A Honda Accord kiszáll az európai ringből

2015.01.24.
A fenti bejelentésről az Automotive News Europe adott hírt tegnap, miszerint Leon Brannan a Honda Egyesült Királyságbéli személyautó diviziójának főnöke Barcelonában azt mondta, hogy a kifutó modellek eladását követően nem térnek vissza a szegmensbe. A döntés hátterének természetesen a teljes szegmenst érintő visszaesést nevezte meg Brannan, hiszen a jelenlegi BMW 3-as sorozata és a Mercedes-Benz C-osztály kiszorít olyan vetélytársakat is, mint a VW Passat és a Ford Mondeo.  A tájékoztatóból az is kiderült, hogy a középkategóriás autók eladási volumenét leginkább a flottás értékesítések befolyásolják és e téren nagyon jó pozíciót szereztek meg maguknak a német prémium márkák. Brannan szerint ilyen piaci környezetben a verseny folytatása vállalhatatlan költségeket rejt, ezért is döntöttek a visszalépés mellett. Az Accord 1977-ben debütált és másfél évtizeddel később már az angliai Swindonban is elkezdték gyártani. A vevők számára a minősége, a megbízhatósága és az ezzel együtt járó megfizethetősége miatt hamar népszerű lett. Sajnos ez az állapot csak az ezredfordulóig tartott, ugyanis 2000-től a gyártást Japánba telepítették, elveszítve ezzel a konkurens európai gyárak által kínált kedvezményeket és további veszteségeket generált a távol-keleti valuta erősödése is. Az Accord európai értékesítése 19 százelékot (3,453 darab) esett a tavalyi évben a JATO Dynamics elemzései szerint. A Honda teljes EU és EFTA piacokon regisztrált eladása pedig 5 százalékot esett (133,268 darabos volumennel zártak), és piaci részesedése csupán 1 százalékos a ACEA jelentése szerint. A márka 2015-ös újdonságainak köszönhetően jó reménységgel tekintenek a Hondások ez idei évre, ugyanis a tavasszal érkező HR-V és a frissített CR-V minden bizonnyal jelentős növekedést hozhat.

Öt új város lesz elérhető a budapesti repülőtérről a nyáron

2015.01.24.
Az Air Transat Budapest-Montreal-Toronto járatnak köszönhetően ismét lesz Magyarország és Észak-Amerika között közvetlen légi összeköttetés, és elérhetővé válik a menetrend szerinti forgalomban Maastricht, Hurghada és Alghero a Wizz Air járataival. A spanyol Vueling Rómába, a SAS Stockholmba, a Wizz Air Lisszabonba, a Ryanair Athénba indít új járatokat, valamint visszatér a spanyol Iberia egy madridi útvonallal. Több, már itt lévő légitársaság sűríti a meglévő útvonalakon a járatok számát, ezzel a nyári menetrendi időszakban 7100-zal nő az elérhető ülőhelyek száma. Több járatot közlekedtet majd egyebek mellett a Qatar Airways, az UP by El Al, a LOT, a Germawings, a Wizz Air és a Transavia is. Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója korábban az MTI-nek azt mondta, 2014-hez képest a forgalom 5 százalékos bővülésére számítanak a ferihegyi repülőtéren. Jelezte, hogy folyamatosan tárgyalnak a légitársaságokkal további járatok indításáról, ezek között lehet újabb transzatlanti és interkontinentális útvonal is Ázsia felé, a folyamat azonban hosszú, 2016-ban várhatóak eredmények. A 2014-es évet a repülőtér minden eddiginél nagyobb, 9,15 milliós utasforgalommal zárta.

Kerényi Ádám: „Címvédésre készülök!”

2015.01.24.
- Az egyik első driftversenyző volt Magyarországon. Mióta is koptatja a gumikat a különböző pályákon?  Kerényi Ádám: - Hivatalosan 2006-ban rendeztek drift versenyt Magyarországon, azóta versenyzem én is folyamatosan. Tehát idén lesz tizedik éve. - A kezdeti eredményei is azt bizonyították, a sportág egyik legjobbjává nőtte ki magát a lehető legrövidebb időn belül. K. Á.: - 2006 és 2009 között kétszer voltam magyar bajnok és kétszer végeztem a második helyen. Akkoriban sokkal közelebb álltak az autók és a versenyzők egymáshoz, nagyon jó kis csatákat vívtunk. 2009 óta viszont nem indultam hazai versenyen, és valószínűleg egyelőre nem is fogok.   - Pedig sokan szívesen látnák újra a magyar bajnokságban. Tényleg nincs erre esély? K. Á.: - Idén is részt veszek a magyar drift bajnokság bíráskodásában, így semmiképpen sem venné ki jól magát, ha versenyzőként is indulnék a futamokon. Az viszont tervbe van véve, hogy szezon előtt Tökölön demózok egyet az első magyar pro futamon, ami edzésnek is jó, ráadásul találkozhatunk a hazai versenyzőkkel is. Arról nem beszélve, hogy mindez a bírói munkámat is segítené, ráadásul a versenyzők felé is jól veszi ki magát, ha azt látják, olyan bírójuk is van, aki az autóban nem ül háttal a kormánynak.   - Európa meghódítása eddig nem sikerült rosszul, hiszen hat év alatt hatszor végzett a dobogón összetettben, abból háromszor a legtetején. Mit tart eddigi pályafutása csúcsának? K. Á.: - Háromszor lettem Európa-bajnok, sőt, idén címvédőként indulok a King of Europe sorozatban. Hogy melyik volt eddig a csúcs? Nos, talán a 2012-es győzelmem. Ugyanis az akkori autóm kissé késve készült el, így az első futamon egy elég gyenge bérautóval indultam, a másodikon nem is tudtam indulni. A többi hat futamon viszont végig dobogós eredményeket hoztam, több győzelemmel is, ami elég volt az Európa-bajnoki címhez. 3.8 literes, kompresszoros M5 motor, 650 lóerő és 50-50 százalékos súlyelosztás - minden adott a bajnoki címvédésre! - Milyen célt tűzött ki az idei évre? K. Á.: - Mindenképpen szeretnénk ismét jó eredménnyel zárni, azaz negyedszerre is Európa-bajnokként befejezni a 2015-ös szezont. A versenynaptár január 24-én kerül kihirdetésre, de egészen biztosak vagyunk abban, hogy ismét nyolc izgalmas verseny vár minket Európa különböző országaiban.   - Hol tart a felkészülése?  Milyen változások lesznek az autóján a tavalyi évhez képest?   K. Á.: - Sok függ attól, hogy egy márciusi versenyen el tudunk-e indulni. Ha igen, akkor a fejlesztések későbbre maradnak. Alapvetően az autó minden része száz százalékos, sokat fejlesztettünk rajta az elmúlt években. Nagyon elégedett vagyok a mozgásával és a megbízhatóságával. A motorerőből azonban soha nem elég, sajnos az ellenfelek is egyre erősebb autókat készítenek. Mi is a motoron fogunk faragni még egy kicsit, szeretnénk még nyomatékosabbra hangolni. Reméljük, hogy a külső is változni fog, mert az azt jelenti, hogy több szponzor, támogató cég logója kerül az autóra.   - Mikor gurul először pályára, hol fogja tesztelni az idei autóját? K. Á.: - 2009 óta nem edzek egyáltalán, csak a versenyeken indulunk. Sajnos, ahogy az autó folyamatosan fejlesztéseken esik át, úgy lesz egyre drágább az üzemeltetése, így gyakorlatilag a versenyköltségek mellett nem jut edzésekre.

Legkésőbb 2020-ra gyorsforgalmi út lesz Szolnok és Budapest között

2015.01.24.
A Magyar Közlöny keddi számában jelent meg a kormány határozata a költségvetésből finanszírozott kiemelt közúti beruházásokról, amelyekre 2020-ig összesen 750 milliárd forintot fordítanak. Tavaly szeptemberben Orbán Viktor miniszterelnök éppen Szolnokon, a Béres cég gyógyszeripari beruházásának átadásán beszélt arról, hogy a jövőben költségvetési forrásból megoldják a megyeszékhelyek, így például Szolnok Budapestről autópályán vagy autóúton való elérhetőségét - emlékeztetett a politikus. Dr. Bene Ildikó (FIDESZ) az érintett térség Országgyűlési Képviselője Bene Ildikó hozzátette: a Fidesz-kormány az előző választási ciklusban már elkezdte az M4-es autópálya Abony és Fegyvernek közötti szakaszának építését, ehhez csatlakozhatnak majd a közlekedők haladását megkönnyítő Pest megyei szakaszok. Tájékoztatása szerint a kormány fejlesztési terve érinti az M5-ös autópályát és a 4-es főutat összekötő 405-ös utat 15 kilométer hosszan, valamint Albertirsától az M4-es autópálya most épülő csatlakozásáig tartó 43 kilométernyi útszakaszt. Az M4-es tervezett útvonala, az elkészülés várható ideje: 2022 Szolnok és térsége közvetlen autópálya-kapcsolata Budapesttel látványos gazdasági fejlődés lehetőségét hozhatja magával, hiszen a működő tőke köztudottan szívesen települ gyorsforgalmi utak közelségébe. Szolnok kedvező fekvése ezáltal még jelentősebbé válik, hiszen a beruházások elkészülte után egy órán belül biztonságosan el lehet jutni a fővárosba - mondta Bene Ildikó. Forrás: MTI

AMTS 2015

2015.01.23.

Mire jutott két év alatt a Nemzeti Autóbusz Program?

2015.01.23.
Forgalomba helyeznek egy Volvo buszt a Rábánál Nincs Magyarországon autóbuszgyártás, mert hiszen, mint Fónagy János államtitkár 2011 novemberében elmondta, „egy buszgyár éves ideális kapacitása 10-12 ezer darab, miközben a magyar igény mindössze 600-800, tehát autóbuszgyártást ma Magyarországon nem lehet gazdaságosan működtetni.” Ami a Fidesz-kormány első ciklusának elején csak meghökkentő vélemény volt, 2015 elejére megvalósult. Ma már tényleg nincs, vagy alig van autóbuszgyártás az országban, miközben a 2010-ben bevezetett beszerzési moratóriumnak vége, és az állami közlekedési vállalatok vásárolhatnak - és vásárolnak is - új autóbuszokat. Amíg 2011-ben 150 buszt helyeztek forgalomba, 2012-ben pedig csak 54-et, addig az utóbbi két évben 432 és 467 egységet értékesítettek idehaza. Az eladott buszok azonban túlnyomórészt külföldi gyártóktól származtak. Azaz nem teljesen: a Rába-Volvo együttműködés keretében leszállított több mint 200 jármű bizonyos szempontból hazainak tekinthető. Abból a szempontból mindenképp, hogy a Nemzeti Autóbusz Program elvei mentén, a 73,67%-ban a magyar állam tulajdonát képező győri Rába Járműipari Holding Nyrt. és a Volvo Bus Corporation stratégiai és ellentételezési megállapodása alapján érkeztek az oszágba. Eredetileg arról volt szó, hogy a hazai piacra mintegy 30 százalékos magyar beszállítói hányaddal kerülnek, és felmerült, hogy Győrben valamilyen mértékű összeszerelésre is sor kerül majd. Mindebből semmi nem valósult meg: a Volvo lengyelországi gyárából véglegesre szerelt és fényezett járművek érkeztek. A Rábánál az utastájékoztató eszközöket szerelték be, és a hazai forgalomba helyezéshez szükséges feladatokat játták csak el. Volt olyan vélemény, hogy a hazai hozzáadott érték az a matrica, amit a járművek farára ragasztottak: Delivered by RÁBA. Fussunk gyorsan végig a legújabb kori Rába-történeten. A 2010-es kormányváltás egyik első intézkedése a buszbeszerzés leállítása volt a Volán-társaságoknál. Hamarosan megkezdődött a Rába visszaállamosításának ez előkészítése, 2011 novemberénre sikerült megvalósítani részvények felvásárlását. Ekkor tette Fónagy János elhíresült nyilatkozatát a hazai buszgyártás kilátástalan helyzetéről. Egy évre rá, 2012 decemberében már szándéknyilatkozatot írt alá, majd 2013 februárjában startégiai együttműködési megállapodást kötött a Rába és a Volvo. Aztán sokáig nem történt semmi, majd kiderült, hogy a budapesti agglomerációban a BKV és a Volánbusz együttműködése során 61 Rába-Volvo 7900 állhat forgalomba. Ekkor derült fény rá, hogy a buszok teljesen készen érkeznek Magyarországra. A Rába közben elnyerte a a pécsi Tüke Busz Zrt. 66 darabos megrendelését, és a múlt év végén  58 Volvo 8900-ast és 9700-ast szállíthatott a Dél-alföldi régió Volánjainak. Január közepén pedig  forgalomba állt Budapesten a hibrid Volvo, az Euro 6-os kibocsátási normának megfelelő, dízel-elektromos hajtású csuklós. A BKV 28 új autóbusza közül az első jármű január 17-én a 7-es busz vonalán állt forgalomba. A szakmában szállongó hírek szerint a Volvo pályázatait gyakran kormányzati hátszél segíti, illetve a Rába által behozott buszok magas árukról hírhedtek. Ezt támasztja alá a VEKE értesülése, amely szerint a hibrid buszok üzemeltetési díja közel 1000 forint kilométerenként, ami a 7-800 forintos áron közlekedő Euro5-Euro6-os kocsikhoz (VT-Arriva, Volánbusz) képest rendkívül magas ár, különösen hogy kiemelkedően takarékos üzemű járművekről van szó. Eközben a hazai busz- és alkatrészgyártók közül nem sokan dicsekednek azzal, hogy időközben a globális Volvo beszállítóivá váltak volna. Mi több, még arról sem tudunk, hogy a Rába saját futóművét sikerült volna máig eladnia a svéd cégnek. A Rába-Volvo együttműködés első két évének mérlege magyar szempontból mindenképpen negatív. A hazai autóbuszgyárak elvéreztek, a Rába pedig drágán importált összesen 213 svéd autóbuszt. Csak remélhetjük, hogy két év múlva kedvezőbb mérleget vonhatunk a Nemzeti Autóbusz Program működéséről. Jámbor Gyula

A Scania Higer A30 buszt mindennapi, nehéz munkára tervezték

2015.01.23.
A specifikációtól függően akár 61 ülőhely is kialakítható, amelyek két- vagy hárompontos biztonsági övvel felszereltek, valamint maximum nyolc köbméter poggyásztér elérhető. A busz egyéni olvasólámpákkal, leszállásjelző gombokkal, illetve az ülések feletti csomagtartóval is rendelkezik.  Középen dupla ajtó specifikálható a kerekesszékek mozgatásához alkalmas emelővel. A klíma-rendszer magában foglalja a légkondicionálást és az állóhelyi fűtést. Az ablakok dupla üvegezésűek. Az ügyfelek a belső teret az ülések elrendezésével és egyéb opciókkal teljes egészében saját elképzelésük szerint alakíthatják ki. A 9 literes Euro 6 normának megfelelő motorral (250, 280, 320, 360 LE) szerelt hajtáslánc kimagasló teljesítményt és kitűnő üzemanyag-hatékonyságot kínál. Az Euro 6-os motorok között egyedülálló módon a 320 és 360 lóerős változatok 100 % biodízel üzemmódra is képesek, a környezettudatos tulajdonosok igényeit szem előtt tartva. A 8 sebességes, mechanikus, Scania Opticruise-zal szerelt automatizált sebességváltó rendszer kényelmes vezethetőséget és utazást biztosít. A Scania Retarder opcionális. ZF Ecolife automata váltó integrált retarderrel szintén rendelhető. A biztonsági felszerelések között elektronikusan vezérelt blokkolásgátló fékrendszer, menetstabilizáló elektronika (ESP), kipörgésgátló, automata kipufogófék, valamint igény esetén retarder is szerepel. A járművezetők szempontjából a már megszokott Scania minőséget és kényelmet nyújtja a busz. A kezelőszervek ergonómiai kialakítása kiemelkedő: a sebességváltót és a retardert is beleértve, a kormányoszlopról irányítható minden. A járművezető ülése fűthető. A Scania Driver Support rendszere valós időben ad tanácsokat és tippeket a vezetési stílus javítása érdekében, amelyek a központi kijelzőn jelennek meg. A GPS alapú Scania Active Prediction sebességtartó automatika a jármű előtti útvonal topográfiája alapján a sebességet a domborzathoz állítja be, így biztosítja a legkedvezőbb üzemanyag-fogyasztást és utazási kényelmet. A járművek alapfelszereltségét képező Scania Flottakezelő rendszer lehetővé teszi, hogy mind a busz, mind a pilóta teljesítményét nyomon kövessék és kielemezzék az irodában. 
Címkék: 

Közlekedők figyelem:Több helyen is havazásra figyelmeztetnek

2015.01.23.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat pénteken az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésében azt írta: a nap folyamán fokozatosan erősödni fog a szél. Délutántól először a Nyugat-Dunántúlon, majd az északkeleti országrész folyóvölgyeiben viharossá fokozódhat a szél. A Dunántúlon még szombaton is lehetnek viharos széllökések, északkeleten viszont jelentősen mérséklődik a légmozgás.        Késő estétől, éjszaka a Dunántúl északnyugati és középső részén az eső havas esőbe, majd az éjszaka második felében, hajnalban havazásra vált. A hegyvidéki területeken meg is maradhat a hó, amely le is tapadhat. Szombaton a Dunántúlon több helyen várható napközben havazás, de a talajon ez sokfelé olvadni fog. 5 centiméternél nagyobb hóréteg a Dunántúl középső és északkeleti részének magasabban fekvő területein alakulhat ki. A Dunántúl középső, északkeleti részén a magasabban fekvő terülteken a viharos északi szél helyenként hóátfúvásokat okozhat - tették hozzá. Szombatra a viharos szél miatt Fejér, Győr-Moson-Sopron, Somogy, Vas, Veszprém és Zala megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést. A havazás miatt Fejér, Komárom-Esztergom és Veszprém, a hófúvás miatt Fejér és Veszprém megyére adott ki ugyancsak elsőfokú figyelmeztetést a meteorológiai szolgálat. Az előrejelzés szerint pénteken a hőmérséklet kora délután 5-10, késő este 0 és plusz 7 Celsius-fok között valószínű. Szombaton a legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 1 és plusz 5, a legmagasabb hőmérséklet 0 és plusz 7 fok között valószínű, a legenyhébb idő északkeleten várható. Az FKF pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a Budapestet rövidesen elérő hidegfront miatt szombaton hajnali hat órától az FKF Nonprofit Zrt.-nél ismét életbe lép a legmagasabb, hármas készültségi fokozat. Az időjárás függvényében a társaság mintegy 90 téli célgéppel vonul ki, hogy szükség esetén síkosságmentesítse a budapesti fő- és közösségi útvonalakat, elősegítve ezzel a balesetmentes közlekedés feltételeit. A rendőrség honlapján arra hívta fel a figyelmet: a hétvégén és a jövő héten napközben az évszaknak megfelelően: hidegebb lesz az idő, az éjszakai órákban jóval fagypont alatti hőmérsékletre, továbbá péntektől hétfőig többfelé esőre, havas esőre és hóesésre is készülni kell számolhatunk, amely befolyásolhatja a közúti határátkelőhelyek járműforgalmát. Mint kiemelték: az utazóknak alaposabban fel kell készülni az utazásra, elindulás előtt szükséges tájékozódni a szomszédos országok hóviszonyairól, időjárásáról, valamint gondoskodni a téli autózáshoz szükséges hóláncról és egyéb felszerelésekről, illetve megfelelő ruházatról. MTI

Jól fogyott a Nissan elektromos autója

2015.01.23.
Annak ellenére, hogy 2014-ben a versenytársak eddig soha nem látott számban léptek be az elektromosautó-piacra a Nissan LEAF mind globális szinten, mind az Amerikai Egyesült Államokban és Európában megőrizte vezető pozícióját. A tavalyi volt sorozatban a negyedik olyan év, amikor a gyártó elektromos családi autója a zéró-emissziós eladási listák élén szerepelt Európában. Guillaume Cartier, a Nissan Europe értékesítési és marketing alelnöke az értékesítési adatok növekedéséhez a következőket fűzte hozzá: „Mostanra vált láthatóvá az elégedett ügyfelek hatása az eladásokra - azoké az elégedett ügyfeleké, akik közül 95%szívesen ajánlja ismerőseinek is a modellt, és akik 50%-a nyilatkozta azt, hogy nem váltana vissza benzines vagy dízelautóra.A Nissan LEAF eladásainak folyamatos növekedését segíti az elégedett ügyfelek effajta támogatása, és az, hogy a vevők egyre jobban tudatában vannak az elektromos autók által elérhető jelentős megtakarításoknak." Cartier a következőket is hozzátette: „A CarWings telematikai rendszer** adatai szerint a Nissan LEAF tulajdonosai évente több mint 16 500 kilométert tesznek meg autójukkal, ami átlagosan 40%-kal több, mint az európai benzines és dízelautók éves futásteljesítménye.Ezek az adatok azt mutatják, hogy számos háztartásban a LEAF az elsődleges autó, és hogy az ügyfelek kezdenek másképp tekinteni az elektromos autókra." A Nissan LEAF-et Európában először 2011 elején mutatták be, majd 2013 közepén érkezett meg az ügyfelek visszajelzései alapján több mint 100 ponton továbbfejlesztett változat. A Nissan LEAF-et az Egyesült Királyságban található Sunderlandben szerelik össze, akkumulátorait pedig a szintén ott található új, kifejezetten e célra épült üzemben gyártják. 2014 júniusában a Nissan bemutatta a 100%-ban elektromos e-NV200 kishaszongépjárművet, melyet a vállalat barcelonai üzemében szerelnek össze, és amelynek akkumulátorait szintén Sunderlandben készítik.   Rangsor (2014. január - december) Értékesítési volumen Részesedés az elektromos személyautók piacán   Eladott elektromos hajtású személyautók teljes száma 56 393 100% 1. Nissan LEAF 14 658 26% 2. Renault Zoe 11 227 20% 3. Tesla Model S 8 734 15% 4. BMW i3 5 804 10% 5. Volkswagen e- Up! 5 365 10% 6. Volkswagen e-Golf 3 328 6%  

Autólopás! KFF-182 Toyota Corolla - ezüstmetál

2015.01.23.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám: KFF-182 -Gyártmány: Toyota -Típus: Corolla -Kivitel: Wagon 1.4 diesel terra -Gyártási év: 2006 -Motorszám: 1ND0289372 -Alvázszám: NMTEC28E00R022620 -Szín: ezüstszínek (csoport) -Lopás időpontja: 2015 január 23 -Lopás helyszíne - város: BUDAPEST -Kerület: XVI. -Utca, házszám: Rákospalotai határút 35.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója