Hogyan álljunk ki szűk parkolóhelyről?

2018.08.24.
vix.com Nem az, hogy belemegyünk az előttünk vagy mögöttünk álló autóba a nagyobb hely elérése érdekében, és nem is az, hogy szépen kivárjuk, míg más áll ki az egyik mellettünk parkoló autóval. Ha autója elsőkerék meghajtású, ahogyan a legtöbb kompakt vagy középkategóriás autó, akkor van egy hasznos tippünk, hogyan keveredhet ki a legkönnyebben a szűk helyekről, vagyis amikor a kocsija előtt és mögött is közel állnak az autók, szinte semmi helyet nem hagyva önnek a manőverezéshez. Íme: Indítsa be az autót, húzza be a kéziféket, ami így a hátsó kerekeket rögzíti, tegye az első sebesség fokozatba az autót, tartsa behúzva a kéziféket, fordítsa el a kormányt teljesen balra vagy jobbra a helyzettől függően, majd lépjen a gázpedálra, míg ki nem húzza a kocsi elejét. Kész is van, ki is parkolt! Forrás: autopapo.com.br

Kovács Zsombor Ralf Schumacher csapatában folytatja

2018.08.24.
Ez a bejelentés természetesen sok változást vonz magával Zsombor életében. Nézzük, hogyan is vélekedik erről a lehetőségről, a jövőről a magyar gokart versenyző. Zsombor, kezdjük rögtön az elején. Hogyan jött ez a lehetőség? Tulajdonképpen ez az egész a szerelőmön keresztül érkezett hozzám, amiért nem lehetek elég hálás. Mit gondolsz, hogyan fogja ez befolyásolni a jövődet? Beszélhetünk itt akár a távoli, vagy éppen a közeli jövőről egyaránt. Nos, ugyebár, hogy mi lesz egészen pontosan “holnap” az még “homályos”, de reméljük, hogy minél több ajtót meg fog nyitni számunkra, amiken én örömmel fogok belépni. Jelenleg arra koncentrálok, hogy bizonyítsak. Magamnak és mindenki másnak, hogy egy igazán jó csapattal mire is vagyok igazán képes. Elképesztően motivált vagyok, és azt hiszem nem is kell magyarázni, hogy miért. Magától adódok a kérdés, hogy milyen érzelmek kavarognak most benned? Bár elég csak rád nézni... Természetesen alig férek most a bőrömbe. A világ egyik legjobb csapatánál lesz lehetőségem versenyezni egy nem is akármilyen csapatfőnökkel... hihetetlen. Az az érzés, amikor megtudtam, hogy már biztosan bent vagyok a csapatban, leírhatatlan volt. Egyszerre voltam boldog, elégedett, büszke, hálás... Még most is alig találom a szavakat. Hatalmas visszajelzés ez számunkra, hogy nem hiába öltünk/ölünk bele annyi munkát ebbe az egészbe. Elképesztő! A bejelentés előtt egy teszten vettél részt, ahol már a csapat tagjaként tudtál menni. Hogyan sikerült a gyakorlás? A tesztet nagyon bíztatóan zártam. Megvolt a tempóm és a technikám is. Az elején akadtak kisebb problémáim, de gyorsan sikerült ezeket kiküszöbölnöm és onnantól minden tökéletesen alakult. Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy köszönetet mondjak a szüleimnek, hogy mindig, minden körülmények között támogatnak és lehetővé teszik, hogy haladhassak előre ezen az úton, valamint mindenkinek végtelenül hálás vagyok, akik akármilyen úton - módon hozzájárultak az eddigi teljesítményemhez. Ezúton kívánunk sok sikert és szerencsét Zsombornak! Szerző: Farkas Kitti, Sportivo, Kovács Zsombor Sajtó Képek: Sportivo

Sachs-TESZT - NE PUBLIKÁLD KI

2018.08.24.
Fáber Tamással, a Fáber Team szerviz vezetőjével – bevallom – nem az interjú alkalmával ismerkedtem meg. Korábban több üzleti rendezvényen találkoztunk, sőt az autós szakma különböző megmozdulásain, konferenciákon gyakrant tűnt fel a 30 éve a szakmában tevékenykedő cégvezető. Nem a készbe kellett beleülni Tamás édesapja karosszérialakatos volt, Budapesten, a Miskolci úti III. AFIT UNIVERZUM Autójavító Vállalatnál dolgozott. Tamást így fertőzte meg a benzingőz, nem is volt kérdés, hogy autós területen helyezkedik el. Tamást viszont a szerelési technológia, és maga a tevékenység egyáltalán nem érdekelte, ő is a „sérültből újra használhatót” gondolatot érezte magáénak és szintén karosszérialakatos lett. Ipari tanulóként az AFIT-hoz került ugyan, de kényesen ügyeltek rá, hogy ne apja keze alatt legyen, hanem "Tóth Józsi bácsi" tanította. Természetesen otthon az apa mégis segítette Tamás további fejlődését. Mire végzett a gyakorlati tanulmányaival és – ahogy akkoriban mondták – felszabadult, már 1989-et írtunk, Tamás azonnal egyéni vállalkozó lett. Rákospalota kertvárosias részen, a házak udvarában bőven volt annyi hely, hogy a szakmáját vállalkozóként gyakorolhassa, tulajdonképpen így alakult meg a mai cég gyökerének számító kis műhely. Egy akna felett, egy tető alatt Három év telt el hóban-fagyban, vagy akár rekkenő hőségben, az érkező autók alatt egy akna, felettük zsuptető jelentette a munkahelyet. Egyre több időt kellett a már akkor is méltatlannak számító kis műhelyben tölteni, mert munka az volt bőven. Ebben a három évben nem volt társa, éjjel-nappal, még hétvégén is gürcölt, ahogy fogalmaz, nem volt már élete. Muszáj volt felvennie valakit maga mellé, de azzal a gonddal szembesült, mint minden lelkiismeretes vállalkozó: a neve alatt fog valaki valahogyan dolgozni. És ha nem lesz annyira jó? Ha nem úgy csinálja? Végül más választása nem lévén, lett egy munkatársa. Minden munkát személyesen felügyelt és átnézett, olykor még ő is egyengetett kicsit, mielőtt a fényezőhöz indultak volna a kijavított autóval. Hirdetés Itt tettünk egy kis kitérőt és Tamás elmesélte egy akkori napját. A reggel a biztosítóban indult,sok papírmunkával és kárfelvétellel. A szervizbe menet az autós boltokban megvásárolta az alkatrészeket, majd a műhelyben a kollégával lakatoltak napestig. 15 év, 15 kolléga Rövid alatt jelentkezett a vásárlói igény arra, hogy a Fáber szervizben ne csak a karosszéria sérüléseit javítsák ki, hanem más javításokat is meg tudjanak csinálni. Ma, Tamás büszkén állítja, hogy nem tudok az autón olyan hibát mondani, amit a Faber Team ne tudna megjavítani, amire ne lenne apparátus és infrtastruktúra. Ottlétünkkor kapott új lengéscsillapítókat a Seat Leon Persze nem ment azonnal. Tizenöt éven keresztül tartott a folyamat és hozzávetőleg minden évben egy taggal, és egy új szolgáltatással bővül a műhely. Amikor bejöttek a ragasztott szélvédők, akkor az elsők között foglalkoztak azok cseréjével. Amikor kezdtek elterjedni a klímás autók, légkondis kollégával és persze a megfelelő berendezésekkel bővítették szervizt. A bővítés végül a saját kereskedés megnyitásával fejeződött be, ahol kizárólag a szerviz által komolyan átnézett, ellenőrzött és szükség esetén helyreállított, leszervizelt használt autókat árulnak. A Q-Sercive hálózatban is a legelsők között Amikor a Q-Service hálózat kiépítését megkezdték Magyarországon, a projetvezetők 188 hazai szerviztulajdonost láttak vendégül Varsóban, ahol betekintést nyerhettek egy korszerű franchise szervizhálózat működésébe. Fáber Tamás egy volt a száznyolcvannyolc meghívottból, és ahogy most mesélte: tátva maradt a szájuk odakint, de még ekkor is óvatosan bánt az elköteleződéssel, mert a korábbi hasonló, hálózatba szerveződő szervizekkel kapcsolatos tapasztalatai erősen negatívak voltak. A Q-Service által szervezett tanulmányút, és a megállapodástervezet azonban Tamást is meggyőzte, hogy elérkezett a pillanat, amikor megéri beszállni egy minőségi hálózatba. Ráadásul éppen megkezdődött a válság magunk mögött hagyása, újra ébredezett a piac, nőtt a fizetőképes kereslet a minőségi szervizszolgáltatások iránt. Végül a Fáber Team benne volt abban az első körben, akikkel a Q-Service hálózat elindult és az együttműködés azóta is töretlen... ...de nem egyoldalú! Tamás azt emeli ki elsődleges pozitívumként, hogy a Q-Service hálózathoz csatlakozó műhelyeknek egyáltalán nem kell - amolyan - alárendelt szerepet játszaniuk. Amellett, hogy természetesen mindenki fogaskerék egy nagy gépezetben, a nagy gépezet előnyeit a tagok azonnal érezhetik, élvezhetik. Akik addig nem rendelkeztek például megfelelő dizájnnal, azoknak a Q-Service ingyenesen szállítja a jól ismert, egységes vizuális elemeket, mint pl. a cégér, logó, munkaruha és minden egyéb, ami egy szerviznél a külsőt jelenti. De nagyon fontos emellett, hogy a hálózat jelentős marketing tevékenységet is folytat, így a tagok egy forint ráfordítás nélkül jutnak hírveréshez is. Igazolt minőség, fejlődés Nem lehet akárki a Q-Service hálózat tagja. A működtetők igen szigorú megfeleltetés után vesznek szervizeket tagjaik közé. Ez a harmadik, amit Tamás kiemelt, hogy a minőségi tanúsítványok, amelyeket a Q-Service központ ad ki, végre felkerülhettek a falra, így minden ügyfél látja, hogy a minőség ígérete náluk nem porhintés. Jól lehet a kezdeti időszakban a logisztikai rendszer nem volt a legversenyképesebb, de ezt a fenntartó hamar kiépítette, így saját alkatrészellátó vállalatuk, az Inter Cars magas minőségben szolgálja ki a szervizek alkatrészigényét. Tények, számok, kihívások Az időközben 10 szerelőre csökkent létszám feltöltése gondot okoz. A munkaerőhiány hozzájuk is bekopogtatott, amely a fejlődés, a növekedés útjában áll. A Fáber Team azonnal fel tudna venni egy szerelőt, egy fényezőt, egy raktárost és egy szerviz kisegítőt. Külön mosóban tisztulnak meg a kész autók átadás előtt Ez a műhely a mai törvények alapján, mai helyén nem jöhetne létre, hiszen az uniós irányelvek nem engednék, hogy egy kertváros közepén autószerviz üzemeljen. Ez gond volt az uniós csatlakozás idején is, de Tamás akkor már könnyedén be tudta bizonyítani, hogy legalább 10 éve működik ezen a helyen a szervize, így – mint hagyományos üzem – maradhattak a Klapka György utcában. A bővülésnek ez a hagyományos helyszín gátat szab, de Tamáson nem fog ki ez a körülmény. Amikor saját telkén már minden talpalatnyi helyet kihasználtak, sikerült a szemben lévő telket megvásárolni, néhányszáz méterrel messzebb, egy iparterületen pedig a fényezőüzemet alakították ki, amire – környezetre veszélyes volta miatt – a kertvárosban már végképp nem kaphattak engedélyt. Fáber Tamás hiába vált egy jól menő szerviz tulajdonosává az évek alatt, szerénysége mit sem változott ifjúkorához képest. Télen nyáron kerékpárral jár dolgozni, most is arra pattant fel, amikor az interjú végén megköszöntem a szíves vendéglátást, és mindenki indult haza. Cikkünk az Inter Cars támogatásával valósult meg.

Belga Nagydíj - Vettel nyerte az első szabadedzést

2018.08.24.
 Másodikként - 15 századmásodperces hátránnyal - a holland Max Verstappen (Red Bull), harmadikként pedig a címvédő és listavezető brit Lewis Hamilton (Mercedes) zárt. A Spában négyszeres bajnok, ferraris Kimi Räikkönen, aki pályafutása századik dobogós helyére hajt, ezúttal negyedik lett.          Eredmények (a formula1.com alapján):     1. szabadedzés:     1. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 1:44.358 p 2. Max Verstappen    (holland, Red Bull) 1:44.509 3. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:44.676      4. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 1:44.718     5. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 1:44.724 6. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 1:45.558 Címlapkép: MTI archív

Utánpótlás – A vezetés öröme, fókuszban a váltók

2018.08.24.
Bécsi Autószalon. Audi TT RS. Nekem a gömb váltófej nem tetszik, szerintem automatához nem illik. Ízlések és pofonok. Döntően meghatározza az élményfaktort a hossz-, illetve oldalirányú gyorsulás. Előbbiben a forgatónyomaték a nagy barát, ez lapít kellően az ülésbe. Pörgős motorral szerelt autók is lehetnek gyorsak szerényebb nyomatékkal, de az érzet bennük más lesz. Az oldalgyorsulás más tészta, akár 20 km/órás sebességgel is lehet huncutkodni éles kormánymozdulat társaságában: gondoljunk csak bele, sokan repültünk, nagy sebesség meg minden, de mennyivel izgalmasabb például a gokarttal a határon kanyarogni a kis gumifalas pályán jóval kisebb sebességgel? A közkedvelt vitatémák szerves szereplője az automata váltó vs. manuális sebességváltó csata a vezetők körében. Ízlések és pofonok, azt viszont bátran kijelenthetjük szerintem, hogy egyszerűen megvannak azok a modellek, amelyhez nagyon is illik az a fajta sebváltó, amit a gyár kínál, és a másik opcióra cserélni vétek lenne. Genfi Autószalon. SENKI nem szállt ki úgy a Civic Type R-ből, hogy ne dicsérte volna agyon a váltóját, amely etalon a kategóriában. Én is közéjük tartozom. A Hungaroringen nemrég rekordot autózó Jenson Button emelte ki, milyen élvezetes, hogy a döntő másodpercekben alatta szolgálatot teljesítő Honda Civic Type R-t manuális sebváltóval lehet kapni. A Magyarországon korábban futamgyőztes ex-Forma 1-es pilóta szerint ugyanis sokkal közvetlenebb a kapcsolat a járművel és ezáltal az úttal is, ha egy hatgangos van a jobb kezünk alatt. A japán autók között több modell is pontos, kifogástalan kapcsolásérzetű váltóval büszkélkedhet. Érdekes, de tényleg beleszámít a vezetési élményfaktorba az erőátviteli egység kapcsolgatása: úgyis sokat csináljuk, szóval valami hozadéka kifejezetten előnyös, ha van. A sport ülés jól tart, a jó ajtót kellemes finoman becsukni, a műszerfali gombok megnyomása szintén ad egyfajta minőségérzetet, éppen úgy, mint az automata váltófüleinek anyaga, a meghúzáshoz szükséges erőbefektetés, a kattanás sebessége és hangja, illetve a középső konzolon végig futó váltókar alakja. Nagyon apró részletek, de akik már 8 éves koruk óta a rugózást és a szélzajt vizsgálják és fülelik utazásaik során, azoknak ez később is igen fontos lesz. Egyfajta komolysági szintet állít be az autókról/adott modellről. Repülőgép pilótafülkében érezni magamat a gombokat nyomgatva, kapcsolgatva. Néhány kattintással lehet szabályozni a mennydörgéssel is felérő, recsegő-ropogó kipufogót. Komoly a váltókar- és a fülérzet. Ha már elérkeztünk az automata váltókhoz, már hallom harsányan a lehurrogó véleményeket, miszerint megölni a vezetési élményt. Tény, hogy nem próbálkozhatunk olyan vad kombinációkkal, hogy hatosból kettesbe visszalökjük, jól ráengedjük a kuplung pedált, majd előzzünk egy hatalmasat; netán egy Corvette-ben 130-nál még visszalökjük másodikba, hogy 160 km/órás sebességig kihúzassuk a (még mindig második) fokozatot, de bizony nem ad gyomrost a vezetési élménynek. Más, de élménydús a vezetés az automatával. Soha nem hittem volna, hogy (beülhetek...) egy McLaren 720S-ből nehezebb kiszállni, mint egy i8-as BMW-ből. A váltók P, R, N, D állásai gombosak, és tényleg úgy lifeg mindegyik a helyén, mint a ruhák a szárító kötélen. A Sport Auto nem hazudott erről egyik írásában. 0-100 km/h: 2,7 s. Itt számít a gyors kapcsolás! Sportmodelleknél üdítően halljuk, mint falja alacsony fordulatszám-tartományban a váltó a fokozatokat, emellé kissé durrog a kipufogó és szuszog a turbó. Meginduláskor fék-gázzal jól lehet játszani, könnyebb jó rajtot venni elsőre vagy hirtelen, mint kézi váltósnál. Aztán a piszok gyors váltások, vagy automata vagy félautomata módban… – vagyis ugyanúgy megmarad az esély visszagangolni a fülekkel vagy a karral, ha készülünk egy húzósabb kanyarbevételre. Arról nem is beszélve, hogy a 0-100-as sprintidőben kőkemény szerepe van az egy vagy két váltásnak, ez 0,7-1 másodpercet alapból számít. Golf R, Civic Type R, itt jól láthatók a különbségek, de a szuperautók sem lennének 3,0 másodperces gyorsulási idők közelében az automata és/vagy dupla kuplungos egységek nélkül. Van egy szint, ahol tényleg már annyira pontos és gyors beavatkozások kellenek a tizedmásodperceket vadászva, hogy a rajtautomatika mellé kétségtelenül automata váltó kell. Versenypályán vagy nagyobb tempónál talán így könnyebben fókuszálhatunk az útra, az ívekre, a féktávra. Az RS5 már az előző generációban intelligensen, erős fékezésnél készült a kanyarra a váltás tekintetében. M5-ös BMW, az első 400 példány egyike. Szerintem a 7-es váltókarja szebb, a BMW-hez illik ez az új bumszli? A „régi” AMG-knek is hasonló van. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy jobb lábunkkal is tudjuk kontrollálni a fokozatok behívását. A kick down funkcióval rendelkező modelleknél egyenesen kattanásig nyomva a gázt nagyot ugrik az autó, rögtön minden erőt mozgósít. Vagy a BMW-s Sport, Sport+ vezetési módokat nyomogatva hogy is kapcsolna vissza a váltó, ha nem lenne automata? De maradjunk csak Comfort +-ban. Három szempár figyeli árgusan a 7-es sorozat csúcsdízeljének fordulatszám-mérőjét sík úton haladva. Többszöri próba ellenére sem lehet érezni egy leheletnyi ugrást sem a suhanásban, pedig többet is váltott az automata. És ez változik, sportos programban durvább is tud lenni. De egy bécsi túra is pihentető egy S-osztály volánja mögött: a kényelemhez egyszerűen hozzájön ez a típusú váltó. A sofőrös luxustól a középkategóriáig „visszasüllyedve” is hasznos ez az egység, dízeleknél a rövid áttétek és a gyakori váltások miatt megtérülő befektetés, amely városban duplán kamatozik. Párizsi Autószalon. A 7-es sorozat csúcsa. Lehelet finoman kapcsolt a ZF népszerű, 8 fokozatú váltója már az elődben is. Az Utánpótlás rovat soron következő cikkében megpróbáltunk rávilágítani arra, hogy igenis élvezetes kézi váltóval kapcsolgatni, főleg egy precíz sebváltó esetében. Közvetlenebb a kapcsolat az autóval, a teljesen szabad fokozatválasztás miatt jogosan érezhetünk nagyobb kontrollt a vezetésben. Ugyanakkor a kényelmes vagy sportos autók nélkülözhetetlen velejárói az automata váltók, amelyekkel más, de cseppet sem nyersebb vagy kevésbé szórakoztató a vezetés. Élvezet lesni, miként reagál egyetlen gombnyomásra/lábmozdulatra az egész autó, hogy esik a pillanat törtrésze alatt visszább vagy feljebb a fordulatszám-mutató. Mindeközben két kézzel markolva a kormánykereket koncentrálunk a következő ívre vagy csak simán a forgalomra… Erről beszélek, ez a kar formásabb szerintem itt a 7-esben, mint az M5 esetében.

A Volkswagen felgyorsítja a digitális átállását

2018.08.24.
„Tisztán látjuk a jövőt: továbbra is rendkívül magas színvonalú járművek gyártója maradunk. De idővel a Volkswagen autóink egyre inkább kerekeken guruló digitális eszközökké válnak majd” – mondta Jürgen Stackmann, a Volkswagen igazgatótanácsának értékesítésért felelős tagja augusztus 23-án a cégcsoport berlini képviseleti irodájában tartott sajtótájékoztatón. „Ügyfeleink egy digitális ökoszisztéma részévé válnak majd, amelynek neve: Volkswagen We. Ez a rendszer kiteljesíti a kerekeken átélhető Volkswagen-élményt, és lehetővé teszi ügyfeleinknek, hogy digitális életterüket az autójukba is kiterjesszék” – tette hozzá Jürgen Stackmann. Ráadásul a márka nyílt csatlakozási felületei harmadik feleket is arra bátorítanak, hogy saját szoftverükkel hozzájárulva részt vegyenek egy erős közösség kialakításában. Egyre fontosabb szerepet játszanak a szoftverek az autókban A szoftverek és az ezekhez kapcsolódó szolgáltatások a jövőben jelentősebben hozzájárulnak majd a megkülönböztetéshez az autóiparban - hangsúlyozta Michael Jost, a Volkswagen márka stratégiai vezetője és a cégcsoport termékstratégiai vezetője - „Bizonyos értelemben újra fel kell találnunk az autót, hogy sikeresen lépést tarthassunk ezzel a fejlődéssel.” Ennek része az autók áttervezett, sokkal egyszerűbb IT-rendszere, amely a 2020-tól megjelenő I.D. elektromos autók családjával mutatkozik majd be. Ez az IT-rendszer számos gyártóspecifikus szoftverrel működő vezérlőegység használatát feleslegessé teszi majd, amelyekből napjainkban akár hetven is megtalálható a járművekben. Ehelyett a járműintelligencia csupán néhány, egységes programnyelvet használó központi számítógépben összpontosul majd. A jövőben a szoftverek egy forrásból érkeznek majd: az ügyfelek az új „vw.OS” autóipari operációs rendszeren alapuló szolgáltatásokat élvezhetik majd. Michael Jost hozzátette: „A hardver és a szoftver szétválasztásával megteremtjük a folyamatos frissíthetőség és bővíthetőség alapját.” Továbbá ez egy újabb lépést jelent az önvezetés felé haladó úton. 2020 fordulópontot jelent majd a Volkswagen márkának Ezáltal a 2020-as év fordulópontot jelent majd a Volkswagen márkának. Amíg ma már mintegy 1,5 millió online hozzáférés nélküli jármű csatlakozhat az internetre a Volkswagen Connect utólagos megoldásnak köszönhetően, addig 2020-ban a Volkswagen megkezdi teljes flottájának hálózatba kapcsolását. Attól kezdve évente több mint ötmillió új Volkswagen válik a dolgok internetének részévé. A Volkswagen az értékesítési modelljét is átalakította, hogy a lehető legnyíltabbá és legelérhetőbbé tegye a digitális ökoszisztémáját. Most először az új márkakereskedői szerződések lehetővé teszik, hogy a Volkswagen közvetlen kapcsolatba léphessen ügyfeleivel a jármű teljes életciklusa alatt. Ezáltal az ügyfelek személyre szabott ajánlatokat kaphatnak anélkül, hogy be kellene fáradniuk egy szervizbe. Egy csoportszintű platform létrehozása A digitális ökoszisztéma gerince a csoportszintű One Digital Platform (ODP) lesz. Ez a platform elsősorban a felhőtechnológián alapul, és összekapcsolja a járművet, az ügyfelet, valamint a szolgáltatásokat. Az ODP biztosítja a kapcsolatot a jármű új IT-rendszerével, amely a Volkswagen vagy a Volkswagen ökoszisztémájába integrált külső partnerek szolgáltatásait magában foglalja. „A Volkswagen vezeti az ODP fejlesztését a cégcsoport márkáival együttműködésben. Továbbá külső támogatást is igénybe veszünk. Hamarosan ilyen partneri együttműködéseket is bejelentünk” – mondta Christoph Hartung, a Volkswagen márkánál a digitális és új üzletágak, illetve a mobilitási szolgáltatások (Digital & New Business / Mobility Services) vezetője. 2025-ig 3,5 milliárd euró a digitalizálási offenzívára A Transform 2025+ stratégiával a márka eddigi történelmének legnagyobb átalakulási folyamatát kezdte meg. 2025-re a Volkswagen szeretne vezető szerepet játszani az új autóiparban, innovatív mobilitási megoldásokat kínálni, valamint világszinten az elektromos mobilitás piacvezetőjévé válni. A középpontban az áll, hogy autógyártóból mobilitási szolgáltatóvá váljon egy hálózatba kapcsolt járműflottával. A Volkswagen márka ebben az időszakban mintegy 3,5 milliárd eurót fordít a digitalizálási offenzívájára, a digitális ajánlatokból és szolgáltatásokból pedig milliárdos értékesítési árbevételt tervez elérni.          
Címkék: 

A Honda hibridhajtású szupersportautója még vonzóbb tulajdonságokkal száll harcba a vevőkért

2018.08.24.
A Honda bemutatta a 2019-es NSX-et, melynek fejlesztései még élvezetessebbé teszik ennek az innovatív sportautónak a mindennapi használatát, valamint a pályákon is izgalmasabb vezetési élményt nyújt. A fejlesztések célja nem más, mint az autó dinamikájának fokozása, úgy, hogy a megőrizzék a mindennapi használhatóságát. A Honda ezért az 2019-es NSX-et olyan első és hátsó stabilizátorrúddal szerelte föl, aminek növelte a merevségét – 26 illetve 19%-kal – valamint változtatott a hátsó kerékagyak, illetve lengőkarok perselyezésén is. Az új, merevebb alkatrészek révén a vezető még pontosabb visszajelzéseket kap az útról. A mélyreható fejlesztésekhez persze nélkülözhetetlen volt az NSX páratlan szerkezeti merevsége, ami kiváló alapod adott a futómű és kormányzás beállításainak tökélyre csiszolásához. Emellett a mérnökök tovább tökéletesítették a Sport Hybrid SH-AWD® hajtáslánc, az elektromotoros szervokormány, valamint a menetstabilizáló (VSA - Vehicle Stability Assist) elektronikus vezérlőrendszerét, miként még kifinomultabbá váltak az autó aktív lengéscsillapítói is. Ez utóbbi fejlesztés révén az NSX egyszerre hihetetlenül kényelmes, illetve sportautóhoz méltóan stabil nagy sebességnél, versenypályán – ahogy a vezető szeretné. Mindezt megkoronázzák az – új alkatrészekhez és vezérlőszoftverekhez tökéletesen illő – Continental SportContactTM 6 abroncsok, melyek alapáron járnak a modellhez. Összességében spontánabbá váltak a gázreakciók, illetve még pontosabb visszajelzések segítik a sofőrt gyorsítás, kanyarodás és fékezés közben, legyen szó száraz vagy nedves aszfaltról. Még nagyobb stabilitás, élménytelibb vezetés és gázzal kontrollálható sodródás extrém helyzetekben, pályanapokon is – ezt ígéri a kívül-belül átdolgozott, új Honda NSX. Mi sem bizonyítja ékesebben a fejlesztések hasznát, mint az új modell tempója a legendás suzukai pályán, ahol két másodperccel gyorsabb volt az NSX jelenlegi változatánál. Immáron tovább fejlesztett befecskendezők dolgoznak az autóban, kiegészítve egy új részecskeszűrővel, illetve a feltöltő hatékonyabb hőleadását biztosító megoldásokkal, ezek eredményeként az NSX továbbra is rendkívül dinamikus és teljesíti az Euro 6d-TEMP szigorú környezetvédelmi előírásait. Már első ránézésre feltűnik, hogy a 2019-es modell áll előttünk, hiszen az átdolgozott futómű és hajtáslánc mellett az NSX külseje is megújult. Elérhetővé vált az új, gyöngyháznarancs (Thermal Orange Pearlescent) fényezés és ugyanilyen színben tündökölnek a – felárért – karbon-kerámia tárcsákhoz társított féknyergek is. Ezen túlmenően a hűtőrács krómozott kerete is a karosszéria színére fényezett, míg a lökhárítókba süllyesztett rácsok ragyogó fekete bevonatot kaptak. Komoly változások zajlottak az utastérben is, tudniillik a vásárlók ezentúl vörös bőrkárpitozással vagy indigókék Alcantara® és bőr bevonat kombinációjával is átvehetik új Hondájukat. A 2019-es Honda NSX értékesítése máris megkezdődött, s az első – idén augusztusban gyártott – példányok 2018 év végén megérkeznek a kijelölt márkakereskedésekbe.

Mercedes: több milliós adomány a gyermekeknek

2018.08.24.
Ötven négyzetméternyi reklámponyvából gyártott bútorokat adott át a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) Élhető Jövő Parkjában a Mercedes-Benz a szervezetnek. A csillagos márka számára egyaránt kulcsfontosságú az innováció és a fenntarthatóság, így a speciális ülőalkalmatosságok azokhoz a célkitűzésekhez is illeszkednek, melyek mentén a park is létrejött. Az Élhető Jövő Park kialakításával a szervezet is igyekszik óvni a környezetet, csökkenteni a károsanyag-kibocsátást. Ennek érdekében megújuló energiaforrásokat használ a mindennapi működéshez. A bútorok készítése során a legfontosabb szempont a környezettudatosság és tisztíthatóság volt, valamint az, hogy a tárgyak könnyen szállíthatók, mozgathatók legyenek. Míg a fotelek, kanapék és puffok kárpitja újrahasznosított Mercedes-Benz reklámponyvából, az alapszerkezet újrahasznosított műanyag raklapból készült. Az alkalmat megragadva adta át a márka azt a 3.390.000 forintos adományt is, melyet a Mercedes-Benz az idén 10. születésnapját ünneplő Fashion Streettel közösen gyűjtött az NGYSZ számára egy júliusi, exkluzív Formula-1-es eseményen. Ezen a rendezvényen a vendégek tombola és árverés keretében adakozhattak, melyhez Lewis Hamilton és Palvin Barbara nyújtottak hatékony segítséget. A Mercedes-Benz több mint húsz éve támogatja a karitatív szervezetet, mindeddig százhúsz millió forintot meghaladó összeggel segítette az NGYSZ-t. „Boldogok vagyunk, hogy egy prémium autómárka szívügyeként tekint szervezetünk segítésére. Az elmúlt több évtizedes együttműködésnek köszönhetően évek óta kiemelt támogatóként jelenik meg a kétnapos Városligeti Gyermeknapunkon és a Díjlovas és Lovasterápiás Versenyünkön a fóti Lovasterápiás és Oktató Központunkban, de különböző árverések mellett szervezett már különleges gyermeksajtótájékoztatót is az Élhető Jövő Parkban, ahol a legféltettebb titkairól kérdezhették a gyerekek Nico Rosberg Formula-1-es világbajnokot” – mondta Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elnöke.  

Sorozatban a második győzelem és dupla dobogó a Toyotától

2018.08.24.
Tänak szinte a rajttól kezdve a mezőny élén haladt, csupán rövid időre adta át az első helyet az SS2 után. A rally utolsó napját 43.7 másodperces előnnyel kezdte, amivel okosan gazdálkodva megőrizte pozícióját a Grafschaft szőlőkben kijelölt, 29 kilométeres szakasz kétszeri teljesítése során. Győzelmét a Bosenberg gyorsasági szakaszon biztosította be, ahol alig 0.1 másodperccel maradt el attól, hogy megismételje Finnországban elért leggyorsabb köridejét. Tänak és másodpilótája, Martin Järveoja számára ez volt a harmadik győzelem, amit idén a Toyota színeiben értek el, illetve egyben két év alatt a második Német Rally győzelem, amely révén Tänak egyre jobban felzárkózik a pilóták bajnokságában élen álló két versenyzőhöz. Lappi az ötödik helyről indult az utolsó napon, majd a hibátlanul teljesített aznapi első szakaszt követően feljött a harmadik helyre. A gyorsasági szakaszon a harmadik legjobb időt érte el, ezzel ő és másodpilótája, JanneFerm második alkalommal állhattak fel a dobogóra, alig három versenyen belül - illetve először aszfalton rendezett WRC rallyn. Ezzel az eredménnyel Lappi első teljes idényében megerősítette negyedik helyét a pilóták bajnokságában. Jari-Matti Latvala autójában egy hidraulikus szivattyú meghibásodása miatt megszűnt a hajtás, ezért kénytelen volt feladni a versenyt az első szakaszon. A két szakaszgyőzelmet hozó, erős szombati szereplést követően összesítésben a harmadik helyről kezdte a napot, alig 0.8 másodperccel lemaradva a második helyezett mögött. TommiMäkinen (csapatfőnök) „Ez egy újabb nagyszerű pillanat csapatunk számára. Ott egész hétvégén kiemelkedően szerepelt. Az egyetlen dolog, ami csalódást okozott az volt, ami Jari-Mattival történt ma reggel. Nagyon sajnálom, mert bíztunk benne, hogy jól fog szerepelni a mai szakaszokon, de úgy tűnik, nincs szerencséje, pedig igyekszünk mindent megtenni, ami tőlünk telik. Esapekka briliáns teljesítményt nyújtott, hibátlanul vezetett, pedig ezen a rallyn nagyon könnyű hibázni. Mindenki rendkívül keményen dolgozott ezért a nagyszerű eredményért, amit most aszfalton elértünk, és mindannyian maximálisan motiváltak arra, hogy az év hátralévő részében is megtegyenek mindent a siker érdekében.” Jari-Matti Latvala (7. rajtszámú autó pilótája) „Útban az első szakasz felé megállt az autó, és amikor egyesbe akartam tenni, nem tudtam sebességbe kapcsolni. Elszállt a hidraulikus szivattyú, és bár át tudtam váltani manuális vezérlésre, túl nagy volt a terhelés a sebességváltón, így egy idő után teljesen elment a hajtás. Idén gyakran volt balszerencsénk, de ezzel a hétvégével kapcsolatban jó előérzetem volt.  Az autó nagyon jól ment, élveztem a küzdelmet és ez a legfontosabb.” Ott Tänak (8. rajtszámú autó pilótája) „Ez volt egyértelműen a legnehezebb győzelem, amit valaha elértem. A hétvége legnagyobb részében rendkívül szoros volt a csata, és igen keményen kellett hajtanom. Pénteken, a szőlőkben nagyon jól éreztem magam az autóban. Szombaton reggel már nem voltam annyira magabiztos, de a csapatnak sikerült sokat javítani az autón a szervizelés során. Ma csak arra kellett figyelnem, hogy megőrizzem az előnyömet. Nagyon boldog vagyok az egész csapat miatt: igazán jól szerepeltünk ezen a hétvégén. Jó irányba haladunk a bajnokságban, de én mindig csak az adott futamra koncentrálok. Most például Törökországra, és igyekszem a lehető legjobban felkészülni arra a versenyre is.” Esapekka Lappi (9. rajtszámú autó pilótája) „Nem volt könnyű ez a hétvége, ugyanakkor nem voltak gondjaink sem, így sikerült felkerülni a dobogóra. A többiek számára sok dráma adódott tegnap és ma reggel is. De hát ilyen a rallysport, láttunk már ilyet korábban is. Úgy érzem, komoly haladást értünk el a hétvégén. Persze még kell valamennyit vezetnem ahhoz, hogy lássam, hol vannak a határaim, amikor például nem tiszták az utak. Nem nagyon lehet hibázni, és ezúttal nagyon odafigyeltem, hogy ne kövessek el egyet sem.” A NÉMET RALLY VÉGEREDMÉNYE 1 Ott Tänak/Martin Järveoja (Toyota Yaris WRC) 3 ó 03 p 36.9 mp 2 ThierryNeuville/Nicolas Gilsoul (Hyundai i20 Coupe WRC) +39.2 mp 3 Esapekka Lappi/JanneFerm (Toyota Yaris WRC) +1 p 00.9 mp 4 Sebastien Ogier/JulienIngrassia (Ford Fiesta WRC) +1 p 34.5 mp 5 TeemuSuninen/MikkoMarkkula (Ford Fiesta WRC) +2 p 02.9 mp 6 Andreas Mikkelsen/Anders Jaeger (Hyundai i20 Coupe WRC) +2 p 13.8 mp 7 Craig Breen/Scott Martin (Citroen C3 WRC) +2 p 39.1 mp 8 MarijanGriebel/Alexander Rath (Citroen DS3 WRC) +10 p 41.2 mp 9 Jan Kopecky/PavelDresler (Skoda Fabia R5) +13 p 12.8 mp 10 KalleRovanpera/JonneHalttunen (Skoda Fabia R5) +13 p16.6 mp Jari-Matti Latvala/MiikkaAnttilla (Toyota Yaris WRC) feladta a versenyt Mi következik most? 2010 óta első alkalommal tér vissza a WRC Törökországba szeptember 13-16. között. Ekkor rendezik meg a Török Rallyt, a mediterrán tengerparton fekvő Marmaris közelében lévő új helyszínen. A versenyzők a meleg időjárás mellett sima, gyors földutakra és komolyabb kihívást jelentő, sziklás hegyi hágókra számíthatnak.   

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója