Az új ES lehet a Lexus sorsfordító modellje Európában

2018.05.05.
67 év: ennyi volt a kifutó, hatodik generációs ES modell vásárlóinak átlagéletkora. Nem csoda, hogy a márka nem erőltette a modell európai forgalmazását – ugyanakkor Amerikában megkerülhetetlen volt a típus, amely bevezetése óta az egyik legfontosabb húzómodell a palettán, sőt, még most, a szabadidőjárművek dominanciája mellett is meghatározta az eladásokat. A Lexus reményei szerint ez az újonccal sem lesz másképp – viszont egészen más célközönséggel. Egy amerikai szaklapnak adott interjújában Cooper Ericksen, a Lexus USA alelnöke elmondta: az új modelltől nem kevesebbet várnak, mint hogy új, méghozzá fiatalabb ügyfeleket csábítson el a konkurens márkáktól. Ebben kulcsszerepet szánnak a dinamikus hangolású és megjelenésű F Sport kivitelnek, amely várakozásaik szerint 20 százalék körüli arányban részesedhet az eladásokból – az IS szedánnál 40, az RC kupénál 95 százalék ugyanez a hányad. Nem a sportos hangvételű verzió azonban az egyetlen oka annak, hogy az ES világszerte különösen nagy sikerre számíthat a fiatalabb ügyfelek körében, és olyan ikonikus prémium modellektől csábíthat el vásárlókat, mint az Audi A4, a BMW 3 vagy a Mercedes C-osztály. A Lexus új generációs padlólemezét alkalmazó modell ugyanis kategóriájának legfejlettebb képviselője: a precíz vezethetőséget fokozott zajkomforttal társító platform rendkívül bőséges helyet kínál – „a hátsó lábtér például meghaladja az LS luxuslimuzin alapértékét”, emlékeztetett Ericksen. Ehhez jön az új generációs hibrid hajtáslánc, amely nem csupán a környezeti tudatosság követelményeinek felel meg, hanem immár a sportos vezetési stílust is támogatja, valamint a radikálisan merész formavilág – csupa olyan érték, ami egy jóval fiatalabb vevőkör figyelmét irányíthatja rá az ES-re, és azon keresztül a Lexusra. Az év végén Magyarországon is kiderül, hogy kiket sikerül megszólítania a Lexus új középkategóriás modelljének.
Címkék: 

Napelemes motorkocsit mutattak be Királyréten

2018.05.05.
Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára, a térség KDNP-s országgyűlési képviselője a vonat bemutatása előtt elmondta, hogy a kormány 2,3 milliárd forintot szavazott meg 2017-ben a börzsönyi kisvasutak fejlesztésére. Az ország 21 kisvasútjából három szakasz a Börzsönyben üzemel, Kemencén, Királyréten és Szobon évente csaknem 150 ezer ember fordul meg és évről-évre növekszik a vonalak kihasználtsága - tette hozzá az államtitkár.     Rétvári Bence kiemelte, a Dunakanyarban a hagyományos vasúti közlekedés is fejlődik. Vác és Szob között 2019 közepén jelennek meg az első kétszintes vonatok, és év végére várhatóan a teljes személyforgalmat ezekkel bonyolítják. Kiss László, az Ipoly Erdő Zrt. vezérigazgatója elmondta, a Királyréti Kisvasút idén ünnepli fennállásának 125. évfordulóját. Az 1950-es évek végéig fa és kő szállítására használt vonal az 1990-es évek második felétől jelentett egyre nagyobb vonzerőt, a Börzsöny ezen részében évente félmillió ember fordul meg. A térség az ország legnagyobb összefüggő lakatlan erdőterülete. A turisztikai igények kiszolgálására az erdőgazdaság kilátót épít a Várhegyen, Márianosztra határában a pálos kolostor romjait teszik látogathatóvá, valamint látogatóközpont épül Királyréten. Ősszel megkezdődik a királyréti és a kemencei vasút felújítása - ismertette a vezérigazgató. Ruff János, a Királyréti Erdészet vezetője elmondta, hogy a most átadott Vili 2 motorvonatot a Márianosztra-Nagyirtás szakaszra készítették, mely meredek és kanyargós pálya, ezért a korábbi modell fékrendszerét és a hajtását áttervezték. A vonat egyszerre 32 embert szállíthat, így a hétköznapi, kisebb látogatószám szállítására gazdaságosan használható. A tetőn lévő napelem és a lejtős szakaszokon működő fékenergia visszatáplálás eredményeként egész nap energiapótlás nélkül közlekedhet. 
Címkék: 

ESC – Elektronikus Fordulatszám Szabályzók

2018.05.05.
ESC-t nem csak modellezésben, de tulajdonképpen minden elektromos motorral hajtott járműben használunk valamilyen formában. Ilyen felhasználási mód például az elektromos kerékpárokban, de az elektromos autókban történő használat is. Egy ESC egység lehet önálló, tehát csak ESC funkciót megvalósító egység, de lehet egybeépítve a távirányító vevőegységével is többek között. ESC választásakor tehát a következőket kell elsősorban figyelembe venni: – teljesítményt (mekkora áramerősségre, illetve volt kapacitásra van szükségünk) – motort (hány körös, szénkefés, vagy szénkefe mentes) – akkumulátort (hány cellás, milyen a típusa, hány voltos) Érdemes a szabályzó méretét is figyelembe venni, mert a versenyzésre, vagy repülésre használt szabályzók esetén annak súlya sem mellékes szempont. Szabályzóink különböző funkciókkal rendelkezhetnek, ilyenek például: – 2 funkciós – előremenet, illetve fék – 3 funkciós – előremenet, fék, illetve hátramenet Mi a modellezésre koncentrálva és nem mély technikai jellegű elemzésbe fogva, szimplán két nagy csoportba sorolhatjuk az ESC-ket. Az egyszerűbb ESC-k a Brushed, vagyis kefés motorok vezérlésére használt szabályzók tábora, míg a bonyolultabb, és általában nagyobb teljesítményt adó ESC-k a Brushless (kefe nélküli motorokhoz használt) szabályzók. A „kefés” szabályzók egyszerű felépítésűek, ezért aztán olcsóbbak is általában. A „kefe nélküli” szabályzók bonyolultabbak, eleve a kefe nélküli elektromos motor működtetéséhez 3 fázist kell előállítson a szabályzó, innentől pedig minimum két darab FET tranzisztor kerül beépítésre. Az elektromos motorok tehát szintén lehetnek „kefés” motorok, ebben az esetben a villanymotor áramellátása szénkeféken keresztül történik, egyenárammal. A „kefe nélküli” motorban nem a tekercsek forognak, hanem a mágnesek. Ez a felépítés jobb hatásfokot, nagyobb teljesítményt ad, kisebb méret mellett, illetve, a meghibásodások lehetősége is csökken a szénkefék elhagyásával, hiszen a szénkefe-kommutátor rendszert váltja fel a szabályzónk elektronikus vezérlője, ami lehet szenzoros vagy szenzor nélküli. Ettől függően adott szabályzóhoz szenzoros vagy szenzor nélküli elektromos motort kell használnunk. Az persze sokat segít, hogy a brushless szabályzók többsége kezelni tudja a szenzoros vagy szenzor nélküli elektromos motorokat is A motorok teljesítményét általában így adják meg: Motor körszám 10.5T , 13.5T 21.5T stb.. : Kefés motoroknál T (turn) azaz kör vagyis az aktuális tekercselés számát jelenti. Léteznek ugynevezett no-limites- szabályzók, ezeknél nincs megkötés a motorra vonatkozóan. Kefés motorok esetén 17x2T: A 17 az egyes mágneses pólusokra tekercselt menetszámot jelenti, a 2-es a tekercseléshez használt párhuzamos rézhuzalok számát jelenti. A több, vékonyabb huzallal jobban kitölthető a rendelkezésre álló keresztmetszet, így csökkentve a rézellenállást, és javítva a motor hatásfokát, teljesítményét. KV érték: RPM/V, Fordulatszám / feszültség  A motor fordulatszámát adja meg Voltonként, ezen érték segítségével lehet kiszámolni a motor fordulatszámát az adott feszültségen. Például: 11,1 V-os feszültségen az 2200 kV értékű motor fordulatszáma: 11.1 x 2200= 24420 Fordulat/perc lesz. Az ESC-k paraméterei Feszültség: Ezt az akkumulátorok celláira adják meg, 2S-6S cellaszámig léteznek. Átlagban 2-4 cellásak a legelterjedtebbek. Áram: Mekkora a maximális áramerősség, amit az ESC még tartósan elvisel. Ezt jellemzően az akkumulátorokkal és a motorokkal párhuzamosan kell meghatároznunk. Az előbbi fogja leadni a megfelelő árammennyiséget, míg az utóbbi fogja felvenni azt, miközben átfolyik a fordulatszám vezérlőn. BEC  (battery eliminator circuit): Ez egy tápegység, ami az akkumulátor feszültségét lecsökkenti az elvárt értékre, a vevő és a vezérlő számára. Amennyiben ez nem történne meg, akkor az elektronika elégne, mert túl nagy feszültséggel folyna át rajta az áram. Az ESC-k többségében megtalálható ez az elektronikai áramkör. (több fajtája létezik, pl: SBEC, UBEC, de ugyan az a feladatuk) Firmware: ez maga a program, amely egy memória egységen kerül tárolásra az ESC-n és egyben a működés vezérléséért is felel. A mai, korszerű ESC-k számítógépre köthetőek, a gyár által kiadott frissítések rátölthetőek, így funkcióiában egy adott ESC bűvölhet idővel, működése finomodhat, ahogy a szoftver rajta javításra kerül adott esetben. Fentiek alapján tehát attól függetlenül, hogy milyen ESC-t használunk, a feladat a távirányítóink által adott jel fogadása a vevőből és a parancs továbbítása a megfelelő, a motor által értelmezhető módon. Általában adott teljesítmény elváráshoz igazítják a gyártók mind a motorok, mind pedig az őket vezérlő ESC-k teljesítményét is. Például egy 1/18-as távirányítású autóban, általában maximum 25A-es, HiMH cellákat fogadni képes, esetleg 2-3 cellás LiPO akkupakkokat is kezelő, kis méretű, alacsony teljesítményű szabályzót találunk, melyek jellemzően kefés motorokat tudnak meghajtani. Nagyon fontos, hogy az ESC –n feltüntetett paramétereknek megfelelő teljesítmény határokon belül maradjunk. Általában a következő, minimális információkat találjuk meg egy ESC ismertetésénél: – forward: előremenet – reverse: hátramenet – brake: fék – motor limit: hány körös a legkisebb motor amihez lehet adni.pl.: over 11 turns = 11 kör feletti motorhoz ajánljuk – A.I.: /artificial intelligence/ eltárolja a legjobb tulajdonságokat, és azzal dolgozik. – waterproof: vizállóság – splash proof: cseppállóság – BEC: olyan áramkör, ami a vevő részére adja a tápellátást. – Type: típus, milyen funkciókat tud. – rated current: hány ampert képes felvenni. – voltage input: hány cellás, és milyen áramerősségű aksival használhatjuk. – setup procedure: programozhatóság – weight/size: súly, méret ESC típuspéldák:  Tulajdonságok: Bemeneti áram: 3-6S LiPo Folyamatos áram: 150A Pillanatnyi áram: 950A Ellenállás (Ω): 0.0035 Motor Limit: 4S LiPo <3000KV, 6S<2400KV BEC: 6V/3A Switching BEC Csatlakozó: 6.5mm Bullet Méret: 59.5x48x42mm Súly: 178g Felhasználás: 1/8th Buggy/Monster Truck Brushless ESC Vagyis a fenti, egyébként nagy teljesítményű ESC-t nem tudjuk NiMH akkupakkal, csak LiPO-val használni, minimálisan 3S LiPO akkupakkra van szükségünk, a benne levő BEC pedig 6V feszültséget ad ki magából. Brushless motorokhoz jó. Jól láthatóan 1/8-as méretű autókhoz méretezték.   Egy másik típus: Előre/ Hátramenet funkció Bemeneti áram 4.8 – 7.4V Typical voltage drop @20A 0.152V Folyamatos áram (7.2V-on) 92A (7.2V) 16 körös motorokig B.E.C. 5.0V / 1.0A beépített Fail Safe Automata beállítás Vízálló Méret 26.0 x 26.0 x 15.7mm Súly: 19.0g Még egy gyakori típus: Brushed, vagyis kefés szabályzó autómodellekhez illetve egyéb általános felhasználásra. Üzemmódok: Előre /fék (kikapcsolható) / hátra Terhelhetőség: 20A / max. 25A Ajánlott: mini rc autó, tank, kisebb modellhajó Motor limit: 130/180/260/280 méretű motor Üzemi feszültség: 2 cella LiPO (5-6 cella NiMH) Méret: 30x22x7mm BEC – / Fenti szabályzó LiPO akkupakkból maximum 2 cellával használható, de kezelni tud 5-6 cellás NiMH akkupakkot is. BEC típustól függően vagy van benne, vagy nincs, illetve csak kefés motort tud vezérelni. Szabályzóból tehát nagyon sokfajta teljesítményű és funkcionalitású létezik. Felhasználás módja, vagyis az, hogy autóban, helikopterben, multikopterben, hajóban, tankban stb. használjuk az adott szabályzót és hogy ezen kategóriákban milyen méretű az adott modell, eldönti a kérdést, hogy milyen ESC-t kell választanunk a modellünk számára. A gyárilag futásra kész, vagyis RTR, vagy a reptetésre kész, RTF modellek ettől a választástól megkímélnek minket, hiszen adott modellbe a gyártó a legoptimálisabb ESC-t pakolja bele. Sok esetben érdemes egy gyártó ESC-motor combo néven forgalmazott, motort és vezérlőt egyaránt tartalmazó csomagot megvásárolni. Ekkor biztos, hogy az adott szabályzó és a motor páros jól működnek majd együtt, pontosan egymáshoz hangolt paraméterekkel rendelkeznek.   Amennyiben nem RTR, RTF verziót vettünk modellünkből kérjünk segítséget a Modell&Hobby modellboltban, hiszen ott meg van a szükséges szakértelem, a Te saját elvárásaidnak is megfelelő, legoptimálisabb megoldást tudják ajánlani számodra.

Felhajtott ablaktörlő miatt vertek meg életveszélyesen egy férfit

2018.05.05.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Alosztálya folytatott eljárást egy 43 éves férfival szemben életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A nyomozás adatai szerint a gyanúsított 2017. április 15-én délelőtt parkolt le gépkocsijával egy budakalászi áruház parkolójában, egyszerre több helyet is elfoglalva. A sértett ezzel kapcsolatban nemtetszését úgy fejezte ki, hogy felhajtotta a jármű ablaktörlőit. A gyanúsított ezek után ököllel arcon ütötte a sértettet, aki a földre esett, ezt követően támadója többször hasba is rúgta, majd a helyszínről távozott. A bántalmazott férfi életveszélyes sérülést szenvedett az eset során. A Pest megyei nyomozók azonosították és őrizetbe vétele mellett gyanúsítottként hallgatták ki a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, majd a vele szemben folytatott nyomozás befejezését követően az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal az illetékes ügyészség részére küldték meg.    (a kép csupán illusztráció)

Májustól rendszeresen közlekednek a BKK és a BKV nosztalgiajáratai

2018.05.05.
A nyári időszakban minden hónap második vasárnapján körjáratként szállítja az érdeklődőket az Ikarus 630-as Cabrió nosztalgiabusz a Deák tér M–budai Duna-part között. A járművet a BKV Zrt. 2017-ben vásárolta meg, ami már tavaly nagy érdeklődés mellett szállította az utasokat. Nem csak a busz miatt, hanem az útvonal miatt is  az utasok egyik kedvence lett a kabrió jármű által bejárt terület, amely sok-sok érdekességet tartogat az utazáson résztvevők számára, különös tekintettel a belváros nevezetességeire.         A világ tíz legszebb villamosvonala közé választott 2-es villamos vonalán, szombaton közlekedő Duna villamos a Közvágóhíd H és a Jászai Mari tér között közlekedik. A második világháború után létrejött vonal a pesti felső rakparton halad a Jászai Mari térről indulva, és a Kossuth Lajos tér vonalában ér ki a Duna-partra, majd a Lánchíd alatt átbújva jut el a Duna-korzóra. Akár napközben, akár sötétedés után ezen a vonalon mindig egyedülálló látvány tárul az utazó szeme elé, hiszen közvetlen közelről csodálhatja meg a magyar Parlament egyedülálló épületét, a Duna-korzót és a pesti szállodasort, valamint a folyó vizében tükröződő csodálatos budai panorámát a Halászbástyával, a Mátyás templommal és a Budai Várral. Budapest fürdőváros, területén számos gyógyhatású hévízforrás található, melyek vizét a város népszerű gyógyfürdői használják fel. Vasárnap a budai fonódó villamoshálózat vonalán a Szent János Kórház–Rudas fürdő– Lukács fürdő–Szent János Kórház vonalán körjáratként közlekedő Termál villamossal utazva, alkalom nyílik több történelmi, műemlék fürdő megtekintésére is. Ezen a vonalon a Parlament épületével büszkélkedő pesti oldal panorámájában gyönyörködhetnek a nosztalgiázók. A villamos a Szent János Kórháztól indulva jut el a híres Rudas Gyógyfürdőig, ahonnan a Dunával párhuzamosan az Erzsébet híd, a Lánchíd, majd a Margit híd alatt áthaladva jut el a Szent Lukács Gyógyfürdőig. A nosztalgia-emlékjegy felmutatásával 10% kedvezménnyel lehet igénybe venni a Lukács vagy a Gellért Gyógyfürdő szolgáltatásait. Részletes információ: budapestgyogyfurdoi.hu A szombaton közlekedő Hófehérke nosztalgiahajóról a körülbelül 45 perces út során teljes pompájában megtekinthető a Duna-part csodálatos panorámája, amelyet az UNESCO a világörökség részének nyilvánított. A nosztalgiahajó idén a megszokotthoz képest kibővített útvonalon, a Margitszigetet megkerülve szállítja utasait. A Hófehérke az egyik utolsó képviselője a Dunán még hajózó klasszikus építésű, a XIX. században épült hajóknak. A hajótest 1895-ben épült Újpesten, a Schoenichen-Hartmann Hajógyárban. A járatokat nosztalgia-vonal- vagy -napijeggyel, illetve éves nosztalgiabérlettel lehet igénybe venni. A jegy és bérlet megvásárolható elővételben a BKK Ügyfélközpontjaiban vagy a helyszínen, a járművön dolgozó kalauztól. A járatokról, azok útvonaláról és a nosztalgiajárművekről részletes információ a bkk.hu/nosztalgia oldalon olvasható.
Címkék: 

Az állatvédők a sündisznók védelmét kérik az autósoktól

2018.05.05.
Közleményük szerint ebben az időszakban a legtöbb úton elgázolt állat sündisznó. A sündisznó éjszaka vadászik, legtöbbször a sötétben útra tévedő egyedeket a gépjárművek vezetői már későn észlelik. A sündisznó mentéséhez azt javasolták, ha vezetés közben az úttesten feltűnik egy ilyen állat, a forgalom által használt területről az út szélére kell vinni. A legtöbb természetben élő sün erősen bolhás, tüskéi szúrnak, gépjárműbe tenni, hazavinni ezért sem javasolt az egyébként védett állatot - tették hozzá.
Címkék: 

A Starship lehet a világ leghatékonyabb kamionja

2018.05.05.
A Starship célja, hogy minimálisra csökkentse azt az energiát, ami a rakomány egyik pontból a másikba történő eljuttatásához szükséges. Az áramvonalas, szénszálas karosszériával, aktív hűtőnyílásokkal és napelemekkel is rendelkező kísérleti kamion hosszas átalakítások során nyerte el végleges formáját, és készen áll a kihívásra: 2018 májusában a nyugati parttól a keleti partig, vagyis Kaliforniából indulva Floridáig fog utazni, mindezt úgy, hogy a legnagyobb lehetséges rakományt viszi, amit a jármű teljes tömege megenged. Az út során az üzemanyagtakarékosságot, illetve az áruszállítási hatékonyságot mérik, amelyet az út végén nyilvánosságra is hoznak. “A szállítmányozás a világ teljes energiafelhasználásának több mint egynegyedét, sőt világszinten a széndioxid-kibocsátásnak az egyötödét teszi ki. Ennek 72 %-a a közúti szállítmányozásnak tulajdonítható, amelynek pedig jelentős részét a teherautók bocsátják ki”– nyilatkozta Robert Mainwaring, a Shell technológiai menedzsere. Az Airflow Starship legfrissebb hírei a www.shell.com/starship oldalon olvashatóak.        
Címkék: 

Nyílt nap a metrókocsik Fehér utcai járműtelepén

2018.05.05.
A BKV fél évszázados történelme alatt a főváros közlekedése számos változáson, jelentős fejlődésen ment keresztül. A legnagyobb kétség kívül a budapesti metróhálózat kiépülése volt.  Az újfajta közlekedési eszköz a hetvenes évek Budapestjén új korszakot nyitott a közlekedésben, hiszen percek alatt a város egyik pontjából a másikba röpítette utasait. Ugyan már az ötvenes években megindult az alagútfúrás, a 2-es metróvonal átadására csak 1970-72 között került sor. A város első földalatti vonala ekkor már régen működött, hiszen a Millenniumi Földalatti Vasút – töretlen népszerűségnek örvendve – a századforduló óta szállítja az utazókat. A jelenleg felújítás alatt álló M3-at 1976-ban adták át az utazóközönségnek, bár mai hosszát csak 1990-ben nyerte el. A legfiatalabb, legmodernebb vonalat, az 2014-ben átadott M4-est is gyorsan megszerették a budapestiek. Ezen a remélhetőleg szép tavaszi napon nem kell a felszín alá mennünk, hogy az M2 Fehér úti járműtelepén megtekinthessük a budapesti metrókocsik minden típusát: ·         az AM5-M2 és AM5-M4 típusú ALSTOM Metropolist ·         a felújított Metrovagnmas 81.2K-t ·         és a kisföldalattin közlekedő MillFAV-ot   A különleges helyszínen lesznek olyan különleges járművek is, amelyek nem az utasforgalomban, hanem a háttérmunkában, a metróhálózat karbantartásában működnek: ·         MTZ-TRAC ·         Mercedes Unimog ·         Dízel mozdony ·         Sínköszörű jármű   Találkozhatunk a földalatti vasúton egykor közlekedő, mai nosztalgia kocsival, sőt több, nemrégiben a forgalomból kivont, eredeti formájában felújítandó, nosztalgia célra félretett orosz metrókocsival is: ·         MillFav Nosztalgia ·         Metrovagonmas EV3   A rendezvényen tehát napjaink járművei mellett régebbi típusok is megszemlélhetők lesznek, érzékeltetve az elmúlt 50 évben lezajlott műszaki fejlődést. 2016-ban, az orosz metrókocsik javításának megszűnése után a Fehér úti M2 járműtelep járműjavító üzemében új projekt indult, így az ipari csuklós villamosok, és az MFAV járművek felújításába is bepillanthatunk. Érdekes programokkal, bemutatókkal várjuk hát kedves látogatóinkat, amelyek révén jobban megismerhetik budapesti metró életét. Online regisztráció a rendezvény vezetett, csoportos túráira Helyszín: A rendezvény szabadon látogatható azonban annak területére (Fehér úti járműtelep X. kerület, Fehér út 1/c) kizárólag különjárattal lehet bejutni, amire az M2 Örs vezér tere végállomásán lehet felszállni. Időpont: 2018. május 5., szombat 10-16 óra között. Az első különjárat 9:45-kor indul.   Kép: Mapio.net
Címkék: 

Hatodik világrekordját állította be Karvai Sándor, a „vak motoros”

2018.05.05.
Karvai Sándor többszörös magyar rekorder, most autóvezetésben állított be egy új rekordot, egy új Nissan Leaf elektromos autó volánja mögött, 2, 5 km távolságot tett meg oda-vissza úton, egy teljesen szabályos „Y” fordulóval. Pontosan 10 percig volt az autó mozgásban, és volt az autó Sanyi kizárólagos irányítása alatt. A pontos távolság: kétszer 1250 méter volt, a kísérlet 12:56 perctől 13:06 percig tartott. A rekordkísérlet során az elért legnagyobb sebesség valamivel meghaladta a 40 km/h-t, a haladás átlagsebessége 15 km/h volt.” Karvai Sándor: „Óriási élmény volt egy olyan kocsiban ülni, aminek a vezetése közben még a madárcsicsergést is hallottam! A Nissan Leaf elektromos autó teljesen más élmény, mint egy benzinmotoros, aminek hallani a hangját. Nehezebb megbecsülni a sebességet, ezért nekem nagyobb kihívás, mint egy hagyományos autó. Nem féltem, de izgatott voltam, hogy sikerüljön ez is! És így is lett. Azt hiszem, a példám bizonyíték arra is, hogy semmi sem lehetetlen, csak kellő önbizalom és a barátok segítsége kell.”

A BMW kedvező eredménnyel zárta az első negyedévet

2018.05.05.
A müncheni székhellyel rendelkező vállalat pénteken azt közölte, hogy az adózott eredménye 1,2 százalékkal, 2,301 milliárd euróra emelkedett az egy évvel korábbi 2,274 milliárd euróról. Szakértők csökkenő profitra, 2,164 milliárd euróval számoltak.  A cég bevétele 5 százalékkal 22,7 milliárd euróra mérséklődött, elsősorban a devizaárfolyamok kedvezőtlen alakulása miatt. A BMW valamennyi fontos piacán, Ázsiában, Észak-Amerikában és Európában is növelni tudta eladásait az idei első negyedévben. Az 5-ös sorozatú modellek értékesítése 13 százalékkal, az X1 SUV modellek eladása pedig 17 százalékkal ugrott meg a tavalyi első negyedévvel összevetve. Ugyancsak a devizák kedvezőtlen árfolyammozgása miatt a BMW kamat és adófizetés előtti eredménye (EBIT) 3 százalékkal, 2,73 milliárd euróra zsugorodott.
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója