Bemutatják a Scania gázüzemű távolsági autóbuszát

2018.09.13.
„Amíg számos lehetőség áll a városi és elővárosi autóbuszok szén-dioxid-tudatos üzemeltetőinek rendelkezésére, addig kevesebb alternatíva kínálkozik a távolsági buszok piacán, amelyet most megcéloztunk” – mondta Karin Rådström, a Scania autóbuszos üzletágának vezetője. „Mivel az LNG egyre jobban elérhető Európa-szerte, akárcsak a világ sok más részén is, ez egy időszerű és életképes alternatíva.” Az LNG-vel való üzemelés 20 százalékkal is csökkentheti a szén-dioxid-terhelést, miközben jelentősen mérsékli a nitrogénoxidok és a részecskék kibocsátását is. Továbbá a zajszint is lényegesen alacsonyabb. Egyes országokban most kezdik elérhetővé tenni a cseppfolyósított biogázt is, amely 90 százalékkal csökkenti a szén-dioxid-terhelést. A fenntarthatóság a Scania vezértémája az IAA kiállításon, és most már a buszkínálatának minden tagja üzemeltethető alternatív üzemanyagokkal ­– a Scania Citywide LE Suburban hibridtől a Scania Interlink High Decker hidrogénezett növényi olajjal (HVO) működő változatáig. Ráadásul a Scania bemutatja az akkumulátorról üzemelő elektromos Citywide Low Floor modellt is, amely már jelenleg is forgalomban üzemel az észak-svédországi Östersund városában. Az IAA-n a látogatók első kézből szerezhetnek tapasztalatokat a busszal a kiállítás területén kijelölt belső útvonalon.  

Anyukám is érteni fogja – Autóink értéke

2018.09.12.
Egy autó „életében” többalkalommal is felmerülhet, hogy mennyit ér, mennyi az ára, mennyibe kerül. A különbség nem csak a szóhasználatban van, hanem érdemes megkérdezni, hogy ki számára kell megmondani, eladásban, vagy vásárlásban van-e aki kérdezi, új, vagy használt kocsiról beszélünk-e és még számos paraméter változtathatja, elvileg ugyanannak a kocsinak az árát. Mikor merül fel a kérdés? Számtalan esetben. Az autók eladásakor kérdéses, mennyiért hirdessem, vételkor, hogy mennyiért tudom megvenni, válóperben, hogy mennyi a forgalmi értéke, aminek a felét vélhetően az egyik fél megváltja. Ez utóbbi fordul elő örökléskor is, de ott a felek száma nem feltétlenül kettő. Kérdés lehet, milyen körülmények között kell értékesíteni: bármennyi ideig, a legtágabb környezetben, vagy észszerű határidőn belül zárt körben? Ugye, hogy nem mindegy? Új autók Kicsi a mozgástér? Az új autónál van a legegyszerűbb helyzet. Az importőr kínálja valamennyiért és annyit és annyiba kerül. De ha én kidumálok magamnak egy ingyen metálfényezést és gumiszőnyegek, plusz megkapom a „nagynavit” és a „nagyklímát” a kicsik árán, akkor hova írjuk a megkapott néhány százezer forintot? Használt autók Az igazi kérdések azonban csak a használt autóknál jönnek. Általában tulajdonosváltás előtt kell meghatározni egy autó értékét, a kérdés csak, hogy milyen szempontok alapján. Adás-vétel A dolog körülbelül úgy működik, mintha valutát váltanánk. Az ár ott is függ attól, hogy éppen vesszük a valutát, vagy eladjuk. Az eladási ár (amelyen a kereskedő nekünk elad) mindig magasabb, mint a vételi ár (amelyen tőlünk átvesz). Autók esetében általában 10-20% közötti eltérés van a két ár között, persze ez nem törvényszerű. Egy használt autó kereskedő például bármekkora árrést létrehozhat. Témán kívül: Gyorsan jegyezzük meg, hogy sokszor halljuk, hogy valakitől X áron vették be a kocsiját, majd egy hét múlva 2X áron tették ki a telepre. Nos, ez önmagában igaz lehet, de azt senki nem tudja, hogy a kereskedő mennyit költött rá az autóra hirtelen, hogy az áruba bocsátható legyen egyáltalán. Maradványérték A maradványértékről általában a lízingszerződések kifutásakor beszélünk és az avatatlan szemnek elsőre az tűnik fel, hogy a jármű piaci értékéhez képest mennyire alacsony. Ez ne legyen megtévesztő, hiszen aki „ezen az áron” jut hozzá a kocsihoz, az jó eséllyel elég combos lízingdíjakat fizetett a futamidő alatt. Piaci érték A piaci érték fogalmat sokszor rossz helyen használják. Az én olvasatomban a piaci érték az az érték, amelyet az adott földrajzi viszonylatban, adott időszakban, viszonylag rövid határidőn belül megad a piac a járműért. Például egy nyitott kocsi az ősz beálltával szinte eladhatatlan a nyár elején megszabott áron. Ugyanígy a motorkerékpárok, szintén a nyári szezonban pörögnek. A földrajzi elhelyezkedés is befolyásoló tényező. Nehezen fogom tudni eladni a húszmilliós sportkocsimat, ha az ország legszegényebb részén hirdetem. A piaci érték meghatározáskor figyelembe veszik tehát a hely- és időszak sajátosságait is. Forgalmi érték A forgalmi érték némileg általánosabb fogalom. A szakértői érték meghatározásoknál így szoktak fogalmazni, de a legtöbb esetben nem is születik egy ekzakt szám, hanem intervallumot határoznak meg, például így: a jármű forgalmi értéke 1,2 és 1,3 millió forint között valószínűsíthető. További tényezőket is figyelembe lehet venni attól függően, hogy milyen célra készül az érték megállapítás. Használt autók Minél idősebb járművek között keresgélünk, annál nagyobb lesz a szórás a piacion. Vevőként azt tapasztalhatjuk, hogy a legolcsóbban és a legdrágábban kínált járművek árai között akár több mint 100%-os eltérés van. Ennek két oka látszik világosan. Az egyik, hogy milyen műszaki állapotban van az autó. Nem törvényszerű ugyanis, hogy a 15 évesnél idősebb kocsik vállalhatatlan állapotban vannak. Ez csak egy jellemző dolog, ugyanis ilyen idős kocsikat fenntartani nyilvánvalóan a kocsi áránál jóval magasabb költségen lehet, amit sokan – érthető okokból – nem vállalnak már. Aki mégis méltósággal őrzött meg egy autót, és az magas futásteljesítménye és előhaladott kora ellenére is szinte kifogástalan állapotban van, nem véletlenül kér érte háromszor annyit, mint a lepukkant társaikért. Megint egy kitérő: nekem is 17 éves, 400.000 km-es autóm van, de sokan még mindig megnézik. Többen érdeklődnek, hogy eladó-e, mondom is nekik azt az árat, amiért kiszállnék belőle. (Mikor mennyit, 1,5-2 millió között), mire mondják, hogy micsoda??? – maximum 500.000, mert a piac tele van ilyen kocsikkal. Használati érték Nyilván azért költök én is többszázezer forintot évente a kocsira, mert szeretném használni. Nem úgy, hogy megy a kocsi nincs klíma, kavicsos a szélvédő és füstölget a drága, meg folyik orrán száján az olaj, hanem annak eredeti minőségében szeretném alkalmazni. Akárhogyan is igyekszem, ezeknek az anyagi ráfordításoknak csak egy kisebb részét fizetné meg a piac, a nagyobb része inkább használati értékké konvertálódik. A használati érték még sokkal világosabb lesz, ha inkább egy 300.000 Ft piaci értékű autó példáján keresztül mutatom be. Ha van egy ilyen autónk, azzal el tudunk menni A-ból B-be, megoldjuk vele a vásárlást, az oviba hurcolást, a tetőcsomagtartón a létrát is el tudjuk vinni, egyszóval ott van, ha kell. De ha nincs, és a fenti feladatokra kocsit kellene bérelni, az mennyibe kerülne? Ha egy-egy úton a taxit választanánk, az mennyibe kerülne? A lassabb közlekedési módokon pazarolt idő vajon mennyibe kerül? Nem kiszámítható dolgok ezek, egyszerűen csak érezzük, nem adhatjuk el a kocsit, mert az a 300.000,- Ft amit kapunk érte (és persze a fenntartási költségek megspórolása) nem hozna annyit a konyhára, mint amennyit költenénk az autó nélkül. Érzelmi sík Ha van égbekiáltó autótulajdonosi hiba, akkor az az érzelmi szálakkal való kötődés egy autóhoz. Ez a legdrágább. Ez okozza, hogy sokszor irreális áron hirdetik meg a használt kocsikat, vagy esik le a tulajdonosok álla, amikor a kereskedő „bekínál” egy beszámítási árat. A legnépszerűbb katalógussal készített járműértékelés jegyzőkönyve Mennyibe kerül? – Mennyi legyen? Ugyanarról az autóhoz több árat is meg lehet határozni, minden attól függ, hogy mennyire vagyunk felületesek, vagy éppen részletesek, milyen környezetben értékelünk és milyen célból. A mindennapi életben azonban – ahogyan az a kapitalizmusban már csak lenni szokott – a piac határozza meg az árat. Amikor nem kell hivatalos, katalógusértéken alapuló értékelés, no meg amikor spórolni akarok egy kicsit a barátaimnak, azt szoktam ingyen tanácsolni, hogy az internetes hirdetésekben látható árakat figyeljék meg és a saját kocsijuk (vagy a kiszemelt autó) állapotát is figyelembe véve lőjjék be az árat, illetve döntsék el azt, hogy megéri-e megvenni annyiért vagy sem.

Csökkentek az eladások a világ legnagyobb autópiacán augusztusban

2018.09.12.
A Kínai Autógyártók Szövetsége (CAAM) által kedden közzétett adatok szerint éves összevetésben 3,8 százalékkal, 2,1 millióra csökkent az augusztusban eladott autók száma. Júliusban 4,0 százalékos csökkenést, júniusban viszont még 4,8 százalékos emelkedést mértek. A Kínában New Energy Vehicles (NEV) gyűjtőnév alatt kategorizált, a teljesen elektromos autókat és különböző hibrideket is magában foglaló alternatív hajtású járművek értékesítése viszont, csakúgy mint az előző hónapokban, augusztusban is jelentősen - 49,5 százalékkal, 101 ezerre - nőtt.  Kínában, a világ legnagyobb nemzeti autópiacán az év első nyolc hónapjában 18,1 millió járművet értékesítettek, 3,5 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Ebből 601 ezer volt alternatív hajtású, ami éves összehasonlításban 88 százalékos emelkedést jelent.  Az elektromos autók vásárlását és gyártását a kínai kormány számos intézkedéssel segíti elő környezetvédelmi megfontolásokból. A gyártók például adókedvezményeket és állami támogatásokat kapnak, amelyek révén csökkenthető az elektromos autók ára. Kína számos városában pedig az elektromos autók gyorsabban kapnak rendszámot. A CAAM továbbra is arra számít, hogy az idén a tavalyival azonos mértékben, 3 százalékkal bővülnek a gépjárműeladások a 2016-ban mért 13,7 százalékos emelkedés után.

Három és fél másodpercenként talál gazdára egy Toyota a világon

2018.09.12.
Egy autógyártó teljesítményét alapvetően három paraméter alapján mérhetjük: hány autót adnak el egységnyi idő alatt, ezzel mekkora bevételre tesznek szert, valamint a tevékenységük mekkora hasznot termel. A brit Staveley Head biztosítási bróker ügynökség a világ autóiparának 15 meghatározó szereplőjét, a leggazdagabb autógyártókat megvizsgálva, azok éves jelentéseit áttekintve, független piacelemző szervezetek adataival összevetve érdekes eredményekre jutott, amelyeket egy interaktív animációban összegzett. Ezek szerint a Toyota a világ legtermelékenyebb autógyártója: percenként 17 darab gépkocsit értékesít a japán vállalat, azaz három és fél másodpercenként talál gazdára egy új Toyota. A Fordnak 4,6, a Volkswagennek öt másodpercre van szüksége egy autó eladására – ugyanez a szám a Porschénál 128 másodperc, a McLaren esetében pedig 9400 másodperc, azaz több mint 2,5 óra. Ami a bevételeket illeti, itt is a Toyota vezeti a rangsort: 52 hét alatt több mint 215 milliárd eurós forgalmat bonyolít le a cég; a lista második helyén álló Ford nem egészen fele ekkora bevételre tesz szert ennyi idő alatt. További érdekesség, hogy a Toyota egyetlen perc alatt keres annyit (409.307 euró), mint az Aston Martin 3,5 óra alatt. A profit terén még mellbevágóbbak a különbségek, ha csak a tömeggyártókat tekintjük: a Toyota 52 hét alatt 15 546 970 066 (azaz 15,5 milliárd) eurós profitra tesz szert, míg a Ford 6,26 milliárdot, a Renault 3,8 milliárdot, a Hyundai 3,59 milliárdot könyvelhet el. A legnagyobb haszonnal dolgozó prémium gyártó, a Mercedes is csupán 9,2 milliárd euróval növeli profitját ennyi idő alatt, míg a McLaren a tavalyi évet 49 milliós veszteséggel zárta.
Címkék: 

Földgáz-meghajtású kamionokkal bővülhet a Waberer’s flottája

2018.09.12.
A kedvező üzemeltetési adatok és a környezeti hatásvizsgálatok eredményei alapján a Waberer’s az immár 4400 kamiont számláló flottáját 2019-ben LNG (Liquified Natural Gas, cseppfolyós földgáz) meghajtású, illetve CNG (Compressed Natural Gas, sűrített földgáz) üzemanyaggal működű IVECO kamionokkal bővítheti. A Waberer’s flottájában a kamionok átlagéletkora mindössze 2,5 év, így a vállalat immár kizárólag EURO6-os szabványnak megfelelő dízelmeghajtású kamionokat üzemeltet a flottájában. Ezek károsanyag-kibocsátása ugyan jelentősen alacsonyabb a korábbi dízeleknél, de a vállalatnál folyamatosan vizsgálják azokat a technológiákat, amelyekkel a közúti áruszállítás környezeti hatásai tovább csökkenthetők. A Waberer’s emiatt döntött úgy, hogy több hónapon át tartó intenzív tesztelést végez földgáz meghajtású kamionokkal, amelyhez az IVECO vontatók kizárólagos hazai forgalmazója, a DanubeTruck Magyarország Kft. biztosította a haszongépjárműveket. „A földgáz meghajtás fontos alternatíva a közúti fuvarozásban, hiszen ezek a motorok jelentősen alacsonyabb károsanyag-kibocsátással és zajterheléssel üzemelnek, továbbá alkalmasak nagymennyiségű áru hosszú távú szállítására. Mindezek különösen fontos szempontok voltak számunkra, folyamatosan vizsgáljuk ugyanis annak lehetőségeit, hogyan csökkenthetnénk tevékenységünk ökológiai lábnyomát. A tesztek eredményei alapján kedvező üzemeltetési költségekre is számítunk, amit jelentősen segít a fölgáz töltőállomások növekvő száma Európában” – mondta Lajkó Ferenc, a Waberer’s vezérigazgatója. Az IVECO volt a világ első olyan gyártója a kereskedelmi fuvarozásban, amely 1991-ben felismerte a földgáz meghajtásban rejlő lehetőséget, és jelentős összeget fektetett be a környezetkímélő, fenntartható módon üzemeltethető haszongépjárművek fejlesztésébe. Az IVECO mára a városi személyszállítástól a hosszútávú árufuvarozásig a fenntartható megoldások piacvezető vállalatává vált. „Az LNG jelenleg a legjobb alternatív üzemanyag a hosszútávú fuvarozásban. A legújabb fejlesztésű Natural Power technológiánknak és a Stralis NP kamion sorozatnak köszönhetően ez az alternatív meghajtási forma mára valósággá vált. Nagy örömünkre szolgál, hogy a Waberer’s kompromisszumok nélkül követi fenntarthatósági céljait, és hogy felismerte, ezirányú tevékenységéhez hozzájárulhatnak a Stralis NP kamionok nyújtotta előnyök is” – nyilatkozott Pierre Lahutte, az IVECO márkaelnöke. A Waberer's üzemanyagkártya-szolgáltatója és az IVECO európai partnere, a Shell Európa-szerte kiterjedt LNG töltőállomás hálózattal rendelkezik. „Az LNG, amely egy tisztább és olcsóbb alternatívája a dízelnek, meghatározó szerepet tölt majd be a jövő energiamixében. Az ilyen típusú, hosszú távú együttműködések, mint amilyen a Waberer's-el és az IVECO-val kötött megállapodás is, segítheti álláspontunk bizonyítását, és tovább támogathatja az LNG töltőállomás hálózat kiépítését Európa-szerte” – mondta Veér Lajos, a Shell magyarországi és romániai üzemanyagkártya üzletágának értékesítési igazgatója. A Waberer’s a mostani sikeres tesztek után már 2019-ben LNG és CNG meghajtású kamionokkal bővítheti flottáját. A vállalatnál arra számítanak, hogy a következő években dinamikusan növekedni fog a földgáz rendszerű motorok szerepe a fuvarozásban.

A német autóipar szerint irreális emissziós követelményeket támaszt a politika

2018.09.12.
A VDA (Verband der deutschen Automobilindustrie) elnöke Bernhard Mattes szerint a javaslat "minden technikai és gazdasági realitást nélkülöz" és ezért nem megvalósítható. Az EP környezetvédelmi bizottsága az új járművek szén-dioxid-kibocsátásának 2030-ig 45 százalékos csökkentésére tett javaslatot hétfőn. Ez további szigorítást jelentene az Európai Bizottság 2017 novemberében lefektetett irányelveihez képest, amelyek 30 százalékos csökkentést irányoztak elő 2030-ig.  Közbenső célként az EB 2025-ig 15 százalékos csökkentést irányzott elő, míg az Európai Parlament környezetvédelmi bizottsága 20 százalékosat.   Konzervatív európai politikusok és az autóipar szakmai képviselői egyaránt irreálisnak tartják az Európai Bizottság és az Európai Parlament környezetvédelmi bizottságának javaslatait. Jens Gieseke, a német CDU (Kereszténydemokrata Unió) európai parlamenti képviselője például "politikai badarságnak" nevezte a parlamenti bizottság javaslatát. Erik Jonnaert, az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA elnöke pedig tömeges elbocsátások veszélyére figyelmeztetve adott hangot aggodalmának a környezetvédelmi bizottság által követett politikai irány miatt. A német környezetvédelmi szervezetek viszont, például a BUND, vagy a VCD ökológiai közlekedési klub is még ennél is szigorúbb korlátozásokat szorgalmaznak. A Zöldek például a szén-dioxid-kibocsátás 75 százalékos csökkentését szerették volna elérni a parlamenti bizottságban. A parlamenti bizottság javaslatáról előreláthatólag október elején szavaz az Európai Parlament.
Címkék: 

Hatszintes parkolóház épül a Liszt Ferenc Repülőtéren

2018.09.12.
A BUD 2020 repülőtér-fejlesztési program keretében több millió euróból felépülő parkolóházat várhatóan 2020 második negyedévében adják át. A Budapest Airport rekordmértékű forgalomnövekedéssel indokolta a beruházást. A kivitelezés miatt októbertől módosul a repülőtéri parkolási rend. A változásokról a társaság internetes oldala naprakészen tájékoztat - írták.  A jelenlegi Terminál Parkolót - amelynek a területén épül fel az új parkolóház - a Holiday Plus Parkoló területére helyezik át a mozgássérült-parkolással és a Budapest Airport parkoló ügyfélszolgálati irodájával együtt. A buszok a taxi puffer parkoló melletti parkolóban állhatnak meg. A bérelt autók felvétele és leadása átkerül a hotel mögötti parkolóba, a Centrál Parkoló utasforgalmi funkciója megszűnik - olvasható a honlapon.

Elhalasztják a Volvo Cars tőzsdei bevezetését

2018.09.12.
A kínai Geely Holding által 2010-ben a Ford Motortól 1,8 milliárd dollárért megvásárolt svéd cég részvényeit a stockholmi tőzsdére tervezték bevezetni. Az autógyártó értékét az elsődleges részvénykibocsátás (IPO) után 16 és 30 milliárd dollár körülire várta a Geely.  A megromlott amerikai-kínai kapcsolatok miatt azonban az anyacég úgy vélte, hogy a piac nem a valós értékének megfelelően árazná be a Volvót és ezért döntött a részvénykibocsátás elhalasztásáról. A Geely mindazonáltal hangsúlyozta: a mostani döntése nem jelenti azt, hogy végérvényesen lemondott volna a Volvo Cars tőzsdei bevezetéséről.
Címkék: 

QP 3: hengerfejek a Renault-nak és a Volvónak

2018.09.12.
Megcsináltuk – ezekkel a szavakkal köszöntötte a népes üzletemberekből és politikusokból álló vendégeket Bogisich Ferenc, a QP Zrt. tulajdonos-vezérigazgatója. Felidézte, világszínvonalú csarnokot akartak létrehozni és a hitük is megvolt hozzá, hogy erre képesek. A teljes beruházás 6,2 milliárd forintba került, amelyhez egyedi kormánydöntés alapján 1 milliárd 549 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaptak. A hatezer négyzetméteres termelőüzemben 120 új munkahely jön létre. Vadonatúj csarnok zöld mezős beruházásban. A magyar kormány is támogatta. Már elkezdtük a próbagyártást, a Nemak megbízásából a Renaultnak és a Volvónak munkálunk meg hengerfejeket, mindkét cégnél teljes mértékben elégedettek, így ma megkezdődik a szériagyártás – fogalmazott az ünnepélyes megnyitón Bogisich Ferenc. A tulajdonos-vezérigazgató köszönetet mondott a kormánynak és a városnak a támogatásért. A QP3 – így jelölik a harmadik csarnokot Az autóipari beszállítókkal szemben támasztott igények folyamatosan növekednek, a partnerek nagyobb megmunkáltságú, magas minőségű alkatrészeket szeretnének minél rövidebb határidővel kapni egyre nagyobb volumenben – vélekedik Bogisich Ferenc. -  A QP Zrt. ezt felismerve döntött úgy, hogy robotizált gyártósorok üzembe helyezésével hajtja végre új beruházását, ami egyben jelentősen növeli a cég hatékonyságát is. Az átadott 6000 négyzetméteres üzemcsarnok alapvetően megváltoztatja a cég teljesítőképességét. A QP3 az elmúlt tíz évben megszerzett szakmai tapasztalatokra épít, a beruházással a cég kapacitása megduplázódik, az új üzemben robotizált gyártósorokon folyik a termelés. A tulajdonos a fejlesztéstől azt is reméli, hogy a már aláírt szerződéseken túl cége az Audi első körös, első magyar tulajdonban lévő hengerfej-beszállítója lesz és ezzel ipartörténelmet ír. Globalizáció: Japán robotok Magyarországon a mexikói Nemak megbízásából dolgoznak. A cég már a QP2-üzemben is alkalmaz robotokat részfeladatok ellátására. A QP3 esetében a teljes termelési folyamat automatizált. A QP mérnökei az autóiparban jól ismert Enshu japán gépgyártó cég szakembereivel közösen dolgozták ki a technológiát, illetve a gyártási folyamatokat. A gépek és készülékek számos elemét, alkatrészét a QP. Zrt. egyedi gyártással foglalkozó üzletága állította elő. Ez jól mutatja azt, hogy a cég saját komplexitásából hogyan képes profitálni. A város nevében Borkai Zsolt polgármester gratulált a beruházáshoz, mint fogalmazott, Bogisich Ferenc rekordgyorsasággal és nagy bátorsággal vágott neki a beruházásnak, amellyel munkahelyeket és innovációt teremt a városban. A polgármester beszélt arról is, a város kiemelt feladatának tekinti, hogy olyan gazdasági környezetet teremtsen, amelyben a vállalkozások versenyképesek lehetnek. Ennek jegyében csökkentették az iparűzési adó mértékét. A termelés elindítása: Borkai Zsolt Győr polgármestere, Bogisich Ferenc tulajdonos-vezérigazgató,, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Simon Róbert Balázs országgyűlési képviselő. Szijjártó Péter beszédében kifejtette, elementáris erejű változások zajlanak a világban, a modern kori ipari forradalom új versenyhelyzetet teremt a vállalatoknak éppen úgy, mint az országok. Magyarország azzal nevezett be a versenybe, hogy nálunk a legalacsonyabbak a cégeket terhelő adók, a legrugalmasabbak a munkaerőpiaci szabályok és a duális képzéssel segítik a cégek szakemberigényének kielégítését. A modern kori ipari forradalmat az autóipar vezényli és a világ vezető autóipari vállalatai szerint Magyarországon érdemes beruházni – fogalmazott Szijjártó Péter. - Ezt mutatja, hogy nemrég az Audi Győrben elindította az e-motorok gyártását, a Mercedes Kecskeméten elkezdte építeni második gyárát, a Peugeot Szentgotthárdon gyártja új modelljeibe a motorokat, a BMW Debrecen mellett fog gyárat építeni, és épül Zalaegerszeg mellett az önvezető járművek tesztelésére alkalmas tesztpálya. A miniszter hozzátette: e beruházások nyertesei a hazai kis- és közepes vállalkozások. Ezt mutatja a QP Zrt. 6,2 milliárd forintból megépített gyártóüzeme, amelyet a kormány egyedi kormánydöntéssel 1,5 milliárd forinttal támogatott, hogy ez a lépés legyen az utolsó abban a folyamatban, amellyel a QP Zrt. az Audi első körös hengerfej-beszállítójává válhat.      

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója