Nem éppen nőies modellt díjaztak a hölgyek

2025.01.20.
A vadonatúj Toyota Land Cruiser kapta meg a Világ Női Év Autója díjat a ’4X4 és pick-up’ kategóriában. A WWCOTY a világ egyetlen, nőkből álló zsűrije az autóiparban, öt kontinens 55 országából 82 női autós újságíró a tagja, akik immár a 15. alkalommal ítélik oda díjat. A rangos elismeréssel díjazott járművek kiválóságot képviselnek a biztonság, a vezetés, a technológia, a kényelem, a hatékonyság, a környezeti hatás, az ár-érték arány és a nemek közötti egyenlőség tekintetében. 2025-ben 6 kategóriában díjaztak autókat, és összesen 81 jelölt (csak olyan modellek, amelyek 2024 januárja és decembere között legalább két kontinensen vagy 40 országban kerültek forgalomba) közül választották ki a kategóriagyőzteseket “A zsűri munkája nem volt könnyű, mert az idén minden eddiginél több jelölt érkezett. Új márkák és modellek jelentkeznek, egyre jobb minőséggel.” – fogalmaz az idei mezőny és a díjazottak kapcsán Marta García, a Women’s Worldwide Car of the Year elnöke. – “A zsűritagok mindegyiket igényes tesztvezetésnek, részletes elemzésnek vetik alá, a versenytársak tanulmányozásával. Ezért a WWCOTY díjai mércét jelentenek a vásárlók milliói számára szerte a világon”. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    
Címkék: 

Kínai tisztulás: megszűnik a két éve született márka

2025.01.20.
A kérészéletűnek bizonyult márka Jiyue névre hallgat. Magyarhonban teljesen ismeretlenül cseng a neve, viszont azokat a vállalatokat ismerjük, amelyek jóvoltából létrejött. A Jiyue két kínai „óriás”, az autógyártó Geely és az internetes Baidu összefogásának volt a gyümölcse, és létrejöttének az volt a célja, hogy a közös vállalatban tisztán elektromos autókat gyártsanak. Az új autógyártó két autót, egy crossovert és egy liftbacket piacra is dobott. A két alapító vállalat ambiciózus terveket szövögetett, külföldön is akart terjeszkedni, be akart törni az orosz autópiacra is, amely a kínai autóipar amolyan kísérleti terepe. Azt tervezték, hogy már az idén elkezdődik az autók engedélyeztetése és hivatalos forgalmazása Oroszországban, egy-két moszkvai autókereskedés már szert is tett Jiyue1 crossoverre, amely 544 lóerős ikermotoros hajtáslánccal és 100 kWh-os akkumulátorral van ellátva, összkerékhajtásos kivitelben. Az autót 6,6 millió rubelért, átszámítva csaknem 20 millió forintért árulják. A márka marketingesei nagyobb eladásokkal számoltak, de az előrejelzések nem váltak be. Két hónapja, tavaly decemberben még olyan információk láttak napvilágot, hogy a márka megmarad, létszámcsökkentést és átszervezést hajtanak végre.  Most viszont a kínai szaksajtó arról ír, hogy „csecsemőkorban” lezárult a projekt, két év után megszüntetik a márkát, mert a vásárlók nem mutattak különösebb érdeklődést a modelljei iránt.  Az eladott autók szervizelését még el fogják végezni. A kínai autópiac turbulens időkön meg keresztül, az autógyártók között árháború dúl,  amely elsősorban a Tesla jelentős árengedményei miatt bontakozott ki. Már több „fiatal” márka jutott ugyanolyan sorsra, mint a Jiyue. Az Alixpartners globális pénzügyi tanácsadó azt jósolta, hogy az évtized végére a kínai autómárkák csupán hetede lesz nyereséges. A Kínában jelenleg működő közel száznegyven elektromos autógyártó közül csupán 19 fog termelni profitot 2030-ra, a többi veszteséges lesz. Az Alixpartners elemzése szerint a talpon maradó kínai autógyártók 2030-ra a globális autópiac 33 százalékát fogják megszerezni, a villamos autók piacán pedig 45 százalékos lehet a részesedésük.

Ezek lennének 2025 legjobban várt elektromos autói?

2025.01.20.
Audi Q6 e-tron Az Audi Q6 e-tron elegáns formatervével, fejlett elektromos hajtásláncával és futurisztikus, digitális belső terével újradefiniálja az luxus elektromos SUV-k szegmensét. A modell a fenntartható működést kiemelkedő teljesítménnyel, kompromisszumok nélkül kombinálja: lenyűgöző, akár 635 km-es hatótávolsággal büszkélkedhet, és villámgyorsan feltölt. Az autóba ülve panoráma-kijelzők, ajtóba épített kezelőegység, dinamikus, interaktív fények és még fejtámlába épített hangsugárzók is várják majd a sofőröket. BMW i4 Az új BMW i4 izgalmas újdonságnak ígérkezik az elektromos szedánok piacán. A modell több mint 480 km-es hatótávolságával még a hosszabb utazásokat is kompromisszumok nélkül élvezhetik a sofőrök. A luxust, a kényelmet a teljesítményt előtérbe helyező i4 azoknak az autósoknak a figyelmét fogja megragadni, akik a prémium kategóriás elektromos vezetési élményt keresik. Dacia Spring A Dacia Spring megfizethető és praktikus belépőt jelent az elektromos mobilitás világába. Modern dizájnjával és kivételes vezetési élményével a Spring fenntartható, ugyanakkor stílusos megoldást kínál a mindennapi közlekedésre. A modellt kifejezetten úgy tervezték, hogy megfeleljen a városi autósok igényeinek. Kompakt mérete ellenére a Spring tekintélyes, több mint 240 km-es hatótávolságot kínál egyetlen feltöltéssel. A Dacia ötvözi a kényelmet, a megfizethetőséget és a fenntarthatóságot. Ford Capri A Capri igen tágas és sokoldalú belső térrel büszkélkedhet, modern infotainment-rendszerrel, számos csatlakoztathatósági lehetőséggel és biztonsági funkcióval, amelyek mind a családok és aktív autóhasználók igényeit szolgálják. Crossover stílusával és fejlett elektromos hajtásláncával a Capri nagyot fog szólni az elektromos autók szegmensében. Hyundai Inster A Hyundai Inster sokoldalú elektromos crossover, amely a hatékonyság, a teljesítmény és a praktikum egyensúlyát kínálja. Mivel a Hyundai az innovációra és a fenntarthatóságra helyezi a hangsúlyt, az Inster azok számára lesz vonzó választás, akik megbízható és környezettudatos SUV-t keresnek. Az Inster lenyűgöző, több mint 480 km-es hatótávolságot garantál egyetlen feltöltéssel, így tulajdonosai kompromisszumok nélkül fedezhetnek fel új távlatokat. Kia EV3 A Kia EV3 a márka elektromos járműválasztékának sokak által várt tagja, amely a stílus, a teljesítmény és a fejlett elektromos megoldások meggyőző kombinációját kínálja. Az EV3 elegáns és modern dizájnjával az utakon is felkelti a figyelmet, miközben izgalmas vezetési élményt nyújt. A nagy kapacitású akkumulátorral és hatékony elektromos hajtáslánccal felszerelt EV3 lenyűgöző, több mint 480 km-es hatótávolságot ígér egyetlen feltöltéssel, így praktikus választás a napi ingázáshoz és a hosszabb utazásokhoz is. Polestar 3 A Volvo leányvállalataként a Polestar az elektromos teljesítmény és a fenntarthatóság iránti elkötelezettségéről ismert. A Polestar 3 szintén egy sokak által várt elektromos SUV, amely a skandináv dizájnt, a csúcstechnológiát és a kompromisszumok nélküli teljesítményt testesíti meg. Dupla elektromos motorjával a Polestar 3 több mint 400 kW-os kombinált teljesítményt nyújt, ami azonnali gyorsulást és dinamikus kezelhetőséget tesz lehetővé. Volvo EX60 A Volvo EX60, azaz a márka negyedik elektromos autója egy tisztán elektromos platformra épülő SUV. Fejlett biztonsági rendszereivel és autonóm vezetési képességeivel páratlan autózási élményt ígér. Mindezt lenyűgöző hatótávolság, kétirányú töltési lehetőség és innovatív funkciók egészítik ki, izgalmas formatervbe csomagolva. Tesla Model Y A Tesla Model Y komoly népszerűségre tett szert kivételes hatótávolságával, teljesítményével és innovatív funkcióival. Egyetlen feltöltéssel több mint 480 km-t tehetünk meg az ikonikus modell 2025-ös kiadásával. Az elektromos autók piacának vezetőjeként a Model Y továbbra is komoly mércét állít a konkurenciának az elektromos crossoverek szegmensében. Volkswagen ID.4 A Passatnál nagyobb Volkswagen ID.4 hihetetlenül tágas és stílusos utazási élményt kínál, akár hosszabb utakra is. Magával ragadó dizájnjával és fejlett technológiáival az ID.4 azok számára lesz tökéletes társ, akik egyszerre keresik kényelmet és a stílusos autózást. Gondosan megtervezett aerodinamikai jellemzőivel és hatékonyságával az ID.4 praktikus, ugyanakkor luxuskategóriás választás, ha elektromos mobilitásról van szó. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Szemléltető turbómetszetet készített mestervizsgájára Széll Imre

2025.01.20.
Azok, akik részt vettek a képzésen, tudásukat is átadhatják a későbbiekben a jövő nemzedékének. Az ünnepségen összesen 36-an vehették át mesterleveleiket, a 11 autószerelő mellett voltak gázfogyasztó berendezés- és csőhálózat szerelő, kereskedő és kozmetikus szakemberek is. Valamennyien 180 órás képzésen vettek részt, ebből 40 pedagógiai, 30 a vállalkozói, 110 óra pedig a szakmai ismereteket jelentette. A kamara személyenként mintegy 300 ezer forinttal segítette a képzést, így 200 ezer forintra csökkent a mestervizsgázók önköltsége. Széll Imrének nem egyenes út vezetett az autószereléshez, az általános után a szegedi Hansági Ferenc Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakközépiskolába tanult cukrásznak és itt is érettségizett. Később más irányban indult tovább, az OKTÁV Zrt.-nél szerzett autóelektronikai műszerész képesítést, majd a Dunagáz Gázipari Oktatási és Minősítő ZRt.-nél kitanulta a gázautó-szerelést. – Az önképzést az alternatív vonalon folytattam, a BME Fáy András Technikumban lettem hibrid és elektromos gépjármű mechatronikus, ezt követően pedig a WABCO Magyarországnál tanultam ki a diagnosztikai rendszereket – mondta portálunknak Széll Imre, hozzátéve, az első munkahelye az Euro Noliker Kft. – Powertuning volt, de amikor a kamara mestervizsgájára jelentkezett, a Scania Hungária Kft. Szeged volt a munkaadója. Megtudtuk, saját költségen kezdte el a képzést, közben munkahelyet váltott, jelenleg egy autószerelő műhelyben dolgozik a Szegedhez közeli Mórahalmon. Egyelőre nem tervezi, hogy a "papír" birtokában gyakorlati szakoktatója lesz a fiataloknak, ezt a körülmények most nem engedik meg, de későbbiekben lehetséges akár ez az irány is. – Az autósporttal úgy kerültem kapcsolatba, hogy egyik barátom versenyezni kezdett a 2000-es évek elején és én csináltam a kábelköteget az autóba/autókba. Innen indult a gépkocsik szeretete. Betétfutamokon és kisebb versenyeken én is indultam, szereztem is néhány dobogós, köztük több első helyezést is – emlékszik vissza Széll Imre. Megtudtuk, hogy az első jármű egy Audi 80 Coupe gyorsasági roncsderbis versenyautó volt, majd egy épített csővázas „szöcske” következett, Renault 1.6 Gordini motorral. Ez utóbbit később lecserélték egy 1.4 Maxi Turbóra. – Ezzel a szöcskével versenyzett anno a ’80-as évek elején Darázs Antal, információim szerint pedig a Maxi Turbo motort Ferjáncz Attila használta raliban – mondta portálunknak a frissen vizsgázott mester. „A harmadik generációs versenyverzió a Maxi Turbo volt 1984 és 1985 között. A 905 kg tömegű autó – számos alkatrész kompozit anyagokból készült – blokkját felfúrták 1527 köbcentire, teljesítménye pedig már 350 lóerőre rúgott.” Az automotor.hu emlékezett így vissza a neves autóversenyzőre 2020 nyarán. Széll Imre első normál forgalomban lévő autóként szülei Trabant 601-esét vezette – 2006 óta van B-kategóriás jogosítványa –, saját kocsija pedig egy 1991-es évjáratú Mitsubishi Lancer 1.8 GTi volt. Érdekes, hogy nem járta végig a klasszikus „útvonalat”, motorkerékpárra nem is szerzett vezetői engedélyt. – Akkoriban valahogy nem vonzottak a motorkerékpárok, de kb. 6-7 éve építettem egy Simson s51-et a MopedRallyra, azóta minden évben részt veszek a rendezvényen  – mondta portálunknak. Nem mintha nem hittünk volna neki, de rákerestünk az interneten és kis is dobta a Google a 2021-es Budapest-Szeged Offroad MopedRallyt. Széll Imre 11 és fél órás időeredményével valahol a középmezőnyben végzett  – a versenyen 84-en értek célba.  Visszatérve a személyautókra, a Mitsubishi valahogy „beakadt”, amit bizonyít a 2001-es Galant 2.0 és az 1993-as Eclipse GSX is. Napi szinten ugyanakkor egy 2001-es Renault Kangoo a munkaautója, 1.4-es motorral. A szakember nős, feleségével – aki a mesteravatásra is elkísérte – együtt nevelik 11 éves lányukat. A Csongrád-Csanádi Kereskedelmi és Iparkamara mesterlevél-átadóján hagyományosan kiállítanak néhány gyakorlati munkadarabot is, ezúttal Széll Imre turbófeltöltője is kiérdemelte a nagyobb nyilvánosságot. – Az ötlet onnan indult, hogy nem igazán elterjedt a változó geometriás turbók között az axiális csúszó fúvókagyűrűs kialakítás, ezért úgy gondoltam, ennek metszete egy érdekes szemléltető eszköz lehet a jövő generációjának. Darabjaira szedtem a feltöltőt, azután sarokcsiszolóval kezdtem a metszet kivágását, vigyázva, hogy működtethető maradjon a csúszó fúvókagyűrű, majd marógéppel le lefinomítottam, festettem és végül összeszereltem – mondta portálunknak. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Szuperchipeket tervezett az LG járművekbe

2025.01.20.
Az LG Electronics (LG) a Qualcomm Technologies vállalattal együttműködve a 2025-ös CES kiállításon mutatta be az úttörő, gépjárművekbe szánt Cross Domain Controller (xDC) platformot. A Qualcomm Technologies Snapdragon Ride Flex egylapkás (System-on-Chip, SoC)1 rendszerre épülő, a Snapdragon Ride automatizált vezetési megoldásait és számítógépes látástechnológiát integráló, csúcstechnológiát képviselő megoldása egyetlen vezérlőbe foglalja az LG járműfedélzeti információs (IVI) és fejlett vezetőtámogató rendszerét (ADAS). Az xDC platform új szintre emeli az utazás élményét. Napjainkban a modern járművek egyre összetettebbé válnak, ezért olyan központi számítógépekre van szükség, amelyek a különböző funkciókat hatékonyan képesek kezelni. A Flex Soc rendszer tökéletesen megfelel ennek az igénynek, mivel egyetlen félvezetőlapkára integrált megoldást kínál, amely tartalmazza az ADAS-t, az automatizált vezetési képességeket, valamint egy nyílt platformot, amely támogatja a digitális pilótafülkét és az IVI-t. A Qualcomm Technologies rugalmas, többfunkciós chipkészletének felhasználásával az LG xDC platformja képes az IVI és ADAS rendszerek adatainak egyidejű, gyors feldolgozására, javítva ezzel a vezetési élményt. A jobb utazási élmény biztosítása mellett az egylapkás innováció az alkatrészköltségeket is csökkenti. Az xDC platform segítséget nyújt az „ADAS confidence view” számára, amely a 3D és 2D grafikák kombinált megjelenítésével biztosít információt a járművezetőknek. A platform továbbá lehetővé teszi a sofőrök és az első ülésen utazók számára, hogy a jármű elsődleges kijelzőjén keresztül könnyen és intuitív módon hozzáférjenek a vezetéstámogató információkhoz. Ezek közé tartoznak a kritikus ADAS figyelmeztetések – például az előttünk haladó jármű távolságára és a sávelhagyásra vonatkozó figyelmeztetések –, valamint a valós idejű forgalmi viszonyok alapján ajánlott alternatív útvonalak. A rendszer emellett praktikus életmódtippeket is nyújthat, például a gyakran látogatott üzletek promócióiról, ezzel is növelve a felhasználói élményt. Az LG és a Qualcomm Technologies szoros együttműködéseként jött létre az új xDC, amely egy nagy teljesítményű „minden egyben” rendszer, amely egyszerre képes kezelni több járműfunkciót, így például a navigációt, a biztonsági rendszereket és az ADAS funkciókat is. A Flex SoC megkapta az Automotive Safety Integrity Level (ASIL)-D tanúsítványt: a nemzetközi biztonsági szabvány igazolja, hogy az xDC képes megbízhatóan támogatni a legfontosabb járműfedélzeti funkciókat. Az LG és a Qualcomm Technologies közösen mutatja be az xDC platformot a január 7. és 10. között, Las Vegasban megrendezésre kerülő, CES 2025 kiállításon. Az integrált IVI- és ADAS-rendszereknek új alapot biztosító xDC platform várhatóan kulcsszerepet játszik majd a jövő szoftveralapú járműkorszakában. Mindkét vállalat célja, hogy a jövőben megerősítse vezető szerepét az IVI és az ADAS szektorokban az autógyártók különböző igényeinek megfelelő, személyre szabott megoldások fejlesztésével. Az LG és a Qualcomm Technologies az alkatrészek integrációja és a tervezés optimalizálása révén olyan versenyképes, nagy teljesítményű technológiákat fejleszt, amelyek meghatározóak lesznek a jövő közlekedésében. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Nagyon megy a BudapestGO

2025.01.20.
Fotó: BKK Egyre nagyobb teret hódítanak a digitális jegy- és bérletvásárlási megoldások a fővárosi közösségi közlekedésben. Ebben a folyamatban jelentős szerepet játszik a BKK saját fejlesztésű alkalmazása, a BudapestGO, amellyel a gyors és egyszerű vásárlás mellett egyetlen felületen lehet integrált utazást tervezni nemcsak a BKK, hanem akár a MÁV-csoport vonat-, HÉV- és buszjárataira történő átszállásokkal. Az utazástervezés funkció azért is népszerű, mert kiszámíthatóvá teszi a közösségi közlekedés használatát. A használók igényei alapján fejlesztett új funkciók is nagyban hozzájárulhatnak a BudapestGO sikeréhez. Az applikáció lassan három éve könnyíti meg a Budapesten közösségi közlekedést használók mindennapjait, folyamatosan növekvő érdeklődést kiváltva. Tavaly decemberben minden eddiginél többen, négyszázezren vásároltak az alkalmazásban, és az új vásárlók száma is rekordot döntött, így idén januárra elérte a hárommilliót a BudapestGO-ban regisztrálók száma. Az alkalmazást rendszeresen közel másfél millióan használják havonta, összesen pedig már hétmillió letöltést generált. Emellett a BKK ügyfelei eddig összesen több mint 26 millió jegyet és bérletet vásároltak digitálisan, és több mint 122 millió útvonalat terveztek meg a BudapestGO-ban. Tavaly decemberben a BKK egy új funkcióval tovább egyszerűsítette a digitálisbérlet-használatot. A „felszállok gomb” a „metró” gomb továbbfejlesztése felszíni járművekre, melynek köszönhetően a bérleteseknek egyszerűbb és gyorsabb elsőajtós buszra vagy trolira szállni, mert nincs szükség kódbeolvasásra. A BKK ügyfelei körében hamar népszerű lett az új funkció: a bevezetéstől számított egy hónap alatt több mint ötvenezer ügyfél próbálta ki, napi szinten pedig több mint tízezer ügyfél használja, jellemzően naponta egy-két alkalommal. A fejlesztés a Budapest-bérletek, a Pest vármegye- és országbérletek, valamint napijegyek használata esetén könnyíti meg a felszálláshoz szükséges mozgó ábra gyors bemutatását. A bérleteket csak akkor kell felmutatni, ha azt az ellenőr kéri a metróbejáratnál, vagy az adott járaton elsőajtós felszállás van érvényben. Mindazonáltal az eseti jegyeknél – mint például a vonaljegy, amelyet minden esetben érvényesíteni kell – továbbra is kódbeolvasásra van szükség a jegyérvényesítéshez, azaz a mozgó ábra előhívásához. A „felszállok” gombot a fővároson belül a BKK-járatokon mellett a MÁV-csoport autóbuszjáratain is lehet használni. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Veszélyjelzés! Kemény ónos eső várható kedden!

2025.01.20.
Az MTI-hez hétfőn eljuttatott veszélyjelzésükben azt írták, kedden a délelőtti óráktól kezdődően dél felől egyre többfelé kell számítani ónos esőre. Az ország nagyobb részén kis mennyiség - jellemzően 1 milliméter alatti - valószínű, de elsősorban az ország középső sávjában, a Duna-Tisza közén és a Dunántúl délkeleti részein jelentősebb, 1-5 milliméter közötti ónos csapadék is előfordulhat. Az ónos eső mellett fagyott eső is lehet. A meteorológiai szolgálat ezért keddre a kilenc vármegye területére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki, ezekben többórás ónos eső várható, amelynek mennyisége meghaladhatja az 1 milliméternyit. A többi vármegyére elsőfokú figyelmeztetés van érvényben gyenge ónos eső veszélye miatt. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Megarazzia volt Budapesten: 2100 autóst szondáztattak meg

2025.01.20.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti akciót tartott január 17-én és 19-én éjszaka. Az I., II., III., XI., XII. és XXII. kerületek rendőrei főként az ittas sofőrökre vadásztak; elsősorban a hidak budai lehajtóinál ellenőrizték az autósokat. Az akció során összesen több mint 2100 sofőrt ellenőriztek, és a rendőröknek 30 esetben kellett intézkedniük ittas vezetés miatt; 11 járművezetővel szemben büntetőeljárás indult, 19-et pedig mintavételre állítottak elő, közülük öt sofőr 50 ezer, három pedig 136 ezer forint bírságot kapott. A XI. kerületben négy embert kábítószer fogyasztása miatt fogtak el a rendőrök, két embernek segítséget nyújtottak, amíg mentő érkezett hozzájuk. Az alkoholfogyasztás mellett természetesen egyéb szabálytalanságok sem kerülték el a fővárosi rendőrök figyelmét. Nyolcan nem adtak elsőbbséget, egy ember átment a záróvonalon, tízen nem használták az irányjelzőt, nyolc ember pedig összesen 160 ezer forint közigazgatási bírságot kapott, mert nem kötötték be a biztonsági övet, hat embert feljelentettek, 30 esetben pedig összesen 684 ezer forint helyszíni bírságot szabtak ki szabálysértések elkövetése miatt – köztük két embernek nem volt kötelező felelősségbiztosítása.   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Elektromos teherautóval szállít Grazban a Hödlmayr

2025.01.20.
A Hödlmayr egy elektromos teherautót kezdett el használni kész járművek szállítására az ausztriai Grazban található Magna Steyr gyárból a közeli járműtelepre, ahonnan továbbítják a járműveket Európában. A járműlogisztikai szolgáltató egy Mercedes-Benz eAtros 300 teherautót használ, amely, mint a neve is mutatja, 300 kilométer hatótávolsággal rendelkezik közbenső töltés nélkül. A Hödlmayr a járművek szállítására a Kässbohrer berendezésgyártó által biztosított pótkocsit is használja.     A Magna Steyr grazi üzeme a BMW, a Jaguar, a Mercedes-Benz és a Toyota számára szerel össze járműveket. A Hödlmayr a járműveket a Magna gyárától négy kilométerre lévő telephelyére szállítja. A logisztikai szolgáltató szóvivője elmondta, hogy a műveletet megelőzően az útvonalat elemezték és kiszámították, hogy megfelelő töltési szünetekkel biztosítsák az optimális működést. Az elektromos teherautót az üzem termelési műszakjai közötti szünetben egy órán át töltik, és az akkumulátorokat éjszakára a töltőn hagyják. A Hödlmayr gyorstöltő állomást telepített a telephelyén a teherautó számára.     Elektromos teherautók alkalmazása a Hödlmayr legújabb szolgáltatása, ezzel ügyfelei szén-dioxid-kibocsátás mentesen szállíttathatják a kész járműveket. Az európai járműlogisztikai szövetség (ECG) tavaly novemberi éves konferenciáján Johannes Hödlmayr, a Hödlmayr International vezérigazgatója elmondta, hogy a Hödlmayr együttműködik a Scania teherautógyártóval és az Elain adatkibocsátás-követő céggel (amely eredetileg egy Scania által támogatott start-up volt). Az együttműködés révén a vállalat pontos képet kaphat a Scania teherautók valós szén-dioxid-kibocsátásáról. A logisztikai szolgáltató tavaly októberben egy olyan szolgáltatással is bővített, amellyel  vasúton szállít kész autókat a spanyolországi Barcelona és az ausztriai Schwertbert között.  
Címkék: 

Újabb részletek az újjáéledő legendás kisautóról: Twingo-élmény újratöltve

2025.01.20.
A 2026-ban forgalomba kerülő kocsi belső tere az első Twingo ikonikus jellemzőit idézi fel – többek között az előre-hátra csúsztatható hátsó ülésekkel. De az elakadásjelző áttetsző buborékban kiemelkedő gombja is régi Twingo-emlék. A Twingo E-Tech 7 colos digitális műszeregységet és 10,1 colos központi multimédiás képernyőt kap. Bár látványosak a kijelzők, fontos jellemzője a belső térnek a rengeteg rakodóhely is. Könnyen hozzáférhető tárolóhelyek vannak a műszerfal alatt és a két első ülés között is. A Twingo E-Tech elektromos prototípus eredeti kárpitozását az első generációs modell színes mintái ihlették. A beltér színvilága több ponton a külső karosszéria színéhez illeszkedik. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója