A járműipari cégek a péri reptér fő használói

2013.08.10.
Rossz időben, rossz látási viszonyok között bizony előfordult, hogy a pilóták nem vállalták a péri landolást, s inkább Bécsben vagy Pozsonyban tették földre a repülőgépet. A Péren befejeződött fejlesztések miatt erre a jövőben ritkábban kerül sor.Vadász Lászlóval, a Győr–Pér Repülőtér Kft. egyik ügyvezető igazgatójával autóba szállunk, s abban a különleges élményben lehet részünk, hogy a kifutópályán autózhatunk.– A kifutópálya hosszát 1450 méterről 2030 méterre növeltük, s mindkét végéhez egy száz méter hosszú végbiztonsági sávot (stopway) is építettünk, így akár Airbus 320-as vagy Boeing 737-es is landolhatna Péren – magyarázza Vadász László. – Kiszélesítettük a gurulóutat is, 10,5 méterről 15 méterre.– Légy szíves, kapcsold be a PAPI-t – szól rádión keresztül az irányítótoronynak Vadász László, s felgyulladnak a fények. A PAPI ez esetben az optikai siklópálya-adót jelenti, amelynek négy lámpája azt jelzi a pilótának, ideális szögben közelíti-e meg a repteret. Ha kettő piros fénnyel, kettő pedig fehéren világít, a landolás biztonságos lesz. Megújult a reptér fényrendszere is, amely éjszakai landolásnál vagy nappali, de rossz látási viszonyok közötti leszállásnál segíti a pilótát. Tűző napban is olyan luxerővel világítanak a jellegzetes reptéri fények a kifutópálya két szélén, hogy magunk is elcsodálkozunk a látványon. Ugyancsak a biztonságot szolgálja az egyszerűsített bevezető fénysor, amely eddig csak a mezőörs felőli leszálláskor segített a pilótának, most már a Győr felőli oldalon is van.Mivel a teherforgalom jó része éjszaka bonyolódik, elengedhetetlen volt az állóhelyeken a térvilágítás korszerűsítése. Eredményeként éjszaka is szinte nappali fényviszonyokat tudnak teremteni.Beszerzett a reptér egy teheráruröntgent is, a biztonság ma már nem csak a személyforgalomban elvárás, bizonyos repterek nem is hajlandók fogadni azokat a gépeket, amelyek csomagjai nem estek át teheráruröntgenen. Ugyancsak a biztonságot szolgálja a fékhatásmérő berendezés, amely téli fagyok idején kiiktathatja a mechanikus vizsgálatot, csúszik-e és ha igen, mennyire a leszállópálya? Télen nagy problémát okozhat a repülőgépszárnyak jegesedése. Megakadályozására egy speciális berendezést vásárolt a repülőtér.– Reményeink szerint még az idén megkezdi működését a reptéren a műszeres leszállító rendszer, amely extrém rossz körülmények között is biztosítja a biztonságos landolást – magyarázza Vadász László, akitől megtudjuk azt is, az ILS-rendszer közbeszerzésére kiírt pályázaton augusztus közepén dől el, ki szállíthatja a berendezést.– Az elmúlt évben csúcsot döntöttünk a személyforgalomban, harmincezer utas még egyetlen korábbi évben sem járt nálunk – fogalmaz Vadász László. A csúcshoz az Audi azóta már felépült járműgyára is hozzájárult, a multinacionális vállalathoz rengeteg szakember érkezett repülőn.Mint ahogy az Audi a repülőtér legnagyobb használója is heti tizennégy induló és tizennégy érkező járattal, amelyek Győr és Ingolstadt között szállítják az utasokat.A teherforgalmat az ad hoc jelleg uralja, s nehéz az évet prognosztizálni. Oka az, hogy az átépítés alatt a reptér hat hétig zárva volt, két hónapig pedig sávosan működött, reggel és este fogadott gépeket. Ez idő alatt sokan átpártoltak Bécsbe vagy Pozsonyba, mert ha délben kellett indulni, nem várhattak estig. Ezek egy része bizonyára visszatér majd Pérre, miután az átépítés-korszerűsítés befejeződött.Jelentősen felfuthat a nyaralóhelyekre induló charterjáratok száma a péri repülőtéren. Egy kimutatás szerint magas a Győrből és környékéről nyaralni indulók száma, akik eddig Bécsből, Pozsonyból vagy Budapestről chartereztek.– E területen is komoly feladatokra számíthatunk, megoldást kell találnunk a tömeges utasforgalomra, nem mindegy ugyanis, hogy egy kisgépet vagy utasokkal teli nagygépet kell-e fogadnunk – mondja Vadász László. A helyzetet bonyolítja az is, ha egy gép nem az unióból érkezik, ilyenkor határ- és vámvizsgálat is szükséges. További speciális helyzetek is vannak, amikor uniós országból jön a repülő, csak éppen nem a schengeni övezet tagja, vagy amikor schengeni övezethez tartozik, csak éppen nem az EU tagja. Mindig az adott helyzet dönti el, csak vámos kell-e, csak határrendőr-e avagy egyik sem.A bonyolult európai helyzettel a péri repülőtéren naponta szembesülnek.

NFM: új helyettes államtitkár a zöldgazdaság fejlesztéséért

2013.08.09.
A helyettes államtitkárság a minisztériumon belül a fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkárság alá tartozik.Hizó Ferenc a Modern Üzleti Tudományok Főiskoláján és a Budapesti Corvinus Egyetemen szerezte közgazdász diplomáit. 2011 óta áll a tárca alkalmazásában, először az energiagazdálkodási főosztályt, később a kiemelt közszolgáltatások főosztályát vezette, ezt megelőzően pénzügyi és energetikai területen dolgozott.A tárca közlése szerint a helyettes államtitkár feladatkörében gondoskodik a megújulóenergia-hasznosítás elterjesztése, valamint az energiahatékonyság- és az energiatakarékosság-fokozás stratégiai feltételeinek megteremtéséről, továbbá a klímapolitikai stratégia kidolgozásáról és végrehajtásáról. Intézkedési területéhez tartoznak az épületenergetikai és az épület-energiahatékonysági programok is. A helyettes államtitkár látja el továbbá az üvegházhatású gázok emisszió-kereskedelmi rendszerének működtetésével összefüggő feladatokat, gondoskodik ezek végrehajtásáról, az értékesítési bevételek felhasználásáról.A kiemelt közszolgáltatások - víziközmű-szolgáltatás, hulladékgazdálkodással összefüggő közszolgáltatások - területén Hizó Ferenc felelősségi körébe tartozik az állami szerepvállalás érvényesítése, a meghatározó szabályozási és gazdasági feladatok ellátásával - olvasható az NFM közleményében.
Címkék: 

Jégeső pusztított a Volkswagen wolfsburgi gyárában

2013.08.09.
A több mint 50 ezer embert foglalkoztató gyár térségében július végén vonult át egy front pusztító erővel. A jégeső összesen 28 ezer autót rongált meg a világ legnagyobb autógyáraként számon tartott üzemben és környékén. A kár teljes nagyságát egyelőre nem sikerült megállapítani, de az biztos, hogy a szabad ég alatt sorakozó új gyártmányok közül is több ezer megsérült- mondta pénteken a Volkswagen egyik szóvivője.    Az autókat egy úgynevezett átvilágító alagútban kell megvizsgálni, hogy a legapróbb horpadásokat is észrevegyék. A gyárat "csak 100 százalékig hibátlan gépkocsi" hagyhatja el - emelte ki a szóvivő.    Az alagút rendszerint foglalt, a gyártósorokról naponta kikerülő 3800 autó végső ellenőrzését hajtják végre benne, a jégeső miatt így várhatóan hetekig torlódnak a második átvizsgálásra váró Volkswagenek az üzemcsarnokokból érkező friss gyártmányokkal. A dpa hírügynökség szerint a gyártó külső segítség bevonásával próbálja kezelni az Alsó-Szászország tartományban működő üzemben kialakult rendkívüli helyzetet.    A tartomány legnagyobb biztosítója, a VGH szerint a július végi jégeső rekord nagyságú kárt okozott. A cég ügyfeleinél legkevesebb 21 ezer káresemény történt, ebből nagyjából 10 ezer esetben gépkocsi sérült meg.

Taxirendelet - Kedvezményes hitelt sürget két társaság

2013.08.09.
A két társaság az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében azt írja: ha nem sikerül gyors megoldást találni a problémára, több száz családfenntartó maradhat munka nélkül. Sokan ugyanis nem tudják előteremteni azt a 160-200 ezer forintot, ami az autók átfestéséhez, átmatricázásához szükséges.    A Rádió Tele 5 Taxi ügyvezető igazgatója, Horváth Csaba szerint nem csak a pénz hiányzik az átálláshoz. A taxitársaságok és a hozzájuk tartozó alvállalkozó gépkocsi-tulajdonosok egyike sem vette még tudomásul, hogy a számos esetben hangos és zavaró URH-kapcsolatot kiváltva a taxisofőrnek az utas adatait már nem a rádión keresztül, hanem valamilyen informatikai eszközön keresztül kell majd továbbítani - áll a közleményben.    A közlés szerint a GPS-alapú kapcsolódás a legtöbb autóban még nem megoldott, holott elméletileg szeptember elejétől kötelező lesz az ilyen jellegű fuvarközvetítés.   A két társaság úgy látja, hogy a változások miatt a jelenlegi 10-11 fuvarszervező cég helyett várhatóan csak jóval kevesebb marad meg. Úgy vélik, több cég nem tudja majd teljesíteni az egyébként minőségi változást is eredményező kötelezettségeket.MTI 
Címkék: 

Devizapiac - Alig mozdult a forint péntek délelőtt

2013.08.09.
Devizapiaci kereskedők az MTI-nek azt mondták: a kora délelőtti órákban valamennyire még folytatódott a csütörtöki erősödés, de később visszatért reggeli szintjére a forint. Minimális a forgalom, nincsenek nagyobb tranzakciók, sem a piacot befolyásoló hírek. A kereskedők a következő napokban sem számítanak lényegi változásra.    A dollárt 222,55 forinton jegyezték délelőtt, míg reggel 222,47 forinton, csütörtök este pedig 222,51 forinton állt a jegyzése.    A svájci frank árfolyama 241,74 forint volt délelőtt, a reggeli 241,89 forinttal, illetve a csütörtök esti 242,16 forinttal szemben.  A japán jennel 2,3018 forinton kereskedtek, a reggeli 2,3059 és a csütörtök esti 2,3117 forintos árfolyamot követően.MTI 
Címkék: 

Kína: növekszik az ipari termelés és a fogyasztás

2013.08.09.
Az infláció növekedését jellemzően az élelmiszerárak határozták meg, amelyek ára a múlt hónapban 6 százalékkal magasabb vol, mint egy évvel azelőtt. Júniushoz képest 0,1 százalékos volt a drágulás. A január és július közötti időszakban 2,4 százalékos volt az infláció a tavalyi év azonos időszakához képest.    A kínai társadalomtudományi akadémia pénteken közzétett felmérése szerint a megkérdezett száz közgazdász szakemberből 53 úgy gondolta, hogy az év hátralevő részében az infláció gyorsulni fog, míg 40-en általánosságban egyenletes ütemre számítanak.  A termelői árak júliusban 2,3 százalékkal visszaestek. A csökkenő tendencia immár 17. hónapja jellemző.    Pénteken tették közzé, hogy az ipari termelés 9,7 százalékkal - a vártnál nagyobb mértékben - bővült júliusban. Az állóeszköz-beruházások az első hét hónapban 20,1 százalékkal nőttek.    A fogyasztás a múlt hónapban 13,2 százalékkal nőtt a tavalyi év azonos időszakához képest, bár 0,1 százalékos visszaesést mutat az előző hónapban mérthez hasonlítva.    Csang Li-csün a kormány fejlesztési kutatóközpontjának elemzője szerint a stabil inflációs ráta elősegíti a gazdasági növekedést stabilizáló törekvéseket. A politikai vezetés és gazdaságirányítás az év második felében a növekedés folyamatosságára törekszik, miközben reformokat, úgynevezett finomhangolást ígért. Ennek szellemében például már csökkentették a kisvállalkozások adóit, s új, nagy összegű beruházásokkal hozták lendületbe a vasúti ágazatot.   A kínai gazdaság az első negyedévi 7,7 százalékos növekedést követően a második három hónapban 7,5 százalékot teljesített, míg 2012 utolsó negyedében 7,9 százalék volt a bruttó hazai termék (GDP) növekedése.MTI 
Címkék: 

Az autoszektor.hu a győri Audi fejlesztőközpontjában

2013.08.09.
A győri Audi Hungaria Motor Kft. motorfejlesztő központjának százhetven munkatársa azon dolgozik, hogy az itt készülő motorok minden földrész minden országában ugyanazt a teljesítményt nyújtsák. De mi van akkor, ha Kínában gyenge oktánszámú, piszkos benzint töltenek a tankba, Peruban az extrém magasságú, oxigénhiányos levegőben jár a motor, Indiában pedig a port és nagy esőt hozó monszun okoz problémát? Győrben mindenre találnak megoldást, természetesen még a sorozatgyártás megkezdése előtt, először azonban modellezik az adott országot.Extrém terepviszonyok szimulációja.- Egy speciális berendezést építettünk, amellyel ugyanazokat a körülményeket tudjuk előidézni, mintha Indiában az autót telibe kapná egy monszun – magyarázza dr. Wolfgang Demmelbauer-Ebner, a győri Audi Hungaria Motor Kft. motorfejlesztésének vezetője, aki elmondja azt is, önmagában a sok eső nem lenne probléma, a por sem, ha azonban együtt érkezik, szinte betonszerű anyagot képez a motoron.A monszun összetételét a helyszínen, Indiában elemezték ki a győri fejlesztők. Eső és por itthon is van, így csak az adatokat kellett elhozni, s modellezni a monszunt. A vizsgálatok közben rájöttek, a különleges körülmények főleg a szíjhajtást kezdik ki, ilyen található a klíma kompresszorában és a generátorban. Hogy Indiában is kifogástalanul működjenek a Győrött gyártott motorok, különleges szíjat kellett kifejleszteni. Dr. Demmelbauer-Ebner szerint olyan sikerrel jártak, hogy a szíj örök életre szól. Az Indiába szállított autók motorján a tárcsát is keményebb anyagból alakították ki, monszunálló lett a tárcsa.R5-ös turbómotor a fékpadon.Kínában az európainál alacsonyabb oktánszámú benzin, a piszkos, s nagy kéntartalmú dízel állította új feladat elé a győri motorfejlesztőket. A magas kéntartalom fokozott korróziót okoz, s a részecskeszűrőre is káros hatással van.- Sanghaji munkatársaink a helyszínen pontosan kielemezték a kínai üzemanyagokat, az adatok alapján a MOL-tól rendeltünk gyengébb összetételű benzint és dízelt, s megkezdtük a kísérleteket – idéz fel egy újabb érdekes esetet a motorfejlesztés vezetője. A Mol-nál bizonyára meglepődtek, mit akar az Audi a silány üzemanyaggal, a megrendelést azonban teljesítették. Dr. Demmelbauer-Ebner-től megtudjuk azt is, az alacsony oktánszámot az autó elektronikája viszonylag jól kezeli, a dízelmeghajtáshoz azonban egy speciális befecskendező pompát kellett kifejleszteni, amely jól kezeli a kínai dízelt is. Képzeletbeli utazásunkat Peruban folytatjuk. Itt a négyezer méter feletti magasság állítja különleges helyzet elé a győri motorokat. Mivel ritkább a levegő, a turbófeltöltő lassabban dolgozik. Az Audi motorfejlesztőinek erre is megoldást kellett keresniük.- Tudnak monszunesőt produkálni Győrben, piszkos kínai benzint a MOL-tól szereznek be, hogyan modelleznek négyezer méteres magasságot Győrben? – fordulok dr. Demmelbaur-Ebnerhez, s kíváncsian várom a válaszát.- Erre még mi sem vagyunk képesek – kapjuk a választ. - Anyavállalatunk központjában, Ingolstadtban tudjuk modellezni a ritkább levegőt, igazi teszteket azonban Peruban tudunk elvégezni. Győri munkatársaim repülőre ülnek, kiutaznak a helyszínre, s ott vizsgálják a nagy magasság hatását a turbófeltöltőkre. Dr. Wolfgang Demmelbauer-Ebner nem csak arra büszke, hogy győri munkatársaival együtt a legkülönösebb helyzetekre is megoldást találnak, hanem arra is, hogy mérnöki irodaként a megyeszékhelyen fejlesztették ki a Volkswagen Amarok, az Audi A1 Challenge, valamint a VW Polo WRC változatait.   
Címkék: 

Autóipari színtrend a következő években: a zöld reneszánsza

2013.08.09.
A több mint egy évtizednyi „színtelen” időszakot követően, amikor is a fekete, az ezüst vagy a fehér, illetve legutóbb a barna szín volt jellemzően képviseltetve az utakon, a gépjárművilág egyre erőteljesebben mozdul el az élénk színek irányába.A zöld szín egyre inkább leveti az öko-imázst Az, hogy éppen a zöld színtartomány nyer teret a jövőbeni gépjárműfestékek színkialakításában, az ökológiával való nyilvánvaló kapcsolaton és az érintetlen természet képén alapul. A legújabb zöld színárnyalatok, melyeket a következő három-négy évben autóink viselni fognak, tudatosan szakítanak az ökológiai imázzsal.Gutjahr szerint: „A társadalmi értékváltozás kérdéseire adott válaszokat nem a „vissza a természetbe” romantikus víziójában találjuk meg, hanem intelligens megoldásokban és technológiákban.“A zöld szín itt az olyan új értékeket hordozza, mint az egyszerűség, a felelősség, az individualitás, vagy akár a harmónia és az egyensúly, melyek egyre inkább beágyazódnak a társadalomba.Mark Gutjahr, a BASF Design Europe vezetőjeGlobális trend – regionális színválasztás Az individualitás kérdései globális kontextusban válnak egyre fontosabbá. A zöld szín megalapozza a rendkívül expresszív autófestékek trendjét, és erősíti a fejlesztést az erősebb színdifferenciálás irányában. A BASF globális tervezőcsapata kutatásai során határozott regionális különbségeket fedezett fel. Annak ellenére, hogy a zöld témának globális jelentősége van, mindez eltérő módon jelentkezik az európai, az ázsiai és az észak-amerikai régiókban.Az effektpigmentek alkalmazása gondoskodik a rendkívüli csillogásról, amely tisztább, világosabb és intenzívebb hatású az eddigi összes effektnél.A racionalitás és a minőség az a két jellemző, mely áthatja az európai design nyelvezetét, és amely kiegyensúlyozott, de egyben mégis erős színárnyalatokat hoz a színkínálatba. A sötétzöld és a smaragd színárnyalatok kifinomult struktúrákat és jól adagolt effektusokat mutatnak fel. A telített zöld színárnyalatokat arany kiemelésekkel nemesítik. Amíg az európai térségben új értékek után kutatnak, addig Ázsiában az olyan témák, mint a természet, a harmónia gyakorolnak erős befolyást erre a színárnyalati tartományra. Ott tehát finom, de mégis sokoldalú autófestékeket várnak el – így gondoskodnak az erőteljes pasztellszínek a nagyvárosi szürkeség színekkel történő ellensúlyozásáról. Az észak-amerikai színválasztásra a tisztaság és a közvetlenség jellemző, ahol is a citrom árnyalataival készült zöldessárga színárnyalat egyre fontosabb szerepet játszik.„Elérkezett a színek ideje!” A számtalan új zöld színárnyalat a gépjármű festékeknek több játékteret enged. Az olyan új effektuskategóriák és témák, mint például a domborlakkok és a matt lakkok, a jövőben még több lehetőséget kínálnak, de új követelményeket is fognak támasztani, mind technológiai, mind pedig kreatív alkotói értelemben. Gutjahr a komplexitásban lát új lehetőségeket: „Új eljárásokkal és pigmentekkel tudjuk alkalmazásba átültetni az olyan innovációkat, mint például a BASF „XSpark” új effektkategóriái. Az effektpigmentek alkalmazása gondoskodik a rendkívüli csillogásról, amely tisztább, világosabb és intenzívebb hatású az eddigi összes effektnél. A csillogás fényben rendkívül jól érvényesül, ezáltal elegáns hatású anélkül, hogy tolakodó lenne. „ Az XSpark-ban rendkívül nagy lehetőség rejlik", magyarázza a tervező pozitív jövőképét. „Elérkezett a színek ideje!“A Coatings (bevonatok) üzletágrólA Coatings üzletágon belül fejleszti, gyártja és értékesíti a BASF az innovatív jármű-, autójavító- és ipari lakkok, valamint épületfesték bevonati anyagok szortimentjét, amely a 2012-es évben a világon összesen csaknem 3,0 milliárd euró árbevételt ért el. A BASF világszerte jelen van a bevonatok üzletágában, erős a piaci helyzete Európában, Észak- és Dél-Amerikában, valamint az ázsiai-csendes óceáni régióban. 

Teljes elektromos hajtásrendszer egy kézből

2013.08.09.
Ezek között az elektromos motorok, teljesítmény-szabályzó elektronikák, az akkumulátorok és az energia-visszatápláló regeneratív fékezés elemei is szerepelnek, amelyek teljes rendszerré is összeállíthatók. Ennek legjobb példája a Fiat 500e, hiszen az olasz elektromos kisautó teljes hajtásrendszerét a Bosch szállítja. A saját fejlesztésű SMG 180/120 elektromos motornak köszönhetően a Fiat 500e 80 kilowatt teljesítménnyel szolgál, a hajtásrendszer „erőműve” pedig az az állandó gerjesztésű szinkronmotor, amely már közvetlenül az indulástól 196 newtonméter forgatónyomatékot kínál. Az elektromos motor és az akkumulátor közötti központi interfész szerepét az INVCON 2.3 inverter tölti be, amely egyben az elektromos hajtásrendszer irányító-központja is. Az impulzus-átalakító az akkumulátorban tárolt egyenáramot a motor számára használható váltakozó-árammá alakítja. Fékezés során ellentétes irányban zajlik a folyamat, vagyis a berendezés a fékezési és motorfék-fázisok alatti energia-visszatáplálás rendszere (rekuperáció) által produkált váltakozó-áramot alakítja egyenárammá; a fékezés során visszanyert energia csakis így tárolható az akkumulátorban. Az elektromos motorral kombinálva a Bosch rendszerének hatásfoka a 92 százalékot is eléri, az autóvezetők így a lehető legtöbbet hozhatják ki akkumulátoraikból. Az egyenáramú (DC/DC) feszültség-átalakító a nagyfeszültséget konvertálja át a jármű 12 voltos hálózata számára, amelyben olyan fogyasztók működnek, mint például a rádió vagy a fényszórók. Az egyenáramú feszültség-átalakító a lítiumion-akkumulátorból különböző biztonsági és kényelmi rendszereket is táplál – például az elektromos szervokormányt és az ESP-t – illetve a jármű elektromos rendszerének minden szabályzóegységét is ellátja. A Bosch technikája a lehető legtöbb energia visszatáplálását teszi lehetővéA mozgási energia hasznosítását a Fiat 500e esetében a Bosch komponense, a különösen magas visszatáplálási teljesítménnyel működő vákuumtól független regeneratív fékrendszer szabályozza. E funkció a fékpedál minden egyes lenyomásakor biztosítja, hogy az egyébként veszendőbe menő energia jusson vissza az akkumulátorba jelentősen bővítve az elektromos jármű hatótávját. A Fiat 500e mintegy 140 kilométeres hatótávot kínál. A 24 kWh kapacitású, prizmacellákból felépülő akkumulátor tárolja a hajtásrendszer üzeméhez szükséges energiát és kevesebb, mint négy óra alatt teljesen feltölthető.
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója