Az Audi várakozással tekint a Formula E monacói versenyhétvégéjére

2019.05.08.
- Újra és újra lenyűgöz, milyen komoly versenyt hoz ez a szezon, milyen nehéz a dobogón végezni és mennyi csapatnak és pilótának van még valós esélye a végső győzelemre – nyilatkozta Allan McNish csapatvezető, aki – Lucas di Grassihoz hasonlóan – a nagyhercegség területén él és minden nap szemmel követheti az ideiglenes pálya kialakításának folyamatát. „Jó látni, hogy fokozódik az izgalom a városban. Még a helyi iskolákat is bevonják, így a jövő nemzedéke is megismerkedhet a Formula E sorozattal.” McNish úgy véli, hogy az időmérőnek itt kiemelt jelentősége lesz. „Itt Monacoban különösen nehéz előzni, így a lehető legjobb rajthely megszerzésére kell törekednünk. Daniel, Lucas és az egész csapat izgatottan várja a szombatot.” A monacói verseny – a nagy hagyományokkal bíró Grand Prix versennyel váltásban – kétévente szerepel a versenynaptárban. A Formula E sorozat első és harmadik szezonjához hasonlóan most is a Forma-1 versenypálya rövidített változatán zajlik a küzdelem, amelyből kimarad a kaszinónál található kanyar és az alagút is. E helyett az első kanyar, a Sainte Dévote után a pálya a kikötő felé kanyarodik és egy hajtűkanyarral visszatér a jól ismert, luxus yachtok mellett elhaladó vonalvezetéshez. 1,765 kilométeres hosszával ez a legrövidebb pálya a Formula E sorozat naptárában. Mindkét korábbi futamon Lucas di Grassi másodikként állhatott dobogóra, vagy még pontosabban, a királyi páholy emelvényére. Talán köze van ennek a hazai pálya előnyéhez, ugyanis a brazil versenyző otthona és az autójának a boxutcában elfoglalt helye mindössze 350 méter távolságra van egymástól. Di Grassi a nagyhercegségben és feleségével Biancával és fiúkkal, Leonardoval. „Nem ez az egyetlen ok, amely a monacói pálya különleges varázsát adja.” – nyilatkozta Lucas di Grassi. „A kikötőnél található új box létesítmények, a pálya, amely a hétköznapi életem részét képező helyek mentén halad és a rengeteget barátom teszi különlegessé ezt a versenyt számomra.” A brazil pilóta egyértelmű célokkal vág neki a szombatnak: „A bajnokság teljesen nyitott. A Párizsban szerzett negyedik helyemmel jó pozícióból támadhatom az élen állókat. Megvan a monacói győzelemhez szükséges csapat és autó.” Csapattársa, Daniel Abt a francia fővárosban ünnepelte a szezon második dobogós helyezését, így ő is minimális hátrányból vághat neki a folytatásnak. „Szeretném ezt a lendületet tovább vinni Párizsból Monacóba és egy hibátlan versenynapot teljesíteni. Egyértelműen a győzelemre törekszem.” – nyilatkozta Daniel Abt, aki a Fomula E sorozat előtt már a GP2 és GP3 sorozatokkal versenyzett és dobogón is állhatott Monacóban. „Monaco számomra a versenynaptár egyik csúcspontja. Imádom a pályát és a verseny különleges hangulatát.” Az Audi Sport ABT Schaeffler gyári csapat mellett az Envision Virgin Racing ügyfélcsapata is - Sam Bird és Robin Frijns pilótákkal a kormány mögött – Audi e-tron FE05 versenyautókkal áll majd rajthoz. Ezt az autót az Audi és technológiai partnere, a Schaeffler közösen fejlesztette ki. A brit alakulat jelenleg a csapatok versenyében második helyen áll, Frijns pedig – Párizsban megszerzett első győzelmét követően – jelenleg vezeti a pilóták versenyét. Az idei Formula E sorozat kilencedik fordulója Monacóban szombaton helyi idő szerint 16.30-kor indul és a korábbiakhoz hasonlóan 45 perc plusz egy kör hosszú lesz. A korábbi futamokhoz hasonlóan az Eurosport csatorna élőben közvetíti az eseményeket. A nemzetközi csatornák közvetítési rendjéről bővebb információt a www.fiaformulae.com oldalon találnak az érdeklődők.

Anyukám is érteni fogja – Abban az egy pillanatban

2019.05.08.
A közösségi oldalak autós csoportjait március közepétől kezdik ellepni a „Felkerültek a nyári papucsok” kezdetű posztok. Ezzel nem csak a gond, hogy a harmadik ilyen bejegyzés után tök unalmas, – főleg, ha szakmai ártalomból egyszerre vagy tagja 2-3 nagyobb autós közösségnek – hanem azért mert a nyári gumik ideje akkor még egyáltalán nem jött el. Mikor kell váltani? A tök unalmas kérdésre tök unalmas válaszok vannak. Az ökölszabályként indult, mára pedig kőbe vésett törvényként mantrázott +7 fok napi átlaghőmérséklet felett már lehet nyári abroncson közlekedni. Ez a megközelítés legalább valami mérhető értékhez kapcsolja a váltást. Ilyen lehet még, hogy május elejétől már biztosan mindig jó a nyári gumi. Kinyírom a téli abroncsomat nyáron? Igen. Ha egész nyáron fent vannak, és a 35 fokos kánikulában, 70 fokos aszfalton csapatunk a téli gumikon, akkor extrém mértékben fognak kopni. Mostanában (gumiabroncs forgalmazó belső szakértőjétől) hallottam, hogy nyáron, téli abroncsokkal közlekedve megnövekszik a fékút. Ideális körülmények között ennek a kijelentésnek inkább van marketing szaga, mintsem fizikai megalapozottsága, de ebbe most ne is menjünk bele. Én is úgy szoktam érezni, amikor már szemezek a klímagombbal és még téli abroncsokon gurulok, hogy most minden méteren érezhető mennyiség kopik le a friss téli gumimból. Hogy a fogyasztói társadalom díszpolgára leszek – veszünk másikat! És akkor május 4-én(!) a Volvo Fan Club Hungary oldalán Dani posztolt egy képet. Jeges a Volvo teteje OK, igaz, hogy nem Magyarországon készült, hanem Dániában a hazaút előtt. Aztán a német-cseh határ közeléből jelentkezett újra. Havas levelű fák 2019. május 4-én Mikor kötelező a téli gumi? Magyarországon nem kötelező, soha. Ausztriában például az, de ott is csak a november 1. és április 15 közötti időszakban. Pedig Ausztriában még április végén is több helyen havazott. Tulajdonképpen a hangsúly nem is a havazáson, hanem a hidegen van. Játszunk el a gondolattal! Aki már március idusán átszerel(tet)i a kerekeket az adott esetben még pórul is járhat. Vegyünk például egy hideg hajnalt. A városi reggel 5 fok környékén van. Úgy hozza az élet, hogy hajnalban vidékre kell mennünk, de lehet, hogy elég egy reptéri fuvar, vagy egy kanyar az M0-áson és máris oda a város hőszigete. És ne csak bunkó pesti módra gondolkodjunk, tegyük fel, hogy egy szokatlan hideg éjszakán, vagy hajnalban át kell mennünk valamelyik komolyabb hegyünkön. Előfordulhat, hogy a hideg időben a nyári abroncsok nem teljesítik azt a tapadást, mint melegben. Az alacsonyabb hőmérsékleten megkeményedik. A megcsúszás csak egy pillanat. A manőverek, kanyarok, fékezések 99.9%-ban elegendő volt a nyári abroncs tapadása, csak abban az egy pillanatban jött volna jól még néhány newton-nyi tapadás, csak egy picivel több, de nem volt… Érzelmi alapon Sokan azért cserélik le idejekorán a téli garnitúrát, mert a nyári gumik általában jobb minőségű, szebb és nagyobb felnin vannak. Remélem, hogy ők legalább vannak olyan bölcsek, hogy ha mégis beköszönt a tavaszi tél, akkor a nyári gumis autóikkal inkább otthon maradnak. A cikket május 4-én kezdtem írni, akkor még csak a külföldi, fenti fotókból kiindulva, erre másnapra itthon is megtörtént: A Kőszegi Hegység erdeje 2019. május 5-én. (Forrás: Országos Meteorológiai Szolgálat Facebook oldal) Szóval, aki esetleg még mindig téli gumiabroncsokat használ, ne ostorozza magát, mert lehet, hogy már túl van azon a pillanaton és volt tapadás.

Drift mód és sperr: csak Amerikának jár a tökéletes Kia Stinger

2019.05.08.
Amerika megkapja, amiről titkon mindenki fantáziált, amikor bemutatták a Kia Stingert, a koreai gyár első GT-jét. Reagálva a piaci igényekre, bemutatták a GTS változatot, egy úgynevezett D-AWD összkerékhajtással, aminek első betűje értelemszerűen a driftre hivatott utalni, hiszen gombnyomásra képes a 365 lóerő 100%-át a hátsó tengelyre ereszteni, amit ráadásul sperr szorít. Borzasztó menő, hogy meglépték, még akkor is, ha csak 800 darab készül belőle, és Európában továbbra is meg kell elégednünk a sima összkerékhajtással a csúcsmodell esetében. Amerikában egyébként létezik szimpla hátsókerékhajtással is – szerencsések. Úgy látszik, az aszfaltszürke időszaknak vége, most a narancs az autóipar új kedvence. A legtöbb limitált vagy presztízsépítő modell most hasonló árnyalatban érkezik, és nincs ez másképp a Stinger GTS esetében sem. Odabent egy lapított aljú, alcantara borítású kormány jelenti a legnagyobb újítást, és tulajdonképpen nem is lenne szükség más változásra, hogy élmény legyen a vezetés. Szériaként kapja majd az elektromos napfénytetőt, a vezeték nélkül okostelefon töltőt, és a 720-wattos Harman/Kardon audio rendszert is. A legfájóbb mégis az árcédulája, ami mindössze 13,5 millióig rúg az összkerekes változat esetében. Fájóan kevés egy ilyen játékszerért.

Nyugat-Európában csökkent az új autók eladása

2019.05.08.
Az LMC Automotive piackutató vállalat azt közölte, hogy áprilisban 1,216 millió új autó kapott rendszámot Nyugat-Európában, ami kevesebb az egy évvel korábbi 1,228 milliónál. A forgalomba helyezések szezonálisan kiigazított évesített száma (SAAR, seasonally adjusted annualized rate) 14,27 millió volt áprilisban, ami viszont 1,4 százalék növekedés. Éves összevetésben az eladott új autók száma Spanyolországban és Olaszországban nőtt a legnagyobb mértékben, de még Franciaországban is 0,4 százalékos bővülést regisztráltak. Ezzel szemben Németországban 1,1 százalékkal, Nagy-Britanniában pedig 4,1 százalékkal csökkent az értékesítés.
Címkék: 

A Honda veszteséggel zárta a negyedévet

2019.05.08.
A harmadik legnagyobb japán autógyártó szerdán azt közölte, hogy az adózás utáni vesztesége 13 milliárd jen (118 millió dollár, 100 jen = 263,07 forint) lett a március végével záródott három hónapban az egy évvel korábbi 107,7 milliárd jen nyereség után. A Honda negyedéves árbevétele 3,4 százalékkal, 4,05 ezer milliárd jenre (37 milliárd dollár) nőtt. A Honda szerdán nyilvánosságra hozta a tavalyi eredményét is. A március végéig tartó pénzügyi évben az adózott eredménye 610,3 milliárd jen (5,5 milliárd dollár) volt. Ez jelentősen, 42,4 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál, amikor nyereséget egyszeri tétel, a vállalatok szempontjából kedvezően megváltozott amerikai adózás befolyásolta. A járműgyártó tavalyi működési eredménye 12,9 százalékkal, 726,4 milliárd jenre csökkent, árbevétele 3,4 százalékkal, 15,9 ezer milliárd jenre emelkedett. A Honda az áprilisban indult folyó pénzügyi évre adózott eredményének 9 százalékos növekedését várja 665 milliárd jenre (6 milliárd dollár) részben a költségcsökkentési intézkedések hatására, és azzal számol, hogy működési eredménye 6 százalékkal, 770 milliárd jenre emelkedik, miközben az árbevétele 1,2 százalékkal, 15,7 ezer milliárd jenre csökken.

Két hazai Mercedes-Benz REFORM-ot is láthat a nagyközönség a BUSEXPO-n

2019.05.08.
A május 8-i eseményre 50-nél több autóbusz érkezik, az elővárosi Mercedes-Benz REFORM 501 LE a kiállítói soron parkol majd, a városi REFORM 500 LE modellt pedig utasként próbálhatják ki a látogatók. Idén hetedik alkalommal rendezik meg a BUSEXPO-t május 8-án, amely lakmuszpapírként mutatja be a hazai buszgyártói és –forgalmazói, valamint a szolgáltatói piacot a szakmának, és az autóbuszok szerelmeseinek. A Kelet-Európában is különlegesnek számító esemény az évek során meghatározó szakmai összejövetellé nőtte ki magát, amely során az old timer járművektől kezdve, a jelen kor megoldásain át, a jövő lehetőségeibe is betekinthetést nyerhetnek a látogatók. A tavalyi évhez hasonlóan a debreceni Inter Traction Electrics Kft. is elhozza két prototípusát a zsámbéki Driving Camp vezetéstechnikai pályára: a Mercedes-Benz REFORM 501 LE-t statikusan tekinthetik meg az érdeklődők, míg a REFORM 500 LE-t, – amely már a DKV Debreceni Közlekedés Vállalat színeiben szolgál –, menetközben, utasként próbálhatják ki a vendégek 9:00-16:30 között. A Mercedes-Benz alvázra épülő 12 méteres, háromajtós, alacsonypadló-belépésű, városi REFORM 500 LE típust 2017-benmutatta be a vállalat, s miután a jármű hivatalosan is megkapta a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól az európai típusbizonyítványt, tavaly év végén a DKV Debreceni Közlekedés Vállalatnál állt forgalomba. Ezt a típust egy 220 kW maximális teljesítményű EURO6-os dízelmotorral és hatfokozatú automataváltóval szerelték. A REFORM 501 LE 2018 decemberében érkezett meg az Inter Traction Electrics palettájára, a kétajtós, alacsonypadló-belépésű elővárosi buszt egy 260 kW maximális teljesítményű EURO6-os dízelmotor hajtja, az erőátvitelről itt is egy hatfokozatú automataváltó gondoskodik. A két jármű alvázának műszaki kialakítása tartalmazza a Mercedes-Benz autóbuszain megszokott járműbiztonsági és menetstabilizációs rendszereket, valamint az ITK Holding Zrt. által fejlesztett távoli fedélzeti diagnosztikai és kontroll eszközöket, ami üzemelési, működési adatokat szolgáltatva lehetővé teszi a járművek távoli ellenőrzését.  

Ferrari: Schumacher nem tesztel, Vettel és Leclerc viszont igen

2019.05.08.
Bár a hangsúly most még a hétvégén ránk váró Spanyol Nagydíjon van, az azt követő kedden és szerdán sor kerül a 2019-es szezon második évközi tesztjére, így a csapatok már erre is készülnek. Az már korábban kiszivárgott, hogy Bahreinnel ellentétben a Ferrari ezúttal nem számít a Forma–2-ben versenyző Mick Schumacher szolgálataira. A német Szahírban előbb a vörösök, aztán az Alfa Romeo F1-es autóját tesztelhette, ám az őt pártfogó Ferrari Akadémiával úgy döntöttek, mostantól inkább az F2-es bajnokságra helyezik a hangsúlyt, és nem zavarják meg a harmadik versenyhétvégéjét egy újabb teszttel és a velejáró figyelemelterelő felhajtással. A Scuderia megerősítette, hogy az egyik tesztnapot állandó versenyzője, Charles Leclerc kapja, akinek csapattársa, Sebastian Vettel már Bahreinben volán mögé ült. Az elmúlt két évet tekintve kettőnél kevesebb F1-es futamon részt vevő versenyzőnek járó másik nap eközben az istálló fejlesztőversenyzőjéé, Antonio Fuocóé. A korábban a Ferrari Akadémiát erősítő, azóta már annak tanácsadójává minősített olasz számára nem ez lesz az első alkalom, hogy F1-es tesztet teljesít, ám az idei gépet most viszi pályára először. Munkája középpontjában az adatgyűjtés fog állni, mellyel a maranellói szimulátorukat próbálják hatékonyabbá tenni. Fuoco a virtuális világban is gyakran segíti a Ferrarit. A mezőny legrégebbi csapata Barcelonában mindemellett a második autóját is be fogja vetni, miután a két nap során hivatalos gumitesztet is teljesít a Pirellivel (a Racing Point társaságában). Ennek köszönhetően ülhet volán mögé újra Sebastian Vettel, aki Charles Leclerc-rel osztozik a milánói gumigyártó által diktált feladatokon. Mindeközben így is láthatunk majd egy újabb F1-es szárnypróbálgatást a Ferrari egy utánpótlás-versenyzőjétől. A Ferrari Akadémia mellett az Alfa Romeo F2-es juniorcsapatát erősítő Callum Illott egy napon át a svájci istálló idei négykerekűjét teszteli majd. Ő várhatóan Kimi Räikkönennel osztozik a tesztnapokon.

Kihívóra talált a Mobile.de?

2019.05.08.
Az ICDP vezetői a negyedéves találkozók során mindig lehetőséget biztosítanak egy-egy feltörekvő és ígéretes autóipari startup számára, hogy megmutassák magukat. Így volt ez tavasszal is Berlinben, ahol a helyi HeyCar vezetője mutatta be vállalkozását. A HeyCar új kezdeményezés, 2017-ben indult, jelenleg 100 alkalmazottal dolgoznak. Az alapelv ugyanaz, mint a legtöbb hasonló vállalkozásnál, annyi különbséggel, hogy esetükben minden autó átesik egy előzetes vizsgálaton, méghozzá annak köszönhetően, hogy elsősorban kereskedések használt autót közvetítik ki az érdeklődők számára, azok pedig egyébként is átnézik az autót értékesítés előtt. De miért szeretik jobban a gyártók és a kereskedők a HeyCar-t? A válasz inkább abban rejlik, hogy miért nem szeretik a Mobile-t! Utóbbi bevétele az oldalon megtalálható autóhirdetésekből származik, minden egyes hirdetés pénzbe kerül, így akkor is számláznak, ha az autó nem rajtuk keresztül kerül értékesítésre. Ezzel szemben az új kezdeményezés a sikeres tranzakciók után küldi a számlát, ha az autót nem az ő ügyfelük veszi meg, nem is kérnek pénzt a hirdetésért. A gyártók ki is fejezték tetszésüket az alapítók számára, az oldal indulása után nem sokkal a Volkswagen és a Daimler is több millió eurót fektetett a cégbe, de rajtuk kívül természetesen az összes Németországban aktív gyártó használt modelljei elérhetőek. A kereskedők is boldogak, ami a számokból is látszik: kevesebb mint két év alatt több, mint 3.700 kereskedés csatlakozott az oldaloz. Felhasználók tekintetében is igen impozáns eredményt értek el, már 2 millió felhasználó felett járnak és a sikerrátájuk is 50% körüli, ami kimagasló eredmény. Persze ez még sehol sincs a Mobile.de méreteihez képest, de egy két éves kezdeményezéstől nem is várhatjuk, hogy ennyi idő alatt letarolja a piacot. A gyártók támogatásával a hátuk mögött pedig minden esélyük meg van rá, hogy kihívást jelentsenek a Mobile és az Autoscout24 számára. A versenyhelyzet pedig mindig a fogyasztónak jó, így idővel előfordulhat, hogy a magyarok is a HeyCar-on választják ki a következő használt német prémiumautójukat.

Kínai utasoknak szánt szolgáltatásokat vezet be a Budapest Airport

2019.05.08.
A repülőtér üzemeltetője pénteki, MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, tavaly 200 ezer kínai utas érkezett légi úton Budapestre, számuk pedig a júniusban induló Shanghai Airlines járatnak köszönhetően tovább fog bővülni. A várható igényekre felkészülve a Budapest Airport kínai nyelven is elérhetővé tette mobilalkalmazását és több repülőtéri üzletben lehetőség lesz a kínaiak által preferált elektronikus fizetési formákra, és több helyen kínai nyelvű tájékoztató táblákat is kihelyeznek. A kínai utasok tájékozódását a repülőtéren egy mandarin nyelvet beszélő marketing specialista fogja segíteni - olvasható a közleményben. A Budapest Airport várakozásai szerint idén elérheti a 300 ezret a Kínából repülővel Magyarországra érkezők száma, az új, Sanghaj és Budapest közti járattól 35 ezer új utast várnak idén, az Air China mintegy 70 ezer utast kezelhet, a forgalom többi része pedig csatlakozó járatokkal érkezhet az országba.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója