23 métert zuhant a hídról a sofőr, és csodával határos módon megúszta

2020.02.21.
A 24 éves Jeremiah Cribb egy Rowan megyét átszelő autópályán haladt, amikor meglátott egy elakadt autót a belső sávban - írták a helyi lapok a szerda hajnalban történt balesetről. Cribb elmondta, hogy megállt segíteni, kiszállt a kocsiból, de hirtelen észrevette, hogy egy nyerges vontató száguld feléjük, ezért átugrott a szalagkorláton, nehogy elüsse. Azt gondolta, hogy a két menetirányt elválasztó füves sávra érkezik, ehelyett azonban lezuhant a Yadkin-folyó hídjáról, egyenesen egy homokpadra, 23 méteres mélységbe. "Amikor észrevettem, hogy a teherautó mindjárt nekimegy a kocsinak, ami aztán meg is történt, hirtelen reagáltam. Vaksötét volt, azt hittem, az elválasztó sávra ugrom, ehelyett jött a szabadesés" - mesélte. Az egyik salisbury-i tűzoltó, Jacob Vodochodsky kötélen leereszkedett hozzá. Először azt hitte, Cribb lebénult, kiderült azonban, hogy lábra tud állni. Kicsit szédült és nehezen kapott levegőt, de magára tudta venni a hámot, amellyel biztonságosan felhúzták. "Csodával határos az egész. Nem tudtuk volna elképzelni, hogy egy ekkora esés ilyen szerencsésen végződhet" - mondta el Nicholas Martin helyi tűzoltóparancsnok. Cribbnek eltört három bordája és az egyik tüdeje is megsérült, néhány napig kórházban kell maradnia.
Címkék: 

Teljes útlezárás van érvényben az M7-es autópályán

2020.02.21.
Eddig tisztázatlan körülmények között 2020. február 21-én 13 óra körül az M7-es autópályán a Balaton felé, Baracska térségében a 34-es kilométerszelvénynél egy kamion a szalagkorlátnak ütközött majd felborult. A műszaki mentés és a helyszínelés idejére a rendőrök a balesettel érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták. Az autópálya forgalmát a 30-as kilométerszelvénynél a 7-es számú főútra terelik.

Egyetlen applikáción a városi közlekedés közkedvelt formái

2020.02.21.
Mit kell tudni a MaaS4EU applikációról? A budapesti applikáció a Toll Service által vezetett k+f (Horizon 2020) projekt eredményeként jött létre, amely egységes felületen – integrált mobilitási platformon – keresztül biztosítja a különféle közlekedési szolgáltatások, valamint a legideálisabb útvonal-alternatívák megtervezését. Különlegességét az adja, hogy a platformba a közösségi szolgáltatókon kívül piaci alapon működő cégek is bekapcsolódtak. A Play Áruházból, illetve az AppStore-ból letölthető alkalmazásban a regisztráció során a felhasználók néhány kérdés megválaszolásával megadhatják a preferált közlekedési módokat, beállíthatják a maximális gyaloglási távolságot, és egyéb információkat adhatnak meg annak érdekében, hogy az útvonaltervező a megadott igényeknek megfelelő alternatívákat kínáljon. Az alkalmazás az útvonaltervezésen túl mobilitási csomagok megvásárlására is lehetőséget biztosít. A napi, heti és havi csomagok közösségi közlekedési szolgáltatást, kerékpár- és autómegosztó szolgáltatást, valamint taxiszolgáltatást tartalmaznak a választott csomagtól függően. A rendszer a felhasználó igényeit leginkább kielégítő csomagokat ajánlja fel. A felhasználó a kiindulási hely és az úti cél megjelölését követően olyan útvonaltervek közül tud válogatni, melyeket a megadott közlekedési preferenciák és/vagy a megvásárolt mobilitási csomag aktuális egyenlege alapján állít össze az alkalmazás. Az útvonaltervek a térképen követhetőek, a becsült utazási és várakozási idő az adott útvonalterv mellett látható. Az applikációnak köszönhetően nem szükséges több, különböző közlekedési alkalmazás használata egy adott út megtervezéséhez, mivel a MaaS4EU applikáció valós idejű információk alapján számos opciót kínál. A felhasználók – a választott csomag érvényességétől, tartalmától és az aktuális egyenlegtől függően – az alkalmazáson keresztül tudnak kerékpárt bérelni, környezetbarát GreenGo autóval közlekedni vagy taxit rendelni. A közösségi közlekedési szolgáltatást a BKK, a kerékpármegosztást a MOL Bubi, az autómegosztást a GreenGo, a taxi szolgáltatást pedig a CityTaxi biztosítja. „A projekt tavasszal lép a következő fázisába a mobilalkalmazást használók tapasztalatainak, közlekedési szokásainak kiértékelésével, az adatok feldolgozásával” – mondta Bartal Tamás, a Nemzet Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. vezérigazgatója. Mit kell tudni a MaaS4EU projektről? Mobility as a Service for EU (MaaS4EU) elnevezésű nemzetközi kutatásfejlesztési projekt az egységes európai közlekedési piac létrejöttét tűzte ki célul. A 3,7 millió eurós (átszámítva: több mint 1,2 milliárd forintos) költségvetéssel 2017 júniusában elindított projektben 17, különböző területről és országból érkező szervezet vesz részt. Miközben a projektben nincsenek benne olyan jelentős uniós államok, mint Franciaország és Spanyolország, addig hazánk – a régióból egyedüliként – több szervezettel/céggel is képviselteti magát benne. Magyarországon kívül csak az Egyesült Királyság bír nagyobb jelenléttel a projektben, amely három kiemelt európai nagyvárosra – Budapestre, Luxembourgra és Manchesterre – összpontosul. A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató leánycége, a Toll Service Zrt. 2018. december 1-én csatlakozott a projekthez. A közlekedési szolgáltatók, különféle hatóságok, oktatási szervek, informatikai cégek és kutatócsoportok alkotta konzorciumok célja a közösségi közlekedésre szánt források hatékonyabb felhasználása, a környezeti terhelés csökkentése, a lakosság jobb mobilitása (a nagyobb biztonság és megbízhatóság, valamint a forgalomtorlódások csökkentése által), továbbá a környezetkímélő közlekedési eszközök gyorsabb elterjedése, az országhatárok átjárhatóságának megkönnyítése. A Toll Service a kutatás eredményeit felhasználva a platform bővítését tervezi további szolgáltatók csatlakozásával.  

Döbbenetes átalakulás a Volkswagennél

2020.02.21.
A Volkswagen-csoport és maga a márka is markáns átalakuláson megy át, ami azzal jár, hogy átstrukturálják a 35 milliárd eurós forgalmú alktrészgyártó-üzletágat is, azzal, hogy a VW jövőjét jelentő elektromos autók kerülnek a középpontba. Csakis a villany? Az Év Zöldautója 2020 díjra jelölt Volkswagen ID.3 szabja meg az új irányt, a Golf méretű kompakt nyáron már a hazai utakon is feltűnik. Az ID.3 számos hagyományos alkatrészt hordoz, vannak ajtajai, ülései és kerekei, ugyanakkor hajtása eltér a szokásostól, teljesen elektromos. Honnan az elektromos alkatrészek? A Volkswagen nem kíván idegen beszállítótól függeni, saját maga gyártja az ennek megfelelően átalakított és felújított salzgitteri motorgyárban a villamos hajtáshoz elengedhetetlen elektromos alkatrészeket. Sőt, a Volkswagennél tovább mentek, kis szériában akkumulátorcellákat is előállítanak. Ha minden jól megy, 2023-ban már termel a Northvolttal együtt fejlesztett salzgitteri, évi 16 gigawattóra kapacitást előállítani képes új gyár. Schmall elmondta, hogy látványos és mélyreható fejlődésen megy át a salzgitteri üzem, amely mintapéldául szolgál majd az egész csoporton belül, sőt, az egész német autóiparban. A túlélés és a fejlődés záloga szerinte három dolog: először is meg kell feleltetni a belső égésű motorokat az Euro 7 károsanyag-kibocsátási norma előírásainak. Másrészt fel kell készíteni a motorgyárakat több benzines és kevesebb dízelmotor előállítására, harmadrészt pedig erőteljesen fel kell gyorsítani a villanymotor-gyártást. Új üzletág, új kihívások Hároméves előkészítés után jött létre 2019 januárjában a Volkswagen alkatrész-üzletága, amely a világban szanaszét 47 helyszínen mintegy nyolcvanezer dolgozót foglalkoztat. Lengéscsillapítótól féltengelyig, lengőkartól kormányrúdig rengeteg mindent gyártanak. A szervezeti egység fő feladata ugyanakkor évi mintegy tízmillió belső égésű motor és ahhoz kapcsolódó váltómű összeszerelése. Azt azonban a Volkswagennél is jól tudják, hogy ez a termékcsoport lemenő ágban van, 2040-ig úgy kell majd fokozatosan leépíteni ezeket a kapacitásokat, hogy közben a vállalat bevétele ne apadjon. Nem kis feladat! Iparági információk szerint ma a Volkswagen alkatrész-üzletága 4-5 százalékos nyereségkulccsal dolgozik, a termékcsoporttól függően. Az elkövetkező négy év során jövedelmezőségi szempontok miatt a dolgozók egy tizedének nem hosszabbítják meg a munkaszerződését, de az erős német szakszervezetek és munkaerőpiaci paktumok a következő évtizedben nem teszik lehetővé a dolgozók tömeges szélnek eresztését. Schmall a lapnak nem erősítette meg a jelenlegi haszonkulcs értékét, de azt elárulta, hogy a VW vezetése 6 százalékos marzsot vár el az általa vitt üzletágtól. Úgy véli, hogy bár a beszállítóik többsége nehezen tudja majd 10 százalék nyereség fölé vinni az eredményét a villanyautókra történt átállást követően, a Volkswagennek ez sikerülhet. Kifejtette, hogy 2025-re a kasseli gyár már több mint egymillió villanymotort állít elő, amellyel a Volkswagent a piac egyik legjelentősebb villanymotor-beszállítójává teszi. Ilyen volumennel pedig irányítani lehet az iparági trendeket - véli Thomas Schmall. Hozzátette, ehhez a Volkswagen hatalmas mennyiségű pénzt szervez át, csak a villamosítási üzletágra 3,6 milliárd eurót költ 2023-ig. Ez azt is jelenti, hogy már termékek és üzletágak nem, vagy kevesebb pénzt kapnak. Létfenntartó kapcsolatok Hogy ne szenvedjenek csorbát az eddig elért eredmények, a Volkswagen együttműködésekre kényszerül. Így lépnek szövetségre a japán NSK-val, hogy közösen gyártva a kormányzáshoz szükséges alkatrészeket, pénzt takarítsanak meg. A felszabaduló erőforrásokkal a Volkswagen tovább fejlesztheti vezeték nélküli kormányrendszereit, hogy közelebb jusson az önvezető technológiák mindennapi bevezetéséhez. Az NSK-üzletet továbbiak követik majd, úgy tudni, a csoport üléseket gyártó vállalata, a Sitech is fókuszba kerül. Egy további együttműködés lehetővé tenné, hogy a Volkswagen a jövőben az ülések gyártása helyett olyan megoldásokra koncentráljon, amelyek a teljesen automatizált járművekben helyet foglalók kényelmét és biztonságát szolgálják. Schmall elárulta, hogy folynak a tárgyalások cégekkel, de még nem választották ki a megfelelő partnert a Sitech számára. A hagyományos termékcsoportok mellett teljesen újakra is koncentrál a konszern, ilyen például a használt akkumulátorok újrahasznosítása vagy a mobil energiaértékesítési pontok és hálózatok kérdése. A jövő nemcsak elkezdődött, hanem minden egyes nappal újra elkezdődik. B. Cs.  

Növekvő árbevétel mellett csökkent a Rába Csoport nyeresége 2019-ben

2020.02.21.
A nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) alapján készült beszámoló szerint a tavalyi árbevétel több mint kétharmada származik export értékesítésből. 2019 utolsó negyedévében a vállalat 11,859 milliárd forint árbevételt ért el, vagyis 14,9 százalékkal kevesebbet 2018-hoz képest. A negyedéves adózott eredmény 74,1 százalékkal esett 147 millió forintra. A jelentés szerint az eredményeket jelentősen befolyásolta a világgazdasági lassulás, mivel a Rába fontos külpiacai stagnáltak vagy visszaestek emiatt. Jelentősen befolyásolta az üzemmenetet, hogy a Honvédelmi Minisztériummal 2018-ban megkötött új keretszerződés 2019-re esedékes megrendelései elmaradtak. A gyártási költségeket növelték az emelkedő bérek és energiaárak - írták.   Az éves EBITDA (kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredmény) 3,45 milliárd forintra, az utolsó negyedéves 709 millió forintra csökkent. A különbség 2018-hoz képest mínusz 10,2 százalék, illetve 42,0 százalék. Az 1,34 milliárd forint éves üzemi eredmény 25,8 százalékos csökkenést, a 147,9 millió forint negyedéves üzemi eredmény 79,2 százalékos csökkentést jelent 2018-hoz, illetve 2018 azonos időszakához képest. Éves szinten a futómű üzletág üzemi eredménye 654 millió forintról 367 millió forintra, az alkatrész üzletágé 671 millió forintról 664 millió forintra, a jármű üzletágé 733 millió forintról 460 millió forintra csökkent. A gyorsjelentéshez kapcsolódó szerdai sajtóközlemény szerint a cég elnök-vezérigazgatója a versenyképesség növelésében látja a vállalat jövőjét. Pintér István szerint a külföldi piacok bizonytalansága felértékeli a rugalmasság, a hatékonyság, és a modernizáció jelentőségét. A Rába részvényeit a BÉT prémium kategóriájában jegyzik. A szerdai kereskedést 1155 forinton zárták a papírok, a keddi csúccsal azonos szinten. A Rába részvényei tavaly novemberben 1065 forinton érték el az éves minimumot, míg az utóbbi egy év legmagasabb értéke 1260 forint volt tavaly februárban.
Címkék: 

Megkezdte prágai működését a GreenGo magyar autómegosztó

2020.02.21.
Simon Capek, a GreenGo csehországi vállalatának igazgatója újságíróknak azt mondta, hogy három hónapon belül az igénybe vehető gépkocsik számát kétszázra emelik. A magyar cég csehországi vállalata mintegy húsz alkalmazottal fog dolgozni.   A kocsikat mobil applikáción keresztül lehet kölcsön venni. Egyelőre csak az úgynevezett szerviz-övezetben, amely a cseh főváros 1. és 2. kerületét, valamint a 3. és a 10. kerület belvárosi részeit foglalja magába. Összesen mintegy 35 négyzetkilométernyi területről van szó.   Prágában az applikációba cseh, angol és magyar nyelven lehet regisztrálni. A GreenGo-nak Prágában nincs központja, ahonnan a kocsik elvihetők lennének, illetve ahová vissza kellene vinni őket. Az applikációba bejelentkező személy a mobilján látja, hol található szabad gépkocsi, milyen az akkumulátor feltöltöttsége, tehát hány kilométert tud megtenni még az autóval. A cseh fővárosban már több olyan társaság is működik - például a re.volt, Anytime, Car4Way, Autonapul, Ajo.cz - amelyek az elektromos autók mellett elektromos kismotorokat és rollereket is kínálnak kölcsönzésre. Az érdeklődőknek jelenleg összesen mintegy ezer darab elektromos vagy hibrid meghajtású személygépkocsi áll a rendelkezésükre ezeknél a cégeknél. A közelmúltban a cseh Skoda Auto is bejelentette, hogy anyacégével, a német Volkswagennel közösen az idén szintén beindítja Prágában az elektromos autók megosztásos kölcsönzését. A kínálatban a Skoda Citigo iV modellek is szerepelni fognak.
Címkék: 

Körözött Audi luxusterepjárót fogtak a rendőrök

2020.02.21.
A kirendeltség munkatársai 2020. február 18-án körözött gépkocsik felfedése érdekében tartottak fokozott ellenőrzést illetékességi területükön. Az egyenruhások összesen 133 járművet ellenőriztek, melyek közül egy bizonyult körözött gépkocsinak. A rendőrök a határátkelőhely közelében lévő parkolóban lettek figyelmesek arra, hogy az egyik személygépkocsi hatósági jelzésein lévő karakterek az eredetitől eltérő jegyeket mutatnak. A szakértők bevonásával végzett vizsgálat eredménye alapján megállapították, hogy a gépkocsi mindkét szlovák honosságú hatósági jelzése hamisítvány. Kiderült továbbá, hogy az Audi Q7-est a Schengeni Információs Rendszerben a német hatóságok körözik. A rendőrség a további eljárás során felvette a kapcsolatot a körözést kibocsátó hatósággal.

Fontos határidő közeleg a kötelező biztosításoknál

2020.02.21.
„A biztosítással nem rendelkező hazai gépjárművek aránya az európai átlag alatt van” – állapította meg közleményében a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ). Összesen 1,1 millió gépjármű-tulajdonosról, köztük több mint 700 ezer személyautó üzembentartóról van szó, akinek kötelező gépjármű-felelősségbiztosítása (kgfb) továbbra is január elsejei évfordulós. A hazai, segédmotoros kerékpárok nélkül számított, és kötelező felelősségbiztosítással (kgfb) rendelkező gépjárműállomány már jóval túllépte az ötmilliós darabszámot és túlnyomó részük magántulajdonban lévő személygépkocsi. Ezek közül már csak nagyjából minden ötödik (22,89%) autós kgfb-szerződésének az évfordulója az év első napja. A személygépkocsik esetében még alacsonyabb az arány: közel 726 ezer jármű szerződése fordult az év végén a MABISZ adatai szerint. A tavalyi év végével az érintettek közül 141.836 gépjármű szerződése szűnt meg különböző okok miatt. A társaságok ezen belül - az értékesített gépjárművekkel együtt - csupán hatvannégyezer magánszemély által üzembentartott személyautó szerződését törölték év végével. Az év végén biztosítót váltók autóinak jellemzően öregebb az életkora, valamint magasabb a bónusz fokozata (mintegy háromnegyedük B10 besorolású), mint az éves átlag. Kgfb-díjuk ezért jóval alatta marad a teljes gépjármű állományénak, így a biztosítói ajánlatok közötti különbségek is kisebbek, mint más időszakokban. Mivel pedig az új ügyfeleknek ugyanolyan kedvezmények járnak, mint a régebbieknek, így ezeknek is kisebb a szerepük a versenyben. Akinek még nem rendeződött a bonus-malus fokozata, (ezerkilencven ilyen magánszemély autós szerződés van) annak az elkövetkező napokban érdemes felvennie a kapcsolatot a biztosítójával. A jogszabály szerint ugyanis legkésőbb a kgfb-díj esedékességétől számított 60 napos türelmi idő végéig kell beérkeznie a biztosító társasághoz az aktuális díjrészletnek – ez a január 1-jei évfordulós szerződéseknél február 29-e, ami az idei szökőévben szombatra esik. Ha csekken történik a díjfizetés, mindenképpen érdemes néhány napos átfutási idővel számolniuk az ügyfeleknek. Abban az esetben, ha március elsején éjfélig nem érkezik be az összeg a biztosítóhoz, úgy az ügyfél szerződése díjnemfizetés miatt megszűnik, és a díjjal nem fedezett időszakra a törvény rendelkezései szerint fedezetlenségi díjat kell fizetni. Az ebben az időszakban okozott kárt pedig teljes egészében a károkozónak kell megtérítenie. A fedezetlenségi díj felszámítását 2010. január 1-je óta törvény írja elő, annak kiszámítása napi díjszámítással történik, amely személygépkocsik esetében, 2020-ban – a gépjárművek teljesítményétől függően – 510-1140 forint naponta. Nagyobb tehergépjárművek, vontatók esetében pedig a napi több ezer forintot is elérheti. Érdemes még tudni, hogy ha a kgfb-szerződés díjnemfizetés miatt szűnik meg, azt kizárólag a korábbi biztosítónál lehet újrakötni ugyanazon biztosítási időszakra. A MABISZ figyelmeztet arra is: az, hogy egy jármű hosszabb ideig nincs használatban, még nem mentesít a törvény szerinti biztosítási kötelezettség alól. Aki hosszabb ideig nem használja járművét, annak érdemes a közlekedési hatóságnál ideiglenesen kivonatni a járművet a forgalomból, ugyanis csak ez esetben nem kell biztosítás díjat fizetnie az adott időszakra! A fedezetigazolás meglétével, a zöldkártya rendszerrel foglalkozó illetékes nemzetközi szervezet, a Council of Bureaux (CoB) 2018-as összehasonlító adatai szerint egyébként az akkori mintegy 5,26 milliós magyar gépjárműállományból több mint nyolcvannégyezer nem rendelkezett biztosítással (1,6%).

Akkor kerülhet kerékbilincs egy autóra, ha az nem akadályozza a forgalmat

2020.02.21.
A bíráló nyilatkozatokra reagálva azt írták: "Fürjes Balázs, Budapest és az agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár megállapításaival szemben nem igaz, hogy a Tarlós István vezette városvezetés nem alkalmazta a kerékbilincset, Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója pedig akkor téved, amikor azt állítja, hogy a FÖRI olyan helyeken kerékbilincsel, ahol ezzel a megbilincselt jármű tovább növeli a forgalmi dugót". Hozzátették, Tarlós István főpolgármesterként nem vezette ki a kerékbilincs alkalmazását, a FÖRI korábbi igazgatója függesztette fel annak alkalmazását. Ez a FÖRI adataiból is látszik: 2016-ban 4536, 2017-ben 2963, 2018-ban már csak 84, 2019-ben pedig mindössze 3 kerékbilincset szereltek fel - írták. "Arról, hogy 2018-ban mi történt, ami miatt a FÖRI felfüggesztette a kerékbilincselést, az előző városvezetést és Tarlós Istvánt kérdezze Vitézy Dávid és Fürjes Balázs" – fogalmaztak. A Főpolgármesteri Hivatal közölte: a 2019. november 6-ai igazgatóváltás után a FÖRI új vezetője, Handl Tamás felülvizsgálta a kerékbilincs alkalmazásának lehetőségét, és 2020. január 1-jével engedélyezte jogszerű és szakszerű felhelyezését. Kiemelték: a szabályok szerint a közúti forgalom folyamatosságát, biztonságát vagy a közbiztonságot veszélyeztető jármű esetén tilos kerékbilincset felhelyezni, a rendészek ennek megfelelően járnak el. Olyan esetekben alkalmaz kerékbilincset a FÖRI, amikor a közterületen szabálytalanul elhelyezett jármű nem jelent balesetveszélyt és a forgalmat nem akadályozza - tették hozzá, példaként említve azt, ha egy autó szabálytalanul zöldterületen, zöldfelületen áll. Fürjes Balázs szerdán a Twitteren azt írta, hogy míg "Tarlós kivezette, Karácsony bevezeti" a kerékbilincset, mivel idén újra alkalmazhatják ezt az eszközt a fővárosban. Ez a legrosszabb helyeken elszállítás helyett órákra rögzíti a forgalmi akadályt, a szabálytalanul parkoló autót, ezért is szűnt meg 2018-ban - tette hozzá. Vitézy Dávid a Facebook-oldalán azt írta, hogy a szabálytalanul várakozó autók közül a tömegközlekedést akadályozó járművek a legkárosabbak társadalmilag. A kerékbilincselés újbóli bevezetése épp ezen, a város számára legégetőbb szabálysértési problémán semmit sem segít, hisz kerékbilincset csak olyan autóknál lehetne alkalmazni, amelyek a forgalmat nem akadályozzák - olyankor pedig a bírságolás is elegendő eszköz - közölte.  
Címkék: 

Stockholmi Nyilatkozat: felére kell leszorítani a közúti balesetek okozta halálozások számát

2020.02.20.
A közúti közlekedés biztonságával foglalkozó, csütörtökön véget ért értekezleten 140 ország képviseltette magát. Magyarországot Horváth Ildikó, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyi államtitkára képviselte. Az MTI érdeklődésére telefonon elmondta, hogy legfőképp a technológiai fejlődés ad reményt a javulásra, egyebek közt intelligens utak építése, a járművek még biztonságosabbá fejlesztése, a töréstesztek tökéletesítése.  Horváth Ildikó a konferencia után ellátogatott a stockholmi székhelyű Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központba (ECDC) és elbeszélgetett annak vezetőivel, akik egyebek között tájékoztatták arról, hogy miként készültek fel a Kínából indult koronavírus-járvány ellen. Szó esett annak mérlegeléséről, hogy ez a vírus egyszeri megjelenésű lesz-e, vagy szezonálisan visszatérővé válik, mint az influenza. A svéd szakemberek hangsúlyozták, hogy Európának pillanatnyilag a jelenlegi "saját" járványával kell elsősorban törődnie, a "szokásos" influenzával, amely még nem tetőzött. Horváth Ildikó megtekintette Stockholm sürgősségi ellátásának központját, amelynek kibővítésénél az egyik legfőbb szempont az idő volt, nevezetesen, hogy életveszélyben lévő beteg minél előbb jusson a megfelelő vizsgálathoz, kezeléshez. Elmondása szerint a tapasztaltak mintaként szolgálhatnak a hazai betegellátás fejlesztésben. (mti)

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója