BKK: folyamatosan nő a drosztengedéllyel nem rendelkező taxisok száma a fővárosban

2014.09.07.
A BKK ismertetése szerint egy éve lépett hatályba a fővárosi taxirendelet, amely egységesítette a szolgáltatás feltételeit, mint például a viteldíjat, a járművek kinézetét és a műszaki követelményeket.    Az utóbbi egy évben - a BKK szerint - sokkal kiszámíthatóbb lett a taxizás, amellett, hogy a szolgáltatók száma 5600-ról 5000-re, a fuvarszervező vállalkozásoké pedig 21-ről 9-re csökkent.Nem tapasztaltak csökkenést a fővárosi havi fuvarszámban: minden hónapban körülbelül egymillió ember utazik taxival, ami 35-40 milliárd forintot hoz a taxiszolgáltatóknak - fűzték hozzá.A BKK megjegyezte, hogy egész évben folyamatosan ellenőrizték a szolgáltatókat, és megállapították, hogy bár az egyéb jogsértések száma folyamatosan csökken, az érvénytelen taxiállomás-használati megállapodással szolgáltatást végzők száma folyamatosan emelkedik; összesen 586 ilyen esetet regisztráltak egy év alatt.Ellenőreik a próbautazásaikon többször találkoztak taxiengedéllyel egyáltalán nem rendelkező, magukat interneten hirdető, feketén fuvarozó szolgáltatókkal is. Emiatt 195 vállalkozónál kezdeményeztek eljárást az illetékes hatóságoknál, és fejenként 600 ezer forint bírságot kapnak.Az ellenőrök 528 taxiban olyan taxamétert találtak, amelyeket úgy befolyásoltak, hogy az az utasok megkárosítását eredményezte, emiatt 313 esetben azonnal felmondták a taxiállomás-használati megállapodást.A jogsértések közül kiemelt a számla-, illetve a nyugtaadás elmulasztása: összesen 1971 ilyen esetet regisztráltak, vagyis az ellenőrzések 18 százalékában volt ez probléma. A BKK szerint ugyanakkor ez a probléma folyamatosan csökken az utóbbi egy évben.MTI

Szezám, parkolj!

2014.09.06.
A pedáltaposás művészete. Szűk helyen elkel a cipőkanál Nagy bajban lenne kedves régi ismerősöm, F., ha a lakása környékén is bevezették volna a kötelező 45 fokos parkolási rendet. F. negyvenes üzletasszony, húsz éve vezet, de még mindig attól tart, hogy ha hátrafelé mozdul vele az autó, égszakadás-földindulás, valamibe beleszánt. Az is igaz, hogy manapság olyan szűkre vágják a kocsik hátsó ablakait, hogy azokhoz képest az egri vár lőrései panorámaablakok. F. nem áll egyedül idegenkedésével a hátramenet használatával kapcsolatban. És nem csak a hölgyek ódzkodnak, ha szűk helyre, ahogy mondják, cipőkanállal, netán járdázva kell besuvasztani a járgányt úgy, hogy ne okozzon kárt a környékbeli tereptárgyakban. Ifjú koromban elszörnyedve hallgattam Nyugat-Európában autózó ismerősömtől, hogy Párizsban üresben és kézifék nélkül kell leparkolni a kocsikat, hogy a helyet kereső kollégák odébb taszíthassák egy kicsit, ha nem férnek be elsőre. Itthon nem terjedt el ez a bajtársias módi, annál inkább az, hogy a parkolási sérülésekről nem veszünk tudomást - már ha mi okoztuk. Elszenvedőként óbégathatunk, de sok értelme annak sincs. Persze szó nincs arról, hogy lehetetlenség lenne baj nélkül és egyből beparkolni akárhová. Hogy boldogulnak akkor a buszvezetők, vagy a pótkocsis kamionok sofőrjei? No de az, tetszik, nem tetszik, mégis csak egy külön szakma. A tolatástól ódzkodóknak azonban nem kell már sokáig ódzkodniuk. Az autógyárak hosszú évekkel ezelőtt kifejlesztették, és mostanában már egyre olcsóbb pénzért - mondjuk egy klíma áráért - utánunk hajítják a parkolási asszisztens nevű fedélzeti elektronikát. Ezek a csodamasinák nemcsak a saját és a környező többi autó helyzetét, no meg a kormány állását figyelik, hanem el is tekerik a volánt a megfelelő helyzetbe. A vezetőnek nincs más dolga, mint sebességet választani, gázt adni, és fékezni a távolságmérő elektronika csipogását követve. Hátramenet, kormányt alászed, gáz, fék. Mindenki vizsgázik belőle a jogsiért, némelyek mégsem szívesen használják De lesz ez még egyszerűbb is. Az egyik prémiumgyártó reklámfilmjében az autós az irodaház elé érve kiszáll, és megveregeti a jószág farát, mondván: Parkolj! (Persze lehet hogy csak egy gombot nyom meg távirányítón.) A jármű pedig behajt a parkolóház labirintusába, okosan megkeresi a kijelölt helyét, beparkol. A munkaidő végeztével a gazdi kilép a járdára, "Lábhoz!" gombot nyom, mire a szörnyeteg feléled, és megkeresi parancsolóját. Persze lehet, hogy eltelik még egy kis idő, amíg a legtöbb családi autót felszerelik efféle szuper intelligens parkolási segéddel. Addig, kedves F., kedves mindannyian, fél lábon is kibírjuk, de akár meg is tanulhatunk tisztességen tolatni. Jámbor Gyula

Rendőrautót készített a Volkswagen az e-Golfból

2014.09.06.
A Volkswagen úgy döntött, hogy piacra dobja az idén bemutatott e-Golf rendőrségi változatát is, amelyet először a lipcsei rendőrségi eszközök vásárán mutatnak meg a nagyközönségnek szeptember 9-én.Az autót a német rendőrség tipikus színeibe, zöld-ezüstre matricázták, természetesen kapott fényhidat és a digitális rádiót is. A 115 lóerős villanymotorral ellátott autó 10,4 másodperc alatt gyorsul fel 100 km/h sebességre, a hatótávolság a használattól függően 130-190 km.A villanymotor már állandóan leadja 270 Nm-es nyomatékát, ami nagyon megkönnyíti a kocsi vezetését, a 12,7 kWh/100 km-es energiafogyasztás pedig még a villanyautók között is jónak számít.

2018-ra elkészülhet a gyorsforgalmi út Győr és Sopron között

2014.09.06.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter hozzátette: további cél, hogy az ország valamennyi megyei jogú városát gyorsforgalmi úttal kössék össze az autópályákkal.Az M85-ös Győr és Csorna közötti szakasza jövő júniusra készül el, a csornai elkerülő építése 2017-ben fejeződik be. Lázár János elmondta, hogy a beruházás felgyorsítása annak a 34 milliárd (10 846 milliárd forint) eurós támogatásnak köszönhető, amelyről partnerségi megállapodást kötött Magyarország az Európai Bizottsággal a 2014-2020 közötti időszakra. Az európai uniós pénzekről szóló tárgyalásokon Magyarország kiemelten fontosnak tartotta az úthálózat fejlesztését és a munkahelyteremtést, hogy a vidéken élők infrastrukturális helyzetében és munkához való jutásában pozitív változás legyen – tette hozzá a miniszter.
Címkék: 

Hamiltoné lett a pole Monzában

2014.09.06.
Hamilton megérdemelten szerezte meg a pole pozíciót, ugyanis mind a három szektorban ő állította fel a legjobb időt. A brit már a Q3 elején az élre állt az első gyors körével, akkor négy tizedet vert Rosbergre. A német megpróbált javítani, faragott is két tizedet, de ez nem volt elég az első rajtkockához.Hamiltonnak tehát nem volt szüksége javításra a második próbálkozásánál. Mivel ekkor Rosberg mögött volt a pályán, rádión hallotta, hogy megvan a pole, és ezért megengedhette magának, hogy másodjára rosszabb időt fusson, mint az előzőleg elért 1:24,109-es idő.Aligha meglepetés, hogy a nagy végsebességükről híres Williams autók végeztek közvetlenül a Mercedesek mögött, az viszont igen, hogy egyikük sem tudott javítani a Q3-ban először futott körén. Mögöttük megszerezte az ötödik helyet a McLaren dán újonca, Kevin Magnussen, aki az utolsó gyors körével jött föl nyolcadikról ötödiknek. Magnussen mögött csapattársa, Jenson Button szerezte meg a hatodik helyet, aki épp csak megelőzte a ferraris Fernando Alonsót. A spanyol az utolsó gyors körével előzte meg Sebastian Vettelt (Red Bull), aki így visszacsúszott a nyolcadik pozícióba. A négyszeres világbajnok mögött még csapattársa, Daniel Ricciardo, és Sergio Pérez (Force India) fért be a legjobb 10-be.A 11. helyen végzett Daniil Kvyat 10 hellyel hátrébbról fog indulni a pályán elért helyezésénél, mert csapata, a Toro Rosso idén már a hatodik új motort építette be az autójába.Eredmények:1Lewis HamiltonMercedes1:24.109s-2Nico RosbergMercedes1:24.383s0.274s3Valtteri BottasWilliams/Mercedes1:24.697s0.588s4Felipe MassaWilliams/Mercedes1:24.865s0.756s5Kevin MagnussenMcLaren/Mercedes1:25.314s1.205s6Jenson ButtonMcLaren/Mercedes1:25.379s1.270s7Fernando AlonsoFerrari1:25.430s1.321s8Sebastian VettelRed Bull/Renault1:25.436s1.327s9Daniel RicciardoRed Bull/Renault1:25.709s1.600s10Sergio PérezForce India/Mercedes1:25.944s1.835s11Kimi RäikkonenFerrari1:26.110s-12Jean-Eric VergneToro Rosso/Renault1:26.157s-13Nico HülkenbergForce India/Mercedes1:26.279s-14Adrian SutilSauber/Ferrari1:26.588s-15Esteban GutiérrezSauber/Ferrari1:26.692s-16Pastor MaldonadoLotus/Renault1:27.520s-17Romain GrosjeanLotus/Renault1:27.632s-18Kamui KobajasiCaterham/Renault1:27.671s-19Jules BianchiMarussia/Ferrari1:27.738s-20Max ChiltonMarussia/Ferrari1:28.247s-21Daniil KvyatToro Rosso/Renault1:26.070s-22Marcus EricssonCaterham/Renault1:28.562s- 

Autólopás! LSR-930 Suzuki Swift - piros

2014.09.06.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám: LSR-930-Gyártmány: Suzuki-Típus: Swift-Gyártási év: 2010-Motorszám: M13A2224104-Alvázszám: TSMMZC11S00775844-Szín: piros-Lopás időpontja: 2014 szeptember 3-Lopás helyszíne - város: Budapest-Kerület: XI.-Utca, házszám: Kelenhegyi út 50.

Autólopás! MWA-146 Opel Corsa

2014.09.06.
opott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám: MWA-146-Gyártmány: Opel-Típus: CORSA-Kivitel: 5 ajtós-Gyártási év: 2014-Motorszám: A100XEP19FD0710-Alvázszám: WOLOSDL68E4221208-Szín: tavaszkék-Lopás időpontja: 2014 szeptember 5-Lopás helyszíne - város: Budapest-Kerület: XV.-Utca, házszám: Páskom park 5-Megjegyzés: Gépkocsi színe egész halványkék, szerviz adat szerint: CRINAN BLUE/GYH Gépkocsi hátulján a tolatóradar színrefújt pöttyei láthatóak.

Autólopás! LWK-860 Toyota Avensis Wagon

2014.09.06.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám: LWK-860-Gyártmány: Toyota-Típus: Avensis-Kivitel: Wagon 2.0 4-D4 Executive-Gyártási év: 2007-Motorszám: 1AD-Alvázszám: SB1ED56L30E008979-Lopás időpontja: 2014 szeptember 3-Lopás helyszíne - város: Budapest-Kerület: III.-Utca, házszám: Huszti út 27-Megjegyzés: Parkolóból lopták el, kb. fél óra alatt. 19:30 körül még meg volt és 19:45-20:00-kor már egy másik autó parkolt a helyére. A színe a forgalmiban ezüst, de kicsit zöldes. Jellegzetesen ez a 2007-es Toyota Avensis Wagon széria világos zöldes ezüstös színű. A rendőrségi feljelentés még este megtörtént. Különös ismertető jele lehet: Az alján lévő motorvédő műanyag lemez lelóg az úttestre, jellegzetes hangot adva. A bal első lökhárító kicsit eláll a karosszériától, nem illeszkedik. A jobb első lámpa búra belső párásodása (homályos). Az első rendszámtábla tartó műanyag keret törött volt. A két fényszóró mosó fej kicsit felemelkedik a lökhárítóról.

Autólopás! LEF-842 Toyota Auris - acélszürke

2014.09.06.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám: LEF-842-Gyártmány: Toyota-Típus: Auris-Kivitel: Egyterű-Gyártási év: 2007-Szín: acélszürke-Lopás időpontja: 2014 szeptember 4-Lopás helyszíne - város: Budapest-Kerület: IV.-Utca, házszám: Szabolcsi Bence tér 3-Megjegyzés: Váltózár és rejtett kapcsoló is volt az autóban. A kocsit feltételezésünk szerint egy másik autóval vontathatták el, vagy trélerrel szállíthatták el.

Autólopás! LZN-795 Opel Astra H

2014.09.06.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám: LZN-795-Gyártmány: Opel-Típus: astra h-Kivitel: gtc-Gyártási év: 2007-Motorszám: Z13DTH-Alvázszám: W0L0AHL0875041414-Szín: fekete-Lopás időpontja: 2014 szeptember 3-Lopás helyszíne - város: Budapest-Kerület: XII.-Utca, házszám: Szendrő utca 12.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója