Africa Race - Indulás!

2014.12.19.
Ezúttal egy rendhagyó eseménnyel is egybekötjük az ünnepélyes indulást: a Music FM-mel közösen a Tűzoltó utcai Gyermekklinikának gyűjtünk játékokat, ahol daganatos gyerekeket gyógyítanak. A jelmondat: „Dobj be egy játékot az autóba!”, s amennyi játék összegyűlik, azt Szalay Balázs versenyautóval viszi majd el a beteg gyerekeknek.A teljes magyar Africa Race-csapat felvonul december 22-én 14 órától a Westend oldalában – teáznak, vagy éppen forralt borral koccintanak (utóbbi nyilván azokat érinti, akik később nem vezetnek autót, vagy éppen kamiont). „Bebe” elénekli az Opel Dakar Team új indulóját, a Back to Africát, és az is kiderül, hogy a Music FM délutáni roadshow-jának műsorvezetője, Horváth Szilárd hogyan megy a csapattal Afrikába, amikor a versenykamionban három ülés van, és mind foglalt...  Nem akarunk titkokat elárulni, de érdemes lesz megnézni, vagy a rádióban élőben meghallgatni.Ott lesz a Westend oldalában Szalay Balázs és Bunkoczi László az Opel Mokkával, a legutóbbi viadalon a kamionosok között másodikként végző Kovács Miklós, Czeglédi Péter Ács László Scania-trió, s a kamionversenyzőként most debütáló Vörös Ferenc, aki mellett Boros László és Szalai Norbert ül az MAN versenykamionban.

Miki házhoz megy - Gombsztorizunk és Opelezünk!

2014.12.19.
Kép és szöveg: Horváth Miklós Próbáltam felkészülni a cégvezetővel megbeszélt találkozó előtt, de semmiféle személyes hangvételű interjút nem találtam Gombos Gyulával, aminek köszönhetően elmondhattam volna, hogy némi háttérinfóval a fejemben és egy előre megalkotott koncepcióval jelenhetek meg másnap a Szentendrei úti szalonban. A kutatómunka csak azt erősítette meg bennem, amit egyébként is tudtam, hogy Gombos úr cége több sporttevékenység szponzoraként is ismert, legyen szó egyéni vagy csapatjátékról, vízi vagy éppen motorsportról. És mivel az ember előbb gyerek, majd aztán üzletember, így nem lehet kérdés, mikor szereti vagy utálja meg valaki a sportot egy életre. Gombos Gyula nemcsak a sport szeretetét kapta nagybányai édesapjától és kolozsvári édesanyjától, hanem azt a bizonyos erdélyi jámborságot is, melyben a tisztesség jár mindenek előtt. Gombos Gyula - a Gombos Kft. ügyvezetője. Képre kattintva galéria nyílik Idősebb Gombos Gyula (az édesapa) fazekas végzettségű volt és hajdanán versenyszerűen bokszolt, később – miután Magyarországon élt családjával – már a focinak élt. A kezdeti időszakban a Teleki téren, mint tűzkőárus dolgozott, később azonban egy Csillaghegyi építőanyag telep vezetőjeként ment nyugdíjba, köszönhetően a mindig is meglévő kereskedői talentumának. A fent leírtak után úgy gondolom egyértelmű, honnan is származhat interjúalanyom sport iránti elkötelezettsége és kereskedői vénája. Gombos úr egyébként a gyerekkori emlékei közül csak azt emelte ki, hogy ha almát akartak enni, akkor a nővérére és a család többi tagjára való tekintettel egy felnégyelt alma ráeső részét kapta mindenki, majd ha többet szerettek volna, akkor ismét felnégyeltek egyet és újfent megosztották a darabokat egymás közt. A család és a közösség fontosságát ilyen és ehhez hasonló elvek mentén tanulták meg, de talán a jelenlegi üzletpolitikára és általános hitvallásra is hatással vannak az említett 50-es évekbeli tapasztalatok. És ez még csak töredéke a teljes gyűjteménynek... A folytatásban, azaz 1962 után ipari szakmunkásképző (autószerelő) tanulmányok következtek, majd 27 hónap katonaság, ahol Gombos úr kifogta a második világháború utáni egyetlen határon túli katonai intervenciót a Magyar Néphadsereggel, a 68-as Prágai tavasz néven ismert „testvéri segítségnyújtást”. Ezt követően, 1970-ben a Kerepesi úton működő Skoda szervizben kapott munkát, így nyílt lehetősége gyakorlatot szerezni az autószerelésben, majd a munkafelvevő pult mögött az ügyfélkezelésben. Mivel munka mellett érettségit, majd egyetemi diplomát szerzett, végzettségének és szakértelmének megfelelő beosztásokat bíztak rá a szervizben. „Idővel lakatos- és fényezőműhely vezető lettem, majd igazságügyi kárszakértő, végül pedig kereskedelmi vezető. 1992 februárjában a Skoda márka mellé az Opelt is felvettük, az akkori Porsche Hungária vezetőjének, Szórád Józsefnek a nemtetszését kiváltva ezzel. Később szerettük volna a Seat-ot is felvenni a portfolióba, de Szórád úr megvétózta ez irányú ambíciónkat. Azonban John Kovácstól, az akkori GM vezetőjétől személyesen kaptam egy felhatalmazást, hogy keressek telephelyet és nyissak egy saját Opel kereskedést.” Az alapítók, akik 21 éve a bábaként működtek közre az Opel Gombos születésében, és azóta is aktívan építik a céget „A Szentendrei úton akkortájt egy építőanyag telep volt. A Gulliver játék nagykereskedés tulajdonosainak a segítségével, valamint hétszázezer forint saját tőkével belevágtam a projektbe és 1994. április 13-án, pénteken, 13 órakor megnyitottuk a kereskedést. Két korábbi kollégám és egy nyugdíjas barátom volt társam az alapításban, de a személyzet felállításához Csizmadia László segítségét kértem, aki a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola akkori rektora volt. A végzősöket összehívták és meghirdették, hogy diplomamunkát írhatnak, valamint kereskedelmi gyakorlatot szerezhetnek az induló vállalkozásnál. Tizenhét diplomázás előtti fiatal csatlakozott a céghez, akik egytől-egyig példás karriert futottak be. A lányok közül többen is a bankszférában helyezkedtek el, de volt olyan gyakornoki viszonyban álló diákunk, aki egy manapság piacvezető biztosító vezérigazgatói posztjáig vitte” - tudtam meg a cégvezetőtől. Az első beruházás, ami a megvásárolt telek lezárását szolgálta Gombos úr meggyőződése, hogy a kereskedelem legfontosabb eleme az ügyfélkezelés. Ennek érdekében már 1997-ben megszerezték és alkalmazták a Vauxhall autoline rendszerét, melynek része volt egy CRM modul. Ez alapján rögzítettek minden ügyféladatot (születésnap, névnap, autó és szerviz adatok) és a gyakornoki programból négy fő csak a rendszer építésével és kezelésével foglalkozott. A Vauxhall-nál használt modul annyira brit-rendszeren alapult, hogy nem is szerepelt benne a készpénzes fizetési mód. Ezt itthoni viszonyokra kellett aktualizálni, és máris egy olyan eszköz volt a cég kezében, mellyel jó esélyük volt egy jelentős piaci előny megszerzésére. Mikor jött jól ennek megléte? A válság utáni időszakban, amikor az értékesítés irdatlan nagyot zuhant és a szerviz forgalomra kellett fektetni a hangsúlyt. Gombos úr egyébként is úgy építette fel a rendszert, hogy a cég fedezeti mutatója 80 százalék felett legyen, de nem az értékesítés által, hanem a szerviz és after sales révén, ugyanis előbbi túlságosan kiszámíthatatlan, utóbbi viszont tervezhető, csak dolgozni kell vele.  A talpon maradás receptje tehát ebben rejlik! Akkor és most is az ügyfélkezelésen múlt és múlik minden, hiszen ha a jelenlegi helyzettel szembesül egy cég, csak a call center munkáját kell megerősíteni és máris lesz miből kifizetni a rezsi költségeket. (Balról jobbra) Gombos Gábor, Juszkó Sándor és Gombos Gyula A fővároson kívüli terjeszkedés ötletét szerencsére csírájában elvetette a menedzsment, hiszen itt is Gombos úr vezérelve dominált, miszerint inkább maradjanak kisebb, családiasabb keretek között az alkalmazottak és az ügyfelek, így nem válhat személytelenné egyetlen munkafázis sem. A Gombos-féle mottó vagy ars poetica szerint a dolgozó hibázhat, és az ügyfél panaszát pedig kezelni fogják. A Kerepesi úti szerviz gyakorlatával ellentétben, itt nem küldhetik az ügyfelet egyik ügyintézőtől a másikhoz, egészen addig, amíg meg nem unja, hogy mindig el kell mondania valakinek a problémáját és inkább feladja, elengedi a sérelmét vagy kifogását. Ugyanis a régi munkahelyen ez volt a cél, fedte fel a turpisságot a cégvezető. „Itt azonban bárki megtalál engem, vagy a fiamat” – mondta a Gombos úr, aki egyébként minden idejét a szalonban tölti. Hm...a régi szépídők! A gombsztorihoz érkezve, két történet kapcsolódik még a régi szép időkhöz és Gombos Gyula nevéhez. Mindkettő egy-egy reklámkampány, melynek ötletességét, hatékonyságát marketing szakemberek is elismerik és talán a mai nap is emlegetik. Talán akad még néhány olvasó, aki emlékszik a „Keresd a gombot” játékra. Opel Gombos logo-t ábrázoló gombokat rejtettek el a főváros több játszóterén, és aki a legtöbbet megtalálta, egy autót nyert. A játék célja az Opel Gombos kereskedés népszerűsítése volt. A másik játékot Szűcs Gáborral, a Kurír napilap főszerkesztőjével találták ki közösen. Tizenkét napon keresztül egy autó rendszámának egyre több részletét mutatták meg az újságban, és ha valaki megtalálta az autót a városban közlekedve, megnyerhette azt, ha személyi igazolványát a rendszámtáblájára helyezte. Gombos úr elmondása szerint annyi taxi várakozott a szalon környékén az ominózus nap közeledtével, hogy mozdulni sem lehetett a környéken. Az fenti ötleteket 1994-99 között alkalmazták különböző médiumokban, utóbbit azonban jelenleg is használja a Szabadföld. Az Opel Gombos sikerének recepje tehát: Egy jó márka és az osztályelső ügyfélkezelés. Ebben az időszakban történt eset volt egy Sony flottából származó Vectra Caravan eltűnése a telephelyről. A fél éves, 5-6 milliós árkategóriájú autóról egy kis utánajárást követően kiderült, hogy egymillióért visszavásárolható. Gombos úr hezitálás nélkül megszerezte a pénzt, elment a megbeszélt helyre (Kőbányai Bihari útra) és átadott valakinek egy borítékot, majd megkapta az infót, hogy pár utcával odébb várja az autó. Veszélyes volt-e a helyzet? Naná, de pánikról még csak említés szintjén sem esett szó, pedig annak ténye, hogy bűnözőkkel hozta össze a sors és pénzt kellett átadni nekik személyesen, igencsak gengszterfilmbe illő jelenetnek számít. Nem csak az eltelt idő, hanem a cikk elején említett jámborság is közrejátszhat abban, hogy a történetet a vállalkozással együtt járó esetként mesélte el Gombos úr, mintha bármikor megtörténhetett volna vele az ilyesmi. Itt azonban többről van szó. Képzeljük magunkat az ügyfél helyébe, aki leadta a szinte új autóját egy szervizművelet elvégzése érdekében. És képzeljük magunkat Gombos úr helyébe, aki széttárhatta volna a kezét, mondván, hogy tehetetlen a furmányos tolvajokkal szemben. Vagy itt is egy ritka lelkiismeretes ügyfélkezelést látunk? Gombos úr szerint, ennek a hozzáállásnak köszönheti, hogy talpon maradt a válság utáni években. A szakmabeliek ilyenkor csak némán bólogatnak, az ügyfélnek pedig fülig ér a szája, hogy vannak még emberek, akik hajlandók ilyen messzire menni a tisztességért.  

Megkezdődött a jegyértékesítés a mogyoródi kamion Eb-futamra

2014.12.17.
A Hungaroring Sport Zrt. és a viadal promótere, a Truck Race Promotion Kft. szerdai közös sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a napijegyek 4900, a kétnapos hétvégi belépők 6900, a családi - két felnőttnek és két gyereknek - szóló jegyek pedig 9900 forintba kerülnek.    A sorozat idei bajnoka, Kiss Norbert, aki címvédőként érkezik majd a Hungaroringre, kiemelte, évek óta várt arra, hogy hazai közönség előtt versenyezhessen."Sokat fejlődött a csapat az elmúlt években, az idén már nemcsak a leggyorsabbak, hanem a legmegbízhatóbbak között is ott tudtunk lenni, remélem, jövő szeptemberben már úton leszünk a bajnoki címvédés felé, mert ez a célunk" - mondta Kiss, s hozzátette, optimistán várja a magyar futamokat, mert egyrészt az ő vezetési stílusának, másrészt a kamionjának is fekszik a Hungaroring vonalvezetése.Az Oxxo Energy Truck Race Team másik pilótája, a 18 éves Major Benedek kijelentette, számára is előnyt jelent majd a hazai "aszfaltcsík": "a Hungaroring a nehezebb pályák közé tartozik, hasznos lesz számomra az itt felhalmozott tapasztalat".Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója azt mondta, három évre szóló szerződést kötöttek a kamion Eb jogtulajdonosával, és mivel a sorozatnak magyar címvédője van, a jövő szeptemberi hétvégén nagy érdeklődésre számítanak."Norbi és Benedek sikerei nyomás alá helyeztek minket a rendezés kapcsán, bízom benne, a sok magyar néző segít majd nekik abban, hogy a magyar pályán is sikeresek legyenek" - tette hozzá Gyulay Zsolt.Őry Péter, a Truck Race Promotion Kft. tulajdonosa arról beszélt, hogy mivel külföldön azt tapasztalták, a kamion Eb hétvégéi nemcsak versenyek, hanem fesztiválok is, így tárgyalásokat folytatnak annak érdekében, hogy különböző kísérőprogramokkal egészítsék ki a sorozat mogyoródi állomását.Riskó Géza, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatói tanácsadója azt mondta, jövőre a köztelevízió valamelyik csatornáján az egyes futamokat követő szerdán egyórás összefoglalóval jelentkeznek, a hazai versenyeket pedig élőben akarják majd közvetíteni.A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) égisze alá tartozó kamion Eb a gyorsasági teherautósport legmagasabban jegyzett sorozata, amelyben a versenyhétvégék mindkét napján rendeznek szabadedzéseket, időmérőt és két futamot.MTI

Online árukövető rendszer: elindult az EKÁER honlap

2014.12.17.
A honlapra látogatók megtalálják a témával kapcsolatos jogszabályok, illetve a már közzétett jogszabálytervezetek szövegét is. A vállalkozók az ekaer.nav.gov.hu honlapján az interfész felület kezelésével kapcsolatos technikai és működési kérdésekre is gyakorlati választ kaphatnak.Az EKÁER rendszerbe már december 20-tól bejelentkezhetnek - az ügyfélkapuval rendelkező – vállalkozások, és kiadhatják a jogosultságokat. Így a január 1-jei induláskor már csak a szállítással kapcsolatos adatokat (áru megnevezése, mennyisége, címzett, feladó adatai, szállító jármű rendszáma stb.) kell bejelenteni.Január elsején indul az online árukövetési rendszer, az EKÁER, melynek célja a jogkövető piaci szereplők pozíciójának erősítése, az áruforgalom átláthatósága, a gyakran emberi egészséget veszélyeztető élelmiszerekkel kapcsolatos visszaélések kizárása és nem utolsó sorban az adóelkerülők kiszűrése. Ezért január elsejétől minden vállalkozásnak a közúti szállításhoz kapcsolódó adatokat egy központi elektronikus rendszerben kell rögzítenie még a fuvarozás megkezdése előtt.2015. január 31-ig tart a bírságmentes időszak. A NAV az újév első hónapjában is ellenőriz ugyan, de mulasztás esetén nem büntet. A pénzügyőrök és a revizorok a figyelmeztetés mellett felkészítő segítséget nyújtanak az átálláshoz.Az EKÁER-ről mindent megtudhat az ekaer.nav.gov.hu oldalon. Az oldal folyamatosan frissül. Ha valaki mégsem találja meg a választ a honlapon, akkor küldje el kérdését a külön erre a célra létrehozott e-mail címre.December 5-én a gazdasági tárca kezdeményezésére megalakult az  Elektronikus Közúti Áruforgalmi Ellenőrző Rendszer  Munkacsoport, amelyben minden érintett részt vesz. A cél az online árukövetési rendszer zökkenőmentes januári bevezetése. 

Ötvenegy lopott autó alkatrészeit foglalták le egy pásztói műhelyben

2014.12.17.
Nágel Tamás elmondta: bejelentés alapján tartottak házkutatást a 40 éves pásztói S. P.-nél, és különböző gépjárműveket, illetve gépjárműalkatrészeket foglaltak le.    A nyomozás jelenlegi adatai szerint két jármű motorszámát eltávolították, azok eredeti alvázszámait kivágták, és helyükre egy másik alvázszámot tartalmazó karosszériadarabot ültettek be; ennek ellenére az eredeti alvázszámot be tudták azonosítani a nyomozók, és kiderült, hogy mindkét gépjárművet lopás miatt keresik az osztrák hatóságok - tette hozzá a referens.Nágel Tamás közölte: a pásztói férfit hétfőn őrizetbe vették, és kezdeményezték előzetes letartóztatását. S. P. ellen kétrendbeli egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett és 51 rendbeli orgazdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a pásztói rendőrkapitányság bűnügyi osztálya.

Készpénzért vásárolnak legtöbben használt autót hazánkban

2014.12.17.
Továbbra is a használt autó jelenti a megoldást a hazai vásárlók számára, ha gépkocsit keresnek, így a harmadik negyedév során is nőt a hasznát autó piac. A félévihez hasonlóan háromnegyed év után is 11,2 százalékos növekedésről számolhatunk be e területen, szeptember végéig 366.094 négykerekű esetében regisztráltak átírást. A megvásárolt kocsik 65 százaléka 10 évnél idősebb, 23 százaléka 6-9 év között közötti volt s csak  12 százalékban esett 5 évnél fiatalabb autóra a választás."A tapasztalataink azt mutatják, hogy tíz vásárlóból kilenc továbbra is készpénzért vásárol autót, s egyelőre nem nyitottak a hitelmegoldásokra. Ennek is köszönhető, hogy a nagy átlag inkább az öregebb, ámde egyben, "kp-ban" kifizethető gépkocsikat preferálja. Pedig érdemes körülnézni a piacon, hiszen sok jó hitelajánlat várja a vevőket, ráadásul ezek már kizárólag forint alapúak, így nagy kockázatot sem kell vállalnunk a felvételkor. Ráadásul banki segítséggel jobb állapotú, biztonságosabb s kevésbé környezetszennyező autóval járhatunk, ami fontos szempont kéne legyen a vásárlásoknál - mondta el Frank György, a Das WeltAuto márkaigazgatója. "Mielőtt belevágnánk, érdemes azért jól körüljárni az ajánlatot, s válasszunk olyan lehetőséget, ahol fix törlesztő részletet kínálnak számunkra, hiszen így 3-5 évvel később sem érhet minket kellemetlen meglepetés a növekvő törlesztés miatt" - tette hozzá.Az első kilenc hónap során alsó-középkategóriás kocsikat vásároltak legtöbben használtan 117.025 autó), kisautókból 98.688-at, felső-középkategóriás autóból pedig 56.384-et írtak át. A márkák rangsorában az Opel zárta az élen ebben az időszakban (51.862 autó), másodikként a Suzuki végzett 38.028 autóval, míg a dobogó harmadik fokára a Volkswagen léphetett 35.617 gépjárművel. A magasabb kategóriát képviselő márkák közül a BMW 9. (15.051 autó), a Mercedes 11. (12.774 autó), az Audi pedig 12. helyen áll (12.380 autó) háromnegyed év után. Szeptember végéig idén 27.610 Opel Astrát, 24.465 Suzuki Swiftet s 11.022 Volkswagen Golfot vásároltak, így ez a trió vezeti a típusok sorrendjét. 

Négykarikás karácsonyi adományok

2014.12.17.
 Az akció során 600 doboz gyűlt össze, amelyet szimbolikusan Axel Schifferer, az Audi Hungaria pénzügyekért felelős igazgatója adott át rászoruló családoknak a Családsegítő Szolgálat központjában.Axel Schifferer, az Audi Hungaria pénzügyekért felelős igazgatója ajándékot ad át. „Nagyon örülök, hogy idén munkatársaink még több adománnyal járultak hozzá a nehéz helyzetben lévők megsegítéséhez, és biztos vagyok benne, hogy sok embernek teszik szebbé az ünnepeket”, mondta Axel Schifferer, az Audi Hungaria pénzügyekért felelős igazgatója. „Felelős vállalatként fontos számunkra, hogy munkatársainkat is motiváljuk a társadalmi szerepvállalásra. Az adománygyűjtő akció sikere megmutatta, hogy az Audisok önzetlenül segítenek a rászorulókon. Ezúton is köszönöm munkatársaink felajánlásait.”A hátrányos helyzetű családok mellett a likócsi Rehabilitációs Otthon és Hajléktalanszálló valamint a Győr-Moson Sopron Megyei Gyermekvédelmi Központ kapja meg az Audis csomagokat.

Kreszprofesszor: Mobilhasználat vezetés közben

2014.12.17.
A KRESZ 1998. január 1-én a következő bejegyzéssel bővült:„A gépkocsi vezetője menet közben kézben tartott mobil rádiótelefont nem használhat. A kétkerekű, továbbá gépkocsinak nem minősülő háromkerekű jármű vezetője menet közben - ideértve a forgalmi okból történő megállást is - kézben tartott mobil rádiótelefont nem használhat.”Maga a gondolatsor rövid és tömör, de mégis első olvasásra is több kérdőjelet vet fel.Az első:Mit jelent az, hogy „menet közben”?Hiszen a KRESZ a legtöbb helyen a „forgalomban részt vevő” járművek kifejezését használja, amiben azokról is szó van, akik ugyan részt vesznek a forgalomban, de éppen ott - valamilyen kényszerítő körülmény (forgalmi dugó, tilos jelzés, elsőbbségadás stb.) miatt - állnak. Emellett a szabály többször használja a „közlekedésben résztvevők” fogalomkörét is, például egy ilyen fejezeten belül írja elő a biztonsági öv használatát is.Tehát a „menet közben” kifejezést újra kellett értelmezni, amit az akkor még a KRESZ mellé kiadott jogmagyarázat ezzel a gondolattal egészített ki:„Az utóbbi években nagyon elszaporodott járművezetés közben a kézben tartott mobiltelefon használata. Ez a mai forgalomban elengedhetetlenül szükséges figyelmet és körültekintést jelentős mértékben károsan befolyásolja, a járművezetők figyelmét a forgalomtól elvonja. Ezért a közúti közlekedés biztonságára potenciális veszélyt jelentő magatartást külön nevesítve tiltja a KRESZ. A mobil rádiótelefon fogalmába tartozó távbeszélő készülékek körét külön jogszabály határozza meg.”Azaz itt már az is megjelenik, hogy a „járművezetés közben”, így gyakorlatilag a telefon kézben történő használatának tilalma csak azokra az esetekre érvényes, amikor a jármű halad, mozog, és amikor bármilyen ok miatt megáll, akkor nem.A második gondolat, amit szintén fontos pontosan értelmezni nem más, mint a „kézben tartott mobil rádiótelefon” fogalma.Ne felejtsük el, hogy 1998-at írtunk, amikor ez a szabályzás megjelent. Akkor még a többfunkciós okos telefonoknak híre-hamva sem volt. Nem véletlen, hogy a jogszabály értelmezésébe is az a példa került bele, hogy „A mobil rádiótelefon fogalmába tartozó távbeszélő készülékek körét külön jogszabály határozza meg.”Bevallom őszintén én akkor sem, és azóta sem találkoztam ilyen jogszabállyal, de már akkor is felmerült a CB, URH és PMR rádiók problémája, vajon bele tartoznak-e azok is ebbe a körbe?Egyébként a fenti állítás azért nem teljesen pontos, mert közben 2003-ban kihirdetésre került a hírközlési törvény, amelyben egy ilyen pont olvasható:„Mobil rádiótelefon szolgáltatás: olyan nyilvánosan elérhető telefonszolgáltatás, amelynek során e szolgáltatás nagy térben mozgó bármely előfizetője - mobil rádiótelefon hálózat hálózati végpontján csatlakoztatott - nem helyhez kötött berendezésről indított hívással kommunikálhat egy másik hálózati végponttal, amelynek elérése az ANFT-ben meghatározott választási eljárás útján lehetséges. E szolgáltatás beszédátvitelre, valamint az ehhez kapcsolódó szolgáltatásokra és egyéb szolgáltatásokra (például adatátviteli szolgáltatások, rövid szöveges üzenetküldés, WAP, GPRS alapú szolgáltatások) szolgál.” Tehát ebben már szerepelnek a különböző nem csak hangátvitelre, hanem adatküldésre alkalmas eszközök is. Ez alapján viszont igazából úgy kell értelmezni az ominózus KRESZ szabályt, hogy abban az időtartamban, amikor a jármű halad, azaz mozgásban van, mobil rádiótelefon szolgáltatásra (adatátvitelre) szolgáló eszközt kézben tartva használni tilos!Nyilván ha a szavakon lovagolunk, akkor a "kézben tartva" kifejezésnek ott lehet jelentősége, hogy az ülésre magunk mellé letett telefon megszólalása esetén a gombok működtetése - például egy hívás elutasítása - nem tiltott. Mint ahogy az eszközt egyéb módon, kihangosítóval, fülhallgatóval szabad használni. Hogy ezzel kapcsolatosan mennyire nem egységes a joggyakorlat álláspontja, és hogy mennyire nem egyértelmű a "rádiótelefon" fogalom meghatározása, illetve az ehhez kapocsoldó készüléktípusok köre, azzal több írás is foglalkozik.A témával kapcsolatban még fontos kiemelni a KRESZ említett paragrafusának második gondolatsorát is, miszerint:"A kétkerekű, továbbá gépkocsinak nem minősülő háromkerekű jármű vezetője menet közben - ideértve a forgalmi okból történő megállást is - kézben tartott mobil rádiótelefont nem használhat."Azaz kétkerekű motorkerékpár, valamint két vagy háromkerekű segédmotoros kerékpár és kerékpár vezetése közben akkor sem használhatunk kézben tartva mobiltelefont, ha a jármű forgalmi okból, mondjuk egy piros lámpánál, áll. Azaz az ilyen járművekkel el kell hagyni a forgalmat, le kell szállni az eszközről, és csak úgy szabad telefonálni. De természetesen a fülhallgatóval használt mobiltelefon menet közben sincs tiltva.Ne felejtsük el!A KRESZ abban a fejezetben írja mindezeket a telefon használatáról, amely így kezdődik:„Aki a közúti közlekedésben részt vesz, köteles úgy közlekedni, hogy a személy- és vagyonbiztonságot ne veszélyeztesse, másokat közlekedésükben indokolatlanul ne akadályozzon, és ne zavarjon.”A telefonálás közben nem az az egyetlen veszély, hogy a kezünket lefoglalja, hiszen ki ne tudna például egy kézzel kormányozni. Hanem sokkal inkább az, hogy a figyelmünket elveszi, avagy ahogy szoktam tanítani, az agyunk másik fele a vonal túloldalán van.Ha netán egy baleset történik, és szabályos körülmények között, például kihangosítóval használtuk a telefont, akkor is felelősségünk lehet, ha bebizonyosodik, hogy a nem kellő figyelem okozta a bajt. Nem véletlen, hogy ma már minden nagyobb balesetnél kikérik a mobilszolgáltatóktól az abban az időtartamban zajló forgalmat.Humor:Ha mégis elcsíp a rendőr, hogy kézben tartva telefonáltunk, van egy-két ötletünk hogyan magyarázhatjuk ki magunkat.Főszereplő: Lóránt Barnabás azaz Trabarna és a Kreszklub.   
Címkék: 

BMW innovációk a 2015-ös Las Vegas-i Kiállításon

2014.12.17.
A csúcstechnológiás szenzorokból és érzékelőkből álló innovatív tanulmány-technológia lehetővé teszi, hogy a BMW a január 6-9. között megrendezendő 2015-ös Las Vegas-i Szórakoztató Elektronika Kiállításon számos új fejlesztést mutasson be, köztük a teljesen balesetmentes vezetés lehetőségét. A BMW Group mérnökei által kifejlesztett előremutató tanulmány sikere újabb mércét állít fel a balesetmentes egyéni mobilitás területén, akár teljesen automatizált üzemmódban, sofőr nélkül is.A 360 fokos ütközés-elkerülő rendszer pontosan felismeri a jármű helyzetét és környezetét. A tanulmányautó egy BMW i3. Négy fejlett lézer szkenner rögzíti minden pillanatban a jármű teljes környezetét, miközben magabiztosan azonosítja az olyan akadályokat is, mint például az oszlopok egy többszintes parkolóházban. Ha a jármű túl gyorsan közeledik a falhoz vagy egy oszlophoz, a rendszer automatikusan fékez, elkerülve ezzel az ütközés veszélyét. A technológia centiméteres pontossággal parkolja le a járművet. Ha a sofőr kormányzással kikerüli az oszlopot vagy irányt változtat, a rendszer automatikusan oldja a fékeket. Az úttörő fejlesztés nagyban enyhíti a sofőrre háruló terheket olyan környezetben, mint például egy rossz látási viszonyokat tartogató parkolóház, miközben tovább növeli a járművezetés biztonságát és kényelmét. A sofőr a tanulmány manővereit - ahogyan a BMW összes vezetést támogató rendszerét - bármikor felülbírálhatja.Teljesen automatizált parkolás a többszintes parkolóházban – dinamikus és biztonságos, akár vezető nélkül isA BMW i3 tanulmányautó teljesen automatizált parkolást nyújtó Remote Valet Parking Assistant rendszere a lézer szkennerek és az épület digitális tervrajzának információit egyesíti, például egy többszintes parkolóház esetében. Ha a sofőr okos karórájával aktiválja a jármű automatizált parkoló rendszerét, a technológia magától megkeresi a beállóhelyet, függetlenül attól, hogy az melyik szinten van, majd be is parkolja a járművet, miközben a sofőr az ügyeit intézi. A Remote Valet Parking Assistant felismeri a környezet és a parkolóhely szerkezeti jellemzőit és megbízhatóan kikerüli az olyan váratlan akadályokat is, mint például a szabálytalanul parkoló járművek.Amint a BMW i3 magától beállt a kijelölt parkolóhelyre, az autó lezárja az ajtókat és türelmesen vár a sofőr – okos karórán keresztül, akár hangutasítással történő - hívására. A teljesen automatizált technológia ezután kiszámolja a vezető érkezésének helyét és idejét, majd pontosan az adott időre megérkezik a kívánt találkozópontra.Navigáció GPS jelek nélkülAz autó érzékelőitől kapott információk és a digitális tervrajzok egyesítésével a BMW-nek sikerült elérnie a jármű teljesen automatizált irányítását. Mindez lehetővé teszi a GPS jelek mellőzését, amelyek egy többszintes parkolóházban egyáltalán nem pontosak. A lézer szenzorok mellett a tanulmányautót okos, információ-értelmező egységekkel is felszerelték, amelyeknek köszönhetően a jármű pontosan meghatározza a helyzetét a parkolóban, tökéletes részletességgel látja a környezetét és teljesen függetlenül, automatizálva irányítja önmagát. Éppen ezért nincs szükség például arra, hogy a parkolókat összetett infrastruktúrával lássák el annak érdekében, hogy a járművek biztonságosan tájékozódhassanak és mozoghassanak az érintett területen.Hosszú távú rekord az automatizált járművezetésbenA BMW Group a BMW Active Assist átfogó, aktív vezetést támogató opció részben és teljes mértékben automatizált rendszereinek köszönhetően úttörő szerepet tölt be a világméretű járműtechnológiai fejlesztések területén.A BMW Group már 2009 októberében, egy nagymértékben automatizált járműtanulmány képében bemutatta a BMW Track Trainer önmagát vezető autó előfutárát a Nürburgringen, a világ legkeményebb versenypályáján. Később a BMW Group kutatási és járműtervezési részlegének mérnökei által kifejlesztett BMW Track Trainer Laguna Seca, Zandvoort és Valencia aszfaltcsíkjain, majd a Hockenheimringen és a Lausitzringen is bizonyította páratlan teljesítményét. A versenypályás tesztek extrém körülményei között a mérnökök rengeteg gyakorlati ismeretre tettek szert az önmagát monitorozó és vezető járműtechnológia fejlesztése terén.A BMW Emergency Stop Assistant névre keresztelt tanulmány-technológia eközben újabb fontos eredményeket ért el: ha a járművezető valamilyen egészségi okból kifolyólag – például szívroham következtében – elveszíti uralmát a gépkocsi felett, a jármű ezt érzékeli és automatizált üzemmódba kapcsol, majd biztonságosan az út szélére vezeti az autót, ahol azonnal segélyhívást kezdeményez.2011 közepén a BMW Group egyik tanulmányautója Münchentől egészen Nürnbergig vezetett végig az A9-es autópályán, a sofőr teljes beavatkozása nélkül. Időközben ezt a tanulmányt még tovább fejlesztették. A jármű fékező, gyorsító és előzési manőverekre is képes, teljesen önállóan. A műveleteket a pillanatnyi forgalmi szituációkhoz alkalmazkodva végzi a rendszer, az autópályákon érvényes 0 és 130 km/óra közti sebességtartományban. Mérnökeink eddig több mint 20 000 tesztkilométert tettek meg a tanulmánnyal, amelyet lidar, radar, ultrahang és kamera-alapú érzékelő rendszerekkel szereltünk fel mindegyik oldalon.2013 január óta a BMW Group a nemzetközi autóipari beszállító Continental gumiabroncs-gyártó vállalattal is együttműködik, hogy újabb lépéseket tegyenek meg a projektben. A járműtechnológiai tanulmányokon alapuló együttműködés végső célja, hogy 2020-ra megalapozzák a nagymértékben automatizált járműfunkciók stabil technológiai hátterét.A járműautomatizálás különböző szintjeiA vezetést támogató rendszerek nagymértékben növelik a járművezetés biztonságát és kényelmét a forgalomban, jóllehet, a támogatás mértéke változtatható. A legmagasabb szintű járműautomatizálást a teljesen automata vezetést támogató rendszerek biztosítják.Az egyes járműfunkciók teljesen automatának tekinthetők, ha nincs szükségük a sofőr folyamatosan ellenőrző figyelmére, miközben egyes forgalmi szituációk esetében arra sincs szükségük, hogy a sofőr a járműben üljön – mint például a teljesen automatizált Remote Valet Parking Assistant rendszernél.A teljesen automatizált járműtechnológiák előfutárai a nagymértékben automatizált rendszerek, amelyek nem igénylik a sofőr állandó figyelmét. A kormánymű, a fékrendszer, a motor és a váltó összehangolt vezérlésével átveszik a jármű hosszanti és oldalirányú vezérlését, ha a vezető úgy kívánja.A teljesen automatizált technológiákkal ellentétben a részben automatizált rendszerek ugyan szintén képesek átvenni a jármű hosszanti és oldalirányú mozgatását (például a torlódást figyelő vezetést támogató rendszer), de szükségük van a sofőr állandó figyelmére is.A jelenleg elérhető vezetést támogató rendszerek nagy része arra szolgál, hogy megkönnyítse a sofőr dolgát és segítséget nyújtson egyes forgalmi helyzetekben (például az aktív sebességtartó-automatika).

TISPOL: 25 ezer járművet ellenőriztek

2014.12.17.
A rendőrség a TISPOL Operational Group (Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózatának Műveleti Csoportja) 2014. évi ellenőrzési terve alapján 2014. december 12-14. között tartotta meg az „European Operation Alcohol & Drugs” elnevezésű közlekedésbiztonsági ellenőrzését. Az európai kampány ezúttal kifejezetten az ittas vagy bódult állapotban lévő járművezetők kiszűrésére irányult.Illusztráció. Fotó: police.hu A két nap alatt több mint 25 ezer járművezetőt ellenőrzött a hatóság, amelyek közül 175 járművezető volt ittas, illetve bódult. Ezen járművezetők között 101 fő volt olyan, aki az ittasságával, illetve bódultságával összefüggésben bűncselekményt követett el. Az ellenőrzés három napja alatt 11 – köztük kábítószerrel kapcsolatos – bűncselekményt derítettek fel a rendőrök és további 17 esetben intézkedtek illegális bevándorlóval és embercsempésszel szemben. Az akcióban 4 körözés hatálya alatt álló személyt fogtak el.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója