„Egy hét Rióban” – KIA Rio 1.25 LX Exclusive teszt

2017.07.15.
A Rio hazai premierjén mi is ott voltunk, és az első impresszióinkat meg is osztottuk olvasóinkkal. A tavaszi statikus bemutató persze nem más, mint kívülről nézegetni a lekvárosüveget. Az viszont már akkor is kiderült, hogy a KIÁ-nak mennyire fontos modelljéről van szó. A tizennyolcéve palettán lévő B szegmenses kisautó, a márka egyik legmagasabb darabszámban értékesített modellje, így nem véletlen, hogy házon belül is kitüntetett figyelmet kap. A RIO negyedik generációjából eltűnetek a sallangok, letisztult európai trendet követi Az biztos, hogy a modellreneszánsz teljesen új aspektust hozott, amiben inkább tetten érhető a letisztultság, mint az extravagancia. Nincs rajta egyetlen felesleges vonal sem. A KIA védjegyének számító tigrisorr-dizájn szögletesebb lett. Összességében a konszolidált, de tetszetős karakterbe tökéletesen becsomagolták a praktikus használati értéket. Jól lehet a modellstratégiában megfogalmazott üzenet szerint a Rio a fiatalok felé fordul, de a teszt hét után elmondhatjuk, hogy a legújabb széria mindenképpen több generáció számára is alternatíva lehet. A frontrész "tigrisorr agyarai" is szögletesebb dizájnt kaptak Már csak azért is, mert az autó belülről nagyobbnak tűnik, mint amilyennek kívülről látszik. Az alig több mint négyméteres Rióban a helykínlat kategóriához mérten megfelelő, ez minden jellemző sarokpontra igaz, így a hátsó láb és fejtérre is. A jól megkomponált belsőtérnek köszönhetően elégséges csomagtérrel is számolhatunk. Az alaphelyzetben 325 literes raktér az ülések ledöntésével 980 literre bővíthető. A meredek farrész széles csomagtérajtóban végződik, így könnyű a pakolhatósága is. Konszoldált sziluett, kevésbé karateres, de racionalizált Az enteriőr tetszetős, már ami a fedélzet formavilágát illeti. Persze a fekete kopogós műanyagok használata rányomja a bélyegét az utastér hangulatára, de ne felejtsük el, hogy jelenesetben majdnem a belépő szinten vagyunk. Ennek ellenére legalább az ajtók kaphattak volna némi szövetbetét, egyből jobb lenne az összkép. Meredek farrész Az újra rajzolt műszerfal centrumában monochrom kijelzőt találunk az alapszériában, magasabb felszereltségi szinten már egy 7 colos központi kijelző is a rendelkezésre áll. De már ebben a verzióban is van Bluetooth és USB kapcsolati lehetőség, így mondhatni hozza a kor elvárásait már a belépő szint is. A csomagtér jól pakolható. 325 literes űrtartalmával a középezőnyben van Bármilyen autóról is van szó, egy autó megítélése valahol szubjektív dolog. Akinek volt szerencséje már többfajta autót is vezetni, az pontosan tudni fogja, hogy milyen, amikor egy kocsi „otthonos”. Nos, a KIA Rio ezt az érzést váltotta ki, mondjuk ezt annak ellenére, hogy az alapszinten kínált 1.25 literes szívó benzinmotor a maga 84 lóerejével nem egy aszfaltbetyár. De, ha nem akarunk tőle többet, mint amennyit kínál, akkor rendkívül jól kezelhető. A jó vezetési komforthoz persze hozzájárul egy precízen kapcsolható ötsebességes váltó és egy rendkívül jól behangolt futómű is. A teljesítmény leginkább a városi használatra determinálja. Országúti forgalomban is megjön a tempó – és a hangja is - viszont nagyobb bravúrokat ne várjunk el ettől a motortól. Nálunk a fogyasztási érték valamivel hat liter fölött volt vegyeshasználatban, ami uszkve másfél literrel magasabb a gyár által megadott 4,7 literes értéknél. A RIO a rossz beidegződések áldozata. A negyedik generáció komoly pálfordulást jelenthet... Összességében úgy gondoljuk, hogy a negyedik generációs  lépésváltás bejöhet a KIÁ-nak, már csak azért is, mert a formai megújulás mellett, alapszinten is hozza azokat az elvárásokat, amik ma szükségeltetnek ebben a kategóriában. Nem lennénk meglepve, ha a mostani verzió népszerűsége feltornázná magát a Cee’d-éhez. Persze ehhez mindenképpen szükségeltetik a jó ár és a piaci szemlélet konvencionális megváltozása is, amire most jó eséllyel rést vághat a Rió, ha rádob egy kis extra marketinget.   Az utastér ergonomiailag a helyén van, de az anyagfelhasználás egyszerű  Az árral nagy problémája nem lesz, az LX változat 3 199 000 forintos bekerülésével az egyik legjobb kínálat ma ebben a kategóriában, de még a valamivel magasabb – általunk tesztelt - Exclusive verzió is csak 3 499 000 Ft akciósan. Természetesen mindehhez jár a 7 év garancia.    

Hibridterápia

2017.07.15.
Nem véletlen, hogy világszerte számos biztosító társaság akár 5-10%-os kedvezményt garantál a kötelező illetve CASCO biztosítás díjából, ha az ember hibrid autót vásárol: a hibrid autót vezetők ugyanis a tapasztalatok szerint sokkal nyugodtabban, stresszmentesebben közlekednek, mint a hagyományos meghajtású autók tulajdonosai. Hogy miért lehet ez? Az autó fékezési energiáját elektromos energiává alakító, és ennek köszönhetően a városi közlekedés során akár 60-75%-ban elektromos üzemmódban működő környezetbarát hibrid meghajtás szinte észrevétlenül, óhatatlanul is arra ösztönzi a sofőrt, hogy nyugodtabban közlekedjen. A hibrid autók kijelzőjén megjeleníthetjük az energiaáramlási monitort, ahol folyamatosan nyomon követhetjük, hogy a fékezés során éppen töltjük az elektromos akkumulátorokat vagy épp az elektromos- vagy benzinmotor hajtja-e az autónkat. Ha ennyi figyelmet nem is szentelünk a kérdésnek, az elektromos üzemmódban a műszerfalon diszkréten felvillanó zöld EV felirat révén biztosan tudjuk majd, hogy épp teljesen zölden, nulla károsanyag-kibocsátással közlekedünk, ahogyan azt is láthatjuk egy-egy gázadás során, hogy mikor maradunk az ECO-tartományban. Római teszt A hibridek tehát számos módon ’jutalmazzák’ a sofőrt, ha az zölden közlekedik, a kuplung nélküli eCVT váltó által biztosított, az automata váltóhoz hasonló vezetési élménynél, amelynek köszönhetően a városi forgalomban egyébiránt gyakori fel-le váltogatással sem kell bajlódnunk, no és az elektromos üzemmód tiszta, csendes, megnyugtató suhanásánál azonban talán nem is létezik nagyobb jutalom. Illetve egyvalami mégis, ez pedig nem más, mint a rendkívül alacsony fogyasztás és üzemben tartási költségek kérdése. Brüsszeli videó Egy hibrid autó ára ma már nagyságrendileg egy hasonló felszereltségű dízelének felel meg, hatalmas előnye ugyanakkor, hogy egy hibridben ötször kevesebb alkatrész van mint egy dízelben, és hiányoznak belőle az olyan, könnyen költséges javítási számlákat eredményező alkatrészek, mint a könnyen kopó turbófeltöltő, a kettős tömegű lendkerék, a karbantartást igénylő részecskeszűrő, az NOx szűrő, a kényes kuplung, a nagynyomású üzemanyagellátó rendszer, miközben még a fékrendszer is jóval mérsékeltebb kopásnak van kitéve mint egy dízel esetében. Mindez megmagyarázza, hogy a hibrid hajtást húsz évvel ezelőtt bemutató, és fejlesztése során a versenytársakhoz képest ma is évtizedes előnnyel rendelkező Toyota, és prémium márkája, a Lexus rendre a legalacsonyabb fenntartási költségeket kínáló márkákként végeznek az összehasonlításokban, a vállalat világszintű eladásaiból ugyanis már ma is tekintélyes részt képviselnek, 2020-ra pedig 50%-ot tesznek majd ki a hibridek. Magyarországon egyébiránt már ma a Toyota eladások 30%-át és a Lexus értékesítések 98%-át a hibrid modellek viszik. 

A BMW is beszáll a Formua-E-be

2017.07.15.
A BMW tökéletes hajtáslánc-technológiai fejlesztőpartnerként tekint a Forma-E versenysorozatra. „Azáltal, hogy hivatalos versenytechnológiai partnerként fontos feladatot vállalunk a szériában, a hosszú távon fenntartható, emisszió-mentes mobilitás térnyerését és a BMW iNEXT modell hajtáslánc-technológiájának tökéletesítését helyezzük előtérbe” – mondta Klaus Fröhlich, a BMW AG igazgatótanácsának járműfejlesztésért felelős tagja. „Mindez a tökéletes járműtechnológia kifejlesztéséről szól. A Forma-E kiváló lehetőségeket teremt ahhoz, hogy a motorsport egészen egyedülálló körülményei között teszteljük és finomhangoljuk teljesítményre optimalizált, mégis zéró emissziójú, tisztán elektromos hajtáslánc-technológiánkat. A sorozatgyártás és a versenyzés közötti határvonal a BMW i Motorsport esetében minden korábbinál jobban egybemosódik, amelynek köszönhetően az innovatív járműtechnológiák tömegtermelésbe örökítése egészen új szintre emelkedik. Biztosak vagyunk abban, hogy a BMW Group óriási előnyt fog kovácsolni a tisztán elektromos meghajtású formaautók versenysorozatában felhalmozott tapasztalatból” – tette hozzá Klaus Fröhlich. „Az elmúlt években a Forma-E fantasztikus fejlődésen ment keresztül, mígnem egy tökéletes járműtechnológiai platformmá vált – nem csupán a BMW Group, de a BMW Motorsport számára is. Új utakat mutatni és innovációt alkotni – ezen két értékben a BMW és a Forma-E egyaránt osztozik. Számunkra kiváltképp fontos, hogy időről időre igazoljuk technológiai szaktudásunkat, a BMW AG ezért is kérvényezett hivatalos regisztrációt az FIA-nél, mint a Forma-E hivatalos járműtechnológiai partnere. Készek vagyunk szembenézni az egyre erősebb ellenfelekkel, a teljesen saját fejlesztésű hajtáslánc-technológiánkkal pedig a 2018 őszén rajtoló ötödik szezonra készülünk el” – fogalmazott Jens Marquardt. „Rendkívül nagy várakozással tekintünk a BMW i divízió innovatív járműtechnológiáin dolgozó tervezőmérnökök és a BMW Motorsport szakemberei közötti úttörő együttműködés elé, amely vadonatúj utat mutat az elektromos mobilitásnak. A Forma-E futamain azonban nem csupán innovációs erősségünket, de versenysport-szaktudásunkat is kihangsúlyozzuk. Mindazonáltal, a sorozat egy teljesen új kihívást jelent nekünk – olyasmit, amellyel az MS Amlin Andretti csapat oldalán örömmel nézünk szembe. Senkinek nem kell bemutatnom ezt a nevet, és nagy örömünkre szolgál, hogy már most kiváló együttműködést élvezünk mindkét oldalon. Teljes mértékben készen állunk rá, hogy a következő szintre lépjünk” – zárta gondolatait a BMW Motorsport igazgatója.

Tolják a pénzt a kelet-európai elektromobilitásba

2017.07.15.
Az Európa Tanács bejelentette, hogy a NEXT-E projekt támogatást kap a Connecting Europe Facility (CEF) program keretében. A javaslat szerint a CEF elektromos jármű projekt 18,84 millió euró társfinanszírozásban részesül. A NEXT-E projekt keretében 222 db, több szabványt is támogató standard töltőállomást (50 kW) és 30 ultragyors töltőállomást (150–350 kW) telepítenek a maghálózat és a TEN-T közlekedési folyosók mentén. Így létrejön az elektromos járművek (EV) töltésére alkalmas infrastruktúra a Cseh Köztársaság, Szlovákia, Magyarország, Szlovénia és Románia területén. Eredetileg 349 közlekedéssel kapcsolatos projekt pályázott az összesen 7,5 milliárd eurós CEF társfinanszírozásra, ezek közül 152 – köztük ez a projekt is – nyert el támogatást. A NEXT-E projekt jó példája egy olyan modellnek, melyben 4 vezető szerepet betöltő cég működik együtt az elektromos-, olaj-, gáz- és autóipar területéről, hogy egy átjárható, minden szabványt támogató elektromos jármű töltőállomás-hálózatot hozzanak létre, mely életképes alternatívája a meglévő belső égésű motorok (ICE) hálózatának. A konzorcium az E.ON Group vállalataiból (a Zapadoslovenská energetika Szlovákiában, az E.ON Cseh Köztársaság, az E.ON Magyarország és az E.ON Románia), a MOL Group vállalataiból (az összes résztvevő ország leányvállalatai), a horvátországi Hrvatska elektroprivreda-ból (Szlovénia és Horvátország), a Nissanból és a BMW-ből áll. A NEXT-E konzorcium támogatja majd a nemzeti mobilitással kapcsolatos terveket és a regionális, az elektromos járművek elterjedését támogató stratégiákat. Felmérik a megújuló energiaforrások integrálásának lehetőségét, és innovatív üzleti folyamatokat, fogyasztói csomagokat vezetnek be azzal a céllal, hogy csökkentsék az olajfüggőséget és hozzájáruljanak Európa dekarbonizációjához. A projekt során szoros együttműködést alakítanak ki a közlekedési minisztériumokkal, az Európa Tanáccsal és a döntéshozókkal. Így biztosítható, hogy a projekt tanulságai az elektromos járművek töltőinfrastruktúrájának hatékony megvalósítása során hasznosulnak majd. A projekt meghatározza az elektromos járművek töltőinfrastruktúrájának és az ahhoz kapcsolódó szolgáltatások bevezetésének legjobb stratégiáját és leghatékonyabb megközelítését, így támogatva az elektromos járművek elterjedésének felgyorsítását a régióban. Ugyanakkor a projekt által megvalósul az összeköttetés a teljes európai régióban, és elérhetővé válik a teljes mértékben elektromosságon alapuló, zökkenőmentes és kényelmes hosszú távú utazás. Az alapos hálózati tervezést és az ICT tanulmányokat követően két fázisban történik majd meg a gyorstöltők és az ultragyors töltők telepítése, és létrejön a végső, teljes Európára vonatkozó EV (elektromos jármű) bevezetési terv és ütemterv. A projekthez kapcsolódó tevékenységek már 2017-ben megkezdődtek, ezek egy többéves nemzetközi program első lépései. A program a tervek szerint 2020. december 31-re fejeződik be.

A Toyota Prius+ kapta a főszerepet az oroszoknál

2017.07.15.
A zárt területen lefolytatott tesztekben két, személyzet nélküli autó vett részt. Mindkét autó – bár további fejlesztésre szorul – képes függetlenül közlekedni a megadott útvonalon, valamint időben észrevenni és kikerülni az akadályokat, beleértve az autókat, embereket és állatokat. Amennyiben az akadály kikerülése nem lehetséges, a kocsi megáll, és akkor indul el újra, amikor az lehetségessé válik. A rendszer nagy érzékenységű szenzorokon, az autóról és környezetéről információt gyűjtő kamerákon, valamint a Yandex által fejlesztett szoftveren alapul, amely feldolgozza a szenzorokból érkező adatokat, és meghatározza a jármű optimális útvonalát. Az érzékelők és kamerák lehetővé teszik más autók, emberek és tárgyak helyzetének pontos meghatározását, az úttest széleinek felismerését, valamint a közlekedési táblák és egyéb jelzések leolvasását. A kamerarendszer az autó más tárgyaktól való távolságának meghatározására ugyancsak képes. Az autó tetejére egy 360 fokos Lidar lézeres távolságmérőt helyeztek el, amely valós időben szkenneli az autó környezetét. A visszaverődő jelekből és rádióhullámokból származó információk alapján a rendszer háromdimenziós térképet készít, és segít kiszámítani az autó tárgyaktól való pontos távolságát. A rendszert kiegészíti egy nagy hatótávolságú radar is, ennek nagy sebességű haladás mellett van jelentősége. A további érzékelők és a nagy pontosságú GPS-vevők pedig lehetővé teszik az autó helyzetének, irányának és sebességének felügyeletét, és emellett például az egyes kerekek forgási sebességének ellenőrzését is. Az első autonómgépjármű-tesztekre zárt területen került sor – Moszkvában, a Yandex központjának közelében. A szoftveres finomhangolást követően a közutakon végrehajtott éles teszteket 2018 tavaszára tervezik a mérnökök.    

Az első félévben 13,7%-kal nőtt a SEAT értékesítése

2017.07.15.
A márka globálisan 246 500 autót értékesített az idén az első hat hónapban. A június is erős hónap volt:  45 200 eladott autóval 12,6 százalékos volt a növekedés - tájékoztatta a márka magyarországi importőre az MTI-t. A SEAT marketingért és értékesítésért felelős alelnöke, Wayne Griffith a kiemelkedő adatokat a cég eddigi legnagyobb  termékoffenzívájával magyarázta, amelynek egyik fő eleme, hogy a tavaly bevezetett Ateca modellel az Európában dinamikusan fejlődő SUV szegmensből hasított ki részesedést a márka. A modellmegújulás folytatódik egy új kompakt crossoverrel, az Aronával, majd 2018-ban egy harmadik SUV-val, valamint az új Ibizával. A márka legfőbb piaca Spanyolország, de jól szerepel Németországban és az Egyesült Királyságban is.    A Carinfo adatai szerint a SEAT Magyarországon 671 autót adott el az idén az első fél évben, ezzel részesedése 1,2 százalékos jelenleg az új személyautók piacán. A bővülés ugyanakkor erőteljes: több mint 100 százalékos volt a tavalyi év hasonló időszakához képest. A spanyolországi székhelyű multinacionális vállalat a Volkswagen-csoport tagja, teljes termelésének több mint 80 százalékát exportálja, és a világ több mint 75 országában van jelen. A márka 2016-ban összesen 410 200 gépkocsit értékesített világszerte. A SEAT-csoport három spanyolországi termelési központjában  több mint 14 ezer főt foglalkoztat. Emellett gyártóhellyel rendelkezik Csehországban, Portugáliában és Szlovákiában.

Ittas volt a ceglédi buszbaleset sofőrje (videó)

2017.07.15.
árművezetés ittas állapotban bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás az ellen a 48 éves férfi ellen, aki azt az autóbuszt vezette, amely 2017. július 14-én 16 óra 45 perc körül a 4-es számú főút 69-es kilométerszelvényében, Cegléd külterületén felborult. A baleset következtében a jelenlegi adatok szerint 2 személy súlyos, 13 fő pedig könnyű sérülést szenvedett. A sofőrrel szemben a helyszínen alkalmazott alkoholszonda pozitív eredményt mutatott, ezért őt a rendőrök mintavételre állították elő, majd őrizetbe vették. A további eljárást ellene szakértők bevonásával folytatja a nyomozó hatóság.   (police.hu)

Menjen a kereskedés a vásárlóhoz!

2017.07.14.
Miért döntöttek úgy a LIML alapítói hosszú és sikeres autóipari karrierjük után, hogy önálló vállalkozásba kezdenek? Osztják azt a nézetünket, hogy az autóiparba jellegénél fogva lassabban gyűrűznek be az innovatív megoldások, így a számos kiaknázatlan területben és aktuális trendben meglátták a lehetőséget és belevágtak vállalkozásuk beindításába. De mik ezek a változások? Egyrészt az e-kereskedelem teljesen megváltoztatta az átlagos vásárló elképzeléseit, elvárásait. A mai ügyfelek jól informáltak és élvezni akarják az online megoldások kényelmét, nem akarják értékes idejüket feleslegesen eltölteni. Bár folyamatosan fejlődik ez a terület, az autóvásárlás továbbra is kényelmetlenebb és időigényesebb a kelleténél. Huffington Post Másrészt a startup nem véletlenül Londonban indult, de nem az angol metropolisz mérete és a rengeteg ember jelentette potenciális ügyfélkör miatt. Gondoljunk csak bele, mi lehet egy vállalkozó legnagyobb problémája, ha Londonban akar autókkal kereskedni? Az utóbbi években rengeteget olvashatunk arról, hogy elszálltak a lakásárak a brit fővárosban, így az egyszeri kereskedőnek nem sok esélye van (ha csak nem áll rendelkezésére végtelen anyagi forrás), megszerezni egy akkora területet, ahová felhúzhat egy kereskedést. A LIML egy kifejezetten egyszerű kérdésfeltevésből indult: Biztos, hogy szükség van kereskedésre? Miért kéne a vásárlónak jönnie hozzánk, miért ne várhatnánk az háza, munkahelye előtt, vagy ahol éppen akarja. És persze az sem mellékes, hogy a kereskedésre el nem költött források felhasználhatóak egy különleges szolgáltatás kialakítására. A vállalkozás még gyerekcipőben jár, de folyamatosan fejlődik. Egyelőre elsősorban tesztvezetésekre biztosítanak lehetőséget azokkal a márkákkal, amelyekkel már hosszú távú megállapodást kötöttek. A tesztek során nem értékesítők ülnek az autóban, az ötlet megálmodói szándékosan kerestek olyan embereket, akiknek nincsen jelentős tapasztalatuk a járműkereskedelemben. Alkalmazottaik feladata nem feltétlenül az, hogy a tesztvezetés végül vásárláshoz vezessen, a cél, hogy az ügyfél jól érezze magát az autóban, minden kérdésére választ kapjon és a lehető legkényelmesebbé tegyék az egész vásárlási folyamatot. Fókuszban az ügyfelek                                                                                             Tagove Ha kell, az érdeklődő háza vagy munkahelye előtt várják az autóval, náluk nem létezik az az általános probléma, hogy egy autó kipróbálása munkaidőben lehetséges, mert nincs kereskedés, aminek nyitvatartási ideje lenne. Lehet este, sőt, a hétvége során bármikor időpontot kérni, a vásárlón semmilyen nyomás nincs, nem fogja azt érezni, hogy rabolja az értékesítő idejét, aki eladások után kapja fizetését. Ez a vásárló-centrikus filozófia rövid idő alatt komoly eredményeket hozott: Fő partnerük, a Mazda jelentősen javított megítélésén, eladási számaik is javultak, valamint a szolgáltatás minőségéről az is sokat elmond, hogy a kipróbálók (attól függetlenül, hogy végül vásároltak-e autót vagy sem) 75%-a mindenképpen ajánlaná ismerőseinek a szolgáltatás használatát. Persze a történet nem ér véget itt, a LIML tervei szerint az aftersales területén is hasonló „to your door” szolgáltatást fog biztosítani, eddigi tevékenységét az egyre több márkával kötött megállapodásnak köszönhetően bővíti és fejleszti, így néhány éven belül a brit autóipar jelentős szereplői lehetnek innovatív, ügyfél-központú filozófiájuknak köszönhetően. Az ügyfelek számára biztosított vásárlás-élmény tekintetében mindig érdemes figyelni a hozzájuk hasonló innovátorokra, mert a „nagyok” sokszor elfelejtik, hogy a hosszú távú siker érdekében mindig fejlődni és fejlődni kell. A cikk forrása John Merry (LIML), az ICDP nyári találkozóján tartott prezentációja.  

2,7 millió autót hív vissza a Takata

2017.07.14.
Az intézkedés a 2005 és 2012 között gyártott Ford, Mazda és Nissan autókra vonatkozik. A Takata nem közölte, hogy a három márka mely modelljeit érinti a döntés. A Takata eddig mintegy 70 millió autót hívott vissza légzsákjainak az ellenőrzésére világszerte, ebből több mint 40 milliót csak az Egyesült Államokban. A kedden bejelentett intézkedést az indokolja, hogy a Takata által gyártott légzsákokkal előfordult már, hogy nem fújódtak fel, vagy rosszul nyíltak ki és emiatt elszakadtak. Olyan esetekről is tudni, amikor a légzsákokat felfújó pirotechnikai eszköz robbanótöltete idővel nedvességgel szívta meg magát, ami instabillá tette a vegyületet, és az eredetileg tervezettnél nagyobb erejű, repeszképző robbanást okozott. A légzsákok meghibásodása miatt korábbi adatok szerint globálisan 17-en, az Egyesült Államokban 11-en meghaltak és mintegy 180-an megsérültek. Június végén a Takata csődvédelmet kért Japánban és az Egyesült Államokban, miután a cég több mint 9 milliárd dolláros (közel 2500 milliárd forint) veszteséget szenvedett el hibás légzsákjai miatt, amelyek az autóipar eddigi legnagyobb visszahívási hullámát eredményezték. Azzal, hogy a Takata csődvédelmet kért, jogilag lehetővé tette, hogy pénzügyi mentőövet kapjon a kínai tulajdonú, michigani központú Key Safety Systems (KSS) alkatrészgyártótól. A KSS mintegy 1,57 milliárd dollárért (435 milliárd forint) veszi meg a japán autóipari beszállító szinte minden vagyonelemét. A KSS azt is közölte, hogy kevés kivétellel megtartja a Takata alkalmazottait, és nem áll szándékában bezárni a vállalat egyetlen termelőegységét sem. A Takata csoport Japánban, Ázsiában, Amerikában, továbbá az európai, közel-keleti és afrikai régióban (EMEA) tevékenykedő jogilag független, önállóan működő részlegekből áll. A Takatának Magyarországon, Miskolcon is van gyára. Aznap, amikor a Takata csődvédelmet kért Japánban és Egyesült Államokban, magyar leányvállalata, a Takata Safety Systems Hungary Kft. közleményt adott, ki, amelyben hangsúlyozta, hogy a Takata Európában nyereségesen működik, nem jelent csődöt, miskolci üzemében pedig zavartalanul folytatja a termelést, sőt bővíti kapacitását.  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója