Dakar: Szalayék nem folytathatják

2018.01.10.
"Nagyon sajnálom, mert 2004 óta nem fordult elő, hogy a csapat kiesett volna a Dakaron, de az idén sajnos bekövetkezett" - nyilatkozta Szalay az Opel Dakar Team honlapjának. Hozzátette: miután a negyedik szakaszon - amelyen nem értek célba - rengeteg ellenőrző pontot kihagytak, a versenyigazgatóság úgy döntött, hogy kizárja őket. "Bár nem örültünk neki, teljesen jogos döntésnek tartjuk és elfogadtuk" - mondta a magyar versenyző, aki bízott abban, hogy büntetéssel ugyan, de engedélyt kapnak a küzdelem folytatására. A verseny szerdai, ötödik szakaszán az autósok között a francia Stephane Peterhansel győzött, így növelte előnyét az összetettben. A 13-szoros Dakar-bajnok és címvédő Peterhansel közel öt perccel előzte meg a második helyen végző riválist, és összetettben már több mint harminc perccel vezet a Carlos Sainz, Lucas Cruz spanyol páros előtt. A motorosoknál a spanyol Joan Barreda Bort nyerte meg a szakaszt, míg az összetettben élen álló, a szakaszt az ötödik helyen befejező francia Adrien van Beveren előnye csökkent fő riválisaival, a szakaszon és összetettben is dobogós helyen lévő osztrák Matthias Walknerrel, valamint az argentin Kevin Benavidesszel szemben. Az egyetlen még versenyben lévő magyar, a motoros Dési János a szerdai etapot a 75. helyen fejezte be, és összetettben a 76. helyen áll.

A Brüsszeli Autószalonon debütál az új Tourneo-család

2018.01.10.
A kínálat csúcsát jelentő nyolc/kilencüléses Tourneo Customot új, látványos orrkialakítás jellemzi; az autó vadonatúj, prémium kivitelű kabinjában – a szegmensben egyedülálló megoldásként – a hat különálló hátsó ülés akár konferencia-elrendezésben is beállítható. A legnagyobb méretű Tourneo személyszállító már megrendelhető a márkakereskedésekben. Az öt- és hétüléses változatokban is megvásárolható Tourneo Connectben jelenik meg először a vadonatúj, üzemanyag-takarékos 1,5 literes EcoBlue dízelmotor és a nyolcfokozatú automata sebességváltó kombinációja, akárcsak az 1,0 literes EcoBoost benzinmotor hengerlekapcsolási technológiája. A manuális kapcsolású változatokba alapáron hatfokozatú sebességváltó kerül. Az autó hangulatát kívül az új, stílusos orrkialakítás, belül pedig a megújult utastéri kárpitozás teszi különlegessé. A kompakt, ötüléses Tourneo Courier megújult motorokat, hatfokozatú manuális sebességváltót, SYNC 3 technológiát és frissebb orrkialakítást kínál. Az új Tourneo Courier és Tourneo Connect modellek 2018 közepétől lesznek kaphatók.

Angol terepjáró, román sofőr, magyar rendőr

2018.01.10.
Egy román férfi 2018. január 9-én 10 óra körül egy angol forgalmi rendszámú Land Rover személyautóval akart belépni az országba Ártánd Közúti Határátkelőhelyen. A jármű ellenőrzése során az egyenruhások megállapították, hogy a gépkocsi szerepel a Schengeni Információs Rendszerben, azt az angol hatóság körözi. A rendőrök előállították a sofőrt a Biharkeresztesi Rendőrőrsre, a körözött terepjárót pedig lefoglalták.

Drágul a benzin

2018.01.10.
Az emeléssel a benzin átlagára literenként 362 forintra nő. A benzin ára legutóbb január 5-én változott, 2 forintos emeléssel 360 forintra nőtt, a gázolaj literje ugyanekkor 4 forintos emeléssel 373 forintra drágult. Az autósok 50 forintos különbséget is tapasztalhatnak az egyes töltőállomások árai között. A benzin ára 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012. január közepén volt a legdrágább, átlagosan 449 forint.

Autólopás! MWA-057 VW Passat kombi

2018.01.10.
Lopott autó a www.autovadasz.eu weboldal bejelentése alapján. -Rendszám: MWA-057 -Gyártmány: Volkswagen -Típus: Passat Variant -Kivitel: kombi -Gyártási év: 2014 -Motorszám: CFFK61195 -Alvázszám: WVWZZZ3CZFE038519 -Szín: pezsgôszín -Lopás időpontja: 2018 január 3 -Lopás helyszíne - város: Budapest -Kerület: XXII. -Utca, házszám: Kereszthegy utca 2.

Autólopás! BH 13 EXA Peugeot 508 - fekete

2018.01.10.
Lopott autó a www.autovadasz.eu weboldal bejelentése alapján. -Rendszám (román): BH 13 EXA -Gyártmány: Peugeot -Típus: 508 -Gyártási év: 2012 -Motorszám: VF38DRHH8CL068723 -Alvázszám: PSARH0210DYZE4050379 -Szín: fekete -Lopás időpontja: 2018 január 5 -Lopás helyszíne - város: BUDAPEST -Kerület: XIX. -Utca, házszám: KISFALUDY, 151

Autólopás! MAD-321 Skoda Fabia - zöld

2018.01.10.
Lopott autó a www.autovadasz.eu weboldal bejelentése alapján. -Rendszám: MAD-321 -Gyártmány: Skoda -Egyéb típus: 5J -Típus: Fabia -Gyártási év: 2011 -Motorszám: CGP078965 -Alvázszám: TMBEH2516B3014398 -Szín: zöld -Lopás időpontja: 2017 december 10 -Lopás helyszíne - város: Budapest -Kerület: II. -Utca, házszám: Tárogató út 74. -Megjegyzés: A lopás időpontja igazából 2017.12.10. este 21.30 és 2017.12.13-a reggel 8.00 közé esik. Nem tudom pontosan.72-es szám felé eső részen parkolt

Oroszlánkölyök

2018.01.10.
Az új szegmenst jelentő TGE megjelenésével az MAN 3-44 tonna össztömegig kínál megoldást az áruszállítás területén. Ezen belül is a TGE számos kivitelben készülhet, a rengeteg variációban felépítményezhető alvázastól a legnépszerűbb dobozos furgonok át a személyszállító kisbuszig. A dobozos kivitelek három karosszéria-hosszal és szintén három különböző magassági kivitelben készülnek. A hossz tekintetében 6, 6,8 valamint 7,4 méter, a magasságot illetően 2,34, 2,57 és 2,8 méteres lehet. A legnagyobb ilyen dobozos kivitel raktere 18,4 köbméter, ami egészen kimagasló ebben a kategóriában, amíg a személyszállításra alkalmas kivitelek a népszerű, és még B kategóriás jogosítvánnyal vezethető 9 személyes variációtól az akár 18-20 fős kisbuszig terjedhetnek. A zárt karosszériával rendelkező kivitelekhez a gyártó megrendelésre kis energiaigényű nagy hatékonyságú LED fényforrásokat szerel. A motorok tekintetében több teljesítményszint érhető el, de mindegyik erőforrás új fejlesztésű, nagy igénybevétel elviselésére képes 2 literes, soros négyhengeres dízelmotor, természetesen Euro6-os környezetvédelmi besorolással. A teljesítményszintek, a felhasználó igényeinek függvényében 102, 122, 140 lóerő, a legerősebb választható erőforrás pedig 177 lóerős. A nagy nyomaték leadására képes négyhengeresekhez kétféle sebességváltó rendelhető, vagy hatfokozatú manuális, vagy nyolcfokozatú automata váltó. A mai, kisáruszállítók felhasználásával kapcsolatos igények és variációk is meglehetősen szerteágazóak, hiszen az építőiparban is alkalmaznak ilyen, alacsony össztömegű járműveket számos felépítménnyel. Annak érdekében, hogy minél szélesebb felhasználói kör számára nyújtson jó megoldást az MAN, az új TGE rendelhető elsőkerék-, hátsókerék és összkerék-hajtással is. A fentiekből is látszik, hogy a fejlesztők egy rendkívül flexibilis, számos variációban és kivitelben rendelhető járművet álmodtak meg, kiszolgálandó a 3-5,5 tonna teherbírási kategóriában a felhasználók nem kevésbé szofisztikált igényeit. Ugyan relatíve kis kategóriájú járművekről beszélünk, az MAN ebben a szegmensben is kiemelten kezeli a biztonságos közlekedés kérdését. A kötelező vezetéstámogató és biztonsági berendezések mellett minden TGE rendelkezik EBA (Emergency Brake Assist) vészfékező rendszerrel. A berendezés felismerve a jármű előtti akadályokat segít a sebesség hatékony csökkentésében, városi alacsony tempónál le is fékezi a járművet. A biztonságos közlekedés igényének szem előtt tartásával az MAN kifejezetten a kishaszon-járművek vezetők részére is kínálja az MAN ProfiDrive csomagját, amely vezetéstechnikai, takarékos-vezetési, vagy akár rakományrögzítési kurzusokat is tartalmaz. Amíg a tavalyi szakkiállításon csak csodálni lehetett az új modellt, idén őszig kellett várni arra, hogy azt a maga valójában is kipróbálhassák a tehergépjárműves szaksajtó avatott képviselői. Először Katalónia változatos útjain nyílt lehetőség vezetni a TGE-t kora ősszel, és alig egy hónap után két kipróbálható modell Magyarországra is megérkezett. A hazai igényekhez jobban igazodó rövidebb karosszériás, magas zárt felépítménnyel készült változatot választottunk, emellett egy platós jármű is rendelkezésre állt. A járműbe közepes teljesítményszitű, 140 lóerős motor került, ami kiváló dinamikával mozgatta a legfeljebb 3 tonna össztömegű járművet. Mindehhez a rendkívül pontosan és könnyen kapcsolható hatfokozatú sebességváltó nyújtott segítséget. A váltókar közel a kis átmérőjű, jó áttételezésű és fogású kormánykerék mellett kapott helyet, így kezelése rendkívül kényelmes. Az vezetőülés testsúlyhoz állítható rugós kivitelű, ergonómiai kialakítása elsőrangú, a kétoldali könyöktámasz teszi komfortosabbá az utazást. A vezető elhelyezkedése kiváló, jó a kilátás a járműből, amelyet az osztott, nagyméretű, fűthető, elektromosan állítható külső visszapillantó tükrök is segítenek. A vezetőoldali lábtér éppen megfelelő, a versenytársakhoz viszonyítva meglehetősen komfortos a vezetőállás, még magasabb termetű, hosszabb lábú vezető esetén is. A háromszemélyes kivitelnél, a kísérő és a harmadik utas is külön ülést kapott, még a középső hely is relatíve kényelmesnek mondható. A kísérők ülése alatt, azok üléslapját felhajtva nagyméretű tároló rekesz található. A jármű vezetését számos, a kötelezőkön túl beszerelt vezetéstámogató rendszer segíti. A legfontosabb ezek közül a távolságkövető tempomat, az automatikus vészfékező rendszer, a visszagurulás-gátló, a holttérfigyelő mindkét oldalon és a sávtartó asszisztens. Ha a jól méretezett külső tükrök egy parkolási manővernél nem lennének elegek, tolatóradar, hátsó kamera és parkoló asszisztens is segíti a vezetőt a szűk helyeken történő manőverezés közben. Az új TGE-be rendelhető multimédiás eszköz is, a műszerfal közepén elhelyezett nagyméretű színes kijelzővel. Itt található a navigációs berendezés, a rádió, a kihangosító. A berendezéshez számos külső eszköz is csatlakoztatható. Nagyon ötletes, hogy amikor a vezető a kezét az érintőképernyő fölé helyezi, további menüsor jelenik meg a kivetítőn. A jármű fő menüje, valamint a tempomat, a kihangosító és a médiarendszer a kormányról is vezérelhető. A kipróbált modell egy jobb oldali, kézi működtetésű tolóajtóval és hátul kétfelé, akár 270 fokban nyitható dupla ajtóval rendelkezett. A hátsó ajtó kezelése is egyszerű, a karosszéria mellé nyitott ajtókat a doboz oldalán elhelyezett mágneses ütköző bakok tartják a helyükön. Jó szolgálatot tesz a raktér led-es világítása és a rendelhető csúszásgátlós alsó burkolat. A kipróbált példányt elsőkerék-hajtással szerelték, hátul laprugókon nyugszik a merevtengely. Ezzel együtt kiváló a jármű irányíthatósága, utazási komfortja is jó, nem pattog, még annak ellenére sem, hogy nem teljes terheléssel használtuk a TGE-t. Aki esetleg komoly hasonlóságot vél felfedezni a járműről készült képeket nézegetve a Volkswagen Crafter járművekkel nem optikai csalódás áldozata. Mindkét márka kisáruszállítói a VW lengyelországi gyárában készülnek, így műszaki paramétereikben rendkívül hasonlatosak egymáshoz. Itthon nem annyira jellemző, de tőlünk nyugatra rendkívül fontos egy áru- vagy személyszállítással foglalkozó vállalkozás megjelenése, megítélése. Ennek egyik felismerhető jegye a jellemzően azonos típusból kikerülő járműflották használata. Sőt a partnerek olykor meg is követelik azt, hogy milyen gyártmányú kocsik jelenjenek meg a beszállítók flottáiban. A TGE kibővíti ezeket a lehetőségeket, hiszen a kiskategóriás haszonjárműveknél megjelent típus jó kiegészítője lehet egy amúgy MAN járművekkel dolgozó vállalkozás flottájának. A TGE a hazai piacon az újév elejétől rendelhető, ekkortól vezetik be Magyarországon. 

Jön a megújult BMW 2-es Active Tourer és Gran Tourer

2018.01.10.
2014 és 2017 között a BMW 2-es Active Tourer és a BMW 2-es Gran Tourer változatból több mint 380 000 darab készült. A modellcsalád legnagyobb piaca Németország, Kína és Európa volt eddig, a vásárlók több mint 70 százaléka új ügyfélként csatlakozott a márkához. Az új BMW 2-es Active Tourer és az új BMW 2-es Gran Tourer legszembetűnőbb újításai közé tartozik az első lökhárító három részre osztott légbeömlője és a jelentősen megnövelt hűtőrács. A nagyobb, 90 milliméter keresztmetszetű kipufogóvégeket viselő hátsó lökhárító a modellpáros szélességét hangsúlyozza, ráadásul a négyhengeres erőforrással szerelt modellek mostantól kivétel nélkül dupla kipufogóvéggel gurulnak le a gyártósorról. Az új BMW 2-es Active Tourer és az új BMW 2-es Gran Tourer hamisítatlan sportosságáról az M Sport felszereltségi csomag gondoskodik. Az exkluzivitást két új karosszéria-fényezési árnyalat (Sunset Orange narancsmetál és Jucaro Beige elegáns bézsmetál), illetve hat új könnyűfém keréktárcsa-garnitúra fokozza. Az új BMW 2-es Active Tourer és az új BMW 2-es Gran Tourer sebességváltójának elektronikus előválasztó karja mostantól kétféle technológiát vezérelhet: a modellpároshoz a nyolcfokozatú Steptronic automataváltó mellett a hétsebességes duplakuplungos Steptronic automataváltó is elérhetővé válik. A dupla ikergyűrű-motívummal helyzetjelző első fényszórók az opcionális extrafelszereltség részeként LED-technológiával és elvakítás-mentes fényvezérlő funkcióval dolgozó, adaptív LED-technológiával is elérhetők. Az első fényszórók mellett az opcionális extrafelszereltség részeként elérhető LED-technológiás ködlámpák kialakítása is új. A modellpároshoz elérhető legkorszerűbb, széleskörű finomításokon átesett benzines és dízelüzemű erőforrások többek között új turbófeltöltési technológiát, magasabb üzemanyag-befecskendezési nyomást, még tovább optimalizált hőelvezető rendszert, új kiegyenlítő tengelyt és könnyebb főtengelyt kaptak, a két modell teljesítmény-tartománya 80 kW / 109 lóerőtől 170 kW / 231 lóerőig terjed. 2018 márciusától az új BMW 2-es Active Tourer és az új BMW 2-es Gran Tourer dízelmotorjainak kipufogógáz-kezelő technológiája a részecskeszűrő mellett nitrogénoxid-megkötő katalizátort és AdBlue adalékanyag-befecskendezéssel dolgozó SCR rendszert (Selective Catalytic Reduction – Szelektív Katalitikus Redukció) is magába foglal. A BMW TwinPower Turbo technológiával dolgozó, négyhengeres dízelmotorok mindegyikét mostantól két turbófeltöltő egészíti ki. A plug-in hibrid hajtáslánccal felszerelt BMW 225xe iPerformance Active Tourer modell egyetlen feltöltéssel 45 kilométer tisztán elektromos meghajtást kínál, miközben maximális rendszerteljesítménye 165 kW / 224 lóerő. A hatfokozatú manuális váltó és a nyolcfokozatú Steptronic automataváltó mellett két motorváltozat esetében a vadonatúj, hétfokozatú duplakuplungos Steptronic automataváltó is megjelenik a palettán. A technológiát a BMW 220i modellhez az alapfelszereltség részeként kínálja a bajor gyártó, míg a BMW 225i xDrive és a BMW 220d modellekhez a nyolcsebességes Steptronic automataváltó társul. A BMW az új modellpáros mindegyik tagját a BMW iDrive operációs rendszer legkorszerűbb generációjával szereli fel. Az opcionális extrafelszereltség részeként elérhető navigációs rendszerrel kiegészítve a nagyfelbontású, 6,5” vagy 8,8” képernyő-átmérőjű központi kijelző ráadásul érintőképernyőként is működtethető. A hangvezérlés és az érintés-érzékeny Touch Controller ugyancsak elérhető opció. Az új BMW 2-es Active Tourer és az új BMW 2-es Gran Tourer a BMW ConnectedDrive szolgáltatás-paletta innovációinak köszönhetően kivételesen átfogó járműkapcsolati lehetőségeket kínál. Elérhetők többek között a valós idejű forgalmi információk (RTTI – Real Time Traffic Information), a pontos célba érkezéshez szükséges indulásra figyelmeztető jelzések, az úti cél megosztására szolgáló Share Destination alkalmazás funkciói és a Microsoft Exchange széleskörű lehetőségei is. Az opcionális extrafelszereltség részeként elérhető, egyszerre akár tíz készülék csatlakoztatását is lehetővé tevő WiFi hotspot és a vezeték nélküli okostelefon-töltés ugyancsak megrendelhető, az Apple CarPlay előkészítésnek köszönhetően pedig az Apple iPhone számos funkciója könnyedén, vezeték nélkül elérhető. Az új BMW 2-es Active Tourer és az új BMW 2-es Gran Tourer modellpároshoz elérhető vezetést támogató rendszerek között a Stop & Go funkcióval dolgozó aktív tempomat (Active Cruise Control with Stop & Go) is megtalálható, amely egészen 140 km/órás sebességig képes automatikusan, biztonságos követési távolságban tartani a forgalom tempóját. A torlódás-asszisztens (Traffic Jam Assistant) eközben a 0 – 60 km/óra közötti sebességtartományban nem csupán mindvégig megtartja az autó előtt haladó jármű mögött kijelölt követési távolságot, de ha kell, teljesen magától állóra is fékezi, majd újra mozgásba hozza az autót. Mindkét vezetést támogató rendszer az opcionális extrafelszereltség részeként elérhető Driving Assistant Plus csomag része.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója