400 állást szüntet meg az Opel Bécsben

2019.04.05.
Az Opel tulajdonosváltása óta gyakran felmerült az osztrák lapokban, hogy a cég megszünteti bécsi motorgyárát. Most az PSA konszern mindez cáfolta, a karcsúsítást azonban nem. Év végéig várhatóan 350-400 fővel csökkentik az üzem létszámát. A PSA konszern közleménye szerint minden Opel érdekeltségben hatékonyjavítást szeretnének elérni. A bécsi Opel motorgyár legfőbb gondja, hogy kifutó termékeket gyárt, nyártól azonban egy hat fokozatú manuális váltóval bővítik a gyártást, amelyet a konszern valamennyi típusához szállítanak, így hosszú távra biztosított a csökkentett létszámú gyárban a termelés – írja a Kronen Zeitung. Az Opel bécsi gyára.

Ljubljanában eltérítettek egy buszt, a támadó meghalt

2019.04.05.
Sem a buszsofőrnek, sem az utasoknak nem esett baja. Az incidens előző este történt. A buszeltérítő kilenc óra körült szállt fel a járműre a főváros délnyugati részén. Elővett egy csavarhúzót, és azt követelte a buszsofőrtől, hogy irányítsa a járművet a ljubljanai körgyűrű felé, ellenkező esetben megöli őt és az utasokat is. Azt állította, hogy fegyver is van nála. A busz vezetője azzal próbálta meg felhívni a hatóságok figyelmét a drámai incidensre, hogy áthaladt egy piros jelzésen, egy nő pedig a buszról is hívta rendőrséget. A rendőrség pénteken megerősítette, hogy a támadó egy kranji férfi volt. Több rendőrautó megpróbálta megállítani a buszt, még mielőtt eléri a körgyűrűt. Miután ez sikerült, megbilincselték és lerángatták a buszról, közben a férfi hirtelen eszméletét vesztette. A mentők nem tudták újraéleszteni. A buszon hat utas tartózkodott. Az elkövető indítéka egyelőre ismeretlen. A rendőrség szerint nem volt nála fegyver. MTI
Címkék: 

Cilindertörténet

2019.04.05.
A munkacímén Motor Workshop-nak nevezett eseményen a Ford EcoBoost motorjaival ismerkedhetett a szakmai plénum. Ebben az esetben azonban rendhagyó módon a márka szakított a hagyományos prezentálási móddal, így egész konkrétan a hengerek aljára is benézhettünk. Két 1.0 literes EcoBoost motort is miszlikre szedhettünk - egy régit és egy újgenerációsat. Az Ágó Béla, Stump András és Szundi András oktatói hármas vezényelte le a gyakorlatot, miközben egyes műveleti fázisok között összehasonlíthattuk az erőforrások közötti műszaki különbségeket. Nem volt kétséges, hogy az oktatói dreamteamnek a kisujjában van már ez a gyakorlat, hiszen a Ford Karrierprogramjának is része a motor szét-össze tananyag. A motorok szétszerelése a gyári metodika mentén történt De kanyarodjunk vissza a nap elejére. Noha a háromhengeres motorváltozat nem ismeretlen az autóiparban, mégis az elmúlt években újból meg kellett ismerkednünk, és nem utolsó sorban meg kellett barátkoznunk ezzel az erőforrással. Az egykor a KGST autóiparán szocializálódott társadalmunkban feltehetően senki nem foglakozott a kínálat szűkében a hengerek számával. Így a Wartburg mondhatni szürke eminenciásként tartotta e motorkategóriában a frontot. Mostanság viszont egyre több autóból kopik el a negyedik cilinder. Az adott esetben kisebb űrtartamú motorok megváltozott motorkarakterisztikája miatt más lett a motorhang és a vibráció, a turbó miatt pedig jóval pergősebbé váltak. Ez a némiképp szokatlan akusztika váltotta a négy vagy többhengeres autókhoz szokott füleket. Azonban a gyártók egyre kifinomultabb ilyen típusú erőforrásokat készítenek, amik teljesítményben és élettartamban is simán felveszik a versenyt a korábbi négyhengeres társaikkal szemben. Sőt a Ford új EcoBoostjában odáig ment, hogy igénybevételtől függően a három hengerből már csak kettőt használ, ha a helyzet úgy kívánja. EcoBoost-tól az EcoBoost-ig A Ford 2012-ben jelent meg a piacon az EcoBoost motorjával. Az erőforrás ekkor kezdte meg piaci menetelését és lett zsinórban hatszor az évmotorja. Az EcoBoost motoroknak három fő jellemzője van: a turbófeltöltés, a közvetlen befecskendezés és a változó szelepvezérlés a szívó és a kipufogó oldalon. Hatszor lett zsinórban az év motorja Sokan úgy képzelik, hogy a háromhengeres motor olyan, mint egy négyhengeres csak „áfa nélkül”. Pedig a valóság az – és ezt a szakmai oldal képletesen úgy definiálja -, hogy ezt a megoldást sokkal inkább úgy kell elképzelni, mintha egy soros hathengeres motornak fele lenne. Az új generáció "részleteiben" Az 1.0 literes Ecoboost motorok  FOX névre keresztelt első generációja 2012-ben lépett színre, őt váltotta a már számos Ford modellben megtalálható új változat a FOX Upgrade, ami műszaki tartalomban számos ponton eltér az elődjétől. A sajtónapon az embernek kicsit az volt az érzése, mint egy bűvész trükknél, ahol a szétszedett motor alkatrészeit jól összekeverik, beleteszik cilinderbe, egy kör a varázspálcával a kalap fölött és a végeredményként kiveszik ugyanazt a háromhengerest, csak éppen ez már még sem az nyúl, ami korábban belekerült. A különbség tehát a részletekben bújik meg, amit leginkább csak akkor lát meg az ember, amikor egy állványon szétszerelik. A szerkezeti felépítésben a hengerfurat maradt a 71,9 mm méret, a löket 82. A turbó – melynek turbinakerekei is módosultak - a korábbi hűtő felöli oldalról átköltözött az motor hátuljába, ahol tartósabb a magas hőmérséklet. A katalizátor is közelebb került a motorhoz, ennek köszönhetően még magasabb hőmérsékleten tud dolgozni így hatékonyága is jobb lett. A FOX Upgrade fogazott láncos vezérlést kapott  A hengerfej „megfordult”, és ennek köszönhetően a szívó-és kipufogó oldal is. Az ellentétes pozíció tette lehetővé azt, hogy rövidebb legyen a kipufogógáz útja a turbó és a katalizátor között. További lényegi módosulás, hogy megváltozott a vezérlés meghajtása. Az elődmotornál olajgőzben futó szíjas megoldást a fogazott lánchajtás váltotta le, ami elsősorban a motorkerékpároknál alkalmaznak. Az egyes henger kapcsolódik le, ha teljesítmény úgy kívánja.  Az új fejlesztésű motorban a hengerfej égéstere, illetve a befecskendezés és a gyertyák helye is változott. A korábbi kipufogó és szívószelep közötti beporlasztás a szívószelepek közé került. A megváltozott elhelyezés mérsékelte az égéstér hőmérsékletét. Ennek jótékony hatásaként a hengerek közötti hőmérsékletkülönbséget a korábbi 4,2 százalékról 0,7-re tudták mérsékelni, ami viszont valamivel nagyobb sűrítési viszony tett lehetővé. Ez a korábbi 10,0:1 helyett 10,5:1-hez lett. Balra az új, jobbra a régi EcoBoost motor. Megváltozott  az égéstér, ennek egyik elemekén a dugattyúk felső kiképzése is Az új motor kétségtelenül legnagyobb fegyverténye a hengerlekapcsolás alkalmazása. Kis terhelésnél az elektronika leállítja a gyújtás és az üzemanyag-ellátást, holt időben a szelepek is zárva maradnak, ezzel csökkentik a motor energiaigényét. Az olajnyomással, de mechanikus úton működő szelepdeaktiválás 14 ezred másodperc alatt megy végbe. A kéthengeres üzemmód miatt vibrációk lépettfel, emiatt a Ford a kettős tömegű lendkerék mellé egy speciális kuplungtárcsát is kifejlesztett, aminek köszönhetően mérsékelni lehetett az ilyenkor fellépő kellemetlen rázkódást. A kéthengeres üzemmód egyébként a hétköznapi közlekedésben egyáltalán nem érhető tetten a teljesítményben. A szakmai nap utolsó etapjaként és már ismerve a metódusokat mi is megtapasztalhattuk a két illetve háromhengeres üzemmódot. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy menetközben ebből bármit is észre lehetne venni. Ugyanis a rendszer a teljesítmény függvényében olyan gyorsan reagál a fordulatszámra, hogy adott esetben a kéthengeres mód csak minimális időre kapcsol be. Hengerlekapcsolás bemutatása, "statikus" módon szervizkörülmények között Hogy vizualizálni tudjuk a motorban ilyenkor végbemenő folyamatot a fordos szakértői csapat egy ötletes LED-es megoldással tette ezt lehetővé. A műszerfalra ideiglenesen kivezetett kis dióda akkor világított, amikor a kéthengeres üzemmódban autóztunk, ennek köszönhetően nyomon követhető volt a pillanatnyi állapot. Ahogy az előbbiekben is említettem a rendszer olyan gyors és kiegyensúlyozott, hogy ebből menet közben semmit nem lehet észrevenni. Annyi bizonyos, hogy a kéthengeres mód nemcsak egy újabb műszaki újítás, hanem mindenképpen eredményez egy kis fogyasztáscsökkenést, és persze környezetkímélőbb is.  Hogy mennyit hoz a konyhára hosszabb távon a kéthengeres üzemmód arra remélhetőleg mi is választ adhatunk majd egy fordos teszthét után.  

A néhány éves abroncs is újnak számít

2019.04.05.
1.       A DOT szám utolsó 4 karaktere árulja el a gyártás időpontját. Ebből az utolsó 4 számjegyből az első kettő a gyártási év adott hetét, a második kettő a gyártási évet jelöli. Sokan az „idei” abroncsot keresik, pedig a gumiabroncs nem gyorsan romló áru, hasznos tulajdonságait éveken keresztül, változatlan formában és minőségben képes megőrizni! 2.       A gumiipari szakemberek egyetértenek abban, hogy az abroncsok élettartama 10 év. Ugyanakkor nagyon lényeges, hogy az előírt körülmények között tárolt, és még fel nem szerelt gumiabroncsok 5 éven keresztül teljes mértékben megőrzik azokat a tulajdonságaikat, amelyek a gyártás időpontjában is fennálltak. Vagyis, egy nem használt 5 éves gumiabroncs felszerelése és értékesítése semminemű műszaki veszéllyel nem jár. Lényeges azonban megkülönböztetni az új és a frissen gyártott kategóriát. Utóbbival azokat az abroncsokat jelölik, amelyeknél a gyártástól számítva legfeljebb 3 év telt el. A maximum három éve gyártott abroncs a „frissen gyártott”, míg a 3-5 éve gyártottnál használható az „új” megnevezés. 3.       Miért számít újnak egy öt esztendős abroncs? Az öregedést különböző kémiai és fizikai folyamatok váltják ki. Annak érdekében, hogy ezekkel szemben megvédjék a termékeket, a gyártás során olyan speciális adalékanyagokat vegyítenek a gumikeverékbe, amelyek meggátolják az oxigénnel és ózonnal történő, az abroncs teljesítményét csökkentő kémiai reakciókat. Ezeknek az adalékoknak köszönhető, hogy a szakszerűen tárolt abroncs akár több évig sem veszít felhasználhatóságából, képességei pedig megegyeznek a gyárból frissen kikerült társaiéval. 4.       Az abroncsok élettartama 10 év. Egy jó állapotú 6 éves abroncs is értékesíthető, azzal a megjegyzéssel, hogy még 4 évig javasoljuk használni. 5.       A lényeg röviden. A gumiabroncs:       Frissen gyártott: 3 éves korig       Új: 5 éves korig. Ez azt jelenti, hogy egy legfeljebb 5 éven át szakszerűen tárolt abroncs megfelel egy új abroncs specifikációinak, és nem veszít a felhasználhatóságából!      Élettartama: 10 év, ezért 10 évesnél idősebb abroncsok használata biztonságtechnikai okokból nem ajánlott! 6.       A hivatalos szakszervizek készségesen adnak felvilágosítást az általuk forgalmazott abroncsokkal kapcsolatban felmerülő bármilyen, a gyártásra, szerelésre, javításra, tárolásra vonatkozó kérdésre.  

75 ezer Volkswagen Haszonjármű került piacra az év első két hónapjában

2019.04.05.
Európa A kiszállítások erős növekedését Nyugat Európában elsősorban az öt kulcs piac eredményezte: Németország: 19 700 darab (+26,6%) Egyesült Királyság: 4 700 db (+5,3%) Spanyolország: 3 100 db (+66,8%) Franciaország 2 600 db (+6.2 %) Olaszország 2 000 db (+8,1 %) A januárban és februárban leszállított 7 700 kishaszonjárművel a kelet-európai piacok ugyancsak jelentősen hozzájárultak a márka növekvő értékesítéséhez. Észak- és Dél-Amerika Mexikóban és a dél-amerikai piacokon 7 700 gépkocsi szállítottak ki, ez 1 200 gépkocsival kevesebb volt, mint a megelőző év azonos időszakában, és így 13,6%-os csökkenést regisztráltak. Afrika A kiszállított 4 100 kishaszonjárművel a kiszállítások mennyisége majdnem megduplázódott az előző év hónapjainak mennyiségével összehasonlítva, ez +46,4%-ot jelentett. Ázsia-Csendes Óceánia Az ázsiai-csendes óceáni térségben az értékesítés 10,9%-kal csökkent, és összesen 3 000 gépkocsit tett ki. Közel-Kelet A Törökországban összeomlott piac ismét nagy hatással volt a márka értékesítéseire, így 1 800 kiszállított gépkocsival a Közel-Keleten majdnem a felére csökkentek a kiszállítások, a visszaesés 43,4% volt. A márka kiszállításai modellcsaládok szerint:  T-sorozat: 27 800 db (+37,9%) Caddy: 25 000 db (-5,4%) Amarok 12 200 db (-4,4%) Crafter 10 000 db (+46,9%) Február Februárban a Volkswagen Haszonjárművek világméretekben 35 500 gépkocsit szállított ki, ez 12,2%-os növekedést jelentett. Ebből 23 800 darab a nyugat-európai ügyfelekhez került 14,5 százalékos növekedést produkálva. E mennyiség több mint egyharmadát, 9 700 gépkocsit a németországi  piacon adtak át az ügyfeleknek.                  

Tisztelgés a V10 motor tíz éves története előtt: az Audi R8 V10 Decennium

2019.04.05.
Az Audi R8 V10 Decennium már a külső megjelenés alapján egyértelműen felismerhető. A különleges modell kupé kivitelben érhető el, fényezése pedig matt hatású, exkluzív Daytona szürke színű. A 20 col peremátmérőjű könnyűfém kerekek és az 5.2 FSI erőforrás szívócsonkja matt bronz bevonatot kapott. Az első spoiler, az oldalsó küszöbök és a hátsó diffúzor fényes fekete színét a szintén fekete négy karika és a fekete jelvények teszik teljessé. Az oldalsó pengeelemek és a visszapillantó tükrök házai fényes szénszálas borítást kaptak. A külső színt illetően a Daytona szürke mellett számos egyéb opció is rendelkezésre áll, mint például a gyöngyházfényű Suzuka szürke, a metálfényű Floret ezüst, Mythos fekete, Ascari kék és Kamora szürke árnyalatok. Az Audi R8 V10 Decennium belső terének meghatározó színe szintén a fekete, amelyet fényes szénszálas betétek egészítenek ki. A rombuszmintás steppelésű sportülések varrásai szintén fényes fekete színűek, a kontrasztárnyalatú öltések pedig fényes réz színt kaptak. A sebességváltó fülek és az Alcantara borítással és a 12 óránál található fekete jelöléssel ellátott kormánykerék szintén rézszínű öltésekkel készültek, csakúgy mint a középső kartámasz, az ajtó oldali kartámasz és az ajtóbelső borítása. A „Decennium” logó díszíti a középkonzolt, az ajtókat, a fényes szénszálas küszöbbetéteket és megjelenik a logó vetítőn is. A középkonzolon található embléma vizuálisan is kiemelkedik az őt körülvevő fényes szénszálas borításból. A logó részben matt bevonattal készült, amelynek az elkészítési folyamata az Audi szabadalma alapján történik. Az anyag felületét – egy speciális por használatának köszönhetően – néhány ezred milliméternyi mélyen érdessé tették. Az ajtóvilágítás a „Decennium” logót vetíti a földre, kiegészítve a modell limitált darabszámú jelölésével. A többi R8 változathoz hasonlóan az Audi virtual cockpit és az MMI navigation plus itt is a szériafelszereltség részét képezi. Az 5.2 FSI szívómotor legnagyobb teljesítményű kivitele adja az R8 V10 Decennium szívét. 456 kW (620 LE) teljesítményével és 580 Nm maximális forgatónyomatékával 3,1 másodperc alatt katapultálja a jubileumi modellt álló helyzetből 100 km/órás sebességre és tovább, egészen a 331 km/órás végsebességig. Az Audi R8 V10 Decennium 2019. tavaszától érhető el, Németországban 222 000 eurós áron vásárolhatják meg az érdeklődők, amelynek része egy exkluzív, bronzszínű „Decennium” hímzésű autótakaró ponyva is. Az új Audi R8 értékesítése a jubileumi modellel egyidőben indul majd. A nagyteljesítményű sportautó még kihívóbb külső megjelenéssel lép színre, a futómű és a teljesítmény tekintetében pedig még tovább javították a mérnökök. A szériagyártású változat két szívómotorral érhető el 419 kW (570 LE) és 456 kW (620 LE) teljesítményekkel. Az opciók széles körét a belső feleszereltség elemeinek változatai teszik teljessé. Az R8 Coupé V10 quattro ára 166 000 euró, míg az R8 Spyder V10 quattro alapára 179 000 eurótól indul. A performance változatok ára 200 000 eurótól indul a Coupé, míg 213 000 eurótól a Spyder modell esetében. Egy évtizedes siker: a V10-es motor az Audi R8 modellben A tízhengeres szívómotor 2009. elején két változattal debütált az Audi R8 modellben. 5,2 literes lökettérfogatához közvetlen befecskendezés és 386 kW (525 LE) teljesítmény társult. A 2010-ben megjelent R8 GT már 412 kW (560 LE) teljesítménnyel hódított az ügyfelek körében, míg az R8 V10 plus (2012-től) 404 kW (550 LE) teljesítményszintet kínált. Az Audi átfogó módosításokat végzett az 5.2 literes FSI erőforrásán az R8 második generációjánál, amely 2015-ben vette át elődje helyét. A szívócső-befecskendezés javította a kipufogógáz karakterisztikáját, a hengerlekapcsolás (cylinder on demand – COD) rendszere pedig képes részterhelésnél az egyik hengersor lekapcsolására, ezzel is növelve a hatékonyságot. És a vonzó részleteknek ezzel még nem volt vége: az 5.2 FSI még közvetlenebb reakciója és villámgyors felpörgése rengeteg rajongót szerzett a modellnek. Piaci bevezetésekor két változatból, egy 397 kW (540 LE) illetve egy 449 kW (610 LE) teljesítményű verzióból választhattak az ügyfelek. A mostani frissítés során tovább növekedett ez a teljesítmény, jelenleg 419 kW( 570 LE) és 456 kW (620 LE) teljesítményváltozatokkal rendelhető a modell. A V10-es aggregát meghatározó jellemzői a motorsport területéről származnak. Ilyen például az akár 8 700 percenkénti fordulatszámot is elérő, magas fordulatszám-tartományú koncepció, és a szárazkarteres kenés, amely alacsony beépíthetőséget tesz lehetővé. A V10-es erőforrás hengersorai 90 fokos szöget zárnak be. A maximális, 8 700 percenkénti fordulatszámnál a dugattyúk másodpercenként átlagosan 26,9 métert tesznek meg, amellyel túlszárnyalják napjaink Forma-1-es autóit. Ennél a sebességnél a dugattyúra közel két tonnának megfelelő gyorsulás hat a holtponton. Az Audi R8 szíve: a V10 szívómotor A nagyteljesítményű erőforrás 2009-ben debütált az Audi R8 LMS versenyautóval a GT3 sorozatban és számos sikert ért el a versenypályákon. Őt követte 2012-ben az R8 LMS ultra, majd 2015-ben színre lépett az R8 LMS második generációja is, amely aztán 2018. őszétől továbbfejlesztett formában érhető el. 2018. elején az R8 LMS GT4 csatlakozott az Audi Sport ügyfélsport programjához. A két GT kategóriában szereplő 5.2 FSI és a sorozatgyártásban elérhető erőforrás között pedig csupán minimális különbségek voltak. Ilyen módosítás a kettős befecskendezés, a szívószakaszban található légmennyiség-szabályozó, a vezérlőegység térkép és a csapágycsészék átalakítása. 10 000 kilométeres szervizintervallumával és 20 000 kilométeres futásteljesítményével az első átvizsgálásig új mércét állított az 5.2 FSI a motorsportban, és számos csapat használja még további ciklusokra is. 2018. év végéig az Audi R8 LMS GT3 pilótái 62 egyéni győzelmet és 78 további kategóriagyőzelmet szereztek. Az Audi versenyzői tizenegy alkalommal végeztek az élen a 24-órás küzdelmek összetett versenyében. A GT3-as versenyautó tíz éves motorsportos pályafutását további hét, 12-órás versenyen szerzett elsőség és három, 25-órás megmérettetésen szerzett diadal teszi teljessé.                              

Előre megjósolja az akkumulátorok élettartamát a Toyota

2019.04.05.
Az akkumulátor technológia rohamléptekben fejlődik, ám a haladást kényszerűen lelassítja egy elhagyhatatlan munkafázis: minden újítást le kell tesztelni. A fejlesztési célok között kiemelten fontos az élettartam meghosszabbítása (minél többször tölthető fel az akkumulátor érdemi kapacitásvesztés nélkül, annál később kell azt kicserélni a készülékben, legyen szó mobiltelefonról vagy elektromos autóról), ennek vizsgálata azonban értelemszerűen sok időt vesz igénybe – minél fejlettebb egy akkumulátor, annál többet. A Stanford és MIT egyetemek, valamint a Toyota kutatási intézete (TRI) ezért kidolgozott egy olyan eljárást, amellyel már néhány feltöltési ciklus alapján rendkívüli pontossággal megjósolható egy adott akkumulátor konstrukció várható élettartama. A kutatók több millió, korábbi vizsgálatokból származó adatelemet tápláltak be egy mesterséges intelligenciába, amely így kevesebb mint kilenc százalékos eltéréssel képes előre jelezni a maximális ciklusok számát. Hogy a további kutatásokat elősegítsék, a partnerek közkinccsé tették az általuk összegyűjtött, hatalmas mennyiségű adatot. “A szokásos tesztmódszer szerint addig folytatjuk az új akkumulátor konstrukciók töltését és kisütését, amíg az akku el nem éri élettartama végét. A modern összetételű egységeknél ez hónapokig vagy akár évekig is eltarthat, ami rendkívüli mértékben megdrágítja és lassítja a laboratóriumi munkát” – mondta a kutatásban részt vevő Peter Attia, a Stanford Egyetem doktorandusza. Az új megoldással azonban nagyságrendekkel lerövidíthető a tesztfázis, ami gyorsabbá és olcsóbbá teszi a kutatást és fejlesztést, ám egyéb előnyei is vannak. A gyártók például költséghatékonyan el tudják választani egymástól a kis és nagy élettartamú lítium-ion akkumulátorokat: előbbiek ideálisak lehetnek hordozható elektronikai készülékekbe, míg az utóbbiakat villanyautókhoz optimalizálhatják. A Toyota és tudományos partnerei szerint az elektromos közlekedés legnagyobb akadálya is hatékonyabban elhárítható az új tesztmódszer alkalmazásával: számtalan különböző villámtöltési módszert alkalmaztak azonos vegyi összetételű Li-Ion akkucsomagokon, és a mesterséges intelligencián alapuló becslés gyorsan (a szokásos tesztelésnél legalább tízszer gyorsabban) kimutatta, hogy melyik eljárás milyen mértékben károsítja az akkumulátort. Ugyanakkor az akkumulátorok újrahasznosításában is hasznos lehet a rendszer: az elemeire szedett akkucsomagok egyes celláiról gyorsan megállapítható, hogy mennyi idejük van még hátra, így ennek tudatában dönthetnek az újrahasznosítás vagy az újrafelhasználás mellett. A módszerről többet is megtudhat az alábbi videóból: https://www.youtube.com/watch?v=GcdrbCfwr-8 Fotó: Toyota

Egy új megoldás megkönnyíti az ablakmosófolyadék utántöltését

2019.04.05.
Csaknem minden autós számára ismerős, amikor az ablakmosótartály utántöltésekor a folyadék egy része mellé megy, s a motortéren keresztül a padlóra csepeg le. Ennek megelőzésére az új ŠKODA modellek ablakmosótartálya innovatív zárófedelet kap, amely „Simply Clever” megoldásként egyetlen mozdulattal tölcsérré alakítható, a mosófolyadék kényelmes és pontos utántöltését téve lehetővé. A zárófedelében tölcsérrel ellátott ablakmosótartály elsőként a ŠKODA SCALA sorozatban jelenik meg, az új kompakt modell májusban érkezik a márkakereskedőkhöz. A jövőben az új nagyvárosi SUV-modell ŠKODA KAMIQ családban, illetve további sorozatokban is feltűnik ez a „Simply Clever” megoldás, de Eredeti Skoda Tartozékként a cseh gyártó minden járművéhez megrendelhető majd. „Simply Clever” megoldások – Ötletek sokasága, amelyek mércéül szolgálnak A „Simply Clever” gondolat 2003-ban a Frankfurti Autószalonon bemutatott ROOMSTER Concept Car tanulmány kapcsán született meg, s igen kedvező fogadtatásra leltek az olyan ötletes felszereltségi részletek, mint a hosszirányban állítható hátsó ülés vagy az elforgatható első ülések. E pozitív visszajelzés nyomán a ŠKODA mérnökei újabb és újabb ötletes megoldásokat fejlesztettek ki, s az ajtóban elhelyezett esernyő vagy épp a tanksapkafedél időközben gumiabroncs-profilmélységmérővel is kiegészült jégkaparója mára egyaránt igazi klasszikussá vált. Mindeközben már több mint 60 „Simply Clever” ötlet szerepel a kínálatban köztük az ajtók hulladékgyűjtőivel, a belső visszapillantó tükör feletti szemüvegtartóval és az ajtók külső peremvédőivel. Ne feledkezzünk meg azonban a minden ajtóban rendelkezésre álló palacktartókról, a középkonzol Easy Open pohártartójáról vagy az utasülés belső oldalán elhelyezett, s a vezető számára könnyen elérhető irattartó hálóról sem. Ugyancsak praktikus megoldások a láthatósági mellények minden utas számára kézre eső elhelyezése, illetve az integrált vállfák és a lehajtható asztalkák. Mindemellett a csomagtérben szatyorakasztók, az A-oszlopokon pedig parkolójegytartó könnyítik az autós mindennapokat.  
Címkék: 

VW: teljes gázzal az elektromosság felé

2019.04.04.
Szerző: Heimer György A következő évtizedben a korábban közölt 15 millió helyett mindaz 20 millió darab körül alakulhat, s így a villanyhajtású járművek aránya 2023-ig legalább 40 százalékra bővül a cégcsoport kínálatában. Ugyancsak mellbevágó szám, a VW 2023-ig nem kevesebb, mint 30 milliárd eurót fordít az elektrifikálásra. Az újgenerációs négykerekűek első darabjait már az idén gyártásba veszik: az Audi e-tron sorozat első típusa már forgalomba is került, jön a Porsche elektromos sportkocsija, a Taycan, s az ígéretek szerint az év második felében bemutatkozik a népautónak szánt VW ID sorozat elő tagja. Közbevetőleg e ponton azért érdemes megjegyezni, hogy a jelenlegi húzómodellnek számító Golf nyolcadik nemzedékének ugyancsak őszre ígért leleplezését elhalasztják 2020 elejére. Cégmagyarázatok szerint amiatt, hogy az autós publikum figyelemét teljes egészében az ID megismertetésére akarják összpontosítani az őszi frankfurti autó kiállításon. Egyes hírforrások azonban tudni vélik, hogy a késés hátterében kényszerű okok húzódnak: az új Golf fedélzeti elektronikájának fejlesztése több időt követel. Bármi is legyen az akadály, annyi bizonyos, hogy a VW történetének alighanem legnagyobb átállására készül. Nem csupán arról van szó, hogy bővíti az elektromos platformra épülő járművek számát, hanem egyúttal átfogó dekarbonizációs program veszi kezdetét. Ahogy Diess vezérigazgató fogalmazta: a konszern széndioxid-semleges egyensúlyra törekszik. Az a cél, hogy a párizsi klímaegyezmény jegyében 2025-ig a járműflotta karbon lábnyoma – teljes életciklusra vetítve, a 2015 évi értékekhez viszonyítva – 30 százalékkal csökkenjen. Az elektromos offenzíva középpontjában a moduláris platform (Modulare Elektrifizierungsbaukasten – MEB) áll – tűnik ki a VW ismertetőjéből. Ez többi között azt jelenti, hogy az irdatlan gyártási és fejlesztési költségek csökkentése érdekében a márka hajlandó megosztani külső gyártokkal, akár a konkurensekkel is, a MEB padlólemez alkalmazását. Ilyen együttműködésről rebesgetnek a Forddal, de minap az is nyilvánosságra került, hogy a MEB-modult elsőként egy kis aacheni startup cég, az eGO Mobile használhatja majd elektromos kisautóihoz. Az elektromobilitás nem kevésbé sarkalatos eleme a töltőhálózat gyors ütemű fejlesztése. EU-szinten csupán az infrastrukturális háttér megteremtése több milliárd eurós beruházást követel. A VW mostani közlése szerint az úgynevezett IONITY program keretében, a kooperációs partnerekkel együtt, 2020-ig 400 gyorstöltő állomást helyeznek üzembe a vén kontinens legforgalmasabb közútjai és autópályái mentén. Ezek közül 100 töltőállomást Németországban telepítenek, így ott már 120 kilométerenként áll majd rendelkezésre töltési lehetőség (nem is említve a többi autógyártó hasonló programjait). Mindemellett a VW új leányvállalata, az Elli (Electric Life) otthoni töltésre szolgáló, zöld árammal működő fali töltőket is kínál, elsőként Németországban, de remélhetően valamikor később nálunk is. Mindent együttvéve a végső cél azonban a történelem megismételése – mutatott rá Dalnoki Balázs, a Porsche Hungaria márkaigazgatója a hétvégi AMTS autó kiállításon. Ahogy annak idején a Bogár egy olcsó és népszerű közlekedési eszközzé vált a második világháború után romba dőlt Európában, ugyanígy akarja a VW mindenki számára olcsóvá tenni a villanyautózást. Ahogy a VW reklámszlogen hirdeti: „Nem milliomosoknak, hanem millióknak gyártunk majd e-autót.
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója