Szalayék tartják hatodik helyüket!

2018.09.13.
Ha õszinték akarunk lenni, azt kell mondanunk, hogy fura egy nap volt. A toppilóták is megszenvedtek vele, technikai gondok, borulások tarkították – ehhez képest az, hogy az Opel Dakar Team magyar párosa fél órát ásott egy faluban, elenyészõ probléma. Ha az elsõ nagyon nehéz és a második viszonylag sima sivatagi napot nézzük, akkor ez a csütörtöki valahol a kettõ között helyezkedett el nehézség szempontjából – mondta Szalay Balázs. –  Mi saját magunknak nehezítettük meg, amikor az egyik falu melletti ötvenes sebességkorlátozásnál elakadtunk a mély homokban. Normál esetben három perc lett volna kiásni az autót, de az emelõ nyomógombja nem mûködött, biztosan tönkretette a homok, így elõ kellett venni a lapátokat. Évek óta nem ástam már így, hogy az összes homokot lapáttal kellett kiszedni az autó alól – ha õszinte akarok lenni, érdekes volt újra megtapasztalni, de nem nagyon hiányzott. Harminc percet veszítettünk, közben fû, fa, virág megelõzött, úgyhogy nem gyõztük üldözni õket. Ami azért sem volt könnyû, mert elõfordult, hogy húsz kilométert mentünk második sebességi fokozatban, föl-le a homokdombokon, harminc kilométer per órás sebességgel. Így sem panaszkodom, az ellenfeleknek so kkal több gondjuk volt.” Ez a szakasz ismét próbára tette a navigátorok tudását, volt egy-két trükkös hely, ahol még a legjobbak is elbizonytalanodtak egy kicsit, de az Opel Crossland X-szel autózó magyar kettõs  jól megoldotta a feladatot – igaz, az ásás miatt voltak is elõttük nyomok bõven.  „Szerencsére felhõs volt az ég, amikor ástunk, s ha nem tudnám, hogy a Karakum-sivatagban milyen ritkán esik az esõ, tartottam is volna tõle – mondta Bunkoczi. – Így azonban csak annyi történt, hogy nem kellett tûzõ napon dolgoztunk, amiért nagyon hálás voltam. Az ásás után, miközben próbáltuk visszaszerezni a pozíciónkat, láttuk a türkmén versenyzõ Minijét felborulva, és azt is, hogy az összetett második helyén álló Harry Hunt az út szélén vesztegel – utóbb kiderült, váltóhiba miatt. Ehhez képest nekünk jó napunk volt.”  A türkmén viadal negyedik napján teljesíti a mezõny a leghosszabb távot: a mért szakasz 245.28 kilométer, az össztáv pedig 410.61 km a Gamislija felé vezetõ úton.  TÜRKMÉN DESERT RACE 3. nap, Darvaza–Türkmén tó (össztáv: 256 km, ebbõl szelektív szakasz: 236.64 km). Autósok: 1. Nani Roma, Alex Haro (spanyol, Mini John Cooper) 3:03:35, 2. Zapletal, Sykora (cseh, Hummer) 21:57 p h. Krotov, Ciro (orosz, BMW) 27:32 p h., ...12. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Crossland X) 1:14:55 ó h. Kamionosok: 1. Ajrat Margyejev, Dmitrij Szvisztunov, Ahmet Galjautdinov (orosz, Kamaz) 3:21:03. Az állás.  Autósok: 1. Nani Roma, Alex Haro 9:27:04, 2. Zapletal, Sykora 54:39 p h., 3. Annamammedov, Akmiradov (türkmén, Mini John Cooper) 1:26:47 ó h., ...6. Szalay Balázs, Bunkoczi László 2:44:45 ó h. Kamionosok: 1. Ajrat Margyejev, Dmitrij Szvisztunov, Ahmet Galjautdinov 10:30:05  

A jövő Škodája belülről

2018.09.13.
A videó egy a cseh fővárosban található stúdióba kalauzolja a nézőket, nem messze a Prágai Kastélytól, a Károly hídtól, a Táncoló Háztól és a Zofin palotától. A jövő ŠKODA modelljeinek első vonalait nem kizárólag Česana / MladáBoleslav formatervezői stúdiójában álmodták meg, hanem tetten érhető a prágai Masarykovo rakparton található art nouveauépület inspiráló környezete és atmoszférája is. A ŠKODA formatervezői gyakorlottan rajzolják meg a sportos és légies belteret a látszólag lebegő ülésekkel, szénszálas és kristályüveg részletekkel, feltűnő világítási megoldásokkal és stílusos motorsportos utalásokkal. A ŠKODA VISION RS kristályfehér színű, amely kiemeli a tiszta üzemű meghajtást és a benne felhasznált, fenntartható forrásból származó anyagokat. Kristályüveg, szénszál és motorsportos elemek A szénszálas részletekkel díszített elnyújtott műszerfal a hűtőrács szimmetrikus körvonalát követi. A VISION RS díszítései kézzel készülnek, az egyeiden megformázott kristályok a cseh Lasvit üveggyártó munkáját dicsérik. A műszerfalon - amellett, hogy jellegzetes RS dizájn animációk futnak rajta - különböző világítási megoldásokkal találkozhatunk, ezek az infotainment rendszer érintőképernyőjén és a műszerfalon egymással párhuzamosan jelennek meg. A VISION RS „space-frame” formavilágú központi konzolja, amely a shift-by-wire technológiával működő DSG váltónak is otthont ad, teljes egészében szénszálas anyagból készült. Ez a legkorszerűbb megoldások között számon tartott anyag megjelenik a dekorelemeknél, az ajtók belső borításánál illetve az üléseknél is, érzékeltetve a közvetlen kapcsolatot az újdonság és a motorsport világa között. A különleges, hurok formájú ajtó kapaszkodók a versenyautók közegét idézik, a csomagtérben található rugalmas gumiszalagok pedig a „simplyclever” megoldások sorát bővítik. Sportos megjelenése mellett a fenntarthatóság is kulcsfontosságú jelentőséggel bír a ŠKODA VISION RS megalkotásánál. Így például a szénszálak 100 százalékban újrahasznosított poliésztert tartalmaznak, az üléshuzatok pedig vegán Alcantara borítást kapnak.  

Átvágják a gordiuszi csomót - új forgalmi rend lesz az M0-áson

2018.09.13.
Közleményükben felidézték: az M0-ás autóút déli részén több helyen zajlanak hídfelújítási munkák, az érintett szakaszokon az aszfaltburkolatot betonra cserélik. Csepel és Szigetszentmiklós térségében a torlódások nagy része az autóúton az M1-es felé vezető oldal zárása mellett végzett munkák miatt bevezetett terelés mögött alakul ki. Mint írták, jelentősen csökkent az autóút áteresztőképessége, a csúcsidőszakokon kívül is lelassult forgalom nehezíti az M0-ásra felhajtást Halásztelek-Szigetszentmiklós és Csepel irányából is. Ezért a halásztelki csomópontban a II. Rákóczi Ferenc úton mindkét irányból feltorlódnak a járművek. Hozzáfűzték: a forgalom az utóbbi években megduplázódott, idén májusában 120 ezer autó haladt itt át naponta, és ez is hozzájárult a torlódásokhoz. ( a kép illusztráció) Kiemelték: a nemrégiben elvégzett felülvizsgálat alapján átdolgozott forgalomterelési terv szerint a Hárosi Duna-hídon (Deák Ferenc híd) a munkaterület mellett a jelenlegi 2x2 sáv helyett 2+3 sávon haladhat majd a forgalom. A Csepel-szigetről az M1-es autópálya felé három sávot alakítanak ki úgy, hogy az eddigiekhez képest szűkített, keskenyebb sávokon haladhatnak majd az autósok. Jelezték: a keskenyebb forgalmi sávok alkalmazása a tereléseknél Nyugat-Európában bevett és Magyarországon sem ismeretlen gyakorlat. A tárca felhívta a figyelmet arra, hogy az autósok az útszakaszon fokozott rendőri jelenléttel számolhatnak. Közölték azt is: az új forgalomterelés kiépítésekor ideiglenesen 1-1 forgalmi sávon lehet majd közlekedni, mivel a jelenleg kint lévő acél terelőfalakat is át kell helyezni. Ezeket a munkákat hétvégén kezdik el több ütemben, alkalmanként éjszakai munkavégzéssel. Napközben a várhatóan másfél hétig tartó átalakítás ideje alatt járható lesz a jelenlegi négy sáv. A Soroksári Duna-hídon a keresztmetszeti kialakítás nem teszi lehetővé újabb forgalmi sáv kijelölését, itt a terelés előtt a Csepel-szigetről felhajtók besorolását az autóút forgalmába a megszokottnál lényegesen hosszabb gyorsítósávok kiépítésével segítik majd - tették hozzá. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. és a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. arra kéri a közlekedőket, hogy még indulás előtt tájékozódjanak a korlátozáshoz, munkavégzéshez kapcsolódó aktuális forgalmi helyzetről a közútkezelő Útinform szolgálatánál, a +36-1-336-2400-as telefonszámon vagy a www.utinform.hu weboldalon. (mti)

Több mint kétmilliárd forintot fordítanak útfelújításra Kecskeméten

2018.09.13.
Szemereyné Pataki Klaudia (Fidesz-KDNP) elmondta: mintegy 885 millió forintot fordítanak a Terület és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretéből a Szolnoki út összességében több mint három kilométer hosszú szakaszának rekonstrukciójára. Az érintett Reptéri út és Kuruc körút közötti útszakasz a helyi és a távolsági közlekedésben egyaránt fontos szerepet tölt be, továbbá mindkét oldalán gazdasági övezetek találhatóak, ezért a beruházás azt célozza, hogy javuljon Kecskemét déli és keleti gazdasági övezeteinek megközelíthetősége.     A munkálatok első ütemében a lakott területen kívüli részek, mintegy 1650 méter hosszú útszakasz felújításását végzik el. A második ütemben pedig a lakott területen belüli részeket, a Kuruc körút és a Szent István körút közötti 1535 méter hosszú útszakaszt újítják fel.  A kivitelezést a Duna Aszfalt Kft. végzi, és a munkálatok várhatóan november végéig tartanak.     A polgármester elmondta, hogy ezzel egy időben a déli iparterület négy, nagy forgalmú útszakaszának újjáépítése is megkezdődik. Összesen 5,3 kilométer hosszú szakasz rekonstrukciója egy sikeres pályázat révén mintegy 1,2 milliárd forintból valósul meg.     A várhatóan az év végéig tartó munkálatok keretében lemarják az aszfaltburkolat felső rétegét, szükség szerint megerősítik az útalapot, új aszfaltréteget terítenek le, a kapubehajtókat szintre emelik, a csapadékvíz elvezetésére pedig nyílt árok épül majd a területen. (mti)

Luxus karaván

2018.09.13.
A Dethleffs-nél az elektromos energia kiaknázásáról. A Bürstnernél pedig azt jelenti, hogy a lakóautó egy sokkal elegánsabb és komfortosabb megjelenést kap, ami a Harmony 3 koncepcióban öltött testet. Ha a Bürstner víziója valósággá válik, a kempingezés sokkal-sokkal otthonosabbá fog válni. A Harmony 3-at úgy tervezték, hogy mindent elfelejts, amit a kemping lakóautóról eddig gondoltál. Bár ez egészen addig nem fog megtörténni, amíg be nem lépsz a járműbe – a váz egy kicsivel simább és csinosabb, mint egy átlagos kempingautó esetében, de mégiscsak egy lakóautó, nem egy aprócska otthon. Az enteriőr ugyanakkor úgy néz ki és olyan érzetet kelt, mint egy otthon. A felfüggesztett lámpák finom fényt árasztanak az eltávolítható étkezőasztalra az ajtó mellett, és a kőhatású falak egy rusztikus-sikkes megjelenést kölcsönöznek a konyhának. A konyha maga teljesen modern, indukciós főzőlap és beépített kávéfőző is tartozik hozzá. A bejárattól jobbra egy átlátszó bortartó helyezi középpontba a gyűjteményed. A nyitott belső tér tágas hatást kelt, mint egy otthoni nappali, a végében pedig egy hatalmas kanapé található. Még egy kis dohányzóasztal is van benne a még otthonosabb érzésért. Éjszaka az ágy a plafonról nyílik ki a kanapéra/dohányzóasztalra, kényelmes alvást biztosítva két fő számára. A TFT kijelző a nappali részben televízióként és digitális képkeretként is szolgál, és egy Alexa-alapú vezérlőrendszer gyors hangulatvilágítást és TV-vezérlést biztosít. A jármű hátuljában található sarok fürdőszobában egy tágas zuhanyzó lett elhelyezve. A hátulról megvilágított kabin egy kis extra színt és stílust ad a fürdéshez. A Bürstner a jövő lakóautójának csábító koncepcióját készítette el, de megvan az oka, hogy a lakóautókban általában miért nincsenek felfüggesztett lámpák és dohányzóasztalok. Valószínűleg a gyártónak van valamiféle terve arra, hogy a göröngyös utakon ne törjenek össze ezek a berendezési tárgyak – talán egy visszahúzó rendszer a lámpákhoz, az asztalt pedig a földhöz rögzítik valamiképpen. A Harmony 3 egyelőre csak egy dizájn tanulmány, de arra lehet számítani, hogy több lakás-szerű technológia és dekoráció fog a lakóautó/luxus kempingautó szegmensbe költözni, és a Bürstner elhivatottnak tűnik, hogy az elsők között legyen. (miferfiak.hu)      

Utánpótlás - Fiatal szülőként milyen autó lehet a legideálisabb választás?

2018.09.13.
pexels.com Merre induljunk, hol keressünk? Valamikor mindenki volt kezdő, és nagyon bátran vásárolt be szebbnél szebb, vagy jobbnál jobbnak mondott vételekből. Aminek valljuk be, gyakran nagy pénzügyi bukta lett a vége, hiszen a használtató vásárlás igazi lutri, amit néha még a gondos előkészületekkel sem lehet megúszni rentábilisan. Családalapítás után, hirtelen fontos szerepbe került szülőként viszont mindennél fontosabb az anyagi biztonság, és minden elköltött forint sorsát jól át kell gondolni. Főleg annak tudatában, hogy Magyarországon az átlagember második legnagyobb értékű vagyontárgya háza után az autója. Fontos tehát, hogy jól válasszon a fiatal apuka, hogy pénzéért az igényeinek, és lehetőségeinek leginkább megfelelő autóba ültethesse családját. Ilyen autót találni manapság nem könnyű, és talán az első, és legfontosabb tanács, hogy érdemes baráti, ismerősi körben, közösségi oldalakon futni néhány kört, mivel ezeken a csatornákon jó eséllyel futhatunk bele egy ismert előéletű, megbízható tulajdonostól származó négykerekűbe. Használt, vagy új? Az örök dilemma. "Az új autó levesz a válladról egy csomó felelősséget, és nem fogsz idegeskedni." Talán ezzel érvelnek a legtöbben amikor szóba kerül, hogy merrefelé induljon fiktív történetünk főszereplője Hétköznapi Péter. Hiszen minden valamirevaló férfinek életében legalább egyszer bele kell ülnie egy olyan autóba, amit minden tekintetben ő avathat fel. De számoljunk csak egy kicsit utána, hogy mennyibe is kerül az a bizonyos új autó érzés? Mert jól hangzik a garancia, viszont annak életben tartásához vállalni kell az időszakos karbantartási költségeket, illetve az értékvesztéssel járó extra kiadást. Aztán mi lesz akkor, amikor hirtelen változik az élethelyzet? Érkezik egy céges autó, vagy szükség lesz mégis egy második autóra, amivel már lehet vállalni az óvoda vagy iskolajáratot? Hirtelen kell kiszállni a nagy pénzbefektetésből, és ilyenkor lehet, hogy nem a legkifizetődőbb módon sikerül ezt megtenni. Én azt gondolom, hogy az újautó mellett rendkívül sok érv szól, de a legfontosabb annak a döntésnek a meghozása, hogy öt vagy tíz éven keresztül képes lesz e a család vállalni a fenntartási, és üzemeltetési költségeket, illetve változhat e vajon annyit élethelyzetük, hogy a vázolt idősávban feleslegessé váljon a „szalonautó”. Amennyiben viszont hosszabb távra tervezünk előre, és szeretnénk elkerülni a használt autó javításával járó általános idegeskedést, és esetleges váratlan kiadásokat, akkor meggondolandó alternatívát nyújthat az új autó kiszámíthatósága. c1.staticflickr.com Ha számít a pénz akkor használt? Nem feltétlenül rossz dolog alámerülni a használtautó piac rejtelmeibe. De azért, hogy ne érezzük végeláthatatlan keresésnek a folyamatot, érdemes megszűrni a találatokat. Alaposan ki kell gondolni, hogy mik azok az igények, amiknek meg kell felelnie a jövendőbeli családi igavonónknak. Például fontos, hogy tudjuk, hány gyermeket tervezünk, hiszen egy sorba három gyermekülés kompromisszumok nélkül már nehezen beépíthető, és akár egy ilyen szempont is lecsökkentheti a lehetséges jelöltek számát. Ugyanígy a csomagtartó mérete, aminek mustrálásához nem árt, ha az imádott feleség is velünk tart, hiszen mégiscsak ő fogja majd azt telepakolni. Emellett nyugodtan át lehet akár együtt bogarászni a kinézett autó töréstesztjét, hiszen jól tudjuk, hogy a nőknél egy autó színe mellett a biztonsága is fontos szempont, ami hatványozódik, ha már a gyermekeikkel együtt utaznak. Az autó motorizáltsága érdekesebb, és összetettebb kérdés. Csábítóan hangzik ugyanis a kisebb lökettérfogat melletti kedvezőbb adóbesorolás, és az átírási költségek is szerényebbek ebben a kategóriában. Ugyanakkor jó átgondolni azt is, hogy egy adott típuson belül vajon tényleg a kisebb lökettérfogatú változattal járunk e jobban? Ugyanis egy relatíve nagy, és nehéz karosszériát dinamikusabban mozgat akár egy pár száz köbcentivel nagyobb, és nyomatékosabb motor is. Ami természetesen jótékony hatással lesz a fogyasztási értékekre is. Tehát hosszú távon lehet, hogy mégis gazdaságosabban lehet üzemeltetni egy kicsit erősebben motorizált autót, a menetdinamika jótékony, és sokszor életet mentő hatásáról nem beszélve. Ha pedig már mindent ilyen alaposan előre tervezünk akkor olyan dologra is érdemes figyelni, hogy kalkuláljunk esetleges garázsunk méreteivel és alapterületével is, hiszen, ha túlvállaljuk magunkat, akkor az autó könnyen csillaggarázsba költözhet. Ha magamnak keresnék használt autót, és megkérdeznék tőlem, hogy mi az az ok, ami elég erős lenne ahhoz, hogy kihátráljak a vásárlásból az egyértelműen a rozsda lenne. Véleményem szerint nem csak vidéken, de akár a fővárosban is nagyon megdrágultak a karosszéria munkák, illetve nagyon kevés munkájára igényes, és törvényes keretekben működő vállalkozás tudja fogadni belátható időn belül az ügyfeleit.  Nem ritka a több hónapos várólista, és egy igényesen megcsinált autónál bizony súlyos százezrek mennek el a javítási munkára, ami után természetesen még a fényezőműhelyt is meg kell majd látogatni. Ezek azok a költségek, amiket, ha valaki igényesen szeretné megjavíttatni az autóját, akkor nem tud megspórolni, és sokkal jobban fájnak, mint egy motorikus, vagy futóművel kapcsolatos javítási számla végösszege. media.defense.gov Alapos utánajárással és higgadt választással lehetséges jó „vásárt” csinálni. Létezik megkímélt használtautó, amit magánszemély üzemeltetett, és mindent megadott neki, ami garantálja, hogy a következő tulajdonosnál is üzemszerűen működhet. Viszont azzal érdemes tisztában lenni, hogy ez nem jellemző nagy általánosságban. Gondoljunk csak bele, hogy egy autóeladás nem azonnali mosás/takarítás/fényképezés/meghirdetés folyamatban bontakozik ki. Általában ezt sok gondolkodás és mérlegelés előzi meg. Amennyire képesek vagyunk impulzívan megvenni valamit, annyira sokszor megfontoljuk annak eladásnát. Hiszen az új mindig rizikót hordoz magában. Viszont ebben az állapotban eltelhetnek akár hónapok is, amíg már nem azzal a törődéssel, és odafigyeléssel közelítünk korábban nagy becsben dédelgetett járművünkhöz, ami így akár intenzívebben amortizálódhat is. Ha pedig néha egy kicsit körültekintőbben átnézünk a kormány felett, és vezetés mellett fürkésszük a többi közlekedő járművének általános állapotát, vagy inkább annak elhasználódását, akkor nem is kell sokáig várnunk arra, hogy kiszúrjunk néhány igazán leharcolt darabot, amikről már messziről süt az elhanyagoltságuk. Ebből az irányból megközelítve még inkább fontos a gondos előkészület, illetve a legfontosabb dolog, hogy ha megvan a kinézett típus akkor bizony szorgalmasan készüljünk fel a modellre jellemző típushibákból, kutakodjunk a javítási költségek után. Végül, és egyáltalán nem utolsó sorban pedig ne sajnáljuk a pénzt a vásárlás előtt egy állapotfelmérésre, ami nem csak lelkünket, de hosszú távon pénztárcánkat is megnyugtatja majd.   

Együttműködésbe kezd a MINI és a Mountex

2018.09.13.
A MINI és Mountex első közös programjukban nyereményjátékot hirdetnek, melynek szerencsés nyertese a brit prémiumgyártó első plug-in hibrid modelljét, a MINI Cooper S E Countryman ALL4 modelljét viheti el egy őszi hosszú hétvégére, a kifejezetten a MINI modelljére szabott AUTHOME® tetősátorral felszerelkezve. A MINI modellek legendásan agilis, gokartos vezetési élménye tavaly nyáron lépett új dimenzióba: a MINI Cooper S E Countryman ALL4 bevezetésével a kivételes MINI életérzés szinte hangtalan működéssel, vérpezsdítően intenzív teljesítmény-leadással és zéró károsanyag-kibocsátással párosult. A modell piaci bevezetésével a brit prémiummárka legtágasabb és legsokoldalúbb modellje a környezetbarát, hosszú távon fenntartható mobilitás úttörőjévé válik. A MINI első plug-in hibrid modellje a letaglózóan sportos agilitás ígéretével és a zéró emissziójú, tisztán elektromos meghajtás lehetőségét kínálja az épített és az építetteken túli utakon is. A nyertes a 2018. október 20-23-ai hosszúhétvégén indulhat kalandozásra az egyedi fejlesztésű AUTOHOME® tetősátorral felszerelt, összkerékmeghajtású MINI Cooper S E Countryman ALL4 modellel. A két személy számára tökéletes szálláshelyet kínáló tetősátor különleges kiadását az AUTOHOME a MINI dizájncsapatával karöltve készítette el. A nyitott állapotban 94 centiméter belmagasságú tetősátor az üveggyapot tetőnek és a prémium minőségű szövetből készült „oldalfalaknak” köszönhetően az innovatív kiegészítő nem csupán tökéletesen eső-, hó- és viharbiztos, de optimálisan szellőzik, kiválóan tartja a hőt és zajszigetelt is. A tetősátor ezen felül számos komfortnövelő megoldással, például ablakokkal, szúnyoghálóval és akkumulátoros LED-lámpával, valamint a fel- és lemászást segítő alumíniumból készült, masszív létrával is felszerelt.

Jön a VW e-Crafter

2018.09.13.
Nem véletlen, hogy Hamburgban mutatkozott be a Volkswagen e-Crafter, ugyanis ez a furgon helyileg nulla károsanyag-kibocsátású járműként a világ városainak olyan környezetvédelmi övezeteibe is korlátozás nélkül behajthat, mint amilyenek például Hamburgban vagy Párizsban találhatók. Ezért már piaci bevezetése előtt elnyerte a 2018-as Európai Fenntartható Közlekedési Díjat a kishaszonjárművek kategóriájában. A gyakorlatban jellemző napi távolságoknak megfelelő hatótáv Az e-Crafter modellt a legkülönfélébb városi alkalmazásokra fejlesztették ki, például csomagkézbesítésre, kisiparosok, kiskereskedők és energiaszolgáltatók szállítási feladatainak ellátására. A jármű a 173 kilométer (NEDC szerint) hatótávolságával könnyedén megfelel a városi kishaszonjárművek napi futásigényének, miként a 90 kilométer/órában korlátozott legnagyobb sebessége is elegendő erre a területre. Ennek felméréséhez ugyanis a Volkswagen Haszonjárművek több mint 1500 ügyfelének 210 ezer menetprofilját elemezte ki. Az elektromos furgon a második generációs Crafter típuson alapul A második generációs Crafter típust már eleve annak figyelembevételével fejlesztették ki, hogy elektromos változata is készül majd, így a tervezők optimálisan helyezték el az elektromos hajtáslánc elemeit. Például a lítiumion-akkumulátort helytakarékosan építhették be a karosszéria alá. Így változatlan maradhatott a 2,59 méter magas, 10,7 köbméteres raktér. A legnagyobb hasznos teherbírás 0,975 és 1,72 tonna között lehet a specifikációtól függően. A villanymotor, a fordulatszám-csökkentő áttétel és a differenciálmű egyetlen kompakt modulban A jármű orrában elhelyezett EEM85 szinkron villanymotor legnagyobb teljesítménye 100 kilowatt, míg legnagyobb nyomatéka 290 newtonméter. A nyomatékot egy egyfokozatú fordulatszám-csökkentő áttétel továbbítja az első kerekekhez differenciálműn keresztül. Mindezek egyetlen kompakt modult alkotnak. A villanymotor és az akkumulátor közötti nagyfeszültségű áram áramlását a teljesítményelektronika szabályozza, amely az egyenáramot váltakozó árammá alakítja. Miközben egy egyenáram/egyenáram konverter állítja elő a 12 voltos feszültséget a jármű elektromos rendszerének. A nyomatékos villanymotor ideális a nagy Crafter furgonhoz A villanymotorok már álló helyzetben is kifejthetik legnagyobb nyomatékukat, ami kiváló menetteljesítményeket, illetve akár húszszázalékos emelkedőn is könnyű elindulást biztosít az e-Crafter modellnek. A jármű áramfogyasztása 0,975 tonna terheléssel vegyes ciklusban: 21,54kWh/100 km. Az akkumulátor 45 perc alatt 80 százalékosra feltölthető Egy 40 kW teljesítményű, egyenáramú CCS töltőről a 35,8 kWh kapacitású akkumulátor 45 perc alatt 80 százalékosan feltölthető. Míg 7,2 kW-os, váltakozó áramú fali töltőről az akkumulátor öt óra húsz perc alatt teljesen feltölthető. Innovatív vezetéstámogató, kényelmi és információs-szórakoztató rendszerek Az e-Crafter olyan fejlett rendszereket kínál, mint a ParkPilot parkolássegítő, a másodlagos ütközésvédelem, az oldalszél asszisztens, a LED-es fényszórók, az automatikus légkondicionáló, az ülésfűtés, a hőszivattyús fűtés, az elektromosan fűthető szélvédő, a komfortülések, a Discover Media navigációs rendszer App Connect funkcióval, valamint extrafelszerelésként a Car-Net Guide & Inform. Szakemberek Európa-szerte tesztelték mindennapos körülmények között A Volkswagen Haszonjárművek számos kiemelt európai ügyfelét bevonta az e-Crafter kifejlesztésébe, ezeknek a flottaüzemeltetőknek a tapasztalatait, illetve ajánlásait pedig felhasználta a modell tökéletesítéséhez. Összesen 25 vállalat 38 előszériás járművet tesztelt. Ennek során még a legmostohább körülmények között is rendelkezésre állt száz kilométer hatótávolság. „Kiváló kezelhetőség, jó gyorsulás még teljes terheléssel is, kitűnő menetkényelem, könnyű vezethetőség” – ezek a visszajelzések érkeztek a tesztek után. Az e-Crafter a lengyelországi Września városában nemrég épült új üzemben készül majd a többi Crafter kishaszonjárművel együtt.   Megjegyzés: 1: e-Crafter, 0,975 tonna hasznos teherbírás – áramfogyasztás (kWh/100 km): 21,54 (vegyes ciklusban), CO2-kibocsátás (g/km): 0 (vegyes ciklusban). Energiahatékonysági osztály: A+

Repülnek a milliók

2018.09.13.
Az amerikai gyártó közleménye szerint a következő 20 évben a kínai légitársaságok és lízingcégek 7690 új repülőgépet vásárolnak majd 1200 milliárd dollár értékben. Ezek többsége, háromnegyede keskenytörzsű lesz, viszont egyre nagyobb az igény a szélestörzsű utasszállítókra. A Boeing előrejelzésében kitért arra is, hogy az e-kereskedelem folyamatos bővülése miatt Kínában az áruszállító gépekre is egyre nagyobb a kereslet. Randy Tinseth, a Boeing kereskedelmi típusokért felelős alelnöke az adatokat úgy kommentálta, hogy Kína folyamatosan fejlődő gazdasága fenntarthatóan emeli az életszínvonalat, egyre népesebb a középosztály, ez pedig növeli a légiutazás iránti igényt, illetve a kereskedelmet. Ezt a hatást erősíti az is, hogy a modern repülőgépek minden eddiginél hatékonyabban üzemeltethetőek.  Kitért arra is, hogy Kína sokkal nagyobb figyelmet fordít a légiközlekedés biztonságára, mint korábban, ezért a gépek karbantartására és a személyzet képzésére is nagyobb összegeket fordít. Ebből is adódik, hogy a Boeing 20 éves előrejelzésében a gépek eladásából származó bevételnél nagyobb összeget, 1500 milliárd dollárt vár ebből a szektorból. (mti)

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója