Itt vannak a friss ferihegyi utasszámok – áttörés a reptéren!

2024.02.19.
Fotó: bud.hu 2024 első hónapjában 1 100 451 utas fordult meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Ez 16,5%-os emelkedés 2023 azonos időszakához képest, és egyúttal azt is jelenti, hogy a Budapest Airport forgalma az elmúlt 11 hónapban folyamatosan meghaladta az egymilliós küszöböt. A tavalyi utasforgalom 14,7 millió főben tetőzött, túlszárnyalva az előzetes várakozásokat és elérve a járvány előtti éves adat 91%-át. A vállalat várakozásai szerint az idei utasszám meghaladja a 2019-es szintet. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

A Tisza áradása miatt lezárták a szegedi rakpartot

2024.02.19.
Az önkormányzat közleménye szerint az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság adatai szerint a Tiszán levonuló árhullám megközelítette a szegedi alsó rakpart szintjét, az 560 centimétert. Ezért a Szegedi Környezetgazdálkodási Nkft. vasárnap 20 órakor lezárta az autóforgalom elől a Huszár Mátyás rakpartot. Az árhullám az előrejelzés szerint kedden tetőzik, utána apadás várható. A rakpart lezárása nem járt együtt árvízvédelmi készültség elrendelésével. A Tisza szegedi szakaszán az elsőfokú készültség 650 centiméteres vízszint esetén lép életbe. Az eddigi legmagasabb vízállást Szegednél 2006 áprilisában mérték, 1009 centimétert. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Autóbusz és két személygépkocsi ütközött – volt, aki a roncsba szorult.

2024.02.19.
Összeütközött egy autóbusz és két személygépkocsi Veszprémben, a József Attila utcában. Az egyik személygépkocsiba egy ember beszorult, őt veszprémi hivatásos tűzoltók feszítővágó segítségével szabadították ki. A járműben ülő másik embert ugyancsak a tűzoltók emelték ki. Az autóbusz helyi járat, az első információk szerint hét utast szállított. A műszaki mentést a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat vezeti. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Eladó Joe Biden Cadillac sportszedánja

2024.02.19.
Lehet bármit gondolni Joe Biden amerikai elnök politikájáról, állapotáról, döntéseiről, egy biztos: imádja az autókat! Ezt pedig számtalanszor bebizonyította elnöksége alatt is, hiszen temérdek autóbemutatón vett részt széles mosollyal az arcán. Noha egyik fontos politikai üzenete volt átállni az elektromos autózásra, a valóságban régóta rajong az amerikai izomautókért. Nem véletlenül döntött úgy 2018-ban, amikor még csak ex-alelnök volt a Trump-érában, hogy vásárol egy Cadillac ATS-V sportszedánt. Ráadásul remek ízléssel összeállítva. Mélyfekete fényezésben, a luxus és biztonsági csomagokat is belerendelve, természetesen Magnetic Ride futóművel, szénszálas motorborítással, elektromos napfénytetővel, faberakásos utastérrel, fűthető elektromos ülésekkel és vörös féknyergekkel. Naná, hogy a bronz, 18-colos CT4-V Blackwing felnik sem maradtak le, ami viszont igazán egyedivé teszi, az a Kona Brown utastér, amiből ez az egy létezik a világon. Motorterében egy 470 lóerős, 3,6-literes, duplaturbós V6 dolgozik, ami a hátsó tengelyt hajtja. Állítólag csak 2020 márciusáig volt a jelenlegi amerikai elnök tulajdonában az autó, utána elkövettek rajta néhány tuningmódosítást, de így is komoly összeget várnak érte az aukción. Végülis egy szép állapotú sportszedán, amiben mindössze 25 588 km van. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Ötlet a kukában: BMW i16, az M1-es ihletésű i8-utód

2024.02.18.
A BMW egy ikonikus márka, ezt még azok sem tagadhatják, akik nem feltétlenül kedvelik a bajor márkát. A német gyártó több, mint százéves fennállása alatt rengeteget tett hozzá asz autóipar fejlődéséhez, legyen szó tömeggyártásról, olcsó kisautóról vagy épp a versenypályák meghódításáról. Egyik talán legemlékezetesebb modelljük az M1-es kupé, amely sajátos dizájnjával és elképesztő teljesítményével belevéste magát a történelem lapjai közé. Bár talán nem ugyanekkora, de mégis sajátos rajongótábort épített fel az i8-as modell is, mivel a gyönyörű formaterv mellé egy jövőbe mutató, teljesítményt a középpontba helyező plug-in hibrid volt. Domagoj Dukec, a BMW dizájnosztályának vezetője pedig nemrég elárulta, hogy ezt a két kivételes modellt egyszer össze akarták vonni, pontosabban a 2020-ban kifutó i8-as utódjaként létre akarták hozni az i16-ost, amely a korábbi modell felépítését és plug-in rendszerét megtartva az M1 vonalait idéző formatervet kaphatott volna - de végül a kukában landolt a projekt. A projekt, ami soha nem valósult meg. (Forrás: Domagoj Dukec Instagram oldala) Dukec maga is dolgozott az i16 tervezésén, ami már majdnem gyártásra kész, kidolgozott projekt volt és a Vision M Next koncepciót is alapul vette, amelyet 2019-ben mutatott be a BMW NextGen konferenciáján Münchenben. A Vision M Next koncepció hasonló volt az i8-hoz, egy hibrid hajtásos, négyhengeres motort kapott, amely összesen 600 lóerő teljesítményre volt képes. A 0-100 km/órás gyorsulás 3,0 másodperc volt, maximális sebessége pedig majdnem 300 km volt óránként. Az nem derült ki, hogy az i16 esetében milyen változásokat hajtottak volna végre a hajtásláncon, ha sor került volna a gyártásra, de Dukec kifejtette, hogy fejleszteni akartak rajta a korábbi modellhez képest. A BMW Vision M Next koncepcióautója. (Forrás: BMW) A BMW tervezőmérnöke azt is hozzátette, hogy az i16 a az i8 és a Vision M Next mellett az M1-ből is inspirálódott. A két jármű közti hasonlóságok leginkább a hátul mutatkoznak, ahol a hátsó üvegekre hasonló lamellák kerültek, mint az M1-esen, valamint a sárvédőkön is olyasfajta mélyített rész van, ami a klasszikus sportautó oldalain található beömlőket idézi. Ha megvalósult volna, az i16 sorozatgyártású változata az i8-ból ismert karbonszálas műanyag felépítést. Az, hogy az ilyen gépekből inspirálódó modell miért nem jött ténylegesen létre, Dukec szerint a rossz időzítésnek tudható be, ugyanis az i16 tervezése a 2020-as pandémia üzleti komplikációi miatt került a szemétbe. Egy akkori jelentés még azzal egészíti ki ezt, hogy az előrelátható költségek túl magasak voltak, a potenciális eladási volumen pedig túl alacsony lett volna az i16 esetében. Az i16 vázlatai. (Forrás: Domagoj Dukec Instagram oldala) Ha az i16 valóban sorozatgyártásba került volna, akkor 2022 körül került volna piacra, mindössze két évvel az i8 gyártásának befejezése után. Végül a modell helyett kaptunk mást: az XM szabadidőautót, amely a BMW M sportrészlegének 50. évfordulójának állít emléket. Instagram posztjában Dukec azt mondta, azért osztja meg mégis az i16-os terveit, hátha valamikor újra felkapják az ötletet. Ha nem is maga a BMW, de esetleg egy tuningcég, amely az i8 átépítésével hozza létre az új modellt.

Magyar befektetők veszik át a finn KymiRing versenypálya vezetését

2024.02.18.
A TRP Hungary közleménye szerint a kifejezetten motorsportok és autóipari fejlesztések céljára épített pálya építése a 2010-es évek közepén kezdődött azzal a céllal, hogy a gyorsaságimotoros-világbajnokság (MotoGP) finnországi fordulójának adjon otthont. A koronavírus-járvány miatt 2020-ban aztán nem rendeztek futamot a Helsinkitől 110 kilométerre fekvő létesítményben, és különböző okokból 2021-ben és 2022-ben sem volt itt verseny. A létesítmény része egy 4,5 kilométeres versenypálya, korszerű bokszépület, valamint egy 2,3 kilométeres rövidebb nyomvonalú pálya is, miközben további fejlesztések - köztük motokrossz-, ralikrossz- és salakmotor-pálya - is a tervek között szerepelnek. Amint a közlemény fogalmaz, "különböző nehézségek miatt a beruházás mögött álló vállalat 2023 áprilisában csődvédelem alá került, de a hitelezők nyitottak voltak arra, hogy új befektetők folytassák a projektet, és ennek eredményeként a KymiRing a közeljövőben megkezdi a működését". A TRP Hungary azt írta, célja, hogy a pénzügyi befektetés után sikeresen üzemeltethesse a régió elsőszámú motorsport-létesítményét, s ennek érdekében átfogó fejlesztési tervet dolgozott ki, ami többlépcsős stratégia megvalósítása révén biztosítja a terület folyamatos fejlesztését a következő évek során. Mindemellett a helyiek szakértelmét és tudását is be szeretnék vonni a fejlesztésekbe, így a helyi közösségekkel való együttműködések is a tervek között szerepelnek. A TRP Hungary jelezte, "a befektetés kizárólag magánbefektetők közreműködésével valósul meg, állami szerepvállalást nem tartalmaz". Fotók: TRP Hungary "Páratlan lehetőséghez jutottunk, hogy részt vegyünk és hozzájáruljunk a KymiRing fejlesztéséhez Finnországban, ahol a motorsportoknak hihetetlen kultúrája és hagyományai vannak. A ralitól a pályaversenyzésig, két- és négykeréken egyaránt, Finnország az a hely, ahol a versenyzés rajongói otthon érezhetik magukat" - idézte a közlemény Őry Tamást, a TRP Hungary ügyvezető igazgatóját. "A víziónk, hogy létrehozzuk Észak-Európa és a Baltikum vezető sport- és szórakoztatóipari központját. A helyi közösségek régóta várják, hogy élvezhessék a KymiRing által nyújtott élményeket, ezért különösen izgatottak vagyunk, hogy a csapatunkkal kihozzuk a pályából a benne rejlő hatalmas lehetőségeket. Minden tőlünk telhetőt meg fogunk tenni, hogy a lehető legmagasabb színvonalon kiszolgáljunk mindenkit, aki a következő években a pályára látogat" - nyilatkozta Őry Kornél, a TRP Hungary és a tulajdonostársak által közösen létrehozott Finland Motorsport Circuit Holding Oy ügyvezető igazgatója. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Hogyan lehet a sötétségből energiát nyerni?

2024.02.18.
Egyre forróbb nyarak, vízválság, tüzek, szélsőséges időjárási jelenségek. A globális felmelegedés és a hozzá kapcsolódó éghajlatváltozás hatásai már jó ideje a közvélemény figyelmének középpontjában állnak. Amikor ezekről a problémákról beszélünk, kézenfekvő, hogy a megújuló energiákat hozzuk fel, mint a hőmérséklet-emelkedés elhárításának útját.  Amellett, hogy az alternatív energiaforrások "zöldek", más olyan tulajdonságokkal is rendelkeznek, amelyeket nem szabad alábecsülni. Először is, munkahelyeket teremthetnek és így hozzájárulhatnak ahhoz, hogy emberek milliói világszerte gyakran görcsösen keressenek munkát. Ugyanakkor segítenek a fejlődő országoknak abban, hogy széles körben hozzáférjenek az energiához. Ebben az irányban például számos projektet indítottak el sikeresen afrikai területeken. Végül, de nem utolsósorban, az energiaszámlán is megtakarítást jelentenek. Bolygó-szerte aktív munka folyik a megújuló energiaforrások terén elért egyre több eredmény optimalizálása érdekében. A cél lényegében az, hogy az ágazatban rejlő lehetőségeket a lehető legjobban ki tudjuk aknázni. Hogyan termelhetünk napenergiát éjszaka? Ebből a kérdésből kiindulva a Kaliforniai Egyetem tudósainak sikerült egy olyan innovatív projektet kidolgozniuk, amely forradalmi és eddig nem remélt forgatókönyveket nyithat meg. Az új technológiát anti-napelemnek nevezik és alapvetően a sötétséget használja ki az energiatermelésre. Ahhoz, hogy megértsük a rendszert, amely teljes mértékben a paradoxonok kategóriájába tartozhat, meg kell próbálnunk megérteni azt a megközelítést, amellyel létrehozták. Ma már köztudott, hogy a klasszikus panelek befogják a napenergiát és azt hő- vagy elektromos energiává alakítják át. Az új technológia ezzel szemben a földfelszín által éjszaka is termelt hőt hasznosítja, csapdába ejti, majd felszabadítja. A napnyugta utáni energiatermeléshez olyan alternatív fotovoltaikus koncepciót használunk, amely a földet forrásként, az éjszakai égboltot pedig hőnyelőként hasznosítja - mondták az amerikai tudósok. Jelenleg azonban az ezzel a módszerrel előállított energia mennyisége a klasszikus napelemekhez képest csak 25 %-os. A gyűjtőfelület bővítése azonban költséghatékonyabbá teheti ezt a technológiát és szélesebb körú jövőbeli alkalmazását. Forrás: casaegiardino.it  

Az Audi már jóval a BYD előtt megérkezett Szegedre

2024.02.18.
Január végén írták alá a kínai BYD jövőbeli szegedi üzemének helyszínt biztosító 300 hektáros telek adásvételi előszerződését. Ez a magyar gazdaságtörténet egyik legfontosabb beruházása, a világ legnagyobb - a Tesla számainál is jobb adatokat produkáló - elektromos autógyártó vállalata érkezik hazánkba. A BYD az első európai üzemét hozza Magyarországra, ahol már ez lesz az ötödik autógyár, és amelynek hatása hasonló lehet, mint az Audi győri, a Mercedes kecskeméti, a BMW debreceni vagy éppen a Suzuki esztergomi gyárépítésének. Gong Tao kínai nagykövet, Botka László, Szeged polgármestere és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az aláíráson. Fotó: MTI/Máthé Zoltán Szijjártó Péter külgazdasági miniszter az aláírás alkalmával hangsúlyozta, a következő évtized Európában a zöld energiáról, az autóipar elektromos átállásáról szól majd, amely nagyban mérsékelni fogja a károsanyag-kibocsátást, így elősegítve a környezet védelmét. Hozzátette, Magyarország a zöld energia és a zöld ipar mellett van, és nem ideológiai, hanem gyakorlati alapon. A zöld vonal már jóval a gyárépítés bejelentése előtt elindult Szegeden, ráadásul nem is csak egy szálon. Az adásvételi előszerződés aláírása előtt néhány nappal érkeztek meg a BYD tekétől egy „kőhajításnyira” található Szegedi Tudományegyetem Science Parkjának energetikai innovációs tesztállomására azok az első, saját tervezésű energiaátalakító berendezések, amelyekkel megújuló energiával hidrogént, majd szintetikus üzemanyagokat fognak előállítani. A tesztállomást az egyetem és több partnere környezetkímélő energiatárolási és -átalakítási projektjeinek keretében fejlesztik, a projekt vezetője Dr. Janáky Csaba. A kutató az SZTE Fizikai Kémiai és Anyagtudományi Tanszékének docense, az Anyag,- Környezet,- és Energiatudományi Kompetenciaközpont vezetője – egyebek között. A konténer beemelése - háttérben a lézerközpont. Az egyetemi portálnak elmondta, hogy az állomás telephelyén működő napelemparkból származó megújuló villamosenergiát használják majd arra, hogy a frissen érkezett konténerekben a víz elektrolízise révén hidrogént állítsanak elő. Az így kapott és a helyszínen eltárolható „zöld” hidrogén üzemanyagként és alapanyagként is szolgálhat a további energiakonverziós eljárásokban. A második, hamarosan érkező konténerben a szén-dioxid elektrolízisével előállított szénmonoxidból és hidrogénből folyékony szintetikus üzemanyagot, például nyers benzint vagy kerozint állítanak majd elő. A már elhelyezett konténerek power-to-gas (P2G), vagyis áramból gázt előállító elektrolizáló technológiákat tartalmaznak. Ezeket néhány hét múlva újabb konténer követi, benne a power-to-liquid (P2L) technológia eszközeivel. Ezek folyékony mesterséges üzemanyagot tudnak majd előállítani, nagyrészt a másik konténerből származó hidrogénből és szén-monoxidból. A két technológia összekötése után – előreláthatóan április-májusban – megindulhat az energetikai innovációs tesztállomás teljes üzemmódja. A tesztállomáson zajlik a Szegedi Tudományegyetem, az Audi Hungária autógyár, a Széchenyi István Egyetem, a Pannon Egyetem és a Bay Zoltán Kutatóintézet közös projektje, amely szintetikus üzemanyagok előállítását és szakaszos validálásukat tűzte ki célul. A szegedi innovációs állomáson megújuló energiával előállított benzint és kerozint a Pannon Egyetemen fogják finomítani, majd az Audi kezdetben 2-3%-ban keveri a jelenleg használatos benzinbe, és ezzel fogja tesztelni motorjait, a hatásokat vizsgálva. Dr. Janáky Csaba A távolabbi jövőbe tekintve Dr. Janáky Csaba elmondta, hogy a tervek szerint a szintetikus üzemanyag termeléséhez később – további ipari szereplők bevonásával – nagyobb méretű berendezés is készülhet. Az eredményektől függően pedig a jövőben 10-20 százaléknyi új üzemanyag is kerülhet az Audi által tesztelt benzinbe. Az új üzemanyagok iránt a következő évtizedben megnövekszik majd a figyelem, mivel 2035 után Európában már csak szintetikus üzemanyaggal működő belső égésű motorokat lehet majd forgalomba hozni. A tesztállomás a partnercégek és akadémiai intézmények előtt is nyitva áll majd. – Ha egy cég tesztelni akar egy komponenst, mondjuk egy katalizátort, egy elektrolizáló cellát vagy egy katalitikus reaktort, megkeres minket, együtt kidolgozunk egy tervet a vizsgálatra, lefuttatjuk a mérési kampányt, végül pedig vizsgálati eredményt adunk ki a tesztről. Tudunk majd olyan fejlesztési javaslatokat tenni a tesztelő partnereknek, amelyeket a Szegedi Tudományegyetemmel közösen valósíthatnak meg – nyilatkozta az egyetemi portálnak Dr. Janáky Csaba. Az állomás bővülési tervei között számos más kutatási program is szerepel. A napelempark konténerében például autókból kikerült használt akkumulátorokon fogják vizsgálni, hogy egy második felhasználásban alkalmasak-e a naperőmű által megtermelt energia tárolására. Ezzel a környezetbarát módszerrel szeretnék biztosítani az elektrolízis éjszakai üzemeltetését. A projektvezető feltételezése szerint ugyanis a használt gépjármű-akkumulátorok másodlagos alkalmazása még 4-6 évig is lehetséges. Jönnek még további konténerek. Fotók: Fotó: Kovács-Jerney Ádám A Dr. Janáky Csaba emlegette Audi persze már jóval korábban megérkezett Szegedre, a tudományos parkban régóta működő konténerükről már portálunk is írt. A kőolaj kitermelés hatékonyságának növelése kémiai módszerekkel, új üzemanyag-keverékek kifejlesztése és a motorok károsanyag-kibocsátásának mérésére egy új analitikai módszer alkalmazása volt a célja a Fenntartható Zöld Kémia és Mobilitás Kompetencia Központ kialakításának a Szegedi Tudományegyetemen, a Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt.-vel konzorciumi együttműködésben. A kiemelt együttműködő ipari partner az Audi Hungaria Zrt. volt. A projekt 5,4 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásból valósult meg 2020. június 1. és 2023. november 30. között. A kompetencia központ kutatásainak középpontjában a kőolaj, illetve a kőolajszármazékok állnak. Az egyik fókuszterület a tenzidek (felületi anyagok) fejlesztése és tesztelése. Ezek segítségével kémiai módszerekkel növelhető a lelőhelyek kőolaj kihozatala. A más hazai felsőoktatási intézmények bevonásával elért eredményeknek köszönhetően lehetővé válik a kőolajtermelés folytatását olyan kőolajmezőkből, melyek kihozatali hatásfoka a hagyományos művelési eljárásokkal már nem növelhető. A hagyományos művelés során visszamaradt, lefűződött kőolajzónák elérhetővé tételével, a maradék kőolaj-telítettség mobilizálásával, a környezetterheléssel járó, újonnan fúrandó kutak száma is csökkenthető. Fotó: Török János, delmagyar.hu A központban folyó kutatások második fontos területe - az Audi Hungaria Zrt.-vel együttműködve - a megújuló forrásból származó, „low carbon” üzemanyagok hatásának vizsgálata volt a belsőégésű motorok működésére és károsanyag-kibocsátására. Az alternatív üzemanyagok hatásvizsgálatát a szakemberek az Audi által fejlesztett, EA888 típusú Otto-motoron végezték el. Az Audi Hungaria Zrt. számára a fenntarthatóság nem csupán cél, hanem szemléletmód, mely a munkatársak valamennyi cselekedetét meghatározza. Ennek szellemében a vállalat számos olyan kezdeményezésekhez és projektekhez csatlakozott, melyek segítenek elérni környezetvédelmi célkitűzéseit. A klímasemleges üzemanyagok vizsgálata az SZTE és a projektben résztvevő ipari partnerek számára egyaránt kiemelt jelentőségű, mivel a globálisan meghatározott klímacélok eléréséhez az elektromobilitásra történő átállás mellett a már forgalomban lévő, belsőégésű motorral szerelt járművek bevonása is elengedhetetlenül szükséges. Ez egyedül az eredetileg fosszilis alapú üzemanyagok felhasználására tervezett technikával teljes mértékben kompatibilis, új generációs klíma semleges üzemanyagokkal érhető el. Dr. Kukovecz Ákos, az SZTE TTIK Kémiai Intézet intézetvezető egyetemi tanára a projektzárón. Fotó: Kovács-Jerney Ádám A Szegedi Tudományegyetemen a program részeként az alternatív gázelemző mérőberendezések fejlesztéséhez szükséges alap- és alkalmazott kutatásokat is végeztek. A projekt eredményeként 23 új kutatót vettek föl az egyetemre, öt doktorandusz végzi PhD-tanulmányait a programhoz kapcsolódó kutatási témákban. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Rendhagyó tárlatvezetések lesznek a Földalatti Vasúti Múzeumban

2024.02.18.
A társaság Földalatti Vasúti Múzeumában február 21-én, 22-én, 23-án, 24-én és 25-én 11 órától szakértő kalauzolásával, érdekes történetek meghallgatása mellett tekinthetik meg az érdeklődők a kisföldalatti vasút történetét bemutató állandó kiállítást. A programon normál belépő megváltásával lehet részt venni - tájékoztatta a BKV Zrt. az MTI-t. A régi alagútszakaszban található állandó kiállításon a muzeális járművekbe belépve bárki átérezheti a régmúlt korok hangulatát, emellett tárgyi emlékek, eredeti dokumentumok, tervrajzok, térképek, fotók és modellek segítenek megismerni az európai kontinens első földalattiját. A tárlatvezetések délelőtt 11 órakor kezdődnek. Regisztráció nem szükséges, ugyanakkor a szervezők azt kérik, hogy a kezdés előtt tíz perccel jelenjenek meg a látogatók a helyszínen. A tárlatvezetés előtt vagy után a 150 éves Budapest közlekedéstörténetének legfontosabb állomásait felvillantó 150 év - 150 közlekedési esemény című időszaki kiállítást is megtekinthetik az érdeklődők. A Deák téri Földalatti Vasúti Múzeum kiállításán a közösségi közlekedés 150 kiemelt mozzanatát fotók és tárgyi emlékek jelenítik meg. A közlemény szerint a múzeumok éjszakáján 2023-ban megnyílt kiállítás rekord látogatottságot ért el, eddig több mint 17 ezren látták. Az Idegenvezető Társaságok Világszövetségének (WFTGA) kezdeményezésére 1990 óta rendezik meg az Idegenvezetők világnapját, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet az idegenvezetők jelentős szakmai szerepére, valamint az országimázs szempontjából nyújtott értékteremtő tevékenységére.  
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója