MTI

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója