Olasz Nagydíj - Kobajasi visszatér

2014.09.04.
A csapat csütörtöki közlése alapján ugyanakkor a pénteki első szabadedzésen a 23 éves Roberto Merhié lesz a szigetországi pilóta versenygépe. Valószínűsíthető, hogy a spanyol pilóta - aki ezúttal mutatkozik be az autósport elitkategóriájában - a mostani idény során élesben, futamon is lehetőséget kap majd.KobajasiAz előző, belgiumi versenyen Kobajasi helyét a német Andre Lotterer, a Le Mans-i 24 órás autóverseny háromszoros győztese vette át, aki élete első F1-es futamán a második kör után kiesett. Kobajasinak a júliusi Magyar Nagydíj után a monzai lesz az első versenye. Az eddig pont nélkül álló Caterham másik pilótája a svéd Marcus Ericsson.

Újra lesz MÁVAUT?

2014.09.04.
Vasút és autóbusz egy kézben: ez volt a MÁVAUT 1962-ben (Fotónk későbbi illusztráció)A párhuzamosan közlekedő, közösségi támogatással működő vasúti és közúti járatok megszüntetése miatt újabb szervezeti átalakítás várhat a MÁV-csoportra és a Volán-vállalatokra – értesült a Magyar Nemzet. A MÁVAUT-koncepció emlékeztet a 2010-ben bejelentett nemzeti közlekedési holding tervére.Régi-új koncepción dolgoznak a közlekedési kormányzatnál – közölték lapunkkal iparági források. A terv lényege, hogy szervezetileg egy egységbe vonnák össze a vasúti és a közúti közösségi közlekedési szolgáltatókat azért, hogy most már tényleg megszüntessék a párhuzamosságokat, és megvalósuljon a vasút elsőbbsége. Nem helyes ugyanis, ha költségvetési támogatással működő vonatszerelvények és autóbuszjáratok versengenek egymással ugyanazokért az utasokért – ezt már a 2010-es választások után helyzetbe került közlekedési kormányzat felismerte. A kormányprogramnak tekinthető Széll Kálmán-terv ismertetésekor bejelentették, 2011. január 1-jével megalakul a nemzeti közlekedési holding, és megkezdődik a közösségi közlekedés szervezeti konszolidációja. Később részleteket is nyilvánosságra hoztak az országos közlekedési holdingról. A MÁV-Start és a 19 helyi Volán-társaság egyesüléséből olyan szállítási céget kívántak létrehozni, amellyel jelentős költség- és létszámcsökkentés érhető el, elkerülhetők a párhuzamosságok és egységesíthetők a viteldíjak is. Egyes hírek szerint megfontolták a BKV beolvasztását is, ám ez lekerült a napirendről, mint az akkor még állami kézben lévő a Malév integrálása is.Bár hivatalosan soha nem erősítették meg, sajtóhírek szerint Lantos Csaba közgazdász-szociológust kívánták kinevezni a nemzeti közlekedési holding élére – írta a sajtó 2011 márciusában. Lantos Csaba korábban a CA-IB vezérigazgatója, majd az OTP vezérigazgató-helyettese volt. A MÁV igazgatóságába beülő Lantos Csaba és a területért akkor felelős Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter erőfeszítései ellenére azonban a tervből nem lett kormányhatározat. Lantos akkor úgy gondolta, hogy úgy kellene versenyképessé tenni a közösségi közlekedést az egyéni közlekedéssel szemben, hogy előbb az egyéni közlekedést megdrágítják. Ennek részeként megvonták volna a személyautóval munkába járók munkáltatói támogatását, ezzel szemben a munkaadók közterhek nélkül vásárolhattak volna munkavállalóiknak közösségi közlekedési bérleteket, az agglomerációból bejáróknak busz-, vasúti és BKV-bérletet is. Lantos Csaba kedvezményes, ötszázalékos áfakörbe javasolta sorolni a helyközi vasúti és a helyi tömegközlekedést, egyúttal átlagosan harmincszázalékos tarifacsökkentést hajtott volna végre amellett, hogy a kedvezményeket jelentősen szűkítik. Utóbbi lépést mind a mai napig tabuként kezeli a kormányzat, ezzel szemben az elektronikus útdíjat, amelyet a vasúti áruszállítás versenyképessége érdekében javasolt Lantos, a múlt év közepén bevezették. A kormányzati szándék szerint a vasutat továbbra is előnyben kell részesíteni a közúttal szemben a személyszállítás területén, és a párhuzamos útvonalak esetén csak a vaskerekes közlekedés kaphat állami támogatást.Amikor még MÁVAUT-busszal vitte az Adriára a magyart az IBUSZUtóbbi azonban felemás módon valósult meg a gyakorlatban. Ha ma autóbusszal kíván elutazni valaki valamelyik vidéki nagyvárosba, az iránytól függ, gyorsan odaér-e. A győri egyetemi buszokat (azokat a járatokat, amelyekkel az egyetemisták közelíthették meg gyorsan és egyszerűen a győri és a fővárosi campusokat) valóban megszüntették, és van még több nagyváros, ahova csak átszállással és kerülővel jut el az utazó. Ilyen Miskolc, Nyíregyháza, Debrecen vagy Sopron. Vannak azonban közvetlen buszjárattal elérhető városok is, mint Pécs, Kecskemét, Szeged, Nagykanizsa vagy Szombathely. Ezek buszjáratait gyanít-hatóan az erős önkormányzati lobbi mentette meg. Az újabb átszervezés vélhetően ezt kívánja a jövőben megakadályozni.Jámbor GyulaMegjelent a Magyar Nemzet 2014. augusztus 22-i számában

Két keréken - szabadon!

2014.09.04.
Szerda délután körülbelül hatvan motoros – a „mezőnyben” korábbi és jelenlegi sportolókkal, közéleti személyiségekkel – gyűlt össze a Pető Intézet előtt, hogy aztán rendőri felvezetéssel (a Groupama jóvoltából külön biztosítással) meginduljanak a néhány kilométeres, városi körre. Közben azok a gyerekek, akik nem ülhettek motorra, az intézet udvarán, a Hungaroring Miniring programjának keretében készségfejlesztő játékokkal, szimulátorokkal tölthették el az időt.A végén egyvalamiben nagyon hasonlítottak egymásra: fülig ért a szájuk.- Fantasztikus volt a hangulat, a végén már több volt a motoros, mint a motorozni vágyó gyerkőc. Volt aki motorra pattant, mások a trike-ot, vagyis a háromkerekű motort választották, megint mások a tuktukot. Hatalmas élmény volt, imádtam. Az pedig meghatott, hogy az esemény végén az egyik konduktor elárulta, ebből az élményből még hónapokig táplálkoznak a gyerekek – mondta Szujó Zoltán, az MTV riportere, Formula–1-es szakkommentátora.Olimpiai bajnok ökölvívónk, Kovács „Kokó” István az eddigi négyből háromszor ott volt a Pető Intézetnél, s ha teheti, az elkövetkező években sem hagyja ki az eseményt.- Életre szóló élményt jelent akár csak egyszer is részt venni egy ilyen rendezvényen – akár utasként, akár motorosként –, úgyhogy igyekszem mindig itt lenni. A Négy kerékről két kerékre program nagyon szép és nemes kezdeményezés, amely során a szervezőknek hála olyan gyermekeknek is átadhatjuk a szabadság érzését, akiknek ebben csak nagyon ritkán van részük – nyilatkozta Kovács „Kokó” István, aki nemcsak a motorozásba szállt be, hanem Miniring program keretében zajló ügyességi játékokba is – többek között F1-es szimulátorokon játszhattak a gyerekek, vagy éppen kerekesszékkel teljesíthettek ügyességi pályát.- A Miniring programunkkal másodszor csatlakoztunk a „Négy kerékről két kerékre” kezdeményezéshez – a vetélkedők, ügyességi játékok ugyanis segítenek abban, hogy a gyerekek szórakozás közben tudjanak meg a lehető legtöbbet a közlekedésbiztonságról. A Pető Intézettel nagyon jó a kapcsolatunk, az ott tanuló és gyógyuló gyerekek integrálása a közlekedésbe kiemelten fontos számunkra – mondta Gazsi Júlia, a Hungaroring Sport Zrt. vezérigazgató-helyettese, aki azt is hozzátette, a mogyoródi versenypálya a motorsport szövetség elnökével egyeztetve négy jelenleg is aktív motorversenyzőt (Kiss Viktóriát, Chrobák Jánost, Gyutai Adriánt és Laczkó Mátét) is felkért, hogy vegyen részt az eseményen, amelyről nem hiányozhattak a Hungaroring Motoros Akadémia oktatói sem.

Kisebb, könnyebb, vagányabb az új Mazda MX-5

2014.09.04.
Párhuzamosan három fölrészen, Európában (Barcelona), Amerikában (Monterey, Kalifornia) és Ázsiában (Tokió) mutatták be az új Mazda MX-5-öst, az európai premieren még a Duran Duran is fellépett.A legfontosabb változás, hogy az Mazda MX-5 negyedik, ND jelzésű nemzedékének 100 kilogrammal kevesebb lett a tömege (kb. 1050 kg), így csak nagyjából 50 kilogrammal nyom többet a mérlegen, mint az 1989-es első, NA generáció, a súlypontja pedig egyenesen a legalacsonyabb a négy generációé közül. A súlyelosztás tökéletes 50-50 százalék a két tengelyen.Részben a nagyobb szilárdságú acéloknak, részben a méretcsökkentésnek köszönhető a tömegcsökkentés. Az új MX-5 105 mm-rel rövidebb (3915 mm), 20 mm-rel alacsonyabb, és 10 mm-rel szélesebb lett közvetlen elődjénél, a tengelytávjából 15 mm-t, a túlnyúlásaiból összesen 90 mm-t csíptek le. Elöl igényes, kettős keresztlengőkaros, hátul többlengőkaros futóművet kapott, a kerékméret 195/50/16.Kevés dolgot árultak el a bemutatón a technikai részletekről, egyelőre csak annyi biztos, hogy a Skyactiv családba tartozó, magas sűrítésű benzinmotorokkal lesz kapható a kocsi, valószínűleg 1,5 és 2,0 literes lökettérfogattal. Hatfokozatú kézi váltó továbbítja az erőt a hátsó kerekek felé, felárért Skyactiv automataváltó is rendelhető lesz. A szervokormány immár elektromos rásegítésű lett.Az MX-5-nek a „Kodo” formanyelv szellemében fogant formavilága némileg eltér az eddig megszokottól, mintha a dizájnerek kicsit sokkolni próbálták volna a típus népes rajongótáborát. Profilból a BMW Z3-asra emlékeztet, de a hátsó lámpái annyira egyediek, hogy erről mindenki azonnal fel fogja majd ismerni. Elöl a Mazda-védjegynek számító ötszögletű hűtőmaszk dominál, a fényszórók morcos kinézetűek és aprók.Az utastér hangulata illik az újabb Mazdákkal elkezdett vonalba, a gömb alakú váltókar-vég és az alacsony üléspozíció garantálja a sportos érzést rögtön a beülés után. Megjelent a nagyméretű képernyő a középkonzol tetején, a tekerhető vezérlőtárcsa segítségévek ennek a menürendszerében lehet barangolni. Állítólag sokat javult a felhasznált anyagok minősége, a legtöbb felületet puha műanyag borítja. Az új MX-5 2015 nyarán kerül a kereskedésekbe. 

Hűvös volt a nyár Franciaországban

2014.09.04.
Augusztusban 83 ezer 340 új autót értékesítettek Franciaországban, ami 3 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. Júliusban nagyobb, 4,3 százalék volt az éves szintű visszaesése.A júliusi és az augusztusi eladáscsökkenés ellenére az idei első nyolc hónapban az új autók eladása összességében 1,7 százalékkal nőtt a tavalyi azonos időszakhoz képest.Augusztusban a Renault eladása 11 százalékkal, a Peugeot Citroen értékesítése 3,1 százalékkal csökkent éves összevetésben.Mindkét autógyártó részvényára 1 százalék körüli mínuszban kezdte a hétfői kereskedést a párizsi értéktőzsdén. Franciaországban tavaly 4,7 százalékkal esett az új autók eladása.

A Land Rover bemutatta prémium kompakt SUV-ját

2014.09.04.
A modell új, progresszív formaterve előrevetíti az új Discovery család optimalizált méreteit, arányait és kiállását. A mérnöki integritással párosuló élvonalbeli formatervezésnek köszönhetően az autó dinamikus menetteljesítménnyel, remek belső térkihasználással, valamint 5+2 üléses kialakítással büszkélkedhet.- Olyan járművet akartunk készíteni, amely harmonikusan egyesíti magában a prémium dizájnt és a rendkívüli sokoldalúságot. Örömmel jelenthetem, hogy ezt sikerült megvalósítanunk: a Discovery Sport praktikusabb és sokoldalúbb, mint bármely ma kapható prémium kompakt SUV, dinamikus formavilágával pedig megmozgatja vásárlóink érzelmeit - nyilatkozta Gerry McGovern, a Land Rover formatervezési igazgatója és kreatív vezérigazgatója.A Land Rover az USA-ban található új-mexikói űrállomáson digitális formában mutatta be az új Discovery Sport modelljét.A kalandvágyó szellem a Discovery Sport belső terében is megmutatkozik. A tervezőcsapat a márka vásárlóinak véleményét is kikérte a fejlesztés során. Az utastér kiváló minőségű anyagok felhasználásával készült, a középkonzol vertikális grafikája pedig tökéletes összhangban áll a jármű külső formatervével. Természetesen a modell sokoldalúsága az autó belsejében is megmutatkozik. Mindhárom üléssorban számtalan praktikus tárolási lehetőség, négy darab 12 voltos elektromos és hat darab USB csatlakozó áll az utasok rendelkezésére, akik így akár egyszerre is tölthetik elektronikus eszközeiket.Egy sor újításnak köszönhetően a Discovery Sport az első olyan prémium kompakt szabadidő modell, amely 5+2 üléses kialakítással kerül a piacra. Az új, többlengőkaros hátsó futómű nemcsak a remek menetdinamikáról gondoskodik, hanem a második sor mögött egy tágas és rugalmasan alakítható teret is biztosít.A dinamikus, hosszú rugóúton mozgó felfüggesztés, valamint az innovatív hátsó tengely kényelmes és könnyű vezetést biztosít közúton, miközben a Land Rover világhírű terepképességein sem esik csorba: a 25 fokos első, a 31 fokos hátsó és a 21 fokos középső terepszöggel, a Terrain Response® technológiával, illetve a 600mm-es gázlómélységgel büszkélkedő Discovery Sport minden körülmények között kiemelkedik kategóriájából.Mint minden új Land Rover modell esetében, a biztonság ennél a modellnél is kulcsszerepet játszott a fejlesztés során: az új Discovery Sport osztályelső gyalogos légzsákkal, automatikus vészfékezéssel, valamint korszerű, rendkívül erős acélból és könnyű alumíniumból készült karosszériával bír.A Discovery Sport továbbá szélvédőre vetített kijelzővel, új 8 colos érintőképernyővel ellátott infotainment rendszerrel, illetve dönthető és csúsztatható második sori utasülésekkel rendelkezik, amely funkció segítségével szinte tetszés szerint alakítható a belső tér.A Discovery Sport négyhengeres turbófeltöltős benzin- és dízelmotorokkal kerül a piacra. Mind a kétliteres könnyűfém Si4 benzines erőforrás, mind pedig a 2,2 literes turbódízel stop-start technológiával, nagynyomású közvetlen befecskendezéses rendszerrel, alacsony súrlódású belső alkatrészekkel, illetve intelligens regeneráló töltéssel van szerelve a kiemelkedő teljesítmény és nagyobb üzemanyag-hatékonyság érdekében.2015 során egy hatékony ED4 turbódízel egységgel fog bővülni a motorkínálat. Az új erőforrás CO2-kibocsátása várhatóan mindössze 119g/km lesz. A vásárlók 9 fokozatú automata- és 6 fokozatú kézi kapcsolású sebességváltók, valamint két- és négykerékhajtás között választhatnak.A Discovery Sport a Land Rover Liverpoolban található, díjnyertes halewoodi üzemében készül majd, és a hétüléses Land Rover Discovery Sport modellel együtt 2015 elejétől kapható a világ 170 országában.

Pályafenntartás: a kormány kulcsszerepet szán a vasútnak

2014.09.04.
A Közlekedéstudományi Egyesület (KTE) és a MÁV Zrt. közös szervezésében szerdán kezdődött háromnapos konferencián mintegy 300 szakember a korszerű vasúti infrastruktúra építésének és üzemeltetésének kérdéseit vitatja meg, ez alapfeltétele a vonatok gyors és menetrendszerű közlekedésének. Seszták Miklós közlése szerint a kormány 2010-ben elkötelezte magát a vasút újjászervezése mellett, s négy év alatt 760 milliárd forint forrást biztosított a MÁV Zrt. fejlesztésére.Emlékeztetett arra, hogy 2010-ben csődközeli állapotban volt a MÁV 300 milliárd forintos adóssággal, ezt négy év alatt 220 milliárdra sikerült csökkenteni. A fejlesztési miniszter nagy kihívásnak nevezte a vasútikocsi-állomány korszerűsítését. Közölte: a MÁV 42, a GYSEV hat új villamos elővárosi motorvonatot helyezhet üzembe európai uniós forrásból, 700 vasúti kocsit pedig állami forrásból újítanak fel.Hangsúlyozta: megújítják a nagy múltú hazai vasútikocsi-gyártást, ami az újraiparosítás fontos lépése lehet. A fejlesztéshez elengedhetetlen a jó minőségű infrastruktúra - jegyezte meg a miniszter, s felidézte, hogy a kormány a múlt héten fogadta el a 2030-ig szóló, de 2050-ig kitekintő Nemzeti közlekedési infrastruktúra-fejlesztési stratégiát.Pál László, a MÁV Zrt. általános vezérigazgató-helyettese elmondta: a MÁV infrastruktúra-fejlesztési stratégiája, benne a pályaműködtetési elképzelésekkel, még ebben az évben elkészül. Közölte: az ingatlan-szervezetfejlesztés és vagyonrendezés érdekében a vasúttársaságnál egységes létesítményüzemeltető társaságot hoznak létre.Megkezdődött a pályaműködtetéshez szükséges ingatlanok felmérése is, és kulcskérdés, hogy csak a működéshez feltétlenül szükséges ingatlanok maradjanak meg. A kiemelt projektek közül megemlítette a Budapestet délről elkerülő 113 kilométeres vasúti nyomvonalat, amelyet kínai hitelből valósítanak meg 360-400 milliárd forint költséggel.A hitelt nem a MÁV, hanem az állam veszi fel, miután a pálya is az állam tulajdonába kerül. Az európai uniós szabványok szerint 160 kilométer óránkénti haladásra alkalmas két vágány épül, kevés állomással - tette hozzá. Szólt még a Budapest-Kelebia és a Budapest-Belgrád vonal tervéről, amelynek költségeire még csak belső kalkulációi vannak a MÁV-nak, és megemlítette: a Liszt Ferenc-repülőtér 2-es termináljához vezető pálya megépítéséről intenzív tárgyalások folynak kínai partnerekkel.Kósa Lajos szerint az infrastrukturális fejlesztéseknél foglalkoztatási szempontokat is figyelembe kell venni. A Fidesz ügyvezető alelnöke, Debrecen polgármestere kiemelte: a vasúti pályaépítés, fenntartás, karbantartás, a folyamatos műszaki fejlesztés háttérbe szorítja az élőmunkát a technikával szemben. A probléma az, hogy éppen a nagy infrastrukturális fejlesztéseknél lehet nagyszámú, csekélyebb képességű munkaerőt foglalkoztatni, ami jelentősen hozzájárul a nemzeti foglalkoztatási mutatók alakulásához - jelezte Kósa Lajos.Szerinte a magyar szakembereknek vonzó a legfejlettebb technológia, de figyelni kell arra, hogy a döntések ne vezessenek kényszerpályára. Amikor a pályázatokról döntenek, figyelembe kell venni, hogy az általános magyar gazdasági-műszaki színvonal mit tud tartósan üzemeltetni, s olyan megoldásokra van szükség, amelyek segítenek a foglalkoztatásban - mondta Kósa Lajos.

Újabb négyéves megbízatás a Porsche Hungaria ügyvezetőjének

2014.09.03.
Eppel JánosAz idén nyáron lejárt előző megbízatást változatlanul hagyva Eppel János továbbra is a legnagyobb hazai importőr értékesítésért és marketingért felelős ügyvezetője, a pénzügyi, vevőszolgálati és informatikai területeket a cég másik ügyvezetője, Peter Gstattner felügyeli. A Porsche Hungaria tavalyi forgalma alapján megerősítette helyét a hazai vállalati rangsor első 30 vállalata között, idei értékesítési eredményei szerint pedig továbbra is a legnagyobb és legeredményesebb hazai gépjármű importőr. A Volkswagen, Audi, SEAT, ŠKODA, Volkswagen Haszonjárművek és a Das WeltAuto. márkákat képviselő importőr által a hazai piacon átadott új gépkocsik száma idén augusztus végéig 15,2 %-kal haladta meg a tavalyi év hasonló időszakának eredményeit.  

Öt új törésteszt az EuroNCAP-tól

2014.09.03.
Nem okozhatott meglepetést a törésteszteket végző szakembereknek, hogy a mezőny legdrágább autója, a Mercedes GLA végzett a legjobban, csak ez a modell érte el a maximális, ötcsillagos minősítést. A törésteszteken a frontális és oldalütközésnél is maximális értékelést ért el, csak az oszloppal történő ütközésnél volt a jónál valamivel gyengébb, tehát átlagos a has és a mellkas védelme. Ütközésvédelemre 97, gyermekvédelemre 88, gyalogosvédelemre 67, asszisztens rendszerekre 70 százalékot kapott a GLA. Mind a két miniautó, a farmotoros Renault Twingo és a Toyota Aygo (és így testvérmodelljei, a Citroën C1 és a Peugeot 108 is) négy csillagot kapott. A francia autó 78 százalékot kapott ütközésvédelemre, 81 százalékot gyermek utasok védelmére, 68 százalékot a gyalogosvédelemre, és 56 százalékot a vezetéstámogató asszisztens rendszerekre. A Toyota-PSA hármasikrek valamivel jobban teljesítettek, az eredményük felnőtt és gyerek ütközésvédelemre 80-80 százalék, gyalogosvédelemre 62, asszisztens rendszerekre 56 százalék volt. A Citroën Berlingo (és így testvérmodellje, a Peugeot Partner) csak három csillaggal zárta a tesztet. A családi egyterű jó védelmet nyújtott az utasoknak, de a kormánykerék jelentős veszélyt jelent a vezető mellkasának. Nem végezték el az oszlopos oldalütközés-tesztet, mivel nem volt függönylégzsák az autóban (alapfelszereltségű autót teszteltek). A Berlingo ezért csak 56 százalékot kapott a felnőttek ütközésvédelmére, a gyerekek védelmére viszont 74 százalékot, gyalogosvédelemre 63 százalékot, asszisztens rendszerekre pedig 48 százalékot. Szintén háromcsillagos eredményt ért el az elektromos hajtású Nissan e-NV200. A kis furgon 75 százalékot kapott a felnőtt utasok védelmére, 80 százalékot a gyerekekére, 60 százalékot a gyalogosvédelemre. Eredményét az rontotta le, hogy az elektronikus asszisztens rendszerekre csak 38 százalékot kapott, mivel szinte csak menetstabilizáló van benne, és a sebességhatároló sem felelt meg az EuroNCAP előírásainak. 

Autólopás! KIL-728 Seat Leon

2014.09.03.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám:KIL-728-Gyártmány:Seat-Típus:LEON-Gyártási év:2006-Szín:fekete-Lopás időpontja:2014 szeptember 3-Lopás helyszíne - város:Budapest-Kerület:IV.-Utca, házszám:Kassai utca 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója